Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-01 / 258. szám

I KULTURÁLIS, TUDOMÁNYOS KÖZPONT 0 harc és a győzelem útján A szovjet nép, a szocialista tábor dolgozói, az egész haladó emberiség készül arra, hogy ünnepélyesen emlékez­zék meg az emberi társadalom fejlődésének történelmében új szakaszt nyitó Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójáról. A szovjet állam fennállásának ötven éve alatt hatal­mas változások mentek végbe. Ez az ötven esztendő a harc. a felfedezések, a kutatások, s beteljesedések nagy­szerű és nehéz útja volt. Ezt az utat tette meg Odessza is. Méltán vagyunk büszkék arra, hogy a Nagy Október krónikájában, hazánk történelmében jelentős helyet fog­lalnak el forradalmi, harci és munka dicsőséget kiví­vott dolgozóink tettei. Odessza nevét aranybetűkkel nyomtatták a munkás­osztály forradalmi harcának történetébe. Ebben a város­ban hozták létre 1875-ben az első oroszországi munkás­szervezetet, a Délorosz Munkásszövetséget. Más marxista szervezetek odesszai megalakulása és fejlődése is szorosan összefügg az összoroszországi forradalmi mozgalommal, Lenin tevékenységével. Nagy figyelemmel kísérte Lenin az odesszai munkásmozgalmat. Az ő utasítására jöttek ide különböző időszakokban azok a tapasztalt bolsevikok, akik Odessza dolgozói között nagy propagandatevékenységet fejtettek ki, aktív politikai harcra ösztönözve őket. A múlt század végén, századunk eleién Odessza ha­talmas ipari és kikötővárossá fejlődött. És lehetővé tette a munkásosztály gyors növekedését, amely mindig szoli­dáritását nyilvánította Oroszország dolgozóival, élénken reagálva az országban és külföldön végbement esemé­nyekre. Az odesszai munkások jogaikért küzdve, saját és kül­földi elnyomóik ellen harcba indulva, gyűléseket, sztráj­kokat, tüntetéseket szerveztek. Bátor harcot folytattak a cári önkényuralom ellen. A sztrájkharcok tetőpontján, 1905 júniusában az odesszai kikötőben vetett horgonyt a felkelő Patyomkin páncélos. Az odesszai proletariátus nagy lelkesedéssel köszöntötte a forradalmi tengerésze­ket, erkölcsileg támogatta őket, élelmiszert és üzemanya­got biztosított számukra. A cári Oroszországban az önkényuralom leverése után mindenütt, így Odesszában is, fellendült a szovjetek ha­talmáért folytatott harc. A szovjet hatalom létrehozásá­sához Odesszában a dolgozók hatalmas erőfeszítéseire, hosszú küzdelmére volt szükség, de ez végül ls a néptö­megek győzelmével ért véget 1918. január 18-án Odessza fölött a szovjetek vörös zászlaja lengett. Az Egyesült Államok és az Antant imperialistái nem békéltek meg azzal, hogv Oroszországban győzött a mun­kások és parasztok hatalma. Több éven keresztül kellett elkeseredett küzdelmet folytatnunk az osztrák—német megszállókkal, az angol, az amerikai, japán, francia és más intervenciósokkal. E nehéz években Oroszország dol­gozóinak jelentós támogatást nyújtott a nemzetközi pro­letariátus. Odessza lakossága nagyra értékelte azt a mun­kát, melyet a 'Külföldi Bizottság (Inosztrannaja kollegia) végzett az intervenciós seregek között. A város lakói há­lásan emlékeznek az internacionalista hősökre: Jeanne Labourbe. Jaques Sadoul, Altér Zalik, Helena Trzseljakova, Sztojko Ratkov nevére, akik bátran küzdöttek a munkás­osztály ügyéért. Neveiket örökre bejegyeztük városunk krónikájába. A polgárháború győzedelmes befejezése, az interven­ciósok és fehérgárdisták szétverése után a szovjet nép és a mi városunk is. a lenini párt irányításával, a békés szo­cialista építés útjára lépett. A szocializmusért vívott harc döntő szakaszaiban Odessza dolgozói is küzdöttek. A háború előtti ötéves ter­vek idején több mint 30 hatalmas üzemet építettek. Ezek között említjük a hűtőgépgyárat, a traktoralkatrész gyárat, az emelődaru-, filmgép-, konzerv*-, ruhagyárakat, az acél­hengerművet, a vegyi, élelmiszeri könnyű és faipari üze­meket. Korszerű technikával felszerelt üzemekké építet­ték át a rekonstruálásra szoruló régi ipari létesítménye­ket. melyeknek többsége a múltban külföldi tőkések tu­lajdona volt. A szocializmus építésére, a szovjet emberek önfelál­dozó munkájára törő hitleri Németország megszakította a Szovjetunió békés életének időszakát. A német fasisz­ta megszállók a Szovjetunió leigázására irányuló terve­ikben nagy szerepet szántak Odesszának: 18 válogatott hadosztályt vetettek itt harcba. Odessza hősi védelme 73 napon át folytatódott. Amikor az ellenség megszállta a várost, az illegá­Hs kerületi pártbizottságok által irányított odesszai par­tizánok bátor hadműveleteket végeztek a megszállók el­len, kisiklatva az emberanyagot és műszaki felszerelést szállító vasúti szerelvényeket; raktárakat, hidakat rob­bantva fel, és sem éjjel, sem nappal nem hagyva nyu­godni az ellenséget. A népi bosszúállók nagyszerű tet­teikkel kovácsolták a győzelmet, hozták közelebbre szü­lővárosuk felszabadulásának napját, amely 1944. április 10-én következett be. A szovjet kormány Odesz­sza védelméért érdemrendet létesített, ezt a város 11 üze­me és kollektívája kapta meg. Magát Odesszát a Hős Város névvel. Arany Csil­lag érdemrenddel és Lenin-renddel tüntették ki. A Sev­csenko-kultúrparkban gránit emlékmű áll. Itt az Isme­retlen Matróz sírján, a város védőinek hőstetteire emlé­keztetve örökmécses ég. Az össznépi ünnepek napjait a hős városokban, kö­zöttük Odesszában is tüzérségi sortűzzel teszik emléke­zetessé. A háború után Odessza dolgozói rövid idő alatt be­gyógyították a háborús sebeket, felépítették a hamuból és a romokból a város üzemeit, házait, s megváltoztatták a város arculatát. Odessza iparának termelési volumene a szovjet hata­lom 50. évfordulója időszakában az 1913. évinek több mint 42-szeresére nőtt. Az a város, amely a forradalom előtt külföldről im­portálta a nyersanyagot, más anyagokat, sőt még a ter­melési eszközöket is, ma a világ 72 országába exportálja termékeit, köztük olyan műszakilag fejlett országokba is, mint Anglia, Franciaország, Olaszország, Nyugat-Németor­szág. Japán. Az odesszai gyárak és üzemek termékei messze föl­dön híresek. Odesszai márkát viselnek a mezőgazdasági gépek és harántfúrók, önjáró emelődaruk és nagy kapaci­tású prések, nyomdaipari gépek, mérlegek, filmvetítők és hűtőipari berendezések. Az odesszaiakat büszkeség tölti el, hogy az üzemeik­ben készült termékek az embereknek örömet, boldogságot és jólétet jelentenek, melyért 50 évvel ezelőtt harcoltak és győzedelmeskedtek. A Nagy Október 50. évfordulója tiszteletére rendezett szocialista munkaverseny folyamán a Hős Város dolgozói újabb sikereket értek el az ipar, kereskedelem, a főbb / " Irta: Lazar Zajarnij, AZ ODESSZAI VÁROSI TANÁCS VB ELNÖKE AZ ÉPlTÖ HÖS VAROS E. Szveta felvétele Az odesszai városi tanács épüleíe építkezések területén, több gépet és munkapadot, műtrá­gyát, bútort és szövetet, cipőt és ruhát, csokoládét és kon­zervet, cukrot és sok-sok mást adva a szovjet embe­reknek. Nem vagyunk mégsem elégedettek az elért eredmé­nyekkel. Jól tudjuk, hogy a lakosság munka- és életkö­rülményeinek javításával összefüggő számos probléma vár még megoldásra. Az odesszai városi tanács végrehajtó bi­zottsága most ezeknek a feladatoknak teljesítésére össz­pontosítja teljes figyelmét. Odesszát Szovjet Ukrajna tengeri kapujának nevezik. Se éjjel, se nappal egy percre sem hal el a kikötő élete. Az odesszai kikötő bonyolítja le a szovjet külkereskedelmi szállítás több mint felét. Innen a világ 60 országának kikö­tőibe, mintegy 200 kikötőbe futnak be a Fekete-tengeri ha­józási társaság hajói. Az odesszai kikötő mólói előtt a világ számos országának hajói horgonyoznak. Az odesszai kikötőn áthaladó szállítmányok mennyisé­gének gyors növekedése új kereskedelmi kikötő létesítését tette szükségessé. A várostól 30 kilométernyire, a Száraz öbölben létrehozott iljicsovszki kikötő 1961-től vált önálló, elsőosztályú kikötővé. Építését tovább folytatják, forgalma máris magasan meghaladja az odesszai kikötőét. Odesszának jelenleg 14 fő­iskolája, 15 tudományos ku­,tató intézete, 25 technikuma, 146 iskolája van. Csupán a főiskolákon több mint 70 ezer diák tanul. Iskoláinkban jó minősítésű szakembereket képeznek sok külföldi ország számára. Világszerte ismert a Filatov akadémikus nevét vi­selő szemészeti intézet. Harminc esztendeje működik: cso­datévő kezű orvosairól minden kontinensen hallottak már. Különböző országokból jönnek ide gyógyulást váró betegek, akiknek a szovjet orvosok segítenek látásuk visszaszerzésé­ben, és abban, hogy visszatérjenek a teljes értékű életbe. Messze a Szovjetunió határain túl is ismertek Odessza olyan oktatási és kutató intézetei mint az össz-szövetségi Sze­lekciós és Genetikai Intézet, a Tairov szőlészeti és borászati intézet, a Mecsnyikov egyetem. Büszkék vagyunk a Nyezsdanova nevét viselő állami konzervatóriumra, melynek falai közül ismert zenészek és énekesek egész sora került ki. A szovjet hatalom évei alatt felvirágzott a szocialista ukrán népi művészet. Hat állandó színházunk van, közöttük az Ismert Opera és balett színház, melynek restaurálása ezekben a napokban fejeződik be. Szíházaink a szovjet és külföldi szerzők legjobb műveit játsszák. Az odesszai Fil­harmónia jelentős munkát végez a dolgozóknak a szovjet és külföldi zenekultúra legjo'ob vívmányainak megismerte­téséért Napjaink Odesszája, melynek több mint 750 ezer lakója van, gyönyörű város. De bármilyen gyönyörű is ma, jövője, holnapja még szebb. Mintegy két évtized alatt kétszeresére rif>. Csak az utóbbi években a város délnyuga­ti kerületében hatalmas lakónegyedet képeztünk ki. jól be­rendezett lakásokkal, üzletekkel, parkokkal, óvodákkal, ját­szóterekkel. Már most megkezdődött a város több kerületében 11— 14 emeletes házak építése. Építésük megkönnyítése érdeké­ben nagy kapacitású ipari bázist létesítettünk. Sok kommu­nális szolgáltatás, melyek nélkül a lakosság élete elkép­zelhetetlen, csak az Októberi Forradalom után jelent meg. Ma 75 ezer odesszai lakás kap olcsó és kényelmes fűtőanya­got — földgázt. Az utóbbi időben jelentősen kiterjedt, új modern gépeket kapott a város villamos és trolibusz közle­kedése. A felismerhetetlenségig megváltozott a szovjet hatalom évei alatt a város zöld övezeteinek rendszere: több mint 15­szörösére növekedett. Meg sem lehet számolni, hány új fa­sor, park, kert létesült a poros szeméttelepek, elhagyott telkek helyén, hány értékes fa- és bokorfajtát ültettek. Odessza zöld övezetének igazi gyöngyszemévé vált a város lakói által az Arkadia negyedben ültetett Lenin füvészpark. Odessza össz-szövetségi jellegű üdülőváros. Számtalan szanatóriumában és a város festői szépségű részein elhelye­zett üdülőiben évente több százezer szovjet és külföldi ál­lampolgár üdül. Odessza — kikötőváros­ként — a világ sok kikötőjé­vel tart kapcsolatot, de van­nak olyan városok is, me­lyekkel nemcsak tengeri utak, hanem a barátság szálai fűz­nek össze bennünket. Tartós baráti kapcsolatokat létesítet­tünk Szegeddel és Várna, Szplit, Tripoli, Alexandria, Liver­pool, Oulu, Jokohama. Marseille. Genua városokkal. Folya­matosan cserélünk velük küldöttségeket, városgazdálkodási szakembereket, kölcsönösen felkeresik egymást sportegye­sületeink csapatai, művészkollektíváink; tudományos mun­kákat, kiállítási anyagokat, irodalmi műveket, filmeket kül­dünk egymásnak. Sok intézmény, ipari vállalat, tanintéz­mény tart fenn a testvérvárosokban gyümölcsöző kapcsola­tot, folytat tapasztalatcserét. Odessza dolgozói jól tudják, hogy a szovjet hatalom alatt elért sikerei a kommunista párt irányításának, a né­pek barátsága lenini politikája helyes megvalósításának kö­vetkezménye. A proletár internacionalizmus szellemétől áthatott odesszai dolgozók a jövőben is erősíteni fogják baráti kap­csolataikat testvérvárosaikkal, tevékenyen harcolnak a bé­ke fenntartásáért, ami a Föld jóakaratú embereinek érdeke és kívánsága. MEG SZEBB HOLNAPOK A BARÁTSÁG UTJAIN Megkezdődött a szegedi egyetemek tudemány©s ülésszaka Tegnap délelőtt a köz­ponti egyetemi épület aulá­jában dr. Szalay László egyetemi tanár, a József At­tila Tudományegyetem rek­torhelyettese megnyitójával megkezdődött a Szegedi Or­vostudományi Egyetemnek és a József Attila Tudomány­egyetemnek a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére ren­dezett együttes, tudományos ülésszaka. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Perjési László, az MSZMP Csongrád megyei végrehajtó bizottságának tag­ja, a Szeged városi pártbi­zottság első titkára, dr. Bi­czó György, a Szeged m. j. városi tanács vb elnöke, dr. Szalontai József, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Hantos Mihály, a Csongrád megyei tanács vb elnökhe­lyettese, Katona Sándor, a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának tit­kára, országgyűlési képvise­lő, Hofgesang Péter, a Ha­zafias Népfront Szeged váro­si bizottságának titkára, va­lamint a két egyetem pro­fesszori, oktatói kara, több hallgatója. Az elnökségben dr. Tóth Károly egyetemi tanár, az orvostudományi egyetem rektora és dr. Már­ta Ferenc egyetemi tanár, a József Attila Tudomány­egyetem rektora társaságá­ban helyet foglalt A. I. Fe­doszejev professzor, az Odesszai Mecsnyikov Álla­mi Egyetem rektorhelyettese is. Ünnepi beszédet dr. Szon­tágh Ferenc egyetemi ta­nár, az általános orvostudo­mányi kar dékánja mondott, méltatva az Októberi Forra­dalom jelentőségét a tudo­mányos életben. Ezt követő­en A. I. Fedoszejev kö­szöntötte a nemzetközi tu­dományos ülést, s átadta dr. Márta Ferencnek a testvéregyetem ajándékát, az odesszai egyetem 100 éves fennállása, valamint a forradalom jubileuma alkal­mából készült emlékplaket­tet. Délután a József Attila Tudományegyetem központi könyvtárának folyosóján a két egyetem jubileumi könyvkiállítását nyitotta meg Havasi Zoltán, a könyv­tár igazgatója. A 16 tárló­ban elhelyezett mintegy 200 kiadvány az új szovjet tu­dományos szakirodalom leg­frissebb példányaiból ad vá­logatást, a természettudomá­nyok, orvostudomány, tör­ténelem és társadalomtudo­mányok jubileumra készült köteteit tartalmazza. Az egy hónapig megtekinthető gaz­dag kiállitási anyag jelen­tős része a szegedi, vala­mint szovjet egyetemek és más tudományos intézetek kiadványcsere kapcsolatán keresztül jutott el Szegedre. Somogyi Károlyné felvétele A tudományos ülésszak hallgatóinak egy csoportját A mai és a holnapi program A szegedi egyetemek tu­dományos ülésszakának mai programjában délelőtt 10 órakor a Dugonics téri köz­ponti épület aulájában A. I. Fedoszejev professzor tart előadást Lenin és a szovjet tudomány fejlődése címmel. Ezt követően kerül sor a moszkvai Lomonoszov Egye­tem két professzorának, A. A. Markov akadémikusnak és I. Novikov akadémikus­nak szakmai jellegű előadá­sára. Holnap, csütörtökön dél­előtt 9 órai kezdéttel a böl­csészettudományi kar Ady téri épületében dr. Varga Lajos adjunktus A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom és a Magyar Szociál­demökrata Párt címmel, dr. Mérei Gyula tanszékvezető egyetemi tanár A magyar történettudomány fejlődése 1945-töl 1966-ig címmel a VII. számú tanteremben, ugyanebben az időben dr. Horuczi László adjunktus Társadalmi fejlődésünk és a családházasság néhány je­lenlegi vonása címmel. dr. Imre Ottó adjiAiktus Lenin a szocialista gazdaság irá­nyításáról címmel a III. számú tanteremben tart elő­adást. Délután 4 órai kez­dettel az állam- és jogtudo­mányi kar Lenin körúti épü­letében dr. Kovács István akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár A szocialista alkotmányfejlődés fő , ten­denciái címmel, a természet­tudományi kar Ady téri biológiai előadótermében dr. Horváth Imre tanszékvezető egyetemi tanár A fotoszin­tézis kutatások a Szovjet­unióban és azok hatása a magyarországi kutatómunká. ra címmel tart előadást. NyolcvanhárommHIió belvízvédelemre Az Alsó-Tiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság területén most fejeződött be a belvíz­védelmi művek őszi felül­vizsgálata. Az idén 83 millió forintot költenek beruhá­zásra és karbantartásra. Ebből az összegből eddig mintegy 60 milliót használ­tak fel. Csongrád megyében több helyen végeznek korszerűsí­tési és fenntartási munká­kat. Nagyszabású felújítás folyik az algyői főcsatorná­nál is, ahol az elavult beren­dezéseket újakkal cserélik fel, bővítik a vízáteresztő képességet is. Algyővel szemben, a Tisza bal part­ján az úgynevezett g.vörpö­lési szivattyútelepet villa­mosították, a berendezése ket most már villamos energiával üzemeltetik. Szerda, 1967. november i. DÉLMAGYARORSZÁG 3

Next

/
Thumbnails
Contents