Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

Holnaotól vasút helyett teherautón A vasúti kocsik hiánya miatt a MÁV tárgyalásokat folytatott az Autóközlekedé­si Vezérigazgatósággal, melynek eredményeként egyes élelmiszer és vegyi­arukat teherfuvarozással szállítják. Október 9-én 0 órától megszűnik a cukor, a cement, a műtrágya, a dohány és egyes malom­áruk vasúti szállítása. Mindezeket az autóvezér­igazgatóság vállalatai vég­zik. nagyteljesítményű pót­kocsis teherautóikkal. A megállapodás alapján érte­sítették az ország összes cukor-, dohány-, vegyi- és cementgyárait. valamint a malmokat. hogy a vasúti feladásokat szüntessék be. A megyei közúti fuvarozó vállalatok mór megtet.ték az intézkedéseket, hogy a ha­talmas mennyiségű áruszál­lítást zökkenőmentesen • el­végezzék. Az érdekelt termelőválla­latokon kívül a megyei FŰSZERT. AGROKER és malomipari vállalatok is bekapcsolódnak a folyama­tos közüti szállításba, amely kétségtelenül tehermentesíti a MÁV-ot. Varázslat a dűlőúton Sokszor és sokat írtunk már lapunkban is hiszé­keny emberek megkárosí­tásáról. Nem új a nap alatt Jakab Ilona 26 éves, bün­tetett előéletű, Kiskunha­las, Tóföldi utca 1. szám alatti lakos bűncselekménye sem. Forráskúton felkereste özv. T. Jánosnét, akiről azt hallotta, hogy nincs sze­rencséje. — Majd én segítek ma­gónak, jóasszony — állított be az idős asszonyhoz Ja­kab Ilona. — Olyan szeren­cséssé teszem, hogy váltig emlegetni fog. Trükkje éppoiy szokvá­nyos, mint amelyekről már mas esetben is írtunk, özv. T-nét rávette, hogy a ta­nyájához legközelebb eső dülőútra vigye ki az összes pénzt, amit otthon tart. A szekrényből a fehérnemük közül 1400 forint gyűlt ösz­sze, amit a hiszékeny asz­szony kitett két út találko­zásához. A pénzt egy cso­móba rakta, majd három­szor körülkerülte, ahogy azt a kuruzsló megparan­csolta neki. Aztán elment haza, s várta a szerencséjé­nek jobbra fordulását. A pénzt azonban reggel hiába kereste, mert Jakab Ilona azzal már régen tovább állt. A pénz eltűnését tapasztal­va jelentette fel özv. T.-né a csalót, aki ellen a rend­őrség büntető eljárást indí­tott. Kettős párbaj - hármas haszon Régi igazság: kettő harcá­ból a harmadik kerül ték: ..Aha! Ezek ketten nem márkaszervizének emberei a ki mernek, s nem akarnak egy- GELKA, az Elektromos győztesen. De van olyan más mellé állni, félnek egy- Ktsz és a Tisza Állami Áru- ; harc is. amelyben nyertes más konkurrenciájától, az ház képviselőit világosították , ebben összehasonlítástól". Aki fel az új AT—1651-ések mű- : mint mondta, ma bevalíhat.ja, nem szaki tulajdonságairól. Azért mind a három! Az szereplők valódiak ahogy valódi a történet is. lett igaza. Még emlékezünk hogy kevesebb baj Ír gyen elük. a vásárlók jobban A tisztességes és hasz.nos a székesfehérvári kiállítás ..küzdelem" színünk előtt, alkalmából megjelent öles tudják kezelni, használni, napjainkban folyik: Magyar- hirdetesekre lapunkban: Megint csak nem kell ma-jj ország két legnevesebb hír- „Érdemes várni! — ptobált adástechnikai gyára, az meggyőzni a hirdetés — hi_ ORION és a VTRGY között, szen egy új rendszerű két- pen a készülékek is értéke­Az.t a bizonyos harmadikat normás televíziót hoz a piac- sebbek lettek, talán meg sem kellene ra az ORION a negyedik nevezni, hiszen ebből is ki- negyedévben. A párbaj tehát között ki a sajátos gyári derül — maga a vásárlókö- megkezdődött, az ORION Ki mit tud?. Leírták már zönség, tehát, mi. Viszont ér- „vette a lapot". Eltelt másfél hónap, s a kér­dés néhányszor újra fogalma­A GAZDASACI MECHANIZMUS demes megismerkedni az előzményekkel. A gazdaságpolitika, a gazdasági rendszer és a gaz­yar'áznri ""újszerű' goridoiko- ! dasági mechanizmus kifejezések gyakran halmozódnak Zár, ez amivel tulajdonkén. a gazdasági jellegű írásokban, beszédekben, es ez riem 1 véletlen. A három fogalom szorosan összetartozik es a valóságas gazdasági folyamatban is szinte együttesen egymással összefüggésben jelentkezik. A gazdaságpolitika és a gazdasági mechanizmus kap­csolatában, összefüggésben7 azonban nem téveszthető szem elől, hogy mindenkor a gazdaságpolitikáé az elsőség. „Az új mechanizmus bevezetésének célja, hogy új eszközökkel és módszerekkel erősítsük társadalmunk szo­Szegeden előttünk bontn­előttem, de én is újból le-' irom. mert nem találok jobb •• ^ .,„„.„ „ szavakat: kegyeinkórt indít­A nyár derekán két alka- födött : va ion tényleg érdemes tátott ez a v erseny. Nevez- : cialista jellegét tegyük hatékonyabbá tervgazdálkodási lommal is tévét jártunk néz- vob várni? Nemcsak egy azonban bárminek, lé-| rendszerünket, hasznosítsuk jobban a szocialista gazdál­ni és csodálni. De nem haza. üeves reklámorodukciót. mu- ".vege az az újszerűség, az j kodás lehetőségeit, gazdálkodjunk minden szinten jöve­vagv vendégségbe, hanem az tatott b(? a nagymúltú gyár? eddig alig-alig tapasztaltero. ipari kiállításra és vásárra nz ORION gyártmányokat, a Tisza Állami Áruházba a Nem. Az ORION meggyő­ző bizonyítékokat, szolgálta­székesfehérváriakét. Az 'ít^n^A ORION először mutatta be ^"A^Lt^LZ^ LTJ feszítés, amelynél hatásosab­ban semmi sem szolgálja a minőséget, korszerűséget. Az érdekeinket. És ki ne venné, észre; emberközelbe jött az vadonatúj kétnormás tele- uj dasj^ mechanizmus! vmo, raadasul szakemberek LegaIább is az amH jövőre termékeit, a VTRGY vagy nyolcadszor, s a siker egy­forma volt. Voltak azonban, kíséretében. Hogy miért, ezt és azutan szeretnénk akik disszonánsán emleget- is érdemes leírni. Az ORION Matkó István Egyszerűbb ügyintézés Nem kell 15 féle igazolás a családi pótlékhoz A társadalombiztosítási szeggel járul hozzá, és ezt az intézkedésben. hogy a szolgáltatásokkal kapcsolat- az összeget bírói ítélet, vagy személyi igazolványt a sze­ban korábban bosszantóan megállapodás alapján fize- mélyazonosság, a családtagi sokféle igazolást kellett be- ti, illetve a gyermek teljes minőség igazolására tovább­szerezniük a dolgozóknak, ruházattal ellátásáról gon- ra is elfogadják a családi Olykor sok utánajárást és a daskodik-e? Az igazolás ki- pótlékot folyósító szervek, munkából órákra. fél na- fért arra is, hogy a dol- de csak személyes bemuta­pokra menő kiesést jelen- Sózó nő egyedülálló, haja- tás esetén. Személyi igazol­tett a megfelelő igazolások don, özvegy, elvált, vagy vánnyal lehet igazolni a csa­megszerzése és bemutató- férjétől különélő és élettár- ládi pótlékot folyósító szerv­sa. Ezt az állapotot szüntet- nincsen-e. Arra is felelni nél a gyermek születési le meg az a kormányhntáro- kellett igazolással, hogv a adatait is. Ilyen esetben zat, amely az országos ha- szülők külön élnek-e, illet- külön anyakönyvi kivonatot láskörű szerveknek szólt, ve külön lakásban, továbbá, nem szabad kérni, mert ar­hogy a hatósági igazolások hogy az igénylőnek, házas- ra nincs szükség. Gondoskodtak-e megfe­lelő nyomtatványról, amelynek kitöltésével el­fogadhatóvá válik a csalá­di pótlékot igénylő nyilat­kozata? — Igen. A családi pótlé­beszerzése helyett nagyobb társának, szülőjének meny­mértékben alkalmazzák a nFi a keresete, jövedelme, dolgozók munkahelyének ki- avagy ezekkel nem rendel­elégítő igazolásait, vala- kezik. Sorrendben követke­roint a feleknek a jogszabá- ^t annak igazolása, hogy Ivóknak megfelelően tett az igénylő nem folytat-e kís­nyilatkozatait. iparosi vágy kiskereskedői , , , tevékenységet, illetve egvéb A gyakorlatban hogyan munkaviszonynak nem mi­érvenyesul ez a kormány- n6sül6 kpresó fogIalko7.ast. k fo? . "7 k hatarozat? — kerdeztuk A7i is kelten teaznlm h,,n,- "w)i»»o wenex szo\e dr Váradi Mártontól a i -11kellett Igí,™lni. ges nyomtatványt rendszere­őr. v araai Martontol, a korabban reszesult-e a do - s,'tettek Az érdekelt felek Szakszervezetek Tarsada- eo7Ó va„v akar sttetteK AZ erdekeit felek lombiztosítási Köznontia -, ? -f~ a nyilatkozat megtételekor lomBiztosítási Központtá mely a gyermek utan csalá- megfelelő táiékoztatást is Csongrád megyei igazgató- di pótlékban és ha ieen hol ., - « J,?,,, 1S sáea helvettes vezetőiétől PoueKoan. es na igen, nol kapnak. A nyilatkozatok va­saga helyettes vezetojetol. vo t munkaviszonyban es lődisagát azonban ellenőrzik. — Nagyon időszerű volt milyen nevű gyermeke után amj helyes is — fejezte he már a szóban forgó kor- kapott családi pótlékot. a tájékoztatást dr. ' Váradi manvhatarozat, amely a Mindezeket mast már nem Márton. társadalombiztosítási szol- kell igazolnia a dolgozók­gáltatások igénybevételének nak, a családi pótlékot ,— egyszerűbb ügyintézését igénylőknek. Ilyesmikért ' eredményezi — mondotta. — futkosniuk, munkaidőt el­Vegyük csak például a csa- veszteniük nem kell. ládi pótlékkal kapcsolatos , , ,, . A rendelkezes szerint most milyen igazolások szükségesek a családi pót­lék igényléséhez? — kér­deztük. delmezőbben, gondos gazda módjára őrizzük a nép va­gyonát, szolgáljuk szorgalmas munkával a közösség es egyén alapvetően azonos érdekeit, és így gyorsítsuk meg a szocializmus teljes felépítését, mozdítsuk elő népünk életkörülményeinek folyamatos javítását." — összegezte az új gazdasági mechanizmus rendeltetését, szerepét es leglényegesebb kritériumait a július 12—15-i országgyűlés előtt elmondott minisztertanácsi beszámolóban Focfc Jenő elvtárs, a kormány elnöke. Ebből is következtetni lehet arra, hogy a gazdasági mechanizmus fogalma „magában foglalja mindazokat a gazdasági kapcsolatokat, a szervezés és irányítás módsze­reit, és gazdasági intézményeket, amelyekben az emberek gazdasági tevékenységének kölcsönös cseréje a termelés, az elosztás, a forgalom és a fogyasztás során végbemegy." A gazdasági mechanizmust e tág felfogásban és leg­általánosabban a történelmileg adott termelési viszonyok és ezek egyes elemei közötti kapcsolatok konkrét megje­lenési formájaként értelmezzük, a termelési viszonyok ele­meink összességét értjük alatta. Ebből viszont az is kö­vetkezik. hogy a gazdasági mechanizmust, mint a gazda­ságpolitika állal meghatározott gazdasági cselekvés, „ki­bontakozás",- fejlődés- mozgásformáját, a termelési viszony szerepének megfelelően, mint a formaváltozás törvényét fogja fel a közgazdasági elmélet. Fejlődését, változását, átalakulását a termelőerők fejlődése vonja maga után, akár tőkés gazdasági rendszerről, akár szocialista rend­szerről van is szó. A formavállozást illetően a kettő kö­zött „csak" az a különbség, hogy a tőkés gazdaságban a spontaneitásé, a szocialista gazdasági rendszerben már az első fázisban, az alapok lerakása idején is a tervszerűsé­gé, a társadalmi tudatosságé az elsőség. A termelőerők szakadatlan fejlődése azonban a szo­cializmusban is kikényszeríti a termelési viszonyok, kö­vetkezésképpen a gazdasági mechanizmus formáinak, ele­meinek egész összefüggő rendszerének változását, még akkor is. ha a szubjektív erők nem ismerik fel kellő idő­ben a fejlődés, a haladás követelményeit. És ez a változás folyamatos éppen úgy, ahogy a termelőerők fejlődése ls — mint az emberi alkotókészség megnyilvánulása — ál­landó folyamat a társadalom történetében. Amikor tehát az új gazdasági mechanizmus közgaz­daságilag. tudományosan előkészített bevezetéséről van szó, és ezt egész társadalmunk ügyévé, közös nagy aka­ratává kívánjuk tenVii, akkor azt is mondjuk,, hogy gaz­dálkodásunk módszerei, formái és gazdasági kapcsolata­ink, termelési viszonyaink elemei elavultak, gátolják ter­melőerőink tovább fejlődését. Ezért a gazdasági mecha­nizmus. azaz a termelési viszonyok átfogó, radikális és minőségi formaváltozásáról intézkedtünk, amikor a gaz­dasági mechanizmus reformjáról az új gazdasági mecha­nizmus 1968. január 1-i bevezetéséről határoztunk. Egy­szerűéi? azt akarjuk, hogv jobban dolgozva, hatékonyab­ban gazdálkodva tegyük jobbá saját és embertársaink életkörülményét. igénylés korábbi ügyintézé­sét. Igazolni kellett, hogy a gyermek a dolgozó háztar­tásában él-e. vagy azon kí­vül helyezték el. Továbbá, hogy a dolgozó magánsze­mélyeknél elhelyezett gyer­meke tartásához milyen ösz­Amíg a kád megtelik Két fehér ló húzza a kocsit. Kétszemé­A Dél-alföldi viát. Mezőgazdasági Ki- lyest. Keskeny út vezet sérleti Intézet gaz- Ezen nevetnek, a szőlőtőkék kö- daságának üllési Kétszemélyes mo­zött. A kocsin ha- kerületében na- tor egy lánynak, talmas kád. Üres. ponta 90—100 má- Már hangzik is a Ifjú Sózó Antal zsa szőlőt szed- válasz, megállítja a lova- nek le. Gyorsan kat. Jöhet a szőlő, fordulnak a pul­Bpnt a táblán tonyosok, telik a tök! lányok, asszonyok kád. A 45 hold Vidám a szüret, termőterületről szüretelnek. Sze­dik az olasz riz- 1440 mázsa linget. Fizet a lót várnak, föld. Szép fürtök Mégsem ba­bakocsira gyüj­És jó. Igaz. nem — Továbbra is az illetékes tanács végrehajtó bizottsá­ga szakigazgatási osztályá­nak. csoportjának kell iga­zolnia — mondotta az igaz­gatóhelyettes —, hogy az apa gyermekéről nem gon­doskodik, illetőleg mióta nem. Adott esetben igazolni kell, hogy a gyermek el­tartására a szülők képtele­nek, illetve hogy a dolgozó a családi pótlékot nem a rendeltetésének megfelelően használja fel. Szükséges iga­zolni a földingatlanból szár­mazó jövedelem megállapí­tásához a „Mezőgazdasági lakosság általános jövede­lemadója" címen kivetett adó évi összegét. Ugyanígy Gondatlanság a volán mögött a Csongrád megyei rendőr-főkapitányság közle­néi. de minőségé­Pintér Ilona is kínálják magukat, ügyeskedik. Már- re jobb, mint a A faluból. Ül lés- fiústól jár ide a tavalyi. Almából. gazdaságba, mint abból igen. Nagy röl járnak ide. Bacs megyeiek szerződéses dnl­pedig Kígyósról, gozó keresi ke­most szüret ide- nyerét. jén majdhogy — Ismerjük egy­harmincan. mást, nem az el­— Nem panasz- sö év ez, kódunk a kereset- együtt töltünk, re. Naponla 90 Szívesen járunk. forintot kapunk. Czinkóczi Eszti nak; Mindjárt ko­ntár motort szó- sokkal több te­rem a tervezett- j a kisipari vagy kiskereske­dői tevékenység folytatását, illetőleg a hasznot hajtó jo­gosítvány alapján folytatott keresőfoglalkozást, Fontos termés volt. Két­száz mázsa he­lyett 351 mázsát szüreteltek. A kád meglelik, f^'ij Indulnak a lovak. A lányok utána­néznek a kocsi­Az ósz már itt van több- lan vezetés. A statisztika időszakéval. Ebben az idő­napos esővel, reggeli köddel, szerint augusztusban keddi szakban 374 balesetet vizs­s ez a jelenség önmagában napokon történt a legtöbb gált is figyelmeztető a gépjár- baleset, szám szerint 28. A művezetők számára. Sokan szombati napokon átlagosan kedési osztálya. Tavaly ha­ezt nem akarták tudomásul 26 baleset adódott, s „leg- sonló időszakban 334 bal­venni, s az esős, síkos idő- simábbak" voltak a csütör- eset történt, amelyből 14 ha. ben éppolyan „veszettül" toki napok, amikor „csak" Jállal. 109 súlyos, 211 pedig hajtottak, mint száraz idő- tizenöt baleset történt Csöng- könnyű sérüléssel végződött, ben. Ennek következtében az rád megyében. Az időponto- Idén az első félévijen ke­első esős nap Csongrád me- kat is figyelembe véve reg- vesebb volt a halálos közle­gyeben 14 közlekedesi bal- gel 6-tól déli 12 óráig tör- kedési baleset viszont 120­esetet okozott, amely több tént a legtöbb baleset. Havi ra emelkedett' a súlyos sé­sulyos serüléssel és jelentős átlagban ebben az időszak- rülések száma míg 243-an anyagi kárral végződött. A ban 60 baleset volt. Ennél úszták meg könnyű sérülés­gepjarmuvezetöknek pedig kettővel kevesebb déli 12 sel. tudomásul kell venniük a órától délután 6 óra között megváltozott időjárási és út- történt. Viszonylag csenrie­viszonyokat. Csongrád me- °ebb volt az este 6-tól éjfé­gyében a baleseti statisztika lig tartó időszak, kedvezőtlenül alakult az el­múlt évhez viszonyítva, kü­lönösen esetek súlyos sérüléssel végződött. VCZCt* s 96 esetben szenvedtek könnyű sérülést. tusban is a szegedi járás út­ívhez viszonyítva, kü- i ». . , , í augusztusban. A bal- /\ SZC^CŰI IQTQS közül öt halállal. 52 ,, Vigyázatlan kerékpárosok Még mindig az elsőbbség! A kerékpárosok okoznak legtöbb balesetet a közuta­koh. Figyelmetlenül, gondat­lanul kanyarodnak, iránvjel­A legtöbb baleset augusz- zést nem használnak, vagy csak az utolsó pillanatban, iáin történt, szám szerint 51, Mögöttük szorosan „felzár­míg Szegeden 36, Makón ttl. kóznak" a motorkerékpáro­Hódmczövásárhelyen 16, sok, majd következnek a sze­Szentesen 31. Csongrádon mély- és tehergépkocsik, a A szüretnek amúgvis örül az ember — mondja Czinkóczi Eszter. Meghozza Danú­zelit az este. Ari­18 dig még szednek vett magának. egv fuvarra valót. L. I. Műanyag extrudert üzemkép,* v»sy keverb hiányos allapotbin ;:7onnali megvételre keresünk. Ül Barázda Mgtsz Szentse Munkácsy u. 1. V. 19 170 vontatók, fogatolt jármüvek. A KRESZ-t nemcsak ak­pedig három. Az anyagi kár A balesetet okozó körül- is jelentős. 340 ezer forint, menyek között még mindig s ebből a társadalmi tulaj- kor és addig kell tudni, amíg vezető szerepet játszik az el- donban keletkezett kár 186 vizsgára készül és lev'izsgá­sőbbségi jog meg nem adn- ezer 100 forint. zik a leendő gépjárműveze­sa. A statisztikában ez áll A forgalom növekedésével tő. Később is állandóan jó az élen 33 esetben. Húszon- kcl1 lépést tartania a gon- azt forgatni, hogy minden­nég.vszer gyorshajtás okozott dos- figyelmes vezetésnek, kor tisztában legyünk a köz­balesetet huszonháromszor rí161'1 més elszomorítóbb lekedési szabályokkal és szabálytalan kanyarodás, hu- Csongrád megyében az 1967 megóvhassuk a magunk és sznnegyszer szabálytalanéin- elsn felevi baleseti adat. mások életét, testi épségét zés, tizenhat esetben gondat- nemben az 1966-os hasonló L. F. Vasárnap, 1367. oktober 8. DÉL-MAGYARORSZÁG 9

Next

/
Thumbnails
Contents