Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-14 / 62. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Magyar—vietnami n_ J# BARÁI™ÜLÉS DEL-MAGYARORSZAG Szerdán este a hanoi nemzetközi klubban nagygyűlést rendeztek a Hazalias Népfront és az Országos Béketanács ott-tartózkodó küldöttségének tiszteletére. Az ünnepi összejövetelt Tran Dy Hung, a hanoi városi tanács elnökének beszéde nyitotta meg. Üdvözölte a magyar vendégeket, méltatta az MSZMP, a magyar kormány és az egész magyar nép Vietnamnak nyújtott testvéri segitségét. Ezután Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára, a magyar küldöttség vezetője mondott beszédet. Elmondotta, hogy népünk évszázados harcokban tanulta meg gyűlölni az imperializmust. Éppen ezért a többi szocialista országgal együtt szilárd és következetes szövetségesei, hátországa vagyunk Vietnamnak az amerikai agresszorokkal és lakájaikkal szemben vívott harcában. Örömmel tölt el bennünket, hogy a haladó és becsületes embereknek Vietnammal kapcsolatos állásfoglalása most újra hathatósan kifejezésre jutott a budapesti konzultatív találkozón. amelyen 67 kommunista és munkáspárt szolidaritási nyilatkozatot fogadott el, és küldött Vietnamba — mondotta egyebek között a szónok, majd hangsúlyozta: a Varsói Szerződés tagállamai képviselőinek Szófiában tett nyilatkozata is hizonyítja, hogy a testvérországok minden segítséget megadnak Vietnamnak, beleértve az önkéntesek küldését is, ha ez utóbbit a VDK kormánya kéri. A magyar delegáció vezetője ezután részletesen tájékoztatta a nagygyűlés résztvevőit azokról a segély-akciókrói, amelyekben százezrek vettek részt, hogy munkájuk gyümölcséből segály. szállítmányokat küldhessenek Vietnamba, természetesen azon a segítségen felül, amelyet kormányunk nyújt a VDK-nak. A magyar KISZ-fiatalok vietnami műszakaiból 30 millió forint értékű felszerelést sikerült Vietnamba küldeni. A nagygyűlés résztvevői különösen forró lelkesedéssel vették tudomásul, hogy Hanoi testvérvárosának — Budapestnek — a tanácsa a szolidaritási hónap alkalmával felajánlotta: a tanácsvállalalatok 10 millió forint értékű felszereléssel járulnak hozzá a Hanoiból ideiglenesen kitelepített iskolák és gyermekintézmények megsegítéséhez. A szerdai nap folyamán a magyar népfront- és békedelegáció látogatást tett a DNFF hanoi képviseleténél, ahol Nguyen Phu Soai, 'a DNFF főmegbízottjának helyettese részletes tájékoztatást adott a februári-márciusi nagy offenzívában aratott győzelmekről. A magyar küldöttség meghívást adott át a DNFF képviselőinek a Hazafias Népfront áprilisban esedékes kongresszusára és a májusi szolidaritási hónap idejére. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 58. évfolvam. 62. szám Ara: 70 fillér Csütörtök, 1968. márci-is 14. Malik az új szovjet [NSZ-képviselő Jákob Malik, a Szovjetunió újonnan kinevezett állandó ENSZ-képviselője kedden délután, a Queen Elizabeth fedélzetén feleségével New Yorkba érkezett. A szovjet diplomatát az ENSZ protokollfőnöke, Platón Morozov, a Szovjetunió ENSZ-képviseletének helyettes vezetője és a szocialista országok képviselői fogadták. Malik Fedorenko utódaként veszi át ezt a tisztséget. amelyet egyébként már 15 évvel ezelőtt betöltött. (MTI) Álgyő marad a központ az olajkutatásban Megkezdődött a munkásszállás átadása Üj útrendszer a fúrótornyokhoz 44 órás munkahét az olajbányászatban Az elmúlt év kutatási Ezen kívül azonban Ásott- kon. Az elképzelések szerint eredményeinek alapján ki- halom környékén, a félév Szeged—Nagykanizsa, Szedolgozták az Alföldi Kőolaj- végén pedig Öttömös térsé- ged—Egier és Szeged—Hajfúrási Üzem szegedi üzemé- gében is megkezdődik a dúszoboszló lesznek a fő élnek idei feladatait, amely- kutatás. Az elképzeléseik sze- lomásai az olajmunkás járói tegnap Hingl József rint Kelebia mellett is dol üzemvezető tartott tájékoz- gozik tatót. A szegedi medencében 1968-ban is az algyői térségben folytatódik a fő kutató-tevékenység. üzem. szerint ra toknak. A saját szállítámajd a kőolajfúrási sokra mintegy 1 millió foA kutató program rintot fordít az üzem. A szegedi medencében a szegedi medencében 1968- 1967-ben összesen 80 millió ban mintegy 189—170 ezer forintot költött az üzem; többek között 38 millió forint beruházással 59 kilométernyi ideiglenes utat. 21 méternyi fúrási munkát, és 509—550 kútvizsgálatot hajtanak végre. Eefelezés előtt a genfi értekezlet A genfi leszerelési értekezlet szerdán egyik utolsó ülését tartotta azelőtt, hogy elküldi az ENSZ-közgyűlésnek beszámolójelentését az atomsorompó-szerződés tervezetének kidolgozásáról. A szerdai ülésen Fos ter amerikai, Burns tábornok kanadai, és Porter angol delegátus a szerződéstervezet mellett szólalt fel. Foster amerikai küldött felszólalásában élesen támadta azokat az államokat, amelyek még mindig bírálják az atomsorompó-szerződés tervezeték Üj napközis konyha Evek óta nagy gondot Je- hónap óta az építők új lent az óvodások és általános konyhájáról vásároltak a iskolások közétkeztetése, gyermekintézmények napi Sokkal több szülő szeretné 250t adag fdtt etelt' s. ~ ugyanis gyermekét napközi- a természetesen felnőttek szamara zsírozott és fűszerezett ételt — osztották szét főzni ^tudnak. F®™ekekn?k Még így s?n minden tudtak minden igényt JdeleMcCarthy sikere a prőbaváiasztásokon Eugene McCarthy, a békeprogrammal induló demokrata párti szenátor kimagasló eredményeket ért el az amerikai elnökválasztási kampány hivatalos nyitányán. a New Hampshire államban megrendezett első próbaválasztáson. McCarthy az előzetes jóslatokkal ellentétben megszerezte a szavazatok 41 százalékát. Johnson elnök, aki hivatalosan nem szerepelt ugyan a választáson, de hívei — a helyi pártvezetőségek utasítására — utólag írták fel a nevét a szavazólapokra, a leadott demokrata párti szavazatok 48 százalékát tudta megszerezni. jóval kevesebbet annál, mint amire a helyi pártvezetők számítottak. A republikánus párti próbaválasztáson Richárd Nixon volt alelnöknek gyakorlatilag nem volt ellenfele s így könnyen kapta meg a leadott szavazatok 78 százalékát. A Nixonnál mérsékeltebb politikai elveket valló New York-i republikánus ko'-mányzó, Nelson Rocké feller nevét a szavazólapoknak 11 százalékára írták be a választók, anélkül, hogy a kormányzó bármiféle választási kampányt folytatott volna. vagv ismertette volna politikai elképzeléseit McCarthy szereplését az első politikai kommentálok egyöntetűen győzelemnek minősítik. A szenátor egyetlen lényeges programja az, hogv tisztességes békével vessen véget a vietnami háborimik és az ország erőforrásait a belső problémák megoldásának szolgálatába állítsa. McCarthy első nyilatkozataiban azt emelte ki, hogy a próbmválasztás váratlan eredménye állásfoglalás a vietnami háború folytatása ellen. Hasonló értelemben nyilatkozott az újságíróknak Róbert Kennedy New York-i szenátor is. A hátralevő hónapokban még 13 államban rendeznek próbaválasztást. Telefoto MTI Külflildi Képszolgálat McCarthy szenátor, az elnök "eVUő elővá'-utasokon, elégedetten mosolyog hívei körében ben étkeztetni, mint amenynyi ételt a rendelkezésre álló konyhák Ezért szinte minden kony- . ,,, ,, - .... ..„. hán több adagot főznek a le- g,ten,L Állandóan 4000-4300 hetségcsnél. Szükségből már a s^!Pa azoknak akik a 33 arra az átmeneti megoldás- °Y°dfban |s a j27 alta. aaos ra is sor került, hogy pár lsko}ában .fzeg?d területén napközis etkeztetesben részesülnek. A problémák enyhítését célozta az a tavalyi elhatározás, hogy a Dugonics utcai zöldségelőkészítő konyhát bővítik és átalakítják, s ezáltal ott főzni is tudnak majd. Az elhatározást tett követte, s mintegy félmillió forintos költséggel, számottevő társadalmi segítséggel, többszöri halasztás után elkészült az új konyha. A műszaki átadás után, március 18-tól már ebben a konyhában is tudnak ezer adag ételt főzni naponta, s ezáltal némileg tehermentesítik a lehetetlenségig túlzsúfolt gedói konyhát, ugyanakkor megszüntetik az ételszállítást az építők konyhájáról. Az új konyha átalakítási munkáit a Szegedi Építőipari Vállalat végezte, de mintegy 25 ezer forint értékű közreműködés írható a 600as iparitanuló-intézet, s 35 ezer forint értékű társadalmi munka az Ifjú Gárda ifjúsági város asztalos ipari tanulóinak javára. A tanács vb művelődésügyi osztályának dolgozói a konyhai berendezések megszerzésében, a gázmű a gáz soron kívüli bekapcsolásában működött közre. A követelményeknek berendezésében, tárolási és munkalehetőségeiben teljesen megfelelő koi.yha ÍJ dolgozójával a jövő héttől kezdve valóban sokat enyhít majd a gyermekintézmények étkeztetési gondján, az optimális megoldást azonban egy még ezután épülő új konyha üzembe helyezése fogja adni. Erre is megvan minden remény, hiszen az Odessza-városrészben már megkezdték a 12 tantermes általános iskola alapozási munkáit. Ebben, vele együtt épül, s a tervek szerint 1970ben lesz kész a megoldást jelentő, 600 adagos napközis konyha. k. 4. Ez körülbelül 20 százalékkal millió forintos beruházással nagyobb az elmúlt évi fel- 11 kilométernyi közutat épíada toknál. Hingl József hogy a nagyobb termelékenység-növeléssel tettek a szegedi medencéelmondotta, ben dolgozó kutatóberendefeladatot zésekhez. Algyőről elköltöztették az MHS sportrepülőoldják meg. Tavaly egy át- terét. Hingl József arról tálagos mélységű kutat 30, egy jékoztatott, hogy az útépínagyobb mélységű kutat 70 tésekkel gyakorlatilag nap alatt mélyítettek. Az idén célszerűbb technológiával, megfelelő szerszámokkal ugyanezt a munkát megfelelő közlekedési viszenyokat teremtettek a nehéz terepen, az idén kedvezőbb köiűlmé20 nappal rövidebb idő alatt nyek között dolgozhatnak az végzik el. Megváltozik a kutatómunka eddigi rendszere: a szeolaj bányászok. Jól haladt a kőolaj fúrási üzem munkásszálló építési gedi üzemben 1968 második programja. Tegnap hét új fél évétől áttérnek a rövidített, órás munkahetekre. épületszárny átadása kezdó44 dött meg a szegedi üzem területén, ahol hamarosan Az előkészületek már meg- újabb 180 fő elhelyezésére kezdődtek és kiderült, hogy nyílik lehetőség. A rr.unkáa munkások létszámát kö- sokat korszerű, jól berenderülbelül 100 fővel emelni zett 4 ágyas szobákba kölkelL A kőolajfúrási üzem az töztetik. A tervek szerint 21 új rövidített munkarend si- millió forintos költséggel kere érdekében a második 600 fős munkásszállás épül, félévben távoli városokból amelyhez megfelelő fürdők, is rendszeresen Szegedre öltözők és művelődési ' terszállftja majd dolgozóit az mek is kapcsolódnak majd. AKÖV-től bérelt autóbuszo-VI. L A BI összehívását kérik Az ENSZ afrikai tagállamai előzetes tanácskozásuk eredményeképpen jegyzéket szövegeztek meg, amelyben kérik a Biztonsági Tanács sürgős összehívását a rhodesiai helyzet megvizsgálására. A dokumentumot 36 afrikai állam ENSZ-delegátusa írta alá, ketten — Malawi és Gambia küldötte — egyelőre nem csatlakozott a kéréshez. Az afrikai tagállamok megállapítják, hogy a Rhodesiában kialakult helyzet veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot. Az a tény, hogy az 1966 decemberében kimondott kötelező érvényű gazdasági szankciók nem hozták meg a kívánt eredményt, „drámai módon mutatkozott meg a salisbury-i politikai foglyok tragikus meggyilkolásában" — hangoztatja a jegyzék. A dokumentum emlékeztet rá, hogy az afrikai és ázsiai országok ismételten kérték Nagy-Britanniát, alkalmazzon erőszakot a Smith-rendszer megdöntésére, az angol kormány azonban visszautasított minden katonai akciót A jegyzéket átadták Szenegál küldöttének, aki a Biztonsági Tanács március havi elnöke. Hárommilliárd forint nyereségrészesedés A Pénzügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a vállalatok a közelmúltban befejezték 1967. évi mérlegbeszámolój juk összeállítását, és ezzel I egyidőben megkezdődött | azok hatósági felülvizsgála| ta. Az előzetes tájékozódás i mutatja, hogy a gazdálkodás I pénzügyi eredmér yeit tükröző mutatók mind az előző évihez, min®" a költségvetésben számít sba vetthez viszonyítva jelentős mértékben javultak. Többleteredményeik alapján a vállalatok nyereségükből az anyagi érdekeltség különféle jogcímein több mint hatmilliárd forintot tarthatnak vissza, Ebből a nyereségrészesedés és a jutalmazási alap képzésére szolgáló összeg megközelíti a hárommilliárd forintot, ami 400 millió forinttal több a tavalyinál*