Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-29 / 282. szám
KRESZ-sorozat A közúti közlekedési bal- gyarázó előadásokat, ezeken esetek száma évről évre nö- azonban mindenki részt venvekszik és ezzel együtt nő a _ ni nem tud. meghaltak, a súlyosan, vagy * E sorok''előrebocsátásával könnyebben sérült szemé- indítjuk útjára KRESZ-sorolyek száma is. A baleseti zatunkat, amely a jövőben statisztika azt bizonyítja, minden szerdán, ezen az olhogy a balesetek számának dalom jelenik meg. Első könövekedésében jelentős sze- vetelmény minden forgalomrepet játszik a közlekedési ban résztvevőtől, hogy a közszabályok hiányos ismerete, úti jelzőtáblákat, közúti jelvagy az ismeretek hiánya, zéseket ismerje. Még a hivatásos gépkocsive- Sorozatunkat mi is a közzetők körében is, sajnos, szép úti jelzések és jelzőtáblák számmal akadnak olyanok, ismertetésével kezdjük úgy, akik nincsenek teljes mér- hogy az erre vonatkozó fontékben tisztában a szabá- tosabb közlekedési szabályolyokkal — úgymond rutin- kat is tartalmazza. Azok, bői vezetnek —, emellett a akik a 27 részes sorozatot gyalogosok és kerékpárosok összegyűjtik, kis KRESZ-kiszabályismerete minimális, vonat birtokába is jutnak pedig a KRESZ rendelkezik Reméljük, hogy sorozaafelől is, hogy a közúti for- tunk hasznos lesz és ezzel galomban csak kellő jártas- is csökkenteni tudjuk a balsággal szabad részt venni, esetek számát. Kérjük olvaKülönösen a kerékpárosok sóinkat, hogy az egyes cikhiányos szabályismerete, il- kekkel kapcsolatos észrevéletve ebből adódó balesetek teleiket, javaslataikat szívesnagy száma ölt aggasztómé- kedjenek szerkesztőségünkreteket. A rendőrség közle- kel közölni, hogy azokat kedésrendészete rendszeresen munkánkban hasznosítani szervez és tart szabályma- tudjuk. Érmes szegedi cselgáncsesok Az esélyesek győztek RÁDIÓM ŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hírek Időjárás. 4.32 Hajnaltól reggelig ... Zenós műsor. Aiiando prózai adások. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hfrek. Tdőjáráb. 6.30 Hírek- Időjárás. 3J.51 Hírek. Időjárás. 20.56 Gondolat. A Rádió Irodalmi lapja. 21.36 Régi híres művészek zongoráznak. 22.00 Hírek. Sport. 22.15 Két Afrika a Kongó két partján. P. Szabó József beszámolója. IV 22.25 Tőrök Erzsébet 6.45 Hallgatóink figyelmébe, énekel. 22.30 Közérzet 1967-ben. 7.00 Reggeli krónika n. 7.15 Dr. Wilcsek Jenő egyetemi taKörzeti időjárás. 7.30 Üj köny- nár írása. 23.00 Zenekari müvek. il 00 Hírek. Időiárás. 8.05 zsika. 24 00 Hírek Időjárás. 0.10 Műsorismertetés. 8.22 Ruszalka —0 25 A sárga Rclls-Soyee. FilmCperarészletek. 9.00 Orvosi ta- zene részletek, nácsok a kismamáknak. 9.05 _ Radie-, József népi zenekara Petőfi Rádió játszik. 9.34 Gazdasági életünk 4.30—7.57 Azonos a Kossuth te az ember II. 10.00 Hírek Ha- Rádió műsorával. 10.00 Népzenei zal laps-emle 10.10 Kamarazene, magazin 10.40 Kl mit őriz, ab11.00 Iskol-rádió. 1130 A Szabó * salad 12.00 Hirek. Időiárás. 13.15 Tánczenei koktél. 13.00 A budapesti színházak műsora. 13.03 vá'aszolunk hallgatélnkrak 13.18 Zenekari muzsika. 14.15 1b és Ktl-ztinka. Mese. 14.46 Pályaválasztás. 15.00 Híre!:. Nemzetközi lap zemle 1515 Rádióegi e em. 16.05 Könnyűzene. 16.42 Van új a nap alatt Tudományos híradó 16.57 Hallgatóink figyelmébe 17.00 Hfrek. Időiárás. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Svéd Sándor énekel 17 36 bol él. Elbeszélés rádióváltozata 11.00 Donizetti- Lammerm.oorl Lucia. Háromfel vonás os opera. 13.02 Könnyűz-nei híradó. 13.32 Iskolarádió. 13.47 Vízállásjel intés. 14.00 Kettőtől hatig... A Pe-6fl Rádió zenés délutánja. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Hanglemezgyűjtök húsz perce. 18.30 Könnyűzene. 18.50 Az I Virtuosi dl Roma zenekar hangversenye. 10.50 Jő éiszkát. gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.30 Az öröm ígérete. ÜJ drámával lelctkr-zlk I^szló Anna. 20.52 Járóka SánA Jugoszláv Szocialista Köztár- dor népi zenekara látszik. 21.19 raság nemze-i ünnepén. 18.46 Svéd Sándor énekel 21.36 Tán?Dalok Erdélví János gvűjtemz. zene. 22.10 A vadorzó. Operanyéböi. 10 00 Estt krónika. 19.29 részletek 22.56 ÜvetőversenvHallgatóink ügyeimébe. 1130 eredmények 23.00—23.70 Hírek Furcsa egy lány. Zenés Játék. Sport. Időjárás. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 17.58 Hírek. 18.05 A Magyar Hirdető műsora. 18.15 Budapest— Belgrád. A Magyar Tv kisfilmje. 18.25 Lelki egészségvédelem. 38.55 Hazai tükör. Aktuális Jegyzet. 19.00 Teleimpex. Kiilkeres. kedelmj és világgazdasági híradó. 19.30 Esti mese. 19.40 Jugoszlávia nemzeti ünnepén. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Nézze meg az ember. Vidám utazás Fejér megyében. 21.30 La Fontaine meséi: Macska, a menyét, meg a nyulacska. Magyarul beszélő francia rövidfilm. 21.55 Tv-hiradó. 3. kiadás. Jugoszláv tv 9.50 Üdvözletek. Hírek. 10.00 Népi muzsika. 12.00 Dokumentumfilm. 13.45 Hírek. 13.55 Sparta—Anderleht. Labdarúgó-mérkőzés. 16.00 Aranykesztyű ököl. vívó-mérkőzés. 17.00 Gyermekműsor. 17.45 Tv-újdonságok. 18.05 Pionírok emlékeznek. 18.25 Húszmillió. Riport. 18.55 Balett. 19.25 Manchester United— Sarajevo. Labdarúgó-mérkőzés. 21.25 Képernyő a képernyőn. 22.25 Tv-híradó. 22 45 Aranykesztyű. ökölvívó-mérkőzések. 10. Utasellátó 11. Almásfüzitő Román televízió 13.00 A Románia—Nyugat-Né. metország labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 17.30 Gyermekműsor. 18.00 Nagy gyerekek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Közkedvelt szó- i »2- Szegedi K. listák: Artla Florescu (szoprán). ) 13. Misk. Vasutas 20.00 Bemutató előtt. 30.15 A megvádolt nő. Játékfilm. 21.45 Tv-híradó. Ferencváros— Liverpool 1:0 (1:0) A labdarúgó Vásárvárosok Kupájában a legjobb nyolc közé jutásért kedden kora délután a Népstadionban játszotta elómérkőzését a Ferencváros és a Liverpool. Az angoloknál a skót válogatott St. John nélkül álltak ki, a magyar • bajnokcsapatból viszont nemcsak a válogatott középcsatár Albert, hanem a válogatott hátvéd Mátrai is hiányzott. Szállingózó havasesőben mintegy 40 ezer néző előtt az olasz D. Agoetini bíró sípjelére a Ferencváros kezdte a játékot. Az első félidő második részében fokozódott a Ferencváros nyomása, egymás után több szögletet értek el a zöld-fehérek. A 43. percben Szőke középre ívelt, Rákosi lövése után a labda a védőkről Katona elé jutott, akinek lövése az egyik védőt érintve került a kapu jobb oldalún a léc alá. (1:0.) A tartalékos Ferencváros a rendkívül nehéz talajú pályán a második félidőben óriási lelkesedéssel játszott és végig fölényben volt, de az eredményen javítani nem tudott. Nehezen nyert a Kender A női röplabda NB I második csoportjában befejeződtek a küzdelmek. Az utolsó fordulóba,, — mint az várható volt — a Szegedi Kender nyert, a Szegedi Spartacus pedig vereséget szenvedett. Meglepetésnek csak az számit, hogy a Dinamó a Kender ellen már 2:6-ra vezetett, és a gyári együttes csak nagy küzdelem után szerezte meg a két pontot. Szegedi Kender—Vasas Dinamó 1 3:2 (—11. —15. 4. 4. 8). Szeged. A szegediek közül Ábrahám. Boda, Miklós és Pálílné. a budapesti csapatból Fischer és Kovács Játszott jól. Utasellátó—Szegedi Spartacus 3:0 (14, 13, 9). Budapest. A második csoport végeredménye: 9 Bp. Spartacus 28 23 S 75:27 51 Tizenkét cselgáncs szakosztály mintegy félszáz versenyzőjének részvételével, Budapesten, a Jégszínházban rendez, . * . „„ . . , . . . Most rendezték meg a szegedi tek meg az ezevi III. osztályú felnőtt egyem bajnokság városi vivouujuussagot. Sz«_p kétnapos küzdelemsorozatát, melyen a SZEAC sportolói jelentős sikert értek el. "SSTfer. (24 induló): l. Dózsa Különösen szép teljesítményt nyújtottak a középsúlyú- Maria (Postás). 7 győzelem, voretienül, 2. Sosxuti Ildikó (Séták küzdelmében, ahol a legnepesebb volt a mezőny, s ac> t> gy.,3. Janaki Marta (SZEmégis kettős szegedi siker született: Apró György az első, ® |y;; 54; Erdélyi Endre a második helyen végzett. Eredményük ér- tas) 3 gy.,'6. Huszita Ágnes IPOS3 , tas) 2 gy.. 7. Nagytorma Katatékét növeli, hogy elért helyezésükkel maguk mögé utasi- iin (Postás) 1 gy.. 8. Szekeres tották a verseny tavalyi győztesét, az 1965. évi ifjúsági or- EVérató??1\ilinduíó) PÍ^Lászszágos bajnokot, a dorogi Papp-ot is. Félnehéz- és nehéz- J^ŐIPO^ súlyban pedig a SZEAC két bronz-érmet szerzett, Szigeti tás) s gy., 3. Balázs <SZEAC) 5 János és Körmöczi Alajos révén. Egyébként Körmöczi fy Avra^o^teostás^í' zy.™*. jobb helyezése csak a balszerencsén múlott, miután rendkívül szoros küzdelem után, a körmérkőzés sorsa két ellenfelének egymás elleni eredménye alapján, csak újrajátszás után dőlt el. A szegediek sikerét dicséri: a bajnokságon négy versenyzővel vetlek részt, s valamennyien éremmel tértek ha- Ác> 3 gy.. 6. Radványi (Postás) 3 gy.. 7. Benedek (SZEAC) 3 SE-vel szemben 2:0 (1:0) aránySzirák (Postás) 2 gy., 7. Kuta (SZEAC) 1 győzelem. 8. Maklári (SZEAC) győzelem nélkül. Kard: (21 induló): 1. dr. Apró Ferenc (Postás) 6 győzelem. 2. Dózsa László (Postás) 6 győzelem. holtverseny után. 3. Apró László (Postás) 5 gy.. 4 Tekulics (SZEAC) 3 gy., 5. Sándor (SZE. za Számvetés a SZEAC-evezősök szerepléséről i 14. Bp. Petőfi ; 15. Szeg. Spart. 116. V. Dinamó 28 20 8 70:34 48 28 18 10 60:46 46 28 17 U 59:53 45 28 16 12 64:50 44 28 11 17 48:82 39 28 6 22 30:74 34 28 1 27 22:28 30 A SZEAC evezős szakosztálya idén ünnepli tízéves fennállását Mit hozott a jubileumi év? Az elmúlt tíz év határozott fejlődést mutat, de eredményekben az idei év volt a legsikeresebb. Eredményeit érdemes feleleveníteni. A Csepel SC országos vei-senyén Kinyó István hét induló közül a második helyen ért célba, a Bp. Vasas versenyén pedig tizenegy induló közül a harmadik helyen végzett. A Bp. Honvéd versenyén a Kinyó—Dudás kétpárevezősben a második, a női senior egypárevezősben Kiss Judit ugyancsak második, fídez Mária pedig a harmadik helyen végzett A serdülő egypárevezős stílusversenyét 16,5 ponttal Somogyi Zsuzsa nyerte. A mohácsi nemzetkőzi versenyen — amelyen Zágráb, Eszék, Esztergom, Szolnok, Baja, Győr és Mohács versenyzői is indultak — Rácz Mária a zágrábi jugoszláv bajnoknő, Humszki Latinovits Vesna mögött csak egy hajóhosszal szorult a második helyre. Baján megnyerték a három város versenyére kiírt Duna Kupát, majd az Országos Evezős Bajnokságon, a junior kétpárevezősben versenyzők a harmadik helyen végeztek. Az evezősök lelkiismeretes Msteorolónussk Amikor először kezdték el suttogni, hogy Tavi Bence meteorológiai középkáder időjóslatai egytől egyig beválnak, a kollégák még nem nyugtalankodtak, azt hitték, hogy csak imolyan folyosói pletykáról van szó. Mindenesetre azonban a gyanú feltámadt. és csakhamar döbbenten észlelték, hogy igaz, színigaz, amit Tavi Bencéről terjesztenek. A felismerés természetesen felháborodást szült és ettől kezdve már csupán a megtorlás • mikéntje lehetett vita tárgya. Többen fegyelmi eljárást javasoltak, mások egyszerű, feltűnésmentes áthelyezést Jászladányba — végülis azonban a józan többség etikai vizsgálat mellett foglalt állást. Miként a kijelölt bizottság elnöke megnyitójában hangoztatta: — Etikai vétség esetét látjuk fennforogni, mivel Tavi úr, már akár akarva, akár akaratlanul, de tevékenységével saját kollégái tekintélyét rombolja. Ha mi esőt jósolunk, Tavi ur pedig zavartalan napsütést, és az eső valóban elmarad, akkor a nagyközönség eleddig rendületlen bizalma testületünkben meginoghat. És miért? Tavi úr inkollégális magatartása miatt! . ü A továbbiakban röviden idézünk a vizsgálóbizottság (Vb.) jegyzőkönyvéből: 7. Vb. tag- — Én felvetném a tudománytalanság kérdését is. Én mamagam szögeztem le legjelentősebb napilapunkban, hogv a METEOROLÓGIA — TUDOMÁNY. Éspedig, uraim, az időjárás 70 százalékos pontosságú előrejelzésre képes! Tavi úr ezt a megállapítást — a tudomány mai álláspontját! — igyekszik, hogy úgymondjam, balról, demagóg módon túllicitálással kétségbe vonni. Tavi: — Elnézést, kérem, de hetven százalék úgy is kijön, ha az ember nem mond mást, mint azt, hogy az időjárás változatlan marad. Mert elég lassan változik. 2. Vb. tag: — Ügy, ön gúnyolódik. Akkor én is a gunyor fegyverével élek. Tud ön arról Tavi úr, hogy mi a tudomány eszközeivel dolgozunk: barométerrel, termométerrel, pszichrométerrel, higromélerrel, anemométerrel és ombrométerrel? Tud ön arról, hogy mi, tudományunk méltó képviselői, állandó figyelemmel kísérjük az izométereket, az izotermákat, az izogeotermákat, az izochorokat, az izodorokat, az izobellákat és izotópokat? És ön ugyan mivel akar minket túlszárnyalni? Netán van otthon egy leveli békája, avagy egy reumatikus nagynénje? Vb. elnök: — Hagyjuk, kollégák a személyeskedést. Elég súlyos ez az ügy anéklül is. 3. Vb. tag: — Én visszatérnék az eredeti kérdésfelvetéshez. Kérem. Ha Tavi kolléga tovább folytatja, amit elkezdett, hogyan képzeli tovább? Megrendítve a bizalmat mindnyájunkban, ő egyedül fogja képviselni a tudományt, amely kollektív? Látszateredményekkel kívánja pótolni a kádereket? Netán szaklapjainkat is egyedül írná? Netán egyéb tudományos lapjaink oldalszámát is csökkentené, kivonván tartalmukból azokat az elmés magyarázatokat, amelyeket mi adunk arról, hogy miért volt más a tudománytalan időjárás, mint amilyennek a tudományos meteorológia jósolta? Az ülés feszült hangulatban napolta el magát. Utána az opportunizmusáról híres 4. Vb. tag félrevonta Tavit és így szólt hozzá: — Kérlek, én úgy szeretnék beszélni veled, mint férfi a férfivel. Ha megmagyaráznád nekem a módszeredet. adnék neked egy tippet, amellyel a — láthatod: kétségtelenül! — marasztaló ítéletet elkerülhetnéd. — Tavi szeme felcsillant. Végre a lényegről van szó. Elmagyarázta módszerét — ámde partnere abból egyetlen szót sem értett. Homloka egyre inkább elborult, majd úgy döntött, hogy mégis segítőkésznek mutatkozik, végeredményben mit lehet tudni, hátha egyszer valaki külföldön, mégis megérti a módszert. — Nos — mondotta —. egyetlen kiút lehetséges számodra. Még a döntést hozó ülés előtt: tévedjél! Ezzel leszereled a vádat, sőt, az ellenérzéseket is jóleső vállonveregetés fogja feloldani. Olyan leszel ezáltal, mint a többiek és akkor mért nyúlnának tudományos reputációdhoz? Tavi belátta, hogy a javaslat észszerű, sőt, az egyetlen észszerű megoldás. Ezért másnap rá se nézett az izométereKre,' csak kollégái megállapításaira és azokat másolta szószerint. Ámde mit tett isten? Éppen aznap a 70 százalékos valószínűségű jóslat bevált. Igv azután Tavi jószándéka sohasem bizonyulhatott be, mert másnap az etikai bizottság a testületből eltávolította. Ennek köszönhető, hogy a nagyközönség bizalma a meteorológia tudományában és kiváltképp tudománvos előrelátásának megbízhatóságában mindmáig meg nem ingott. GOMBÖ PÁL munkával készültek a versenyekre és azokon az adottságioknak megfelelően helyt is álltak. A szakosztály fiataljainak tanulmányi átlaga a tavalyi 3,7-ről 3,9-re javult. Ifjúsági kormányos négyesük tagjai közül — mely az egész évben a legeredményesebb volt — három jelesen, egy pedig jó eredménnyel érettségizett A szakosztály más fiatal tagjai között is több jeles és jó előmenetelő tanuló van. Az elmúlt téLen három alkalommal tartottak szakmai előadást, melyeken közel ötven érdeklődő vett részt Rövid pihenő után nemsokára elkezdődik a téli felkészülés. Ha az időjárás engedi, heti két alkalommal szabadtéri' futóedzéseket tartanak, majd később a felkészüléseket a tornateremben folytatják. Célkitűzésük: tervszerűbb munkát követelni a szakosztály tagjaitól, szakszerűen növelni a hajóparkot, s mindenekelőtt túlteljesíteni az idei eredményeket Solti Mihály gy. 8. Kutl (SZEAC) győzelem nélkül. SOROKBAN Szombaton délután 14 órakor a SZEAC-stadionban ismét izgalmas mérkőzésre kerül sor. Ezúttal a SZEAC NB l-es csapata és a SZEAC öregfiúk mérik össze tudásukat * Az MTS Szeged városi Tanácsa Kézilabda Szakszövetsége játékvezető tanfolyamot rendez. Jelentkezni lehet levélben december 2-ig a szakszövetség címén (Bajcsy-Zsilinszky utca 10. szám). * Haelsingborgban a Bp; Honvéd férfi kézilabda-csapata a visszavágón jól szerepelt a svéd bajnok ellen, A magyarok 20:18 (7:9) arányú győzelmet arattak, s biztosan jutottak az EK következő fordulójába. * Kolozsvárott a nemzetköz! női kézilabda-tornán a magyar válogatott negyedik lett a jugoszláv, a román és a szovjet csapat mögött * Értékes magyar sikerre! zárult Pratóban az olasz női tornászválogatott elleni találkozó. A magyar csapat az összetettben több mint 13 pontkülönbséggel győzelmet aratott 375,75:363,15 arányban. a j S AK ív 11 Az országos csapatbajnoki versenyek mindkét osztályban befejezőül ek. Az NB H keleti csoportjában szereplő Szegedi Vasutas SE és a Szegedi Ruhagyár Sport Köre a várakozásnak megfelelően szerepeltek. A vidéki sakkozás fellendülését bizonyítja, hogy a 14-es létszámú csoportbői. amelyben nyolc budape.ti és hat vidéki csapat Játszott, egy vidéki csapat rém eseti kl. A bajnoki elmet a Bp. Szállítók csapata nyerte el. mivel az utolsó fordulóban nagy arányban. ll:l-re győzte le az Újpesti Dózsát. Az SZVSE a negvedik helyen végzett. A Jó erőkből álló csapd egyenetlen teljesítményt nyújtott. Legyőzte a bajnok Szállítók csapatát, de vereséget szenvedett a kiesésre Jutott Elzettől. Az Idén sem tudott sok mé kőzéren a legerősebb csapatával kiállni s ezért kellett megelégednie a negyedik helyezéssel. A Ruhagyár holtversenyben a 7—8. helyem végzett, ami csaknem azonos a tavalyi eredménnyel. Játékosai közül sokan még nem rendelkeznek megfelelő versenygyakorlattal, ezért magosabb helyezésre nem ls számíthattak. Sikerült legyőzniük az SZVSE-t és Miskolc csapatát s jgen jó erdményt érlek el a Száll'tók. Pedagógus és Csepel ellem, viszont kikaptak a Kiesésre jutott Újpesttől és a K(llker<: .kedelmt Minisztérium csapatától. Egyénileg a legjobb eredmények az SZVSE iátékos&l kóztil: Berecz 9Vs, Hollósy 71',. Tnókos 7, Ott (a niáodik lábián) 6% ponttal, a Ruhagyár sakkozói köz.(U: Tarnál 9, Gergely 8V Bakos 8, Rácz és Ozsváct 7% ponttal. A keleti csoport végeredménye: Bp. Szá'lítók 1CI, Kecskeméti Vörö; Meteor 99. Bp. P»dogógus 87, SZVSE 85. Csepel 81 Miskolc 78'/,. Poslás és Szegedi Ruhagyár 74'/,. GanzMAVAC 73%. Aszód 71%, Salsótarjánl Kohász 71. Fizott 71. Újpesti Dózsa 68%. Külker. Minl«riérium 56 ponttal. w ' 'mm Világos: Kft VM, Hd4, Hel, gyalogok: d2. h4 (6). Sötét: Kee (1). Világos Indul s a második lépésben mattot ad! (S. Llbecall feladványa.) A múlt heti feladvány megcL dása: 1. Va6! Mestervizsga előkészítő tanfolyam Indul kellő számú Jelentkező esetén. Jelentkezni lehet a KlOSZ-nál, Horváth M. a. 3. se. x 6 DÉL-MAGYARORSZÁG SraU. U*L DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista MunkásPárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lökös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár* saság útja 10. Telefon: t3-535. 13-003 Éjszakai telefon: l3-50ti. 13-438 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-500. 13-116 (Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: A Szegedt Nyomda. Szegedi Bajcsy-Zsilinszky u 28. szám INDEX 29 053 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál éa a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V.. József nádor tér 1. sz.) Előfizetési dil egy hónapra 12.— IX.