Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-24 / 278. szám

Veterán internacionalisták a Párttörténeii intézetben A Szovjetunióból érkezett, szovjet hatalom születéséhez hazánkból elszármazott in- fűződő emlékeiket, élmé­ternacionalisták csütörtökön nyeiket. Az internaconalisták ellátogattak az MSZMP visszaemlékezésükkel hasz­Központi Bizottságának nos szolgálatot tettek a Párttörténeti Intézetébe. Párttörténeti Intézetnek, hi­A veteránok: Kalimár Jó- saem újabb gazdag tény­zsef, Szenyéri Mihály. Obor- ««ra«gal gyarapították az • archívum gyujtemenyet. nyik István, Gorszkij Vil- A látogatás befejezéseként mos, Bálint János, Bóc Ká- a vendégek megtekintették a roly, Durmics Mihály és tiszteletükre rendezett al­Fónad Imre sorra elmondat- kalmi kiállítást, amely a ták a Nagy Októberi Szocia- magyar internacionalistákról lista Forradfiomhoz, a pro- sjzóló hazai kiadványokat letárháború időszakához, a mutatja be. •••! I Harmincöt százalék helyett ötvennel gazdálkodnak i Nő a szakszervezeti alapszervek pénzügyi önállósága 1 A magyar szakszervezetek 1968. január 1-től az intéz­í 21. kongresszusa, majd a ményes és rendkívüli segé­' SZOT elnöksége pénzügyi lyek egységes kezelésében az J vonatkozásban jelentős ha- alapszervekhez kerülnek. í tározatot hozott: 1968. janu- Eddig ugyanis a szülési és ' Eisenachban befejeződött árJ-től az alapszervezetek- temetési segélyeket a társa-j az eurónai hi/tnn«áff kérrie- ríel marad — az eddigi 35 dalombiztositasi s?ervek fo- > F/íevflcoWác ht>1-iii>i.t lír/wcítriftálr nm51 n-rt-árt n Magyar anyagból osztrák gyógyszer A magyar gyógyszergyá­rak és a termékeiket expor­táló vállalat, a MEDIMPEX több osztrák üzemmel, köz­tük mint a legnagyobbal, a Stickstoff Werke-vel kötött megállapodást arra, hogy Ausztriában magyar alap­anyagok felhasználásával, magyar licencek alapján gyárthassanak több gyógy­szert. Az eredeti magyar gyógyszerkészítményekből ily módon eddig tíz félét hoztak forgalomba Ausztriában és további hat gyártmány be­vezetését most készítik elő. A bécsi egészségügyi szervek a közelmúltban törzsköny­vezték például a Myelobro­molt és törzskönyvezésének befejezése után a tavasszal várhatóan forgalomba kerül Ausztriában a Degranol és a Frenolon is. Keresztyén egyházak békekonferenciája egyházi vezetői vettek részt, A tanácskozáson fontos ha­tátozatokat fogadtak el, áme­neket a nemzetközi keresz­tyén békekongresszus mun­kabizottsága javasolt. A részvevők hangsúlyoz­lak, hogy még szorosabbra kell fűzni az egyházak és a Séke-világtanács kapcsolata­it egy közös tanácskozás előkészítésére. Az értekezlet határozata szerint jövő év tavaszán megrendezik a nemzetközi keresztyén békekongresszus 3- ülésszakát. (MTI) j önállóan gazdálkodnak, s az hogy szakszervezeti segélyt (eddiginél nagyobb arányban is kapott ' fordíthatják azt a tagság szociális, kulturális igényei- vüli — segély minden olyan nek kielégítésére. A pénz • esetben adható, amikor a felhasználásáért a taggyűlés- tag szociális helyzetében — nek tartoznak felelősséggel, önhibáján kívül rosszabbodás A kongresszus a szak- következett be. A kifizethető szervezeti segélyek rendszeré- juttatás felső határa 300 ben is határozatot hozott: forint (MTI) Elmondtuk a korább; hó. hogy erről a kérdésről nem és vezetők részére. Itt is napokban az új gazdaság- ilyenformán beszélünk, s ki- érezhető elszakadás a való­irányítási rendszer beveze- csit úgy teszünk mintha ezek ságtói, azaz attól a termelési tésének minden lényeges ele- a megadott irány- és plafon- tényezőtől, amely minden mét. Tanfolyamokon, iskolá- számok, százalékok csak juttatásnak az alapja Szi­kon, különböző konferencia- azon múlnak teljesítésükben, vesen hangsúlyozzák szak­kon megtemerkedtek a ve- hogy valaki akarja-e őket szervezeti funkcionáriusok is zetők a gazdaságpolitikai vagy sem. Pedig a kérdés azt, hogy milyen póiszabad­kérdésekkel. Hasonlóképpen gyökere éppen az, hogy mit ságra nyílik lehetőség, mi­a sajtó, a rádió, a televízió és mennyit termel ériékben lyen jutalom-szabadságot le­útján tájékozódott a lakosság egy-egy vállalat, üzem. Az het kapni, igénybe venni, is a legfontosabb közérdekű alapmotívum tehát a terme- Ezt is úgy kezelik néha. részletekről. lés, a termelőmunka ős an- mintha önmagában álló do. Erőteljes hangulat alakult nak eredményessége Nem log lenne és nem a terme­ki. amely a várakozás je- pedig az irányszámként jel- lésben gyökerezne. Miért gyeit mutatja. Ugyanakkor zett százalékok. nem fordítjuk meg ezt a valami olyasfajta nézet is Olyasmi még nem fordult kérdést és úgy mondjuk el. jelentkez'k, hogy a követke- elő, hogy illetményeket, bé- ahogyan a valójában is je­ző év januárjától minden reket fizessenek ki termelési lentkezik? A valóság pedig egycsapásra megváltozik, a érték és eredmény növelése az, hogy a megfelelő terme jelenlegi irányítási rendszer- nélkül. Senki sem remélheti 'ési eredményekért adhatók bői semmi nem marad. Ke- azt a gazdasági irányítás új juttatások. A rendelet erre vesebb szó esett arról is, rendszerétől, hogy ebben lehetőséget biztosít, de a le­hogy milyen gondokat és bármiféle változás is történ- hetőség önmagában még [ problémákat, átmeneti fe- jék. Ellenkezőleg! Arról van nem tény. A tény a terme­s2Üitségeket idézhet elő az szó, hogy a term 'ő erők és lésben gyökerezik, és ennek átállás. Erről többet kellene a termelési leh< ősegek jobb eredményességétől és értéké. [ beszélnünk, hogy reálisabbá kihasználását oldjuk meg és tői függ, amit a dolgozó pro. j tegyük közvéleményünket ennek álapján növekedhet dukál. Nem szabad illúzió, j anélkül, hogy túl sötétre fes- a munkások és a vezetők kat kelteni, s ezáltal olyan 1 tenénk életünk bármelyik nyereségrészesedése. Nem az hiedelmet táplálni, mint­terüle tét. akarattól függ tehát a jőve- hogyha most már munka delem, hanem a termeléstől, ne'kül, értékek előállítás-* jy » (E témakörben megjegyzést nélkül érkeznének a kedvez­nemcsaK érdemel az is, hogy a 80 mények. százalékos vagy 50 százalé­kos nyereségrészesedési _ . , _ , arányszám minimális és a Gazdasági vezetők például 15 S2ázalékos nyereségrésze­arról panaszkodnak, hogy . _ _ L _ - _ _ -.7—. a 44 premizálásnál őket 80, illet- ezres létszámú üzemben órás munkahét bevezetésénél , ve ,5<> "azalékos nagysag- összesen 35 vagy 40 ember is. Ezt az intézkedést min­Szakszervezeti — rendkí- re"d lIkt,1' nrug .a ,"lu „ tartozik a 80, iiletve 50 szá- denki kedvezően fogedta és aharat dolga Termelékenység vagy in'emitás séveTföXlkotó háronmaoos ! zúzalékos részesedés helyett lyósítottak. amit aztán a tTSü ^SS^cfS STS nagTSS —.. Panas-oonaK, . nogy arányszám a2 ab_ Si^S j maradó alaprészesedéssel nfm volí fudomfsa arról, ~ lút többség. Például egy két. ^Hasonló a hdyzet sokat csak 15 szazalek. Ez- zaiékos nyeresé°részesedési sok helyen már folyik a be. zel szemben azt mar keves- kategóriába, s 1950 fő a 15 vezetés előkészítése. Az is be mondjak gazdásági szer. százalékos kategóriába Ez természetes, hogy ez a le­veinkben, hogy a dolgozok a bt,,.a!ap nyereségre fordít- hetőség a munkafegvelmet bere garantált, míg rossz ható összegében is hasonló- is kedvezően befolyásolja, an jelentkezik. A 95 száza- hiszen a munkás számára a Fiatal olvasok klubja termelés esetén a vezetők i illetménye csak részben biz- lékoV kapják "irn^t "a dolgo- vezetők részére is egészséT t tosított: 70, illetve 85 szaza- zók és a nvereségre fordít- Res, ]ó dolog, ha lecsökkent. [ lek ban. Ezzel együtt azt is ható bértömeg 5 száze'cka hetik a heti munkaidőt. De ; figyelembe kell venni, hogy esik csak a ve2etőkre Indo- nem egyszerű kérdés ez sem. a jelenlegi termelesi feltete- kolat!ar. tehát mindenféle A vállalatok egv részénél ­lek kozott az evi kereset 80 hamis nézet és főként az fökér.t a kevesbé szervezett százalékos, illetve 50 százaié, egészségtelen intrika.) vállalatoknál — műszaki in­kos premizálása nem erhető el. s talán még 1970—72-ben funk. Budapest: I millió 979 ezer lakos A budapesti munkaerő­helyzet jövő évben várható alakulásával foglalkozott a Fővárosi Tanács végrehajtó j rendez, melyeken többek kö­hizottsága. A statisztikából ; zött József Attila költésze­jnegállapitható, hogy jelen- tóről a szovjet irodalomról, ,e5 a munkaképes budapesti : , ... _ 'akosság 93,3- százaléka dol­Minden a termelésben gyökerezik tézkedésekkel, az időalap jobb kihaszná'ásával vi­szonylag kevesebb erőfeszí­téssel érhető el a csökken­tett idejű munkahét. \ jól szervezett vállalatoknál — Csongrád megye három olvasok klubjában Hézső községi könyvtárában — Ferenc művészettörténeti Egy gazdasági Kiskundorozsmán, Kistele előadásai, világnézeti kérdé- fs ken és Kiszomboron — ez seket, háborús problémákat 1 évi 40 44 napi nyeresegre­év októbere óta működik a boncoló előadások, író-olva- szesedést jelent. Hogyan ér- Gyakran szóba kerülnek a szálagrenöszer "afkalrriazásá­fiatal olvasók klubja A só találkozók, a korszerű ' hctö e' ez a mai termelési gazdasági irányítás új rend- val, vagy 'programozott 'ter­Csongrád megyei könyvtár otthonról szóló előadások j ^,szony?k: a "legíevő terme- szerének bevezetését szolgáló melésnel - sokkai nugvobb * ~' , , , ... , , . i lékenysegi állapot es a meg- renaeletsKben, intézkedések- problémát oko • A gazdasári felügyelete alatt műkodo szerepelnek a kéthetenként K.vó kapacitások mellett? ben íoyla't előnyök és lehető- Kc? ariS vE' -i-u — " "" Nagy kár — mondja —, ségek a munkások számára szerint 8.3 -záza'éko* terme­lékenység i klubok gazdag évi progra- megtartandó programban, mot állítottak össze. A dorozsmai Ifjúsági Iro­dalmi Klub összejöveteleket "ozik, ami mintegy 7 szá­dakkal meghaladja a ko­rábbi évek foglalkoztatási sPintjét. A munkaerő szük­séglet évről évre növekszik, a hiány azonban főleg a teunkás állománycsoportban mutatkozik, ezen belül is csaknem 80 százalékban fér­U munkavállalókat keresnek. A jelentések szerint a fo­dros népessége az 1966. ja­guár elsejei 1 951 500 főről lanuár elsejére várhatóan 1 979 600-ra növekszik. a nacionalizmusról és a ha­zafiságról és színházlátoga­tásról tartanak vitát, illetve a meghívott előadók, írók, művészek előadást. Kiste­leken például helytörténeti előadás, Jugoszláviáról és Ivo Andricsról szóló dia­vetítés, hanglemez-est, kép­zőművészeti előadás, folyó­iratszemle és színházi elő­adás, a Czillei és a Hunya­diak című dráma vitája sze­repel. A kiszombori Fiatal Sok ezer óra társadalmi szolgálat Tegnap délelőtt Szegeden, sokezer órában teljesítettek h Fegyveres Erők Klubjában szolgálatot, s ebből jelentős mnácskoztak a szegedi és óraszám jut ünnepekre, Csongrád megyei kiváló munkaszüneti napokra, "asutas önkéntes rendőrök olyan időszakra, amikor í? csoport parancsnokok, napi munkájukat abbahagy­Nerepes Mátyás rendőrszá- va pihenhetnének is. Kiemel­7ados tartott beszámolót a kedő, eredményes munkáju­önkéntes rendőrök kért a legjobbak között szc­mdozatos munkájáról, ame- repelnek Újvári László, (Fet napi munkájuk elvég- Weisz Günter, Bodor Ferenc, J®8® után végeznek a MÁV Kasza András, Tollár Imre területén. szeged-rendezőpályaudvari, hangsúlyozta, hogy a szi- Gémes István Mcntz Nán­lárd közrend x- dor' berezeg János, Majzik és közbizton- Lászlú és Kálmán Tihamér " a társadalmi tulajdon algyői önkéntes rendőrök. athatós védelme a vasutas A Csongrád megyei Rend­"nkéntes rendőrök tevékeny- őrfőkapitányság és a MÁV Segének is köszönhető. Meg- szegedi igazgatósága pénzju­°kudályozzák a szállítmányok talomban részesítette ered­*:*málását, bűncselekmé- ményes munkásságáért Ilia bVek felderítésében vesznek Mihály Üjván László Ka­r^. sza András, Kovács József, . Kálmán Tihamér, Vincze A vasutas önkéntes rend- József és Gémes István vas­ak ebben az évben idáig útas önkéntes rendőröket Az első órák... Bevonuló újoncok közölt növelése szüksé­ges a 44 órás munkahét be­veze'őséhez. amiből műszaki j intézked"sekkel maximum 5 I százalékot tudnak biztosi!a­- ni. A többit a munkaíegyc­I lem javításával, a munkaidő Tart a fiatalok bevonulá- regben időnk kötött, annak — Mert én — tette hozzá | jobb klhaszr. '' Kával kell sa néphadseregünkbe. Teg- ellenére is, "hogy jut idő a — a textilművek népi tán- cl'mi. Ez e;ső hallásra .űr­nap a határőrséghez „ruk- szórakozásra, sportra is... cosai között voltam, és tán­mészetesnsk tűnik, minden valószínűség szerint a gya­korlatban is az. Ugyanakkor egyik-másik szakszervezeti bizottság úgv fog; i fok hév ezeknél a vállalatoknál az 5 százalékon felüli "errtejp­ken\ s</aiöve' -s a munke. in­tenzitásának fokozását i y-n­szeged-belvárosi j tj es ezért ellenzik. Periig ígv nem boldogulnak a t4 órás munkahét bevezetésé­vel. Ilyen esetekben indo­kolt, hogj-hr. a gyár vezo'.ő­koltak be" a fiuk Szegedről Az első napok nagyon szo- colni ezután is szeretnék ós a szegedi járásból. Sze- katlanok lesznek, aztán „be- — Kedvedre tancoihatsz! ged-Alsóvároson, a MÁV lejövünk..." Tánccsoportunk is van — Művelődési Otthonban gyü- Az „öreg" határőrök, akik kapta a választ. — A lányok lekeztek, s már mint kato- egy éve hasonló érzésekkel persze „civilek"'. Akár fele­nák indultak tovább állo- vonultak be. az újoncoknak séget is találhatsz köztük... máshelyükre. Az újoncokat, katonaéletükről meséltek. — Nem nehéz a csizma? s az őket nagy számban el- Vetró Lajos őrvezető a sze- — aggodalmaskodott egy ti­kísérő szülőket, hozzátarto- gedi vasönötdében dolgozott pikusan zókat szeretettel köszöntöt- Azt magyarázta, hogy nehéz, fiú. te Pereznyák Sándor fő- de igen érdekes a határőrök — Hót, nehezebb, mint a tiszt, a Csongrád megyei lei- élete. félcipő. De megszokja az egészítő parancsnokság kép- — Nem rossz a katonás- ember. És jó benne gyalo- „ viseletében. Markos Károly, kodás. Fegyelmet, magábiz- golni... A határőr nem kis j sege' e írérdé-" kiben t mun a III. kerületi tanács vb tit- tosságot, viselkedést tanú- utat tesz meg... A kimenő- ! kái.okho:- lordul kára, Szögi Béla, a KISZ lünk. És — hangoztatta — ruhához persze sárge fél- káskollei f/váv' Csongrád megyei bizottsá- férfivá itt növünk. A hóna- cipő és nyakkendő is jár. gának első titkára. A szü- pok telnek, „öregszünk" — S az újoncok katonásko­lök nevében útravaló jó mosolyog — és újból civilek dásuk néhány órája alatt szavakat Papp Imre, a tex- leszünk. Én a leszerelésem annyit megtanulnak: a. nagy tilművek dolgozója mondott, után elvégzem a gépipari családban, ahova kerültek, Fia, Szilveszter pedig az technikumot. rend, követelmény és ezek­újoncok nevében ígérte: Dúczi Kálmán őrvezető — kel együtt igaz emberség nem hoznak szégyent szüle- szülei Dorozsmán laknak, van. ikre. Alkonyatkor, a határ- maga a textilművek gépla­őr laktanyában a parancs- katosaként. dolgozott — zub- , , . nokság tisztjei fogadták, kö- bonyán Kiváló határőr jel- C.g6SZS6g6S6K, szöntötték az újoncokat, vény, mellette a Kilián ha rr akik a bő vacsora után kato- ditorna emblémája. Ismerő- HlŰVC/tC/í naruhába öltöztek. sökkel társalog. A dorozsmai Kockás Lacival és Vass Sa- „„.,,-.,„„ . T" " ' nyival. Milyen a koszt? Mi - V Tuno szorongás ^ iesZ kimenő, hogy kaP- a beton'ii(>k­ö nak majd eltávozást? — er- A kérdésre dr. Rusz Márk Katonaként milyenek vol- válaszolt. katonaorvos a következőket tak az első órák? Kis szo- ~ Tapasztaljátok majd válaszolta: rongással jöttek a fiúk, hi- fiúk ~ mondta Dóczi Kál- _ zümmel 18 é fiúk szen életük egészen új sza- man — to les~ minden, vonulta,k w,. Altaláhm kasza kezdődött. Más, mint ^ogy mondtam., és nem lesz ^fejtettek egS^sek A a megszokott. A tisztek a sorotok... ^Sfü&SfkSSigi katonaelet humorarol is me­séltek Csak úgy zengett a _„ nevetés, oldódott a szoron- \jyUrUDGn b Kovács Pali a textilmű- OZ „Öregek" vekből vonult be, Arpádfal­vi Zsolt a kenderfonó gép- Az „öreg katonákat" yyü­műhelyébőL Megállapitot- rü be fogják az újoncok, ták: Sorjáznak az újabb kérdé­— Jól kerestünk, a munka sek és a válaszok Kovács után oda mentünk ahova Pali azt tudakolja, hogy vonultak be érettségizett fi­akartunk. Szóval önállóak van-e népitánc-csoport a úk voltunk. Tudjuk, a hadse- határőröknél? m. S. t? a mun. véleményét kikéri és ennek birtokában dönt. Meggyőződésünk, hogy a munkások véleménye eb­ben igen kedvező lesz. Realista sondo kndástl zán „megemberesednek". Milyen az általános mű­veltség? A kérdésre a ki­egészítő parancsnokság kép­viselője megállapította: — A korábbi évekhez mérten tovább javult az újoncok általános műveltsé­gi színvonala. Szép számmal A reálisabb hangütés te­hát — mint az emiitett pél­dáiban és esetekben látható — nagyon fontos ahhoz, hogy ne legyenek félreérté­sek és megalapozatlan ••-ára­kozások az 1968-as évben Ez vonatkozik még olyan kérdésekre is, nmelyek egyébként a vezetők munka­köréhez tartoznak. Ilyen pé'dául a Piac ismeretének hiánya, vagy az új termelői árak kialakítása körüli prob­lémák. Az egyáltalán nem bűn, ha ezekről a kérdések­ről a munkások pozitív szel­lemű tájékoztatást kapnak különösen olyan esetekben amikor ilyen tényezők eset. leg zavarokat idézhetnek elő a későbbiek folyamán. Najn szükség van arra, hojr őszintén beszéijünk gazda­sáKpo'ilikánkról, s mindi; úgy, hogy erősítsük a párt politikájának hitelét. Kovács András Péntek, 19TL november M. OtL-MAGYARORSZÁG 3

Next

/
Thumbnails
Contents