Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-03 / 53. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! DÉL-MAGYARORSZÁG N °V SS™ A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 58. évfolyam, 53. szám Ára: 1 forint Vasárnap, 1968. március 3. Az MSZMP küldöttségének felszólalása a konzultatív találkozón A kommunista és munkáspártok budapesti konzultatív találkozója szombaton folytatta munkáját. Ezen a napon fejtette ki álláspontját a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A magyar pártküldöttség vezetőjének, Komócsin Zoltán elvtársnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának felszólalását az alábbiakban közöljük: Tisztelt Elvtársakt A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának megbízásából a konzultatív találkozó résztvevői elé terjesztjük nézeteinket, javaslatainkat a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásáról. Találkozónk konzultatív jellegéből következik, hogy mindegyik testvérpárt képviselője ismerteti saját pártjának nézeteit a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásával kapcsolatban felmerülő problémákról. A Magyar Szocialista Munkáspárt abban a reményben ismerteti nézeteit, javaslatait, hogy azt a testvérpártok küldöttségei meghallgatják és mérlegelik. Ugyanilyen igénnyel fogadjuk testvérpártjaink képviselőinek felszólalásait. Kötelességünknek tartjuk meghallgatni, mérlegelni, megfontolni azt is, ami egyezik, és azt is, ami eltér a mi nézeteinktől. vérpartok nézeteit gondosan tanulmányozva alakítottuk ki saját állásfoglalásunkat. A világfejlődés objektíve kedvező a szocializmus, a nemzeti felszabadulás és a függetlenség, a béke erői számára. Ennek bizonyítására sok tényt sorolnak fel az összes kontinenseken harcoló marxista—leninista pártok központi bizottságainak és kongresszusainak határozataiban. Ugyanakkor, 'amikor az objektív világhelyzet kedvező jellegét hangsúlyozzuk, szembe kell néznünk az imperializmus — úgynevezett globális stratégiájának alkalmazásában elért — sikereivel is, aminek következtében a nemzetközi helyzet most már tartósan súlyosabbá és bonyolultabbá vált. Fokozni kell az imperializmus elleni harcot Egyetértésre, megegyezésre törekszünk Meggyőződésünk, hogy mind a kétoldalú, mind a többoldalú eszmecseréknek a kommunisták között az a céljuk, hogy előbbre vigyék egymás megértését, s cselekvően szolgálják közös ügyünket. Mind a két, mind a többoldalú. konzultáció és eszmecsere csakis akkor lehet eredményes, ha egyik fél sem lép fel azzal az igénynjel, hogy megváltoztathatatlan, előre elhatározott feltételeket szabjon a másiknak, s ezek teljesítésétől tegye függővé az eszmecserében való részvételét, a konzultáció végeredményét. Pártunk álláspontját azzal a meggondolással képviseljük, hogy javaslatainkat nem tartjuk az egyedül elfogadhatóknak, készséggel jobbnak ismerünk el és elfogadunk más javaslatokat, ha azok helyességéről meggyőznek bennünket. Mi egyetértésre, megegyezésre törekszünk. A legfontosabbnak nem saját elgondolásaink elfogadását, hanem közös ügyünk előbbre vitelét, a nemzetközi tanácskozás megvalósítását tartjuk. Megegyezni, előbbre jutni, a közös célt helyesen szolgálni csakis úgy lehet, ha egymás javaslatait gondosan, figyelmesen tanulmányozzuk, kölcsönösen megvan bennünk az akarat, hogy tovább lépjünk a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának előkészítése útján. Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt nézeteit, javaslatait. konzultatív találkozónkon abból kiindulva ismertetjük, hogy a mi pártunk már régóta szükségesnek tartja a kommunista és munkáspártok új nemzetközi tanácskozásának megszervezését. 1966 novemberében, partunk IX. kongresszusa így foglalt állást: „A Magyar Szocialista Munkáspárt híve a nagy tanácskozás eszméjének, nem a tanácskozásért önmagáért, hanem azért, hogy erősödjön, szélesedjen egységünk, összefogásunk. Akeióegységet kívánunk elsősorban és azonnal Vietnam megsegítésében, és általában közös ellenségünk, az imperializmus elleni harcban". IX. kongresszusunk óta a múlt év végéig 52 testvérpárt képviselőivel folytattunk kétoldalú véleménycserét, köztük sok párttal többször is. Ezeknek a kétoldalú találkozóknak a tapasztalatait figyelembe véve, a testEnnek ismert tényei a következők: a súlyos áldozatokat követelő harc Dél-Vietnamban; egy szocialista ország, a Vietnami Demokratikus Köztársaság évek óta tartó pusztító bombázása; a nemzeti felszabadító harcra mért csapások Indonéziában, Ghanában, Latin-Amerikában; a katonai puccs és diktatúra bevezetése Görögországban; az izraeli ugreszszió az arab országokkal szemben. Ha kényszerűen tudomásul vesszük és reálisan számolunk is azzal, hogy a harmadik világ fejlődésében szükségszerűen vannak gyenge pontok, olyan országok, amelyek a neokolonializmus prédáivá válhatnak, nem tekinthetünk el attól, hogy az imperialisták hasznot húznak a nemzetközi kommunista mozgalom egységének hiányából. Az egység megbomlása, az internacionalista szolidaritás lazulása fékezi a nemzetközi kommunista mozgalom fejlődését és lehetőséget nyújt az imperialistáknak agreszsziójuk fokozásához. Ma valamennyi kommunista és munkáspárt előtt álló, minden mást megelőző feladat: fokozni az imperializmus elleni harc erejét, és méreteit. Ez pedig a testvérpártok közötti megértés növelésének, az egység erősítésének, fejlesztésének út(Folytatás a 2. oldalon.) Tavaszvárás A külkereskedelmi miniszter tájékoztatója A napokban Moszkvában tartotta ülését a magyar— szovjet műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 6. ülésszaka, amelynek napirendjén külkereskedelmi kérdések is szerepeltek. Az ülésszakon a magyar küldöttség tagjaként részt vett dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, aki a tárgyalásokról a többi közt a következő nyilatkozatot adta:' — Elöljáróban meg kell állapítanom —, hogy az áruforgalom nagysága és növekedésének üteme tavaly a tervezettnél magasabb szintet ért el mindkét fél részéről és ezzel számolunk 1968ban is. Az árucsere-fprgalom fejlődésében nagy szerepe volt a piaci munka jelentós javulásának. A magyar és a szovjet külkereskedelmi vállalatok eredményesen fokozták kiállítási és árubemutató tevékenységüket. — Az ülésen beszámoltunk arról, hogy az idei magyar— szovjet árucsere értéke várhatóan meghaladja az 1,2 milliárd rubelt és az előző évhez mérten mintegy 20 százalékos forgalomnövekedést jelent. — A magyar népgazdaság számára nélkülözhetetlen beruházási javak, a nagy mennyiségben importált alapanyagok zömének beszerzésére a magánjogi szerződések már létrejöttek. így többek között importálunk 3,2 millió tonna nyersolajat. 11 ezer tonna kenőolajat és kenőzsírt, 300 ezer tonna fűtőolajat, a kohászat számára mintegy 2,75 millió ton-, na vasércet, 560 ezer tonna kohókokszot, mintegy 286 ezer tonna különféle hengereltárut, egymillió köbméter ipari fenyőfát, 830 ezer köbméter fenyőfűrészárut, továbbá nagy mennyiségben vásárolunk mezőgazdasági gépeket, köztük 2000 traktort, ezer gabonakombájnt. 133 ezer tonna szuperfoszfátot és 320 ezer tonna apatitkoncentrátumot. A Szovjetunióba irányuló magyar árukivitel összetétele rendkívül előnyös számunkra, mivel exportunkban a gépek és ipari késztermékek aránya eléri a 75 százalékot. Jelentős szerep jut a magyar konzerviparnak is. Ez évben például mintegy 120 ezer tonnu zöldség és 16 ezer tonna gyümölcskonzervet exportálunk. A könnyűipar többek között 43 millió méter pamutot, gyapjú és selyem anyagot. 30,5 millió rubel értékű konfekcióipari terméket, ötmillió rubel értékű kötöttárut készít szovjet megrendelésre. Megnyílt a lipcsei vásár „Az Ön kereskedelmi partnere Magyarország" — a lipcsei vásár 24 szakkiállításán fogadja ez a felirat a 85 országból Lipcsébe érkező mintegy 600 000 látogatót. A lipcsei vásáron nyitásra készen áll valamennyi magyar árubemutató. A szakkörökben nagy az érdeklődés a magyar termékek iránt, amelyek közül 100 új konstrukció most kerül először a nemzetközi nyilvánosság elé. Köztük szerepel az Ikarus—250. típusú távolsági autóbusz, az Unicar elnevezésű akkumulátor töltőkocsi, a MOM újabb típusú ultracentrifugája. A lipcsei tavaszi vásár megnyitását megelőzően a vásár igazgatósága szombaton délelőtt nemzetközi sajtóértekezleten tájékoztatta az újságírókat az idei vásár arányairól. 1968-ban 360 000 négyzetméter kiállítási területen 65 ország 10 290 kiállítója mutatja be országának termékeit. 12 szocialista ország összesen 41 000 négyzetméteren állit ki. A fejlett tőkés országok 72 800 négyzetméter kiállítási területet kaptak, ebből az NSZK 29 800, Nyugat-Berlin pedig 4600 négyzteméteres területen állítja ki áruit Szombaton este a lipcsei operaházban, a párt és a kormány vezetőinek jelenlétében, Wolfgang Rauchfuss. az NDK miniszterelnök-helyettese ünnepélyesen megnyitotta az idei tavaszi lipcsei vásárt. Az ünnepségen megjelentek a vásárra érkezett külföldi delegációk, köztük a dr. Ajtai Miklós miniszterelnök-helyettes vezette magyar kormányküldöttség. Március 14-én: a Hazafias Népfront megyei küldöttértekezlete Somogyi Károlynó felvétele Az újszegedi KISZ-lakótelepen az első tavaszukat köszöntik a múlt évben felépült korszerű új házak. A márciusi napfény már az erkélyre csalogatja a fiatal lakások fiatal tulajdonosait. A Hazafias Népfront Csongrád megyei Bizottságának elnöksége szombaton délelőtt ülést tartott Szegeden. Az ülés napirendjén a megyei küldöttértekezlet előkészítése szerepelt. A Hazafias Népfront megyei küldöttértekezletét március 14-én Szegeden, a megyei párt- és tanácsszékház tanácstermében tartják délelőtt 9 órai kezdettel. A megye és Szeged területéről 250 küldött és 30 meghívott ves'z részt a tanácskozáson. A megyei ncpfrontelnökség Nagy István alelnök előterjesztésére megvitatta, majd elfogadta a megyei küldöttértekezlet elé terjesztendő beszámolót A jövő héten kerül sor a járási népfrontbizottságok alakuló üléseire. A szegedi járás újjáválasztott népfrontbizottsága március 9-én, szombaton tartja meg tanácskozását.