Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

U Illant nyilatkozata A New York (Reuter) U Thant főtitkárt uz ENSZ székhelyén újságírók meg­kérdezték. hogyan vélekedik a vietnami béketárgyalások lehetőségéről, különös tekin­teilel Szingh indiai hadügy­miniszter pénteki beszédébe. (Mint lapunkban ls közöltük, az indiai miniszter a köz­gyűlésben kijelentette, kor­mánya meg van győződve arról, hogy a bombatámadá­sok leállítására a VDK ked­vezően válaszolna és ez a lépés maga után vonná egész Vietnamban az ellen­ségeskedések beszüntetését.) A főtitkár ismét leszögez­te hogy meggyőződése sze-. rint a VDK hajlandó lenne a tárgyalásokra, ha az Egye­sült Államok feltétel nélkül leállítaná bombatámadásait. Ugyanakkor nem ért egyet az indiai hadügyminiszter­rel abban, amit az ellensé­geskedések teljes megszün. tetéséről mondott. A világszervezet főtitkára a továbbiakban célzott arra, hogy még mindig „bizonyos­fajta kapcsolatban áll az összes érdekeltekkel" és az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakának megkezdése óta kontaktust teremtett „bi­zonyos felekkel". Szombaton 9 amerikai gépet léitek le A Román KP plénumáról A VDK jelentése a légierő tevékenységéről Az új kiszemelt dél-vietnami miniszterelnök % Ilanoi (VNA) sa, másrészt az északviet- ezzel az egyellen lövéssel A VNA észak-vietnami nanü légierő tevékenységé- szétzavarták a támadást hírügynökség a VDK légei- nek növekedése. . ft Saigon (AFP) hárításának újabb nagy si- Az utóbbi hetek légihá- Hírügynökségi jelentések keréről számol be: a szom- borújának eddig ismeretlen saigoni megbízható forrás­bati napon 9 amerikai gé- eseménye közül a legérde- ból szerzett értesülés alap­pet lőttek le az ország terű- kesebb, hogy már másod- ján közlik, hogy Thieu ál­lete felett. Három gépet Ha- szor fordul elő a háború lamelnök új délvietnami noi hármat Ha Bac. kettőt történetében: egy föld-leve- miniszterelnöknek Nguyen Vinh Phuc, illetve Ha Taj gő rakétával egyszerre két Van Loc saigoni ügyvédet tartomány 'felett és végül a el'enséges repülőgépet sem- szemelte ki. A 45 éves Loc kilencediket Haiphong légi- "étettek meg. a katonai és népi tanács el­terében semmisítették meg. Ez alkalommal a Hai- nöke volt, legutóbb pedig Hanoiban szombaton kö- phongot védelmező 73-as az elnökválasztási kampány zölt hivatalos adatok sze- számú rakétás alakulat érde eg,yik .lrany,.toJar Dal-YÍat,na" rint a VDK fegyveres erő. ™ mi származású és buddhista a szeptember "'9-től október mc ez a ntka teljesítmény, vallású, ket olyan tulajdon­6-ig* terjedő időszakban 37 Au8usztus 31'én, amikor sággal rendelkezik tehát, amerikai repülőgépet lőttek hegymáfÍ k®yető hul„- an^lyeket nélkülözhetetlen­le a VDK területe felett J *"" * ki kötővárosi, a rakétások terel nöki tisztséget betöltse. lámokban támadta a 7. nek tartanak Saigonban ah­Az "amerikai' Tégitámadások aSkaiJ!°Uf "SEÖJL2 kezdte ota ez egyike volt a legjelentősebb eredmények­nek. A 37 elpusztított gép közül 26 négy nap alatt ve­szett el. A számadatokból kitűnik egyrészt az ameri- ® Athén (MTI) kai légitámadások fokozódd- Totomisz Papandreu szabadlábon Felrobbant Lagos felett egy biafrai gép # Lagos (UPI, Reuter) azonban váratlanul felrob­Szombaton a hajnali órák- bar>t a levegőben, a rajta ban egv biafrai bombázó re- tartózkodók pedig elpusztul­- tak: a lagosi légvédelem pülőgép jelent meg a mgé- meghiUsította a támac1ást. A riai főváros felett, a gép Egy hét , , IVILBGPOLITIKHBJMi Ezen a héten az ENSZ- tettek a VDK felett, Dél­közgyülés általános vitája- Vietnamban pedig a szabad­ban ismét beigazolódott, ságharcasok újabb eredmé­hogy a nemzetek nagy nyes támadásokat hajtottak többsége egyetért abban, hogy az agressziót fel kell számolni. Csak éppen azok nem hajlandók meghallani a figyelmeztető szót, akiknek létérdekük az erőszak poli­tikájának fenntartása. Az USA szüntesse be a bombázásokat Különösen a vietnami há­ború vonatkozásában alakult ki szinte egységes vélemény. A felszólalók — csekély ki­vétellel — azt követelték: az USA azonnal szüntesse be a Vietnami Demokra­tikus. Köztársaság bombázá­sát és ezzel nyisson utat a tárgyalásoknak. A nyugati világ országai közül most különösen Hollandia és Finnország sürgette erélye­sen ezt n lépést. Hasonlóképpen foglalt ál- , ... , lást hazánk képviselője. Pé- joraulo" Utan végre. Különösen a volt császári főváros. Hué térsé­gében okoztak jelentős veszteségeket az ellenség­nek. A frontokon tehát nem sok sikeri mutathat fel az USA. Ugyanakkor a legutóbbi saigoni elnökválasztási ko­média utórezgései erősen megtépázták az Egyesült Államok amúgy is gyenge erkölcsi érveit. Nem csoda, hogy az USA vietnami politikája egyre népszerűtlenebb mindenhol, még az Egyesült Államok­ban isi A legutóbbi ameri­kai közvéleménykutatás sze­rint, ha ma lennének vá­lasztások az USA-ban (csak jövő novemberben lesznek) akkor Johnson kénytelen volna átadni helyét ellenje­löltjének ... miniszter szombat este a gö­közrendvédelmi [ög fővárosban bejelentette, hogy megszüntettek Geor­giosz Papandreu, valamint nyolc képviselőtársa házi­őrizetét. A Centrum Unió vezetőjét az április 21-i katonai ál­lamcsínyt követően több na­pig egy katonai kórházban őrizték. Ezután helyezték háziőrizet alá. A 79 éves po­litikus Athéntől mintegy 30 kilométerre fekvő villájában lakott, ahol csak orvosai és három unokája látogathatta meg. Nyolc szabadon bocsátott társa közül a legismerteb­bek: Kacotasz nyugalmazott tábornok, Athén volt polgár­mestere, aki Papandreu ka­binetjében, 1964-ben a nép­jóléti miniszteri tárca bir­Micotakisz, gép nyolctagú személyzeté­nek holttestét már megtalál­ták, mind a nyolcan a biaf­rai katonaság egyenruháját viselték, közülük négy af­rikai, négy pedig fehér volt. Valószínű, hogy a fehérek egyike zsoldos. Az afrikaiak­ról megállapították, hogy nem nigériaiak. Az egyik bomba egy üzletet talált, a másik egy irodaépületet, a harmadik bombát Gawon a,la^fő rezidenciájára tokosa volt es dobták. EZ azonban nem robbant fel. A repülőgép i Sztefanopulosz gazdasági ko­amerikai gyártmány. ordináló minisztere. JÓBA TIBOR A „második ter János külügyminiszter, aki a vietnami agresszió elitélése mellett felhívta a figyelmet arra, hogy Wa­shington magatartásának milyen következményei van­nak az egész világhelyzet alakulására. A nagy érdek­lődéssel kisért elemzésből kitűnt, hogy az USA viet­nami agressziója mennyire rombolja a nemzetközi er­kölcsöt. Ha az amerikaiak nem rontották volna meg a légkört, akkor Izrael aligha indított volna támadást szomszédai ellen. És, ha a washingtoni önkényeskedés nem szolgáltatna példát, ak­kor Izrael sem lehetné meg, hogy szembeszáll a nemzet­közi jog, az ENSZ-alapok­mány követelményeivel és megszállva tart idegen te­rületeket. Az ENSZ-közgyűlés és a hét sok más eseménye erű­Franciaországban viszont a múlt vasárnap zajlott le a járási választások második fordulója, s ahogy az el­sőn a kommunista jelöltek törtek előre; a kommunista párt és a demokratikus szö­vetség — egységes jelöltjei hódították a tanácsi helye­ket. A kommunisták össze­sen 119 új mandátumot szereztek Ez a gaulleista rendszer űjabb visszaszoru­lását jelenti — állapítja meg a párt politikai bizott­ságának nyilatkozata. Az utóbbi hónapok gazda­sági problémái, a dolgozó­kat sújtó, antiszociális ren­delkezések, az európai Kö­zös Piac nehézségei igen nagy elkeseredést váltottak ki Franciaországban. Ezt mutatták a hétfői heves pa­raszttüntetések is, amelye­ken 120 ezer falusi vett teljesen rávilágított az ame- részt. Nem riadtak vissza a rikai agresszió veszélyeire, rohamcsendőröktől sem­Washington válasza: nem összecsaptak velük és ez hagyja magat „eltántorí­tani", megy tovább a maga útján. Az agresszor veszteségei De hová? A vietnami helyzet az elmúlt napokban sem alakult kedvezően az amerikaiak számára. Csak kedden, szerdán és csütör­tökön 21 repülőgépet vesz­tragikus következmények­kel járt. Mindkét oldalon sok volt a súlyos sebesült. Emellett még ott van a városi dolgozók, kisemberek állandó elégedetlensége ls. A franciák milliói a balol­daltól. elsősorban a kom­munistáktól várnak segítsé­get. ezt fejezik ki a járási választások eredményei. Eck Gyula az Hói 0 Egy ország sport­fellegvára A lipcsei Német Testneve­lési Főiskolát, a sportnak ezt a fellegvárát 1950-ben létesítette a keletnémet ál­lam. S hogy azóta mit gya­rapodott, ezt a tényt élén­ken érzékelteti, hogy a kez­deti 13 tanerővel szemben az elmúlt tanévben 380 pe­dagógus és tudományos munkatárs vett részt az ok­tatásban. az akkori 80 nö­vendéket bedig napjainkra kétezernél több váltotta fel. Nem kevésbé jellemző számok az intézmény ará­nyait illetően a 14 hektárt kitevő összes terület, a 920 diákinternátusi férőhelv, az 1020 hallgatót befogadó há­rom auditórium és a kilenc sportcsarnok. A • hallgatók felerészben rendes, felerészben pedig „távhallgatók". Az előbbiek négy, az utóbbiak hat esz­tendő alatt sajátítják el a testnevelés tudományát. A követelmények azonosak, de olyan államok fiairól is a levelező oktatásra egy-egy tanévben kevesebb idő jut, ezért hosszabb — hogy stí­lusosan, sportkifejezéssel éljünk — a táv. A nemenkénti megoszlás: 40—60 százalék — a férfiak javára. Száznál több az ide­gen ajkű hallgatók száma, s többségük a nyolchónapos edzőképző tanfolyamot lá­togatja. Erről az utóbbi tényező­ről érdemes hosszabban is beszélni. Az NDK a fiatal, fejlődő afrikai államok tunk az edzőcsarnokokba, sportolóinak is otthont ahol a vívók, öklözök, szer- válogatott október végi lab­nyújt, szívügyének tartja a tornászok, súlyemelők és a darúgó-visszavágóján. testkultúra alapjainak lera- művészi torna leendő csilla- (Vége.) 6 Bukarest (Agerpress) kérdéseket széles körű tár­Pénteken Bukarestben sadalmi vita után a párt or­Ceausescu főtitkár zárszava- szagos konferenciája elé ter­val véget ért a Román Kom- jeszti. munista Párt Központi Bi- A plénum résztvevői meg­zottságának bővített teljes vitatták és elfogadták a bé­ülése. A plénum megvitatta rezés, a jutalmazás és a és elfogadta a népgazdaság normarendszer javítására irányítása és tervezése töké- irányuló javaslatokat, létesítésének irányelveit, va- A plénum foglalkozott a lamint a területi-közigazga- lakásépítkezés meggyorsítá­tási felépítés és községfej- sát, a jobb lakásgazdálko­lesztés javításának alapél- dást célzó javaslatokkal, va­veit. A Központi Bizottság lamint az új lakbérrendszer úgy döntött, hogy ezeket a bevezetésének a kérdésével. Közös ellenségünk az imperializmus Az Izraeli KP Politikai Bizottsága tagjának nyilatkozata H Moszkva (MTI) A Szovjetunió és más A Pravda szombat- száma szocialista országok határo­közli Emil Habibi-nek, az zott állásfoglalása segített Izraeli KP Politikai Bízott- abban, hogy az Izrael által sága tagjának nyilatkozatát, kirobbant háború végetérjen, amit az izraeli pártvezető az Ilyen formán az imperialis­AI'N szovjet sajtóügynök- tak nem érték el politikai ség munkatársának adott céljaikat. A Habibi az arab orszá- _ A pártunkkal szemben, gok elleni izraeli agresszió valamint az izraeli imperia­kérdéséről szólt: listaellenes erőkkel szemben — Mi, izraeli kommunis- foganatosított rendőri meg­ták — mind a zsidók, mind toriások ellenére, mind han­pedig az arabok — büszkék gosabban hangzik hazánk­vagyunk arra az erőteljesei- ban a jelszó, amely kiutat lenállásra, amit pártunk ta- mutat abból a zsákutcából, nusitott ezzel a háborúval amelybe a tel-avivi kor­szemben. Elvi magatarla- , . . .... sunkkal a kommunista vi- mánypolitikusok juttatták az lágmozgalom hagyományait országot: „nem az imperia­folytatjuk, a proletár inter- Uzmussal az arab népek el­naciondlizmusnak valameny- j hanem az arab népek­St^ssSükrXr^mmt a közös ellenség: az in, nisla elveit védelmezzük. perializmus ellen". Borúlátóak az arab ENSZ-detegátusok $ Kairó (MTI) pozitív megoldást találhat K Míg korábban a kairól közel-keleti válság rendezé­sajtó arról írt. hogy az ENSZ ^^ ^ENSzTeíegt tusok borúlátására. A lap tudósítása szerint a ENSZ­ben mindenki azt mondja, hogy a közel-keleti válság kritikus szakaszba jutott. A külügyminiszterek puhatoló­zó megbeszélései sorra ku­darccal végződtek és a Biz­tonsági Tanács összehívásá­nak indítványa sem kapta meg a szükséges támogatást. Az arab küldöttségek veze­tői péntek este bizalmas tanácskozást tartottak az Arab Liga New York-i iro­dájában — írja az Ahram. Az ülés után elmondották, hogy pesszimisták: nem hi­szik, hogy bármiféle olyan megoldásra lehet jutni a Biztonsági Tanácsban, amely kielégítené a válságban köz­vetlenül érintett országokat. Nincs egyetlen olyan terv sem, amelyet a megoldás re­ményében lehetne előter­jeszteni. Az Ahram közli, hogy az arab küldöttek rendkívüli tanácskozásán Szíria képvi­selője bejelentette: kormá­nya új izraeli agresszióval számol. Izrael mind nyíltab­ban fenyegeti Szíriát azzal, hogy ismét támadást indít ellene. A színes bőrű fiatalok az úszómedencében kását a nemrég még gyar­mati igában sínylődő népek­néL is. A most folyó tanév­ben az EAK-ból 25-en láto­gatják az órákat, de a „hall­gató nemzetisége" rovatban árulkodik az „anyakönyv", mint Marokkó, Szudán, Ghana. Mali. Kuwait. A külföldiek oktatása egyéb­ként angol, vagy francia nyelven történik, ezzel pár­huzamosan azonban alkal­muk nyílik a német nyelv elsajátítására is. Schwennlcke kisasszony, a főiskola adjunktusa irá­nyításával ellátogattunk a tantermekbe, amelyekben a magas szintű elméleti okta­tás folyik; s bepillanthat.­gai ugyancsak „nem közép­iskolás fokon" végezték sze­met gyönyörködtető gyakor­lataikat. Az intézethez tartozó épü­letcsoport tőszomszédságá­ban van a stadion. Uszodá­jában — amely öt évvel ez­előtt az Európa-bajnokság versenyzőit fogadta — ezen a délelőttön fehér úszónad­rágos, csokoládébarna fi­úk tartottak vízilabda­edzést. A mintegy 110 ezer nézőt befogadó nagy stadion bar­nás-lila salakkal övezett ra­gyogó-zöld gyepszőnyege most csendes. Még hiány­zanak a kapuk, a mészcsí­kok. Pedig néhány hét múl­va egetverő csatakiáltásoktól lesz majd hangos, a magyar Költözik az atlanti Tcnács & Párizs (MTI) Nagy ütemben folyik az Eszakatlanti Szövetség poli­tikai vezető szervének, az Atlanti Tanácsnak a fran­cia fővárosból való elköltöz­totése. A hatalmas bútor­szállító kocsik egymás után indulnak Brüsszel felé. A munkatársak jelentős része már elhagyta a francia fő­várost, a szövetség állandó tanácsa azonban még a jö­vő héten is tart üléseket a francia fővárosban. A ter­vek szerint a titkárság munkatársainak utolsó cso­portja október 14-én utazik el Párizsból Belgiumba, ahol október 16-án lesz az állandó tanács Brüsszel kör­nyéki ideiglenes székházá­nak a felavatása. 2 OÍL-FFLAGYAROPSZAG Vasárnap, 1967. október 8. ¥

Next

/
Thumbnails
Contents