Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-08 / 32. szám
Házasságtörés Malaysiában törvényt hoztak, amely a házastársi hűség megszegését bünteti. Az első esetben elkövetett hazasságtőrésért az asszony kedvesét büntetik meg. A másodikért — a felrséR ct. A harmadízben elkövetett ázasságtörésért a megcsalt férjet büntetik. (Hlr a világsajtóban. ) A képviselő feszült érdeklődés kö zepette emelkedett szólásra: Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatot — ellenzem! Azt megszavazni hajlandó nem vagyok. Éspedig a kővetkezőkért: Előszöris azért mert ha törvényerőre emelkednék, hazánk felnőtt lakosságának túlnyomó többségét büntetett előéletűvé tenné. Végeredményben, amit itt büntetni akarnak, nálunk — népszokás. Ellenzem, továbbá, a javaslatot általában, mert gyakorlati szempontból megbénítaná bíróságaink tevékenységét, sót az ország egész termelőmunkáját. Hány bíróra, hány társadalmi ülnökre volna szükség? — kérdem én. Hány ügyvédre? Társadalmunk csupa vádlottra és tanúra oszlana és ismerve bizonyítási eljárásaink bonyolult körülményességét, a sok eljárás közepette ki dolgozna? Nem is szólva arról, hogy a tanúk ellentmondó vallomásai miatt mennyi hamistanúzási eljárás indulna, még tovább növelve a büntetett előéletűek számát. Mindezekből következően építési kapacitásunk jórészét is kénytelenek lennénk fegyintézetek építésére fordítani. De, továbbmenőem, részleteiben is illogikusnak tartom a javaslatot Ha már egyáltalán büntetnek, első ízben a férjet kellene elítélni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az ó hibája, ha a fiatal asszonyka elégedetlen, és másfelé keresi az élet örömeit. Második alkalommal viszont a csábítót kellene sújtani. Mert, tisztelt Ház, miféle elvetemült ember az, aki nem tiszteli más szeretőjét? És ezekután természetes, hogy harmad- és további ízben az asszony érdemelné leginkább a bírósági retorziókat, hiszen saját kielégíthetetlenségéről tesz tanúbizonyságot, és arról, hogy sem férjét, sem első, sem második barátját nem szánta meg, börtönbe juttatta — ha eme tevékenységét mások rovására folytathatná tovább, korlát nélkül növelhetné az állam költségén ellátottak számát Ámde, ismétlem, mindezek másodlagos megfontolások. A javaslat egésze elvetendő. A kifejtett érveken túl — és gondolom, ez döntő szempont — azért, mert ellentmond gazdasági ösztönző rendszerünknek, megváltoztatná az egész társadalmi tudatot. Hiszen ismeretes, hogy például az autó nálunk nem annyira közlekedési eszköz, mint inkább eszköz a nők elkápráztatás útján történő csábításához. A törvényjavaslat elfogadása esetén tehát az autóvásárlások katasztrofális csökkenésével kellene számolni, ami magába véve is jelentős kihatással lenne gazdasági egyensúlyunkra. De ez még nem minden. Ismeretes a magasabb, döntésképes állásokban levő személyek kiváltképpen vonzó szerepe a női nemre. Ezt a vonzást a törvényjavaslat nem szüntetné meg, ellenben — és éppen ezáltal! — a vezetői és értelmiségi tisztségeket veszélyessé tenné, elriasztaná tőlük legkiválóbb kádereinket, ilymódon egész társadalmunk fejlődését gátolná. Utolsó érvként említem meg, hogy a javaslat a hajadoni állapotot oly vonzóvá tenné, mind a nők, mind a kapcsolatra éhes férfiak számára, hogy a házasságok az előttünk fekvő javaslat elfogadása esetében valóban csak az égben köttetnének, a földön nem. ... Így beszélt a szónok, és meggyőzvén a hallgatóságot, népünk — örömmel közölhetem — megszabadult egy átkos hatású idegen intézmény meghonosítása veszélyeitől. Gombó Pál Ml? EÜM&Ü MÍKÖR? 1968. FLBKHAK 8., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: ARANKA ENYHE IDO Várható Időjárás csütörtök estig: változóan felhős, párás, helyenként ködös idő. Néhány he lyen, főképp a nyugati megyékben ködszitálás, eső. Mérsékelt, időnként megélénkülő déil szél. Az enyhe idő tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1—plusz 6 fok között. (MTI) Bosszú ölvlílclleln — GYOGYSZERESZAVATAS SZEGEDEN. Tegnap délben az egyetem központi épületének aulájában ünnepélyes keretek között avatták fel a Szegedi Orvostudományi Egyetemen most végző 79 gyógyszerészhallgatot, 7 korábban végzett gyógyszerészt pedig doktorrá avattak. Dr. Kedvessy György egyetemi tanár, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja mondott beszédet, a végzősök nevében pedig Tóth Klára vörösdiplomás gyógyszerész beszélt. — A Szovjetunió ma — címmel tartja Polányi Imre tanszékvezető főiskolai docens az Ahol a szabadság született sorozat befejező előadását holnap, pénteken este 6 órakor az Ujszegedi November 7 Művelődési Otthonban. Ebből az alkalomból levetítik az Egy év kilenc napja című Romm-filmet. — Az ember és az erkölcs címmel etikai szabadegyetemet indít a TIT Filozófiai Szakosztálya. Az első előadást Az erkölcs értelmezést-, keletkezése és fejlődése címmel dr. Horuczi László egyetemi adjunktus tartja ma, csütörtökön délután 6 órakor a TIT Kárász utcai klubjában. — Jcanne-Maric Darré koncertje. Zenei életünk kiemelkedő eseményének ígérkezik márciusban a világhírű francia zongoraművésznő, Jeanne-Marie Darré újabb, immár 17. magyarországi turnéja. Budapesti koncertjein kívül további hét fellépést vállalt a vidéki városokban: Szeged, Veszprém. Nagykanizsa, Sopron, Pécs, Miskolc és Debrecen közönsége ls hallhatja játékát. — A Bethlen-éra frankhamisítás! peréről dr. Serfőző Lajos egyetemi docens tart előadást holnap, pénteken délután 5 órakor a Hazafias Népfront Vörösmarty uteai helyiségében. — A szervezet alkalmazkodása a fizikai megterheléshez címmel dr. Jász Tivadar, a Sportorvosi Intézet igazgatója tart előadást holnap, pénteken délután 6 órakor a Radnóti Miklós gimnázium fizikai előadójában. — Bezárt egyetem. Ahmed Taleb művelődésügyi miniszter kedden bejelentette, hogy átmenetileg bezárják az algíri egyetemet Az egyetem bezárására a diákság tüntetései adtak okot. — Fekete-fehér öltözők. Idén tovább javul a Szegedi Ecset- és Seprűgyár dolgozóinak szociális ellátottsága. A Kossuth Lajos utcai régi központi irodaépület teljesen átalakul, megszépül. Az emeleten a férfiak, a földszinten pedig a női dolgozók részére alakítanak ki fürdőhelyiségeket s úgynevezett fekete-fehér öltözőket. — Meghalt Ivan Pirjev. Szerdán Moszkvában 67 éves korában elhunyt Ivan Pirjev szovjet filmrendező. Legnagyobb munkája az 50-es években Dosztojevszkij: Félkegyelműjének íilmrevitele volt. Divat Biltsik János rajza — Miller-dráma Szegeden. Szombaton este a Szegedi Nemzeti Színház prózai együttese bemutatja a világhírű amerikai drámaíró, Arthur Miller Édes fiaim című háromfelvonásos színművét. Az előadást Komor István rendezi. A főbb szerepeket Kátay Endre, Miklós Klára, Horesnyi László, Demjén Gyöngyvér, Szabó Kálmán, Pagonyi Nándor, Simon Erika, Szabó István és Falvay Klára játssza. Díszlettervező Székely László. 1 — Lavina. Törökország déli részén kedden lavina zúdult egy kis vidéki házra Heten meghaltak. Kelet-Törökországban a lavina négy személyt ölt meg. A kelet'örökországi Agri tartományban bénító hideg van, a hőmérő mínusz 43 fokot mutatott. — Húszévi börtönbüntetésre ítélték Earl T. Coolk 37 éves üzletembert, aki pokolgépet helyezett el egy utasszállító repülőgépen, mert meg akarta gyilkolni feleségét, majd 117 900 dolláros életbiztosítási díjat akart felvenni. A pokolgép fel is robbant, de csak kisebb kárt okozott. Közlemény x Spanyol tájak, spanyol városok cimmel dr. Moholi Károly főiskolai tanár tart útibeszámolót február 9-én fél hét órakor a Juhász Gyula Művelődési Otthonban (Vörösmarty u 5. sz. alatt.). Az előadást új színes diasorozat szemlélteti. A Nap kél 1 óra 03 perekor, és nyugszik 16 ura 54 perckor. A Hold kél 10 óra 57 perckor, és nyugszik 3 óra 44 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 43 cm. (Áradó.) SZAZHARMINCOT EVE született Lechner Lajos (1833— 1897) az egykori budapesti sugárút (ma Népköztársaság útja) és a Nagykörút tervezője. az 1879-es árviz után Szeged újjáépitője. SZÁZNEGYVEN ÉVE született Verne Gyula (1828— 19H5) francia író. Rendkívüli képzelőerejével megteremtette a tudományos-kalandos regény műfaját. Népszerűségének nem ártottak a múló évtizedek, könyveinek olvasottsága napjainkban sem csökken. SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Este 7 órakor: Torreádor keringő. Ady-. József Attila-bérlet. KAMARASZÍNHÁZ Szünnap. MOZIK Szabadság: Olasz furcsaságok. Előadások: fél 4. háromnegyed 6, és 8. Vörös Csillag: Rablók között. Előadások: negyed 6 és fél 8. Fáklya: Szólítson ügyvédnek. Előadások: íél 6 és háromnegyed 8. Postás Mozi: Tolvaj. Előadások: fét 6, fél 8. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged varos területére Február 3-tól 10-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal ls) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 13-694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. dapesti hírmondó. 16.16 Népművészek a mikrofon előtt. 16.30 Az Aiekszandrov-együttes ÚJ ielvételelből. 16.43 A kabinos. Jelenet. 16.58 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hirek. 17.05 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15 Schumann: IV. szimfónia. 17.45 Mlkrofórum. 18.00 Liszt: Három rapszódia zongorára. 18.23 A Pannónia-együttes nyilvános hangversenye. 19.00 Esti krónika. 19.29 Hallgatóink figyelmébe! 19.30 Nótacsokor. 20.20 A húszas stúdió farsangi klubestje. 21.25 Könnyűzene. 21.39 A régi Metropolitan nagy énekesei. 22.00 Hirek. 22.20 Részletek az 1967 évi Ljubljanai Táncdalfesztlvul gálaestjéről. 22.50 Fejezetek a közgazdasági gondolkodás történetébőt. 23.00 Bach-triószonáták orgonára. 23.35—0.25 Operettrészletek. Közben: 24.00—0.10-Hírek. Petőfi Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. Közben: 6.20— 6.30 Torna. 10.00 Egy téma — két szerző. Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló. Egyfelvonásos vigopera. Paislello: Az úrhatnám szolgáló. Egyfelvonásos vigopera. 11.40 Arcok munka közben. Riport. 11.50 Szórakoztató muzsika. 13.00 A galamb. Albán népmese. 13.14 Muzsikáló képeskönyv. 13.32 Pályaválasztás. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig. . . 18.00 Hírek. 18.10 A fehér ló. Operettrészletek. 18.25 Magyar Parnasszus. „Erősebb a lélek, mint a vas". Kis Ferenc költészetéről. 18.55 Bihari emlékezete. Előadás. 19.25 Jó éjszakát. gyerekek! 19.35 A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: 20.00— 20.20 Esti krónika II. 21.40 Hogyan fejleszthető a gondolkodás? 21.50 Verbunkosok. 22.24 Magyar muzsika. 23.00—23.20 Hirek. [ | RÁDIÖ Kossuth Rádió 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reggelig... Közben: 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.30 Hírek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe! 7 00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti Időjárás. 7.30 Üt könyvek. 8.00 Hirek. 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Kedvelt régi melódiák. 9.10 Operarészletek. 10.00 Hirek. 10.10 A zene varázsa. 11.10 Tánczene. 11.29 Pillantás a mai világirodalomra. 12.00 Hírek. 12.15 Zenekari muzsika. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 A budapesti színházak műsora. 13.08 Népdalfeldolgozásokból. 13.30 Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.45 Operettekből. 14.05 Törvénykönyv. 14.20 Ezio Plnza és Claudia Muzio énekel. 15.00 Hírek. 15.15 BuCt TÉVE "1 Magyar televízió 17.58 Hirek. 18.05 A Téli Olinpiáról jelentjük. Hírek. 18.10 Magyar Hirdető műsora. 181 Dzsessz-iskola. Gonda János m sora. 18.30 A Téli Olimpiáról Je lentjük. Férfi lesiklás. Közvetítés orenoble-ból, felvételre. 19.00 Kapcsoljuk . . . Budapest tavaszi divat — 1968. 19.30 Es"1 mese. 19.40 Ebédszünet. Riportfilm. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Hall fiúk! Halló, lányok! Vendégséi ben a Húszas stúdióban. 21.'5 Teenager party. Magyar dokumentumfilm. 22.20 A Téli Olimpiáról jelentjük, összefoglaló a nap eseményeiről. 22.40 Tv-hli* adó. — 2. kiadás. Jugoszláv televízió 15.45 Felvétel a Grenoble-i olimpiai Játékokról. 17.15 Tiktak. 17.30 Adás gyermekeknek. 18.20 Népi muzsika 18.45 Riport. 19.05 „Pereskedők". 20.20 Az olimpiai Játékok filmszemléje. 20.40 Aktuális beszélgetések. 21.40 Népszerű dráma. 23.00 Felvétel Grenoble-ból. Gyászközlemények Drága feleségem, édesanyánk, testvérünk, nagymamánk. SZIGETI JÁNOSNÉ. életének 68. évében hosszú szenvedés után, február 6-án elhunyt. Felejthetetlen emlékű halottunk hamvasztás előtti búcsúztatása február 9-én, pénteken délután 3 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójában. A gyászoló család, Alsókikötő sor 9/b. Elhunyt felejthetetlen jó férjem, KOSA ISTVAN, életének 65. évében, rövid szenvedés után. Hamvasztás utáni búcsúztatása folvó hó 8-án 15 órakor lesz az alsóvárosi temetőben. Gvászoló felesége, Mérev u. 20/b. T. 154. Tudatjuk, hogy szeretett édesanya, IGAZ ANNA, életének 60. évében elhunyt. Temetése folyó hó 8-án 15 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család. Bécsi krt. 8—16. T. 152. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a Vendéglátó Vállalat vezetőségének és dolgozóinak, akik szeretett halottunk, SZEPE SZABÓ IMRÉNÉ temetésen megjelentek részvétükkel és virágaikkal mélv fájdalmunkat enyhíteni igvekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a Sebészeti és az I. Belgyógyászati Klinika orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. A gyászoló család, Ilámán Kató u. 3. T. 149. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, Ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett halottunk. KARSAI GERGELY temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Gép u. 10. T. 153. ÁDAS-VETEL Bútorokat vásárolok és nagy választékban eladok. Teleki u. 8. Eladó modern, alig használt konyhaszekrény. kétajtós ruhaszekrény, 220 Vos új szivattyú (bajai) motor. Szeged. Kállay fasor 69. apróhirdetések A SZEGEDI TEXTILMÜVEK fonó-szSvö ipari tanulónak szerződtet 0 általános iskolát végzett fiúkat á> lányokat Jelentkezés a gyár szakoktatási előadójánál (Szeged, Tolbuhin sug. 87.), minden napon, 7 órától 11 óráig. levélben érdeklődőknek válaszolunk. Jelentkezhetnek más megyében lakó fiatalok ls. HK. 35. Lucernamag eladó. Mártélyon. a szélmalom melletti Gaáléknál. 10/100 és 12/100 sikkőtőgépet megvételre keresek, spectál lakattal. „Február" 3459. Jeligére a Sajtóházba^ x Orion kisképernyős tv eladó. Petőfitelep, Pápai u. 68. x Modern, mély babakocsi paplannal, szőrmezsák eladó. Zákány u. 35.. I. 5. Érdeklődni délután. Terta rádió eladó. Petőfi Sándor sgt. 75. Tóth. Eladó zománcos fürdőkád. Bartók Béla tér 3., fszt. Jobb. Műszaki vizsgán megfelelt Skoda Oktavla kitűnő állapotban részletre is eladó, mindennap. Horváth János. Bordány, Dudás u. 47. Nagyobb mennyiségű trágya eladó. Érdeklődni: délután. Gyergyói u. 2. Mekalor olajkályha eladó, petöfltelepen, XI. u. 664. Kifogástalan rövid, kereszthúros Stlnglzongora eladó. Érd.: Liliom u. 13. 14—17 óráig. Kevés km-rel 601-es Trabantot vennék. „Trabant" 132 942 jeligére a Hirdetőbe. Szép kombinált szekrény és hármasszekrény UJ állapotban Igényesnek eladó. Mikszáth K. u. 4.. I. emelet 5. Garazsirozott Wartburg íooo-es igényesnek eladó. Érdeklődni : délután. Batthyány u. 9. Betta garnitúra. Felszabadulás háló új állapotban eladó. Részletfizetés lehetséges. Kátay köz 4/a. 2 db 90 kg körüli fiatal sertés eladő. Tisza Lajos u. 65. Szép kombinált 6zo babútor elfogadható árért eladó. Bécsi krt. 8—16., C-ép„ D. III. 13. NDK mély gyermekkocsi eladó. Cim: Megy esi László. Bajcsy-Zsilinszky u. 28.. I. emelet 1. Megvételre keresünk Bizományin keresztül történő kifizetéssel Jó karban levő nagykocsis írógépet, tanácsi szerv részére. Részletes választ 436. számú postafiókra. HÁZASSÁG Házasság céljából keresem azt a 40 év körüli nőt. aki csinos. Jómegjelenésű. parasztcsaládból származik, Jó Jövedelmezésű kertemnek és nagyon rendezett otthonomnak gazdasszonya tudna lenni. Vagyon nem szükséges, csupán Jó szív. Csak pontos címre válaszolok. — „Tavasz" 3260. jeligére a Sajtóházba. EGYÉB Garázs kiadó. József Attila sgt. 161. 7—9 hónapos gyermek gondozását lakásomon elvállalom. „Gyermekgondozó" 3417. Jeligére a Sajtóházba. Egy- vagy két kisgyermek felügyeletét lakásomon vállalom. Alföldi u. 22., III. ép., B-Iépcső, II. emelet 11. Matematikát és fizlkát korrepetál középiskolai tanár. — „Belváros" 3480. Jeligére a Sajtóházba. Elvesztettem balkezes bőrkesztyűmet, benne egy fekete vékony kesztyűvel a Marx tér. Londoni krt. körül. A megtaláló szíveskedjen leadni Londoni krt. 22. szám alatt. Szűcs Etelka. » Matematika tanárt keresek harmadik gimnazista lányom mellé. „Komoly" 132 954 Jeligére a Hirdetőbe. x Garázs kiadó Csongrádi sgt. 21. Erd. 3—5-ig. x Heti egy napi takarítást vállalok. — ..Megegyezés" 132 971 Jeligére a Hirdetőbe. Matematikából, fizikából korrepetálok „Precíz" 132 947 Jeligére a Hirdetőbe. Kőművest keresek, aki konyha. spájz kivitelezését vállalná. „Tavaszi építkezés" 132 950 Jeligére a Hirdetőbe. Német, angol nyelvtanítás. fordítás. Gutenberg u. 26. Tanárnő. 4-től. Idős asszony mellé 55—60 év között nyugdíjas nőt háztartási munkára bentlakással keresünk. Csuka u. 36. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, I9«8. február 8.