Délmagyarország, 1968. május (58. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-31 / 126. szám
kC Két pénztárca O lyan dolgokról kívánok szót ejteni, amikor nem az én asztalomra teszik le a számlát, s mégis úgy érzem, hogy engem is becsaptak. Előfordulhat ilyesmi is? Igen, sajnos. Az egyik szegedi nagyvállalat területén évek óta építkeznek. Lassan befejeződnek a munkák, és ilyenkor rendet teremtenek a gyár udvarán és közvetlen környékén. Ez így szokás, s így is van rendjén, mivel az építkezések általában nagy rumlival járnak. Az anyagot sem lehet pontosan kimérni, marad ebből is, marad abból is. E nevezetes helyen is maradt. Csak a nagyját sorolom: körülbelül tízezer darab tégla. 4—5 köbméter oltott mész, pallódeszkák és egyebek. Ezeket az anyagokat az építőipar valószínűleg megfizettette a gyárral, hogy úgy mondjam, benne van a költségekben, az építmény árában, a gépek szerelésének összegében... A logikus következtetés szerint az ilyen anyag tulajdonosa az, aki kifizette az árát, tehát a vállalat, a beruházó. Már csak abból is erre lehet következtetni, hogy az építőipar ilyen értelemben hagyta sorsára az említett anyagokat Eddig minden stimmelne, senkit nem ért károsodás. A tégla is, a mész is, a faanyag is érték, akár építkezni is lehet belőle. A gyár viszont már befejezte az építkezést S most jön a fonákság. A dolgozók közül többen is kérték a vállalat vezetőjét, hogy adja el nekik hivatalos áron, ők szépen összeszedik és el is szállítják ezeket az anyagokat Erre lehetősége van a vállalatnak, sőt talán még kötelessége is támogatni építeni szándékozó munkásait amikor arra módja van. De nem így végződött az eset A téglák és a pallódeszkák is belekerültek a meszesgödörbe. Földet húztak rá. mintha örökre el akarnák temetni. Igy kétszeres a kár. Paradoxon, de ennél még az is hasznosabb, ha valaki ellopta volna és felhasználja. A megtermett értéket, különösen a hasznosíthatót nem szabad eltemetni. Építőanyagból meg éppenséggel nem dúskálunk a bőségben, alig van téglánk. Gondolom, nem csak azok érzik becsapva magukat akik kérték, hanem mások is Kis dolog, de elmondom. A Sárgán rendbe hozták a munkásmozgalmi emlékművet. Az egyszerűségében is szép és kifejező mű köré alacsony kerítést készítettek. A kerí1ésen belül — lehet öt vagy hat négyzetméter — parkosíts tak, azaz fűmagot vetettek és néhány virágot elültettek. Az a munka egy ügyes és hozzáértő embernek maximálisan két napjába kerülhet mert inkább többet mondok, mint kevesebbet. Kérdem a Sárga üdülőtársaság elnökét hogy mennyibe került a parkosítás. Ezer forintba — mondta, majd rámnézett, hogy vajon mit szólok. Mit szólhatnék? Egy kiló fűmag, néhány darab vlrágtő és néhány órai munka. Mondtam az elnöknek: miért nem bízott meg engem, fele pénzért megcsináltam volna. Magánost ő nem bízhat meg, akár gyanúba is keveredhetne. Néztük többen is azt a parányi parkot. Park-t? A füvet, meg azokat az olcsó kis virágokat és csóváltuk a fejünket Ügy éreztük, mintha becsaptak volna bennünket Régebben az áramszolgáttatő vállalat díjbeszedőre bedobott az ajtón egy üres csekket ha nem találta odahaza a lakót Csak számokat írt a csekkre, hogy mennyi a számla összege. A többi tudnivalót figyelmeztetést a csekk hátuljára a nyomda rányomta. Még annak is volt helye, hogy a lakó az óra állását rávezesse. Szép gesztus volt ez ez áramszolgáltató vállalattól. Sokan mondogatták, hogy a gázművek is hasonlóképp cselekedhetne, s kifogásolták merev eljárásukat hogy csakis a város szélén levő telephelyen, meghatározott napokon és órákban lehet rendezni az adósságot Most az áramszolgáltató ls abbahagyta régebbi gyakorlatát Kár. Nem is azért az egy-két forintért, amennyit a postának kell fizetni, ha utalványon küldi el az ember i pénzt hanem önmagáért a gesztusért amelyet az eladó nyújtott vásárlójának. Tudom, hogy vannak más módozatok is, például átutalásos rendszer. De azt is tudom, hogy a hivatalos és hideg felszólítást éppen úgy papírra nyomják, mint az egyszerű csekket Dobjanak be továbbra is csekket és nem érzi az ember becsapottnak magát S oroljak még példákat? Sorolhanék, de minek. Gondolom, sok olyan számlát találnánk, amelyet ugyan nem címeztek egyikünk nevére sem, de mégis úgy érezzük, hogy személyesen bennünket csaptak be. S higygyék el, nem jó érzések ezek. Hiszen ha van is különbség a saját pénztárcám és a közös kassza között, van valami kis összefüggés is. Ha az egyik sovány, nem lehet kövér a másik, és fordítva. Ezért érez úgy az ember, ha a közös kasszát csapják be, mintha a saját pénztárcájába nyúltak volna. Gazdagh István VILÁG PROLETÁRJÁT. EGYESÜLJETEK' MAGY'AR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 58. évfolyam, 126. szám Ara: 70 fillér Péntek, 1968. május 31. Feloszlatták a francia nemzetgyűlést De Gaulle nem mond le — Elhalasztották a népszavazást — Új parlamenti választások lesznek A hét eleje óta mind nyil- „totalitárius diktatúrára" tö- a kormányt „a felforgatás" vánvalóbbá vált, hogy a ha- rekvő kommunista pártot megszüntetésében, talmas munkástömegek meg- tette felelőssé, valamint azo- De Gaulle valósággal pro mozdulasaitol megremult kat a becsvágyó politikuso- vokálja a kilencmillió sztráj francia burzsoázia a komrrm- kat, akiket a kommunisták- kolót s az utcán tüntető nista ellenes erők összefogó- nak „sikerült szolgálatukba baloldali fordulatot követelő sanak jelszavával keresi a allitani" kiutat a politikai válságból. De Gaulle tábornok csütomegeket. A parlament felAz elnök a sztrájkról olyan oszlatásával végletes és koceszközhöz tortokon a déli orakban akadályoznák a munkásokat olyan helyzetben írt ki új visszaérkezett Panzsba es abban, hogy dolgozzanak, a választásokat, amikor a nagy délután az Elysee Palotában diakokat> hogy tanuljanak, osztályösszecsapások amúgy De Gaulle tábornok etaokle- Arra az esetre, ha a rend is pattanásig feszítették a terel 45 perces ulest tartott nem áu hei kilátásba "f !g . feszltettek a a francia kormány. Az ules helyezett — a szavazás he- hurt Panzsl megfigyelők befejezése után Louis Joxe iyett _ más „az alkotmány foggal tartanak attól, hogy a igazságügyminiszter közölte, értelmében igénybevehető tábornok az alkotmány 16. hogy a kormány nem mond . .. ... ,„ _ .,, . . , eszközöket". Franciakat felle. de a Pompidou-kabineten belül átalakításokat hajtanak végre. Az elnök beszéde De Gaulle elnök röviddel a minisztertanács ülése után hatperces rádióbeszédet mondott. Közölte, hogy nem mond le és nem mondatja le miniszterelnökét, Georges Pompidout. Bejelentette, hogy a június 16-ra kitűzött országos referendumot elhalasztják. A köztársasági elnök közölte továbbá, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést és új parlamenti választásokat ír ki. Jacques Chaban-Delmas, a francia nemzetgyűlés elnöke csütörtökön déután De Gaulle elnök rendeletének megfelelően bejelentette a képviselőház feloszlását. Az elnök bejelentette: 24 órás visszavonultságában minden körülményt és lehetőséget számításba vett és ennek alapján határozott. A jelenlegi helyzetért bizonyos felforgató elemeket és a paragrafusának alkalmazászólította, szervezkedjenek sával esetleg a katonai dikpolgári akcióra és segítsék (Folytatás a 2. oldalon.) A BT határozata Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerda esti ülésén egyhangú határozatot hozott, amelynek értelmében újabb szankciókat mondtak ki a fajüldöző rhodesiai telepesrendszer ellen. Az elfogadott határozat értelmében az ENSZ tagállamainak meg kell szakítaniuk minden kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatot a rhodesiai kormánnyal, az országban működő minden képviseletüket meg kell szüntetni. Jóllehet a határozat nem említi az afro-ázsiai országok követelését, hogy Anglia alkalmazzon erőszakot a rhodesiai rendszer ellen, de felszólítja Angliát, „tegyen meg sürgősen minden hatékony intézkedést a rhodesiai lázadás felszámolására". A határozat elismeri Zimbabwe népe harcának jogosságát és felszólítja az ENSZ tagállamalt, ehhez a szabadságharchoz nyújtsanak erkölcsi és anyagi segítséget. EGYMILLIÓ FORINT Ujabb segítség a vietnami népnek Minden évben május 9-től ezer forintot, a Szegedi Kon- kert Tsz 2300 forinttal gyanajúnius 9-ig tartjuk hazánk- zervgyár munkásai, mű- pitotta a vietnami szolidariszakijai, alkalmazottai 25 tási csekkszámla összegét, ezer forintot, a szegedi tex- Az általános fogyasztási és A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette a lengyel párt- és kormányküldöttséggel, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségével, továbbá a KGST vb 34. ülésén, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterével és az Iráni Császárság külügyminiszterével folytatott tárgyalásokról elhangzott tájékoztatókat. A kormány megvitatta a múlt évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót és felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy az országgyűlés elé terjessze. A Minisztertanács elfogadta az Országos Tervhivatal elnöke, a pénzügyminiszter, a munkaügyi miniszter és az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke együttes jelentését a népgazdaság 1968 első negyedévi fejlődéséről. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége tájékoztatta a Minisztertanácsot a munkaidő csökkentéséről szóló kormányhatározat végrehajtásáról. A kormány tudomásul vette a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek az időszerű mezőgazdasági munkákról, a kedvezőtlen időjárás következményeinek elhárítására tett intézkedésekről szóló jelentését. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter ezután a felügyelete alá tartozó vállalatok 1967. évi tevékenységéről, valamint a kedvezőtlen természeti adottságú mezőgazdasági termelőszövetkezetek helyzetének javításóra hozott határozatok végrehajtásáról számolt be a kormánynak. A Minisztertanács a beszámolókat tudomásul vette. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést tett a dolgozók beadványainak intézésével kapcsolatban végzett vizsgálat tapasztala tairóL A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A munkaidő-csökkentés kérdéseiről, valamint a kedvezőtlen természeti adottságú tsz-ek támogatásáról lapunk 3. oldalán adunk részletes ismertetést. ban a békehónapot. Fő tartalmát most is a szolidari- JAt _ __ tűs adja a harcoló, vérző tilművek dolgozói pedig 30 értékesítési szövetkezet szóvietnami néppel. Az Orszá- ezer forintot fizettek be a regi dolgozói 2300, dorozsmai gos Béketanács felhívására vietnami szolidaritási csekk- dolgozói 6 ezer, mórahalmi Szeged, Csongrád megye számlára. S lehetne tovább dolgozói pedig 3 ezer torintel- sorolni a szegedi üzemeket, tal járultak a vietnami dolgozói a békehónap . nep mult heteiben és jelenleg is vállalatokat, amelyeknek anyagi megsegítéséhez. Az megannyi újabb példáját a dolgozói ugyancsak őszin- úttörő csapatok tagjai megegyüttér- te érzésektől vezérelve, jó takarított pénzükből ajánlaszívrel pénzt adományoztak, nak fel. A szatymazi úttörők Szeged, Csongrád megye például 460 forintot fizettek toknál a szabad szómbato- kisipari szövetkezetei nap- be a szolidaritási alapba, kon vagy vasárnap vietnami jainkig 70 ezer forintot, Sze- A békehónap hátralevő műszakot tartottak és tar- ged termelőszövetkezeti 40 napjaiban tovább gyűlnek a tanak. A közös gazdaságok, ezer forintot adtak. A sze- forintok. A hamarosan véa hivatalok, intézmények, a gedi járás közös gazdaságai- getérő békehónap után — ado- éppúgy, mint előtte és közadják a cselekvő zésnek. segítésnek. Az üzemekben, a vállalakereskedelem. a közlekedés nak dolgozói is sorra ben — eleven marad Szeged, Csongrád megye lakóia pusztamérgesi Rizling Tsz nak békeakarata és cselekellenálló, sokat 9900, a zsombói Gyümölcsös- vő szolidaritása Vietnammal, népet. Békegyűlédolgozói, a háziasszonyok a mányoztak. Például a szőbékehónapban forintjaikkal regi Egyetértés Tsz 10 ezer, is enyhítik a megtámadott és hősiesen szenvedő sek zajlottak le számos üzemben, a város kerületeiben, valamint a szegedi járás falvaiban. A dolgozó emberek ezeken a gyűléseken szóltak az anyagi támogatás ( jelentőségéről, s ezzel együtt szavukat hallatták azért, hogy távozzanak az USA katonái Vietnamból, legyen béke Vietnamban. Csongrád megye, Szeged lakói a békehónapban eddig már közel 1 millió forintot adtak össze a vietnami népnek. A Kender fonó- és Szövőipari Vállalat dolgozói 110 Szovjet—NDK tárgyalások Kennedy megfutamodik? Róbert Kennedy szenátor bejelentette, ha a jövő hét keddjén sorra kerülő kaliforniai próbaválasztáson nem sikerül győznie, visszavonul az elnökjelöltségért vívott küzdelemtől. Mint ismeretes, Kennedy e héten Oregon államban a próbaválasztáson elszenvedte első vereségét. Eugene McCarhy szenátortól. Az oregoni eredmények hatására Kennedy kijelentette, hogy kész televíziós politikai vitára McCarthyval. A szenátor korábban visszautasította ezt a javaslatot. A vita valószínűleg vasárnap kerül sorra. A Kaliforniában tartózkodó McCarthy egyébként újból hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak korlátoznia kellene vietnami hadműveleteit és el kellene fogadnia Dél-Vietnamban egy j új kormány megalakulását. A továbbiakban sürgette, hogy az USA diplomáciailag ismerje el a népi Kínát. i Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat Moszkvában megkezdődtek a szovjet—NDK tárgyalások. Amint lapunkban hírt adtunk, május 29-én érkezett meg a szovjet fővárosba az NDK párt- és kormányküldöttsége. A képen: Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök (balról) fogadja Willi Stophot. az NDK miniszterelnökét a vnukovói repülőtéren