Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-14 / 37. szám
Ifjúsági küldöttség Szabadkáról Kedden délelőtt Szegedre érkezett a Jugoszláv Ifjúsági Szövetség szabadkai községi bizottságának hivatalos küldöttsége. A küldöttság tagjai — Blasko Kopitovity községi ifjúsági elnök, Szuvajdzslcs Béla községi ifjúsági titkár, Balunovics Iván, az ideológiai bizottság elnöke és Fejes Szilveszter volt községi ifjúsági elnök, a Jugoszláv Ifjúsági Szövetség szerbiai vezetőségének tágja — dé'előtt üzemlátogatáson vettek részt, délután pedig a szegedi városi KISZbizottságon dr. Földi Gáborral, a szegedi városi KISZ-bizottság titkárával és Csonka István szervező titkárral folytattak tárgyalásokat. A küldöttség ma ismét üzemlátogatáson vesz részt, majd a délutáni órákban visszatér Szabadkára. Húszmillió a III. kerület háztartásában Jobban kell támaszkodni a lakosság társadalmi munkájára Tegnap délelőtt Ölést tartott a szegedi in. kerületi tanács az alsóvárosi pártszervezet helyiségében. Részt vett a tanácsülésen és annak munkájában Bödi László országgyűlési képviselő és dr. Kalmár Ferenc, a Szeged m. j. városi tanács vb terv«finlk»r»m keruwl d<5kra> bejelentéseikre került hogy a várót otazák kétfelé, sor. Kiss Istvánné szóvá tet- s így elkülöníthetnék a gyermekeket a felnőtt betecze Antalnak, a in. kerületi tanács vb elnökének megnyitó szaval után Szilád! Sándor te, hogy elnökletével vitatta meg a Hattyastelepen a gektől. Kurunczi István azt III. kerületTisztképzés Szegeden Katonák és diákok Tanári diploma einokietevei vitatta meg a családi háziak viszonylag kis ° . tanácsülés a kerület közmű- k ,. etwjedt a méhé- hOSy ^"S* £g£*a nőgyógyászati szaktevőre nézve. "stéU nek tartja, mert a méhek Tt , ^ KOszó József, az építési és összecsipkedik a járókelő- de!'elöttl 68 délutáni rendeköziekedésí állandó bizottság ke. gyerekeket Nvitrai An- tó®1®- Gyuris István sürgette ^terjesztette a tanács ^ ^^ h<ygy a gág. az üttörő térnél a 7tes vilváritelepi rendelő váróhelyi- lamosvonal átszállóhelyének Az eloterjesztes hangsú- ^ kicsi ^ Kérte, kiépítését lyozzia, hogy a III. keiruletHazánk r a FAO-ban Kazareczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a FAO magyar nemzeti bizottságának elnöke kedden a Mezőgazdasági es Élelmezésügyi Minisztériumban tájékoztatta a sajtó képviselőit az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, a FAO szerepéről. feladatairól, és Magyarország FAO-tegságával kapcsolatos nemzetközi és belföldi feladatok ellátására nemi ég létrehozott FAO ma gyar nemzeti bizottság munkaprogramjáról. Az újságírók kérdéseire válaszolva a miniszterhelyettes többek között elmondta, hogy a FAO keretében rendelkezésre álló ösztöndíjakra hamarosan pályázatot hirdet a MÉM a szakemberek számára. Xz idei tanévtől katonai főiskolákon képzik a tiszteket. A növendékek, valamennyien érettségizett fiúk, négy év után tanári diplomát kapnas, s tanulmányi eredményeiktől függően alhadnagyként. hadnagyként, a kiválóak pedig főhadnagyként kezdik tiszti hivatásukat. A budapesti Kossuth Lajos katonai főiskola a határőrség és a karhatalom számára is képez tiszteket Ennek a tagozatnak első évfolyama Szegeden működik, a Tanárképző Főiskola oktatóinak közreműködésével. — Az ország minden részéből kerülnek ki a növendékek — közli Tota Gyula őrnagy, az iskola szegedi tagozatának parancsnoka és Stumphauser Géza főhadnagy, a helyettese. Az őrnagy negyvenéves, köz-.-l két évtizede a magyar neohadsereg katonája. Sokáig őrizte a határt; őrsparancsnok volt. sok gyakorlati tapasztalat rakodott idegeibe; — A hallgatóknak — mondják — nemcsak éppúgy tanulntok kell. mint más felsőfokú tanintézetek diákjainak. hanem egyúttal katonák is. A katonáskodás pedig más, mint a polgári élek Megismerkednek a katonaélettel, alapvető szabálj aival, majd később a haditudományokkal. Mi ezt a „kettősséget" tudjuk, s figyelembe is vesszük. A növendékek gyakorló csapatszolgálatot is teljesítenek. Például járőrszolgálatba mennek a határra, megtanulnak gépkocsit vezetni, lovagolni. Az oktató-nevelő munka középpontjában az áll, hogy magasan képzett, művelt, az igazi hazaszeretet és internacionalizmus elveit követő tiszteket adjanak a fegyveres erőknek. — Mennyien jelentkeztek a tiszti pályára a mostani tanévben? — Háromszor többen a felvehető létszámnál. — Milyenek a mostani elsőévesek? — Igyekeznek, általában szorgalmasak, kötelességtudók. Járom a tantermeket, a körletet Mtnden elfogadható. bár igaz. hogy Budapesten az ittenieknél jobbak lesznek a körülmények. De nézzük, hallgassuk a fiúkat! Mindegyik vidám, életerős. Néphadseregünk ruhája van rajtuk, a vállpánton végigfutó aranysáwaL Szép szál fiú a kisteleki Gyarmati György. Rajparancsnok. — Miért jelentkezett a katonai főiskolára? — Kedvem van hozzá. — Mi volt eddigi legnagyobb élménye? Amikor éjszaka Járőrszolgálatban voltam a határon, társammal elcsíptünk két budapesti lakost, akik disszidálni akartak. Közönséges bűnözők, betörők voltak, s a felelőssógrevonástól szerettek volna menekülni. Jeles tanuló volt a középiskolában Mosolygó Miklós. Szabolcs megyek Mielőtt tényleges katonai szolgáltra bevonult, jelentkezett a tiszti iskolára. Termetre pár centivel alacsonyabb vol* a „meghatározottnál", ezért elutasították. Aztán újból jelentkezett, jó pár hónappal sorkatonai szolgálata után. Felvették. — Miért jelentkezett? — A tiszti pályát hivatásnak tartom, meg pedagógiának. Sokat gondolkoztam, mi legyek, végül így döntöttem. Mezőkovácsházi fiú BánFt János. Édesapja katonatisztként teljesített szolgálatot — Folytatom, amit édesapám elkezdett. Nem könnyű az iskola, nagyok a követelmények. de igyekszem ennek én is eleget tenni — mondja. —• Milyen a koszt? — Nekem már sok is a hús, többször inkább tésztát ennék. Pintér Zoltán Szegeden, a Radnóti Gimnáziumban érettségizett, édesapja az Állami Áruház dolgoz/Íja. — Gondolt-e arra — kérdezem —, hogy a határőri szolgálat általában nem kötődik a városhoz. — Igen, természetcsen. A hatarőrsi élettől egyáltalán nem idegenkedem. — A fiúk — jegyzi meg neveíve a parancsnok helyettese — tudják, hogy a határt nem a Margit-szigeten, vagy a szegedi Széchenyi téren kell őrizni ... Morvay Sándor i ben ma már több mint 330 ,1 ezer négyzetméter szilárd burkolatú gyalogjárda van. Ez azt jelenti, hogy Mihálytelek kivételével elfogadható gyalogjárdán közelíti meg a kerület lakossága a város más részeit. Nagy összeget fordítottak az utak épitésé! re, a magasnyomású vizháI lózat létesítésére, csatornáj zásra, közvilágításra. E te| kinteíben is vannak azonban további feladatai a JII. j kerületi tanácsnak, s ebben • segíti a lakosság, amely társadalmi munkájával eddig is hozzájárult, hegy jó utakat, gyalogjárdákat, kieíégíjtőbb csatorna- és vízháíóza: tot mondhasson magáénak. ! A vitában felszólalt Tanács Antal, Répák János, Majzik István, Keszég László, Szécsi Imre, Bors István, Borka László, Nagy Istvánné, Rózsa István, Teleki Ferenc, Gyuris István, Bódi László, dr. Kalmár Ferenc és Vtncze Antal. Megállapították, hogy a III. kerületben is nagyobbak a szükségletek a közművek gyorsabb fejlesztésével kapcsolatban, mint a jelenleg rendelkezésre álló lehetőségek. Éppen ezért szükseges a jövőben még jobban támaszkodni a lakosság áldozatos társadalmi munkájára. Ezután a tanácsülés egyhangúlag jóváhagyta a III. kerületi tanács ez évi költségvetését 1968-ban háztartásában 19 millió 544 ezer forinttal gazdálkodhat a kerület. Ez az összeg több mint 2 millió forinttal nagyobb a tavalyinál. Ogy kell vele gazdálkodni, hogy a lehetőségen belül továbbra is a fontossági sorrend érvényesüljön olyan feladatok megoldásában, amelyek a harmadik ötéves terv alapjaira épültek. Az egyes felszólalásokra Kószó József, valamint Markos Károly, a kerületi tanács vb titkára adott vár laszb Ezt követően InterpelláMÁV 1968 Oj iá rátok — Milliók korszerűsítésre — Megkezdik a munkaidő-csökkentést Zsoldos SAndor r»]sa A vasút feladatai 1968-ban dolgoztak ki erre az évre. túl nyereségrészesedésben ré— ez volt a témája a MÁV Az egész ország területén szesülnek, s ezt az összeget szegedi igazgatóság tegnapi mintegy 87 millió forintot a jutalékkal szemben a nyugtanácskozásának, melyen a fordítanak a differenciáltabb díj megállapításánál is üszolgálati helyek vezetőivet- bérezésre; a forgalmi és al- gyelembe veszik, tek részt, mintegy négyszá- kalmazotti munkakörben dol- A MAV is hozzákezdett a zan. Kiss Károly, az igaz- gozók, valamint a pályafenn- rövidített munkaidő bevezegatóság vezetője beszámoló- tartási szolgálat dolgozóinak téséhez. 1968. július 1-től a jában elmondotta, hogy az fizetésjavítására összesen 28 szegedi igazgatóság több elmúlt évet eredményesen millió forintot szánnak. szolgálati helyén már 44 órás zárták az igazgatóság dolgo- Régi gondja oldódott meg munkahétben dolgoznak a zói. Mintegy 37 millió 300 ebben az évben a vasuta- vasutasok, ezer fizető utast és 8 millió soknak, jutalék helyett ezen- M. L 149 ezer tonna árut szállítottak. Különösen a teherforgalom növekedett 1966hoz képest, 1773-mal több tehervonat közlekedett az igazgatóság területén 1967ben. A múlt évihez hasonlóan ebben az esztendőben is több munkája lesz a vasútnak. A felmérések, tervek szerint csaknem 37 és fél millió utast és 9 millió 100 ezer tonna árut kell elszállítani; a teherforgalom előreláthatólag több mint 11 százalékkal növekszik. A MÁV felkészült a fokozott megterhelésekre is. A szegedi igazgatóság területén jelentősen fejlesztették és fejlesztik a vágányhálózatot és a különféle segédberendezéseket. Az épületek korszerűsítésére az idén 8 millió forintot költenek, megoldják a Szeged-Tisza pályaudvar csatornázási problémáit is. Javítják a vasutas dolgozók szociális ellátását: Szegeden 120 fő elhelyezésére alkalmas új munkásszálló építése kezdődik el; öltözők, Fémköd — elektromágneses porlasztással Szegedi kutató új találmánya A Szegedi József Attila matos nagyüzemi szinter. Is Tudományegyetem Alkalma- megvalósítható, zott Kémiai Intézetének ad- Az igy készült fémporok junktusa. dr. Mészáros La- rendkívül tiszták, oxidmenjos újabb találmányt dolgo- tesek. Ezáltal kitűnően nlkalzotl ki, amely szerint elekt- mazhatók katalitikus kutaromágneses porlasztási eljá- fásokra fémport igénylő forással a fémek miUimikron íyamatos kémiai reakciók nagyságrendű részecskékre lefolytatására, valamint közbonthatok: szinte köddé ala- vetlen gyakorlati, például kílhatók. Ennek alapgondo- porkohászati célokra Az ellata a kutató egyik korábbi járás megvalósítása nagyüzetalálmánya. a világsikert mj „zinten jóval nagyobb aratott katalitikus laborató- termelékenységet eredmérium kikísérletezése közben nyezne a jelenleg alkalma* támadt. A laboratóriumhoz 20ttaknál. Az iparban most ugyanis szükség volt rend- például az akkumulátor le„o-.'.h '„„„„ti-v - klvüli finomságú fémporok- mezekhez szükséges ólom™M mői"^ , mint katalizát<T*ra Port hosszadalmas eljárásvízvezeték-hálózat feluji-^Ezeket maga a kutató áilí- ^ ólomgolyók koptatásával *otta elő olyan nagy sikerrel, nyerik, mintegy huszonöt hogy az újabb találmány ki- Hyen koptató-malom közbeindulópontja lett: már nem iktatásával. Az új módszercsak hazánkban fogadták el rel teljesen automatizált találmányként, hanem a nagyüzem rendezhető be, franciaországi szabadalmat ahoi a nagy0bb termelékenyis megkapta, sóg, a tisztább termék melA találmány lényege, alap- iett> a teljesen zárt rendelve, hogy femek között kel- szerben az egészségre vetett ívfényből, nagyerejű szívtelen az ólompor előmágnessel „kifújják" a fém- állítása, részecskékeket és így finom témpor keletkezik. A fetta- , Az elektromágneses porláló módszerének jelentősé- l^ztó mintapéldányának gét növeli az a körülmény, készítését megkezdték a hogy a köd-, illetve cigaret- srirte gépgyártó üzemmé tafüst finomságú fémrészecs- tevődő Szegedi Vas és Fémkék előállítása nem csak la- tó3" Ktsz-ben. boratóriumi-, hanem folya- D. B. » Színesen elmennék tsz-be is slágerénekesnek.., a tására 7 millió forintot fordítanak. A biztonságosabb közlekedés érdekében több mint 17 és fél millió forintos beruházással fejlesztik a biztosító berendezéseket 1968-ban gyorsul a vasúti közlekedés Budapest és Szeged között A MAV 2 milliárd forintért továbbfejleszti járműparkját, s ebből a szegedi igazgatóság is részesedik. Az igazgató több új járatról is beszámolt Szeged és Budapest között a Borsodi expresszhez hasonló korszerű, reorezer.tatív szerelvény is segíti a közlekedést az idén. Üj járat indul Szeged Cegléd, Szolnok, Debrecen érintésével Miskolcra. Néhány túlzsúfolt járat tehermentesítésére új ingavonatok indulnak Szentes—Hódmezővásárhely, Szentes— Csongrád. Békéscsaba—Kötegyán, Békéscsaba—Mezőhegyes és Orosháza—Békéscsaba között A vasút az új gazdasági mechanizmus követelményeinek megfelelően az eddigieknél gazdaságosabb munkára törekszik. Több irányvonatot Indítanak, s hozzálátnak a i'-örzeti nálvaudvar kiate'-vfásához is. Érdekes kísérletként a Szentesi Énítési Főnökség például ebben az évben már önálló elszámolás szerint mútétéik. A ff Wl nál új prémiumrendszert A Tiszai Vegyikombinát bővítése A Tiszai Vegyikombinát- gyár egyelőre m*g nem tudban az év végére befejezik ja teljes egészében feldola nitrogén műtrágvagvár 90 gozni. s ezért a Borsodi Veszázalékos bővitését A fej- gvi Kombinátnak J600 tonlesztéssel az üzem termeié- nót. a Péti Nitrogénműveksét maidnem megkétszere- nek pedig mintegy 1200 tonzik és K60-ben már 700 ezer nát küldött belőle, tonna 20.5 százalékos ható- Az értekes alapanvagból a anvagú ammónsalétrom mű- te«tvérüzemnek még a tavatráfivát szállítanak a mező- Szi mezőgazdasági munkák gazdaságnak. meté-vb-iása előtt műtrágyát A többlet ammóniát a készítenek. Szerda. 1968, február 14. otl-magyarqrszas 3