Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-07 / 264. szám

Hz ünneplő Moszkva Leningrád után hétfőn új- Eljöttek az ünnepi ülésre tagja, a Legfelső Tanács Él­ből Moszkva vette át a a forradalom és a második nökségének tagja nyitotta Nagy Októberi Szocialista világháború hős veteránjai, meg. Forradalom 50. évfordulói moszkvai munkások, tudó- A szovjet himnusz elhang­ünnepségeinek stafétabotját, sok, művészek, a szovjet fő- zása után az ünnepi ülés A Kreml kongresszusi palo- város közéleti személyiségei, résztvevőinek hatalmas tap. taját ismét zsúfolásig meg- Az ünnepi ülést Viktor sa közepette Alekszej Koszi­töltötték a moszkvai városi Grisin, a moszkvai városi gin, az SZKP Politikai Bi­és területi pártbizottság, a pártbizottság első titkára, az zottságának tagja, a Szov­moszkvai városi és területi SZKP Központi Bizottsága jetunió Minisztertanácsának tanács együttes ülésének Politikai Bizottságának pót- elnöke mondott beszédet, résztvevői. Moszkvai idő szerint pon­tosan délután két órakor az ünnepi ülés 6000 résztvevője szűnni nem akaró tapssal köszöntötte az SZKP és a szovjet állam vezetőit, Leo­nyid Brezsnyevet Alekszej Koszigint és Nyikolaj Pod­gornijt, valamint az ünnepi ülés külföldi vendégeit, köz- __ tük a magyar párt- és kor- sze j" Koszigin "Nyikolaj Pod- szorút helyezett el a Lenin mányküldöttséget, Kádár Já- gornij> 'valamint az SZKP mauzóleumon, nost, az MSZMP Központi GS a SZOvjet kormány más Röviddel ezután a delegá­Bizottsága első titkárát, a vezetői hétfőn az SZKP ció az Ismeretlen Katona delegáció vezetőjét és a dísz- Központi Bizottsága, a Szov- sírját is megkoszorúzta, elnökségben mellette helyet jetunió Legfelső Tanácsának A koszorúzásnál jelen volt foglaló Fock Jenőt, a Mi- Elnöksége és a Szovjetunió Ivan Kolesznyikov altábor­nisztertanács elnökét. Minisztertanácsa nevében nagy, s ott voltak a moszk­Az ünnepi ülésen ott van- megkoszorúzták a moszkvai vai magyar nagykövetség nak a szocialista országok, Ix,nin mauzóleumot munkatársai, a kommunista es munkás- A szovjet vezetők ezt kö_ Vasárnap az ünnepségeken mokratiku^ Trereeretek fs v<;tően koszolút helyeztek eI részt VeVŐ többl kÜldÖtteé" nemzeti demokratikus pár- aZ Ismeretlen Katona emlék" gek is megkoszorúzták a tok képviselői, több ország művére. Lenin mauzóleumot és az Is­délelőtt a Kádár meretlen Katona sírját. Koszorúzások a szovjet fővárosban 0 Moszkva (TASZSZ) János vezette magyar párt­Leonyid Brezsnyev Alek- és kormányküldöttség ko­állam- és kormányfője. Hétfőn A szovjet főváros nagyvonalú és sajátos fejlődésen ment át a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom óta eltelt öt évtizedben. Az egész világ azt az arculatát ismeri amely képünkön is látható: az ősi hagymakupolás templomok aranyló csillo­INCFJ, A«III.IJ „„ gása fölött a Kalinyin sugárút új magasházainak hosszú sora fehérlik messzire Megemlékezések, gyűlések A hódmezővásárhelyi vá- rök László, a megyei tanács get a Juhász Gyula Muvelo­rosi partbizottság a városi vb. elnöke avatta fel a mo- dési Otthonban a Csongrád tanács végrehajtó bizottsá- dern vendéglátó-kombinátot: megyei és a gával és a Hazafias Nép­szegedi járási a felújított Korona szálló- ügyészség, a szegedi megyei éttermet. A 150 éves épület bíróság és a szegedi járási korszerűsítése 12 és félmii- bíróság is. Ünnepi beszédet liós költséggel 3 és fél évig mondott dr. Simon László, tartott és az új Koronát rö- a szegedi megyei bíróság el­videsen az ország legna- nöke, azt követően pedig gvobb cukrászüzeme egészí- kulturális műsor szórakoz­ti ki. tatta a megjelenteket. Az újszegedi népfrontbi- A Szegedi Fürdők és Hő­zottság tegnap tartott jubi- forrás Vállalat a Szegedi leumi ünnepséget az évfor- Építőipari Vállalat Dáni Já­duló alkalmából a November nos utcai művelődési termé­7. Művelődési Otthonban, ben tartott ünnepséget. Ün­háztermében terüttsor teg- mfgesang péter> a Hazafias dos Miklós, a vállalat igaz­. Népfront Szeged városi bi- gatója, majd jelvényeket front városi bizottságával közösen jubileumi díszün­nepséget rendezett hétfőn este a Béke Szálló emeleti nagytermében. A díszünnepségen dr. Tör­köly Ferenc, a városi párt­bizottság első titkára mon­dott beszédet, majd kulturá­lis műsor következett. Csongrádon a Kossuth La­_ , 1-J- - I. MUVEIUUC&L VLLUUUUDII. I LTTIIUN UNIIC/WT^I. jos Muvelodesi Otthon szín- beSzédet mondott nepi beszédet mondott Bár haztermeben mfgesang Péter, a Hazafias dos Miklós, a vállalat igaz. Ünnepségre SSgT & Népfront Szeged városi bi- gatója, majd átadta a Kivá­Um Tzséf,' a megyei PÚrt- zottságának titkára^ Ezt kö- ló dolgozó jelvényeket és végrehajtóbizottság tagja is vetően az Ifjú Garda Ifjusa­részt vett. Az ünnepi külsőt S> Varos irodalnu színpada öltött terem megtelt a csöng- adott irodalmi műsort, rádi veteránokkal, az üze- A Szegedi Postaigazgato­mek a helyi termelőszövet- sag tarsadalmi szerveinek kezetek és az intézmények rendezésében is ünnepseget képviselőivel. Góg Mihály, a rendeztek tegnap Szegeden városi pártbizottság titkára a Tisza Szálló koncertterme­mondott ünnepi beszédet, ben. Ünnepi beszédet mon ló dolgozó okleveleket. A budapesti szovjet nagykövet rádióbeszéde F. J. Tyitov, a Szovjetunió legetik a magyar nép ezer, budapesti nagykövete a Nagy meg ezer fiát, akik önfelál­Októberi Szocialista Fórra- dozóan küzdöttek Oroszor­dalom 50. évfordulójának szág földjén a szovjet hata­előestéjén. hétfőn beszédet lomért az orosz munkások­mondott a Magyar Rádió- kai és parasztokkal vállvet­ban. Méltatta a Nagy Októ- ve. A szovjet emberek Októ­beri Szocialista Forradalom ber valamennyi hósével történelmi jelentőségét, majd együtt mint édes testvérei­a többi között hazánk és a ket ünneplik őket. Szovjetunió kapcsolatairól A nagykövet befejezésül beszélt Valahányszor a tolmácsolta a testvéri Ma­szovjet emberek a Nagy Ok­tóber győzelmének évíordu- gyarorszag dolgozoinak a lóját ünneplik, hálával em- szovjet dolgozók üdvözletét Felvonták az állami zászlót A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfor­dulója alkalmából délután ünnepélyes külsőségek kö­zött, katonai tiszteletadás­sal felvonták a Magyar Nép­köztársaság állami zászla­ját, a Kossuth téren a Par­lament előtt. Az állami zászlót díszőrök kíséretében vitték az árbochoz, majd a Himnusz hangjai és a dísz­század tiszteletadása közben vonták fel az árbocrúdra. A díszegység és a zenekar díszmenetben vonult el a felvont állami zászló előtt. A Nagy Október a szovjet testvér­városunkban ból és a finn Ouluból. Odessza, 1967. november 6. Szovjet testvérvárosunk, a Hős város már napok óta ünnepi külsővel várta a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulójának felköszöntését. A várost I tTlÖOZQ tlS szovjet zászlók és ukrán vö- r rös-kék lobogók, ünnepi fel­iratok és a fél évszázadot jelképező ötvenes szám dí­szíti mindenfelé. Esténként színes fényár önti el a min­dig mozgalmas utcákat: a Lő hős Zoltán telefon­ludósítása Odesszából jöttek a kapitalista orszá- rűn félbeszakítva mondja el gokból is hivatalos városi megemlékező beszédét: az delegációk: az angliai Liver- ötven év harcait, kiemelkedő poolból, a japán Jokohamá- sikereit. Tömören összefogla­színpad ló beszédében melegen szólt Szegedről is, amely a test­vérvárosi kapcsolatok ré­vén is erősíti a szocializmus ügyét. A tőkés országok testvérvárosaival fenntartott együttműködésről pedig úgy emlékezik meg, mint a bé­kés egymás mellett élés eredményes példáiról. Be­A delegációk vezetői — párt első titkárok, illetve polgármesterek — az opera főtvonalakon sokszínű" vil- és balettszínházban rendezett szédét" követően egy 1917-es lanykörték füzérei és dísz- jubileumi ünnepség elnök- idds harcos lép az emel­kivilágítás növeli az ünnep ségében kaptak helyet vényre, majd sorra kö­hangulatát. A legszebb mégis (Odessza reprezentatív, nagy vetkeznek a többi felszóla­a kikötő. A nagy tengeri miiltu, 151)0 ferohelyes szín- fesok. Baráti, hosszan tartó hajókat villanyfűzérekkel hazat > melynek tervező- taps köszönti a felszólaló övezték és tetejükről messzi- mérnökéi Fellner es Helmer Perjési Lászlót, aki a Sze­re világít a Fekete-tenger terveztek a mi szegedi szín- ged városi pártbizottság és végtelenbe tűnő víztükre fö- házunkat is^ _ — valósággal a tanács, Szeged valameny­lött a vörös csillag. A kikö­tő partján fényfelirat ol­vasható több méteres be­tűkkel: „Éljen a Nagy Ok­tóber!" Az ünnepi hangulat mos­tanra vált teljessé. „Sz prazdnikom!" — így köszön­nek az emberek egymásnak újjávarázsolták az elmúlt nyi dolgozója nevében a két év alatt. A négymillió testvérváros elvtársi, be­rubeles rekonstrukcióval most a Nagy Október ünne­pére készültek fel.) A megyei és a városi párt' ráti üdvözletét írásba fogla­ló nagyméretű, díszes per­gament okmányt ad át. A Komszomol küldöttei vö­bizottsag, valamint a me- rös zasziók sokasága alatt gyei és a városi tanács által lépnek a terembe. Az úttö­- - rendezett színházi diszun- rók Ws piros és ölelik egymást ezekkel a nepsep hetfon délután, szov- sapkáikban mennek és vö­szavakkal, amely magyarul Jet sz«rint _ket órakor rös szegfüszálakat nyújta­„jó ünnepeket" jelent. Mint- kezdődőit. Az előcsarnokban Mk át a közönségnek, s ma­ha a természet is ünnepelne: a jubileumot szimbolizalo guk ig virágcsokrokkal so­erre a napra az egyébként Jelvényt tűztek az erkezok rakoznak fel a színpadon, is kellemes éghajlatú Odesz- ruhájára. A színpad impo- Munkás és kolhozparaszt zansaga_ mellett is nemesen Szocialista Munka Hóse, egyszerű Égkék bársonyos egyetemi tanár követi egy­hatter; előtt voros drapéria mást a felszólalásokban, és szeli at a színpadot, es emeli ki Lenin hatalmas portréját. A színpad felső sarkában két Lenin-rendjel és az Arany Csillag kitüntetés, amelyekkel Odessza megyét, 1965-ben pedig magát Odesz­szát, a Hős várost tüntették Mentek az ünnepre a Hős ki. Az elnökség mögött szara csodálatosan derült, verőfényes, lágy idő köszön­tött, a déli órákban még a könnyű felöltő is lekíván­kozott az emberekről. A küldöttségek érkezése a város barátai is. Hivatalos szovjet hadsereg különböző delegációk érkeztek a test- fegyvernemeit képviselő ka­vérvárosokból. Vasárnap ko- tonák állnak díszőrséget. ra délután futott be a vo­valamennyi külföldi delegá­ció vezetője köszönti az odesszaiakat. Énekel az egész terem nat a szegedi párt- és taná­csi delegációval: Perjési Lászlóval, az MSZMP Sze­ged városi bizottságának el­ső titkárával és dr. Biczó Györgygyei, a Szeged me­gyei jogú városi tanács vb. elnökével, akik az Ukrán Kommunista Párt odesszai városi bizottságának és a tanácsnak meghívására ér­keztek. Az állomáson Bed­nij, a városi pártbizottság titkára, Zajárnij, a városi tanács elnöke és Szimonyen­ko, a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság odesszai elnö­Vörös zászló a városnak Az ünnepséget M. Sz. Szi­nyica, az SZKP Központi Bizottságának tagja, az Uk­rán Kommunista Párt odesszai megyei bizottságá­nak első titkára — az ünne­pi szónok — nyitja meg és ja­vaslatára nagy taps közepette választják az elnökség tisz­teletbeli tagjaivá az SZKP Politikai Bizottságát. Fel­csendül a katonazenekar ke meleg elvtársi öleléssel élőadásában a szovjet és az fogadta őket. Megérkezé­sük után a városi pártbizott­ságon tettek látogatást, hét­főn délelőtt pedig ünnepi külsőségek között koszorúz­ták meg az Ismeretlen Mat­ukrán himnusz, majd for­radalmi indulók hangjai közben egy tábornok hozza be a színpadra a város vörös zászlaját. Ezt követően be­jelentés hangzik el, hogy majd „Lenin októbere" cím­mel irodalmi műsort mulat­tak be. Makón a jubileumi évfor­duló előestéjén tegnap Tö­dott Nagy Albert, az MSZMP postaigazgatósági alapszer­vezetének titkára, majd mű­vészi műsorra került sor. Tegnap tartott ünnepsé­Ma: koszorózási ünnepség Szegeden A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évforduló­jának ünnepén, ma, kedden délelőtt 11 órakor koszorúzá­si ünnepséget rendez a szegedi szovjet hősi emlékművek­nél. a Széchenyi téren és a Dugonics-temetőben az MSZMP Csográd megyei és Szeged városi bizottsága, a Csongrád megyei és a Szeged megyei jogú városi tanács, a Hazafias Népfront Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága. róz tengerparti emlékművét. Odesszát újabb megtisztel­A többi testvérváros de- tetés érte: a Nagy Októbe­legációja — Odesszához ha- ri Szocialista Forradalom sonlóan tengeri város lévén jubileuma alkalmából a — hajón érkezett. Itt van a Párt Központi Bizottsága vö­bolgár küldöttség Várnából, rös zászlót ajándékozott a a jugoszlávok Splitből, de városnak. Üjból zúg a fel­álló közönség tapsa, ami­kor a zászlót ünnepélyesen behozzák. Átadják a szegediek üdvözletét Ezután Szinyica elvtárs a szónoki emelvényre lép és tapsoktól, ünnepléstől sű­A gyűlés végül üdvözlő le­velet küld az SZKP és az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának, majd felhangzik az Inter­nacionálé. Együtt énekel az egész terem és a forradalmi himnusz harmadik verssza­kánál valósággal átforróso­dik a levegő. Az Internacio­nálé után kiáltás hallatszik: „Éljen a párt!" És az egész színházteremben hangzik rá a hatalmas hurrázás. Aztán megint: „Éljen a szovjet nép!" — és megint hatalmas hurrá. Percekig tart a hur­rázás és az ováció. Szovjet testvérvárosunk ünnepel.,; A gyűlést követően rend­kívül művészeten megfor­mált és az Október esemé­nyeit allegorikus játékok­ban, balettben bemutató műsor következett, amely nem nélkülözte a könnyed, vidám, kedves elemeket sem. Az ünneplő közönség valóban a Nagy Októberhez méltó ünnepi, jó hangulat­ban hagyta el este 8 óra kö­rül a színházat. Kedden, a nagy jubileum napján katonai díszszemle és az odesszai dolgozók vár­hatóan nagyméretű impo­záns felvonulása köszönti majd mindannyiónk közös ünnepét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját. Hétfő, 1967. november 6. DÉL-MAGYARORSZÁG 3

Next

/
Thumbnails
Contents