Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-06 / 263. szám

ik KORÁÉ* MIKLÓS ifi öreg ^racionalistára A forradalom névtelen katonáinak „Veszélyben a szocialisták közös hazála! A mi hazánk, a mi kincsünk, a mi Jövendőnk, a ml gyermekeink, unokáink egyetlen öröksége: á forradalom!" Ligeti Károly lapja: Forradalom. Omszk. 1919. március 10. Honnét indul el a fiú, amíg eljut, forradalom, a fegyveredig, mig érted szánja halálra magát, bátorságot honnét merít? Mi löki, hajtja, hogy futóárkok pocsolyáiba arcát temeti, pergötűzbtn, csupasz köveken magát torlasznak eléd felemeli? Hóviharokon vonul át, Oroszország, szibériai teledben, mezítláb végtelen pusztáidon, éhesen befedetlen; szuronyos fegyverét hurcolja csak, azt kezéből többé ki nem ejtheti, ledönti bár a tífusz, a vérhas, a sebláz, azt mindegyre magához öleli. Mert az a szuronyos szerszám, a fegyvere, az az egyetlen jutalom, amire várt, amiért nekivágott véres utadnak forradalom, mert neki jutalom az. hogy a fegyver végre nem dördül mindig ellene már, mikor ölnie kell, s mint addig, már nemcsak önszívébe talál. S ha a szurony falszakítja a zubbonyt s a mellkast a zubbony alatt. s kifordítja a beleket, rohamozva, az átka már nem a saját fejére szakad, torkán a feltörő üvöltés elődei évezredes gyötrelmeiből süvölt, de végre magáért, övéi igazáért lesz véres a talpa alatt a föld, de végre a soha-többr-ilyen-háborút. de már az utolsó öldöklés jogán, reményén, hogy ez a harc lesz a végső s a béke fakad fel gyilkos vasa nyomán. 2. Honnét indul a fiú. húsz évesen. pehe'yző állal, asszonyi csóktól szűzen, anyai csókkal, könnyel nyomában? Milyen emlékeket visz, milyen keserű tapasztalatot, húsz semmi-kevés fiatal éve mig a gránátok szilánkszírmai közé kidobatott? Gyerekkorából mit őriz, közös cselédkonyhák sovány leveseire, istállók almára em[lékezik? Templomok hideg kövére térdeltetö alázat rogyasztja lépéseit? Az abbahagyott iskola mit adott? — Menj, tízéves, keresd meg a kenyeredet! — Kisbéres múltjából felcsattog-e gőzgép lendkereke, hogy vágyva inasa nem lehetett? A korán kezdett vándorlás Pest emberpiacán, tizenhétévesen Mit oltott belé az otthontalan világben kódorgó sorsa nyomorban, éhesen? A grófi földeken kézcsókra görnyedt- tehetetlen rokonok, mivel búcsúztak tőle, siratva, mig karjában beteg anyja zokogott? S mikor Szerbiába az első halottak mellé parancsolták lefeküdni a földre, mit érzett a társakat tapogatva, földijeit, vérüket feltörölve? S a Kárpálok iskolás-kövyv-vidékeiből valósággá vált hegygerincen s botozás után, roham előtt rádöbbent-e, hogy Isten-Haza-Király hazug szentsége [nincsen? 3. .7 hová jut el a Húszéves, a vem az övék apai házból, a nem övé drága hazából merre viszi a távol? Mig Orenburgig gyalogol, Szamarkandig, paraszttanyákig, lágerekig, milyen számvetés útján méri fel, hogy hova tartozik, , .^n^-tahogy kinek fordítsa szuronyát. arcát a jövőnek mutatva, s meglelt forradalmának csillaga alá magát besorozza, s meneteljen milliók között egyszerű vörös sorkatona, Európa hontalan árváin ' ott végül mégiscsak lett otthona, föld nincstelenje, kinek t vagyona, kincse, hogy fegyvert ragadott, s a forradalom csapásan „ ja a történelembe kanyarodott. 4. Kire gondoltál. Húszéves, magadat halálra szánva, eleven sebeken gázolva, hörgő jajokon át csatázva, tudtad-e, felismert igazad parancsszavát követve, hogy meg sem született utódok bízatott jó fegyveredre. hogy a tőled megtagadott haza becsületét egyedül te vigyázod. Oroszország jégmezőin vonulva, a harcodhoz méltó Magyarországot? S ami a legtöbb: már az emberhez méltó emberiségért viseled fegyveredet, vállalod sorsodat, s szenvedéseid az egy emberiségnek segítenek? 5. Jaj, miért indulsz el haza, anyádhoz, még gyermek kedvesedhez, itthon mi fogad, tudod-e. csak hogy folytasd, ahol kezdted. Nem jutott hozzád, a Vörös Ojság, a július végi számok, a közelgő végről jelt adva, mi készül és mi vár ott? Átkelt a horda .a Tiszán, az út Pestnek kitárva, Zadravecz páter áldást kért Ostenburgék urára, Zápolya sárkány fogaiból fehérkesztyűs hóhérok keltek, szöges drótokba tekerik, kik utadon meneteltek. Hiszen visszafordulsz, ha olvasod az itthoni híreket: a botbűntetéses parlament urai hogy számodra mit készítenek hogy nincs kegyelem a szegénynek, letapossák ismét a földre, puskatus ver a fejre, bikacsök lép a bőrbe, csendörök puskaszíja ... Láttad, mikor a szolgabíró urat nem vette észre a nyomorult kunhegyesi paraszt, s melletted félholtra verték, az ágyatokra szorítva. s hallgattad némán, hogy felhasogatott arccal a fájdalmát rítta Ó mi volt az elrejtett fegyverrel a padlásgerenda alatt! Meg kellett volna fogni, s rájuksfítni a ravaszt. De kevesen voltatok, hűségesek, leszámolásra készen, üldözöttekkel, föld alatt az új forradalom hitében! E föld a mélyek mélye volt, a lenti nincs-továhb. ennél már lejjebb taszítani egy népet, nyomorultabbá tenni nem lehetett hazát. Készült a leg szörnyűbbre a cattarói gyilkos a másik haza ellen, hatszázezer halottal. Magyarország, hogy ismét megtizedeljen. Ó forradalom, megváltó, te minden fájdalomra Ir, hozzád kiáltoztak a mélyből felcsukló szavaink. Itt vagytok-e már fiaim, akikért verekedtem, kikért naponta szivemet a hó gyémántjaira a golyóknak kitettem? 6. Elnézlek, Hetvenötéves, összeaszott gyermeknyi testedet, hogy eltorzult tagjaidban a fájdalom meddig repedt. A könyörtelen elmúlás közel, belőled mi marad meg? Vallatlak, bejárt utadat mondd el, ha megjegyezted. Számodra Oroszország egyetlen út volt, rábíztad magad, vezetett, Orenburg, Taskent, Aktyibinszk. Kiev — hol jártál? — mindegy volt neked. Testvéreid kínozták mindenütt, vártak az oltalmazó ezredek, naplóikat lapozva, neved Gavróék. Vargáék, Miinnichék neve mögött ragyogna. Nem hírért, névért: a szép tisztességért viselted te is fegyveredet. hívott, a szegények forradalma, s hű fiuk, megtetted, ami tőled telhetett. Emléked ezért ringatják erdők, rezgik leveleik. hol utad vezetett a Tiszától az Uraiig, a Káspi-tengerig. jeltelen emlékedet ezért őrzik néma folyók, hegyek, sivatagok, új városok építik, köveikben harcod még folytatod, s míg ember él a földön, nyomtalan nyomodban lép már mindig tovább, és majd kiteljesíti, amit elkezdtetek ti, a reménység korát. Bede István Aurora Gyurkó László könyve Leninről és Októberről könyvtári irodalmat olvastunk már; úgy tűnik, erről a témáról reménytelen újat írni. Gyurkó Lászlónak sikerült ez a reménytelennek látszó vállalkozás. Könyvét. a Lenin, Októbert olyan izgalommal olvashatjuk, mintha vadonatúj dolgok lennének benne. Miért érezzük szinte a könyv minden lapján az újdonság izgalmát, erejét? Azt hiszem, nem elsősorban a könyv tényei, adatai, hanem mindenekelőtt az író szemlélete, előadásmódja miatt. Emlékezhetünk rá, nem is olyan régen úgy beszéltünk a szocializmus győzelméről. mint egy idillikus ünnepi felvonulásról. Gyurkó László könyve másképpen beszél. A bennünk élő egyszerű és naiv képnél Jóval összetettebbnek, bonyolultabbnak ábrázolja a valóságot, a forradalmat és Lenin személyét is. Azt hiszem, könyvének Í2galmasságát mindenekelőtt éppen ez adja. Gyurkó számára a forradalom a történelmi szituációnak és a tömegek helyzetének hatalmasra növekedett, rendkívül éles konfliktusa. Ennek az ellentétnek azt az ívét, amely a forradalmárok és az ellenforradalmárok között feszült 1917 februárjótól októberig, tulajdonképpen és jórészt eddig is ismertük. Gyurkó azonban nemcsak ezt a kétségkívül leglényegesebb konfliktust mutatja meg. hanem számbaveszi és ábrázolja azokat az ellentéteket is, amelyek a forradalmárok között feszültek ezekben a rendkívül bonyolult napokban. Ezzel hitelesebbé és izgalmasabbá válik egyrészt a kor, amelyről ír% másrészt maga a fő konf-' liktus. a következeles forradalmárok és a következetes ellenforradalmárok ellentéte is. Október harcben, kemény és elszánt harcban győzött, s ezt a harcot nemcsak a reakció ellen kellett megvívni, hanem harcolni kellett a bolsevik pártban, sőt a párt felsőbb vezetésében is ezért a győzelemért. Ezt a harcot Lenin vívta. Nem arról van szó, hogy vezette. Természetcsen vezette is, kcsóbb, amikor már győzött a forradalom. De amíg addig eljutottak, addig bizony Lenin sokszor szinte magára maradt, egyedül harcolt a forradalomért, szembefordulva szinte a párt egész Központi Bizottságával egyedül hirdette a forradatom szükségességét. Már amikor a februári forradalom győzelme ulán Svájcból hazatért Petrogrndba, jelentkezett ez az ellentét, ez a szinte Októberig tartó konfliktus. Amikor ismertette forradalmi programját, az áprilisi téziseket — „ez lázálom — kiabált bele beszédébe ®ogdanop — egy őnült lázálma! Szégyen ilyen zagyvaságról akárcsak vitatkozni is." S higgadtabban, de a lényeget tekintve ugyanilyen végeredménnyel értékelte a lenini programot sok más bolsevik, köztük például Zalezsszkij: „Aznap Lenin elvtárs meg saját sorainkban sem akadt senkire, aki nyíltan támogatta volna." S ez a harc később még tovább folytatódott. Az ismét illegalitásba kényszerülő Lenin beadványaira, leveleire egy időben a Központi Bizottság még csak nem is válaszolt, cikkeit meghúzták, rövidítették, úgy. hogv Lenin kénytelen volt bejelenteni lemondását központi bizottsági tagságáról. Ellenkezéstszültek a fegyveres fel kelés előkészítése, napirendre tü2ésre vonatkozó tervei is. A tornyosuló nehézségek már-már emberfelettiek. Szinte csodálatos, hogv Lenin nem vonult vissza a néha megoldhatatlannak látszó feladattól. De természetesen nem vonult vissza, hanem roppant energiával dolgozott tovább, írt. tárgyalt. beszélt. szervezett, agitált, s október 10-én. amikor először vett részt ismét a Központi Bízottság ülésén, már a következő határozat született: „Megállapítván tehát, hogy a fegyveres felkelés elkerülhetetlen és teljesen megérett, a Központi Bizottság felhívja a pártszervezeteket, hogy vegyék ezt Irányadóul..." Hogy ez miért és miképpen történt így, hogyan győzedelmeskedett Lenin forradalmi politikája: erről szól Gvurkó László könyve. Az öt nagv fejezetből álló müvet egy portré vezeti be Leninről, az emberről és a forradalmárról, egy rendkívül szépen megírt, szemléletes erejű portré, amelynek tudományos igazsága legalább olyan értékes, mint kompozíciójának forrná ssága. Ezt követi egy jól pergő dokumentumfilm mozgalmasságával is versenyző körkép Oroszország helyzetéről. sok érdekes adattal, új tényekkel. A következő fejezet, a forradalom születésAnek eredménveit elemzi ét követi m-nmnn. A negyedik rész magát az októberi forradalmat mutatja be. Gyurkó Lászlónak a Szépirodalmi Kiadónál megjeleni eleven előariású történelmi esszéje érdekes és izaalmas olvasmány, kiemelkedő értéke a maa'-arnyelvű Leninirodalomnak. ÖKRÖS LASZLÖ S;mon Iqloj De Mdsenyka iga Megszokta már az öregember, hogy idegenek ls be térnek a présházba. A szőlő mellett hajításnyira húzó dik az Országút, autón, szekéren, meg gyalogosan sok ember megfordul arra. Egyik égv bögre vizet kér. másik érdeklődik, hogv van-e eladó szőlő, harmadik megáll egv kicsit megpihenni, hiszen a présház eresze alatt csak kényelmesebb elszívni egy cigarettát. Magam ís átlépdeltem a szőlőtőkék során, aztán köszöntem illendően, de erre fel se rezzent az öregember. — Lenne egy szál gyufája, bácsikám? — Az nincs — mondta —, csak tüzem van. Tüzem az még akad. — Messziről? — kérdezte, miközben világháborús töltényből gyártott öngyújtójával lángot csiholt az arcom előtt. — Csak Pestről. — Csak? Hiszen az messze van! Az unokám is ott lakik, de nagyon ritkán jön haza. mert Pest csakugvan messze van. Fél éve talán annak, hogy utoljára láttam őt. — Egyedül csőszködik az egész szőlőben? — kérdeztem, hogy gyorsan másra tereljem a szót. mert gyanúsan megremegett az öregember hangja, hetvenen túl érzékeny az ember, mint a kisgyerek. Az öreg sovány arcára halovány mosoly derült. — Nem vagyok én csősz, csak amolyan madárriasztó. Csak a seregélyeket űzöm, hogv höss, te höss! Éjzakára haza is mehetek, mert akkor jön a rendes csősz, de inkább itt alszom, mert messze van nekem már a falu. Vacsorát küld az asszony ... — Hát reggelit, meg ebédet? — Akkor a magam ura vagyok. — Mi volt a reggeli? — Egv kis paprika, meg szalonna. Elég az egy magamfajta öregembernek. 6 DÉL-MAGYARORSZÁG UÉTTÖ, 1967. november 6.