Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-28 / 99. szám

erzeSE*; Irodalmunk klasszikusai tV ^^ szorulnak aa olvasók érdekifidéAhelyett, hogy a könyv hódításával egy ütemken öj rétegek és nemzedékek srtvét-értehnét gazdarftanák. korábban kiküzdött hatásukban is gyengülni látszanak. Benjámin László, Petőfi, Komlós Aladár Ady költészetének háttérbe szondásáról közöl figyelemre méltó tapasztalatokat Nem volna nehéz további példákat említeni, hogy a múlt értékel felé manapság nem fordul a közönség azzal a figyelemmel, ami pedig indokolt és méltó is volna. Rendelkezésre állnak számszerű adatok. Az ismeretterjesztő társulat jelentéséből statisztikai pontossággal derül ki, mennyire megcsappant az érdeklődés a századunk előtt Járó Idő magyar lírája és prózairodalma iránt Vajon nem természetes-e közönség választása, a kortárs művészet és a közvetlen előzmények előtérbe állítása? Jogos-e az aggodalom, amit ez a jelenség kivélt? De további kérdések is adódnak: valóban csak az olvasói ízlés alakulása figyelhető meg a klasszikusok térvesztésében? Játszanak-e szerepet más tényezők? S főleg: mit tehetne a könyvkiadás, az ismeretterjesztés, a tömegszórakoztató- és nevelő apparátus azért, hogy a közönség elé állítsa a magyar irodalmi múlt kallódó, vagy félreszorult értékeik Elvileg aligha vitatja valaki, hogy a szocialista kultúra magába fogadja a gazdagsága egyik fontos tényezőjeként tiszteli, fejlődésében hasznosítani kívánja ezeket az értékeket őrzi a folyamatosságot, amiben a kritikának és az elfogadásnak, a különbözésnek és az azonosságnak Időben változó arányait igyekszik kialakítani. Nem árt azonban újra elmondani, a közgondolkodás alakulása szorosan összefügg azzal, milyen helyet kapnak klasszikusaink a nemzeti kultúra emelkedőformálódó épületében. Az önismeret és a rá épülő öntudat. a félrevetni valót megtagadó, de a tiszteletre méltó példát emelő és ápoló nemzeti büszkeség aligha mondhat le a művészet, az irodalom forrásairól. Ha például valaki ismerkedni akar a régi magyarság életével, a nemzeti emlékezet költői rangú alkotásalt hívhatja segítségül. Nagy verRÉGI IRODALOM - ÚJ OLVASÓ sek és korfestő regények közelebb viszik céljához: a mai nemzedékek életével, terveivel, gondjaival elszakíthatatlan szálakon összefüggő régebbi korok felméréséhez. Illúziók és torzítások nélküli kép kialakításához. Ilyen Igénye, persze csak annak van, aki a maga és családja, szűkebb környezete és az országos közösség mindennapjait a történelem öszszefüggéseiben látja. Aki tud és akar népben, nemzetben gondolkodni, aki keresi és megtalálja tennivalóit a jövő felelős alapozásában, az egymást váltó nemzedékek láncában. Sok ilyen ember él Magyarországon, és számuk egyre nő. Rájuk gondolunk, amikor irodalmunk klasszikus értékeinek nagyobb megbecsülést és céltudatosabb propagálását említjük. Nem élettől elrugaszkodó értéktisztelet emelt szót ebben az ügyben. A cél éppen az volna, hogy az Iskolában szinte elkerülhetetlenül tananyaggá lett szerzők és művek aktuális érdekű, a mai ember kíváncsiságát, fantáziáját, érzelmi-gondolati követelményeit kielégí. tő szellemi tápanyaggá váljanak. Történelmi szemléletre, lelki nemességre, emelkedett ízlésre, a műformák és a nyelv szépségére tanítsanak. Nem a kötelező olvasmányok kényszerűségével, nem is a társalgási ismeretanyag megszerzésének felszínes buzgalmával, hanem belső igényből, a szellemi világhódítás szenvedélyével. Ma az a helyzet, hogy az Ilyen szintű és érdeklődésű olvasók zöme sem merít a XX. század előtti magyar irodalom kíncses-kútjából. A hasonlatot folytatva, túlzás nélkül írhatjuk: alig történik mostanában erőfeszítés, hogy ez a kút és környéke vonzóvá váljék Pedig arra nem számíthatunk, hogy a kultúra zsúfolódó változatai mellett, a sokféle hatást befogadó közönség spontán fordulattal, önmagától keresni kezdi ezt a kutat. Ehhez. okos szóra, jó tanácsokra, átgondolt és tárgyához méltó színvonalú propagandára volna szükség. A tévé, a rádió, a képes regényekkel operáló újságok és magazinok, a film és a lektűr vonzásban élő olvasónak szüksége van útbaigazításra, tájékozódását könnyítő, irodalmi-szellemi térképlapok felrajzolására. Néhány évvel ezelőtt az új magyar Irodalom népszerűségének kivívására fogtak össze az érdekeltek. A vállalkozás sikere nem maradt el, ami elsősorban persze a jő műveknek, és csak másodsorban a jó propagandának köszönhető. Mégis igaz: a TIT, a rádió, a televízió, a sajtó, a könyvtárosok fáradozása nélkül nemigen lehetett volna elérni az új magyar regény 20 000-es átlagpéldányszámát Van tehát lehetőség az érdeklődés irányítására, a vásárló- és olvasó közvélemény befolyásolására. Helyes volt a 60-as évek elején az élő próza és líra bemutatására összpontosítani az erőt. Nem volna helyes azonban a változott körülmények, az elért eredmények fölött szemet húnyni, s változatlanul hagyni az Irodalmi ismeretterjesztés programját A tervekben és a kivitelben is nagyobb súlyt és helyet kíván a XIX. és a korábbi századok magyar költészete, prózája, emlékiratirodalma. Ennek az irodalomnak a népszerűsítése megköveteli a módszerek finomítását, az anyag megfelelő válogatását és csoportosítását. Nem könnyű hidat építeni egy táskarádióval, gyorsvonaton utazó fiatalember és Balassi Bálint, vagy Berzsenyi Dániel költészete között Szerencsére nem kell elődök nélküli úttörésre vállalkozni, aminthogy a probléma: régi irodalom és új olvasó között eleven kapcsolatot teremteni, ugyancsak ismert a korábbi évtizedekből. Az irodalmi hagyomány feltárásának és széleskörű népszerűsítésének igénye a két világháború közötti időben írói program is volt. Móricz Zsigmond például antológiát állított össze. Gyűjteményét a fiataloknak és a kevés pénzű érdeklődőknek szánta. Így lett a 320 oldalas, 1 pengőért kapható Magvető című válogatás tízezrek nevelője, gyönyörködtetője. Móricz példája és módszere ma is követhető. Antológia összeállítása olyan írásokkal, versekkel, amelyek alkalmasak a figyelemébresztésre. Móricz úgy vett át részleteket Anonymus Gestájából, „mintha az ember felolvas egy munkát a közönségnek, s kihagyja, ami fölöslegesnek tűnik fel előtte". Móricznak és írótársainak egy megkövesedett konzervatív irodalomszemlélet béklyóit kellelt annak idején tördelnie. A mai szerkesztőnek sokkal könnyebb a dolga. Soha még annyi erőfeszítés nem történt a régi századok költészetének és drámairodalmának feltárására, kiadására, mint az elmúlt két évtizedben. Nagyszerű tudományos szöveggyűjtemények, monográfiák, kritikai kiadások sorakoznak a szakemberek polcain. Méltatlanul elfeledett, vagy mellőzött szerzők és irányzatok foglalták el méltó helyüket az irodalomtörténetben. Mindez nemcsak megkönnyíti, hanem meg is követeli most már a klasszikus irodalom népszerű bemutatását, helyének és hatásának biztosítását a nemzeti műveltségben és az irodalmi közgondolkodásban. Jó lenne kiadni új, mai Magvetőt. Ez a könyv eljuthatna azokhoz, akik még nem rendszeres olvasók, de akiket elsősorban éppen a nemzeti klasszikusok nyerhetnének meg a betűnek. Veress Miklós VÁNDORLÁSOK Tamási Áron emlékének Aj hogy megszülettem mese mese mátka szél voltam viz voltam mese mese máilca holdagancsú szarvasok bennem mosakodtak napszemű tigrisek belém törölköztek Ahogy növekedtem mese mese mátka átköltözött lelkem levélbe és ágba aj míg el nem száradt anyám minden karja Akkor fészek lettem cslllagmadár fészke amíg szét vem fötört az erős zivatar mese mese mátka Akkor madár lettem szép fekete tollú tündér szárnyalású tollat és magokat szórtam a világra Mert magamat szórtam mese mese mátka aj felnövekedtem vetéssé búzává amíg learatlak Akkor kenyér lettem mese mese mátka kaszák tüzek kések között ember lett a lelkem fürdött tűz tavában törölközött köbén aj hogy ember lettem ember elől futtám csak magamat ettem magamat meguntam mese mese mátka lennék szél lennék viz aj már semmi leszek Dersi Tamás N. I. KORMASOV FIATAL ÉPÍTŐK Fenákel Judit A BÚBOS KEMENCE Dr. Schik Attila a zeneglmnázlum fuvola szakos tanára március 2T-én kapott lakást az Ifjúság utcai vadonatúj bérházban. Mindaddig az anyósa lakásában húzódott meg feleségével és ötéves kislányával az előszobából átalakított helyiségben. Tulajdonképpen már 28-án birtokba vehette volna a részére kiutalt két szoba összkomfortot, mint ahogy a többi 20 lakás gazdája is azon az estén már saját fészkében hallgatta a rádiót, zúgatta a mosógépet, fürdette a gyerekeit. Ö azonban mindössze a kulcsot forgatta meg a zárban, kipróbálta a villanyt, a gázt és a lakásban található valamennyi vízcsapot, aztán eltávozott és további három héten át semmi jelét nem adta költözést szándékának. Az emberek már beszélni kezdtek róla, valami tanáré ez a lakás — mondták — de hetek óta itt eszi a fene üresen. Ugyan minek adnak az ilyennek — mondták — mikor annyi a lakásigénylő, mint a szúnyog. Ha egyet csap az ember a kezével, biztos lakásigénylőt talál. (Már csak azért is, mert a szúnyogot nehezebb eltalálni). Szóval uz emberek beszéllek össze-vissza, hogy tán nem ls érdemelt lakást ez a Schik Attila, mert az apjának háza van Saroglyán, meg protekció van a dologban, biztos szívességet tett valami tanácsi embernek, az ilyen fuvolástól minden kitelik. Természetesen senki nem nézett utána, hogy valójában miért tartja magát távol dr Schik az évek óta áhított lakástól Jellemző továbbá az emberi felelőtlenségre hogy a saroglyal lelkészi hivatal épületét, amelyben Schik Péter ref. lelkész 32 éves szolgálati idejét eltöltötte, megmentették telekkönyvileg neki tulajdonított magánháznak. A meztelen igazság ugyanakkor a következő: dr. Schik Attila a búbos kemence miatt nem költözött be az új lakásba. Egy valódi hamisítatlan búbos kemencét akart. Olyan kemencét, amit avatott kezű népi ezermester épít a századok óta kialakult hagyományoknak megfelelően Es Ilyet nem talált. A kemence körül támadt bonyodalom voltaképpen már hónapok óta lázban tartotta a Schik családot. Abban a pillanatban ugyanis, amikor emberi számítás szerint bizonyossá vált, hogy az Ifjúság utcai első emeleti lakást nem SZ. D. vállalati Igazgató nyeri el minőségi csere útján, dr. Schik Attila bedobta a kemencét. Felesége, aki a Cinege soron készített rámáscsizma keltette emésztési zavarokat meg alig heverte ki, eleve rossz taktikát választott. Tiltakozott;. Ellentmondott a végsőkig, a családban elfoglalt helyére és az otthonról kapott bútorokra hivatkozva. A saroglyai református lelkész jólnevelt úrifia ritkán tartotta fenn magának a cselekvésszabadság jogát. E ritka alkalmak egyike volt a rámáscsizma, másik a búbos kemence. Először közönséges kályhásokkal tárgyalt. De azokat már elkényeztette a sok cserépkályha, nem is igen értettek máshoz. Aztán egy szegedi iparos felajánlotta, hogy csinál egy kemence formájú cserépkályhát. Ez lett volna az ésszerű kompromisszum, ami férjet és feleséget még házastársi egyetértéshez segíthetett, azonkívül a szobába beépített és újabb költséggel lebontott kályhából legalább a cserepeket megmentette. De Schik Attila gőgösen utasította el a paraszti hagyományt megcsúfoló úri utánzatot. Neki eredeti, tapasztott, aztán fehérre meszelt búbos kemence kellett, egyedül annyi engedményt tett, hogy nem ragaszkodott a kukoricaszár tüzelőanyaghoz. Amikor a kályhásokkal folytatott diplomácia csődöt mondott, felkereste Cseh Dénest jeles múzeumi szakembert, és tőle kért tanácsot: hol találhat manapság kemencerakó iparost. Cseh Dénes gondolkodás nélkül vágta rá: — Csakis a Cinege soron. Ott még élnek a régi öregek. — Es mondd kérlek — kérdezte dr. Schik — számításod szerint mennyibe kerülhet egy ilyen ... mestermunka? Cseh Dénes megvonta a vállát. — őszintén szólva nem tudom. De tulajdonképpen minek neked ez a kemence? A kérdés nem hozta zavarba Schik Attilát. — Nézd csak — kezdett bele körülményesen — kihalnak a régi szép paraszti mesterségek. Kihalnak anélkül, hogy nírmondójuk maradna. A népi fazekasság, aszszonyi kézimunka megmarad egy darabig, mert abból valutát lehet csinálni meg reklámot külföldön. De kérdem én, mi lesz a hasznos iparágakkal? A bognárokkal, csizmadiákkal, kemencerakókkal? Erre felelj nekem kérlek, ha tudsz? Mi marad a régi életformából, mikor a tsz-paraszt fia összkomfortba igyekszik? Semmit, egy darabot se menekíthetünk meg belőle, ha mi értelmiségiek tudatosan — mondom, tudatosan — nem konzerváljuk. Hát ezt szeretnem én ezzel a kemencével. — Meg a csizmával? — Azzal is. — Egész divatot csináltál belőle. Ahogy hallottam, azóta fellendült az öreg Tahi üzlete. — Annyi biztos, hogy a kollegák már hárman is felkeresték. — Aztán mennyiért gyártja a vén róka? — Kimondani sok. De örök darab. — Mégis? — 800 forint párja. — A betyárját! Nem szívbajos. Ennyi pénzből a Váci utcán is vásárolhatsz. — Aki a Váci utcára törekszik — sértődötten a fuvolatanár — az nem téved be Tahi Antal műhelyébe. Az igazi tortúra a kemence dolgában a Cinege soron kezdődött. Dr. Schik régi ismerősét a csizmadiát választotta első tanácsadójának. — Hát kérem — rágta meg a dolgot a vénember — van nekünk még egy pár békebeli ezermesterünk. Azok aztán értik a dolgukat. — Éppen ilyet keresnék — kapott a szón dr. Schik Attila, s mindjárt noteszt, ceruzát rántott ki a zsebéből, hogy a mesterek nevét, címét feljegyezze. — Vegyük például Szögi Palya bácsit. — Vegyük. Hol találom meg? — No. várjunk tanár úr, ha már hozzám fordult, nem szeretném elhebehurgyáskodni a dolgot. Nem mindennap rakat az ember kemencét. — Az biztos — helyeselt dr. Schik — igazán . köszönöm, hogy így gondol velem. — Itt van még a lábszomszédom, ez a Leveles Pista, ennek sa kenderkóc van a fejiben. Nagyon komoly munkákat csinált a háború előtt, még Gross doktor úrnak is. Vagy Laczi Géza. Megjárta külföldet, amerikás volt. De mondhatom Kerékgyártó sógoromat is. Mikor tanyás voltam a dombszögben, az én kemencémet is ő rakta fel. A fuvolatanár szorgalmasan jegyezte a neveket. De címet már nem tudott mondani Tahi Antal. Csak ilyeneket: „Arra fönn a páskomon. tán a harmadik vagy negyedik házban". Vagy: „Srégen szembe a régi népházzal, kint van a cédula, hogy a kutya harapós." Ilyen bizonytalan nyomokon indult cl dr. Schik Attila kerékpárjára és jó szimatára bízva magát a ki-beszögellő, nevenincs utcákkal felszabdalt Cinege soron. A lábszomszéd házát váratlan gyorsan megtalálta. A lábszomszéd maga azonban nem akart előkerülni. Felesége csak annyi útbaigazítással szolgált, hogy nyilván kiment valahova, de nem lehet messzi. Ezzel telt el az első félóra Dr. Schik nem bírt a türelmetlenségével. s most már Szögi Palya bácsit vette üldözőbe, aki Tahi mester felvilágosítása szerint ott lakik „arra fönn a páskomon, tán a harmadik vagy negyedik házban." Végül a hetedikben lakott, de az is lehet, hogy az elsőben, mert attól függ, honnan kezdjük a számítást. Szögi Palya otthon volt. Nem is igen lehetett másutt, mert gipszben volt a ballába. — Kemencét? — csudálkozott bele a tanár képébe. — Harminc esztendeje tényleg csináltam két tanyasi embernek, de mar a formájára sem emlékszek. Az úr a múzeumtól van? — Nem éppen. — Azt hittem Azok szoktak ilyen lehetetlen dolgokkal kijárni a Cinege sorra.