Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-24 / 71. szám

Magyar és jugoszláv fiatalok együttmiöilése Saögi Béla, a KISZ Csong­rád megyei bizottságának első titkára és Koncz János, a Csongrád megyei KISZ­bizottság titkára a Jugoszláv Ifjúsági Szövetség tartomá­nyi vezetőségének meghívá­sára Üjvidékre látogatott. A látogatás alkalmával meg­tárgyalták a KISZ megyei bizottság és a tartományi vezetőség kapcsolatait és megállapodásokat kötöttek az együttműködés kiszélesí­téséről. A Csongrád megyei építő­táborokban az idén jugo­szláv fiatalok is dolgoznak majd, a KISZ megyebizott­sága és a tartományi veze­tőség együttműködik a VIT­re induló szegedi motoros túra megszervezésében, le­bonyolításában. A tanácsko­záson szóba került határ­menti ifjúsági találkozók le­hetősége is. A KISZ Csongrád megyei bizottságának küldöttsége tegnap, szombaton hazaérke­zett Jugoszláviából. Injekciózzák a múmiát mmmm KilSa MTI Foto — Fényes Tamás felvétele Űjabb múmiával gazdagodott a Szépművészeti Mú­zeum gyűjteménye. Nem régiben egy zirchi magángyűj­tő hagyatékából díszes múmiakoporsó került a múzeum tulajdonába. Az időszámítás előtti első évszázadból szár­mazó felső-egyiptomi múmiakoporsó női holttestet rejt. Képünkön: A restaurátor injekcióval erősíti a múmiako­porsó korhadt fáját. Lehet-e garázsokat építeni Újszegeden? Huszonvalahány aláírással rázsépítés céljára alkalmassá ellátott levélből és az alá- tételéhez szükséges összeget íróktól tanulmányozásra át- 1968 M költségvetésbe vett minegy ötven lap akta- " .. tömegből kellene világos vá- betervezzük. . laszt fogalmazni a kérdésre: Csortosék fellebbeztek a építhetnek-e garázst az yárosi tenács é ítési osztályá.* Odessza lakótelep autótulaj­donosai. Az írások vizsgála­ta közben és után többször szóban is tárgyaltam az ügyről az építeni szándéko­zókkal s a különböző építé­si hatóságok vezetőivel. Mindezek ellenére sem ben­nem — aki három hónappal ezelőtt ismerkedtem meg a problémával — sem a pana­szosokban nem alakult ki még tiszta kép az ügyről. Pedik ők hovatovább már egy éve talpalnak, kilincsel­nek, kérnek, magyaráznak, veszekednek a kedvező dön­tésért. Ezek után — kom­mentálási igény nélkül — kerüljenek leírásra a pusz­ta tények. ígéretek, elutasítások Tavaly május 17-én Csor­tos Gyula és kilenc társa engedélyt kért a szegedi L kerületi tanács építési cso­portjától 10 állásos garázs­sor felépítésére. Az építési engedélyt arra a területre kérték, amelyet az építési csoport vezetője, László Iván rajzolt be előzetesen egy vázlatba azzal a szóbeli biz­tatással, hogy oda lehet ter­vezni Az engedélyezési ké­relmet a2 L kerületi tanács építési csoportja elutasította. A határozat indokolása sze­rint az egész lakótelep ren­dezési tervével való egyez­tetés után kiderült: garázs­épület nem szerepel a ter­vek között. Megjegyzi még a hivatalos irat, hogy „garázs­építési lehetőség kínálkozik a 18. jelű épület és a vasúti töltés közötti rendezetlen területen, amely terület gá­ti oz. Leírták, hogy az általuk megjelölt területre a lakóte­lep rendezési tervét készítő szegedi tervező vállalat és a minisztérium területi főépí­tésze egyértelműleg javasolja 27 állásos sorgarázs megépí­tését s ezt a javaslatot a helyszínrajzra mindkét véle­ményező rávezette. A másodfokú épftési ha­tóság a fellebbezést elutasí­A bizottság álláspontja, hogy a mellékelt vázlat szerint a garázsok megépíthetők..." Más tervezővel Az értesítés után Csorto­sék újabb 25 garázs építésé­re szerveztek autótulajdono­sokat, akiktől a tervek el­készítésének költségeire 100— 100 forintot beszedtek. A terv — igaz, nem az aján­lott tervezővel, de — elké­szült. November 15-én már megint tárgyalhatta a tár­sadalmi bizottság az immár intenciójának megfelelő lét­számú kérelmező ügyét, s — javasolta az építési engedély kiadását. Nyugodtan adta be a 29 totta, illetve jóváhagyta az igénylő ezekután az engedé­első fokú hatóság döntését. kérelmet az I. kerü­Nem mindenkinek Jó Még az év elején a 10. nem helytálló, mivel csak Autóközlekedési Vállalat néhány ember kényelmét korszerűbbé tette a Sándor- csorbították meg a minden falva—Szatymaz—Szeged kő- tekintetben korszerűbb járat zötti autóbuszjáratot, amely beállításával. Tény, hogy aki gyorsabbá is vált egy csuk- Sándorfal várói igyekezett lós busz beállításával. Az új Szatymazra, hogy Budapest­járat: Sándorfalva—Szaty- re utazva ott lépjen vonat­maz elágazási, Szatymaz te- ra, annak most mintegy 1200 metö, majd az E 5-ös úton métert kell megtennie a halad Szegedre. Gombos Jó- szatymazi elágazástól. A Sán­zeef (Sándorfalva, Felszaba- dorfalváról jövő utasok vi­dulás utca l/a) olvasónk ki- szont a Postakocsi csárdá­fogásolja az uj útvonalat, nál közvetlen autóbuszosat­mondván, hogy számos sán- lakozást kapnak Balástyára, dorfalvi lakos emiatt nem Kistelekre, s tovább Buda­Panaszkodik, hogy január tV1d,bej"tni Szatymazra. Azt pestre. Az új járattal vi­óta nem kap beteg lábára aültJa. az U1 Jarat nem szont nyertek is a szatyma­kedvez sem az utasoknak, ziak. mert egy kocsit ott­sem a 10-es AKOV-nek. hagytak a községnek, amely A panasszal kapcsolatban a faluban négy megállót Kátai Ferenc, a 10-es AKÖV érintve körbe jár és bizto­Az indokolás is megegyezik az előbbivel s tartalmazza még, hogy az I. kerületi ta­nács építési csoportját ha­tározatban kötelezték sorga­rázsok építésére alkalmas terület kijelölésére és a szükséges intézkedések azon­nali megtételére. Dátum: 1967. augusztus 5. Újabb próbálkozás E tovább nem fellebbez­hető határozat után a már lecsökkent létszámú építeni szándékozók a DÁV üzlet­igazgatóságához fordultak kérelmükkel: beleegyezne-e az üzletigazgatóság, hogy a Parajdi utca 6. szám alatti telken levő transzformátor­állomás mellett a szabad te­rületen négy garázst építse­nek. A hozzájárulást meg­kapták, s így szeptemberben ismét építési engedélyt kér­tek az L kerületi tanács épí­tési csoportjától. Már november is elkövet­kezett, amikor egy újonnan létrehozott társadalmi szerv, a magántervezési szakértői bizottság elé került elbírá­lásra a garázsépítés engedé­lyezésének ügye. E bizottság — melynek titkára László Iván — az építési engedély kiadását nem javasolta. A jegyzőkönyv szerint: „Az elutasítás oka nem a terv hibája, hanem mivel a ter­vezett garázsépülethez csatla­kozóan további garázsépítés­re van lehetőség (az I. fokú építési hatóság ehhez elvben hozzájárult) az egységes el­bírálás érdekében szükséges, hogy a további garázssor terve is a bizottság elé ke­rüljön együttes elbírálásra. leti tanács építési csoport­jához. Az azonban a kérel­met elutasította. Indok: „Megállapítottam, hogy a garázsépület elhelyezése az 5/1961. (III. 19.) ÉM. sz. ren­delettel közzétett OÉSZ I. kötet 75. §. (6) bek. értelmé­ben nem megfelelő." Válasz ma sincs Üjabb fellebbezés a vá­rosi tanács építési osztályá­hoz, amely fellebbezésben kronologikus sorrendben le­írják a huszonkilencek kál­váriájuk s kudarcaik törté­netét A fellebbezést 1967. december 22-én nyújtották be. Azóta többször 30 nap — az ügyek intézésének, il­letve írásbeli válaszadásá­nak kötelező határideje — elmúlt ám az érdekeltek értesítést még nem kaptak Igaz, közben a L kerületi tanács építési csoportja meg­kérte az állami kerületi köz­egészségügyi felügyelő véle­ményét a garázsépítés egész­ségügyi következményeiről — ez a vélemény az építtetők­nek pozitív. Igaz, az építési csoport szóban felhívta az építeni szándékozókat hogy a minisztérium területi fő­építészinek szakvéleményét (ismét) szerezzék meg, amely február 6. óta megvan, szintén kedvező. Ki mondja meg ezekután mégis, hogy lehet-e, szabad-e Újszegeden hatósági enge­déllyel garázst építeni? Kondorosi János NőküIdöttségQnk Angliában Fehér Lajosnénak, a Ma­gyar Szövetkezeti Nőbizott­ság elnökének vezetésével szombaton szövetkezeti nő­küldöttség utazott Angliába. A küldöttség részt vesz a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége női tanácskozó testületének soronkövetkező londoni ülésén. (MTI) Tízéves a Munkásőr Tíz esztendővel ezelőtt, 1958 márciusában jelent meg a Munkásőr című képeslap első példánya. Az évforduló alkalmából a munkásőrség országos parancsnoksága szombaton ünnepi megemlé­kezést rendezett az építők zászlóaljának Gorkij fasori helyiségében. Karsai Ferenc, a munkásőrség országos pa­rancsnokának helyettese kö­szöntötte a résztvevőket az országos parancsnokság és a lap olvasói nevében. Papp Árpád, a munkásőr­ség országos parancsnoka a jubileumi évforduló alkal­mából az ünnepségen ki­tüntetéseket, jutalmakat, munkásőr emlékjelvényeket nyújtott át, s többeket or­szágos parancsnoki dicséret­ben részesített (MTI) Olcsóbbak a napszemüvegek Szombaton az OFOTSRT Englels téri mintatermében Somogyi Béla, az OFOTÉRT vezérigazgatója bemutatóval egybekötött tájékoztatón is­mertette a vállalat tavaszi felkészülését A tájékoztató főleg az első tavaszi cikkről, a nap­védő szemüvegekről szólt. Az OFOTÉRT tavaly több mint félmillió napszemüve­gét értékesített. Az idén na­gyobb igények kielégítésére készültek fel, s ezért csak­nem 700 000 napszemüveget hoznak forgalomba. Azért számítanak az igények ilyen mértékű növekedésére, mert a napszemüvegek átlagosan lf£—24 százalékkal olcsóbbak lettek. Az idén először — igaz, hogy csak minimális mennyiségben, s eléggé borsos áron — tőkés import­tal. Bécsben vásárolt nap­szemüvegekkel is bővítik a választékot (MTI) Hiánycikk a gumiharisnya l. András (Pille utcai) ol­vasónk kifogásolja a mun­kát az SZTK raktárában. gumiharisnyát noha a se­bészet minden esztendőben tíz év óta kiutalja részére. Két hónap óta sürgeti, hogy a számára fontos egészség­ügyi eszközhöz jusson. Ed­digi igyekezete eredményte­len maradt Busa Jánosné, az SZTK gondnoka is tud I. András panaszáról. Elmondotta, hogy a térdig érő, úgynevezett nagyméretű gumiharisnya legalább egy éve hiánycikk. A harisnyát méret után megrendelték közel két hó­napja I. András részére is, csak még nem érkezett meg. A megrendeléseket illetően a türelmi idő általában két­három hónap. Az SZTK rak­tára közben ugyan kapott méretes gumiharisnyát, de abból nem adhatnak a pa­naszosnak, mert ha az ő mé­retére érkező gumiharisnya megérkezik, azt nem adhat­ják óda másnak, csak neki, tekintve, hogy azt a speciá­lis méret szerint készíti el a gyár. Türelmét kérik, amíg a rendelés — remélhetően — hamarosan megérkezik. UJ módszerek gyermekgyógyászatban Befejeződött a gyermekorvosok tudományos ülése , Pénteken és szombaton a igen fontos, hiszen az ered- orvos mellett a fíyermekfíyó személyforgalmi osztályának sítja az utasoknak a zavar- szegedi gyermekklinikán ren- ményes gyógyítás, az egyes gyásznak, más snecialistákl vezetője elmondotta, hogy az talan közlekedési. i dezte meg első tudományos betegségcloportolr megellése ?ák a véd^ek! S mS I ülését a Magyar Gyermek- csak így valósítható meg si- az üzemi orvosnak is részt Kanál nélkül A Somogyi utcai tejivóban rendelt egy-egy szimpla fe­ketekávét vasárnap hat fiatalember: Mészáros Lász­ló, Stefán Zoltán, Szvétecz Kálmán, Tóth István, Lévai Sándor és Lakatos Béla. A hat kávéhoz csak egy kana­lat kaptak, de. azt sem vi­hettek asztalhoz. Így tehát gyufaszállal, golyóstollal ke­verték meg a szimplát, s kértek panaszlapot, írásba foglalják sérelmü­ket. Azt azonban az egyik akalmazott kivette a kezük­ből, mielőtt kitöltötték vol­na. Magyarázatul azt adta, hogy sokan ellopják, eltör­delik a kávéskanalakat, ami kár az üzletnek. Mándoki Jóésefné, a tej­ivó vezetője érdeklődésünk­re közölte, hogy utólag ér­tesült a panaszolt esetről. A tejivóban természetesen ka­nalát is adnak a feketeká­véhoz. Igaz, az említett fia­talok nem kaptak, mert — szerinte — éppen ők ' és a ..hasonló" fiatalok eldobál­ják. elcsavargatják. eltörde­lik, vagy éppenséggel elvi­hogy szik a kanalakat Véleményünk szerint a fizető fogyasztók között ko­ruk miatt nem lehet különb­séget tenni. A kárt meg kel) fizettetni az okozójával, a panaszlap kitöltését pedig semmiképpen nem léhet rraegafcadálj'ozm. orvos Tarsasag Delmagyar- keresen. Konferenciánk töb- kell vennie országi Decentruma. Bács, bek között megtárgyalta a Békés, Csongrád és Szolnok szívbeteg gyermekek ellátá­megye gyermekorvosainak sának gondjait, az idegbe­tanácskozásáról, az ott ismer- tegségekkel kapcsolatos te­tetett kutatási és gyógyítási endőket, a koraszülöttek »or­eredrnényekről dr. Boda Do- dozásának feladatait mokos egyetemi tanár. a utóbbi témakörben szegedi gyermekklinika igazgatója, a eredményekről is beszámol­tudományos ülés elnöke tá- hattunk: első ízben ugyanis jékoztatta munkatársunkat: nálunk születtek olyan sike­— Korábban csaknem ki- rek, amelyek a terhes nők zárólag kórházi, illetve szak- szűrésével érhetők el: ez a orvosi jellegű volt a gyer- vizsgálat előre jelezheti a .... mekgyógyászok tevékenysége koraszülés veszélyét s e ve- IathaUunk az ország tavolab — mondotta Boda professzor szélv ismeretében — megfe- bi vidékein dolgozó gyer —. az utóbbi években azon- lelő" életmód előírásával — ban szélesebb körben kiépült megelőzhető a koraszülés, a területi gyermekorvosi el- Röntgen szűrővizsgálataink látás: városainkban — így bizonyítják talán a legrepre A tanácskozáson elhangzott referátumok közül főképp a budapesti, a bajai, a szom­bathelyi és a kiskunhalasi Ez Syermokorvosok előadásai emelkedtek ki: igen termé­keny vita követte őket. Jel­lemző tudományos ülésünk sikeréré, hogy klinikánkra nemcsak Bács, Békés, Csong­rád és Szolnok megyei or­vosok jöttek el, de vendégül mekgyógyászokat is: a rész­vevők 30—40 százalékát ők adták. Ügy tervezzük, hogy jövőre — a decentrumunk­Szegeden is — gyermekorvo- zentatívabban azt, hogv mi- ,ho? taríozó 4 megye valame 1-H.. ír, .. .. , .. . . VI í VAJVioáhun —nar. si körzetek létesültek, s járásokban is működnek gyermekszakorvosok. Most megrendezett tanácskozásunk azt a célt szolgálta, hogy a gyermekorvosok intézeti és megnövekedett területi mun­káját összehangolja. A jól koordinált, közös munka Íven nagy szükség van az együttműködésre hiszen e munkában a röntgen szak­lyik városában — ismét meg­rendezzük tudományos ülé­sünket, s később is, évente tanácskozunk. VASÁRNAP, 1968. MÁRCIUS 24. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Thumbnails
Contents