Délmagyarország, 1968. március (58. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

58. évfolyam, 51. szám Ara: 70 fillér Péntek, 1968. március 1. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Újabb felszólalások a konzultatív találkozón A kommunista és munkás­pártok konzultatív találko­zója csütörtökön folytatta munkáját. Az ülésen dr. S. A. Wick­remasinghe, a Ceyloni Kom­munista Párt elnöke, Oscar Astudillo. a Chilei Kommu­nista Párt főtitkárhelyettese elnökölt. A napirendhez hoz­zászóltak: D. MOLOMZSANC, a Mongol Népi Forradal­mi Párt Politikai Bizott­ságának tagja: ­felszólalásában hangsúlyoz­ta: elengedhetetlenül szüksé­ges a kommunista mozga­lom új nemzetközi tanácsko­zása, amelyen megvitatják a megérett problémákat és kidolgozzák az egységes ál­láspontot az imperializmus erősödő agressizív tevékeny­sége elleni harcban. Kijelen­tette, hogy az MNFP olyan tanácskozás mellett száll síkra, amely a marxizmus— leninizmus elvei alapján va­lóban hozzájárulna a kom­munista mozgalom sorainak tömörítéséhez. Az MNFP delegációja ál­lást foglalt amellett, hogy az új tanácskozást ez év vé­géig Moszkvában tartsák meg, s létesítsenek operatív szervet a kommunisták el­következő nemzetközi tanács­kozásával kapcsolatos min­den szükséges előkészület elvégzésére. JAKUB DEMIR. b Tőrök Kommunista Párt első titkára. A gyorsan fejlődő és vál­tozó nemzetközi helyzet, a testvérpártok két- és több­oldalú találkozói, valamint ez a konzultatív találkozó, amelyet a kommunista és munkáspártok nagy többsége támogat, tisztázta, hogy meg­értek egy nemzetközi tanács ­kozás feltételei. Megtartása olyan internacionalista kö­telességünkké vált, amely­nek eleget ke.ll tennünk. Szükségesnek tartjuk, hogy az 1960-as nemzetközi érte­kezlet óta eltett hét év so­rán a kommunista világ­mozgalomban összegyűlt ta­pasztalatokat cseréljük ki és a nemzetközi helyzet új ese­ményeit a marxizmus—leni­nizmus és az 1957-es, vala­mint az 1960-as moszkvai határozatok fényében közö­sen vizsgáljuk meg és ele­mezzük. A Török Kommunista Párt szükségesnek tartja egy újabb nemzetközi értekezlet összehívását mozgalmunk egységének megerősítésére. Az értekezlet fő célját a kommunista mozgalom egy­ségének megóvásában és megszilárdításában látja. Ez azonban nem jelenti azt. hogy hallgatólagosan el kell siklani ama jelentős politikai kérdések felett, amelyek napjainkban utat nyitnak az ellentétnek. A Török Kommunista Párt tájnogatja azt . a nézetet, hogy az értekezletet ebben az évben kell megtartani Moszkvában. Támogatja azt a javaslatot is, hogy a nem­zetközi tanácskozás céljára egy előkészítő bizottság ala­kuljon Budapesten. CARLOS ALDONA, a Hondurasi Kommunis­ta Párt Politikai Bizott­ságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára hozzászólásában kifejtette, hogy a világimperializmus a nemzetközi kommunista moz­galomban kialakult helyze­tet kihasználva, áttért a né­peink elleni offenzívára. Wa­shington politikája mindin­kább kalandor és agresszív jellegű; ezt bizonyítja a vi­etnami nép elleni brutális intervenciója, más ázsiai or­szágok elleni provokációk sorozata és az a támogatás, amelyet Izrael legsovinisz­tább köreinek nyújtott az arab népek elleni katonai akcióihoz. Ezután e politika latin-amerikai következmé­nyeiről beszélt, amelyek, sze­rinte, az utóbbi években nemcsak abban nyilvánultak meg, hogy az uralkodó osz­tályok legreakciósabb cso­portjai jutottak hatalomra, és hatalmukat meg is szi­lárdították, hanem abban is, hogy általános támadást in­téztek népeink demokratikus szabadsága és legelemibb jogai ellen. Felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy ugyan­ilyen mértékben növekszik a néptömegek ellenállása és harcuk a legváltozatosabb és legváratlanabb formákat ölti. Hangsúlyozta annak sürgető szükségességét, tfogy létrejöjjön megegyezés — bármilyen minimális mér­tékben is — valamennyi de­mokratikus, haladó és anti­imperialista erő között azzal a céllal, hogy szembeszáll­janak az imperializmussal és megőrizzék a súlyosan fe­nyegetett világbékét Hatá­rozottan síkraszállt a kom­munista és munkáspártok tanácskozásának összehívá­sa, ezeknek a kérdéseknek a megvizsgálása és minden kommunista akcióegységé­nek megvalósítása mellett. (Folytatás a 2. oldalon.) A tanácsok a jobb tájékoztatásért A tanácsok végrehajtó bi- hozzá a lakosság ügyes­zottságainak nagyobbik ré- bajos dolgainak elintézésé­sze sok jó kezdeményezés- hez — állapította meg a Mi­sei, hasznos újítással járult nisztertanács tanácsszervek osztálya. A félfogadás rend­•nMHHHMBHWBM^n jének korszerűsítesére, a ha­tósági munka javítására ho­Javítják a textilesek keresetét A szegedi kenderfeldolgozó ipar 6,5 milliót kap Közismert, hogy a textil­ipaban dolgozó emberek fi­zetése nem illeszkedett meg­felelően azokhoz a körülmé­nyekhez, amelyek általában ezt az iparágat jellemzik: állandó három műszakos be­osztás, jelentős munkaerő gond, magas mennyiségi és minőségi követelmény. Kormányzatunk több eset­ben is segítette a textiles munkások helyzetének javí­tását, s ezt a célt szolgálja a nemrégiben megjelent hatá­rozat, hogy a textiliparban dolgozók fizetését külön 4 százalékkal emelik; összesen 81 millió forintot biztosítanak az idén bérkorrekciókra. A Könnyűipari Minisztéri­um és a textiles dolgozók | szakszervezetének elnöksége legutóbbi együttes értekezle­tén „elosztotta a rendelke­zésre álló pénzösszeget a vállalatok között. Az elosz­tásnál körültekintően meg­vizsgálták az iparág helyze­tét, s a vállalatok között je­lentősen disztingváltak, ör­vendetes, hogy döntően fi­gyelembe vették a területi sajátosságokat és a három műszakból eredő gondokat is, hogy egyes vállalatoknál a munkakörök hány százaléka tartozik a három műszakos beosztásba. E tekintetben Budapest és Szeged iparvál­lalatai kiemelt minősítést kaptak. Erről a döntésről és az elosztás elveiről érdek­lődtünk Sponner Jenőtől, a textiles szakszervezet elnök­ségének tagjától, a Kender­fonó és Szövőipari Vállalat szakszervezeti tanácsának titkárától. Az elosztásnál elvetették az egyenlősdi elvét — mondta Sponner Jenő. A textilipar 4 százalékos átlagából például a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat 6,4 százalékot kap, a Pamutnyomóipari Vállalat. — amelyhez a szegedi textil­művek is tartozik — 4,9 szá­zalékot, a Rostkikészítő Vál­lalat — üzemei vannak Eperjesen, Szegváron, Nagy­lakon, Vajháton és Újszege­den — 2 százalékot, míg a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár körülbelül az iparági átlagot kapja. Ez a külön bérösszeg csak a munkásbéralap fejlesztésé­re fordítható, A kenderfel­dolgozó iparnál így a 6.4 százalékos emelés 5,3 millió forintot jelent, de a vállalat a részesedési alapból is most garantál 1 százalékot, ame­lyet a rendkívüli emeléssel együtt fizetnek ki. vagyis összesen a nagyvállalatnál mintegy 6,5 millió forintot fordíthatnak a fizetések eme­lésére. A 6,4 százalékot a vállalat is disztingváltan osztja szét, s nem követ egyenlősdit gyá­rai között. A szakszervezeti tanács egyetért avval az elv­vel, hogy elsősorban a há­rom műszakban dolgozó munkásnők fizetését emeljék és ne kövesenek a gyárak­ban sem mechanikus mód­szereket, hanem tegyenek különbséget és egyénekre „szabják" a bérkorrekció nagyságát. Többet kapjon az a dolgozó, aki jobb minősé­get ad. aki takarékossan bá­nik az anyaggal, aki hozzá­értőbb, igyekvőbb és képzet­tebb. A részesedési alap terhére biztosított 1,2 millióból ter­mészetesen javítani kívánják a műszaki és az adminisztra­tív dolgozók fizetését' is, hi­szen ez az összeg nem tar­tozik olyan megszorítás alá, hogy csak a munkásbéralapot javíthatja. A nagyvállalat szakszerve­zeti tanácsának titkára el­mondta, hogy béralapjuk összegének kontrollja) hama­rosan megtörténik és legké­sőbb április elsején már sor kerül a bérrendezésre. A vállalatok vezetői bíznak abban, hogy a bérrendezés hatására enyhülnek a ma még meglevő gondok. zott kormányhatározat óta eltett időszakban több vá­rosi tanácsnál úgynevezett eligazító irodát szerveztek. Az itt dolgozók felvilágosít­ják a hozzájuk fordulókat, hogy egy-egy ügyben me­lyik szerv az illetékes és milyen iratok beszerzésére vagy eljárásra van szükség kérelmük előterjesztéséhez. Ezzel egyidejűleg az eddigi­nél is általánosabbá vált az a gyakorlat, hogy soron kí­vül fogadják a választóik ér­dekében fáradozó ország­gyűlési képviselőket és ta­nácstagokat, s javaslataikat, kérelmeiket is nyomban na­pirendre tűzik. Az eddigi tapasztalatokról i valamennyi tanács végre­! hajtó bizottságának elnökét tájékoztatták. Ajánlatos, hogy valamennyi megyei ta­nácsnál, valamint a nagyobb városokban és kerületekben eligazító irodát állítsanak fel. Azt is megkívánják a vég­rehajtó bizottságok vezetői­tői. hogy minden területen megbízható tájékoztatást ad­janak a lakosságnak a ma­gasabb szintű tanácsok fél­fogadásának időpontiáról, rendjéről. Ezzel egyidejűleg szorgalmazzák, hogy olyan ipari és bányavárosokban, ahol a munkások több mű­szakban dolgoznak, a hét egyes napjain hivatalos idő után is ügyeleti szolgálatot tartsanak fenn. A megyei tanácsok végrehajtó bizott­ságainak elnökei időnként — de legalább félévenként — tartsanak sajtótájékoztatókat az általános érdeklődésre számot tartó problémákról, s ezen belül a lakosság ügyeinek intézéséről — hangsúlyozza egyebek kö­zött a Minisztertanács ta­nácsszervek osztályának ál­lásfoglalása. A szegedi Felszabadulás Termelőszövetkezetben már korábban megkezdték a primőrsaláta szállítását. Elin­dultak az első szállítmányok külföldre is. az NDK-ba. Major Pálné, Varga Györgyné és Kovács Ferencné előkészíti az árut A »edvesebb, vizesebb területeken fejtrágyázzák az őszi kalászost az űjszegedi Haladás Tsz tagjai. Ha egyen­letesen kerül a földre a pétlsó, igen jelentős a termés­fokozó hatása. Herédi Szilveszter, Balázs Pál és Boldog József szorgoskodik s fejtrágyázásnál A mihálytcleki Üj Elei Termelőszövetkezet egyik „fél­tett kincse" a retek. Nem csoda, hiszen az idén is 10 millió csomó eladására számítanak a faluban. Kedvez az idő, s a fóliával letakart ágyakban ritkítják a retket Több helyen elvetették már az expressz-borsót. A sze­gcdi Móra Ferenc Termelőszövetkezet raktárában Mar­tok Sándor és Lőcsei Mihály vizsgálja a vetőmagot. A nedves, vizes föld eddig nem engedte* hogy ezt a munkát megkezdhessék

Next

/
Thumbnails
Contents