Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-04 / 80. szám

Papp Lajosi Közgyűlés Szalay Ferenc festőművésznek Szemünk előtt felnőnek sorban ifjúságunk facsemetéi Eltüntetett venyige-ágak új erdők sűrűjében állunk Erdők! Zöldül ismét a tavasa öröm sarjad ki ujjainkból hideggel-széllel szembenéztünk s megmaradtunk a viharokban Gyűrűző évek vonulása jón-rosszon át egyforma renddel mért t méretett Felnövekedtünk Akaratunk nem hajladozó tétovázás a levegőben Derekunk kemény és hatalmas Próbára tesz olykor a szükség egymás mellett és egymás ellen tanítva élni minden élőt Megtanultuk hogy lábunk alatt a föld egyformán mindünkért van egyformán árad ránk a napfény s a tápláló víz zuhogása Ránk tapadtak indák bogáncsok élősködők férgek nyüzsögtek mohó fogakkal körülöttünk lesve hogy hátha elgyengülten ledőlnénk egyszer magasunkból a kor ha tag avarba buknánk martalékul a felbomlásnak Mi mégis megtanultunk élni IL Itt veszteglőnk a félsötétben kaszák-kapák közt porosodva céltalan-rossz kötéldarabkák kikeshedt szíjak célszerűtlen öreg masinák romjai közt mi tegnapi kezekhez formált rangú-rendű segítőtársak volt hivatásunk betelt immár Tán ha lennének emlékeink sokkal többet tudnánk beszélni hogy már dolgozni nem mi kellünk az egybefoglalt tág mezőkön a földek barna tengerében így néma vasunkat a rozsda rágja t fáink megrepedeztek tengelyeink hiába sírnak mozgás után — Csak ez a tétlen szemlélődés eztán a dolgunk Nézzük dübörgő drága gépek csodatevő buzgolkodását S az embereket akik vélük átváltoznak tegnapi görnyedt önzésük olcsó álmaiból cgyenesült háttá és hitté s lettek és lesznek magabizón jobb utak együtt-tervezói felépítve széles ablakok jövöre nyíló sokaságát S ha eszükbe jutunk még néha mint. gyermekkoruk játékai Meg-megállnak elmosolyodnak m. Szálkás durva fenyőfa lócán a füstös szobában megülnek együtt egymáshoz zsúfolódva fakércg-arcú görcsös lábú szikkadt lelkű öregemberek nénikék varjúszárnyú kendők károgó kopott melegében Fiatalabbak negyven-harminc esztendővel a talpuk alatt helyükre nyugton ülök s állók Lehiggadtak A család gondját vállukra vették s asszonyukkal amikor elfújták a lámpát lefekvés után álmodoznak már csak merészen-hangosabban képzeletük lovára kapván meg ha egy-két fröccsöt megittak S hátul ülnek-állnak a jövő holnapra felnőtt emberei piros lányok suhanc legénykék s a szombati táncról meg másról susognak s néha vihorásznak Itt vannak karjuk fölemelni mint az erdő fái tavasszal hogy levelük mind kinyílhasson a rájuk tűző napsütésben Eljöttek mivel dönteni kell s fölemelt öklük erejétől a sárpadlós szűk szoba mintha tágasulnék fényes teremmé a mennyezet a fejük fölött megemelkedik egyszeriben s fölfénylik szemük csillagától Azután lassan elszélednek elindulnak a távollakók sorban-szaporán hazafelé a többiek még diskurálnak arról hogy eső kellenék tán meg a marháknak jobb istálló hogy az ellető huzatos lett és nehezebb a munkaegység Odakinn elnyugszik az este lehajtják fejüket a házak tán mégis haza kéne menni idő s munka holnap sem állhat M

ióta hírét vettem Kőmíves Kelemen építőipari dolgozó súlyos tragédiájának, nem hagyott nyugodni az ügy. Elhatároztam. nyomára járok az esetnek, kikutatom a mozgatórugóit. Kőmíves Kelemenre egy italbolt pultjánál találtam rá, legott meghívtam egy pohár sörre. — Nézze kiérem — kezdte — tudom, hogy maga is, mások is elítélnek engem Azt mondják rólam: lelketlen vagyok, feláldoztam a feleségemet, meg hasonlóak. Látja, a tröszt is elbocsátott ... — Milyen címen? — Azon a címen, hogy nem voltam elég gyengéd az aszszonyhoz. Pedig tisztelt uram, mint mindennek a világon, ennek az okait is a gazdasági alépítményben kell keresni — n — Volt egy jó brigádunk. Tizenketten voltunk, szépen dolgoztunk, tisztességesen is kerestünk, a kollektív szeli emtnel sem volt semmi baj. Kőmíves Kelemen balladája részint mert az aszszony be lett falazva ... — Borzasztó ... — No jó, de képzelje azt, milyen borzasztó lett volna, ha a nyakunkra jön a népi ellenőrzés... Mindenesetre nem együtt jártunk mozi- tunk: fél véka ezüst- vethetik a szememre, ba. színházba, fut- re, fél véka aranyra, hogv durván bántam ball-meccsre Aztán — Tudtam, hogy az asszonnyal, vagy jött az az átkozott valamit ki kell ötöl- nem igyekeztem meló. Alighogy kezd- ni, mert ha nem lesz volna megértetni vetük húzni a falat, meg a pénz, akkor le a dolgot Amint észrevettük, hogy a az asszony kiver írva is vagyon, szémalter nem fog sem- hazulról. Dehát erre pen behívtam az iromit Amit raktunk — mint tudja — nem dára, leültettem és délig, leomlott esté- került sor, részint emberi hangon megre, amit viszont rak- mert a fal meglett, magyaráztam neki: tunk estig az meg leomlott reggelre. A ..Most szépen megfogunk, bédobunk a tűzbe végin már nem is A te gyen6e hamvad keverjük a mészbe.. raktuk, csak leom- — Persze az asz- meltünk, az később lott • • • szony nem volt elég már nem érdekelt — Bejelentettük a fejlett, nem értette dolgot a vezetőség- meg mindjárt a donek, de az csak any- log népgazdasági je- re, hogy hibát követnyit szólt: a malter lentőségét, megpró- tem el. De hát, kedolyan, amilyen, bált tiltakozni, dehát ves Mondtuk, hogy ak- akkor még a kor importáljanak tervszámokat jobb minőségű kötő- pontilag írták elő. anyagot Nincs rá Meg kellett csináldevizakeret. felelték, ni... De azt a várat Találjunk ki valami még ma is megnézúj technológiát fe- heti bárki, az nem nyegetőztek, mert olyan, hogy kétszer ha nem lesz meg a hozzáér az ember összedűl.;. — senkit. Csak azt hányták a szememuram, ki nem követ el hibát? Csak köz- az, aki nem dolgoIzik... A rossz anyagellátás áldozata vagyok én kérem. Drága jó feleségem mindig azt hajtogatta: Kelemen, Kelemen, egyszer még belekeveredsz valateljesítmény, ugrik a Keserűen legyintett mibe... És lássa a nyereségrészesedés. _ Hiába, mégis csak végén ő keveredett Márpedig elég szép nekem lett bajom bele... summára számitha- belőle. Hogy mit ter- !». S, Történetek Juhász Gyuláról Az április hónap fatállsan kísérte végig Juhász Gyulát egész életén keresztül. 1883. április 4-én született, április 12-én van a névnapja és 1937. április 6-án halt meg. Születésének 85. évfordulóján a kegyelet jeléül hadd írjunk le néhány apróságot, mellyel a nagy szegedi költőre emlékezünk. Mindenki tudta, aki társaságához tartozott, hogy Juhász Gyula a legerősebb cigarettákat szívta. Igaz, hogy nem szívta le mellre, csak úgy pöfékelte, mint ahogy a pipát szokták, de ha valaki megkínálta valami finomabb, gyengébb cigarettával, nem szívesen fogadta el s az első adandó alkalommal máris leejtette a földre. Egyszer Rab Géza, az akkor Szegeden élt tehetséges fiatal költő megkérdezte tőle: — Miért szív Gyula bácsi Drámát? (Ugyanis ez volt akkoriban a legerősebb magyar cigaretta.) Mire Juhász Gyula rezignáltán válaszolt: — Mert nincsen Tragédia.™ * A húszas évek elején egyik Tisza-parti vendéglőben a késő esti órákban együtt ültek az akkori fiatal titánok Juhasz Gyulával. Arról folyt a beszélgetés, hogy meg kellene alakítani a fiatal újságírók egyesületét — Például nagyon jó lenne — mondta az egyik je- lenlévő —, ha az egyesületnek ezt a címet adnánk: „Szegény Újságírók Szövetsége". Rövidítve ez így hangzana: SZUSZ. — Természetesen az elnök Juhász Gyula volna — mondta a másik. — Nagyon helyes! — felelték a többiek. Az asztal végén az egyik kócos így replikázott: — És az alapszabályokba feltétlenül be kell venni azt is, hogy a tagok könnyeit az elnök tartozik szakállával felszárítani. (Állítólag ekkorról datálódik a költő egyik írói álneve: Szakállszárító.) * A múlt évi Szabadtéri Játékok idején egy Szegeden régen járt barátomat elvittem a Roosevelt térre és megmutattam neki Juhász Gyula szobrát. Barátom csak nézi, nézi a szobrot, míg végre megszólal: — Ez tényleg egy szakállas ember, de nem Juhász Gyula E megjegyzésről eszembe jutott a költőnek egy írása (megjelent a Dél-Magyarország 1925. szeptember 20-i számában). melyben ezt mondja többek között: „Valaki megicsinálta az arcképemet Szemem, szám, szakállam. orrom, fülem, hajam mind rajta van. Csak egy csekélységet felejtett ki belőle: engemet." * Juhász Gyula gyakran járt színházba, s főként azokat a darabokat nézte meg melyekben Tamás Anna, az akkori társulat tehetséges fiatal művésznője játszott A költő baráti köre évődött is vele e miatt: — Már megint egy újabb Anna? — céloztak az Annaversek eredeti modelljére. — Dehogy újabb — felelte Juhász Gyula —, csak a régi reminiszcenciákat ébresztgetem ... * A SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG 1925. december 14-i számában „Éjféli riport" címen hangulatos kis írást közöl F. J. tollából, a szegedi éjszakai életről. Többek között ezt írja: „ .. .fél egy. Royal kávéház. Néhány asztalnál ülnek csak, de azért a helyiség lelki szemeim előtt mégis megtelik. Egy ember ül itt, aki egymagában többet jelent egy zsúfolt kávéház közönségénél: Juhász Gyula, a legnagyobb élő költőnk egy üveg homoki bor és egy ifjú titán társaságában szórakozik. A szóllő leve egy kicsit megoldotta Gyula bátyánk nyelvét és élénken biztatja a lobogó sörényű fiatalembert: „Fiam, nagy betyár vagy, de verset írni azért tudsz..." ök tovább isznak, én pedig tovább megyek egy másik lokálba .. ." A riportot F. J. Jelzéssel az akkor 21 éves Barát János irta és a költő társaságában ülő „lobogó sörényű ifjú titán" — József Attila volt. — Érdekes, ő ls áprilisban született... JENŐ ISTVÁN Csók — kapufáért — Rájöttem — mondta Kovács, aki komor és sápadt orcával telepedett kávéházi törzsasztalunkhoz —, hogy az életem nem ér egy fabatkát sem. Vigasztalóan hátba veregettük, már éppen az ő élete nem ér egy fabatkát sem? Hiszen köztiszteletben álló főkönyvelő, szép családja van, anyagi és erkölcsi szempontból is kiegyensúlyozott az élete. — Nem erről van szó — vágott közbe. — Láttam egy futballmeccset a tv-ben, s rádöbbentem, hogy milyen senki vagyok ... Amikor valaki gólt rúg, körülveszik, csókolgatják. Azután láttam csókot kapufarúgásért is. — És ez miért szomorít el? — Mert hozzám még soha nem rohant oda senki. így utólag támadt hiányérzetem. Például: özvegy édesanyám volt és magam erejéből tanultam. Éjszaka gyárban dolgoztam, nappal Iskolában. Színjelesen végeztem. Senki se rohant oda hozzám. — Ezért nem kell búsulnod — mondtuk —, ezt természetes. — Nem természetes! — kiáltott fel Kovács. — Azután soha nem loptam, fizetés nélkül vendéglőből nem távoztam. Három gyereket tisztességgel felneveltem, egyszer sem csaltam meg a feleségem, és senki nem lépett hozzám, hogy átkaroljon. Farkas, ha kapufát rúg, akkor is odaszaladnak hozzá... Kovácsot nem tudtuk megvigasztalni. A következő héten a törzsasztalnál már jókedvűen, mosolygósan üldögélt. Mondtuk, hogy na látja, nem volt igaza a múltkor. — Dehogynem! — válaszolta nevetve. — Időközben hozzám is odaszaladtak a fiúk, megöleltek és megcsókoltak. — Csak nem volt valami újításod? — Ugyan! — Kimentettél gyereket a zajló Tiszából? — Dehogy! Szombaton házi futballrangadó volt a cégünknél. A kövérek és a soványok csaptak össze. Én a kövérek csapatában 20 méterről remekül eltaláltam a lasztit és az védhetetlenül vágódott a soványok kapujába ... ORDAS NÁNDOR Bárdos Pál Rövidzárlat Krampács János valósággal mintaképe lehetne a szorgalmas dolgozónak. Többször megdicsérték, néhányszor jutalmat is kapott, legszebb jutalma azonban a jó lelkiismeret volt. Példája bizonyítja, hogy a tehetséges ember a legnehezebb körülmények között is kiemelkedik a névtelenségből és neve felkerülhet még a vállalat faliújságjára is. Pedig a vonal, ahol dolgozott, istenhátamögötti helyre vezetett, vonat is csak naponta kétszer haladt el őrháza előtt. Piros cseréptetős kis őrház, sorompó, két sínpár, két szemafor, két váltó, ennyiből állt a birodalma. Azért mégsem volt ő egyszerűen bakter, kis jóindulattal állomásfőnöknek is nevezhetnénk. A személyvonat ugyan nem állt meg ott, de a második sínpáron időnként elvesztegelt néhány teherkocsi, műtrágyát hozott, és cukorrépát vagy más terményt vitt a távoli város felé. Krampács hoszszú munkaviszonya alatt példásan betartotta a szabályzat előírásait, sohasem követett el semmiféle hibát, mert átérezte felelősségét a rábízott életekért, valamint a mozgó és álló vagyontárgyakért. Az őrház egyik fala és a padlás tele volt oklevelekkel. Munkáját az egyszerűség jellemezte. Ennek oka a vasútvonal automatizálásában keresendő. Annak idején ugyanis hatalmas költséggel távirányítással szerelték fel az egész pályát Központi helyre futott be minden információ a mozgó szerelvényekről, s a veszteglő vagonokról, a váltók állásáról, a szemaforok lengő karjáról, a sorompók nyitás-zárásáról, szóval mindenről. Központi helyen automatikusan értékelték az adatokat aztán géptávírón ment a parancs, melyik váltó hogy álljon, melyik szemafor mit jelezzen, melyik vonat merre fusson, s mikor kell leengedni a rácsos sorompót vagy meggyújtani este a lámpát. Tulajdonképpen az őrház egész tennivalóját is automatizálni lehetett volna, de tervezéskor rossz helyre tettek egy tizedespontot, s ezért az jött kl, hogy olcsóbb Krampács János foglalkoztatása. Később rájöttek a tévedésre és a tervező prémiumjából levontak 10 százalékot. Az őrház azonban változatlanul maradt, mert a tervező » szakszervezethez fordult panasszal és az ügyet sem lezárni, sem megoldani nem lehetett többet. Kis dolgokon múlik minden. Krampács János egy rossz helyre tett tizedespont következtében kiváló alkalmazottja lett a vasútnak. Gondosan rendben tatrtotta a gondjára bízott szakaszt, virágokat ültetett az őrház elé és katonásan tisztelgett az elllhegő vonatoknak. Ha nagyritkán teherkocsi érkezett, jelezte a távíró, melyik sínre eressze, ö kétszer is ellenőrizte a váltót, mielőtt visszajelentett. Minden reggel korán kelt, söpört, locsolta a virágo-