Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-16 / 140. szám
fgöhe Aki belép a veszprémi állat- és növénypark díszesre faragott kapuján, annak először a majmok vasketrecei tűnnek a szemébe. Ott sorakoznak mindjárt a bejáratnál, s így a látogatóra először a sosemnyugvó kis állatok lelkes visongása, makogása köszön. Kedves ez a köszönés, mert kedvesek — aprók, szőrösek, hintázok, erre-arra lendülök, ide-oda ugrálők — maguk a köszönök is. E kedvességi versenynek azonban egyetlen, minden társán túltevő favoritja van: Böbe. Böbe az ötödik évében járó majomzseni — vagy zseni-majom —, „aki" ott himbálózik kötélhintáján a harmadik vaspálcaszobában, s „akit" úgy mutatott be legfőbb ura és parancsolója, a parkigazgató, hogy nem más ö, mint egy remekbe dolgozó piktor. Igen, Böbe piktor! És nem is akármilyen piktor — tudományos alapokon kiképzett, képességeiben kiművelt piktor ő, olyan valaki, akinek munkáit látva a sok tárlatot megjárt kritikusok is felkiáltanak. „Ezek a formák! Ezek a színek!" — mondják, s joggal, mert Böbe munkái tényleg formájuk, színeik szerint is csak felsőfokú jelzőket érdemelnek. Több éve már, hogy Böbemajom talentumának kifényesítésébe belefogtak Veszprémben. Mint az igazgató mondja, elsőként a pont-vesszőpont leckét adták fel neki. Azaz: gondozónője előbb pontokat, vonalakat pöttyentett egy eléje tett rajzlapra, majd bíztatta, hogy Böbe is úgy tegyen. Es Böbe úgy tett. Hoszszú ujjú kezébe markolta az ecsetet, és elkezdett pontozni. Igaz, eleinte kissé tojásformára sikerültek a pontok, s a vesszők sem hasonlítottak az egyenesre, de mindegy, Böbe festett. Nagy kajla karjait ide-oda mozgatva lassan-lassan megtanulta a piktorkodás alapfogásait. Amikor már elég gyakran sikerültek az alapmotívumok, gondozónője új leckét adott fel neki. Emberfigurákat vázolt fel előtte, s Böbe, „kinek" kormos ujjai akkor már jóismerősként szorították a pemzli nyelét ebben is jó tanítványnak bizonyult. Néhány nap, és már magától ügyeskedte a papírra a ketrece előtt lelkendezők sémavonásait. A piktorrá avatás felső foka azonban csak ezután jött A gondozónő odaadta Böbének a festékcsomókkal teli palettát is meg a régi jóbarátot, az ecsetet, és hagyta, hogy jeles előmenetelő tanítványa most már a maga kedve szerint vázolja fel kompozícióit. Es Bőbe vázolni kezdett. Előbb csak próbálgatta a sok, mancsába kapott színkeveréket, de rövidesen már nagy-belefeledkezve kente egymásra a tarkábbnál-tarkább foltokat Es ami az érdekes, ezek a foltok egyáltalán nem tűnnek holmi gyerekmázolmánynak. Ha alaposabban szemügyre vesszük őket, mindegyikben nyomát leijük valami rendszernek, formaegységnek, vagy színharmóniának. Legsikerültebb képe, a névvel is megtisztelt „Tavasz, 1967." kis szemlélődés után egy jól kivehető virágoskertet mutat amelyben lelógó faágak, kiteljesedett szirmok állnak össze egy nagyon mutatós egységgé. Kérdezik gyakran az igazgatót, mi a célja Böbe „piktorításával". Kísérletezünk — feleli ilyenkor ő —, azt akarjuk megtudni, hogy módszeres oktatással milyen képességek bonthatók ki Böbénél. Meg kell hagyni, Böbe már eddig is nagyon sokra vitte. Színérzéke kifejlődött, s már a formákat is „érzi". Hogy mi lesz végülis belőle? Ki tudja! Talán az állatvilág első kiállítója, talán egy súlyos pénzekért dolgozó majomművész... Mindenesetre már eddig is elért valamit: első számú kedvence lett a veszprémieknek. Egy ilyen csupaszőrös, folyton hintázó egyéntől viszont ez sem kevés! TAKÁCS LASZLO Társadalmi munkával víkendház Párizs —1968 ölvlildleln D A vakolókanáltól a gépi vakolásig Budapesti Őszi Vásár Somogy! Károlyné felvétel® A szegedi kórházak orvosainak, dolgozóinak összefogásából hét végi víkendház épült a Sárga-üdülótelepen, közvetlenül a Körösi Halászcsárda szomszédságában. Egy szanálásra ítélt épületet bontottak szét társadalmi munkával, majd az új létesítmény tető alá hozásában is közreműködtek. Mintegy 70 ezer forint értékű a társadalmi munkájuk. Nyertek vele egy háromszobás vikendházat, öltözőkkel, teakonyhával, a földszinten társalgóval. A kórházak orvosai, dolgozói díjtalanul tölthetik a hét végét a Tisza partján: Ugy tervezik, a nyári szünetben a kórházak dolgozóinak gyermekeit is itt üdültetik felügyelettel. A vikendházat tegnap, szombaton adták át rendeltetésének. JnMlál u Özem; esztendeje már, hogy az £VH Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál áttértek a gépi vakolás széles körfl alkalmazására. Ez a fajta korszerű vakolási mód kitűnően bevált a gyakorlatban, ma már IX különféle vakoló-berendezést használnak fel az építőmunkások. Megszokott kép, hogy a kész habarcsot speciális szállítókocsi viszi az épfllö házakhoz. Ott hatalmas tartályokba kerül, amely alatt a vakológép már várja az utánpótlást. A gépek közül kű Huszonhat év után a BNV — Kulturális megáüapoterületén az idén ismét meg- A Magyarország és Ju, ,, _ . „ _ . goszlavia közötti kulturális rendezik a Budapesti öszi munkaterv alapján Ljublja_ Vásárt, ahol a hazai lakos- nában megállapodást írtak ság részére szánt cikkeket alá a Szlovén Nemzeti Színlönösen Jónak bizonyul az "olasz Turbosol gép, a'mlnek a napok- „„„„lt-Ha fol n mnffvnr inar ház és a Budapesti Vígszínban megérkezett a párja is. Ezeket a gépeket a tarjántelepi vonultatja tel a magyar ipar tó k prt_, építkezésen alkalmazzák, A nagy erejű dugattyúk a legmagasabb és kereskedelem. Hasonló Baz Kozott, amelynek ertei szintekre ls eljuttatják a esőrendszeren át az anyagot, ott pedig , , 1 meben a budapesti tarsulat speciális^ szórópisztollyal — ameiy^ egyútta^poriasztja^ is — „iö- vasárt utoljara 1942-ben tar- október közepén öt előadást " w - tart Belgrádban, Ljubljanápán lakberendezéseket állí- ban és Mariborban. A Szlovik" a falra a vakolőmunkások. Üjabban már a homlokzati va- friHjai. -kknr =7rvnhan mui. kolásnál U sikerrel alkalmazzák gépeiket a vállalat szakemberek tOtiaK, aKKor azonoan csu Elmondhatjuk, hogy a modern technika ezzel ls újabb tért a köz- v®n Nemzeti Színház novemberben Budapesten, Székessereg- fehérvárott és Miskolcon MOSAIA New York. Á Pan American légitársaság Boeing—707 típusú repülőgépe próbautat tett New Yorkból Moszkvába a Szovjetunió és Amerika között hamarosan létrejövő közvetlen légiösszeköttetés megnyitása előtt A Fan American és az Aeroflot gépei télen hetenként egyszer, nyáron kétszer közlekednek. — Nincs őttalálatos szelvény. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 24. játékhéten őttalálatos szelvény nem érkezett Négy találatot 49 fogadó ért el, nyereményük egyenként 73 057 forint Három találata 4252 fogadónak volt Nyereményük egyenként 421 forint A kéttalálatos szelvények száma 118 767. Ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyeremény illeték levonása után értendók. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Az egymüllomodik szivattyú. Az OSZSZSZK-beli Orjol területi livnai gépgyárban elkészítették azegymilliomodik szivattyút. Az első és az utolsó szivattyú gyártása között két évtized telt el. A gyár, amely közvetlenül a háború után kezdett működni, hamarosan nagy mennyiségű különleges gépi berendezést gyártott. Termékét 45 országba exportálják. Az egymilliomodik szivattyút Volgográdba szállítják. — Tehénszőnyeg. Az Emergé gyár új terméke az állatok gondozását könnyíti meg. Az alomszalma helyett használható új szőnyeget a Mezőhegyesi Állami Gazdaság próbálta ki. — A Kazahsztán déli részén levő Karatau hegységben a Szovjetunió eddig legnagyobb foszforlelőhelyére bukkantak. A lelőhely készletét kétmilliárd tonna foszforitra becsülik. Ebből már az idén mintegy kétmillió tonna kiaknázásra kerüL bódított az építkezések nehezen gépesíthető világában, szinte „„.L m , J még elképzelni ls fárasztó, hány vakolókanAl-slmltás, mozdulat TOlxaK Az 1Qe" kellett volna annak a munkának az elvégzéséhez, amire egy esz- szükségleti cikkek tendő alatt a gépekkel, szórópisztolyokkal felfegyverkezett vako- ,,..,.., , íóüzem képes volt szemléjére kerül sor, s amíg vendegszerepeL ^J^T^tó - bazalt az építők— Eggyel „több" benzin- — önkéntes tűzoltók me- elmélyítését szolgálja, a BOV nek_ Örményországban a geo•fcút Szegeden. A fűtési gyei versenyét reridezikmeg a magyar ipar és ftér&ke- lógusok nagyon szép bazaltidényben az Anna-kúti ben- ma, vasárnap délelőtt 9 órai ,delem együttműködését ki- kő-lelőhelyekré bukkantak, zankútnál csak gázolajat kezdettel Kisteleken a sport- előseeíteni Azoknak a Az eddig bányászott szürke szolgáltak ki. Az ÁFOR sze- pályán. A községi és létesít- van^a /elősegítem. Azoknak a bazaIttóf eltér£en ezen a he_ gedi kirendeltsége igen hosz- ményi önkéntes tűzoltók 43 vállalatoknak a részvételérc lyen -halványkék színű baszan tartotta a téli idényt, csoportja versenyez az első- * k t háL „melvek zaltkövet termelnek. A kék mert csak most adta át ezt ségért Valamennyien helye- szamltanaK tena\ amelyeK bazaltkő rendkívül alkalmas a kutat keverék kiszolgálá- zést értek el a járási verse- közszükségleti cikkeket gyár- különböző épületek, emléksára. Különösen a motorcsó- nyeken. A nagyszabású vernak-tulajdonosok örülnek az sengést tűzoltási bemutatóintézkedésnek, mert köze- val színesítik, lebbről hordhatják a Tiszára á keveréket tanak vagy hoznak fogalomművek és más létesítmények . ... díszítésére, külső burkolába a hazai lakossag reszere, 'sára. — Tápén sz EDOSZ „Szeged". Ma, vasárnap este 7 órakor a tápéi művelődési otthonban mutatja be új műsorát az ÉDOSZ „Szeged" néptáncegyüttes. Fellép a társulat tánccsoportja, népi és citerazenekara, valamint több szólistája. — Segített a fala népe. Á Csongrád megyei Apátfalva községben néhány hete villám sújtotta Nyíri Józsefné nádfedeles házát A tetőszerkezet leégett a falak megrongálódtak. A magánosan élő 50 éves asszony — a helyi általános iskola hivatalsegéde — egyedül nem tudta volna helyreállítani családi otthonát Az egész falu segített neki. A helyi téglagyár dolgozói 5000 téglát ajánlottak fel. A társadalmi munka együttes értéke meghaladta a 30 000 forintot A lakosság szolidaritásának eredményeként néAbsztrakt ^^ .in t • — Topázrekord. Az ukrajnai volhiniai Vlagyimir bányában 117 kilogramm súlyú és 84 centiméter magas topázkövet találtak. Eddig 64 kilogrammos topázkristályával sokáig Norvégia vitte a pálmát Néhány évvel ezelőtt a volhiniaiak 68 kilogrammos drágakövükkel világrekordot döntöttek. Most az új .lelettel, amely súlyban majdnem kétszerese az előzőnek, újabb világcsúcsot értek eL — Gyémántrablás. A San Antonio-i múzeumból fényes nappal elrabolták a világ egyik legnagyobb ékkövét a McFarlin gyémántot A múzeumőr kijelentette, hogy pénteken, a rablás napján „semmi gyanúsat nem észlelt". Három nőlátogató viszont úgy nyilatkozott hogy látták, amint egy „köpcös férfi feltöri a gyémántot tartalmazó kazettát majd kocsijába vetette magát és nagy sebességgel elrobogott". A 49,73 karátos McFarlin gyémánt értékét 256 000 dollárra becsülik. — Tízezer forintot nyert A múlt heti 20 ezer és több ötezer forintot érő „Sport", borítékos sorsjegy után pénteken újabb nagynyeremény talált gazdára. Vér János Szeged, Zoltán utca 20. szám alatti lakos, 19 éves fiatalember volt a szerencsés, aki a Széchenyi téri totózóban vásárolt 3 sorsjegyet Ezek közül az egyik 10 ezer forintot ér. Az OTP Széchenyi téri fiókja fizeti ki a nyereményt. Alig tíz nap alatt 110 ezer „Sport" sorsjegy kelt el Szegeden. — Hó a trópuson. Pénteken sűrű pelyhekben kezdett hullani a hó a trópusi időjáráshoz szokott Hawaii szigetén. A havazás a sziget lakói között valóságos szenzációt keltett. A Haleakalavulkán lejtőit már vastag hótakaró fedi. Őszibarack, bor és virág A Szegedi Fesztivál Intéző Bizottság — ápolva a korábbi évek szép hagyományait — az ünnepi játékok heteiben az idén is megrendezi az országos őszibarack-, borés virágkiállítást. A rendező bizottság tegnapi ülésén arról számoltak be, hogy mostanáig 49 őszibarack-ter— A Cordatic újdonsága. A napokban kerül üzleti forgalomba a Cordatic-gyár újhány nap alatt helyreállítót- donsága, a fehér oldalgumis ták Nyíri Józsefné otthonát köpeny. Külföldön most ez a divat, és tagadhatatlanul van bizonyos luxus jellege. . , • A gyár "másik újdonsága az Kétmeteres harcsat fogott ki úgynevezett pluszos köpeny. a Rábából a hét végén Sik- Különleges futófelülete folylér Imre rábagyarmati la- tán a sáros, laza talajon, a Szeged a hazai lapokban 1968/24 — Ritka horgászzsákmány. kos. A ritka horgászzsákmány súlya 44 kiló volt — Kisvasút a cseppkőbarlangba. Kisvasutat terveznek az aggteleki Baradla cseppkőbarlangba. A terveket a havon és a jégen egyaránt sokkal jobban tapad, mint a hagyományos abroncsok. Közlemény A Munkásőrség az újszegedi náról.J Budapesti Műszaki Egyetem latéren 1968. Június 17—23-ig lő- tért. június. [Fényképek a Mathis. íetésü^ feleségéről. Komócsin Ilovasútépítési tanszékének gyakorlatot tart. A lövészet alatt támogatásával három mér- a lőtér mögötti lezárt területen nokhallgató diplomamunka- tartózkodni életveszélyes és az jaként készíti el. A föld- ebből eredő károkért a Munkásalatti vasút 2,7 kilométer őrség nem vállal felelősséget, hosszú lesz. xs. MS7o TÓTH Kálmán: A Tisza-parti transzformátorállomás kezelési tapasztalatai. Magyar Villamos Művek Közleményei, márciusáprilis. [Szegeden.] Szegedi fesztiválnapok. Ifjú Kommunista, június. [Július 27— 28-án rendezik meg a 2. Szegedi Ifjúsági Napokat.] [ILLÉS Sándori I. S.: Elevenebb. színesebb a népfrontmunka. Csongrád megyei tervek. Népfront, június. [Szegedről is.) Két operabemutató vidéken. — SIFLIS [József i: Szegeden ősbemutatót tartottak Hindemith operájából. Szoeiallsta Művészefestő című előadásról.) Koszorűzási ünnepség Szegeden — a lidicei emlékműnél. Magyar Hírlap, jún. 9. Népi tánc-fesztivál Szegeden. Esti Hírlap, jún. 12. VITÁNYI Jván: Opera- és balettbemutatók Szegeden. Népszava, jún. 12. [A színház előadásénak kritikája.] TÓTH Béla: Készülnek a szabadtéri játékok előadásainak díszletei. Esti Hírlap, Népszabadság, Jún. 13. [Fénykép.l [AKACZ Lászlói (akácz): Pu, ritán szoboravatás. Elet és Irodalom. Jun. 15. [Tar István Tisza cimü szobra Szegeden.1 Parasztbecsület. — Két balett. Film. Színház. Muzsika, Jún 15. [Fényképekkel a színház előadáséról.) [GYENES István) (Gyenes): Játékos szenvedély. Nők Lapja, jún. 15. [Fényképekkel a Boryvárról és Bory Jenő szegedi szümesztő tsz, állami gazdaság, tudományos kutatóintézet éa termelői társulás nevezett be őszibarack specialitásaival az augusztus 3-án nyitó VI. Országos őszibarack- és Borkiállításra, mely a Horváth Mihály utcai kiállítási csarnokban augusztus 7-ig tart nyitva. Ezt követően augusztus 10-től 13-ig lesz nyitva a VI. Országos Virágkiállítás. A rendezők arról is beszámolták, hogy az idén örvendetesen tovább nőtt e szép rendezvények iránt a nemzetközi érdeklődés. Számos jugoszláv kiállítón túl bemutatkoznak a csehszlovák — pozsonyi és érsekújvári — kiállítók is. Pozsonyból őszibarackot, Érsekújvárról pedig virágkülönlegességeket hoznak Szegedre. Továbbá gazdag képanyag szemlélteti majd — többek között — Kanada, Venezuela gyümölcs- és virágkultúráját. A rendezők értékes versenydijakkal, emléktárgyakkal jutalmazzák á kiállítókat. Június 18-ig még újabb benevezéseket is elfogadnak. VASÁRNAP, 1968. JÜNIUS 16. DEL-MAGYARORSIAG 11 3