Délmagyarország, 1968. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-01 / 101. szám

Kiss Lajosnó szövőnő ..A* első hasznos munka örömét gyakran érzem ma is .. MINDENKI ŐT DICSÉRI... — Kisiskolás koromban ruhát varrtam a babámnak. Amikor ráadtam, úgy éreztem, hogy az a kaucsuk baba hálás nekem. E jó érzés hatására elhatároztam, hogy mire édesanyám megjön a gyárból, elkészítem az ebédet. Édesanyám boldog volt figyelmességemért és megdicsért. Azt az érzést, amelyet akkor éltem át életemben először, ma is magamban hordom. Az első hasznos munka örömét gyakran érzem ma is. — Jó érzés dolgozni. De hogyan is magyarázzam? Ezt nehéz kifejezni. Én ponyvát szövök, tudom, hogy ezek a szövetek eljutnak a világ minden tájára. Sokféle ember használja valamire. Ez is jó érzés. Tavaly automata gépeket szereltek fel a szövődében. Most nem kell kézzel tölteni a vetélőt, mégis a mi munkánk dominál a gépnél. Talán még annyit: nagyon jó és megnyugtató érzés tudni, hogy számítanak az ember munkájára. Olyan munkát nem is végeznék szívesen, amelynek nincs értelme. Csak azi értelmes és hasznos munka jelenthet örömet az embernek. — Az ember életét végigkíséri a munka. Ha megdicsérnek, még szívesebben, jobban dolgozom. Kétszer kaptam már kiváló dolgozó kitüntetést. Ez valahogyan serkent. A múlt évi átlagom 111 százalék volt, a keresetem ezerkileneszáz-kétezer forint között van. Nem dicsekvésből mondom, de a fizetési cédula egy kicsit jellemrajz is. Aki jól keres, az jól is dolgozik és sokat Aki Trogmayer Ottó régész ebben a tudományban igen nagy szerepet játszik a fantázia ..." Juhász Géza igazgató „A hétköznapok megismertettek a gondokkal, és a lehetőségek is egyre jobban érdekeltek..." pedig sokat dolgozik, az szeret dolgozni, annak a munka éltető eleme. De azért is szeretem a munkámat, mert ezen keresztül, a munka által szeretnek engem is. A gyár is azt becsüli, aki a gyárat is becsüli. Én azt mondom, hogy nemcsak ott kell lenni a munkahelyen, hanem szívvel és szeretettel tenni feladatainkat. Molnár Imrénó borjúnevelő „...munkánk meghozott mindent a számunkra, amit az élettől reméltünk .. tehenészetének a szaporulata fordul meg a kezünkön. Azért megy jól a munkánk, mert igazán szeretjük. Ha újra kezdhetném az életet, akkor is csak állattenyésztő lennék. Épp most új családi ház építésére készülünk, 4® ezerért vettük a portánkat. Teltek felettünk az évek, s szépen felneveltük a gyerekeinket is. A nagyfiam már katona, a másik nagyfiam most megy katonának. A kislányom pedig gimnazista, másodikba jár. Sokat dolgozunk ugyan, de a munkánk meghozott mindent a szá| munkra. amit az élettől reméltünk... — Egy csendes forradalom játszódik le most a mi tudományunkban, a régészetben: amit eddig csak hipotézisként tárhattunk a világ elé, azt most egzakt módszerekkel is bebizonyíthatjuk — cáfolhatalan tényékké válnak a feltevések. Ezért is jó most a régi korok kutatójának lenni, s persze azért is, mert ebben a tudományágban igen nagy szerepet játszik a fantázia. Gyakran éppen a mozgékony képzelet segíti munkájában a régészt. — Fantázia s igen jó memória kell például az ásatások alkalmával talált különféle cserépdarabok korának, készítési helyének meghatározásához, hiszen ilyenkor valóban csak a saját emlékezetére számíthat a kutató. — Ami engem illet, éppen a napokban megtartott ötödik régészeti tudományos ülésen bizonyosodtam meg egy két évvel ezelőtt ismertetett feltevésem helyességéről: az akkor hipotézisként ismertetett bronzkori házmodellemről most kiderült, hogy valóban az én feltevésem szerint építkezett a bronzkor embere. Egy előadó ugyanis éppen a közelmúltban végzett ásatásait ismertetve közölte, hogy az általa feltárt ház az „én" modellem szerint épült. — Az efféle tudományos örömök teszik igazán érdekessé, széppé a régész életét, ezek adnak értelmet a sokszor igen nehéz körülmények között végzett munkának. — Most készülteim el egyébként kandidátusi diszsaertációmmal, amelyben a Dél-Alföld neoliti'kumával — vidékünk mintegy 5—6 ezer évvel ezelőtti, főképp gazdasági jellegű képződményével — foglalkozom. Az elkövetkező éveket is ennek a témakörnek szentelem. Szeretnék a feltárt leletekről — Képzelje, hogy megharagítanak néha ezek a kis haszontalanok! Ide kerülnek az „óvodába" és nem fogadnak szót az „óvónénijüknek". Csak siratják a mamájukat és nem esznek az istenért sem. Szopják az ujjam, de amikor tejes cumit adok a szájukba, azt kiköpik. Azután végül persze mindig „összebarátkozunk". Olyan hálásan pislognak azzal a boci szemükkel és olyan kedvesek, muszáj szeretni őket — Itt, a szegedi Felszabadulás Tsz-ben most március 12-én jubiláltunk a férjemmel, tíz éve dolgozunk itt Amolyan jubileumi ajándékképpen most kaptam meg a „Kiváló Tsz-tag" miniszteri kitüntetést Azóta gondozzuk a borjakat, amióta felépült a nevelőház, korábban fejőnő voltam. S ha eljön az ideje, innen szeretnék nyugdíjba menni. A keresetem? Tavaly 12 havi átlagban 3 ezer 900 forint volt Ez a pénz teljesítményből — súlygyarapodásból meg gondozói darabbérből — csurgott öszsze. A férjemmel ketten 80 —120 kisborjút nevelünk rendszeresen. A felelősségünk nagy, hiszen a tsz egész Pataki Józaaf ács brigádvezető — Azt mondom és magának, ha ötször születnék, ötször is csak az ácsmesterséget választanám. Annyira szép ez. Eleinte csak a magasság vonzott a szekercéhez; tetszett, ahogy odafönn csattognak vele, szerkesztik a tetőt. Aztán, hogy fölcsaptam ipari tanulónak a megyei vállalathoz, rájöttem a munka igazi ízére is. Derék, idős szakik keze alatt tanultam, s ahány ács, annyi munkafogásra tanított meg. — Magam is szívesen magyarázgatok a fiataloknak, egy ideig tanulókat is oktattam; nemcsak a tudásra, a szakmaszeretetre is. Mert a kettő együtt értékes igazán. Ha befejezte az ember, legyen ideje visszanézni, elgyönyörködni — szoktam mondani —, s akkor a kedve is jobban megjön az újabb munkához. Szeged a számomra tele van ilyen kedvcsinálókkal. A Marx téri házak, a Tiszaparti „sellős" ház, egy sor „Ha befejezte az ember, legyen ideje visszanézni, elgyönyörködni.. emeletráépítés és még soksok épület. Ki ne felejtsem a vasöntödét, ott a szerelőcsarnok építésénél gyönyörű ácsmunka volt. No meg a jogi egyetem teteje is! Mert én csak azt vallom, a tetőn, ott van az igazi ácsmunka, az a legkülönb. Persze mindenben meg lehet találni a szépet, Itt a mostani sok zsaluzásban is. Nézze csak, ahogy kibontjuk a deszkákat, milyen szép éleket, idomokat kapunk; a beton őrzi igyekezetünket. — De nem akarok én magamról sokat beszélni, inkább a brigádot mondanám. Tudja, dolgozgatni is lehet) meg dolgozni is. Mi megteszszük a magunkét a 180 százalékunkért. Ez a tavalyi átlagunk, de mostanában se sokkal kevesebb. Sokan kérdezgetik is, hogyan csináljuk? Jól megértjük egymást és szeretjük a szakmánkat, ez a mi csapatunk titka. Meg is becsülnek érte a vállalat-nál, • borítékba általában 3 többszörösen ellenőrzött faszén-vizsgálatokat készíttetni, s hogy még egy régóta dédelgetett álmomról is szóljak, szeretném, ha valahol Szeged környékén feltárhatnánk egy teljes kőkori falut. EZ á niunká' — hyugodtan mondhatom — szenzációt keltene, hiszen tőlünk nyugatra már seholsem tanulmányozhatnak a régészek ilyen településeket — S még egy dolog: ahogy az elmúlt években, szeretnék a jövőben ís sokat és sokfelé utazni, hiszen az évezredek előtti kultúrák nyomai túlnőnek az országhatárokon; követni kell őket kutatni kell maradványalkat a más népek lakta tájakó'n is. Remélem, sok szép tájat érdekes titkokat rejtő vidéket bejárhatok majd ezután is! és fél—4 ezer forint kerül havonta. Építhetek házat magamnak, s építek is; itt, a Baktóban. Egy kedvemre valót, szépet... • — Tizenegy éve végeztem el a gépészmérnöki kart; a mosonmagyaróvári, majd a makói gépgyár után kerültem a szegedi kéziszerszámgyárba főmérnöknek. A két előző gyárhoz képest összehasonlíthatatlanul gyengébb műszaki adottságokat találtam, és bevallhatom, ez lehangolt. Akkor még nem sejtettem, hogy az üzem számomra többet jelent majd, mint egyszerű feladatot... A hétköznapok megismertettek a gondokkal és a lehetőségek is egyre jobban érdekeltek. Szabad kezet kaptam, éreztem, jól meg kell alapozni a döntéseimet ; hiszen előbb-utóbb én „számolok" el értük. — Vadonatúj gépekkel, szerszámokkal nem nagy ' tudomány jó eredményt elérni. Persze ugyanezt húsz-, harmincéves masinákkal megoldani ... Hát igen; ez valóban derék feladat. Ahogy visszagondolok az előző évekre, éppen ez tette érdekessé, vonzóvá a munkámat. A gyári kollektíva segítségével aztán sikerült egyre előbbre jutni. A kemény küzdelemmel megszerzett eredmény különösen értékes; nagy-nagy örömmel jár. Ezt éreztem én is... — Szinte észre sem vettem, elszaladtak az esztendők. Munkám mellett tanultam, megszereztem a gazdaságimérnöki diplomát. Az életem, hivatásom összeforrt az üzem sorsával, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer igazgató leszek. Tavaly bízták rám a gyárat, ott lettem irányító ember, ahol jóformán az életem első jelentősebb feladatát bízták rám, néhány évvel ennek előtte. De fajsúlyos esztendők voltak ezek, hiszen az üzem termelése 11 millió forintról ötszörösére növekedett. És ma is legalább olyan próba előtt állok, mint régen: most már az egész gyár munkájáért vagyok felelős. Azaz; itt mi háromszáznyolcvanan vagyunk, s meggyőződtem róla, képesek leszünk a még mindig elég mostoha körülmények között tovább lépni. Szeretjük a gyárat, szeretnénk több új gépet itt látr.i. Űj öltözőket, szép világos műhelyeket. Tudjuk, hogy meglesznek — ezért van értelme az erőfeszítésnek. A3 enyémnek is. Gyapjas Lajosnó házfelügyelő ..A türelem, a jó szó és a mívesen végzett monka eredményt hoz,..*' — Csak addig ne menjenek nyugdíjba, amíg mi itt lakunk. — A Dózsa György utca 2.. és a vele összeépült Deák Ferenc utca 4. szám alatt lakó 43 főbérlő közül minden megkérdezett így jellemezte Gyapjasékat. Mert igaz, Gyapjas Lajosné a házfelügyelő — már túl a nyugdíj korhatáron —, de nyugdíjas férje is „be van fogva", mintha a két utcáról nyíló 3 kaput, s az 5 lépcsőházat, udvart kettejükre bízták volna. A Pestről húsvétra érkezett üdvözlőlap is együtt köszönti őket: „Nagy szeretettel gondolunk a mi kedves Máriánkra és Lajoskánkra — Mészárosék." Pedig Mészárosék még a Zrínyi utca 5-ből ismerősek. — Gyermeknevelő voltam azelőtt — mondja a fehér hajú Mária néni. — Negyvenkilenctől 58-ig házfelügyelő voltam a Zrínyi utcában, azóta meg itt. Aki ismeri, tiszteli és szereti őket. Még soha senkivel nem veszekedtek, még nem volt okuk panaszra a lakóknak. Virágos udvar, tiszta, rendes lépcsők, folyosók. Az ember, aki bérházban éli le az életét, azt hiszi, ilyen csak a mesében létezik. — Megtanultam, még mint nevelő: a türelem, a jó szó és a szívesen végzett mindennapi munka eredményt hoz. megjavítja a rendetlenkedésre hajlamosakat is. Elég sok gyerek van a házban. Na, meg ebben az épületben játszik a bábszínház is. Mária nénire hallgatnak a másutt rakoncátlankodik. — A kisebbeknek mindig van egy-két szem cukor a zsebemben. A nagyobbacskák tavaly nyáron sátort vertek az udvarban, aztán maguk tanulta színdarabot játszottak a felnőtteknek. A lakók közül sokan mindenféle fizetni valót a mindig mosolygó házfelügyelő nénire bíznak. Elsején hozzák a pénzt, kiadási könyvüket, s a villany- és gázszámlás, az újságos, rádió, tv-előfizetést beszedő tudja már. melyik lakásba -nem kell becsöngetni. — Mind a ketten több mint húsz éve párttagok. Gyapjas néni a vállalat kétszeres kiváló dolgozója — ezt az ingatlankezelő vállalat igazgatója mondja el; Akinek minél több Gyapjas Lajosnéhoz hasonló szorgalmú és munkáját szerető házfelügyelőt kívánunk.