Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-23 / 277. szám

Válaszolnak az illetékesek Nyereményjegyzék csak Budapesten Lapunk október 27-i számában Nyereményjegyzék mint hiánycikk címmel az Olvasóink írják rovatban cikket közöltünk arról, hogy a mezőgazdasági kiállításon vásárolt sorsjegyek húzásának eredményéről hivatalos nyeremény­jegyzéket vidéken nem lehetett megkapni a postahivata­lokban. Cikkünkre dr. Hódi István, a Szegedi Postaigazga­tóság helyettes vezetője válaszolt. A többi között ezt írja: „A Mezőgazdasági Kiállítási Iroda a húzás eredményé­ről hivatalos nyereményjegyzéket is készíttetett, ebből azonban postának mindössze 2 ezer darabot adott át. Te­kintettel arra, hogy a posta a sorsjegyeket kizárólag Bu­dapesten terjesztette, a nyereményjegyzék is csak Buda­pesten került szétosztásra. A hivatalos nyeremény jegyzéken kívül a húzás teljes eredményét a kiállítási iroda a Nép­szabadság szeptember 24-i és 26-i számában folyamatosan közzétette. Mivel a sorsjegyek terjesztése a postának nem kizárólagos joga, a panasz kapcsán felvett hiányosságért sem terheli felelősség,". Méretlen kenyér Az olvasóink írják rovat- boltvezető köteles próbámé­ban lapunk november 3-i rést végezni és amennyiben számában jelent meg Ka- az előírt alsó súlyhatárt a lász Sándorné, Szeged, Fa- kenyér nem éri el, úgy azt ragó utca 14. szám alatt lakó darabonként, de mérlegelve olvasónk, szerkesztőségünk- kell a fogyasztóknak ki­hoz küldött panaszlevele, szolgálnia. A rendelkezés amelyben kifogásolta, hogy értelmében a két kilo­a kenyeret — kivéve a bar- grammos kenyérnek leg­nát — méretlenül adják alább 194 dekagrammnak, egyes boltokban. A cikkre az 1 kilogrammos kenyérnek dr. Kuti Árpád, a Szegedi legalább 98 dekagramm sú­Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat igazgatója válaszolt: „Néhány évvel ezelőtt or­szágos rendelkezés jelent meg a kenyérnek mérés nél­lyúnak kell lennie. A kenye­rek félbevágva is árusítha­tók mérlegelés nélkül. A rendelkezés hatálybalépése­kor, de azóta is több eset­küli forgalombahozataláról, ben szigorúan utasítottuk a A rendelkezés elősegítette a boltvezetőket, hogy a vásár­kenyér szállításának meg- lók kívánságára minden gyorsítását a boltokba, s esetben vonakodás és meg­egyben a mérlegelés mellő- jegyzés nélkül le kell mér­zése a minőség védelmét is ni a kiszolgált kenyeret és szolgálta. A boltokban csak a ténylegesen mért a kenyér átvételekor a súlyt szabad felszámolni." A teljesség kedvéért Csak díszdobozban cím- tén október 26-1 lapunkban mel lapunk október 26-1 szá- megjelent cikkünkre, mában cikket közöltünk az- „Tiszai halászatot jelenleg zal kapcsolatban, hogy a csak a szegedi Kossuth Ha­Jégkunyhó eszpresszóban a lászati Tsz halászai végez­3 és fél decis palackozott nek, szegedi vízterületen bort csak díszdobozzal vállalatunk csak az esetben együtt szolgálják fel a ven- jut tiszai halhoz, ha a ha­dégeknek. Cikkünkkel kap- lászati tsz felesleges hal­csolatban Szabó József, a mennyiséggel rendelkezik, s Csongrád megyei Vendég- azt átadja a Halértékesítő látó Vállalat a többi között Vállalatnak. Ez többnyire ezeket írja: csak igen kedvező halászati " ., időszakban fordul elő. Az a „A kérdéses napon a jeg- kijelentés, miszerint az üz­kunyho eszprasszooan három lelvezetőnk azt mondta vol­férfi yendeg kívánt meginni Ha rójuk lenne b(zva> egy üveg 3 és fél decis pa- tiszai hal is„ megala_ lackozott bort, amely origi­nál csomagolásban kerül forgalomba. Az üzletvezető helyettes a teljes díszdoboz megvásárlását ' ajánlotta, amelyben egy-egy 3 és fél decis badacsonyi rizling, badacsonyi kéknyelű és ba­dacsonyi szürkebarát van, de üvegenként eltérő az áruk. A díszdobozból egy­fajta értékesítése esetén az originál díszdoboz már nem értékesíthető eredeti formá­jában. A doboz értékének felszámítása és üvegenkénti megosztása is szabálytalan lenne A vendégek számát tekintve a nem díszdobozos, de azonos minőségű és cso­portba tartozó más tájjelle­gű rizling bort is Ajánlha­tott volna az üzletvezető. Lévén a Jégkunyhó eszpresz­szó besorolású, úgyszólván a teljes palackos borkészlet­ből lehetett volna megfele­lő bort ajánlani. A teljesség kedvéért említem, hogy a díszdoboz árát helytelenül, IV. osztályú áron blokkolták és fizették az üzletben, s így az árkülönbözet üzle­tünket terheli. Helyesen jártak el ugyanakkor, ami­kor a IV. osztályú ár felszá­mítása mellett .arra kérték a vendégeket, hogy ott fo­gyasszák el az italt." A válasz így nem teljes, mivel nem a lényeget érin­ti. Hiába írja a vállalat igazgatója, hogy más fajta borokat ajánlhatott volna a felszolgáló a vendégeknek. Nem tudott ajánlani más­fajta három és féldecis üve­get, mert semmilyen sem volt azon a napon a Jég­kunyhó presszóban. Tiszai csárda tavi hallal " Ugyancsak Szabó József, n Csongrád megyei Vendég­íátó Vállalat igazgatója vá­laszolt a fenti címen, szin­pozatlan." Milliók hálószemekből * Mind több műanyag hálót készít a szegedi üzem Hej, halászok, halászok, biztosító munkaeszközök is hiány. A műszaki fejlesztés mit fogott a hálótok? — itt születnek. Az életmentő különösen nagy lehetősége­kérdi az újra meg újra fel- hálók valóságos kötélrend- ket nyit meg jövőre a háló­csendülő népdal. Azt nem szerekre feszülnek fel; eze- készítők előtt. Több millió kérdi: hol készült a hálótok? ket kézzel fonják, egy-egy forint értékben korszerű há­De minek is azt kérdezni; különlegesen nagy példány lógyártó automata gépsort Magyarországon minden ha- közel 30 ezer forintba kerül, foghatnak dologra. Ez for­lászháló — s még nagyon Artistahálók, színházi dísz- radalmi változást jelent sok egyéb is — itt Szege- lethálók, a sportpályákon majd; nem csomózott, ha­dén, a hálógyárban készül, oly fontos szerepet betöltő nem szövött hálóltot készít, A Victor Hugó utcában meg- hálók vagy éppen az autó- méghozzá szintetikus szálból, búvó minigyár a Kenderfo- buszok csomagtartójáról is- Könnyebb, de nagyobb szá­nó- és Szövőipari Vállalat mertek; lehetne még sorolni, kítószilárdságú termékek üzemrésze. sokféle-fajta termék kerül ki születhetnek az automatán, . . innen a megrendelők kíván- amelynek további előnye. Negyven tonna sága szerinti méretben,szem- hogy az egészen aprószemű O ' nagyságban. háló gyártására is alkalmas. ^nR^i^ft^ NépeS csaIádként együtt- A mennyiségi, minőségi vál­azonban jelentós mennyisé- munkálkodva mindössze 33 tozás Ü1 exportlehetőséget Ls get gyártanak. Nem keve- dolgozó elégíti ki az orszá- exportienetoseget is sebb, mint 40 tonna háló ós gos keresletet Pétervári La ielent ma^d a Szegedi Há" hálótartozék készül itt egy josné kalauzol körül a munl lógyár számára, esztendő alatt. Az egymásba kahelyeken, s közben el­kapaszkodó hálószemek a mondja, hogy náluk aztán terv szerint iden mar 6 mii- nem gond a fluktuáció: a lió forintot „fognak ta; s dolgozók szeretik a munkát a jelek arra mutatnak, hogy és az üzemet, s nagy több­bízni« lehet a teljesítesben. Egüknek ez az első munka­Annal inkább, mert ez az helye. A kézi hálókötő te­üzem meg eddig minden ey- remben ügyesen S2akértö ben elérte, vagy meghaladta kézzel köti a mentőhálók fe­a 100 szazalekot. Persze az hér fona]át Horváth József_ o különleges helyzetükben- aé> Tóth MiháIyné a követ_ itt nincs raktári készlet, ta- kezö teremben hatalmas gé­íjon/il orf morfi'ondű ocra ri/Y _ Simái Mihály Kiberneliksi szabadegyetem Szegeden A Tudományos Ismeret­terjesztő Társulat Csongrád megyei szervezete a kiber­netika alapjai címmel sza­badegyetemi előadássoroza­tot indít Szegeden. A sza­badegyetem előadásait a szegedi kibernetikai iskola legjelesebb képviselői tart­ják az új tudomány leg­fontosabb, alapvető kérdé­seiről és módszereiről. Az első előadást A kiber­netika kialakulása és mai szerepe címmel dr. Kalmár László akadémikus tartja november 24-én, pénteken este 6 órai kezdettel a Jó­zsef Attila Tudományegye­tem természettudományi ka­rának tanácstermében. zarolag megrendeltre dol- pen szövi a sűrűszemű há_ sornak _ a teljesítmény lót. mindkettcn már „ é alakulara a mmtefflr 300 to- dolgoznak a gyárban, de a &.TSS stovetkeze- b lektől, ^állami gazdaságoktól ^/T * vállalásokat teljesített a ju­hílpnmi lM,„.an„kA» nyéktől. Mindezt termelőszövetkezetektől üzemektől, intézmé- bfieumTvereeny^rC Arkauer , novem. Tibor ber 7"re külön jutalmat is kaptak az anyagtakarékos­^ hultadékctok^ tol tájékoztat a hálókészítők munkájáról, eredményeiről. rén elért eredményeikért. Oénoel és kézzeL többfélé Ufíyanekkor jutalmazták a Géppel es kézzel, to&Méie váIlalat vezeMi a anyagból szövik, fonják a mindenféle hálókat. A ken- . ,, T. der, len és pamut mellé Kása Józsefnét 1S­mind nagyobb tételként zár- * leóznak, sorakoznak a szín- PiUtOmOta gepSOF tetikus fonalak. Idén már öt vagon ilyennel telik meg, fe­lényi súlyúak, mint a termé­szetes szálas anyagok, élet­tartamuk viszont többszörö­se azoknak. vezeti bizottság titkárát, Ami a jövőt illeti, tervek­ben és távlatokban nincs Az Igor herceg új szereplői Három szereplő cserélt helyet kedd este a szegedi színház Borodin: Igor herceg című operájának előadásán. Ezúttal Sinkó György, Ivánka Irén és Vargha Róbert lépett rivalda elé Koncsak kán, Koncsakova, illetve Vladimir maszkjában. Legmeggyőzőbb produkciót Sinkó Györgytől kaptuk, akinek erőteljes-magvas orgánuma ideális azono­sulás lehetőségét kínálta a sztyeppe-lakó mongol vezér bősz-telivér temperamentumával. Talán a mélyebb fekvé­sű szólamoknál volt halványabb a tőle megszokottnál. Ha­sonló problémával találkoztunk Ivánka Irén egyébként egyenletes, szépen formált alakításánál. Vargha Róbert biztató első felvonásbeli megjelenése után mérsékelt telje­sítményt nyújtott. A felsőbb regiszterekkel ugyan alig akadt gondja, ám a középfekvésű dallamívek helyét nem­igen találta. Tenoristáknál a szép felső hangokért hajlamos a publikum feledni, de Vargha Róbertnál feltétlenül zava­ró, hogy néhány színtelen-bizonytalan, olykor operettes megoldást kell kiböjtöli egy szépen megformált motívu­mért. N. I. Törzsgárda A terméklista is egyre bő­vül. Nemcsak halak vesztét jelentik az itt készült fogó­eszközök; a nyulak, fácánok, foglyok összefogását szolgáló vadászhálók, a vadexportot Százéves cs kőtelező népoktatás A Tankönyvkiadó Válla- fejlődését. Közre adják a lat 1968-ban is számos új gimnáziumok számára ké­művel jelentkezik. A peda- szülő nevelésmódszertani gógiai munkák sorából ki- kézikönyvet is. emelkedik a „100 éves a kö- A tankönyvkiadó gondo­telező népoktatás". Az év- zásában jelenik meg a jö­forduló alkalmából meg- vő esztendőben a partizán­jelenő tanulmánykötetben harcok és az antifasiszta cl­közoktatásügyünk neves mű- lenállás történetének bib­velői írják le népoktatásunk liográfiája. (MTI) Új kömjvek Ügyintézés - egyszerűbben a járdán a gyalogosok Fontos, mind nagyobb díjának megállapításához, tézkedést kért szerepet töltenek be a lakó- ha egyik szülő nem áll mun. kerékpározók, bizottságok a szegedi III. kaviszonyban. Azzal sem testi épségét veszélyeztetők kerületben is. Nagyon fiatal kell a tanácshoz szaladni, ellen, még a társadalmi munkának ha tűzifa és koksz vásárlásá- _ ez a formája, amely szinte hoz szükséges annak igazo- 50K GIT1USCÍ elválaszthatatlan a tanács- lóra, hogy a vásárló csak tagok és a lakónyilvéntartó fa-, illetve koksz-tüzelésű prjnt könyv vezetőinek tevékeny- kályhával rendelkezik. Ciliit. séfiétől. — Kik a lakónyilvántartó Ezt látszik hangsúlyozni a IMgnDCSaK könyv vezetők a körzetben? III. kerületi tanácsnak az a — kerdezték Kéri Mihály, kezdeményezése: tnnácsko- ^ pgCSÓt köll Dombi Gyula és Móra Antal zásra hívta elnököket. a lakóbizottsúgi KRIZA ILDIKÓ: A HALÁLRA TÁNCOLTATOTT LEANY PSZICHOLÓGIAI TANULMÁNYOK X. A kötet már a tizedik a sorozatban, tehát szerény A szerző a magyar nép- jubileumnak is számít A balladák közül egyet, A ha- magyar pszichológiai tudo­lálra táncoltatott lány címűt mány alig egy évtized alatt vette vizsgálat alá, s rész- megújult, hiszen a legjobb letes elemzésével igyekszik hagyományokra támaszkod­általánosabb törvényszerűsé- va, s a legkorszerűbb társa­gek megállapítását elősegí- dalmi és termelési szemlélet teni. Ez a ballada ugyanis a birtokában ma már szinte népballadák között egy tí- minden emberi probléma pust alkot, tartalma alapján megoldásához képes segítsé­világosan körülhatárolható, get nyújtani. A vaskos kö­A monográfia a balladaku- tetben levő tanulmányok — tatás eddigi irányától elté- számuk meghaladja a szá­rő, új el járást alkalmaz, zat — felölelik az általános Nem eredetvizsgálat a célja, lélektan, a fejlődéslélektan, hanem az adott balladacso- a pedagógiai, az orvosi, a port valóságtartalmának fel- munka-, sport-, kriminál-, és tárása a marxitta esztétika művészetpszichológia egész módszerével. A 2°0 oldalas területét. Valamennyi a Ma­tanulmány a többi között rá- gyar Pszichológiai Tudomá­mutat arra is, hogy a balla- nyos Társaság 1965 októbe­dában végbemenő változás rében tartott II. nagygyűlé­miképpen alakítja annak sén hangzott el előadások, művésziségét, továbbá az új- vagy hozzászólások formá­raformálás hogyan távolo- jában, s ez a gazdag tema­dik az epikus műfajok kife- tikájú anyag az egyes szak­juzésctől és lesz mégis terűletek képviselőin túl expresszívebb, tömörebb, ta- minden bizonnyal számot lálóbb, mint a régi voná- tarthat a szélesebb olvasó­itokat muthtó változatok né- közönség érdeklődésére . Is. melyike. (Akadémiai Kiadó.) (Akadémiai Kiadó.) Tizenhétféle igazolás Ezt részint indokolta a ta­pasztalatszerzés a lakóbizott­ságok eddigi munkásságáról és az időközben felmerült problémák tisztázása. Más­I lakóbizottsági elnökök. Sokrétűek tehát a lakóbi- Vass Imre, a bürokrácia el­zottságok feladatai, amelyek len emelt kifogást, miszs­nemcsak formai, hanem tar*, rint, akit feljelentenek utcai talmi ügyintézést kívánnak, jószugtartásért. annak való­Nemcsak a pecsétet kell rá- diságát még két tanú aláirá­ütni az éppen szükséges ha- sával kell igazolni. Jekkei tósagi igazolásra. Jó szót, József lakóbizottsági elnök útbaigazítást, életkorúimé- többször kereste körzetének nyei rirántl meleg emberi választott tanácsi képvise­érdeklódést ls vár az ügyfél, lőjét: „Nem tudtam bejutni Hogy mennyire így van hozzá, így a közérdekű prob­részt a tanácstagi körzetek cz, azt bizonyítják a felszó- lémákat nem tudtam vele megváltozása a lakóbi- lalasok is a lakóbizottsági megbeszélni" — mondotta zottségi körzethatárok mó- elnökök tanácskozásán. Szín- Dr. Kuczik Istvánné arról dositásával kapcsolatban. valamennyien közérdekű panaszkodott, hogy a Eőcsi önkéntes munkájukkal ma bejelentést tettek, vagy in- körút 2—i. számú házban már a lakúbizottságok lénye- terpelialtak olyan kérdések- társadalmi munkával homo­ges terhet vesznek le a ta- ben, amelyek a tanácsülése- kozót akartak építeni a la­nácsl igazgatási szervekről, ke'i kerülnek megvitatásra kosok gyermekei részére, a egyszerűbbé teszik a híva' és orvoslásra. Példa rá Bús házfelügyelő nem engedé. taios ügyintézést, amikor is Ferenc lakóbizottsági össze- lyezte. Sőt a homokozó épí­tizenhét féle hatósági igaza- kötő felszólalása. Elmondot- téséhez az odahordott téglát lást bocsáthatnak az állampol. tó, Hattyastelepen tartottak kidobálta az udvarból, gárok rendelkezésére. Ezek lakóbizottsági ülést, hogy Lám, megannyi közérdekű, között szerepel hatósági iga- próbálják a szükséglet sze- sok embert érintő problé­zolas a c'raládipótlék igény- rint szabályozni a lakosság mákról szóltak a lakóbizott­léséhez az apa jogán, az vízhasználatát és megkímél- sági elnökök a III. kerületi egyedülálló nődolgozó. a 16 jék a telepet egyesek pocsé- tanácskozáson. S talán nem éven felüli, de 64 százalék- kolásig menő vízfogyasztásé- kellene időponthoz kötni, de ban keresőképtelen gyermek tói. Közérdekű probléma ez? amikor van miről beszélni, részére, betegség esetén a Nagyon is az. Dr. Huszka fáskor is szükség van ha­tárradalmi biztosítási szol- Lászlóné lakóbizottsági el- sonló tanácskozásra, gáltatások igényléséhez. To- nökhelyettes szigorúbb in- Lődl Ferenc vábbá kórházi ápolásra, gyó- , gyászati segédeszközökre, te.' metési és anyasági segély­nek a családfenntartó jogán való igényléséhez. Igazolást nyújtanak a lakóbizottságok a gyermekápolási táppénz jogosultságára, az öregségi és rokkantsági nyugd'j meg­ítéléséhez, az arra jogosul­tak kedvezményes vasúti jegyének kiadásához, felső­oktatási intézmények hall­gatói részére adható állami támogatás megállapításához. Koszorúk Ady Endre sírján A költő születésének 90. mesteri tolla formájában is, évfordulóján megkoszorúzták tartalmában is megújította, Ady Endre sírját szerdán a új színekkel gazdagította Kerepesi temetőben. Fodor nemzeti költészetünket. József Kossuth-díjas költő A Magyar írók Szövetsé­beszélt a sírnál az 1919-ben ge koszorúját Dobozy Imre elhunyt forradalmár poéta főtitkár helyezte el a síron, klasszikus életmüvéről, amely Koszorút küldött a Művelő­, a 20. század magyar lírája- désügyi Minisztérium és a Ugyanígy a bö'csőde, óvoda i nak java értékei közé tar- Petőfi Irodalmi Múzeum is. és napközi otthon térítési I tozik. Ady Endre elméje és (MTI) Csütörtök. 1967.november 23. DU-MAGIaROíUZAk 5 »

Next

/
Thumbnails
Contents