Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-22 / 276. szám

Csillagos slágerek a színházban „Rém jó számo­kat" nevezhettek eredetileg a Syri­us-együttes leg­frissebb ORI-mű­sorába, hiszen egy iiyen közönséget felvillanyozó pla­kátfejlécnek nagy a varázsa. Elen­gedhetetlen, pó­tolhatatlan kel­léke pedig a csil­lagos sláger. Ez ma már élő nyelv, az ifjúság gondo­latai, érzelmei, véleménye és vérmérséklete ki­fejezésének „leg­fontosabb" eszkö­ze. Ezzel és ezért bömbölteti táska­rádióját esténként a Tisza-parton slattyogva, erre táncol a házibu­lin és az iskolabá- ravalót hétfő este lokon, általa ud- a szegedi színház­varol, méltatlan- ban Wittek Má­kodik, perel és ria, Németh Jó­őrül, egyszóval zsef, Ambrus Ky­azonos vele. A ri, Harangozó Teri, csillagos slágerek- Bakacsi Béla, Ko­kéi, azokkal a zák Péter, Pápai­hazai gyártmányú Faragó László és és bőviben-szaba- Pécsi Ildikó (a don importált szá- szellemes konfe­mokkal, melyek ranszié Murányi bölcsőtől a kopor- Lili és a jótorkú sóig kísérik fesz- parodista, Angyal tiválok, vetélke- János hatásos dők és legkülön- közreműködésével) félébb rendezvé- — olymódon, hogy nyek ürügyén a intim közelről be­hon érdeklődő leénekelt a mik­vagy közömbös rofonba, s „eltűr­polgárát egyaránt, te" a Syrius Csillagos éscsil- együttes kíséretét, lagtalan — mert Vagyis szokás o­ilyenek is akadtak san. És még va­szép számmal — . . .. slágerekből mu- Umit: Szegesen. tátott be csokor­M-eretímégsyek i tanácsán « w m N. I. Fiatal szegedi muzsikusok sikerei Az Októberi Szocialista kola növendékei voltak, kö­Forradalom 50. évfordulója zápiskolai tanulmányaikat a alkalmával a budapesti Ze- Tömörkény gimnáziumban neművészeti Főiskola házi végezték, és számos növen­versenyeket rendezett, ame- dékhangversenyen vettek lyeken a szegediek soroza- részt. Á közelmúltban Gyi­los győzelmeket arattak. A mesi László adott nagysike­gordonkaversenyt Onczay rű önálló zongoraestet, a Csaba, a zongoraversenyt múlt tanév végén pedig Ba­Gyimesi László, a kamara- ranyai László, aki szeptem­zone-versenyt Kiss György berben a budapesti Enescu­(hegedű). Onczay Csaba (gcr- versenyen nyert oklevelet, s tíonka) és Baranyai László ezt megelőzőleg a szegedi (zongora) triója nyerte meg közönségnek is eljátszotta a Beethoven D-dur, ún. Szel- verseny kötelező anyagát, lom-triójával. Márffy Gab- Kiss György, Onczay Csa­riella (hegedű) és Szűcs Zol- ba, Baranyai László és Gyi­tán (trombita) úgy nyert mesi László következő sze­músodik dijat, hogy az elsőt gedi fellépéséré december nem adták ki. 5-én kerül sor a Béke-épü­A fiatal előadóművészeket letben, amikor a Collegíum ismeri Szeged közönsége, va- Artium keretében Haydn és lamennyien éveken át a sze- Mozart műveket játszanak, gedi Zeneművészeti Szakis- Dr. Nagy István Az MTS Csongrád Me­Csongrád megyében most ját- gyej Tanácsa kedden Szege­szották az 1968. évi labdarúgó „ „ •_,„ . ~A MNK-mérkőzések második íor- aeté a Hungaria-szallo ro­duioját. A szegedi és a szegedi zsaszín termében egész na­iárásbell csapatok küzül meg- pos konferenciát tartott- a iefektét Tt%? m^'rnmílt "legye sportéletének helyze­három biztosan nyert. téről és a további feladatok­Üjszegedi TC—Móravárosi Ki- r°L A tanácskozáson részt nizsi s:o (1:0). Ady téri-pálya, vett Ágoston József, az Az yrc csapata: Gyüriü - MSZMP Csongrád megyei Szarka. Havrincsák. Mojzes I. . ... , , . .. .J7™,. - Óvári. Magyar Gy. - Bozóki végrehajtó bizottságának (Oláh), Soós. varga. Hegedűs, tagja, Hantos Mihály, a me­töröhenS7~ táSzou^^topusuk ö'ei tonács vb elnökhelyefc­Gyürki jól Védett. Góuövó: Tóth tese- df- Németh Lajos, a Sz.. Magyar Gy.. övári. Szakszervezetek Megyei Ta­Szegedi Építők—Dorozsma 3:3 nácsanak mb vezető titká­(1:2). Dorozsma. ra, Szögi Béla, a KISZ Kisteleki TE—Hódmezővásár­helyi Vasas 4:2 (1:0). Kistelek. . . , .. , , A hazaiak csapatösszeállítása: /yIQPDCCSUlÓSt Gyimesl — Czombos. Seres. Ma- O joros — Czeierschmidt, Muhel — Németh (Vándor). Kiss. Kordás. A beszámolókból kitűnt, Blschoff. Pigniczki. Végig jobh hoev az elmúlt nétrv év alatt volt a kisteleki csapat, Góllövfl: "ORy ^ f^ . uu Vándor 2. Bischoíf, Kis. illetve: Csongrád megyeben ísmeg­Fenesl. Polyák. felelően fejlődött a minősé­Tápé—Alsóvárosi MAV 4:0 (3: gi és a tömegsport. A sport­:0). Tápé. A tápéi csapat: Sza- körök száma 126-ról 135-re, Gyóri"Do^So^osTÓMik|KA1. = a ^tköri tagok száma 27 ÁCS, Miklós A.. KÓSZÓ n.. Tet- ezerről 33 ezerrel emelke­hes. Miklós H. A hazalak na- dett. A minőségi fejlődést gyon lelkesen játszottak, az Al- hivrtnvífta hopv kilpnrrpl sóváros tartalékos volt. Góiiö. "lzwyitja, nogy Kilenccel Vő: Ka/J 2, Miklós I. Kószó n. nott az NB-s szakosztályok. Szegedi Postás—Szőregl Kákó- Szám<U A szakosztályi tagok czi 3:1 (3:1). Szőreg. """"" " " RÁDIÓMŰSOR Kossuth Bidió Esti mese. 19.40 Mai vendégünk: 4.30 Hírek Időjárás. 4 32 Haj- Komlves István a Fővárosi Ta. Baltól reggelig ... Zenés műsor, nács V. B. elnökhelyettese. 20.U0 Allardó prózai adások: 5.90 Hí- Tv-hírado. 20.20 Menekülés ki­rek. Időjárás. 5.30 Reggeli kr-v- üt néikül. Magyarul beszélő nika. 5.45 Falurádió. 6.0(1 Hírek, nyugatnemet tv-film I. rész. (14 Jocjárás. 6.30 Hírek. Időjárás, éven felülieknek.) 21.40 Gyóri 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Vasas ETO—Milán. Kupagyőz­Heggeli krónika n. 7.15 Körzeti tesek Európa Kupája labdarugó­idöjáfás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 mérkőzés II félidejének közvetí­Hírek. Időjárás. 8.05 Müsorts- te»e Győrből felvételről. 22.25 mertette. 8.22 Füredi élmény. Tv-hlradó. - 2. kiadás. Zenes részletek. 8.53 Orvon ta- „ „. Jugoszláv televízió nácsok. 8 58 Zentkari muzsika. , »-20 A Csehszlovákia-IrorezáK DJt A modern csillagászat prob- k^ugó-mérlH.Vek uTBÍS® lemái L 10.00 Hírek. Hazai lap- Prágábói l?^ ^!^. 17 05 Bab. szemle. 10.10 Könnyűzene 11.00 17 28 Expedíció. 18.00 Tv­Iskolárádió. 11..30 A Szabó csa- újdonságok. X8 15 Kívancsiak lód. 12-00 Hírek, időjárás. 12.15 egyesülete. M.00 Húszmillió. Rt Tánczenei koktél. 13.00 A fcttrfa Port- 19-30 Tv-P°sta. 19.54 Jó Baktó—Szegedi IKV Irt H:0). Szabadság tér. Mint vendégcsa. pat. a Baktó jutott tovább. SOROKBAN gyarapodása is meghaladja az ezret. Ezeket az eredmé­nyeket széles körű társadal­mi összefogással értük el. Rengetegen dolgoznak, mint társadalmi aktívák a megye sportjának érdeké­ben. Megnövekedett azok­rak a száma is, akik párt­Albert Flóriánnak a Cseh- megbízatásként végzik ezt a szlovák Labdarúgó Szövet- munkát. El kell érni, hogy ség meghívására kedden az aktívák munkahelyein is Prágába kellett volna utaz- elismerjék tevékenységüket nia, azonban a csehszlovák társadalmi munkának. Az fővárosban a kedvezőtlen első lépéseket az MTS légköri viszonyok miatt re- Csongrád Megyei Tanácsa pülőgepet nem tudlak fo- már megtette, s több üzem gadná. Ezért Albert Tlórián és hivatalvezetővel közölte, nem utazott el Budapestről, hogy ki dolgozik eredménye­sen a sportmozgalomban. * A megyében húsz szakszö­55 napos távollét után ^ság tevékenykedik. Kevés szerdán délután a menet- jelentós munka rendszerű moszkvai repu'o- A Jf1 pesti színházak műsora. 13.03 Válaszolunk 13.18 Vivaldi: d-moll lonterto grosso. 13.30 Közvetítés a Győr — FC Mllan és a Diósgyőr— Crvena Zvezda nemzetközi ku­port. 19.30 Tv-posta. 19.54 éjszakát gverekek! 20.00 Tv-hlr­adó. 20.30 Hirdetések. 20.40 Ütjel­gépen a Ferihegyi repülő­térre érkezik haza a Szov­jetunió fővárosából Schiril­la György, a Vasas világ­színvonalának emelése ér­dekében hét szakbizottság alakult. A legjobb munkát az Iskolai sportbizottság, a módszertani bizottság és a hírű hosszú távfutója két ki- f glmi és p^naszügyi bi. sérőjevel Schtrilla bocsiban ^ végezte> pihente kj a több rnmt 2000 kilométeres út megtételének Középiskolás bajnokságok Az MTS feladatai nagy­Csongrád megyei bizottsá­gának titkára, Jánoslía Ger­gely, az MHSZ Csongrád megyei titkára, Kozmanovics Endre, az MTS Országos Tanácsa osztályvezetője, La­dányi István, az MTS Or­szágos Tanácsa munkatársa, Tóth András, az MTSZ Sze­ged városi tanácsának elnö­ke. Az MTS Csöngrád Me­gyei Tanácsa beszámolóját az elmúlt négy év tevé­kenységéről Szűcs Márton, megyei elnök ismertette. az aktíváknak szervezeti fegyelem. Érdek­lődés kíséri a sportmozga­lommal kapcsolatos határo­zatokat és problémákat. Az aktivitás nőtt. Nem sikerült azonban elérni, hogy vala­mennyi sportkör következe­tesen végrehajtsa a felsőbb szervek határozatait. A pon­tosság, rendszeretet sem mindenhol erény. Gazdasá­gi téren sok helyütt még mindig túlságosan számíta­nak az állami támogatásra, s nem. követnek el mindent a helyi bevételi források bővítésére. Minőségileg sokat fejlő­dött a vízilabda, az úszás, a természetjárás, a vívás, a teke, a tenisz, a birkózás és a kajak-kenu. Ez azonban nem áll a labdarúgásra, az ökölvívásra és a tornasport­ra. Az MTS fontos feladata a tömegsport tevékeny fej­lesztése is, melynek egyik legfontosabb bázisa a közép­iskola. Az elmúlt négy év­ben az iskolai sportkörök­ben végzett tartalmi és ne­velő munka lényegében el­érte a kívánt színvonalat. Mepnylségi és minőségi fej­lődést jelent a jövőben az, hogy feljutásos alapon is­mét középiskolás bajnoksá­got rendeznek torna, atléti­ka és kosárlabda sportágak- , ban. Indokolt azonban más sportágakban is hasonló ver­senyek szervezése. Eredmé­nyes munka folyik az álta­lános iskolákban is. Az Üt­törő Olimpia versenyrend­szere bevált. Huszonegyezer kiliános A tömegsport tevékenység másik területei a falusi dol­dolgozók spartakiádja és az üzemi spartakiádversenyek voltak. Ez utóbbin 16 ezer 400-an vettek részt. Nagy­mértékben erősödött a ter­mészetbarát-mozgalom, 2 és fél ezerrel emelkedett a résztvevők száma. A Kilián testnevelési mozgalomban pedig 21 ezer 600 fő vett részt. Jól szolgálta a moz­galom célkitűzéseit a II. ONS versenysorozata is. A tömegsport fejlesztése érde­kében a jövőben a meglevő versenyformákat kell tökéle­tesíteni és népszerűsíteni, több tömegsportvezetót ki­képezni, s a pályaellátottsá­gon javítani. Elemezte a beszámoló a sportkörökben folyó nevelő munkát, mely szerint a sportvezetők többsége a ne­velés központjába az erköl­csi nevelést állította. Az utóbbi időben nagyobb te­ret kapott az edzésmunka pedagógiai sajátosságainak hasznosítása. A nevelő mun­ka során javult a sportolók közösségi élete. Az indoko­latlan kedvezményadás hát­térbe szorult. Az előadó befejezésül a •sportlétesítmények túlzott igénybevételéről, majd a lé­tesítmények építérének. fel­újításának szükségességé­ről, s a várható felújítási munkák mértékéről szólt s hangsúlyozta a társadalmi munkában végzett kispálya­építési akciók jelentőségét és fontosságát. A beszámoló után Szolno­ki László ismertette a szám­vizsgáló bizottság tevékeny­ségét, majd a szegedi él­sportolók köszöntötték a konferenciát Számos hozzászólás fáradalmait kiinni/. ; — auu, 5u.i)u nuuctuica. éu.tu uijtti­ző tóbialc irányában 2L40 ZJnL műsor. 21.55 Alkotó és müve. 22.10 Tv-hlradó. (A Jugoszláv Tv a naponkénti műsorváltoztatás jogát fenntartja, ezért a lapunk­pamérkőzésekről. 15.20 Hírek 'b* kö öu müsor Uyenkor pon". Nemze kőzi lapszemle. 15.35 tatlan. Karmesterek, muzsikusok — ha nincsenek frakkban. Összeállt- ofí a .SAKK Román televízió ••••• ... .. A Románia—Nyugat-Né. tas. 16.11 H ina költeményei. met0rszAg labdarúgó-mérkőzés 16.20 Bruno Wal er ket Strauss- közvetítése. 17.30 Gyermekműsor, nyitányt vezényel. 16.37 Ady és is.oo Ncey gverekek. 18.30 Tv­Joi-sef Attila. E'.őadás. 16.57 Hall- t-.jia(ió 19.00 Közkedvelt szóüs­gatóink figyelmébe! 17.0a Hírek. ták: Ária Florescu (szoprán). Időjárás. 17.05 Külpolitikai fi- 20.00 Bemutató előtt 20.15 A velő. 17.20 Fók'yavivők — vl. megvádolt nő. Játékfilm. 21.45 rész. Dalok, hősök, emiékek. Tv-hírudó. 13.22 A Foreign Office level á­rában. Kársai Elek dr. írása. 18.37 Híres prímások muzsikál­nak. 19.00 Esti krónika. 19.23 Hallgatóink figyelmébe! 19.30 Beethoven: G-dur zongoraver­seny. 20.02 Ipper Fái oemuta ja Mokeba és Belnfonte uj leme­zét. 20.30 A majom.f-sto. Kid­..sima Hadzsime japán író no­vellájának rádióvá tozata. 21.00 Hírek. Időjárfs. 21.05 Lemezek közt valogatva. 21.31 Nótacso­kor. 22.00 Hírek. Sport. Időjá­rás. 22.20 A Magyar vonósné­gyes játszik. 22 59 Közérzet — 1967-ben. Dr. Wücsek Jenő egye­temi tanár írása. I- 23.U9 Rész­it, tek Mlljutyin Juarita cs'-kja es Nyugtalan boldogság e ope. rettiéből. 24.00 Hírek Időjárás. 0.10—0.25 Haydn-kórusok. Petőn Rídió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Hádlo műsorával. 10.00 A cso­daváró. Forbath Imre verseskö­tetét ismerten Varga Rózsa. 10 20 Gounod: Mirei'le. Otul­vonásos opera. Közben: 11.25— 11.40 B-rzsenyi Dániel két ver­se. 13.02 Könnyűzenei h'radi. 13 32 Iskolarádió. 13.a7 Vízállás­jelentés. 14.00 Kettőtől hatig ... nz aktualitások jegyében. 18.00 Hírek. Időjárás. 13.10 Kiló'ó 19.10 Tánczene 19.54 Jó éjszakát, gverekek. 20.00 Esti krónika II 20.30 Szegedi An'kó zongoraest­be Közben: 21.15—21 35 A Rádió Hacgmúzeumából. 22.10 Verbun­kosok. magyar nóták. 22.56 Ügetőversony eredmények. 2.1.09 —23.20 Hírek. Sport. Időjárás. Telewíz'óműsor Magvar televízió 17 58 Hírek 18.05 Pályaválasz­tási tanácsadó. 18.30 Hazai tü­kör ... Aktuális jegyzet. 18.33 Falusi doieokról. Időszerű agrár­politikai riportok. 10.00 Mert másokért csatáztam .. Adv Endre 90. születésnapján. 19.30 Kedden újrajátszották a vízilabda MNK elődöntőjé­ben döntetlenül végződött, részt a sportkörökben való­dé szabálysértés miatt meg- sulnak meg, ezért a továb­óvott Egri Dózsa—Vasas J.z- biakban is a legfontosabb zó mérkőzést. A találkozón feladat a sportegyesületek az egriek 6:3 arányban óz- munkájának figyelemmel tek és így bekerültek a kö- kísérése. Az elmúlt években zépdöntőbe. a sportkörökben javult a Bekerült az IKV A Szegedi Ingatlankezelő Vál. lyozót az NB II-be Jutásért Bu­lalat tekecsapata, mely a Csöng- dapest. Tolna és Somogy megye rád megyei bajnokságot hét bajnokával Az erős mezőny pont előnnyel nyerte, november ben az^brahám. Csányi. Den­18-19-én Pécsett Játszott osztá- nár Rácz Szekeres összeállí­E i m m A tunéziai világbajnoki kö- igen szerény, pedig mindket­zépdöntőn Portisoh Lajos bevál- ten nagyobb eredmenyek eléré­totta a hozzáfűzött reményeket, sére kepcsek. Többszöios bajnokunk ötödik Kisorsolták a jövő évben kez. helyezésével bejutott a jövő év- dődő világbajnoki döntő első oen kezdődő világbajnoki dön- fordulóját, amelyen Portiseb tőbe. Larscnnr 1 játszik tíz játszniás A verseny kezdete előtt a leg- páros mérkőzést, többen Steint és Fischert vár­ták az első helyre. Stein a há. rorrszoros szovjet bajnok nem volt formában, vagy talán a szo­katlan éghajlat okozott számára különösebb nehézséget, de tény, az, hbgy szokatlanul sokat vesz­tett s így eredménye a verseny negatív meglepetése. A moszk­vai nagymesterverseny győztesé­nek még külön körmérkőzést kell vívnia Reshevskyvei és Horttal a 6. helyért. Fischer sportszertiUen visszalépését az egész sakkvilág elítéli. Larsen győzelme teljesen meg­érdemelt. A dán nagymester az Idén a havannai Capublanca-em. lékversenyen és a kanadai cen­tenáris versenyen is első lett s ennek az évnek vitán felül ő a legeredményesebb sakkozója. A 2—4. helyen végze't Geller.­(orcsnoj és Gligorics közül csak Glieorics eredményé meglepetés A híres Jugoszláv nagymester az utóbbi időkben gyengébben sze­repelt a nemze'közi versen-e. ken. mostani kitűnő Játékóra 'mém & i a # *. :>M. mn M. • WA ••; A: Világos: Kel. Ve6. Hd5, Hf5 Fe8 (5). Sötét: Ke4. gyalog: e5 (2). Világos indul s a második té­, pésben mattot ad! (E. Caxpenter Korcsnoj és" GUgorics'közüí"csak feladványa. ^ Az NB n vasárnapi ntolsó fordulóján a Ruhagyár a ver­senytáblázat harmadik hclyéu álló Bp. Pedagógus ellen jáL A mérkőzést a budapes­jellemző az a tény Is/ hogy tf0'[sapat nyerte meg s.5:55 egvedül ő mradt veretlen a ma­tadorok között. A 15 éves Mecklng hét győzel­met amtott s legyőzte többek között Korcsnoj. Gipszllsz és Iv- nüs „ Aszódon 7:5 ará­kov nemzetközi nagymestereket nyú vereséget azenvcdett s így Bllek és Bárezay eredménye a "rgyeaik helyen végzett. arányban. A Ruhagyár tehát 5,5 pontot szedett el a Pedagógus­tól s így az SZVSE győzelme esetén harmadik lelt volna. Saj­tósú együttes győzött, s lett csoportelső. A második helye, zett Somogy megye bajnoka. A Szegedi Ingatlankezelő Vál­lalat tekecsapata egyébként idén már ötödször nyerte a megyei bajnokságot, azonban az elmúlt négy évben az osztá­lyozókon balszerencsésen szero­pelt. A siker azonban végül ls nem maradt el. A több éves szorgalmas munka eredménye az NB II-be való feljutás. K. B. HOGYAN TIPPELJÜNK? Szombathely—Ferencváros x I Komló—Újpesti Dózsa X Eger—Tatabanya 1 2 Szeged—Győr x • MTK—Salgótarján x Dunaújváros—Csepel 1 X Egyetértés—Oroszlány 1 x Bp. Spartacus—Szállítók x 1 Debrecen—BVSC X i Ganz-MAVAG—Budafok x 2 Lancrossi—Milán 2 Varese—Roma 2 x Mantova—Torino 1 A pótmérkőzéseken l-es ered­mények várhatok. A beszámoló feletti vitá­ban sok hasznos kiegészítés és javaslat hangzott el. Hoz­zászóltak sorrendben: Stiftet Sándor (Hódmezővásárhely), Réhbeli József (Szentes), Gaál Sándor (Szeged), dr. Monostori Tibor (Szeged), Ágoston József, dr. Katona András (Szeged), Virágh Mihály (Szeged), Dudás Gyula (Szeged), Kertes Mi­hály (SzegedX Kozmanovics Endre, Török János (Hód­mezővásárhely), Jánoska Gergely, Frank Oszkár (Ma­kó), Nagyillés Mihály (Hód­mezővásárhely), Szögi Béla, Dóda László (Szeged), dr. Tóth Imre (Szeged), dr. Ta­kács Károly (Szeged). A vitát Szűcs Marion fog­lalta össze. Ezután a konfe­rencia megválasztotta az MTS 47 tngú Csongrád me­gyei Tanácsát, valamint 14 szavazati és 4 tanácskozási jogú küldöttet az MTS II.' Kongresszusára. Az MTS tisztségviselői Az újonnan megválasz­tott tanács megtartotta első ülését, s ezen megválasztot­ták az MTS Csongrád me­gyei elnökségét és a szakszö­vetségek vezetőit Az MTS Csongrád megye Tanácsa el­nökének ismét Szűcs Már­tont választották meg. El­nökhelyettesek: Csikós M'­hály és Aíari Kálmán. El­nökségi tagok: dr. Bérezi/ Imre, Kertes Mihály, Nagy Józsefné, Tóth András, dr. Vida Zoltán és Virág Mi­hály. Újabb kupamérkőzések Ma, szerdán Ismét igen változatos a nemzetközi labdarúgó program. A Baj­nokcsapatok Európa Kupája kivételével minden jelentős tornáért játszanak mérkőzé­seket. összesen tizenegy ta­lálkozóra kerül sor szerte Európában, és három össze­csapáson a magyar klubcsa­patok is érdekeltek. A Győr saját pályáján találkozik először a Milánnál a Kupa­győztesek Európa Kupájá­ban a legjobb nyolc közé jutásért, a Diósgyőr Mis­kolcon a Crvena Zvezda, az Ü. Dózsa pedig Bécsben a Wiener SC ellen játssza a Középcurópai Kupa vissza­vágót. Első hely — alapfokon Az alápfokú labdarúgó­bajnokság befejeződött. Az A csoportban a SZEAC IV., a B csoportban pedig a Megyei Tanács csapata lett a győztes. A csoportok he­lyezettjei már lejátszották a döntőket is. Az első alka­lommal a SZEAC IV. 4:0-ra, a visszavágón pedig 2: l-re győzött. így tehát 6:1-es gól­aránnyal a SZEAC IV. nyerte az alapfokú bajnoksá­got. D£l.MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás, párt Csongrád megyei és Szegeti városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztő blzotts;.g Főszerkesztő: dr. Lökös Zoltá.i Szerkesztőség: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-535. 13-003 Éjszakai telefon: 13-596. 13-438 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács Lászió Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-500. 13-116 (Beküldött kéziratokat nem őr­zünk me j és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: A Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 28. szám INDEX 29 053 Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál f-s a Posta Kóznontl Hírlap Iro. dánul (Budapest V„ Józseí ná­dor t"r 1. sz.) Előfizetési díj egy hónapra 12,— Ft. 6 0ÍL-MA6YAR0RSIA6 i9«7. november M.

Next

/
Thumbnails
Contents