Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-07 / 237. szám
Ifjúsági klubok versenyben Nevezési határidő: október 31 Az ifjúsági klubokban diákok, ifjúmunkások, falusi fiatalok töltik kellemesenhasznosan szabad idejüket. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulójáig újabb 500 ifjúsági klubot igér a KISZ új kezdeményezése, mely arra szólítja fel az ifjú kommunisták népes táborát, hogy Budapesten, s az ország valamennyi megyéjében legalább 25 ifjúsági klub megnyitásával köszöntsék 1970. április 4-ét. A KISZ ezzel egyidejűleg figyelmet fordít az ifjúsági klubok programjának gazdagítására is. Ezért a Művelődésügyi Minisztériummal, a Szakszervezetek Országos Tanácsával, a SZÖVOSZszal, a Honvédelmi Minisztériummal és a Népművelési Intézettel közösen újabb pályázatot hirdetett a „Kiváló ifjúsági klub" cím elnyeréséért. A nemes versengés résztvevőinek kötelező és szabadon választott feladatokat kell megoldaniuk. A kluboktól megkívánják, hogy a KISZ céljainak szellemében szolgálják a fiatalok művelődését, szórakoztatását, gondosan öszszeállított éves, vagy féléves munkaterv alapján dolgozzanak, tevékenységükről, eredményeikről naplóban adjanak számot. Az ifjúsági klubok munkatervükkel együtt október 31-ig nevezehetnek a városi, járási és kerületi KISZ-bizottságoknál. Az eredményeket 1968 szeptemberében értékelik, s a bíráló bizottság véleménye alapján ítélik oda a „Kiváló" címet, illetve osztják ki a jutalmakat, melyek együttes összege 200 ezer forint Csongrád megyében jelenleg 52 ifjúsági klub van, melyeknek 1967 évi munkáját a napokban értékelték a megyei KISZ bizottságon. A klubnaplók és a népművelési szakemberek jelentései alapján a megyei KISZ bizottság, a megyei és a városi művelődésügyi osztály, az SZMT, a SZÖVOSZ és a KIOSZ első díját a szegedi móravárosi könyvtár és a balástyai ifjúsági klubok kapták. Második helyre a makói diákklub, a hódmezővásárhelyi MüM. 602. iparitanuló Intézet ifjúsági klubja és zákányszéki klub került. Ez az öt ifjúsági klub vesz részt az országos pályázaton. A harmadik helyet megosztva adták ki a szegedi diákklubnak, a csongrádi fmsz, az apátfalvi és a földeáki ifjúsági kluboknak. Jubilál a Zenebarátok Kórusa Idén tíz esztendeje alakult szimfóniájával, emlékezetes Szegeden a Zenebarátok sikerrel zajlott le a színházKórusa. A város zenei éle- ban. Azóta megyeszerte, tének fáradhatatlan-szorgos Budapesten és az ország munkásai, a kórusmuzsika különböző vidékein mutat- cemberben szerelmesei adtak akkor ták be az oratórium-iroda- koncerten a tékuk viszonzására Szegedre érkező szabadkai zenekart és zombori kórust fogadják házigazdaként, deKodály-emlékBudavári Te randevút azzal a céllal, hogy a debreceni Kodály Zoltán és a pécsi Liszt Ferenc Kórus mellett éielrehívjók az oratóriuméneklés harmadik vidéki otthonát. Asztalostól, cipésztői egyetemi adjunktusig főiskolások, egyetemisták, a zeneművészeti szakiskola hallgatói alkották, mintegy hetvenen, a zenebarátok azóta 107 főre terebélyesedett együttesének mindmáig törzsgárdáját. A kórus vezetője Vaszy Viktor, aki tíz év körülbelül haivan fellépésen — ha csak színházi, filharmóniai vagy más hazai, külföldi vendégszereplés el nem foglalta — dirigálta az együttest. Bemutatkozásuk 1958 decemberében, Beethoven IX. lom neves alkotásait Schütz Deum-ot éneklik a színházművétől Honegger Dávid királyáig; Handel, Bach, Haydn monumentális kompozícióit ugyanúgy, mint a modern szerzők közül Sosztakovics, Farkas Ferenc, Szabó Ferenc darabjait. Az együttes Szabadkán is fellépett. Nyaranta mintegy félszázán segítik a szabadtéri fesztivál zenés műsorainak énekkarát, de ünnepségeken, üzemi kulturális rendezvényeken is gyakran szerepeltek. A jubileumi évad gazdag programot ígér. Október 16án a jugoszláviai vendégjában. 1968 februárjában Miskolcon a IX. szimfóniával, májusban Szegeden és Budapesten Liszt: Erzsébet legendájával lépnek a közönség elé. Jövő ősszel a diósgyőri vár jubileumi ünnepségsorozatára Sugár: Hősi ének oratóriumával kaptak meghívást. És persze repertoár-darabjaikból többfelé bemutatnak a megyében. Űjdonság még, hogy a tíz éves kórus utánpótlásának biztosítására folyamatos tagtoborzásokat tart a Tábor utcai próbateremben. Kereskedelmi szocialislabrigád-vezetfih tanácskozása A Csongrád—Békés me- nos tapasztalatcserére került gyei Vas- es Műszaki Nagy. sor a Tisza Állami Áruházkereskedelmi Vállalat szege- ban dolgozói szocialista bridi központjában fontos és gádok tagjaival. A talalkoérdekes tanácskozást tartót- zás mindkét félnek sok jó tak. A vállalat szegedi és bé- tapasztalatot adott. Eredmékéscsabai telepén működő 12 nyeként még jobb lesz az szocialista brigád vezetői jöt- együttműködés a Csongrád— tek össze, s megbeszélték Békés megyei Vas- és Műeredményeiket, tennivalói- szaki Nagykereskedelmi Válkat. íalat és a Tisza Állami ÁruKülönösen sok szó esett ház dolgozói között, s így az arról, hogy az új mechaniz. áruellátás tovább javul, musban milyen fontos feladat vár a kereskedelmi dolgozókra. A brigádvezetők hangoztatták, a jövőben nem lesz elég a központilag elosztott anyagok közvetítése a kiskereskedelemnek, hanem meg kell tanulni valóban kereskedni. Sokkal jobb kapcsolatot kell kiépíteni a britvezetőkkel is, s a lakosság igényeinek alapos ismeretében az eddigieknél jobban kell biztosítani a szükségletek kielégítését. A szakszervezeti bizottság szervezésében ezután haszElkészült az oszi könyvhetek programja A könyvbarátmozgalom akcióbizottságának tegnap délutáni ülésén az őszi könyvhetek programját ismertette Hofgesang Péter. a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára és Fazekas István, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának munkatársa. Az eseménysorozatra a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepségeinek szellemében készülnek, melynek kiemelt programja Oivenezies ráadás A szegedi kéziszerszámgyár jelentős exportmunkát végez ebben az évben. A szocialista brigádok, de valmennyi dolgozó jó teljesítményének is köszönhető, hogy az elmúlt kilenc hónapban szép eredmény született. összesen 32,6 millió forint értékű különféle árucikk készült a gyár üzemeiben, például egyetemes és csőfogók, különféle precíziós alkatrészek, kemping és turista szerszámkészletek. Kielégítették az exportmegrendeléseket is, sőt, a keresett egyetemes fogókból a tervezettnél 50 ezerrel többet gyártottak; a túlteljesítés értéke eléri az egymillió forintot. Juhász Géza, a kéziszerszámgyár igazgatója a csiszolóműhely kollektíváját és a szerelő brigád munkáját emelte ki. Főleg nekik köszönhető, hogy a fontos exporttermékeket határidőre elkészítette a gyár. írók tiszteletére rendezett irodalmi est lesz október 23án. November 10-én Irodalom — forradalom címmel ünnepi estet rendez a városi tanács vb művelődésügyi osztálya a Tisza Szállóban. Bevezetőt Somlyó György, József Attila-díjas költő mond, s a műsorban budapesti és szegedi művészek szerepelnek. November 14én Odessza-est lesz a November 7. Művelődési Otthonban. A József Attila Tudományegyetem rendezi a Kortárs folyóirat jubileumi Bírósági ítéletek A gépja1966-ban PÉNZT LOPOTT kos, traktorvezető. MUNKATÁRSÁTÓL vító állomás még Budrt István 35 éves, Sze- szerződést kötött anyagszálged. Bécsi körút 8-16., C ^ásra a Csongrád megyei épület, A lépcsőház II. eme- Állami Ép tőipari Vallalatlet 8. szám alatti lakos elő- , ;. szállítást Csiszár brzó munkahelyén, a 600. Ipa- gadja végezte. Csiszár az elri tanú ló Intézetnél meglopta számolást meghamisította, a vele egy szobában dolgozó tenylegesen teljesített munmunkatársát, aki intézeti kaorákat a maga es a bripénzt kezelt. Az anyagbe- gadja szamara megnövelte, szerző éppen számlát fize- b°p *°bb Vemhez ^ssa" tett s a pénzt kinthagyta, "ak Kilenc esetben bizoamíg átment a szomszéd nyuU rá a csalás. Olyan eset szobába. Budai István közel 15 előfordult, amikor 32 4 ezer forintot tulajdonított munkanapot számolt el egy el, amelyet előbb asztalfiók- bonaPra' s olyan tételeket is jába rejtett, majd az iskola beállított miszerint a trakkovácsmúhelyében dugott el. torosok folyamatosan napról A szegedi megyei bíróság "aPr\2,2, órás műszakban Budai István társadalmi tu- dolgoztak volna. lopás miatt számoltatott el lajdon elleni jogerősen egyévi szabadságvesztésre ítélte, amelyet szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen kell letöltenie. KERÉKPAR-„ÜGYLET'' Munkakeresés ürügyén Szegeden tartózkodott Kocsis Sándor 31 éves, Makó. Fejedelem utca 6. szám alatti 3447 órával többet a ténylegesnél. Huszonötezer forintot meghaladó összeggel károsította meg a kisteleki gépjavító állomást 130 e^er forinttal pedig a Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalatot. Csiszárt jogerősen egy év 4 hónapi, Ráczot pedig 6 hónapi szabadságlakos, büntetett előéletű. Üj- vesztésre ítélték. amelyet szegeden, a Vidám park szigorított büntetésvégrehajclői ellopott egy férfikerék- tásj • munkahelyen kell letölpárt, amelyet röviddel utána a Liget vendéglőben kínált megvételre. Visszaesőként elkövetett lopás bűntette miatt vonta felelősségre a szegedi megyei bíróság: jogerősen 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte, melyet börtönben kell letöltenie. HARMINCKÉT NAPOS HÓNAP Fortélyos bűncselekmény elkövetése miatt került a szegedi megyei bíróság elé Csiszár Sándor 50 éves, a kisteleki gépjavító állomás brigádvezetője és Rácz Péter 31 éves. Kistelek. Hétvezér utca 9. szám alatti laa Szegedre látogató szovjet estjét november 17-én Szegeden. A tízéves Kortárs íróvendégei: Simon István, Veres Péter, Váci Mihály. Benjámin László, Somogyi Tóth Sándor, Moldova György. Az ünnepi könyvhetek egyik záró rendezvényeként kerül sor decemberben a városi tanács művelődésügyi osztálya és a JATE közösen rendezett József Attila-emlékestjére. Az ünnepi könyvhetek programjához, illetve a jubileumi ünnepségekhez tartozik a Csongrád megyei szakszervezetek és az MSZBT közösen hirdetett vetélkedője: Ki tud többeta Szovjetunióról? címmel, melyben a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat, a textilművek és a Csongrád megyei Építőipari Vállalat dolgozói vesznek részt. Ugyancsak az MSZBT és a TIT a rendezője a Nagy írók, nagy művek szabadegyetemnek a Nyugdíjas Művelődési Otthonban. Jühet a fél Nem kell tartanunk a tél- szerezzék be a tüzelőjüket, tői, van és lesz is bőven tü- amikor korlátlan volt a vázelőanyag a TÜZÉP-nél. A laszték. Szeptemberben azmegye jelenlegi tárolt kész- tán szinte egyszerre ostrolete 4700 vagon szén és fa, molták meg a megrenedelős ebből 2400 vagonnyi tü- irodákat, s összetorlódtak az zelő — melyet hely híján utalványbeváltások is. A benem Szegeden, hanem Do- rentei pedig szétporlódott a rozsmán a Vásártéren tárol- háromhónapos állásban, alanak és a 10-es AKÖV végzi posan megcsappant a menyei a beszállítását — csak nyisége is. hiszen most már Szegedé. Ezenkívül a szál- csak rostálva tudják eladni, lítás továbbra is folyamatos A TÜZÉP Vállalat folyalesz. Van háztartási szén, matos vásárlásra számított, brikett, koksz, borsodi és s ha ez így is történik, keózdi szén, mégis a vásárlók vesebb lenne most a panasz, gyakran bosszankodnak, De érthető az is, hogy nem mert nincs elég abból, amit szívesen veszik a vásárlók majdnem mindenki venni azt a korlátozást, amely szeszeretne, a berentei szénből, rint 10 mázsa szénhez adMt az oka ennek, nem ren- nak 2 mázsát a keresett bedeltek talán eleget belőle? renteiből. Más megoldás Volt bőven a nyári hóna- azonban jelenleg nem adópokban, július, augusztusban dik, mert új szállítmány ebnagy mennyiségű tétel ér- hői a fajta szénből nem várkezett Szegedre. A TÜZÉP ható a közeljövőben. Vállalat éppen akkoriban Ettől eltekintve probléma szorgalmazta a tüzelővásár- tulajdonképpen nincsen. ,. . , .., ,. mindenki elegendő mennyilást, de tul messze volt meg ségű szenet_ fát raktározhat akkor a tél és sokan nem ej mire megjönnek a hidegondoltak arra, hogy akkor gek. Új termék vizsgázik Érdekes kísérletet végez- elkészültek, s azokat az ornex a szegedi EMERGÉ gu- szagos mezőgazdasági kiállírm gyárban: a szakemberek táson is bemutatta a gyár. az istállókban is használható A mezőhegyesi állami gazgumiszőnyeget készítenek. A daság és a mihályteleki Üj különleges kivitelű saválló, Élet Tsz-ben a gyakorlatban bordázott felületű gumisző- is próbára teszik ki az új nyeg nagy előnye, hogy jól terméket. Az EMERGÉ gyár szigetel, könnyen eltávolít- a tapasztalatok felhasználáható róla a szennyeződés, sával most tovább tökéleteHigiéniája miatt különösen sül új gyártmányát, hogy az a fejesnél alkalmas. jobban megfeleljen a spoAz első mintadarabok már ciális követelményeknek. Dráma Vietnamról Peter Welss nemrégiben befejezte a vietnami nép történetének, az elnyomók elleni harcainak szentelt drámáját. A színmű címe: „Az Egyesült Államok próbálkozása, hogy megfojtsa a forradalmat". Peter Weiss előző drámáihoz hasonlóan, a darab meglehetősen hoszszú: előadása négy óra hoszszat tart. „A darab cselekménye — mint Peter Weiss maga ismertette nyilatkozatában — kétezer évvel ezelőtt kezdődik, és 1964-ben, rövid idővel az amerikai agresszió kezdete előtt ér véget. A színműben megkísérlem érthetővé tenni, rrii is történik pillanatnyilag Vietnamban." Műanyag Sirály A balatonkenesei S'rály Klsz telepén sorozatban készítik a kishajókat műányagból. Az üzem most tovább tökéletesítette a gyártást. A hajótest héjazatánák sajtolásánál olyan poliésztert használnak, amelyet még massza állapotban színező anyaggal kevernek. Eddig a kész testet festették be. Az új vízijárművek legtöbbje olyan kis vitorlás, amelynek hét négyzetméternél kisebb vitorláznia van. s így vizljártassági vizsga nélkül is vízre szánhatnak vele. Már gyerekkoromban fogékony voltam minden hasznos mozgalom iránt. Így kerültem közelebbi kapcsolatba a fémés hulladékgyűjtéssel. ' Eljárogattunk a szülői házakhoz, öszszeszedtünk minden llm-lomot, papirt, üveget, rongyot és ha lehetett még az ajtókillncseket is. Szóval, akkoriban lelEladó az eke kesedtem a jelszó- levő hatalmas megért: „Gyűjtsd a va- rozsdásodott tuskótésat és a fémet". telepre. De nem. Még nekik se kellene? Ott várakozik a tuskótépő eke. Meglehet, a " MÉH-nek pő eke. Ott mindjárt se kell? az országút mellett, Mindenesetre én Megvallom, ma- a kanyarban. Kora szóltam. Ha szüksenapság gyakran bosz- tavasszal húzatták §e varl bárkinek erszankodom, hogy a oda, nyilván azzal a fiatalabb nemzedék gondolattal; a szemkorántsem viselkedik füles iskolások majd- , , , ^ vajmi nagy ügybuz- csak észreveszik és ™fS jutalVkra^számb" galommal. Jó példa befuvaroztatják a tok erre az öttömös alatt legközelebbi MÉH- L. I. re a szerszamra, az említett helyen megtalálhatja. Esetleges Közlekedés; balesetek Nem adott elsőbbséget Szegeden, a Marx térnél a motorkerékpárral közlekedő Biró Vince, Szeged, Veresács utca 6. szám alatti lakos, összeütközött az ugyancsak motorkerékpárral haladó és szembe jövő Takó Sándor, Szeged, Móra utca 32. szám alatti lakossal. Takó sérüléseket szenvedett. lttasa,n, figyelmetlenül akart áthaladni az úttesten Szegeden, a Tolbuhin sugárút és a Londoni körút kereszteződésében Pintér Szilveszter, Szeged, Cserepes sor 8. szám alatti lakos. Féktávolságon belül egy személygépkocsi elütötte. Pintér nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Látásának nem megfelelő sebességgel haladt motorkerékpáron Szeged és Algyő között Tóth Sándor, Algyő, Szegedi út 87. szám alatti lakos. Elütötte a gyalogosan haladó Maristyán János, Szeged, Béketelep, Csejtei utca 4—6. szám alatti lakost, aki súlyosan megsérült. Ittasan hajtott kétfogatú kocsit Martók Sándor, Szeged, Rókusi feekteföldek 14, szám alatti lakos, s mellékutcából figyelmetlenül kihajtott a Kossuth Lajos sugárútra. összeütközött egy tehergépkocsival. A kocsi hajtója sérülésekot szenvedett, s az egyik ló a helyszínen kimúlt. Az általa okozott kár mintegy 8 ezer forint. Ittasan tolta kerékpárját Balástya és Kistelek között Szabó Pál, Balástya, Gajgonya 157. szám alatti lakos. Megcsellent és egy előzésben levő személygépkocsinak ütközött. Szabót nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították a mentők kórházba. Szabálytalan kanyarodás, illetve fordulás okozott balesetet Szegeden, a Tolbuhin sugárúton. Elkövetője Krupotic Antun jugoszláv állampolgár. Gépkocsijába szaladt a motorkerekpáron haladó Török Ferenc, Tápé, Rákóczi utca 58. szám alatti lakos. Utasa, Sipka Ferenc, Sövényháza Sándor-major 150. szám alatti lakos volt. A motoros súlyosan, utasa könnyebben sérült. Ittasan, kivilágítatlan kerékpárral haladt egv ugyancsak kivllágítatlanul haladó lovas kocsi mögött Szabó Gábor, Szeged, külterület 8. szám alatti lakos, aki megcsellent. Mögötte haladt gépkocsival Czine Dezső, Szeged, Dáni János utca 9. szám alatti lakos, aki, hogy a balesetet elkerülje, a kormányt hirtelen balra rántotta, s gépkocsijával az árokba szaladt Anyagi kára mintegy 15 ezer forint. A vizsgálat az ügyben folvik. Szombat 4967. október 7. QÉL-MAGYARQRSZAí 5