Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-23 / 70. szám
Üzemben a Gamma A Könnyűipari Adatfeldolgozó Vállalat új elektronikus adatfeldolgozó számítógéppel gyarapodott A francia—amerikai érdekeltségű Bull General Elektrictől vásárolt, s most üzembe helyezett, Gamma—115. típusú gépet pénteken Nagy Józsefné könnyűipari miniszter is megtekintette. A gép feladatai között szerepel a szabászat! hulladék minimalizálási programjának kidolgozása, a szövőgépek igénybevételének, teljes kihasználásának programozása, az optimális nyereség elérésének kiszámítása. Pénteken Badacsonyban, a MEDOSZ és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének rendezésében, a mezőgazdaság és a vegyipar kooperációjáról tanácskoztak a Veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézet, a Fűzfői Nitrokémiai Ipartelepek, a Péti Nitrogénművek, a Peremartoni Ipari Robanóanyaggyár, illetve a mezőgazdasági üzemek vezetői. A tanácskozáson Rakk István, az Állami Gazdaságok Országos Központja Veszprém—Zala megyei főosztályának termelési osztályvezetője elmondta, hogy az elmúlt évben az állami gazdaságok búzatábláin nagy sikerrel alkalmazták a szárszilárdító vegyszert. Visszavonult az A-2 Kezdődnek o Sabín-oltások Az A—2-es influenza vírus, amely Szegeden is sok gyermeket és felnőttet ágynak döntött átvonult a városon. Dr. Vetró János, a szegedi KÖJÁL igazgató-főorvosa arról tájékoztatott bennünket, hogy az influenzában megbetegedettek száma zuhanásszerűen lecsökkent, a kerületekből már csak szórványos megbetegedésről érkezik jelentés. Erre való tekintettel a kórházakban, klinikákon és más gyógyintézetekben felfüggesztették a beteglátogatási tilalmat. Alsóváros egyes körzeteiből viszont azt a hírt kaptuk, hogy az influenza szövődményei most jelentkeznek, legalábbis számos tüdőgyulladásos megbetegedést észleltek az utóbbi napokban. Mivel szűnőben van az influenza megbetegedés, hétfőtől, március 25-étől kezdve megkezdik Szegeden a gyermekbénulás elleni védőoltásokat valamennyi kerületben. Ez tulajdonképpen a második védőoltás, amelyet a 0—3 éves korú gyermekek kapnak a kerületi tanácsadóikban. Az oltások megkezdésének időpontja korábbra esett volna, az influenzajárvány miatt azonban el kellett halasztani. A szülők lehetőleg az értesítésen feltüntetett időpontban vigyék gyermekeiket Sabin-oltásra, hogy elkerüljék a torlódást, a várakozást. A védőoltást kihagyni nem szabad, mert a veszélyeztetettség fokozódhat, tekintve, hogy az első védőoltáson a gyermekek már korábban átestek. Korábban lapunkban hírt adtunk arról is, hogy a szegedi KÖJÁL laboratóriumában sikerült kitenyészteni egy eddig ismeretlen influenza törzset. A vizsgálat eddigi menete azt bizonyította, hogy ez a törzs gyengítője volt az A—2-es influenza törzsnek, illetve a gedés enyhébb lefolyású volt. Az új influenza törzzsel kapcsolatos vizsgálatot, kísérletezést tovább folytatják a szegedi KÖJÁL laboratóriumában. Nem a rendbontéké Szeged állomáson, s általában a vasút területén mindig történik valami, ami, ha nem is ütközik törvénybe, felkelti az ottani rendőrőrs figyelmét, amely egész Csongrád megyére kiterjedő hatáskörrel dolgozik a vasúthálózatban. A kirívó esetek szinte mindegyike összefüggésben van az italozással, noha az utasellátó várótermi büféje este 11-kor zár és hajnali 4 órakor nyit Fél 6-ig szeszes italt nem szolgál ki, csak presszókávét és üdítőket. A korai vonattal jövők és menők közül többen ugyanis leragadnának az első féldeci után, aztán hátatfordítanának munkahelyüknek, s ha nem itt, akkor máshol italoznák át a napot A hangoskodók átcsapnának a botrányokozásba, zavarnák a vonatukra várókat A bűnöző Az úgynevezett resti nem olyan vendéglő, mint a többi. Félnapszámra ott nem lehet tartózkodni. Az utazni akaróknak, vagy vonatra váróknak elégséges idő az egyórányi ott-tartózkodás. Aki azon túl bóbiskol a padon, vagy a csomagjaira dől, azzal már valami történt vagy történni fog. Vagy elitta a pénzét és nem tud továbbutazni, vagy alkalmas pillanatban meg is lophatják. Egy veszélyes bűnözőt csak nemrégiben leplezett le egy utas. Egy alvó ember értékeit vette magához, de nem tudott elmenekülni, annak ellenére, hogy a lopott csomagtól időközben megvált Vannak, akik arra specializálták magukat hogy vonaton lopják meg az utasokat akiket álomba ringat a Március 26-án este 7 árai kezdettel Vidám tarkaest a Postakocsi csárdában Fellép: az országos hlrü Kiskunfélegyházi cilcrazenekar, és a KISZ kultúrcsoportla. Vili ám tréfák — vidám kacagtatók. Mindenkit szeretettel várunk. Vacsora rendelés. asztalfoglalás a VozetSnél. Belépődíj: 8.— Ft. Telefon: Szatymaz M. S. 144 240 kerekek ütemes csattogása. Az ismeretlen tettes a közbeeső állomások valamelyikén lelép. Az állandó mozgás miatt nehéz az ilyen bűncselekmények felderítése, a bűnösök azonban előbbutóbb lebuknak valahol. A vasút területén, a közúti közlekedési vállalatok járművén hagyott értékek soha nem úgy szerepelnek, mint talált tárgyak. Aki azokat megleli, köteles haladéktalanul leadni az állomáson, a közlekedési vállalatnak, mert „leleményessége" máskülönben bűncselekménynek számít. Rengeteg értéket hagynak a vonatokon. A nagyállomáson — a MÁVnál — a műlábtól a zsebrádiókig, a babakocsitól az aktatáskák és bőröndök tömkelegéig tart a skála. Elhagyott holmijaikért három hónapon belül jelentkezhetnek igazolt tulajdonosaik, azon túl az értékeket nem őrzik meg, átadják a bizományi áruháznak. A potyautas A vasúti balesetek megelőzése is fontos feladata az itt szolgálatot teljesítő rendőrőrsnek, a vasúti körzeti megbízottaknak. Segítségükre vannak természetesen ebben a munkában is az önkéntes rendőrök, akik pihenő idejüket áldozzák fel a társadalom érdekében. Sok halálos és maradandó testi fogyatékossággal járó baleset történt már: meggondolatlanul mozgó vonatról ugrottak le, vagy a már kifutó vonatra akartak felkapaszkodni. Egy potyautas páratlan szerencsével menekült meg, amikor a sebesvonatról dobta ki magát, s egy méterre esett le a sürgönypózna előtt. Az ugrást sérülés nélkül úszta meg, a potya utazást azonban mégsem. mert az országúton lefülelték. Az „áldozat" A pályatest melletti közlekedés a keskeny csapáson is életveszélyes. Csongrád megyében tavaly is több ember vesztette így életét. Egy reggel kerékpár roncsait találták a sínért, az áldozatot azonban sehol nem lelték. A névtábla igazított aztán útba. Az „áldozat" otthon feküdt egyetlen karcolás nélkül. Mint elmondotta, a motorvonat lépcsője kapta el, s őt kivágta. Ügy megijedt, hogy hazaszaladt, viszsza se mert nézni. Egyre kevesebb a vonatrongálók száma. Korábban naponta előfordult, hogy valaki összevagdalta az ülést, leszerelte a villanykapcsolót vagy kivette az égőt. Általaban az áruk is épségben érkeznek meg rendeltetési helyükre. Esetenként a kiés berakodásnál, vagy a raktárban éri dézsmálás az italárut, a cigarettát, a szalámit A tetteseket nem az anyagi rászorultság viszi idáig, hanem a kapzsiság, hogy 200—300 forint értékre könnyen tegyenek szert A szilárd közrend- és közvédelem, s általában a megelőző munka visszaszorítja a kisebb bűncselekményeket is a vasút területén. A felderített esetekből tanulnak, hogy nem érdemes más értékeihez, vagy a társadalmi tulajdonhoz nyúlni. l. V. Operettkapitány Nagy sikkerei játssza a színház prózai (!) együttese kamaraszínpadra alkalmazva Halász—Békefi— Eisemann Egy csók és más semmi című, 35 év előtt írt operettjét Ezt a darabot 1933 novemberében a szegedi színház is bemutatta — amikor a darabnak még 22 szereplője volt — az akikori divatnak megfelelő kosztümökben. Tehát nem „kosztümös" darabként, mert hiszen az akkori divat — főként a férfiaknál — nem sokban tért el a maitól. A Szegedi Nemzeti Színház mégis a kilencszázas évek elején divó, a biedermeiert követő eklektikus időkre emlékeztető kosztümökbe öltözteti a szereplöket. Nem tudjuk, ml késztette eire az elhatározásra a rendezőt (vagy a kosztümtervezőt), mert ami a darab mondanivalóját, lényegét illeti, a szereplők egész nyugodtan viselhetnék a ma is divatos ruhákat De ha már a kosztümök tükrözése a századforduló elejére vetíti a darab cselekményét, szabadjon megjegyezni azt, hogy azokban az időkben még nem lehettek olyan tárgyak, kifejezések és személyek, mint amilyeneket a szerzők itt a szereplők kezeügyébe vagy szájába adnak. Például: akkor még nem volt tárcsás telefonkészülék, Gázöngyújtó töltését, javítását vállalom. Gyárfi. Batthyány U. 3. xk. 4777 Budapesti Autójavító vállalatnál lekötött I . db Moszkvics személygépkocsi teljes felújítási kapacitásunkat átadnánk azonnali teljesítessél. MEK Szeged, Deák F. u. 24. Értesítjük vevőinket, hogy egészségügyi okok miatt Szt. István téri ,„Hasznosítható áruk" boltjában a MÉH Vállalat szappancserével nem tud foglalkozni Mesterségem címere nem ismerték a víkend kifejezést, még nem játszották a römit és a darab hősnője nem láthatta az Operaházban Jeritza Máriával a Toscát, mert a világhírű énekesnő akkor legfeljebb csak 12—13 éves lehetett. A fiatalabb korosztály ezeket a nem túlságosan jelentős hibákat talán észre sem veszi, de a közönség soraiban akadnak azért idősebbek is, akik emlékeznek arra, hogy akik ilyen kosztümöket viseltek, nem használhattak tárcsás telefont, a víkend helyett kirándulásra jártak és römi helyett legfeljebb máriást, vagy tarokkot játszottak. Jenő István Á géplakatos Régi kosztüm — tárcsás telefon „Gyermekkora gyermekkorunk, velünk nevelkedett a gép ..." — ezek a József Attila-sorok mozdulnak az ember emlékezetében, amikor a gépek közt serénykedő munkásokat látja. S ki vallhatná magáról büszkébben, mint a géplakatos. Az a munkás, aki nemcsak ura és parancsolója, hanem valóban gyermekkori barátja, legjobb ismerője, orvosa is az üzem gépeinek. A Kenderfonógyár vizesfonó üzemrészében a szokásos gépzaj; mennek a Mackiek, Hammelek. villásgépek, keresztorsózók, mo tollak. — Igaz-e, hogy a géplakatosok akkor végzik legjobban a munkájukat, ha zavartalanul üldögélhetnek a műhelyükben ? — Hát van benne igazság — mosolyog a kérdezett, Rádi Sándor — de az is igaz, hogy itt az osztályon mindig lehet valami munkát találni, valamit ellenőrizni, igazítani, javítani. Legtöbbször pedig maga a munka keresi meg az embert. Természetes függvény: a termelés a gépek üzemelésétől függ, s ezen keresztül attól, hogyan tartanak vagy csinálnak rendet szerkezetükben a géplakatosok. Egy gyors, ügyes operáció sokat segíthet a fonóknak. Közös a cél: csökkenteni és tovább csökkenteni a gépállási időt Rövidhajú, életvidám, értelmes arcú fiatalember a géplakatos. Már kiskorában megszerette a szakmát, illetve akkor még csak úgy általánosságban a gépeket örömet talált a szétszedő-összerakó-működtető játékban, a szerkezetek szerkesztgetésében. Így lett a gyár Ipari tanulója; a Tolbuhin sugárúti gépműhelyben ismerkedett a lakatos-mesterséggel. Huszonhárom esztendős csupán, de már segédmester itt az osztályon. Megkérdezem, mit tanácsolna ma egy ugyanolyan kezdőnek, mint amilyen akkoriban ő volt. — Hogy minél több korszerű gépet ismerjen meg. Szokjon hozzá a fortélyaikhoz, a különcségelkhez. Meg azt, hogy a szerszámgépeket is tanulja ki, használja, ahol csak lehet, a modernebb technikát. Csak jó szerszámmal lehet pontos munkát végezni a gépeken. A fúró, fűrész, véső és marógép, a köszörű, eszterga, gyalu, mind engedelmes szolgák a kezében. A precizitás vastörvény itt az acélalkatrészek birodalmában. Ha valaki a „fogasokat" fogtövön állítja, vagyis túlságosan egybe, akkor lemorzsolódik a fog Egy csapágyhiba két fonónőt késleltethet, majd nvűszaknyi időre. Rádi Sándor ősszel szerelt le. Még katonáskodása előtt „porcikáig" kitanulta az itteni angol, szovjet, német gépeket. Mostani beosztásában ezért a tudásáérthelyezték. Ha eltörik valami gépalkatrész, ő szedi le, állapítja meg a tennivalókat. s miután lakatostársai "kijavítják, ő is szereli vissza. Mert ezen a szerelésen sok múlik. Mivel pedig az anyag minőségéhez alkalmazkodni kell a gépeknek; gyakran szólnak, hívják a fonónők, egy műszak alatt jónéhányszor változtat a beállításöh. — Én ennél érdekesebb szakmát nem is tudnék elképzelni — mondja — megcsinálni egy hibás gépet, úgy, hogy a termelés újra nekilendülhessen; ez a szépsége a mi tevékenységünknek. A tervei? Most a lakásszerzés lenne a legelső. Szilveszter óta vőlegény, őszre tervezik Jutkával az esküvőt. Minden szabadidejüket együtt töltik. Később eszembe villan, hogy nem láttam a gyűrűt az ujján. Hát persze; a gépek kőzd; nem is lehet. Mert aki a gépekkel „jegyezte el" magát, az számíthat a „féltékenységükre" is. Rádi Sándornak pedig már nemcsak maga miatt kell magára vigyáznia. Simái Mihály Holnaptól: Megváltozik a 4-es villamos végállomása Mint azt már lapunk március 12-1 számában megírtuk, Szegeden, a Magyar Tanácsköztársaság útján és a József Attila sugárúton közlekedő 4-es villamosvonalra csak egyoldali leszállásra alkalmas, a jelenleginél modernebb kocsi szerelvényeket állítanak forgalomba. Emiatt szükséges, hogy a 4es vonal Széchenyi téri végállomása megszűnjék, illetve a végállomási megállóhelyet áthelyezzék. A közlekedési és közlekedésrendészeti szakemberek egyező véleménye szerint e célra legalkalmasabb hely a Vörösmarty utcai Juhász Gyula művelődési otthon és a népfront székháza előtt levő terület járdafrontja. A döntés szerint március 24, vasárnap reggeltől kezdve a 4-es villamos már a kijelölt új végállomásig, illetve onnan kiindulva közlekedik. VÁLLALATOK alkalmi és állandó fuvarozást vállal a rakodókkal ls Móra Ferenc Mgtsz, Bocskai u. 3. Telelőn: 14-222. xDK. 210 SZOMBAT, 1968. MÁRCIUS 23. 4 \