Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-14 / 37. szám
tiSesuasési Váratícm álpc veszélyek Mezőgazdasági vidékeken rendszeresen találkozhatunk a közutakon olyan jelzőtáblákkal, melyek a járművezetők figyelmét arra hívják Jel, hogy a közúton kisérő nélküli állatok felbukkanása várható. Vigyázat! Kísérő nélküli állatok! jelzőtábla (1. ábra) szabadon hajtott háziállatokra utal. Még több kisérő esetén is előfordulhat, hogy a csordából váratlanul kitör egy állat A baleseti veszélv igen nagy, ezért a hatosatok igyekeznek az állathajiásra rendszeresen használt útszakaszokat összevonni, minimálisra csökkenteni, és megfelelően jelezni. Ajánlatos ezeket olyan sebességgel megközelíteni, hogy adott esetben megállással is biztosítani tudjuk az állatok elhaladását. Az állatok kísérőiének felemelt karja megállást ír elő, ezzel jelezvén, hogy az állatok ijedősek. Az előzőhöz hasonló elnevezésű tábla (2. ábra) talán még nngvobb bn1 eseti veszélyt jelez. Erdős-dombos vidékeken, ahol vadon élő állatok leginkább élnek, a látási viszonyok erősen korlátozottak, az állatok a legváratlanabb pillanatban keresztezhetik a jármű útját Az ilyen helyeken ls ajánlatos a Jármű sebességét a biztonságos közlekedés mértékéig csökkenteni. Vigyázat! Mélyrepülés! (3. áöiüj. A ii.e-.ogazuaság s^u.wcgszer<j vc.ej-u'oja a gapesiioj, a iec.i.uKa aitoúii.az^a, iu..a±y so.z tényező vei hat tu a j.özoti küi^ekeúesre is. czon0r„d nie^e koZavjain is iooo„zur váltott már oi jjca.ae„et, soi; okozott balesetet alacsonyan szálló, hirtelen e3 nagy zajjal közeledő mezőgazdasági repülőgép. A repülőgép észlelése a gépkocsiból igen nehézkes, e„ort a járnia vezetőket jelzőtáblával tájékoztatják. A jelzőtábla ereuevl rendeltetése szerint a repülőterek környékén hí vja fel a figyelmet a veszélyre, de a gyakorlatban mintíinitább az ismertetett célra és helyeken használják. Bár semmilyen forgalmi korlátozást' vagy előnyt nem ad, mintegy felkészíti a járművezetőt a hirtelen és szokatlan zajra, nehogy az ijedtség balesethez vezessen. Nyitható hűl vagy komp- j átkelési (4. ábra) jel-o-uo.a ' annyit jelent, hogy 150—250' méter távolságra az útnak vége szakad, illetve nyitható hídon vagy kompátkeléssel folytatódik. Az ilyen jelzőtáblával jelzett útszakaszt már ajánlatos sebességcsökkentéssel megközelíteni, mert a felnyitott híd, vagy éppen távol levő komp kellemetlen meglepetést, nem várt fürdőzést okozhat. Csáki László rendőr százados Grenobíe-i jelentés SOROKBAN ÜKM -•míif^y^'-^-: .r.iíií: Első a Vasas Magyar idő szerint keddre virradóra az argentínai Mar del Platóban nagy magyar sikerrel fejeződött be a nemzetközi labdarúgótorna. A Vasas, miután győzött a világkupát védő Raeing ellen, a döntőben a másik híres argentin csapatnál; a River Platenál is jobbnak bizonyult, 3.0 arányban. Zsúfolt nézőtér előtt először a harmadik hely sorsa dőlt el. Csehszlovákia legyőzte a Racingot és így a világkupa győztes, akárcsak a santiagói tornán, hazai környezetben is utolsó lőtt. Eredmények: A 3. helyért: Csehszlovákia—Racing 2:1 (2:0). Góllövők: Jcflcl (55. p.), Iímac (65. p.), Illetve Basilc (85. p.). Az 1. helyért: Vasas—River Plate 3:0 (0:0). Góllövők: Menczel (47. p.), Farkas (65. p.) és Vidáts (73. PO. MTI Foto Külföldi Képszolgálat 1.ábra 2. ábra 3. ÁBRA •4. ABRA Munkásokat, alkalmazottakat keresnek A DtCAZ segédmunkásokat szerelőkhöz azonnali belépéssel felvess. Jelentkezés Ptücz u. II. Munkaügy. x3720. A József Attila Tudomány ez vetem knW mechanikus-műszerészt vagy gépésztechnikust keres felvételre. Jelentkezés február léén éa 19-An 12—ÍJ éa 17—18 óra kőzött a Kísérleti Fizikai Intézetben, Kerrich tér. Békeénület, L emelet 48-as szoba. xK. 119 i«. évet betöltött lányokat szOvóátképzősnek felvesz a Járni und szfivégvár. A betanítás idején 760,— Ft fizetést adunk. Albérleti szállást biztosítunk. Jelentkezés Írásban a Jaequard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán. Budapest xm., SZ-kszárdl ut IS—Z5. xBp. 14*7 A Mlt.éaégl ci' őgvár szegedi ffvárepr'ége elpőfcl-őrész készt'ő ét a'ia-szakmunká'oltat. műsne-rszek-t, ta'.c«t->s:>kat és fstólkort eolm'kst vesz fel. Jelentkezést toómcl krt. n. Munkaügy. Szegedi Textilművek kerea azonnali belépéssel villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat, valamint női munkavállalókat délelőt ős és bárom műszakos munkakörbe. Jelentkezni lehet a Textilművek nittnk-flgsi csztálván. x A szegeit Málégyár három műszakos munkára női munkasáHa'ékat ve* fel azo-nall belénézre. ,-e'e. tk-znl lehet: Szeged, vletor Hugó n 3. xK. 117 A Szegedi FOnzetvgyár felvételre Ker-s vl'lanvszerel* szikmunkásokat. Jelen keznl leket n gyár nivinkal'gvl csz'ályán, Rókusi 'f. 6., reggel fél t és ÍJ Ara között. sít. 1.' K:rtés e:i munkára, férfi és nííi dolgozókat, magas kereszti lein'"Béggel felvesz, munkásszállás, f zcml konvha biztosítva. Jelentkezés Forráskút, Haladás Mg'a; kertés -télen. A Csongrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szegedi föépitésvezetősége azonnal felvesz szegedi munkahelyre fűtésszerelő szakmunkásakat brlgódvezetől munkakörbe kiemelt fizetéssel. Jelentkezés a Szeged, Dorozsmai úti főérítésvczetóségnél. x Klvitel-ző Va'lalat rá'"ázntut h'-d-t Iga'ább S éves kivitelezői gvak<—lattal rendelkező építészmérnökre. műszaki vezetői állás betöltésé, e. Fizetés megegyezek szerint. „Gyakorlott" 133 128 Jellgéro a HirJ nőbe. xS. 131 lm Vlz.-gázo:t ka; án'űt/t azonnali felv fc re keres a 1 atyolat Vállalat. Szeged, Tábor u. 4. xS. 133 143 Az EMEBOC Gumigyár felvesz legalább 5 éves karbantartó üzemi gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt üzemvezető-helyettesi beosztásba. valamint energiaipari gyakorlattal rendelkező villamos, vagy hőerfgépé-.z mérnököt energetikus beosztásba azonnali belénéssel. Erkölcsi bizonyítván v szükséges. Tovíbbá felveszünk mechanikai műszerész, villanyszerelő, csőszerelő, marós, esztergályos és lakatos szeVmonkésokst azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. xS. 133 179 Igazoltok — számokban Az MTS Szegőd városi Tanácsa igazoló és nyilvántartó bizottsága sok feladatot látott el az elmúlt esztendőben. Az új átigazolási rendszer bevezetése, az új minősítési mód végrehajtása sok tennivalót rótt a bizottságra. Nehezítette a munkát, hogy az új igazolásoktól cs az új tagsági könyvek kiadásától egyes sportkorok idegenkedtek. A gyakorlati végrehajtás során azonban ők is belátták, hogy szükség volt a rendteremtésre az átigazolások és minősítések terén. Az 1967. évi december 31-i állapot szerint 4892 igazolt játékos van Szegeden. Ebből az ifjúságiak száma 2C84. Sportáganként! megoszlásuk — zárójelben az ifjúsági sportolók száma — a következő': Asztalitenisz 98 (21), atiéika 349 (212), birkózó 228 (181), cselgáncs 44 (21), evezés 37 (25), kajak-kenu 190 (145), kerékpár 44 (27), kézilabda 665 (391), kosárlabda 272 (141), labdarúgó 1033 (529), lovas 4 (3), motorcsónak 16 (1), motor"port 15 (3), ökölvívó 39 (8), röplabda 180 (97), sakk 133 (15), sportlövő 183 (56), súlyemelő 33 (1), teke 255 (37), tenisz 62 (20), természet járó 431 (342), torna 216 (141), úszó 222 (187), FIGYELEM! FIGYELEM! Sze méíjgép kocsist u!a'denosok! A „Verseny" Járműboltunkban SKODA MOSZKVICS VOLGA TRABANT ZASZTAVA H. 139 597 (SZEGED. MÉRET U. 15.) 1968. február 15-től személygépkocsikhoz KÖPENYEK ÉS TÖMLŐK értékesítését megkezdjük. Felvilágosítás: szakárudánkban. WARTBURG VOLKSWAGEN OPEL POBJEDA WARSZAWA Cs. m. Vegyesiparcikk Kisker. Váll. A Szegedi Spartacus női asztalitenisz-csapatának két jóképességű játékosa, Kamocsay Mária és Berkóné Csikós Erzsébet március elején Bu'gáriába utaznak, ahol mint a magyar Spartacus-válogatott tagjai nemzetközi Versenyen vesznek részt. * Ismeretes, hogy az 1970. évi labdarúgó világbajnokság selejtezőjébe a magyar és a csehszlovák válogatottat egy csoportba osztották. Erről a Pozsonyban megjelenő Csehszlovákiai Sport című magyar nyelvű újság a következőképpen ír: „Az Európa-bajnokságban nem volt sikeres a csehszlovák válogatott szereplése, mert csoportunkban a spanyolok 'ettek az e'.sők. Most az 1970. évi VB-s"'ojtezőjében mee'nt komoly feladat vár a chilei e-'"'<rórmesekre. Mi«yaországot, Írországot és Dániát kell megelőre'ök. ho"y e'jussanak . .. • - x- , „„ . a maxikői t'zenhatos döntőA férfi óriás m -lesiltlís elsj három he'yczeltje. Közepén b mnavarnk helvxete a francia Jean Claude KILLY (ez már második olimpiai ' kftnnvd n y banoksági), jobbról a svájci Wil'y FAR VE. balra Hein- ' rlch MESNER harmadik helyezett, au.ztriai versenyző * A Borba című Jugoszláv A női 5 km-es sífutásban és 27. hal yen végzett a rend- ,ap beszámol róla, hogy a a svéd Toini Gustafsision, aki kívül erős mezőnyben. Kínai Népköztársaság elveszrjfgy nappal ezelőtt 10 lem- Keddre raggal fél nyolc- tette híres asztaliteniszezőit, en győzött, mcst is aranyér- ker a jégcsarnokban 20 ver- akiket a7 utóbb, években a met nyert. Mögötte a máso- eenyző kezdte meg a férfi dák helyen a szovjet Kula- műkorcsa'yázó olimpiai baj- Vllag legjobbjainak tartott kova, a harmadikon az r.oliság kötelező gyakorlatai- tak. A lap idézi Oszmanaugyancsak szovjet Kolcsdna nak bomutalását. gicsnak, a jugoszláv-válogaví Szett- Danzer két tiari pontos toU edz5jének a kfnai bajno. Balázs Éva. aki négy nap- ^^ ""f1L. ^^.Je" kok tragikus sorsáról szóló pal ez-'őtt 24 'ett nem lu- ro a vartoál halványabban KOK tragikus sorsaroi szoio dott javítani 26-nak rajtolt íutott é5 a 28-as mszónyt-re elbeszélését Csuang Ce-tung két gyakorlat után a 17. he- kétszeres világbajnokok a lyan ^ hungvejpingisták megölték, Chamrousséban kedden 12 „ . , .. „ . órakor 48 versenyző gvüle- amikor megkísérelte elhagykezett a női műtosáklás nl az országot. Ugyanerre a rajtjához. A nézők között sorsra jutott Fu Csi-fang, megjelent Pompidou francia aki hosszú éveken át a kinai miniszterelnök is. válogatott edzője volt. A kíOlompáai bajnok: MarieJle nai válogatott második játémóst föiyik. Az egyesületek Goitschel (Franciaország), 2. kosának, Iá Fu-zsungnak szakosztályai még mindig Nancy Groere (K-nada), 3. sikerült megszöknie. A Karnagyon nehézkesen juttatják Annié Famose (Franciaor- madik legjobb játékos, Csou szág). Lan-szung elhagyta az orszáAz oümpial jégstadierban g0t. nagy érdeklődés mellett ke- # rült sor a Szovjetunió— A magyar ifjúsági labdaSvédország válogatott jég- rúgó-válogatott megkezdi korong-mérkőzésre. A talál- a felkészülést az idei UEFAkozón igen heves küzdelem- tornára. A szerdai előkészttben a szovjet csapat mini- leti mérkőzésre szegedi jámális, 3:2 (1:1, 0:0, 2:1) ará- tókos, Nagy István, a SZEA Szegedi VSE a múlt va- nyd győzelmet aratott Firo- AC kapusa is meghívást kasárnapi felnőtt birkózó-ver- ^ (2 ^ BliIlov góljaival, pott senye után most ifjúsági v ' versenyt rendezett. A népes mezőny érdekes és szép küzdelmet vívott. A fiatalok lelkesen küzdöttek, sok fogás volt, passzív birkózásárt talán senkit sem kellett megntoni. A Szegedi 624. sz. ITSK és a Kiskunfélegyházi Vasas 3—3, az SZVSE 2, a Mnikéi COL sz. ITSK és a Ceglédi VSE 1—1 első helyet szerzeit. A győztesek és a szegedi helyezettek a következők. 48 kg: 1. Kaloczkai (Makói ITSK), 2. Nagy (Szegedi ITSK), 3. Újházi (SZVSE). 52 kg: 1. Tóth (Kiskunfélegyházi Vasa), 3. Kocsonyi (Sz. ITSK). 56 k?: 1. Nagy I. János (Sz. ITSK), 2. Pál (SZVSE). 60 kg: 1. Miklós (SZVSE). 6t. kg: 1. Seren (K. Vasas), 3. Gémes (Sz. ITSK). 70 kg: 1. Szabó (K. Varas). 75 kg: 1. Lengyel (Ceglédi VSE). 2. Benkő (Sz. ITSK), 3. Tóth T. (SZVSEV 81 kg: 1. Szabó J. (Sz. ITSK), 2. Gárdián (SZVSE). 87 kg: 1. Csikós (Sz. ITSK). Nehézsúly: 1. Farkas (SZVSE), 2. Martonosi (Sz. ITSK). Vasárnap (február 18-án) az SZVSE ismét rendez birkózó-versenyt Szegeden, akkor országos serdülő viadalra kerül sor a Vasutasstadion tornatermében. vízilabdázó 49 (25), vívó 94 (55). A minősítések összesítése el a szükséges adatokat az MTS Városi Tanácsához. Színvonalas küzdelmek , SAKK s « Értesítjük a vásárlókat, x. K. 121. Hogy naponta friss sertésfej, -láb, -farok, -bőrke, -tüdő, -szív, -nyelv, vesevelő és húsos csont, továbbá; marhamáj, -szív, -tüdő, -tőgy, velőscsont, ritka csont, meleg tepertő kapható a 110. sz. hústoltban (ÉLIKER), Nagyálűomásnál, valamint a 116. sz. húsbottban, Marx téren. Éle'miszer-kiskereskedelmi Vállalat, Csongrád megyei Húsipari Vállalat HOGYAN TIPPELJÜNK? Belógna—Lanerossi 1 Bresrla—Mantcva 1 x CagUari—Florentina x 1 Mllan—Jnternazionair f x Roma—Sampdoria I Torino—Juvcntus 1 Varese—Atalaiita 1 Bari— Catania X 2 Oenoa—Catanzaro x 2 No vara—Lazlo x 2 Padova—Palermo 2 x Perugla—Llvorno x 1 Potenza—Foggia x 2 13+1 AS Reggina—Verona 1 2 Pótmérkőzések: U Botvlnnik a mallorcai versenyen kitűnő játékával lepte meg a sakkvligot. Az exvtlágbajnok — bár fél ponttal Larsen méjött végzett — a dán nagymester legvflz/sVel bebizonyította, hogy még mindig a világ legjobbjai közé tartozik. Az év elején nastln"sban ts fölén-e/e-i gvűzött. s hr-ájában a csapatbajnoki versenyen az elmúU évben sorra verte a nagymestereket. Az a'ábbi tátszmát a hastingsl versenyen játszotta: Vit«eos: POTVTVNIK Sötét: CORRAL I. c4. Ft6. 2. IIC3 g«. 3. e4, «•«, 4. d4. F"7. 5. f3, 9—a. 6 Fe3, e5. 7. C5. Ilef. 8. VŰ2 fS. 9. d-n—0. RaS. 19. Ffi. II c5. II. FeZ, »5, I- H-"?, Fd7. 13. exf!. gxf, 14. h4, »4, IS hS. al. 19. ba. b". 17. b6. rb8. 18. exb, Pb8. 19. P*S!, TI*?. ?9. r«74, 21. Fxc5. dg-. r> He4. "'4. 23. Pg5+, Kf8, 24. Ft CS, BvbS. 25. He«+, Fxefi, 26. (t'.'C. Vx<*2 27. Bxd2, Be7, 28. fix 14, Bb«. 29. Pxes, iívgí. ja. nri+. hű. si. Fd3. E7e8. 32. Fb5!, r6. 23. Fxc6. Pec8. 24. Br2, K-7. Fb« Fg8 36. Bc7+, Kd8, 37. BÍ7I sötét fel-' adta! • Vasárnap az NB n 3. fordulójában a Rnbagyá- a Bo. Testvériség csapata ellen Játszik. A budapesti csopat tavaly a Nyugati csoportban egy ponttal kerülte el a kiestet, de az idén úgy látszik erősítettek, s erre mutat a 2. fordulóban a kecskeméti csapat el'enl jó eredményük. A mérkőzés 9 órakor kezdődik a Ruhagyár klubhelyiségében. Az SZVSE Debrecenben Játszik az Egyetem e'len. A debreceni csapot tavaly esett ld az NB I-ből, de a salgótarjániak elleni fölényes gvözelm'ikbői arra lehet következtetni, hogy vissza akarnak Jutni az NB Ibe. A 2. fordulóban az SZVSE— Miskolci Spartacus három befejezetlen játszmáját értékeléssel döntötték el. Az értékelés során a szegedi csapat csupán fél pontot kapott. Így a végeredmény 6,5:5,6 az SZVSE Javára, * # m t % b jp^ lm. 1 f P m m m. W i w in mP W>. 1 Wé m Világos: Ke6. Vd4. Ha7. He (4). Sötét: Kb7 <1). Világos Indul s l pésben mattot ad t feladványa.) A múlt heti feladvány megöl, dúsa: L Vall második lé(O. Dehler dál-magtaroasmag A Magyar Szocialista Munkái part Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapta Megjelenik netlő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő blzotuár. F0szerkes7tó dr Lökés Zoltán Szerkesztőseg: Szegeti Magvai Tanáesköztár sasae utla lé Telefon 13-535 13-991 Éjszakai telefon. 135u» 13-438 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó Kovács László KiadóhivatalSzeged Magvar Tanácsköztáre sasáé utla 10 Telefon 13-509 13-119 iBeküldőn kéziratokat nem őr 'ünk meg és nem adunk vissza ; A lapot nyomta: A Szeeedi Nyonida Szeged Balcsy Zsilinszky u 29 szám INDEX »153 1 erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető öármel) oostahlvatalnál és a Posta Központi Hírlap lro. -ténai (Budnpesi V József nádor tér I sz , Fiómettet dll • egy hónapra 18,— Ft e 6 0ti.-MAGYARORSZÁG S««da. 1968. (ebruár 14.