Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
Újabb felszólalások az egység jegyében A konzultatív találkozó szükségesnek tartja a lehető alap ahhoz, hogy közös vé- lást, amelyet az elkövetkező Csaták a demilitarizált övezettől délre Moore, Észak-Írország Kommunista Pártjának fötitká ra elnökölt. A magyar küldöttségen kívül felszólalt: legszélesebb nyilvánosságot, leményt és értékelést ala- konferencia nyújt Mexikó és akár az előkészítő viták, kítsunk ki korunk feladatait eggSZ Latin-Amerika népeiakár a konferencia munkála- illetően. Elengedhetetlen kö- B . tai során. telességünk, hogy ezeket a nek antiimperialista forralehetőségeket teljes mérték- dalmi harcához. ben kihasználjuk, hogy a véleménye szerint a komkommunista v ilagmozgalmat . _ , , .. Görög Kommunista nagysúlyú politikai realitás- ™nista mozgalom kovetke' Párt Központi Bizottsá- sá alakítsuk, úgy. ahogy azt ző világkonferenciájának kokorunk megköveteli. —' - ——1— szombati ülésén a Dél-afrikai Kommunista Párt, a Dominikai Kommunista Párt kepviselője, valamint Elias Munoz, az Ecuadori Kommunista Párt Politikai Bi- KoczTtsz voihinmk? ""J—N zottságának tagja a Központi , KOLIJANNISZ, kommunista világmozgalmat Bizottság titkára és Hugh " " gának első titkára kijelentette: úgy gondoljuk, hogy megértek a feltételek a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának az összehívására. Ez ta Párt Politikai Bizott- a meggyőződésünk, a nemságának tagja, a Köz- zetközi fejlemények, valaALBERTO SUAREZ, az Uruguayi Kommunis zéppontjába a mozgalom egységének megerősítését, valamint az összes demokratikus, haladó és forradalmi erőket tömörítő széles front létrehozásáért való felszólalásában az 1960. évi küzdelmet kell állítani. A tanácskozásra meghívott al- tanácskozást ez év utolsó LARBI BOUHALI, az algériai kommunisták képviselője ponti Bizottság titkára: mint a hazánkban végbe- gériai kommunisták nevé- kell meetarta. . ment változások tanulmá- ben kifejezte azt a meggyő- v MosTkva lela^eX^előretorráe atap,én- a/-mumsta ^ I^tőSért bízami a nemzeti felszabadító . Az .imperializmus . elleni afolenlert'Srtok nio/Balom é« a baniróiísta harc összehangolásának fon- nemzetKozi „ .,, — , _i r?__V s „ tos kérdése foglalkoztatta az. megfelel majd az igaz: al- képvisel6in kívüi heiye van mmlr L-iirnri- _ proletáriátusának tós^érdéseJoglalkozUtja^z ^ távollevő pártoknak is> ha országok nagy győzelmét eredményezi, az imperializmus agreszszivitását váltja ki. Az imperializmus az egész világon srtékafkLetr0J°ilálK toll^" «ét abban a nehéz harcban, 'mpenanzrm szí ókat követ el és bunós el- • _lv nT am(M4Il.a, z' fokozása és összes testvérpártokat, *bj ... , , ... . bennünket, görögöket is, Mgának es, a harmadik vi- azok is úgy kivánják. akik különösen érezzük a nepel érdekeinek^ Kifenemzetközi összeforrottság Jezt? azt ,az óhalák j1.0^ a I és szolidaritás szükségessé- konferencia napirendje az FERNANDO NADRA, imperializmus elleni harc az Argentjn Kommunisamely egy, az amerikai és 'okozása és a kommunista . , „.,„„ . , ,, . NATO-imperialisták sugal- es munkáspártok egysége le-# Mindez nagy felelősséget ha- mazasáva,' es közvetleri tá- gyen Meggyőződésem nt az elcsapat erőire kulo- mogatásával hatalomra ju- mondotta - hogy a köntösén a kommunista pártok- tott rezsim euen folvik. ferencia lehetőve tenne egy tői 19 kilométerre délre fekvő térségekből is. Itt az ame rikaiak 31 katonát veszítettek. Szombat reggel január 4-e 0 Saigon (Reuter, AFP) Pénteken és szombaton Dél-Vietnamban a leghevesebb csaták a demilitarizált övezettől délre fekvő teriile- óta "első 7zben° tá madták rateken dúltak. Pénteken az darra, irányított A—6-uesti órákban amerikai ten- arnerikai gepck Haiphonsot, gereszgyalogosok a Cua Viet ft VDK második legnagyobb folyo mentén fekvő egyik városát A kaiózrepülők hi falunal partizánegysegekkel dakat és vasúu CSOmópontoütköztek meg. A tengerész- kat bombáztak. gyalogosok 22 halottat es 87 Az amerikai betolakodó sebesültet veszítettek. gépek szombnt reggei tárnaHarcokról érkeztek jelen- dást intéztek Hanoi és körtések a demilitarizált övezet- nyéke ellen is. Az EAK tiltakozása az ENSZ-nél nyomó politikát folytat ra. Ez a felelősség nem merül Ezért pártunk eddig is hangW-J^.wemZttl feladatok súlyozta és most is azon a teljesiteseben, hanem mter- véleményen van, hogy minacionalista jellegű. A Latin- előbbi még 1968.ban össze Amerikában es a világ más ken hívni a nemzetközi tárcsáéin szenvedők és harco- nácskozást lók ügye megkívánja a kommunista mozgalom egységét, a globális stratégia összehangolását, a kölcsönös szolidaritás megerősítését Mindezek a tényezők közelebb vihetnek a vietnami ta Párt Központi Bizottságának tagja bevezetőben hangsúlyozta a nagv ^ * a n tiYmp e r iá 1 1 sta*'" front tanácskozás jelentőségét. alaplainak lerakását, amely amelyen 66 kommunista és . ' munkiKnarl vesz reszt.. Raaz imperialisták agresszivitását fékezné, a neokolonializmus mesterkedéseit kivédené és óriási segítséget munkáspárt vesz részt. Rá mutatott az elvégzendő feladatokra, majd azokkal a javaslatokkal foglalkozott, JULIO LOPEZ, a Guatemalai párt Központi gának tagja - /„—„a-t„Ti „íi, amelyeket a tanácskozásnak nyújtana a forradalmi erők meg y ell vitatnia. Allást fog. lalt a nemzetközi értekezlet és a harmadik világ népeiMunkásBizottsáfom ésrCabbe,sőZ -alelTel" = e™ az igazb fíggetlen égét és néhány jelentös érVVel in" országunkf ejlődéséérü a ha- dokolta azt' hogy az impe" ladásért, a demokráciáért és a szocializmusért. 0 Kairó (MTI) Az EAK fővárosában rendkívül élénk reakciót keltettek az izraeli hatóságoknak a megszállt arab területek távozási pontnak" nyilvánította. Az egyiptomi kormány utasította El Kunit, az EAK állandó ENSZ-kép viselőjét, hogy jegyzékben hozza tuországunk fejlődéséért, a ha- - » ÍZI » rializmus, különösen az amerikai imperializmus elleni harcot hatékonyabbá kell tenni, a kommunista és munkáspártok összeforrottságát el kell mélyíteni és sürgető a Mexikói Kommunista kényszer, hogy elvi és gyaPárt elnökségének tagja, k°rlati választ adjunk azok__ , ' " ra a kerdésekre, amelyeket a Kozponti Bizottság korunk valósága vet fel. MANUEL TERRAZAS, befejezesehez, elose- állást foglalt a kommunista g tik Kuba védelmét a jen- és munkáspártok világértekl fenyegetések ellen és kezletének megtartása melmegrovidítik a népek szen- lett, amelyet — ha a szovvedését Ezért az Uruguayi jet testvérpárt elfogadja a Kommunista Párt határozot- megbízást — ez év végén tan támogatja a kommunista Moszkvában kell megrenés munkáspártok világérte- dezni. A guatemalai párt kezletének megtartását még véleménye szerint a világér- titkára „ , ., D„ ebben az évben, hogy hozzá- tekezlet napirendjén kizáró- , u , , fri^t fnltéU járuljon a mozgalom egysé- lag az imperializmus elleni kijelentette, hogy partja a ció neveben állást foglalt, géhez és különösen a szoli- harc feladatainak kell sze- kommunista es munkaspár- ho^ a tanácskozást Moszkúaritási akciókhoz Vietnam- repelniük. Mi annak a hi- tok uj nemzetközi konferen- vában tartsák meg ez ev vemal vei vaevunk — mondta — eiájának összehívása és meg- fieig es arra valamennyi hoev az értekezletre kivétel tartása mellett foglal állást kommunista és munkaspárnélrtlmindeenSrtot hS- foglalkozott azokkal a té- ^"vják 'Először a „ .. nak meg és azon ne ítélje- mezőkkel, amelyek mégha- kommunista partok akció-1 Kreml falánál örök nyuga- szaz sebesültje van. csa »z Olasz Kommunista nek el él ne zárjanak ki sen- Orozzák a nemzetközi kom- egyseget ke l rne^alositani a — -„- . „..,.,. . kit_ munista mozgalom egvsége- marxizmus-leninizmus Part Politikai Bizottsaga klt- nek & üj k°nferenciájának alapjón - mondotta - és es a part végrehajtó bi- A guatemalai küldöttség égető szükségességét azután kell összehívni a széI NRICO BERLINGUER, végleges bekebelezésére irá- v Thant f6tltkár. nyúló legutóbbi rendelkező- nak> a Biztonsági Tanáes seL tagjainak, valamint a világAz izraeli belügyminiszté- szervezet tagállamainak rium olyan értelmű rendele- Egyiptom ezzel kapcsolatos tet tett közzé, hogy a meg- álláspontját Eszerint az EAK szállt övezeteket a jövőben törvényellenesnek tekinti Izne „ellenséges területnek" te- raelnek a megszállt arab tekintsék. Ezzel egyidejűleg a rületek eddigi státusa módominisztérium bejelentette, sítását célzó döntését hogy az izraeli állampolgá- Az arab érdekeket rendrok ezentúl korlátozások nél- kívüli módon sértő izraeli kül látogathatnak el a meg- eljárás miatt az egyiptomi szállt területekre, s megfor- kormány sürgősen érintkedítva. az említett övezetek zésbe lépett a többi arab orlakói Izraelbe. A Jordán fo- szággal, hogy hívják össze lyón átívelő Allenbv-hidat az arab országok rendkívüli „hivatalos izraeli belépési és csúcsértekezletét MINDENFELŐL Moszkva több ízben ls összecsaptak a Szombaton Moszkvában, a rendőrséggel, mintegy kélugyanakkor hangsúlyozta ~ .. ~ " , lesebb körű antiimperialista annak szükségességét, hogy A kozós erőfeszítések nyo- konferenciát. A tanácskozástartsák meg az összes an- mán — mondotta — már nak mélyreható marxista— akadályozhatja meg az ér- tiimperialista erők vílágérte- látszanak a konzultatív ta- leninista elemzést kell ad.. '.a i . -.- L" p> 71 t Z f aiYiplunot Atc /„Hí- ..... . . nia lrrtninlz vnlÁsácíárrJ óc zottságának tagja: Néhány párt távolléte nem kezletét, amelynek összehívását a kommunista és mun tekezlet előkészítését és ősz szehívását. Elkerülendő e pártok kollektív és nyilvános káspártok nemzetközi érteelítélésének bármilyen for- kezlete kezdeményezhetné, mája. Mindent el kell követni annak érdekében hogy WII.LIAM KASHTAN, a partok barmikor bekapcsolódhassanak az előkészítő munkába. Az Olasz Kom- Párt 'őtitkára: munista Párt szerint a napi- a kanadai küldöttség helálkozó első eredményei, n,ia korVnk valóságáról és . olyan alapvető dokumentuamelyek a világ kommunis- mot kell készítenie, amely ta és munkásmozgalmában útmutatóul szolgál az impeúj, gyümölcsöző szakasz ki- rializmus ellen, a demokráindulási pontjai. Ez a moz- cÍáé.rb' a "ffüggetlen, „ ségert, a békeért és a szociaa Kanadai Kommunista f ~ az egység legyőz- lizmusért vívott harcban. hetetlen erejere tamaszkod- ... ,. . , , . .... - Kiemelte azt a fontos szeva — kepes lesz ujabb győ- repet ame]yet a Szovjetunió zelemre vinni a munkások Kommunista Pártja és a rendnek a legsürgősebb po- lyesli. h°gy ez évben Moszk- harcát a függetlenségért, a Szovjetunió a nemzetközi litikai és harci célkitűzések- zf^teréiZ ^^ mfnöl" szocializmusért, a demokrá- kommunista mozgalom élvore kell .rorítirornio .. i™, értekezlet, s arra minden ~> nalaban betolt. Vegul egyetre kell szorítkoznia, az lm- kommunista és munkáspár- dáért és a békéért. A mos- értett azzal> hogy heozzák lét. perialista agresszivtásra tör- tot hívjanak meg. tani találkozás a világ ösz- re a nemzetközi értekezlet ténő visszavágás és az ösz- Nézetünk szerint — mond- ,2es haladó, demokratikus és előkészítő bizottságát az öszszes békeerők mozgósítása *fa" k"'dott ~ "^l^2!®1 forradalmi ereje óriási anti- jelenlevő kommunista v„ „„ i napirendje arra osszponto- párt es a kesobb bekapcsoerdekében. Ez az a fő ok, sítson, ami a legsürgősebb és imperialista '-ziz—tamey indokolja az értekez- ami az egységet a legjobban kezdete. let megtartását Az értekez- ?z°lgálja: az akcióegység az A Mex5kói ,, , , part es a Kesoou ul-k„[)' s onenzivajanak lódó pártok képviselőiből. leien véleményünk szerint részt kellene venniük — taimperialirmus ellen. Felszólalt még a szudáni, Kommunista a svájci és a martiniquei Nem tartjuk időszerűnek, nulmányozandó formák kö- ^f ffi^ zott — mas olyan forradal- szocializmusba való átmenet mi. antiimperialista és haladó korszakának egész stratégiaerőknek is, amelyek érdekel- lát ^ taktikáját. A figyel Párt képviselője méltatta az testvérpárt küldötte, egység létfontosságú jelen- A tanácskozás hétfőn folytőségét és azt a hozzájáru- tatja munkáját. lomra helyeztek Nyikolaj Vo- I)em háromszáz diákot letarronov tüzérségi főmarsall tóztattak. földi maradványait Az urnát ágyúk sortüze mellett I<ondon helyezték el a Kreml falába. Az angol munkáspái ü korSzófia mány új diszkriminációs bevándorlási törvénye pénteBrezsnyev, Podgornij es ken éjféltől életbe lépett A Koszigin szombaton szívelyes törvény azokat a Kenyában hangú táviratban üdvözölte élői indiai vagy pakisztáni a bolgár vezetőket es a bol- származású brit állampolgágar nepet Bulgarianak a tö- rokat sújtja, akiket legrok megszállás alóli felsza- utóbb a kenvai kormány mábadulasa 90. évforduloja al- sodrendű állampolgároknak lcalmabol. Szófiában tegnap minősített. A határidő óta i este ünnepi gyűlést tartottak. brit lltlevél már nem jogo Rdrn3 sítja fel tulajdonosát, ho.;;• . .-„a „a, automatikusan az Egyesül' df, Királyság területére léphessen. Athén gyűlt össze szombaton délelőtt Róma központjában, hogy a zuhogó eső ellenére is végighallgassa a szónokok A görög katonai junta „az beszédeit A diákok vezetői egészséges közszolgálat" megbejelentették, hogy küldött- teremtése ürügyén hozott ínséget menesztenek a kor- tézkedései alapján 600 tiszt.mány illetékeseihez, s ez a viselőt bocsátottak el állásádelegáeió fogja maid előter- ból. Péntfken 250 miniszté jeszteni a diákoknak az riumi tisztviselő elbocsátáegyetemi reformokra vonat- sat jelentették be, miután kozó követeléseit A nénteki PaPaÖopulosz miniszterelnök kozo követeléseit. A penteki hangsu]yozta, hogy >iS7.eles diáktüntetésnek, melynek so- körú személyi változáspk rán az egyetemi hallgatók várhatók". ve vannak az imperializmus ellen, a békéért és a demokráciáért vívott harcban. A jelenlegi helyzet — elsősormet az imperializmus elleni közös harcra kell összpontosítani. Egy nemzetkőzi értekezlet eredményessége megvetné az ban az imperializmus Viet- aiapját a világ imperialistanamban megnövekedett agresszivitásával szemben — megköveteli valamennyi erő egységét. Az Olasz Kommunista Párt helyesli az értekezlet összehívását ez év folyamán, előkészítő bizottság megalakítását. amelyben reszt vehet minden párt, amely ezt kívánja, akár jeellenes és demokratikus erői egyesítésének. ÍB NÖRLUND, a Dán Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára rámutatott: a Dán Kommunis.'•'. ©ró -:. len van, akár távol maradt ta Párt már régóta szorgala jelenlegi értekezletről. Széles körű tanácskozások és a szükséges dokumentációs anyag összegyűjtése után egy újabb konzultatív értekezletet lehetne tartani, hogy mazza egy nemzetközi tanácskozás összehívását és ezért üdvözli a gyakorlati előkészületek megkezdését. Mivel mozgalmunk ideológiai alapja közös, s olyan jobban megoldhassuk az porblémákról van szó, ame előkészítés végső feladatait, lyek általános és nem speAz Olasz Kommunista Párt ciális jellegűek, megvan aaf Óriás csarnok Nyílászáró szerkezetgyarat építettek Székesfehérváron. Az új gyárban alumíniumból készült különböző nyílászáró szerkezeteket állítanak majd elő. A 7 ezer négyzetméter alapterületű csarnok érdekessége, hogy szerkezete nagyobbrészt alumínium, az úgynevezett „szendvics" tctó összeállításhoz 59 ezer csavart használtak fel. s