Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-30 / 100. szám

D Ifjúgárdisták gyűlése Szívátültetés Párizsban Szívátültetési műtétet haj­új turistaszálló A KISZ vezető szervei nemrégiben újjászervezték az Ifjú Gárdát. Az Ifjú Gárda szegedi zászlóalja vasárnap délelőtt az Ifjúsági Házban tartotta meg első gyűlését, ,r.riTit>t> amelyen Rózsa Vince parancsnok, a KISZ Szeged Városi totta'k"vTg7e"vasárnapra vir­Bizottságának tagja bemutatta a parancsnokságot, ismer- radó éjjel a párizsi Pitié­tette az Ifjú Gárda feladatait, valamint az 1968. évi ki- kórházban. A műtétet a 40 képzési tervet. Az újjászervezett szegedi Ifjú Gárda tag- éves Christian Cabrol szív­jai április 4-én már részt vettek az új KISZ-tagok foga- sebész-professzor végezte Az dalomtétele alkalmából rendezett ünnepség lebonyolító- átültetést Clovis Roblairi 66 sóban, s a következőkben is segítséget nyújtanak majd — éves tehergépkocsi-fuvarozón az ünnepségek, felvonulások alkalmával — a rendezés hajtották végre Az átülte­munkájához. Az ifjúgárdisták új, tetszetős külsejű egyen- tett szívet egy súlyos agysé­ruhát hordanak. Azok a KISZ-korosztályú fiatalok, akik rülés következtében meghalt az újjászervezett Ifjú Gárda tagjai akarnak lenni, az 23 éves fiatalember holttes­Ifjűsági Házban jelentkezhetnek. Az új tagokat az alap- téből emelték ki Harminc­szervezetek javaslata alapján veszik fel. hat órával a műtét végre­- Losonczi Pál. az Elnöki hajtása után az új szívet ka­Tanács elnöke táviratban fe- pott,beteg ^Hapotat kielegí­A Szegedi Idegenforgalmi íezte ki jókívánságait Hiro- tőnek mondjak,, bar bizo­A 4 , geal /aegeniorgaimi 4 császárnak születésnap nyos idegrendszeri zavar fel­Hivatal mar tavaly is tobb- auo csaszarnaK szuietesnap- /„iciték ször felhasználta a Csongrád Ia- JaPan nemzeti ünnepe eszieuex megyei Építőipari Vállalat alkalmuboL _ Kisdobosok városi ^ Kossuth Lajos sugarut 72. _ _ turális seregszemléjét ren­szam alatti uj munkásszálló- — Hasznait autók vasara, dezték meg vasárnap déI. ját az ünnepi hetek idején a A Debreceni AutojavitoVal- eidtt az úttörőházban Az el •vendégek elhelyezésére. Most lalat a Merkúr közreműkö- ső aikaiommal bemutató jel­szerződést kötött egymással desevel május 7-en es 8-an ieggei megtartott szemle a két cég, melynek értelmé- Debrecenben tartja az első résztvevői oklevelet és ben május 1-től kezdve az vidéki hasznait autovasart. könyvjutalmakat kaptak. Az épület 9. és 10. emelete - Mintegy 300 autót kínainak iskolák képviseletében mint­54 háromszemélyes szobával eladasra. egy 100 vers. és prózamon. turistaszállóként működik. dó, bábjátékos, táncos, szín­Szállást nappal a hivatalban, — Saláta és retek kül- játszó, énekkari tag hang­éjjel a Marx téri autóbusz- földre. Hétfő reggel a Hun- szer- 'és énekszólista' kisdo­pályaudvaron lehet rendelni, garofruct újabb szóllítmá- bos mutatta be tudását. nyokat indított útnak leg­— v izijartassagi vizsgáz- főbb exportpiacaira, az NDK- — Csokonai özvegy Kar­tatás. Máj us 1-től megkezdi fo^ ég Csehszlovákiába, de nyóné című komédiáját mu­a vízijórművezetők vizsgáz- indultak camionok több nyu- tatják be ma, kedden dél­tatását a tiszai vízirende- gat-európal országba is. A után 3 órai kezdettel a Mó­szeti őrs. A vizsgáztatás he- Hungarofruct eddig 8 millió ra Ferenc Művelődési Ott­lye a BM úszóház előtt. Min- csomó retket és négymillió honban a Tisza-parti gim­den vizsgázó vigyen magá- fej salátát szállított külföldi názium színjátszói, dr. Ko­vai 1 darab 4X5 centiméter vevőinek. vács Zoltánná rendezésében, .nagyságú fényképet, 20 fo­rintos illetékbélyeget és úsz­ni tudásáról igazolást, 10 fo­rintos okmánybélyeggel. A vizsgáztatás elméleti és gya­korlati részből áll. Vizsgáz­niuk kell mindazoknak, akik 125 köbcentin felüli csónak­motorral meghajtott vízi jár­művet vezetnek. A vizsgák időpontja: május 4, 18 és 25-e, délután 4 és 6 óra kö­zött. . — Nem adott elsőbbségét a lovas kocsival közlekedő Katona Antal Szeged, Har­mat utca 6. szám alatti la­kos Szegeden, a Hunyadi Já­nos sugárút és a Bécsi kör­űt kereszteződésében, össze­ütközött a védett útvonalon egy tehergépkocsival. A lo­vas kocsi hajtója súlyos sé­rülést szenvedett — Magyar sporttá Bolog­nában. A Hortobágyi Állami Gazdaság mátai méneséből Bolognába szállították a hat­éves Nyugalom nevű sport­lovat. Adriano Bondi bolog­ni feed^vn'ma0^ " a aitöl^t hh^'^f összegért: 105 ezer forintot vásáron Magyarország ezut- Alföld legszebben parkosított tal negyedik alkalommal VafroTsar°11' Gyuláról könyvet irt Implom József, a varos vesz reszt. Az iden nyolc történetének kutatója. A hajú cárevics, Százszorszép Külkereskedelmi vállalat mu- könyv ismerteti a város tele­tatja be a könnyűipar ter- pitéstortenetet, a torokdulas mékeit. Nagy a sikere a ma- Korszakát, a híres vásárokat, ..... , . _ a kozmuipar kialakitasat, a gyar textiláruknak, camping- mal Gyula életét ég fejl6dé_ cikkeknek és a különféle ita- sét lóknak. Készülődés Meglepetés a nemzetközi labda- Békéscsabán r r r I rr r I A labdarugó NB III dél­|p| A _ m CSI<l/PVTAt:Oil/ PA keleti csoportjában a hetedik forduló során a legnagyobb meglepetés Békéscsabán szü­. , letett, ahol a hazai csapat a A magyar labdarúgás ezen kas mozgását, kevesbe jónak Kun Béla SE ellen biztosan a héten nemzetközi téren két Solymosi és Albert játékát, gyözött. mérkőzésen is fontos feladat és kérdőjelesnek Göröcs tel­előtt áll. Utánpótlás váloga- jesítményét. Eredmények. Szalvai SE— tottunk május elsején Liver- _ Elgondolásaimat nem Kun Béla SE 4:1 (2:0). Bé­poolban az angol utánpótlás mindenki tudta maradékta- késcsaba. Mezőkovácsházi Földi szokás — Mester, valami jó helyet adjon! fizetett érte. — Tarka-barka. Az AranV' és a „különösen bátor tigri­sek" hozták izgalomba va­sárnap délután az úttörő­házba sereglett kisdiákokat. Meg persze a szülőket is, akik nem titkolt kiváncsi­— Az ifjúsági jogásznapok ...... ... /->..„„;-„ győztesei. Szombaton délután őt . — Liliput vasút. Orszago- órakw zöróünnepéllyel fejezö­saggal fürkészték a szinpa- egyedülálló oktatási esz- »* * iogásznapok rendez­rint ahnl minieov nvnlrva. ... vénysorozata Dr. Both Ödön b <moi miniegy njolcva- közt készitettek a debreceni tanszékvezető docens köszönte nan jutottak szóhoz a Móra Ferenc általános iskola tar . , - meg a budapesti, pécsi társka­jeizo, rok valamint a szegedi joghall­vasútállomáson: 22 alagút, viadukt, felsővezeték, f®tó,k aktiv közreműködését, ka-harka műsorán Fnekkari ' .... . felolvasta a nyertesek névsorát. kh oarxa műsorán. LnekKan automatiVcus vonatmegallito Büntetöingbói Wiener Györev. számok, szavalat, elbeszélés 0 ,,at amalv orosz' Illetőleg német szakszö­' ' . tarkítja a minivasutat, amely veg-fordításbói zobo'ti iboiva és mellett szerepelt a színes műsorban mesejáték, tánc és bábszínpad, s a lelkes kö­zönség tapsaiból kijutott a pontosan úgy működik, mint „nagy testvére". tBudapest). államigazgatásból Szeleslyei György fPécs) szerpzte .... . .. , .., , .. meg az első helyet és a kitűzött — Ket fejjel született. Egy pénzjutalmat. A szellemi öttu­fúggöny mögötti, igazi fő- 27 éves olasz nő napokban ^ asztóiHenisz.^kt szereplőknek — a pedagó- torzszülött leánygyermeknek sáriabda versenyt a szegedi iá­... ..... ú, , nyok csapata nyerte, gusoknak is. adott életet a Campobasso-i csapattal találkozik. Ezen a mérkőzésen előreláthatólag két szegedi játékos, Kozma Mihály és Pusztai László is helyet kap a magyar együt­tesben, mindketten tagjai a válogatott keretnek. Után­pótlás csapatunk vasárnap Salgótarjánban az NB l-es SBTC-vel mérkőzött, mérsé­kelt teljesítményt nyújtott, nem játszott teljes erőbedo­bással, és ezért 3:0 arányban vereséget szenvedett. ^oS ottuffc vasárnap Cst le Sós" ~ Solymosin látszott, SeTiroVtEz^ti S^TOS^ig még mérkőzést, ahol az erősen repkorben, Albert pemg meg tartalékos hazai gárda volt mncs tel^esen rendben" az ellenfél. A válogatott Far- Hétfőn délelőtt a Népsta­kas három góljával, valamint dionban voltak a válogatott Fazekas és Rákosi góljával keret tagjai, jó 40 perces {ö. szcnte'i Petőfi—Mezőhegyesi Kinizsi 2:1 (0:0). Mezőhegyes. Szarva­si Spartacus—Mezőhegyesi MEDOSZ 0:0. Szarvas. SZKMTE—Orosházi Kinizsi 3:2 (3:1). Szentes. Hódmező­vásárhelyi MEDOSZ—Sarka­di Kinizsi 1:1 (1:0). Sarkad: Mint azt már megírtuk, szombaton a Szegedi Sparta­cus Kiskunhalason 2:0-ra nyeri A bajnokság állása 1. Kossuth SE I I ! t 11: 4 N 2. Mezőberény 7 5 - 2 13: 4 10 3. Kun Béla SE 1 5 • 2 14:13 la 4. Mezőkovácsh. 5. Szegedi Sp. 8. Bcs. VTSK 7. H. MEDOSZ S. Szalvai SE 9. Kiskunhalas 5:0-ra győzött. szövetségi kapitány nyugtatónak találta mozgáson vettek részt. 11. SZAK A mérkőzésen Sós Károly szövetségi kapitány elmon- í,; ^aerköahd MED meg- dotta, csapatösszeállítást va- u. Mezőh. Kin. Fatér, lószínűleg csak a hét köze- 19. szarvas Nóvák, Varga, Ihász, Faze- pén tud adni. IC. Orosháza 14 12 7: « » 7 3 2 2 11: 9 * 7 3 2 2 9: I 3 7 19 1 9:4 7 7 3 13 19:14 7 7 2 2 3 7: 7 a 7 2 2 3 19:11 S 7 2 2 3 9: 9 8 7 2 2 3 7:19 « 7 2 1 4 7: 9 S 7 13 3 10:13 5 7 12 3 3:1 S 1 I - I «:M « Vezet az Alsóváros Hódmezővásárhelyi Vasas —Szegedi Kender 1:0 (1:0). szőtt kiemelkedően. Szűcs Antal góljával nyert Móravárosi Kinizsi—Csong­rád 4:3 (1:2). Csongrád. A hazaiak már 3:1-re vezettek, amikor magára talált a Ki­colta ki a győzelmet. Góllö­vő: Rajnai, Kakas, Gyetvai, Márföldi, illetve: Kálmán A bajnokság állása A megyei labdarúgó-baj- amikor Kiss egyéni játék nokság ötödik fordulójának után 16 méterről lőtt a ka­eredményei: puba. A kistelekieknél a két Hódmezővásárhely. A Vasas Alsóvárosi MÁV—Makói fedezeí; K™ fés Czfg<*" D°mján tizenegyesbö1 Spartacus 2:1 (1:0). Szabad- scb™ldt', va.íamiat a s.er ság tér, 600 néző. Vezette: seboJ ,f.e}ip^L?IS_Ch°£f J6t Nagy I. Alsóváros: Katona I. — Bakacsi, Domonkos, Jó­m1 "r^Tp.-ufr Szentesi Vízmű-Szegcdi eTáT. "fisT" pe"rcben d"; ; Építök 1:0 (0:0)- Ujsz?ged' két kőit is lőtt, a hajrában Mokó Tóth r anrotón vezette: Tóth dt\ A mérkő" Pedig a szegedi együttes har­iviaKo. ioin i. — uomjan, zgsen kevés erdekes ese­Juhász, Rácz — Koczkas, mény történt, sokszor a me­Széll — Kiss, Táncsa, Tóth zönv'ben folyt a játék. A II., Dékány, Rákóczi. szentesiek többet támadtak, (mesterhármas) A vendégek az első fél- és megérdemeltén vitték ha- <mesterharmas>­időben jól játszottak, mégis za a két p0nt0t. Az egyet­á szünet előtt egy perccel az len gólt a második félidő Alsóváros ert el golt: Batki közepén Baborka szerezte, lövésébe Dómján belenyúlt és a hátvéd lábáról a labda Szegedi Postás—Mindszent a hálóba jutott, öngól. For- 3:2 (2:0). Vasutas-stadion, dúlás után eleinte veszélye- Vezette: Gallyas. Az első fél­sen támadott a hazai együt- időben nagyszerűen játszott _ tes. Az 5. percben szögletrú- a Postás. Szünet után a mind- iö! cs'ongri'd gás után az előrehúzódott szentiek magukra találtak íj- Dorozsma Bakacsi 4 méterről a kapuba (Kürtösi dr. előrement a J|; „^^"rt* lőtt. 2:0. A hátralevő időben csatársorba), ki is egyenlí- x«. Makói TVSE változatos volt a játék, és a tettek, de a hajrában a makóiak a 35. percben szé- győztes gólt a szegediek szé­pítettek az eredményen, rezték meg. Góllövő: Karsai, Tóth II. a meglepett védők Tápai. Lakatos, illetve: Kíir­mellett 8 méterről gólt szer- tösi dr., Korom E. zett. Az Alsóvárosi MÁV Makói TVSE—Nacvm ieops Farkas Zoltán (Szegedi Sparta­manói i vsl—ivagymagocs rl:s) a váltósűlyban első lett. 4:1 (1:0). Mako. 1. Alsóváros 2. Szentesi V. 3. Sz. Kinizsi 4. Sz. Postás 5. Mindszent C. Kistelek 7. Sz. Epitök 3. H. Vasas 9. Sz. Kender s s • • i»: j w 5 3 - 2 9: fi C 9 3 - 2 11: 9 C 9 3 - 2 7:5 5 5 2 2 1 9: 8 5 5 3 - 2 11:13 « 5 2 1 2 8: 8 S 5 2 1 2 7:11 5 5 2 - 3 8: 3 4 9 1 2 2 8: 9 4 5 1 2 2 4: 7 4 5 113 10:14 3 5 113 3: I 3 S 1 - 4 c: 9 z GYŐZTES SÜLYEMELÓ Budapesten rendeiztek meg a 15—IS éves súlyemelők országos kiválasztó-versenvét. és ezeor csak a második félidőben nyújtott jó teljesítményt, Seller István Kistelek—Dorozsma 3:0 (2:0). Kistelek, 300 néző. Ve­zette: Radnai. KITE: Farkas — Czombos, Seres, Seiben — Kucsora, Czeigerschmidt — Vándor. Kiss, Gerber, Bi­schoff, Majoros I. Dorozsma: Teljesítménye 197,5 kg volt. ^sakk Harminc éwél ezelőtt Hollan- ntann-né és dr. N'emessinyinö diában rendeztek meg a két vesznek részt a rendkívül órde­világháború közötti idők egyik kcsnek ígérkező versenyen. Aradi — Losortcz II., Soós, legnagyobb versenyét. Az AVRO A verseny ünnepélyes rádiótársasás versenyére az ak- nyitása május 6-in 3 érakor Tóth — Joó, Fekete — Bez dán, Losoncz I. Lőrincz, Ungi, Szalai ,v , nagy- lesz a Ruhagyár (Kormos), mesterei mellett meghívást ka- ugyanekkor játsszák le az első kori idők legnevesebb klubjában pott a 22 éves Keresz is. Al- fordulót. A többi fordulót dél­A hazai rsariat vóaia mo jechin világbajnok. Capablanca előtt fél 9 órai kezdettel bó­, "f , csaPat yeglg me- és Euwe exvilágbalnokok. s az nyolítják le. zonyfolenyben játszott es ifjabb nemzedék képviseletében * győzelme ilyen arányban is Botvtnnik. Fine. Flohr és Res- szentesen rendezték meg n megérdemelt. A szegedi jé- STfétt^om^ríto^l^ rási rangadón a 20. percben seny a fiatalok győzelmével 9 5 második Farkas Katalin esett az első gól, Gerber lö- (Szegedi Falemezgyár) 9. hor­véséhől maid közvetlenül a »?„*> o holtversenyben lettek madik sirbik Piroska (Szentes) veseooi, ma.ict Közvetlenül a eisök, Botvlnmk 7.5 ponttal har- g3 neevedik Pleskó noiia isze­szünet előtt Vándor talált a madik helyen végzett. Mivel g^l Rutágyán 8 p^Űl Az dorozsmaiak kapujába. A 'iKöv^ í^t.Un ^'SS ^ST rt"" második felidoben esett a v. „i,*^..,—Kas M,aun szerezte meg. mérkőzés legszebb klinikán. A több mint ötki­- Kutyakiállítás. Május lóg újszülött két fejjel szü­4-én és 5-én nemzetközi ku- letettj az atiagnál szélesebb tyakiállítást rendeznek Bu- meIlkassai és röviddel szü­dapesten. Ezúttal nem a Vá- letése utón meghalt. A szü­rosligetben, hanem a mező- lészek ikreket vártak. Az gazdasági kiállítás területén anyanak mar Van egy négy­kerül sor a bemutatóra. A eves egészséges gyermeke, kiállításra minden eddiginél nagyobb számban neveztek — Rézkori sírok. A hód­be kutyákat — összesen mezővásárhelyi Lenin Tsz 1248-at. A fajtaiista is igen területén 14 rézkori sírt tárt változatosnak ígérkezik, 72 fel dr. Gazdapusztai Gyula fajtát vonultatnak fel a régész. Csőtalpas tálak, kö­zsüri előtt. A díjazásoknál csög-formájú edények egész csaknem 800 díjat osztanak sora került elő a sírokból, ki. A kiállításon a magja- Egy lapos aranykorongot is rokon kívül 11 ország ebte- talált, amelyet annak ide­nvésztői vesznek részt, 225 jén valószínűleg homlok­ebbel. díszként használtak. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, kik szeretett halottunk. TÖTH hogy szeretett nagymamánk, PALNE temetésén megjelentek, BAKI MARGIT, életének 19. részvétükkel és virágaikkal mély évében hosszú szenvedés után fájdalmunkat enyhíteni igyekez­clhunyt. Temetése május 2-án tek. A gyászoló család, Szabad­it) órakor lesz a Dugonics-teme- sajtó u. 5. T. 571 tó ravatalozójából. A gyászoló Köszönetet mondunk mind­család. Hajnóczi u. t h. T. 578 azon rokonoknak, ismerősöknek, Tudatom mindazokkal, akik munkatársaknak, kik szeretett férjemet tisztelték és szerették, halottunk, KULCSÁR DEZSŐ hogv SZIGVARTO IMRE április temetésén megjelentek, részvé­27-én elhunyt. Temetése április tűkkel és virágaikkal fájdalmun­30-án 13 órakor les/, a Gyevi- kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­temetó ravatalozójából, bánatos szóló család, Toibuhin sgt. 53. felesége. Jobb fasor 8. T. 576 T. 574 Tudatjuk, hogy KATONA IST- Mély fájdalommal tudatjuk, VANNE elhunvt. Temetése áprl- hogy szeretett feleség és rokon, tis 30-án 15 órakor lesz a Gyevi- SIHAIDA ISl'VANNÉ, éleiének temető ravatalozójából. A gyá- 57. évében elhunyt. Temetése szóló család. Április 4. útja 21. április 30-án 10 órakor lesz az T. 375 alsóvárosi temető kápolnájából. Köszönetet mondunk mind- A gyászoló férje, Rókusi ff. azon rokonoknak, ismerősöknek, íss/e. - • • T. 960 zetközt Sakkszövetség a nyilvánította ki világbajnokié gólia. löltnek. aki majd Aljechin ellen játszik a világbalnoki címért. Erre a mérkőzésre azonban már nem került sor a világháború kitörése miatt. Keresz nagymester játékereje 30 év óta sem csökkent. A műit héten befejeződött bamberp.i nemzetközi versenyen ismét első lett., megelőzve Petroszján világ­bajnokot. Győzelme a sakktör­ténelemben egyedülálló, eddig még senkinek sem sikerült há­rom évtizeden át világviszony­latban is az élvonalban marad­nia. n mPm mjb n p m m 'p 3 íl' si §1 sl Wh WM fe " ''s A Ruhagyár Sport Köre nagy­szabású női vegyes mesterver- Világos indul s a második lé­senyt rendez május 6—18 között, pésben mattot ad! (Z Marii Meghívást kaptak többek között feladványa.) — Karakasné női nemzetközi A múít heti feladvány meg­mester, Honfiné. Etnta Erzsébet, oldása: 1. Kc3! Kmetovics Erzsébet. Jászai A megyei csapatbajnokság 2. Gabriella és Veröczl Zsuzsa nöi fordulójának eredménvei: Falé­mesterek, azonkívül több bu- mezgyár—Hódmezővásárhelyi dapesti mesterjelölt és elsőosz- Textil 10:4, Szentesi Spartacus tályú versenyző. Szegedről Lieb- II.—SZVSE II. 7.5:6,5. KEDD. 1968. ÁPRILIS 30. DEL-MAGYARORSZÁG P

Next

/
Thumbnails
Contents