Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
Szeged bolygói 2. Röszke Határszéli község. ösi település. A város, Szeged. 12 kilométernyi távolságból nyúlkált érte többször ls, eredményesen. Gazdag leletek árulkodnak a régmúlt időkről. A told honfoglaláskori emlékeket őriz, férfi- és női sírokat arannyal, nyílhegyekkel. s a hajdani paripák megkopott zabiáit, csontjait. A falu közepén Árpád-kori templom körüli temetkezések, jóval arrébb I. István tíz templomának egyike hozta ásatásokkor az elfelejtett idők bizonyságát öreg halászok Jómódú, gazdag falu. Mintegy 15 millió forintot raktak mostanáig takarékba. A nagy portákat, udvarokat kihasználják, fóliák alatt termesztik a retket, sárgarépát és az uborkát Az utcák rendezetlenek, nagy hosszú betonvályük húzódnak a kutak mellett Mozgalmas a falu, naponta 13 alkalommal indul, s érkezik autóbusz Szegedről, háromszor pedig vonat. Többen autóval igyekeznek, 68 személygépkocsit, 170 nagymotort, (a kismotor és kerékpár számát nem is tudjak), 259 televíziót, 878 rádiót tartanak nyilván, összesen 1685 újság jár, ebból a Dél-Magvarország a legtöbb: 439. vállalták ezt a sorsot a faluban. Mára a közös vagyon 34 millió, ebből a tiszta vagyon 23 millió. S ebben a szövetkezetben 1300 tag van. Ki érti? Az ösi mesterségről, a haluszásról vallanak a halászházak. Régen a végeláthatatlan nagy árterületek r megélhetést adtak a mára f-lnnit fl VflMS kihalt dinasztiáknak. Nem- ,UIWJ rég költözött el az utolsó előtti halász, Anti Tóni, bárkája, ladikja, kedves szerszámai elárvultak, nem viszi már vízre őket senki, még Anti Vince sem, az utolsó halász. Megöregedett a kéz, elkopott, akár a mesterség. A falu hagyományokban, folklórban gazdag. Egy időben Jugoszláviához is tartozott, később meg határszélisége óvta a közeli város hatásától. Rózsa Sándorról legendákat tudnak még a mai öregek, mert hogy itt született. Itt élt a rokonsága, a fiai ls, a Szabadkára tartó műút melletti tanyában. Már az 1800-ns évek elején foglalkoztak dohány- és paprikatermesztéssel. Igaz, kinevették az első próbálkozókat, de aztán meghonosodott a fűszerpaprika. Nagy területe sohasem volt a falunak, abból is sokat elfogott a szegedi tehetősök birtoka. A gazdasági és társadalmi viszonyok beleszóltak a családok életébe. S amikor már tehetősebbek lettek, akkor is így maradt. Erezni most is a hatását Az egyutcás települések közé tartozik a falu. Hossza 5 kilométer. Ma ötezer ember lakik itt és 6368 holdon gazdálkodnak. Tanácsháza, templom, művelődési ház, benne mozi, összesen 7 iskola, gyógyszertár, orvosi rendelő, takarékszövetkezet, posta, vasútállomás, kisvendéglő, öt bolt, három kocsma, két óvoda, négy íodrászüzlet, tűzoltószertár, a paprikafeldolgozó vállalat, a sütőipari vállalat kirendeltsége található a főutcán. Három közös gazdaság működik. A belterületen 1270 lakást, a külterületen pedig 457 tanyát tartanak nyilván. Iskolába 556 tanuló jár. A falu lakosságának 10 százaléka eljár, az iparban keresi kenyerét Középiskoláival. felsőoktatási intézményeivel, ipari szakmáival hívja a fiatalokat Szeged, üzemi rendezvényeivel, szórakoztató helyeivel, üzleteivel, piacával magához köti Röszkét. Az idegenforgalmat is. Mert hiába van a falu a határon, a forgalom elkerüli, első megálló a város. Ráfizettek a hajdani bölcsekre. Ugyanis a nemzetközi műutat a falun akarták átvezetni, de úgy vélekedtek, akkor nem járhatnak ki a jószágok az utcára legelni. A szomszédolás, már a nemzetközi szomszédolás a divat. Egy esztendőben 2 ezren is átrándulnak Jugoszláviába a rokonokhoz. Jönnek onnan is. Karácsonykor, újévkor sok fiatal mulat a kisvendéglőben. Hétvégi bálakra ugyancsak átruccannak, s jól érzik magukat A falu jellege megmaradt A nagyüzemek beváltak, módot adnak a további gyarapodáshoz. A legrégibb szövetkezet 19 esztendővel ezelőtt mindössze 9 fáradt gebével és 37 hold földdel vágott a világnak. Tizenegyen Az utolsó öt esztendőben 55 mázsás átlagtermést mértek fűszerpaprikából holdanként Az idén összesen 800 holdon tervezik. Egymásra talált itt a táj. s az ember. Ez mindennek az alapja. Sokan panaszolják: korszerűtlen a kereskedelem, nincs ez, nincs az. Feltűnő a rendezetlenség, az elhanyagoltság. A gazdag, mindennel ellátott, városi színvonallal vetekedő házak kinőnek a faluból. Az igényeket már nem tudja kielégíteni csak Szeged. Vasárnaponként a fiatalok bejárnak szórakozni, s a legdrágább helyeken is otthonosak. — Jó filmek mennek itt Mégis valahopv csak a szegényebbek járnak az előadásra. A művelődési házba se igen jönnek a fiatalok. Ki érti ezt? — kérdezték többen ls. Röszkén a megelőzöttség, a módosság kinőtte a régi falusi ruhát A hagyományokat, a szokásokat azért még őrzik. Igaz, kikezdte ezeket is az idő. Ilyen a gyertyatánc ls. Hajnalban kimennek a lakodalmasok az urvarra, meggyújtják a gyertyát, körültáncolják, pénzt szórnak a Zenészeknek, s kisdolgára kísérik az újasszonyt Mások ekéért, kapáért szaladnak, hamar felszántják az udvart, mákot, kukoricát szórnak bele, vegyesen, sokat teremjen. Így segítik az új házasok életbe indulását és egyben a termékenységet szimbolizálják. Ellentmondásokkal... teli. falu. Gondjain a városiasodás, a szorosabb Szegedhez való tartozás enyhít. Sz. Lukács Imre S Ündürgné tudta meg először a hírt és máris sündörögve terjesztette az óriási szenzációt: a minisztériumból az az illető jön le, aki jóváhagyta azt az újítást, amit Menő Jakab nyújtott be félévvel ezelőtt és most ünnepélyesen bemutatják a gyakorlatban. Másnak is volt már nem kisebb jelentőségű újítása, de akkor nem volt ilyen nagy tolongás mint most, amikor a fekete kocsi — helyesebben egy igazi luxusautó — az épület elé gördült. Sündürgné a portásfülkéből leste az érkezést és csak annyit mondott a telefonba — állandó összeköttetésben volt a titkársággal—, hogy „megjöttek"' s ment minden, mint a karikacsapás. SünProtokoll dürgnének — rendkívül alacsony, filigrán termete miatt — majd kitört a nyaka, hogy a magas miniszteriális személy szemébe nézhessen, aki maga előtt tessékelt egy jól öltözött hölgyet. — Bemutatom — mondta a magas miniszteriális kis kargesztussal és charmos mosollyal — Felkap Ottilia művésznőt A menyasszonyom. — Hát — kapkodott a levegő után Sündürgné — a kedves felesége, aki a múltkor.. j Elakadt a szava, észrevette, hogy nem volt elég figyelmes. — Válunk — hangzott a felelet komoran, majd ismét elővillant a reklanüogsor. — Talán ismerik a művésznői, Felkap Ottilia táncdalénekes ... — Hogyne, hogyne, már hallottuk nevét — szeretettel köszöntjük. fáradjanak be — mindjárt meg is kezdjük a bemutatót — erre tessék. . Menő Jakab tudta, mit kell újítani, a minisztériumi kiküldött tudta, hogyan kell dicsérni, az intézmény pedig tudta, miképp kell reprezentálni. A bemutató után klubestet rendeztek a dolgozók és a házi zenekar bevonásával. A hangulat tetőfokán Sündürgnének óriási OTlet» támadt, egy kezdeményezéssel akart csattanót szerezni a jól sikerült bemutatónak. Bedobta csáb mosolyát, és odasündörgött Felkap Ottiliához: — Nagyon szeretnénk drágám, ha fellépnél, ugye nem haragszol, mert tegezlek, de én vagyok nz idősebb. Csak egykét számmal, mindenki nagyon örülne, ha... — Ne haragudj drágám — vágott Sündürgné szavába Felkap Ottilia, madárfejét fenkölten tartva — most nem vagyok diszponálva, különben a zenekarral sem vagyok összeszokva és egyébként is nem léphetek fel. mert én most itt protokoll vagyok. Markovits Tibor Megfelelő — Ideiglenesen — Alkalmatlan Vizsgáznak az autók A gépjárművek időszakos műszaki vizsgája folytatódik Szegeden, a XI. Autójavító Vállalat szervizében. Egyelőre a CF és a CG rendszámúak vizsgáztatásánál tartanak. A tehergépkocsik, motorkerékpárok, vontatók, traktorok és más, a közúti forgalomban közlekedő mezőgazdasági gépjárművek műszaki vizsgáztatására később kerül sor. Ambrus Ignác szakértő, a XI. számú Autójavító Vállalat szervizének művezetője elmondotta, hogy a folyamatos vizsgáztatás évekig eltart, amíg Csongrád megyéből minden gépjárművet felülvizsgálnak. Minden héten csütörtökön és szombaton déli 12 órától este 6 óráig tart az alapos műszaki szemle, amelyen egy vagy két bizottság dolgozik. Átlagosan 28—36 gépkocsit vizsgálnak meg naponta. A Csongrád megyei vei nem balesetveszélyesek. Rendőr-főkapitányság közle- Egy hónapon belül azonban kedésrendészeti osztálya irá- a kijavított gépkocsit ismét nyitja a gépkocsik berende- be kell mutatni a vizsgabilését. A vizsgáztatásban zottságnak. JT Cd 11 CdlCJY az Andaxinpado* Teremi fei jó hátinii 'Hot OTI HOiVAB 4N Segítünk választani! Telrvizlök, rádiók, rlcktroakuszukai brrcndezé**k, hangszórók, hangsugárzók, s/.tcrcó cs HI—fl berrndezCsck OTP-HITEL AKCIÓBAN IS! „ECHO" Elektroakusztikai ' Szaküzletben Szeged. Kölcsey u. 4. (Borai szállóval szemben.) Telefon: 14-288. xS. 143 714 A Lássátok feleim filmsikere után lám máris itt a folytatás Hogy mik vogmuc címmel.. Ezúttal azonban nem filmen, főként fiatalokból álló szatirikus együttes előadásában, mely a napokban mutatkozott be a KPVDSZ budapesti művelődési házának színháztermében Andaxinpad néven. No és hát valóban „mik vogmuc" ? Mármint mi, magyarok? Erre próbál ugyanis feletet adni ez a mintegy két és fél órás „történelmi minirevü tiz évszázadban". Bár feleletet ugyan aligha kapunk, de a múlt kedvesen anakronisztikus, beat-zenés, miniszoknyás előadásában bemutatott „történelmi" képel sokmindenféle visszásságra, fonákságra mutatnak rá. Irónikus csípések, helyenként merész telitalálatok szólnak a mához a régmúlt idők — divatosan szólva — emberközeli hőseinek szájából, viselkedéséből. Sajátosan gunyoros, már-már enyhén cinikusnak tűnő deheroizálással lépnek elénk ismert történelmi figuráink, de a tanulságok végülis egyértelműen levonhatók a nevetésre és meghökkenésre egyaránt ingerlő jelenetek végén. Az egymást váltó történelmi képecskék gunyoros poenlirozású analógiák arra, hogy miként is lett volna, ha akkor úgy tesznek, gondolkodnak. mint napjainkban, vagy éppen megfordítva: hogyan is élnénk ma. ha még mindig úgy gondolkodnánk, mint a rég letűnt világokban. Egyként tanulságos minda kettő. Es nem is hiábavaló okoskodás, kivált azért nem, mert közben egy-egy nagyonis valóságos mai hiba, társadalmi kivetnivaló kerül fölmutatásra. Kár, hogy a prológusként elmondott mottó túlságosan kesernyésiiek tűnik, mintha nagyon a „balsors" szellemében fogant volna, s mintha e szemlélettől nem is mindig tudtak volna a szorzók (Deli Mária. Nádas Péter, Osz Ferenc és Vágó Péter) elszakadni. (A mottóban egy anekdotát hallunk, miszerint valaki nyugaton kalapot akar venni magyar pénzért A boltos kérésére a vevő eléje tesz egy 100. egy 50, egy 20 és egy 10 forintost és érdeklődésére elmondja, hogy az azokon látható Kossuth, illetve Rákóczi szabadságharcos vezérek voltak, s emigrációban haltak meg, Dózsát tüzes trónon égették meg, Petőfi a csatatéren tűnt el. A boltos egyre inkább könnyezve hallgatja, s végül így szól: „Uram. vigye ingyen, öné a kalap!") E némileg kifogásolható szemléletmód mellett helyenként, ahogyan az máilenni szokott, tartalmatlan és szinte öncélú betétek is hígítják a jelenetsort, de mindez sem teszi vitathatóvá a vállalkozás feltétlenül hasznosan szellemes, ötletes voltát. Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert az Andaxinpad a szerzőktől a összes közreműködőig, egytől-egyig műkedvelőkből éli: fiatal tanárok: egyetemisták, ifjú műszakiak, hivatalnokok, újságírók és mások. A szatirikus együttes az Universitas egyetemi színpad, a KISZ égisze alatt alakult ifjúsági pinceszínház tagjaiból és a korábbi KPVDSZszinjátszókból alakult. Igaz, ugyan, hogy olvan ismert nevű, tehetséges fiatal is szerepel közöttük, mint a ftlmröl is (Álmodozások kora) megismert Sólyom Kati, aki azonban maga is műkedvelő, akárcsak a mintegy húsz tagú együttes valamennyi igazán ízléssel és kedvvel fellépő tagja. Jó tapasztalatcsere lehetőség lenne a kapcsolat felvétele velük a Szegeden működő színjátszó csoportoknak, irodalmi színpadosoknak, hátha termékenyítően hatna a már régóta hiányzó szegedi szatirikus színpad megetermtéséhez is. Sököl Balázs Somogyi Károtyné felvétel* Komlósi János segédszakértő a szerelőaknában vizsgálja egy személygépkocsi alvázát és futóművét részt vesznek Csapó Ferenc és Vida Emil, a XI. Autójavító Vállalat mérnökei ls, továbbá több segédszakértő. Érthető, hogy a vizsgáztatáson mindenki műszaki hiba nélkül szeretné gépkocsiját bemutatni. Az előzetes átvizsgáltatás azonban mégsem alapos, mert a műszaki szemlére vitt személygépkocsiknak mintegy 20—25 százalékánál találnak kisebbnagyobb műszaki hibát Három kategóriában folyik a minősítés. Ideiglenesen megfelelő például, ha a személygépkocsin csak a kipufogó felerősítése nem jó, avagy hibás a kocsi festése, repedések találhatók a karosszérién, vagy kisebb motorhibát észlelnek. Az ilyen kis hibákat a közrendészeti előírások még megtűrik, miHa a fékberendezés, a világítás vagy a kormányszerkezet nincs rendben — már pedig ezt több személygépkocsinál tapasztalták —, akkor a kocsiról a rendszámot azonnal levéteti a bizottság. A gépkocsi-tulajdonos útvonalengedélyt kap, amely a lakásáig érvényes. Amikor az észlelt hibát megjavíttatja, a lakásához legközelebbi rendőrőrsön 10 forintos okmánybélyeg ellenében ismét kap útvonalengedélyt, hogy pótvizsgán mutassa be gépjárművét a műszaki bizottságnak. A harmadik kategóriába azokat a személygépkocsikat sorolták, amelyek minden tekintetben megfelelnek a követelményeknek. L. F. A DEL-MAGYARORSZÁG vasárnap, 1968. MÁRCIUS 17. KÖZÜLETNEK, LAKOSSÁGNAK gázszerelést rövid határidőre vállal a SZEGEDI ÉPÍTŐ KTSZ., BRÜSSZELI KRT. 8. Ügyintéző: délután 2-töl fél 4-ig Varadi. Telefon: 11-038. xS. 143 983. VÁLLALATOK, FIGYELEM! Csongrád megye területén ipari termelés céljára alkalmas helyiségekkel rendelkező vállalat profil átvételt keres vagy hasznosításra, együttműködésre ajánlkozik Megkeresést: Hódmezővásárhely, postafiók 51. sz. alatt kérünk, folyó hó 31-ig. Gumigyártó és javító, müanyagfeldolgozó, valamint lakatos szakmára ipari tanulót felveszünk Jelentkezés az iskola által kiadott jelentkezési labpal a Gumi és Műanyag Ktsz műszaki osztályán. SZEGEDI GUMI ÉS MŰANYAG KTSZ Szeged, Körtöltés u. 35. xDK. 197.