Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-14 / 88. szám
fáöjtös hírverés Ml mindent lehet egy zoknival csinálni. Hát kérem szépen először is felhúzni a bal lábra, és levetni róla. Aztán a jobb lábra, meg onnan is le. Egyeszerre ne kísérletezzünk, mert túlságosan komplikált. Továbbá lehet benne pénzt tartani, bár helyesebb a takarékban, s halat fogni vele, noha igencsak körülményes. Hasznos stoppolni — kezdő háziasszonyok munkára-nevelésének bevált módszere ez, és persze ajánlatos esténként kimosni. Amit legtisztességesebb, ha nem bízunk senkire. Ám minap valami egészen furcsa, különös felhasználási mikéntjére bukkantam az egyik cipőbolt kirakatában. Külföldi exportból lekésett deltaszárnyú csukák, ortopad-biztos gazdátlan lábbelik természetadta bejáratánál találkoztam velük. Kacéran meggyűrve, göndörfürtösen kandikáltak elő jobb sorsra érdemes cipőcskék öblös alagút-nyílásán. Megsajnáltam őket. Hogyne, hiszen ráadásnak szánták, diszkrét porcukornak az avas süteményre, savanykás pótléknak a böjtös menüre. Aki megveszi a gazdát, ingyen megkapja rabszolgáját Sanyarú egy hírverés, nem mondom. Ámbátor jó bornak nem kell cégér — hajtogatja a fáma, dehát uraim, ki beszél itt szerelemről... ? N. 1. E3 ES D El 13 Dijak és oklevelek fiataloknak ^TsíT^ZeÜn Tegnap délelőtt a KISZ Szeged városi bizottságának született Gábor Ignác, a matanácstermében adták át az ifjú műszakiak és közgazdá- Syar verstudomany, muforszok országos pályázatain nyert díjakat és okleveleket a jó dltós es pedagógia kiemcleredményt elért Csongrád megyei és szegedi fiataloknak. kedo mestere. A jubileum Szögi Béla, a KISZ Csongrád megyei bizottságának első alkalmaból a tovarosban titkára köszöntötte a díjazottakat, majd beszámolt arról, hogy az idén is kitűnően szerepeltek a megyei és szegedi üzemek képviselői. Végezetül a KISZ Csongrád megyei bizottsága, valamint az SZMT megyei bizottsága nevében Szögi Béla és Hajas László, az SZMT közgazdasági bizottságának vezetője a pályadíjasoknak átnyújtotta a SZOT Elnöksége, a KISZ KB, valamint a KISZ megyei bizottsá- — az épület homlokzatan — ga díjait, elismerő okleveleit. állíttatott a Magyar Irodalomtörténeti Társaság. Az — Hazaérkezett küldöttsé- — Tíz ország 40 szakem- avatóünnepségen Komlós günk. Szombaton délelőtt dr. berének részvételével április Aladár, a Magyar Irodalonv Dimény Imre mezőgazdasági 23 és 25 között Harkányban történeti Társaság elnöke beés élelmezésügyi miniszter rendezik meg a IV. nemzet- szélt. Az emléktáblát az irovezetésével hazaérkezett a közi kollokviumot a gázkitö- dalmi testületek képviselői Bulgáriában járt hattagú résekrőL koszorúkkal borították el. mezőgazdasági küldöttség. Plátói szerelem emléktáblát, amelyet Gábor Ignác több évtizedes működésének egykori színhelyén, a VI. kerületi Munkácsy Mihály utca 21. számú háznál Mindenhol tanulni kell! — A szegedi képzőművészek szabadkai kiállítását méltatja az Újvidéken megjelenő Magyar Szó című napilapban Ács József. A bírálat elismeréssel szól a szabadkai tárlatról, részletesen elemezve a kiállítók művészetének stílusjegyeit Illusztrációként Fontos Sándor Asszony könyvvel című festményének reprodukcióját közli a lap. — OLVASÓINKHOZ. Lapunk legközelebbi száma az ünnepek után szerdán, április 17-én a szokott időben jelenik meg ismét — Hazaérkezett Kubából a fiatal mezőgazdasági szakemberek második — 50 tagú — csoportja. A "fiatalokat, akik egy évet töltöttek a szigetországban, Molnár György, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte. irodalmi est A költészet napja alkalmából Juhász Gyula emlékére felolvasó estet rendezett pénteken este a Juhász Gyula Művelődési Otthon és a Balázs Béla irodalmi színpad a művelődési otthon nagytermében. A bevezetőben Kovács Miklós a gazdag életmű leglényegesebb vonásait emelte ki, főleg azokat a verseket, melyek egy-egy korszakát legjobban reprezentálják. A műsor összeállítása nem a legszerencsésebb volt: éppen a nagy versek nem találtak helyet a 26 felolvasott költemény között Az összekötőt a részek között Kerek Ferenc zongorajátéka képviselte. A verseket a Balázs Béla irodalmi színpad tagjai olvasták feL A hét előadó közül kiemelkedett Petheő Zsombor, aki egyben a műsort is összeállította. Mellette Lovászi József adta vissza még jól a költő gondolatait A műsort Szilágyi János rendezte. L. K. A Szegedi Orvostudományi Egyetem felvesz takarítókat, segédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Lenin krt. 107. xS. 179 079 Forgalmi Irányító dolgozókat ftiatal érettségizett férfiakat benuiítunkl, autóvillamossági szerelőt, lakatost, kovács szakmunkást, segédmunkásokat felvesz a 10. sz. Autóközlekedési VállalatSzeged, Marx tér 10—11. XS. 179 079 A Szegedi Fémfeldolgozó és Finommechanikai V, (Szeged. Honvéd tér 5/b) esztergályosokat és villanyszerelót alkalmaz. Bérezés megegyezés szerint. xS. 179 079 A Szegedi Építő Ktsz szegedi munkaheyre szállítómunkásokat, segédmunkásokat. asztalosokat, ácsokat, vlzszerelóket, telepi munkásokat azonnali belépéssel felvesz. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés Brriisszeli krt. 9. alatt. XS. 179 075 A Szegedi Orvostudományi Egyetem kollégiumainál megüresedett udvarosl állásra két férfi munkaerőt azonnal felveszünk. Jelentkezés: a Kollégiumok Igazgatóságán, Semmelweis n. 4. (híöl Klinikával izemben). xS, 179 077 A Szegedi Fémfeldolgozó és Finommechanikai vállalat esztergáyos és lakatos szakmába 8 allalanos iskolát végzett fiúkat szerződtet ipari tanulónak. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Szeged, Honvéd tér 5. Jelentkezési batáridő: április 30-1 g. DK. 294 A Szegedi Textilművek keres azonnali belépéssel marós és gyalus szakmunkásokat. üzemórákét, valamint női munkavállalókat betanuló cs takarító munkakörökbe. DK. 283 Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság Gépüzeme folyamatos munkara változó munkahelyre felvesz DÖMPER VEZETŐKET és AÚTO-DARÚ KEZELŐKET. XDK. 282. A Magyar Beruházási Bank Csongrád megyei Fiókja felvételre keres pénzügyi-közgazdasági munkakörben főelőadót 2200—3000 Ft bérhatárok között. Feltételek: főiskolai végzettség és legalább 5 éves közgazdasági vagv pénzügyi munkakörben eltöltött gyakorlat. Közgazdasági egyetemi vagy magasabb számviteli végzettség előnyben. A felvételi kérelmet önéletrajz csatolásával írasban kell eljuttatni a Bankfiók hivatalos címére. (Szöged, Klauzál tér 4.) xS. 144 931 Felvételre keresünk kőműveseket és kőművesek mellé segédmunkásokat kiemelt tcljesitMunkásokat, alkalmazottakat keresnek — Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, aki részt vett a teheráni Magyar Ipari Kiállítás megnyitásán és magyar—iráni gazdaságiműszaki együttműködési megállapodást írt alá, szombaton hazaérkezett IránbóL Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, s a Külkereskedelmi Minisztérium több vezető munkatársa, — Az Air Francé francia állami légitársaság valamennyi Franciaországból induló járatát lemondotta húsvét vasárnapra és hétfőre a hajózóműszerészek 48 órás sztrákja következtében. A sztrájk megkezdése előtt már külföldre távozott gépek menetrendszerű visszatérését azonban ezekben a napokban is biztosítják. A hajózóműszerészek azért határozták el a sztrájkot, mert a társaság nem hajlandó újabb felvételekkel növelni létszámukat. A jelenlegi alacsony — Palyazat Eddig több — Földrengés. Az ameri- létszám pedig túlságosan sok illeték levonása után érten- mint száz pályázat érkezett kai földrengésjelző központ repülési óra vállalására dók. A közölt adatok tájé- Magyarországról a Moszkvai péntek este erős földrengést kényszeríti őket. Rádió magyar szerkesztősé- figyelt meg északnyugatra a gébe. A szovjet—magyar ba- Puerto Rico-i San Jüantól. A — Visszaeső bűnösként álK rátságról szóló pályamunkák földrengés, amelyet magyar a szegedi megyei bíróság ismertetése már megkezdő- idő szerint szombaton haj- előtt Suhajda Istvánné 50 dött a Moszkvai Rádió ma- nali egy óra után észleltek, éves, Szeged, Erdő utca 9 gyar adásainak keretében. A hatos erősségű volt. szám alatti lakos. Különböző zsűri május közepén hirdet Az jjzietelés vége. De- lakásokon takarított, s előtte eredményt. A legkiválóbb vizagazdálkodást sértő bűn- nyitva hagyták a szekrényepályamunkáért járó díjakat tett miatt indított eljárást a ket- Bundát és férfi bőrkaa pályázok Budapesten ve- rendőrség Sztanics Arturné bátot lopott, amiket elzálohetik majd át A palyazatok Szeged Pille utCa 33. és Joó gösított Meglopta azokat is, Sándorné Kövegy, Fő utca akiknél albérletben lakott kesztősegebe való bekuldé- 140 szám aiatti lakosok el- aioerietben lakott. sének végső határideje: áp- len" Sztanicsné 2300, Joóné Eddig hason16 cselekmények nhs 20. 1200 forint értékben vásá- miatt négyszer volt büntet— A közalkalmazottak és rolt külföldiektől különféle ve. Most összbüntetésül jogrokonszakmabeli dolgozók árucikkeket Szegeden, a er6sen o év 4 hónapi szaszakszervezetei ^em^özi ^IsU^Xdtá^ hadságvesztést, — A halpusztulás oka. Összegezték az 1965 tavaszán végbement tömeges balatoni halpusztulással kapcsolatos vizsgálatok eredményeit. A vizsgálatok során tisztázódott, hogy a tó vízgyűjtő területén felhasznált növényvédő szerek okozták a tömeges halpusztulást, de emellett a szúnyogirtó anyagok is lényeges szerepet játszottak a víz vegyszeres szennyeződésében. — Nincs öttalálatos lottószelvény. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 15. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett Négy találatot 51 fogadó ért el, nyereményük egyenként 77 988 forint Három találata 4730 fogadónak volt nyereményük egyenként 420 forint. A kéttalálatos szelvények száma 156 061 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereménykoztató jellegűek. Közlemény x Orosháza Városi Tanács V. B. ker. csoportja Orosházán, Könd u. a piactéren április 21én és utána minden hónap 3. vasárnapján reggel 7—15 óráig országos autó- és motorvásárt tart. V. 113 698 villany hegesztőket, lakatosokat, szerelök mellé segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés Pulcz u. 44. Munkaügy. k. 5780 ménybéres munkára. Szállást, kűiönclésl pótlékot, meleg ételt, a rendelkezések szerinti utazási költségtérítést, egy, 111. három hónap eltelte után munkaruhát biztosítunk, ötnapos munkahét. Felvétel esetén az utazási költséget megtérítjük. Jelentkezés: Villanyszerelői Vállalat Bp. VII., Sip u. 23. Waiter Lászlóné munkaerőgazdálkodónál. A felvételhez szükséges munkakönyv, személyazonossági igazolvány és katonai igazolvány. Bp. 3350 Pályázat könyvtárosi állásra! A kisteleki községi tanács pályázatot hirdet 7028. sz. kulcsszámú részfoglalkozású könyvtárosi állásra. Pályázhatnak középiskolai végzettséggel és alapfokú könyvtárosi képesítéssel rendelkezők. Pályázathoz csatolni kel részletes önéletrajzot és az érettségi bizonyítvány hiteles másolatát. A pályázat benyújtásának határideje 4 hét. Cím: Szabó József, községi tanács vb-elnök, Kistelek, Árpád utca 1. szám. DK. 290 Elektronikus adatfeldolgozó-, számlázógépkezeld nőt több éves gyakorlattal (elveszünk. Közgazdasági és programozási ismeretekkel rendelkezők előnyben. Keresünk fiatal közgazdász-matematikust ipart kibernetikai, programkészftési gyakorlattal. Jelentkezés: Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat munkaerőgazdálkodási irodáján. Újszeged. xS. 179 119 Fagylalt mozgóárusokat keresünk felvételre a legkedvezőbb jutalék fizetéséveL Kocsit. felszerelést igény szerint biztosítunk. Jelentkezés 8—9-ig az Üzemi Vendéglátó Vállalat kirendeltségen. Bocskai u. 5. xS. 179129 A PNYV Szegedi Textilmüvek kiskundorozsmai üzemegysége azonnali belépésre keres lakatos, esztergályos szakmunkásokat, szövőnőket és női munkavállalókat átképzős munkakörökbe. xS. 179 030 A Szegedi Közlekedési Vállalat elektrikust, villanyszerelőket, vasesztergályost, lakatost, segédmunkásokat, pályamunkásokat és kocsitakaritónőket vesz fel. vasesztergályos, vilanyszerelri. lakatos ipari tanulókat szerződtet. Jelentkezés: Zrínyi utca 4—9. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. DK. 294. A DÉGAZ Közgazdasági Technikumot végzett árelemzőket, A Mezőgazdasági Gépjavftő Vállalat, Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 5. felvételre keres lehetőleg budapesti- lakással rendelkező gyakorlott anyagbeszerzőt. Jelentkezés személyesen a vállalat üzemgazdasági osztályán mindennap délelőtt 7-től délután 16.30-lg. Fizetés megegyezés szerint. Útiköltséget (elvétel esetén térítünk. X139 936 Gázmestert keresünk, lehet nyugdíjas is. „Fizetés megegyezés szerint" jeligére a Hirdetőbe. S. 179 094 A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat az 1968/1969-es tanévre virágkötő, esztergályos, bognár, útburkolő, kovács, fényező-mázoló, dísznövénytermesztő és kertépítő ipari tanulókat. valamint gépkocsivezetőket, nehézgépkezelőket. vagonkirakókat, rakodókat, kubikosokat, takarítónőket, építőipari és kertészeti férfi és női segédmunkásokat alkalmaz állandó munkára. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán naponta 7—15 óra között, Szeged, Pacsirta u. 1. ' S. 179 093 Gyakorlattal és mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkező belső ellenőrt, gép-gyorsírót felveszünk. Pályázatokat a Hirdetőben „Nagykereskedelmi Vállalat" jeligérc kérjük leadni. S. 179 098X Esztergályos, marós, köszörűs, lakatos és hegesztő szak- és betanított munkásokat, valamint 1 fő legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező tervező gépészmérnököt felveszünk. Szegedi Vasipari Ktsz, Kátal köz. XS. 144 869 Felveszünk állandó munkára férfi és nöi segédmunkásokat két és három műszakra, lakatos szakmunkást, bádogos- és vízvezeték-szerelőt. továbbá fiatalkorúakat hatórás munkaidőre. Egy év eltelte után természetbeni juttatást biztosítunk. Délben íi/emélelmezés rendelkezésre áll. Vidékieknek közlekedést térítünk. Jelentkezés a SZEGEDI F/v LEMEZGYÁR MÚN'r/> ÜGYI OSZTÁLYÁN (Szeged, Budapesti út 1.). DK. 292 A úeszkl gyógyintézet pályazatot hirdet április 16-án elfoglalható élelmczésvezetói állásra. Illetmény az E 421 kulcsszámon plusz 30 százalék veszélyességi pótlék. Élelmezési tanfolyammal és közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkezők előnvben részesülnek. Az Írásbeli pályázatot az intézet igazgatösáeához kell benyújtani. DK 295 szövetségének konferenciáján, szombaton — a kétnapos szakmai viták után — ismét plenáris ülést tartottak. A delegátusok meghallgatták a szakmai megbeszélések vezetőinek beszámolóit, majd Dagobert Krause főtitkár mondott záróbeszédet A tanácskozás befejezte munkáját — Budapesten tartja április 17 és 19 között alakuló ülését a szocialista országok gyógyszerészeti állandó bizottsága. A bizottságot azzal a céllal hozták létre, hogy kölcsönös tájékoztatás alapján segítse a szocialista országok gyógyszerészeiének előrehaladását. — Ki mit tud? Befejeződtek az országos selejtezők a negyedik Ki mit tud? előkészületei során, s Ezúttal mintegy ötvenezer fiatal jelentkezett a vetélkedőre, s az elődöntők színvonalára jellemző, hogy az országos selejtezőkbe már csak értékes produkciókkal kerülhettek be a fiatalok. — Helyreállított műemlék. Az Országos Műemléki Felügyelőség helyreállíttatta a körmendi várkastélyt, Nyugat-Dunántúl egyik legszebb és legnagyobb műemléképületét A középkori eredetű, barokk és klasszicista stílusú, négy kerek saroktornyos, kétemeletes hajdani Batthyány-rezidencla Ismét eredeti szépségében látható. — Bíróság előtt a terményőr. Gyengeelméjű lányon követett el erőszakot Gémes István 63 éves, Mindszent, Budai Nagy Antal utca 5. szám alatti lakos. A szegedi megyei bíróság jogerősen 1 évi szabadságvesztésre, szigorított bünletésvégrehajtási munkahelyre ítélte. szigorított ügyészségnek. börtönbüntetést kapott. Szeged a hazai lapokban 1968/15 CSAKÖ Dénes: Tartályhajók a hazai olajiparban. Kőolaj és Földgáz, február. [A szegedi medencében kitermelt kőolajat vízi ütőn ls szállítják a szőnyl olajfinomítóba.) (K. I.): Az orosz és szovjet kultúra a szegedi lapokban 1890— 1944. összeállította Fenyvesi István. Szeged. 1967. A városi Somogyi Könyvtár és a Tanárképző Főiskola közös kiadványa. 18G p. Az Idegen Nyelvek Tanítása. április. [Könyvismertetés.! FEJES Pál: M. B. Nejman és Gál Dezső: A kinetikus izotóp módszer és alkalmazásai. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1967. Magyar Kémiai Folyóirat, április. TA szegedi társszerző könyvének ismertetése.] NAGY Lászlóné: A művészeti ízlés fejlesztéséért. Színház és közönség — Csongrád megvében. Munka, április. [Fényképpelg a Szegedi Nemzeti Színház mű vészbrigádj éról.1 M. J. p.: A növényélettan első teljes magyar tankönyve. Magyar Nemzet, ápr. 7. ISzulal István : Növényélettan ctmü könyvének ismertetése.] VÁNDOR Pál: Az ország legkorszerűbb textilgyári! Szegeden. Népszava, áur. 7. [Fényképpel a textilművekről.] Országos egyetemi nevelési konferencia Szegeden. Magyar Nemzet, ápr. 10. Első ízben adták át Szegeden a Jancsó Miklós Emlékérmet. Népszabadság, ápr. 10. [Id. Issekutz Béla akadémikusnak.] Festékmintabolt Szegeden. Népszabadság, ápr. 10. 1A Budalakk Festék- és Műgyantagyár védnöksége alatt.] (m. 1.]: Csongrádi szegényasszonyok. Ország-Világ. ápr. in. [Túriné Cseh Viktórria és Keskenyné Kovács Veron Tiszatáj kiskönyvtárban megjelent visszaemlékezéseinek Ismertetése.] CSILLAG István: Forog már a dorozsmai szélmalom. Magyar Nemzet, ápr. 11. [Riport a dorozsmai József Attila Termeld, szövetkezetről. Befejeződött az országos egyetemi nevelési konferencia. Magyar Nemzet, ápr. 12. Hundert Jahre ungarlsche Salam!. Neueste Nachrichten, ápr, 12. [A Pickszalámlról ls.) A szegedi textilművek lelentős nagyüzemmé fejlődött. Népszabadság. ápr. 13. | Fénykép a gyárból.1 [VÁNDOR Pál] (vándor): Csakmm kétmillió vendéget vár Szeged az Idén. Száz nívós rendezvény vonzza majd az érdeklődőket a városba. Népszava, ápr. 13. TGács György nyilatkozata az ünnepi hetek előkészületeiről.] SZEGEDEN, A MARX TÉRI VASARUDA értesíti kedves vásárlóit, hogy kerékpárok minden típusát, alkatrészek és felszerelések ÉRTÉKESÍTÉSÉT BEVEZETTE 1000,— FT FELETT OTP-HITELRE IS ÁRUSÍT. xH. 139 939