Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-15 / 296. szám
Becsületből jeles Földi László harmadéves suth Lajos sugárúti munkásvillanyszerelő ipari tanuló, szállás előtt levél tárcámat, Szeged, Kossuth Lajos su- szakszervezeti könyvvel, színgárút 72/b. szám alatt lakó házbérlettel, anyakönyvi iraolvasónk köszönetet mond tokkal, 120 forint készpénzKovács Györgynek, a Dél- zel. Kovács György, mint bemagyarországi Áramszolgái- csületes megtaláló, a levéltató Vállalat dolgozójának, tárcát leadta vállalatom közMint olvasónk írja: „Decem- pontjában. Ezért köszönettel ber 5-én elvesztettem a Kos- tartozom." Ki tudta jobban a KRESZ-t? Boldizsár Sándor, Szeged, emlékszik rám, de én annál Rókusi feketeföldek 22. szám jobban emlékszem arra, hogy alatt lakó olvasónk arról ír, csaknem elgázolt, mert szahogy december 6-án déli 1 bálytalanul közlekedett kodra tájban az Izabella-híd- csijával. Arra is jól emléknál kerékpáron haladva szem, hogy utána nyomdamajdnem elgázolta a Cl 35— festéket nem tűrő hangon 10 rendszámú személygépko- méltatlankodott, s mikor azt esi. Nyílt levéllel fordul a mondtam, hogy hívjunk gépkocsi vezetőjéhez, s eze- rendőrt, akkor ön kapcsolt ket írja: „Tisztelt autótulaj- és elrobogott. Ugyan hová donos. azt hiszem, már nem lett a bátorsága?" Azok a fránya verebek Sándor Farkas, messzire elkerülni Szeged, Márama- tájékát is, mert, rosi utca 21. szám mint írja: „Amialatt lakó olva- kor hazajövök, sónk — mint any- nevetgélnek rajnyi más szegedi tam, hogy hol járis — nagyon sze- tam. Azok a szemreti a Széchenyi telen verebek nem teret, ahol szabad nézik, hogy hova idejében sétálni piszkolnak. Gonszokott. Most azon- dolom, nemcsak ban kénytelen nekem van rájuk panaszom, hanem mindenkinek, aki a Széchenyi téren jár-kel azokban az órákban, amikor a verebek szinte felhőt alkotva rátelepednek a platánfákra. Hát valóban nem lehet tenni semmit ellenük?" A napok nem kezdődnek mindig reggelekkel mar kezelt a brigádnapló. Benne száA munkát mok> az elért fe£nényekEnnyi ' es ennyi liter te), ellátni ennyi kilóval J°bb hizlalás. Fényképet is ragasztottak Munkával. Türelmetlenül Nincs panasza a kereset- amúgy is. Szeretne fordítják fejüket hátra a te- re. Havi átlagban neki is jönni. Munkába állni, henek, ismerősre várnak, annyit fizetnek, mint neIdős Zádori Jánost is isme- kem. Megélünk. Rendesen, tisztán rik. Hosszú évek óta. Hajnalban kezd a fejéshez, még sötét van. A reggelek így kezdődnek. Az öreget behívattam az irodába. A Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Inté- Ha ez az év befejező- bele az istállóról, csikóról, zet öthalmi gazdaságának dik, szokott lenni vacsora, borjúkról, meg a szénakazalkerületében történt Kíván- Egy-két üveg sör hozzá. Be- ról és silózásról is. Goncst voltam ra. Szokatlankor- nakolunk , „, , , , nyezet, kopottas iroda, az ó _ Mit'akar még? dos munka. Ilyen erteleméletére sorsdöntő intézkedé- Semmit. A munkámat ben a brigádra sem lehetett sek színhelye. Észrevettem, ellássam, oszt jól van. Más panasz sohasem, nagy dolog neki az újság- Semmit. ^ . író is. Nézegetem a brigádnap- Le azt a lapot, amin a l' i . , ,, lót. Nevek: Bernáth ' Jó- Palócz Károly gyerekeinek ló 0 brigadban zsef> szikora Péter, Rácz gyűjtöttek, be kellene ra± S József, Palócz Károly, Ba- gasztanL Eiső oldalon a heA brigád érdekelt. Harma- lázs János, Náczi András, Ez is elintézési mód? Bariszta Gyuláné, Oroshá- A portás ugyanis felelösségza, Huba utca 30. szám alatt rc vont, hogy milyen alapon lakó olvasónk a többi között mertem X. elvtárshoz felígy ír- „1967 októberében be- menni. Sajnos, nincs minfizettem a Dél-Alföldi Gáz- dennap időm Orosházáról gyártó és Szolgáltató Válla- Szegedre és vissza utazni, latnak 7079 forintot, hogy a hogy esetleg a rendreutasító földgázt vezessék be laká- portás közbenjárására fosomba. Azt az ígéretet kap- gadjanak ügyemmel." tam, hogy november 1-én szerelőket küldenek ki, akik Szerkesztői Üzenetek a munkát elvégzik. Ez nem történt meg. December 7-én Kezdő 37.1229. jeligére: Szegedre utaztam és az üz- Fejlett formaérzéke van, verletben gázboylert akartam sei azonban, sajnos, mégsem vásárolni. Ott közölték ve- közölhetők. -Tartalmuk, hanlem, hogy csak a Dél-Alföl- gulatviláguk régies. Annak di Gázgyártó és Szolgáltató ellenére, hogy szerzőjük kezVállalat engedélyére adják dő és minden bizonnyal fiki. Reklamálni mentem a atal, olyanok mintha 80—100 vállalat központjába, hogy éve írták volna őket. Alacs ezt miért nem közölték ve- Margit nyugdíjas tanítónő, lem előre? A portás irataim Szeged, Szivárvány u. 25.: tüzetes megvizsgálása után Érdeklődésére közöljük (több a földszint 10-es számú szo- olvasónk is hasonló problébába küldött, onnét a II. mával fordult hozzánk), hogy emelet 35-be tanácsoltak, a posta már tegnap, csütörEgv órahossza várakozás tökön megkezdte a decembeulán sem tudtam az illeté- rí nyugdíjak kézbesítését, s kessel beszélni, akit, mint előreláthatólag december 21később megtudtam, nem is ig azt mindenki kézhez kaplett volna szabad zavarnom, ja. dik éve versenyez, s elnyer- Kószó Antal, Szabó Ilona, lye> te a szocialista címet, az Csillag Lajosné és Tóth Április 4. nevet viseli. Idős István brigádvezető. Csak Zádori János tagja e kollek- nevek. És id. Zádori Jánost tívának. Nem sokat mond látom. róla. Meg-megreszket a Tavasszal Palócz Károly hangja. Munka a beszéd, megbetegedett. Operálták. Nehéz munka. Táppénzes, nem szabad dol— Munkaösszefogás van goznia. Családos ember. Há— mondja. — Etetésre kü- rom gyermeke még egészen lön brigád jut. Szeretek a kicsi. A brigád segített lebrigádban lenni. törni a háztáji kukoricáját. Szokványos kérdések, szok- Kezdődött az iskola. Kisványos válaszok. Már meg- pénzű, nagycsaládú emberekismertem az öreget, nem nek nem nagy öröm. öszakarok „lejjebb ásni". Ö szegyűjtöttek hát párszáz meg óvatoskodik, alig-alig forintot a brigád tagjai, mozdul a szája, önkénteleSZ. L. ITeljesítette tervét a Szegedi Nyomda Az idei év már óesztendőnek számít a Szegedi Nyomda Vállalat munkatermeiben. December 12-én befejezték éves termelési tervüket. Azért is szép ez a teljesítmény, mert évközben már egymillió forinttal növelték az eredeti előirányzatot. A felemelt terv teljesítése után most a ráadás következik, ami előreláthatólag kétmillió forintot ér majd. Jó „előmunkása" volt a termelési sikernek a jubileumi munkaverseny, a szocialista brigádok, üzemrészek aktivitása. November 7-én a vállalati ünnepségen a nyomdászok célul tűzték ki a „Szocialista Munka Vállalat" cím elnyerését; az eredmény, amivel az idei évet záriák, méltó ehhez a célkitűzéshez. A Szegedi Nyomda készíti a Dél-Magyarországot is. Részükről lapunk előállítása is „ráadás" lesz az év végéig. nül fél, nehogy kitakarja magát. Hát így. Beszélünk. Sorolja. — A fejés, a jószágok ellátása, ez a munkám. Naponta 190 liter tejet fejek, de most nem mindegyik tehén fejős. Az első lapra való Zádori A ba;ok a kikölclen robbannak Nagyon izgalmas, jó filmet az elsőre. S hogy az esemé- Közülük is a főszereplőn kikészített Anton Tyimonyisin r.yeket mégse mondjuk el, vül Jurij Volkov Hübe GesA hajók a kikötőben robban- inkább tegyünk említést a tapo-parancsnok, és Aléltnak című szélesvásznú szov- látványos rendezésről és a szandr Beljavszkij Ku'agin jet film rendezője. Ha a nagyon gondos, nagyon ta- alakítását dicsérjük meg. szovjet filmesek háborús té- láló szereplő-választásról. J. A. mához nyúlnak, minden műfajban tudnak produkálni művészit — vagy mint ez az alkotás is — színvonalas, kalandos izgalmú filmet. kiüőb^forakotó SeT h^ Bátor férfiak- gyönyörű repet, olyan jól, hogy kétők rohhlntóit a ^fsiszto nök" hosszú ívű- elnyújtott kedés nélkül mindent elhiíi id> teneerészet a Gestapo verekedesek, karddal, késsel, szünk neki, mint a gyerekek. ellen harcoíó ' ellenállókat * Ót * mutatia be eev nő a néme- ta kezzel ls' sok feszült pil- adason zsúfolásig megtoltottcÓféSzkÓbenSkémkedo?,na- ' ford Z^VI" ték-ahmozit- Ig?zuk ^stsrsssffssssegüket — a Gestapo-p; A kasztilíai sólyom Még ezt is id. Tizenharmadik János mondta, éve csinálom. Azelőtt meg — Voltam többször náGorzsán voltam kocsis. luk. Beteglátogatáson. Meg fl horgos! „csészecsoda" második napja Mi esett ki az UFü-ból? Tegnap közöltük M. B. viharlámpához hasonló forhorgosi lakos „látomását" — májú, alsó része fémből kévagyis, hogy közvetlenül a szült, közepe üveg vagy valajugoszláv—magyar határnál milyen kristályos anyag, tetitokzatos égi járműveket, teje ismét fém, patkó alakú. repülő csészealjakat fedezett „Tulajdonosa" egyelőre titfel, s őriz az egyikből kiesett kolózik, kilétét nem hajtárgyat. landó elárulni. Egyébként — A hírrel kapcsolatban eS>' Paliesi meteorológus szeújabb „szenzációkat" ad a rirn — elképzelhető, hogy az jugoszláv sajtó. Az újvidéki állítólagos tárgy valamelyik Magyar Szó tegnapi szama meteorológiai műhold alközli az „égből kapott" katrésze. A faluban az egyet, ... len „szemtanún" kívül abban tárgy fényképét es a „tulaj- az £őben senki sem láu>tt donossal' folytatott interjút, titokzatos repülő tárgyat... A képen az említett tárgy Az interjúban a „szemtanú" . állítja, hogy ő és családja látta a titokzatos repülő tárgy érkezését és távozását. Néhány napja a belgrádi és a külföldi újságírók hada parkíroz a horgosi parasztember kertjében, egymásnak adják, a kilincset az érdeklődők, hogy alaposan szemügyre vegyék, ellenőrizzék a titokzatos csészeaijból kiesett kilónyi súlyú tárgyat, amely a tudósító szerint egy 20 évvel ezelőtti kávédarálóra emlékeztet... Az Esti Hírlap munkatársa „tájékoztatást" kért a határőrség országos parancsnokságától. Csészealjügyben közölték: eddig ilyen repülő tárgyat nem láttak. Vámvizsgálatra sem jelentkezett. Amint észreveszik, azonnal szólnak... UJ FILMEK szerelem, valamint minden legszebb nők is elhalványodnnrsnnlr laknsztálváhin var- filmkockan átsugárzó ro- nak. Szinte még a gyönyör qnem mantika, kevés modern szín- rű szőkeség, Mari Ruz Real ^irattanmdWrHilT teó hatással: nagyjában egészé- és az ezúttal vörös színekóészetesen a tenger aTattis ben ez A *««»»* sólyom, ben induló Nuria Torray is. A szokósos romantikus ka- Legyőzhetetlen harcos a £ti az Óneratőr Valrím Ve- landfilm tehát. Van benne Sólyom. De egyetlen ponton veti az operator. Vagyim ve egy bonyodalmas örökösödé- mégis sebezhető. Vigyáznia rescsau. st ameiv elindítja acse- kel! arra — a lovgnak ezt A film nagyon szigorúan lekményt, de aztán a hatás a gyengéjét Elorrieta rendefelépített, több szálon futó másodrendű kellékévé válik, zése meggondolatlanul elfecselekménye egy csepp pi- A legfőbb ebben a filmben, csegi — hogy éjszaka háló, „„„-,» „ maga a Sólyom, a rettenthe- ingben ne ugrassák ki az henest sem enged a néző- tet!en hös_ mindenki legyő_ ágyból> továbbá> hogy ne nek: váratlan, feszült szitu- zője, az igazságtevő lovag, kereessék az utcára, mégtoációk tömegét teremti meg, a nők és a szegények védő- vábbá, hogy ott ne öntsenek s krimi-sodrású történéssel Pajzsa, vagyis Jókai a har- a fejére egy ablakból egy . -ert „ fiirr,ot madik hatványon. A nálunk vödör hideg vizet, mert aktoszi a mmei — majanem tulajdonképpen ismeretlen, kor megfázik és sokáig tüszfgy írtam: a végső győze- rokonszenves színész Ger- szögni kényszerül, lemre — nos, egyelőre csak raan Cobos játssza ezt a sze- ö. L. M krími szülőanyja sohasem szedett nyugtatőt Hetvenhat éves Agathe aki soha életében nem veti Christie. a világhírű bűn- be nyugtatót!" ügyi regényíró. a nemzet- Bezzeg az olvasói! Az izközi bestseller lista koroná- gaimas Christie-regénveket zatlan királynője. Hercule bújva gyakran nyúlnak Pcirot mester és a nála is nvugtatókhoz. Pedig ő még amatőrebb detektív. Ma'-p- a regi iskola híve; Agatha le kisasszony „szülőanyja", regénveiből hiánvoznak a új regény megjelentetekével mai nyugati krimi-regéünnepelte születésnapját, nyékből (és filmekből) szinCíme: Végtelen éjszaka. te kimaradhatatlan brutaliFőszereplője egy 22 éves tások, nála nem ül orgiát a fiatalember és a kritikusok szadizmus és a pornográfia, meglepetéssel konstatálták; _ Gyilkosság néIkü, p^.. hogy az idős írónő milyen jól ismeri a mai teenagerek és húszonévesek problémáit, életkörülményeit, sajátos nyelvezetét. „A 20-as években írt művei óta ez a legjobb Christie-regény!" — szinte egybehangzó verdiktje volt ez a brit könyvbírálóknak. sze nincs bűnügyi regény — mondja —, de a szadizmus! a brutalitást kerülöm. Ha Agatha Christie-ről van szó, beszélni kell élete legnagyobb sikeréről, az Egérfogóról. Ez a — Budapesten is előadott — darabja tizenhatodik éve megy _ , , . „ . , , . , egyfolytában az egyik lon.,Rendszerint 3-4 hónapig doni színházban. Az írónő már a premier előtt unokájára, az akkor 12 éves Matthew Prichardra roházta e darabjának honoráriumait. dolgozom egy könyvön, ezt a legújabbat azonban hat hét alatt írtam meg. Egyáltalán nem volt nehéz a 22 éves proletárszármazású Az unoka azóta 28 év cs férfiatalember Mike szerepet f. lett n& & ma már gaz_ magamra oltenem Jol szó- d ember __ puszUin a3 rakozom a fiatalokon. de kicsit sajnálom is őket. Az én időmben olyan pompás volt az ifjúság. rengeteg mulatságban volt részünk. Egérfogóból. Agatha Christie 77. évébe lépett. Üj regénye, a Végtelen éjszaka, meglehet az Mu'"pedig~**úgy~*tűnikT~ho'gy utolsó. Talán az utolsó, mindenki dolgozik, sőt úgy lrt — de n®m az érzik, hogy kimaradnának amely mreielenik. Van valamiből, ha nem tennék, ugyanis a tiok.iaban meg Lehet hogv ez nemesebb, egy kesz keziratf-, í'frcul<; de nekünk több volt az örömünk. A mai fiatalok mind aggódnak, oly sokan szednek közülük nyugtató szareket. Egyébként is, azt hiPoirot újabb kalandjairól —, de ezt a könyvét csak halála után engedi kinyc • matni. Még akkor is új meg új meglepetésekkel akarja elárasztani világszerte haszem, ma már én vagyok az talmas olvasótáborát, egyetlen asszony Angliában, R IBevált a s átutalási betét Szegeden mintegy negyed- sítette, azaz valamennyi hiéve fogad el az OTP kü- telét is bekapcsolta az aklönböző közszolgálati díjak cióba. Jelenleg tehát víz, befizetésével kapcsolatos gáz, villany, rádió, televízió, megbízást. A különböző hírlapi és biztosítási díjakra, számlák és díjak kiegyenlí- OTP törlesztésekre, és valatésének ezt az olcsó és ké- mennyi rendszeresen vlsznyeI(mes formáját eddig szatér- ^^ megbízásra mintegy felezer szegedi la- . ° kos veszi igénybe. Az OTP vallal kiegyenhtesi kotelcezt a szolgáltatását kiszéle- zettséget az OTP. A tanácstag beszámolók tovább folytatódnak Szeged mindhárom korü'etében. Ma, december 15-én. délután 5 órai kezdettel az Árpád téri általános iskolában Peták József városi. Csapó Mlfcályné és Kovács István I. kerületi; a MaTanácstagbeszámolók Józsefn7- I. kerületi; a Beke utcai általános iskolában Vadas György városi dr. Mucsl Józ efné. Tarnai Károly és Balogh József I. kerület); este 6 órai kezdettel a Mezfl Imre ólta'ános iskolában Bárdos Miklós városi dr. Szá-'a dách utcai általános isko'ában rületi: a Sárkány utcai könyv- Lajos és Pálfalvi István I kedr. Cíáky Eva városi. Korek tár helyiségében Savartya Mik- rületi: ugyanebben az ldöoontJózscfné dr. és dr. Oltvai Fe- lós városi Er.gi János és Ku- ban és ueyanott egv másik renc I. kerületi: a Dózsa György rnnczl István III. kerületi: az tanteremben Nitsinger GyuL altalános iskolában Vass István Élelmiszeripart Technikum városi, dr. Kasza József éa városi. Takács Antal és Korda Marx tér 20. szám alatt levő Pzieetl János 1. kerületi: az László T. kerületi; a Fodortele- kollégiumában dr Imre Ottó- Éniiölprri Ted-n'lcimhvi dr. pi pártszervezet helyiségében né városi. Kószó József és Kulka B'rigve* "árosi. Diós JóKovacs István városi. Oláh Ká- Barna Ferenc III. kerületi; zsef és Ppm Tstvánnó r. kerüroly és Nagy József II. k-rüle- dólutár fél 6 órai kezdettel lett; a Bck-rt utcai •Ut«iánoa ti; a szegedi seprűgyár Cserzy a Dugonlo; utcai általános is- 1-ko'ában Varga István városi. Mihály utca 35. szóm alatt dr. kólában dr Naev Attilánk vá- Bóra éntalné és Nagv Mihály Berkes Pál városi. Csanádi Ba- ,-QSÍ. Tarnai László és László I- kerületi: a Tömörkénv Tstlázsné és Végvári Istvánná III. jván I. kerületi; a Tömörkénv ván gimnáziumban dr. Csákós kerületi: a Katona József ut- István gimnáziumban Tan Já- Ferenc városi. Vincro Ovörgv cai óvodában Kenéz Antalné nos városi dr Varga János és és Pusztai Andor I. kerületi: a városi. Hernádi János és Gyu- Börcsók Ferenc I kerületi: a Trlbuhin sueánití MTH iskons István III. kerületi; a Mó- r..tpnh.r„ „trjli A,talány isko. Iáb™ Frdel I-m-án várost. Gera Ferenc álta'ano- iskolában Gü'enberg utcai általános isko- ^ Isuánné fe istvánnó Selmcnzy Adrienne városi. Tóth Iában Hofgesang l éter városi. m. kerületi tanácstagok tartó Béláné és Barta József III. ke- Kedves Andrásné és Csanádi iák meg beszámolóikat Szerda, 1967. december 13. DÉL-MAGYARORSZÁG 5