Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-12 / 241. szám
Bírósági ítéletek A SZÉLHÁMOS UDVARLÓ BECSÜLETSÉRTÉSÉRT Bauer József 40 éves, HÁROM HÓNAP Szeged. Veresacs u. 12. szám alatti lakos egy alkalommal találkozott P. L.-né bajai ismerősével. Az asszony elmondta, hogy egy aranygyűrűt hozott Szegedre, mert monogramot szeretne vésetni Százi Mihály 47 éves, Szeged, Csongrádi sugárút 31. szám alatti lakos, motorszerelő és felesége huzamosabb idő óta haragban volt egy szintén ott lakó bele, de eddig még sehol csa'áddal. Egy alkalommal a sem valialták a munkát. Bauer biztosította ismerősét, hogy majd ö elintézi a dolgot, hagyja csak nyugodtan nála a gyűrűt, p. L.-né örömmel utazott haza — és Bauer a gyűrűt rögtön ezután egy kedves nőismerősenek ajándékozta. A sze- ... gedi megyei bíróság sikkasz- badsagvesztesre két asszony ismét összezördült, amin feldühödve Százi súlyos szavakkal szidalmazta a házaspárt A szegcdi megyei bíróság egyrendbeli közösség megsértésében és egyrendbeli becsületsértésben mondta ki bűnösnek és három havi szaí tél te. tás miatt jogerősen három hónapi szabadságvesztésre ítélte, amelyet szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen kell letölteni. „ZSEBES" ASSZONY Zsebtolvaj állt a szegedi megyei bíróság előtt Ajtai Sándorné 26 éves kiskunfélegyházi lakos személyében. Ajtainé egy alkalommal a Ugyanakkor elrendelte a bíróság az 1965-ben kiszabott öthavi felfüggesztett szabadságvesztésének letöltését is. ÖLTÖZÖBÖL LOPOTT Babilai András 57 éves, Szeged, Batthyány utca 4. szam alatti lakos (ideiglenes __ _ lakhelye Szeged, Kelemen kisteleki italbolt előtt meg- u>-ca 7.) korábban közveszéismerkedett T. András kis- lycs munkakerülés miatt kateleki lakossal és felaján- pott 5 hónapi szabadsagveszlotta neki, hogy „menjenek tést Idén aprilisban a Behozza". Útközben addig ölel- esi kőrútnál levő felvonulási gette a férfit, amíg kiemel- épületbe hatolt be egy este, te 900-forintot tartalmazó ahonnan különböző holmikat és elelmiszert lopott. Lopással elkövetett tulajdon elleni bűntett miatt mondotta ki bűnösnek a szegedi járásbíróság és 2 hónapi szabadságvesztesre ítélte, amelyet börtönben kell letöltenie. Kézilabdások lufriisuml tornája pénztárcáját majd megszökött. Más alkalommal a piaci italbolt előtti tolongásban egy előtte álló férfit zsebelt ki. Visszaesőként elkövetett zsebtolvajlás miatt a bíróság egyévi és hathónapi szabadsagvesztesre ítélte. A legfrissebb eredmények Tegnap este kettős nemzetközi labdarúgó kupamérkőzés volt a Népstadionban, 'zsúfolt nézőtér előtt. Mind a két magyar csapat biztos győzelemmel jutott tovább. Ferencváros—Arges Pitesti (1:0). a zöld-fehérek a már szokott, ötletes és eredményes játékukkal ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Góllövő; Albert 2, Nóvák (1 l-esből). Varga. A Ferencváros következő ellenfele a WK-ban az Utrecht—Zagora párharc győztese lesz. A hét elején mindig megtelik a kisstadion s a piros salakos pályákon csapatok vívnak a győzelemért. Ezek az együttesek « Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára rendezett kézilabda tornának a résztvevői. Az MTS Szeged városi Tanácsa Kézilabda Szakszövetsége eddig is minden évben megrendezte tornáját november 7. tiszteletére. Most ugyanaz történik, de ennek ellenére mégis más, mint ami ezelőtt volt. Mikor a körlevél felhívta az egyesületek és intézmények figyelmét az 50. évfordulóra rendezendő tornára, 24 csapat jelentkezett a küzdelemre. Felnőttek, fiatalok, férfi- és leánycsapatok, NB II-esek, megyeiek és középiskolások neveztek be. Ennyi jelentkező még soha nem volt a november 7-i kézilabda torna szegedi történetében. Már két hét óta folyik a küzdelem a kisstadion piros salakján. A csapatok körmérkőzést játszanak s az első kettő jut be a november 6-i és 7-i döntőbe. A férfi ifjúsági győztes részére vándorserleget ajánlott fel a Szegedi EMERGÉ SK, a többiek pedig érem- és oklevéldíjazásban részesülnek. De a nagy létszámon kívül más is ünnepélyessé teszi a tornát. Mindenki komolyan veszi a versenyt. Az eddigi mérkőzéseken a résztvevő csapatok mindig a legjobb összeállításban álltak fel. A másik megkülönböztető jegy az eddigiektől: kitűnő sportszerű légkör uralkodik. Végleges kiállításra például még egyetlen egyszer sem került sor. S mondjuk meg azt is: a rendezés is kitett magáért. Kitűnő szervezés, pontos adminisztráció jellemzi a jubileumi tornát. Az MTS Szeged városi Tanácsa Kézilabda Szakszövetsége vezetőivel, Basch Andrással és Szedő Istvánnal az élen egy kis kollektíva — Szatmári Emil, Szedő Istvánné és Varga József — nagyon lelkesen dolgozik. Példamutató ügybuzgalmuk döntő a torna sikerében. Még egy hónap van hátra, hogy eldőljön a csapatok között az elsőség. Addig még sok jó küzdelemre kerül sor. De ezen túl ez a szervezés azért is jelentős lesz a szegedi kézilabdások életében, mert megmutatták, miként lehet az emberiség számára ily jelentős, nagy évfordulót sportmunkával is szépen és lelkesem megünnepelni. B. J. Sikeresen szerepelnek a tekézők RÁDIÓMŰSOR Kossuth Katlió 4.30 Hirek. időjárás. 4.32 Hajnaltól reggelig .. Zenés műsor. Állandó prózai adusok: 5.U1) Hitek. időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hirek. Időjárás 6.30 Hirek. Időjárás. 6.45 Hallgatóink ügyeimébe 1 7.00 Reggeli krónika U. 7.15 KuraeU időjárás. 7.30 UJ könyvek. 8.00 Hírek. Idójurás 8.05 Műsorismertetés. 8.22 A lepecsételt asz. szony. Részletek PolRár—Kristóf daljátékából. 9.00 Iskolarádió a középiskolásoknak. 9 35 Kamarazene. 10.00 Hirek. Hazai lapszem. le. 10.10 Tánczene. 11.02 Családi magazin. 12 00 Hírek. Időjárás 12.15 Fehér Sándor népi zeneka. ra Játszik, Jákó Vera és Szabó József énekel. 13.00 A budapesti ézinházak műsora. 13.03 Törvénykönyv. A Rádió Jogi műsora. 13 18 Zenekari muzsika. 14.20 Hulló levelek ... Könnyűzene. 15.00 Hirek. Nemzetközi lapszemle. 15.15 Dalok 15.50 Karrl. erl Karrier? Bollu Anna riportja. 16.05 A Szovjetunió kis népeinek dalai. Kulcsár István öszszeállitártt. 16.27 Puszták népe. Illyés Gyula müve folytatásokban XI. 16.47 Brahms-kórusok. 16.57 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek, rdójárás. 17.05 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15 A Stúdió 11 Játszik. 17 40 Operabarátoknak. Kertész Iván műsora. 18.19 Mikroíórum. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.34 Hangfelvételi érdekességek. Máder László összeállítása 19. 00 Esti króni. ka 19.29 Hallgatóink figyelmébe! 19.30 Csendes Don. XI. Solohov regényének radiovuliozata. 29.23 UJ lemezeinkből. Egy ej Velencében. Részletek J. Strauss operettjeből. 29.57 Hírek, időjárás. 21.09 Közvetítés a parmai Toscanini-emlékünnepségről. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekaranak hangversenye. Kézben: 22.00—22.20 Hírek. Sport. Időjárás. 23.09 Könnvü. zene. 24.00 Hírek Időjárás. 0.10— 0 25 Operaáriák Petőfi Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 10.00 Bellinl: Norma. Kétfelvonásos opera Közben 11.35—11.45 Kis kitérő Gerő János karcolata. 13.00 A tudás régi várai — és más érdekességek. Az Ifjúsági Rádió műsora. 13.27 Moha bácsi, a törpe. A Gyermekrádió műsora 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 18.60 Hírek Időjárás 18.10 Tóth Zoltán táncdalaiból. 18.20 Könnyű fúvósmuzsika. 18.35 Ismeretlen Kolumbuszok Előadás. 18.50 Schwetztngeni Fesztivál, 1967. Victoria de Los Angeles dalestje. 19.50 Jó éjszakát gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.30 Magyar Parnasszus A színésznő fia. Hunyadi Sándor pályakezdésének bemutatása 21.30 Rácz Vilmos népi zenekara Játszik. 22.00 Frida Leider operaáriákat énekel. 22.20 Tánczene 23.00—23.20 Hírek. Sport. Időjárás. TELEVÍZIÓM ŰSOR Magyar televízió 17.58 Hírek. 18.05 A Magyar Hirdető műsora 18.15 Telesport. 18.40 A világ térképe előtt. .. 18.55 Kapcsoljuk . . . Helyszíni közvetítés. 19 25 Esti mese. 19.40 Dokumentumfilm falusi asszonyokról. 20.00 Tv-hiradó. 20.20 Dr. Schltltter. Magyarul beszélő NDK tv-ftlm. 1. A szerződés (10 éven felülleknek!) 21.30 Zenei Figyelő. A Tv zenei újságja. 22.25 Tv-hiradó. II. kiadás. Jugoszláv televízió 9.46 Iskola-tv. 14.00 Iskola-tv. 17 05 Hírek. 17.10 Gyermekműsor. 17.25 Pionírok tv stúdiója 18.00 Tv-újdonságok 18.15 ifjúsági tribün. 18.33 Kicsit tréfásan. kicsit komolyan. 19.00 Az ügyeletes utca 19 54 Jó éjszakát. gyerekek! 20.00 Tv-híradó. 20.30 Időszerű beszélgetések. 21.20 Sorozatműsor. 22.20 Tv-hiradó. Román televízió 17.20 A román nyelvről 17 50 Pionírok tv-stúdiója. 18.50 Hirdetések. 18.55 Tv-híradó. 19.00 Ivanhoe. Sorozatfllm. 19 30 Színházi közvetítés A szünetben: Sakk. 21.40 Tv-híradó. Vasas—Dundalk 8:1 (4:1)., A Bajnokcsapatok Kupájáért vívott találkozón a magyar együttes aránylag könynyen érte el góljait, a piroskék csatárok időnként reme. keltek. Góllövő: Farkas 3, Vidáts 2, Korsós 2, Molnár, illetve: Hale. * A SZEAC labdarúgóegyüttese tegnap Orosházán az O. Kinizsivel barátságos mérkőzést játszott. SZEAC— Orosháza 2:2 (1:0). Góllövő: Nemes (1:0), Petrina (1:1), Vass (2:1). Kutasi (2:2). A szegediek összeállítása a következő volt: Korányi (Tóth) — Várhelyi III„ Kővári, ged7sportéletben""ez a sportVárhelyi I. — Dezsőfi (Amb- ág a legeredményesebb. A rus). Reményik dr. — Pusz- férfi NB I-ben az SZVSE az férfi NB I-ben. tai (Vass) Nemes Kozma utóbbi időben erősen felja- A nőknél a SZAK váltoHajós dr..'Dobó. A második & bál\a f^w ^^ harmadik he. ., _ V.. . ben a kiesés ellen küzdött, lyet. Hosszú ideig eselyes féhdő elején Dezsőfi megse. & üzennégyes mezőnyben volt á bajnokság megnyerérult és ezért kiállt Vasárna- most nyolcadik. Az együt- eére, de az FTC most már játéka Dunaújvárosban tes ősszel idehaza még min- megugrott és jelentős előnyPi bizonytalan, Llebmann Béla felvétele A Szegedi VSE Jól szereplő csapata (balról jobbra): Petrás Pál, Martusz István, Slajchó Pál, Papp István, Bunford Mihály, Hegedűs Ernő és Deák János A szegedi NB-s tekecsa- idegenben és az itthon ját- A férfi NB n keleta csopatok már évek óta jó ered- szőtt mérkőzéseket is figye- portjában a Szegedi AK ményeikkel tűnnek ki, a sze- lembe véve 65 százalékos. A nagy küzdelmet vív az NB I-be való feljutásért, bár pillanatnyilag mindkét vetélytársa, az Egri Spartacus és a Z. Danúvia is megelőzi a táblázaton. Előnyük azonban nem behozhatatlan! A SZAK a harmadik a Szegedi Postás pedig a negyedik az NB Il-es táblázaton. Vasutas mögött a Szegedi Építők tizedik helyezett a dig nyert. Teljesítménye az nyel áll az első helyen. Közgyűlés Újszegeden S=0=R=0=K=B=A=N Az Üjszegedi TC közgyűlését tegnap este Újszegeden, a Liget vendéglőben tartották meg. Egyik érdekessége volt a közgyűlésnek, hogy résztvett rajta a kilencven éves Czinky Ferenc is, aki az 1913-ban megalakult UTC egyik alapító tagja volt. A beszámolót Fülöp Lajos elnök mondotta. A legnagyobb létszámú szakosztályról, a természetjárókról megállapította, hogy általában eredményesen működtek. Hiányosság, hogy csak férficsapattal rendelkeznek. A beszámoló a labdarúgókkal kapcsolatban megemlítette, hogy a csapat jól szerepel a megyei bajnokságban. Nemrégiben még úgy látszott, hogy kiesik a bajnoki címért vívott küzdelemből, de jelenleg megint csak kétpontos hátránnyal áll a Hódmezővásárhely mögött. Komoly esélyek vannak az NB III-ba való bejutásra, mert a H. MEDOSZ elleni Szegeden lesz. A beszámoló végén bejelentette az elnök, hogy a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat keretében működő sportköröket egyesítik. Ezért az UTC a jövőben mint sportcsoport működik, de ez nem jelent majd lényeges változást az egyesület munkájában. Mennyif cr CSH pofon ? Azt én nem tudhatom, hogy manapság mennyit ér egy pofon, de bizonyosságot szereztem felőle, hogy a Duna—Tisza közén, közel Szegedhez, messzebb Kecskeméthez, ott Kistelek Fő utcáján valamikor éppen öt pengőt fizettek egy kemény tenyeresért. Hogyan történt, azt meg a kisbódé mellett volt alkalmam végighallgatni a minap, amikoris két fél vegyes pálinka mellett mesélte el két ember a másiknak. A mesélő már túl volt a hatodik iksz.en, aki meg hallgatta, csak most tölthette be a harmincat. Az öregebb zsíros kalapját a szemére húzta, nem éppen napellenzőnek, inkább csak azért, hogyha felhajtja a szívderítőt, nehogy a porba hulljon a kalap. Kímélni kell azt még ilyenkor is. amikor már megszolgálta a vásári árát Szóval, mondom hörpintett az öreg, egy slukk volt neki a féldeci, akkor elmesélte a pofon történetét — Emlékezel ugye az öregre? — és itt nevet említett, én viszont tisztességből elhallgatom, úgyis eleget mosolyogtak rajta annak idején, meg azóta ís. — Szóval, no, szerette az ls az italt Csak a pálinkát itta, csak a tiszta törkölyt, és arra ment minden pénze. Egyszer adósságba is keveredett miatta. Hérom kemény pengővel tartozott már a pajtásának. A sok zaklatásra oda is adta neki az aszszony a pénzt, hogy vigye meg, amivel tartozik. Ne legyen szégyen miatta. — Megvitte? — Dehogy. Elitta azt is. Csakúgy, mint a többit. Most már hat pengővel tartozott. Három a pajtásnak, ugyanennyi az asszonynak, aki úgy tudta, hogy most már nincs adóssága. És egyszer összetalálkozik a pajtásával. Az csak tartja a rettenetes nagy markát a pénzért. — Most nincs — mondja az adós — hanem ha vársz egy hetet és az asszonynak azt mondod, hogy kvittek vagyunk, akkor megkapod. Ebben maradtak. — Eltelt egy hét, az öreg csak nem fizetett Üjra az utcán állnak egymással szemközt és most már haragosan mordul a cimbora: , — Ide a pénzt! — Ha vóna, de egy petákom sincs — és kifordította a foltozott nadrág zsebét. Mind a kettőt, hogy tanúskodjanak a szava mellett Hanem a cimborának már semmit sem ért a tanúskodás. Nem szólt az most már egy szót sem, csak ütött. Olyan pofon csattant, hogy a kisteleki főutca túlsó oldaláról is odakapták a fejüket az emberek. — Mi volt ez? — kérdezte az adós. — Kvitteltünk — mondta emez és fordult volna már tovább, de az öreg megállította mentében. — Hogy-hogy kvitteltünk? Már csak nem gondolod? — De úgy ám! Maga most már nem tartozik nekem, egy pofonnal lekvitteltük. Az öreg még sajgó képivel is elmosolyodott. — Azért nem egészen úgy leszünk no. Mert az igaz, hogy- én három pengővel tartoztam neked, de az is igaz, hogy egy pofon ára kereken öt pengő. Ezért, "ha nem akarod, hogy följelentselek, hát ide még két pen- ' Szegedi gót Amaz meghökkent egy pillanatra, de aztán gondolkodni kezdett. Följelentés, meghurcolás, fizetnie így is, úgy is kell, hát inkább most odaadja azt a két pengőt. Belenyúlt a zsebébe és fizetett. Akkor megszólalt az öreg, miközben végigsimította érdes tenyerét a még mindig sajgó képén. — Gyere, no, Igyunk meg fél törkölyt erre a nagy ijedtségre... u. u. Ma IKV—SZAK megyei vásárhelyi Textil, Alsóváros bajnoki tekemérkőzést ját- —Csongrád. Idegenben: Duszanak Szegeden a SZAK- naújváros—SZEAC, Szentes pályán, délután fél 5 órai —SZAK, Mezőberény—Szekezdettel. gedi Spartacus, Szaivai SE—• Kossuth SE, HódmezővásárMost rendezték meg az if- helyi MEDOSZ—Szegedi jűsagi kötöttfogású területi Építők, Mindszent—UTC. birkózó-bajnokságot. Szege- ^ NB II-es kezilabda-csaden: 1. Orosháza, 2. Szegedi Patáink közül mindhárom rangadó ITSK, 3. SZVSE II. Pápán: idehaza játszik; éspedig Sze1. Szegedi VSE I. (Újházi, Építők—Szegedi Előre Rutai D. Nagy, Miklós, Sze- helyi rangadóra kerül sor, a merédi, Magyarosi Tóth T Tanárképző női csapata pePiri F., Tóth Z„ Varga) 2. diS a Bp. Testvériség ellen Győr, 3. Pápa. Az elsők 'be- mérkőzik, kerültek az országos dön- * . tőbe. Az MTS Szeged Városi „ Tanácsa Asztalitenisz Szö* vétségé megrendezi Szeged Vasárnap Szegeden ma- város 1967. évi őszi férfi és gyar utánpótlás—csehszlo- nőj asztalitenisz csapatbajvák utánpótlás válogatott nokságát. Jelentkezhetnek a ökölvívó-mérkőzés lesz. Erre sPortepesületek, üzemek hivatalok és intezmények férfi a magyar csapat a követke- & női versenyzői ma délző összeállításban áll ki: Or- után 5 óráig a szövetségben bán (Kecskemét), Sánta írásban vagy személyesen. Nevezési díj nincs, a felmeSTSg (KiskunSS: SKS tÁf"" háza), Fodor (Bp. Vasas), Sütő (Debrecen), Vígh (Kiskunfélegyháza), Patakos (MTK), Papp (Miskolc), Tóth (Oroszlány), Olasz (Kiskunfélegyháza). A nagy érdeklődéssel várt mérkőzést a Vörös Csillag moziban délelőtt fél II órai kezdettel rendezik meg. * Ez lesz a következő labdarúgó-fordulóban: Itthon: SZVSE—Pénzügyőr. Szegedi Dózsa—Kiskunhalasi MÁV, Kinizsi—HódmezőMa este a Tiszavirág Zónázóban disznótoros vacsorát rendezünk. Minden kedves vendégünket szeretettel várjuk Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat. S. 100 131 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács Upja Megjelenik nettó kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság FOszerkesztö: dr. LOItOs Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útla 10 Telefon: 1J-535. 13-003 Éjszakai telefon: 13-506 13-43* Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-500, 13-116 (Beküldött kéziratokat nem Or. zünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: • Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u„ 28. sz. INDEX 29 053 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál é. a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V. József nálor tér 1. sz.) Előfizetési dfc) egy hónapra 12.— Ft. -K