Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-03 / 233. szám

Biztosan nyert a Ferencváros SZVSE—Békéscsaba 1:0 (1:0) Hegyei eredmények Mtiravárosi Kinizsi—Újszegedi Hódmezővásárhelyi MEDOSZ— TC 6:2 (3:1). Ady tér. Vezette: Hódmezővásárhelyi Textiles 2:0 Bartucz. A mezőnyben egyen­rangú volt a két csapat. Az élel­(1:0). Hódmezővásárhely. Szentesi Vízmű—Hunyadi SE A Ferencváros szegedi szereplése idén is a nevezetes sportesemények közé tartozott. Húszezer néző volt kíván­csi a jövendő magyar bajnokcsapat és válogatott játéko­sainak tudására. Nos, a közönség nem csalódott. Színvo­nalas. szép játékot mutatott a vendégegyüttes, és tegyük hozzá, még ilyen arányban is megérdemelten győzött. A Vasutas-pályán az SZVSE küzdött Békéscsaba együt­tesével és 1:0 arányban sikerült győznie. A táblázaton ve­zető szolnokiak biztosan szerezték meg a két pontot, elő­nyük továbbra is ncgy pont és a jó gólarány. Az \B III-as csapatok frontján nagy volt a küzdelem. A Szegedi Spartacus a bajnokságra törekvő Békéscsabai VTSK együttesétől vereséget szenvedett. A szegedi csapat­ból nagyon hiányzott az a lelkesedés és a küzdőszellem, melyet a bajnokság első „félidejében" mutatott. Vagy ta­lán már feladták a bajnokság megnyerésének a gondolatát? A Szegedi Dózsa a Makói Vasas együtteséhez utazott. A beérkezett hírek szerint a mérkőzés a második félidő­ben 2:l-cs Dózsa vezetésnél félbeszakadt s botrányba ful­ladt, Körülményeire az ügy kivizsgálása során majd a na­pokban visszatérünk. A Kossuth SE ismét szépen szerepelt vidéken és 3:0-ás győzelemmel tért haza. A SZAK idegenben vereséget szen­vedett. A megyei bajnokságban meglepetésre is sor került. Az TJTC a Móravárosi Kinizsitől nagyarányú vereséget szen­vedett. Most már minden jel arra mutat, hogy az UTC­nek fel kell adnia az NB III-ba jutás reményét. A Hód­mezővásárhelyi MEDOSZ előnye — ugyanúgy, mint az NB II-bcn a szolnokiaknak — négy pont és a jó gólarány. Ferencváros—SZEAC 5:1 (2:0) mezősiek ügyesen használták kl 2:2 (2:0). Szentes. Vasutas pálya. 2200 néző. Ve- sok átadási és technikai hiba a helyzeteket. Gyürki kapus Hódmezővásárhelyi Vasas— zette: Cserneíalvy. Jellemezte a találkozót. Az gyengén védett, és ez nagyban Mindszent 3:0 (1:0). Hódmezová­SZVSE: Gilicze — Török. Thé- SZVSE támadósora ismételten hozzájárult az UTC sUlyos vere- sárhely. kes. Hájas — Farkas. Salánki — gólszegénynek bizonyult A ven- Régéhez. Góllövő: Gutt 4. Nád­Sajtos, Vörös. Bite, Tihanyi, dégek a mezőnyben szépen ado- udvardi, Szekeres. Illetve: Hav­Majzik. gattak, de a kapura ők sem rincsák (tizenegyesből). Varga. Békéscsaba: Kucsora — Kvasz, voltak veszélyesek. Az SZVSE Szgedi Epitők—Kistelek 2:0 (0:0) m c „„ T-. , .... . ' f * — uzgcui jl, iucv—ixioiuciv ro.vi. ej. u ja, Ü ~ P??.D'„ R,?k°nSas Játéka ezúttal is nélkülözte a SZAK-pálya Vezette: Kószó. 3. Kinizsi Megyei bajnokság 1. H. MEDOSZ 21 17 4 — 52:11 38 2. UTC 21 16 2 3 44:16 34 5. H. Vasas 6. Alsóváros h Süle- Varga. Litauszky, Za- harcosságot. Több Jó helyzetük Ezen a mérkőzésen sem volt lé^ horán, Szaraz. alapján a vasutasok megérde- nveces különbség a rranatnk Nagy erővel kezdett a ven- melték a győzelmet. £öfön legalább is a meSőnriíen LUauszky elöl csak Jók: Török. Thékes Salán M. ABsS^ Idő tefvS 7. Szentes ^llcze H.íni P, ? ^ kIf Ve 1038 • PaBP' lyesen támadtak, de Kovács Zol- 8. Mindszent mirtíiáa i»VS5 15 ta" Rakonczás- „ , , tán. az Építők kapusa kitűnően 9. Dorozsma ™laSbaJ*"?dÍLéV SoIti M,hály védett, az újból raetasorba állt 10. Csongrád ben megszerezte a mérkőzés A labdarúgó NB II további László pedig két gólt lőtt. fgv 11. Kistelek ?£yet<^„?ríeh'afí, Bóí" eredményei: Szolnoki MTE­j,á.'-.Salán.kÍ„la.bd;iJ.í,val ?lte-,5í" Debrecen 5:0. Pénzügyörök­21 12 2 7 31:16 26 4. Sz. Építők 21 12 2 7 31:16 26 21 9 4 8 52:39 22 21 6 10 5 21:18 22 21 7 5 9 28:30 19 21 6 7 8 21:25 19 21 6 7 8 18:33 19 21 7 4 10 25:42 18 21 4 7 10 30:36 15 alakult kl a 2:C-ás végeredmény. 12. Hunyadi SE 21 3 6 12 22:41 12 húzott a védők mellett, az alap- Goídberger 4-0 KISTEXT-Kí7 rso"Erádi Petőfi-Tápé 3:2 (1:1). I3' £ápÍ_xHI vonalnál élesen beadott és a *'0« „^SjTÍ.1!; Tápé. Vezette: Barna. Az első 14' TcxtiI 5 2 14 22:41 12 21 4 3 14 24:55 11 NB II Keleti csoport 1. SZMTE 2. SZVSE 3. Budai Sp. 4. Jászber. 5. Kecském. 6. Cegléd met. mégis a befejezés előtt 7 GóUövő• aKálmáBráÍ 2* % ±1 ^T^mJuTT' Góllovo: Kálmán. Barta. Szeme- pAIFy CsAt) _ Kbrmánvos Tá 23 16 5 2 45:14 37 rédi. Illetve: Vincze M.. Kazi. ™ gaml Muránvi Lakatos" 23 13 7 3 51:31 33 Mind a két csapat kapusa gyen- Edző• N^gy Károte siőreg• Bu 23 13 4 6 45:25 30 gén vedelt a látékveaető Jól ve- davári - Varga F Lé2d Dobó £ 2 l UVV,l\ ZCtt0 a mérk&ést Agócs. Kertósz — Csehó. Pus­23 10 3 10 47:28 23 Alsóvárosi MAV-Dorozsma 1:0 V*r**dlJ5*l 23 9 5 9 38:28 23 23 7 8 8 39:31 22 vonalnál élesen beadott és a kunféleevhdza n-i n/r-iT-tfíi^t-Ta tisztán álló Sajtosé méterről a léd 1-4 Kecskeméti TE-JÁSÍB? félidőben a csongrádiak szünet „ ... hálóba lőtt. 1:0. rény 2'2 Budai SMrtacus—Szol" után pcdiB a tápéiak bizonyul- P"8tas— A gól után kiegyenlített Játék nf)kl[ V 4 , rv.ní-At^wT tak Jobbnak. A hajrában 2:2-es Szőrcgi Rákóczi 1:0 (0:0) alakult kl. mindkét csapat sok vácsháza i-i aiezoko- áUasnál úgy látszott, hogy aha- ­átadási hibával Játszott. A 20. ' percben Tihanyi — Vörös össz­játék után Sajtos, majd néhány perc miflva Bite hibázott jó helyzetben. Szünet után az SZVSE kezde­ményezett többet, de támadóso­ra körülménycsen szőtte akció­it. a vendégek védői legtöbb­ször idejében hárítani tudtak. A 21. percben nagy gólhelyzet ' KISTEXT maradt kihasználatlanul a bé- 8. Sz. MAV késcsabai kapu előtt. Sajtos lö- » rvula vése a felső kapufáról pattant ' . vissza és azt Bite közelről n ka- I0' Penz"gy. pusba lőtte. A hátralevő időben 11. MGM D. 23 7 6 10 27:39 20 a vendégcsapat is vezetett több 12. Kiskunf. 23 8 4 11 28:45 20 tetszetős támadást, de csatárai 13 Goidb ,, , 4i22<,.4s18 , legjobb helyzeteikkel ls elha- " „ ~ 7 4122S-48 18 KOSÁRT ARIJA markodták. A mérkőzés az B.-csaba 23 7 4 12 22:36 18 | KUSAItLABUA SZVSE hajrájával ért véget. 15. Mk.-háza 23 7 2 14 15:40 16 Elénk iram. közepes színvonal 16. Martfű 23 6 3 14 27:40 15 — Agócs. Kertész — Csehó. Pus­kás. Bállá. Knkai, ,„ _ tő: Dobó Miklós. A döntetlen (0.0). Dorozsma. Vezette: Szeghő. eredmény Igazságosabb lett vol­Szünet után jobb volt a vendég- na. Gó'lövő: Kormányos. Ezzel 23 9 4 10 29:40 22 csapat" EkkOT a percbeP Du: Sző^raam eVtTÍVgyTte." 23 10 1 12 43=44 21 dás ***** a győzelmet Jelentő esélySeSb l, megyei brinokláBl golt. ba való feljutásra. Sz. Dózsa-Makó 2:1 (1:1) Bp. Pedagógus—SZEAC 58:46 (28:18). Budapest. NB Il-es női mérkőzés. A SZEAC kosarasai ve Vígh 20. Reményi 12. LOVASSPORT EjffJSi Liebmann Béla felvétele Albert elől Korányi merész kifutással megszerzi a labdát Már a déli órákban megindult a „népvándorlás" a város kü­lönbözó részéből, és több mint hUszezres nézősereg vette körül vasárnap a verőfényes októberi délutánon a Tisza-parti stadiont. Nemcsak u fővárosból, hanem a Békés és Bács-Kiskun megyé­ből. sőt több százan Jugoszláviá­ból is eljöttek a Ferencváros szegedi vendégszereplésére. Au­togramkérők rohamozták meg a Fradi válogatott Játékosait. no meg a népszerű rádióriportert. Szepesi Györgyöt, akinek hely­színi közvetítése ugyancsak fémjelezte: a SZEAC—Ferencvá­ros találkozó mindig esemény­számba megy Szegeden. Az előmérkőzésen a SZEAC tartalékgárdája sikeresen sze­repelt: <3:1 (2:0) arányban győ­zött, Csömör. Hajós dr. és Gyif­kó góljaival a FTC tartalékcsa­pata ellen. Szépséghibái is vol­tak ennek a találkozónak: a második félidőben Vajdát fele­selésért. Nemest pedig sportsze­rűtlenségért Horváth G. Játékve­zető kiállította. A „nagy" csapatok a követ­kező összeállításban szerepeltek: Ferencváros: Géczl — Horváth. Malrai. Pancslcs — Juhász, Szűcs - Szőke. Varga. Alberí. Rákosi. Fenyvesi dr. SZEAC: Korányi — Várhelyi III.. Kővári, Vá-helyi I. — Dczsőfi. Reményik dr. — Pusztai. Dobó. Vass, Kozma. Arató. Az első percekben formás sze. gedt támadások gördültek, azon­ban mar a 7. percben megszerez­te a vezető gólt a vendégcsapat. Albert a szabadon hagyott Fenyvesi dr.-hoz továbbított és az egykori válogatott szélső az ötösről a kifutó Korányi mel­lett a hal s"r„kba 1'n Két perc múlva Rákosi lövése csattant a kapufán. Nem volt nagy iram. de a Ferencváros kezdeményezett többet, A 30. percben Albert—Varga—Szőke volt a labda útja és a szép tá­madás befejezéseként a szélső futtában a kapu lobb oldalába bombázott: 2:0. Könnyed Játék­kal teljes fölénybe került a Fe­rencváros. A szünet után már a 2. nerc­ben Ujabb gólt ért cl a Fradi Fenyvesi dr. beadását Korányi a földön fekve kiöklözte, a lab­da Szőke lé került és a szélső az üres kapuba gurított: 3:0. Nem sokkal később Albert át­játszotta a szegedi védőket, a kiszaladó kapust is. de lövése elsuhant a bal kapufa mellett. Ezután Fenyvesi dr„ Varga és Albert hagyott kl nagy helyze­tet. A 26. percben két hüzasból született a negyedik Fradi-gól. Szőke beadott, Albert a 11-es ponton levette a labdát és n ki­futó Korányi' mellett a bal sa­rokba gurított: 4:0. A 29 perc­ben Korányi Albert lábára ve­tette magát. (Így többször men­tett a mérkőzésen.) a labda el­pattant és a befutó Szőke az üres kapuba lőtt: 5:0. Az. utol­só percben egy kapu előtti tö­mörülés során Kozma szépített az eredményen. 5:1. Vastapssal jutalmazta a zsü­folt nézőtér a Ferencváros szép teljesítményét. Csak az első percekben és később is csupán időnként veszélyeztetett a sok hibával játszó szegedi csapat. Az első gól után fokozatosan feljött a Ferencváros és Jól szer­vezett akciókkal, fölényesen, ki­mondottan iskolajátékkal Ilyen arányban is megérdemelten győ­zött. Nem valószínű, hogy Je­lenlegi formájában bármely ma­gyar csapat legyőzné a biztos bajnoknak befutó Ferencvárost. M. T. További NB l-es Iahdarúeó­ereMmények: Bp. Honvéd—ÜJ­nestl Dózsa 2:2. Diósgyőr—Gvőr 1:1. Eger—Dunaújváros 4:2. Va­sa"—Tatabánya 1:1. Pécs—Sal­gótnríán 2:1. Szombathely—Kom­ló 4:0. NB I A Postás győztesen tért haza Szegedi Postás—Dunaújvárosi a győzelmet. A legjobb dobók Haladás 82:62 (31:26). NB H-es a Postásból: Török 26, Kovács ........... „ - . , , „ ... . férfimérkőzés. Dunaújváros. A 15. Kecskeméti Gy. 14. Jók: Al­Mako. 500 néző. Vezette: Lo- A szabadot Bár.fl fogta ugyan, Szegedi Postás összeállítása- Tö- mási, dr Varga B°hczt. , de kiejtette és a befutó Tóth a rök. Kovács. Hézső. Kecskemé­Dózsa: Banfi — Szel I„ Csoro- labdat a hálcba sodorta. 1:1. ti Gy., Almási. Csere: dr Var­gi. Csanádi — Zab. Madarász — Szünet után a Dózsa növelte ga. Pásztás Székelyhídi. Orovecz, dr. Csordás, Tutral, dr. előnyét. A 14. percben dr Csor- Áz első félidőben mindkét csa- rengeteg büntetőt kihagytak, el­Hegyes. Koszó. das—Tutral összjáték után a pat mérsékelt teljesítményt sősorban ezért hagyták el ve­A kiesés ellen kuzdo hazaiak Jobbosszekotő közelről a Jobb nyújtott. A második félidőben reséggel a pályát A legjobb do­nagy lendülettel kezdtek, de tíz sarokba lőtt. 2:1. azonban a Szegedi Postás okos bók: Varga 17, Takács 13 illet­perc eltelte után a Dózsa vette A gól után a makói Játékosok Játékkal biztosan szerezte meg át a 1áték Irányítását es a 15. durva játékba kezdtek. Koczlcás percben megszerezte a vezetést, a labda nélkül levő Madarászt Madarászt a büntető területen megrúgta, amiért a játekvezető bellii Rácz ellökte, ezért a já- kiátlítotia. Ezt követőleg sport­tékvezető 11-est ítélt, amit Széli szerűtlen jelenetek következtek. I. értékesített. 1:0. utána a játékvezető a 18. pero A gól után ls a Dózsa maradt ben a mérkőzést lefújta, támadásban, a haza játékosok Az ügyben a megyei labda* sokat szabálytalankodtak. A 30. rúgó-szövetstg dönt. percben megszületett a kiegyen- A szegedi csapatból Csörögi Vasárnap Tiszaszigeten nem- halasi Dózsa versenyzői nyer­lltő gól. Széli I. szabálytalanul Tutral, Madarász nyújtottak át^ zetközi lovasversenyt rendeztek tok: Hriazik Pál Vita nevű ki­akasztotta a hazaiak baszélsőjét lagon felüli teljesítményt abból az alkalomból, hogy a ván. Krizsán János Ügyész ne­községet és a vele szomszédos vű lován, Nagy István pedig n « . _ _ _ Üjszentivánt. határőr községnek Számumon győzött. A jugosz­B V lolxa,"B>*SZ Spartacus 1*U (0*0) nyilvánították. Mind a három lávok második és harmadik he­NB III-as mérkőzés. Hunyadi ben azonban mégis a vendégek tér. 200 néző. Vezette: Molnár szerezték meg a vezetési. Szög­(Nagy. Hamvas). A szegedi csa- lethez jutottak, és Kalcsó ívelt pat a következő összeállításban labdáját a kapu előtti kavaro­allt fel: Schwarcz — Bácskai, Csá- dásban Sarkadi a hálóba tovab­nyi, Ordögh. Medgyesi. dr. Jan- bította. 1:0. . ka. Szabó. Varga, Gerendell, Ba- A gel után továbbra is Szeged logh, Gábor. maradt támadásban. Medgyes es Csapkodó, alacsony színvonalú SzaPÓ hlbazo« nagy helyzetben Verseny Tiszaszigeten ugró versenyszámban a Kiskun- lyezéseket értek eL KÉZILABDA Csak a Tanárképző nyert küzdelemmel" kezdűdötl" a"mé*7 majd dr. Janka "labdája 'épp! Af^ky^teLzeS^^dé^5 TW Szegedi bély, Baranyai. madott és lelkesebben játszott az Wbb izgalmas helyzet adódott a " ,|yoztrae első félidő elején és a szegedi ka- békéscsabai kapu előtt, de a gagy meglepetésre a puvédőnek többször kellett mm- csatároknak megsem sikerült be- E'drp A szegedi Inítők - A SZCfiedi C?aPa? 3 /TdéBek tenie nehéz helyzetben. Feltűnő ve"m az ellenfél kapuját. A 35. Z^t vtrhmó volt _ ném bí7 gy°'"i aS „^"i05, mdításai ellen volt, hogy a szegedi csatárok Percben Lindenberget a 1áték- a ,1Í ? v, í. Ti ne n nem tudott védekezni s így a va­nem vá?laükoztak lövésre, cipeb W/Uította. Ismét soroza- ^e^U*7*™** négy gólos vezetésre tettek ték a labdát és az ellenfél ü- f°s tamadasokat vezettek a sze* vgyutte-ssel. Ereomenyek. szert az első felidőben. A fordu­zenhatosánál könnyedén szerei Sediek a megfogyatkozott ven- Szegedi Tanárképző—Martfű ló után percenként hullottak a ték őket. Az első szegedi labrfö dégcsapat ellen, de eredmény- H:» ír>:5). Újszeged. NB Il-es női gólok. A Szegedi Előre egyenlí­a 35 percben (') ment csak az teIenül. mérkőzés. Sz. Tanárképző öe^ze- tett. s 11:11 lett az eredmény, ellenfél kapujára Azután Ce A két csapat alacsony szlnvo- állítása: Berzsenyi,—Nacsa. Lu- Azután ismét átvetie a vezetést rendolinek és Medgyesinek akadt nalú mérkőzést vívott. Geren- dányi. Nóvák. Poniesán, Joó, Ku- a Váci Fonó s ügyes labdatap­keesegtelő helyzete, de r.ündket- deli gyenge játéka rányomta be- tas. Csere: Dabls, Cseppentő, Sá- tással a vezetést biztosítani tud* tö hibázott. jyeget a csatáraorra. „mely kü- tár. lonben is hadilábon állt a sze- r^jnvha irammal indnif a már­A második félidőben megvál- rencsével. A döntetlen igazságo- közé" Először a vcndégcMpIt áztatott ekkor taktikát s ezzel ai TPk^k'-Pe,- azeSf,d aabb lett volna. talált magára és eredményes tá- sorsát ls megpecsételte. Mert nagyszerű rohamokkal kezdet Molnár Sándor játékvezető madásokat vezetett. A félidő vé- amikor már az utolsó percek­ellenfél bíráskodásával most is elégedet- ee felé a tanárképzősök is ira- ,„,„ ÍT., _— ... -- mosabb tempóba kezdtek és sl- ben kimentek emberfogásra, a került a döntetlen eredményt biz- hátrányt nem tudták behozni, tosltani. Így jobb taktikájával a fiatal s úgyszólván csak az térfelén Játszottak. A 10. perc- tek lehetünk. Kossuth SE—Kun Béla SE 3:0 (0:0) A második félidő 6. percében vendég együttes győzött. - «Í£Z°ÍÍ fS 2-3 gÓ1~ Szarvas-Szegedi Építők 22:16 NB III-as labdarúgó mérkőzés. SE hárítani tudta a támadáso- fania y sikerült megtar- <13:12) Szarvas 300 nézö Sz KSSÍlfMj^ kA kiesés ellent „.. tfl . A szegedi csapat góljait Ludá- »pít6ic: Domonkos-Kasper Ma­állításban lépett pálvára: Meisz- wÍT,™ i fa „Sntö mér" nyi (4>- Jó <3k Nacsa (2), Kutas rosán, Répásl, Flrityánszky. Sza­Osonka lukovlJzkv' ig7 n^y lelkes^d™Já^zotTjob- ^ Poplpsáp dpb43k- Ber- lai. Nagypál, Kovács. Tiksz Szőke Sonkrt Vékony ban bírta erőnléttel és techni- 2senyi (a mezőny legjobbja). Lu- Az élgnk Iramú mérkőzésen a A Kossuth'SE csak tartaléko- iSiíff, « kepzettebb volt ellen- dányl. Joó. illetve Szilágyi és Szegedi Építők a II. félidő 20. Ferencváros 21 TTjp. Dózsa 24 Vasas 24 Gvőri ETO 24 Diósevör 24 Tatahánya 24 Pécsi Dózsa 24 Csepel SC 24 Bp. Honvéd 24 Dunaújváros 24 Szceed r4 MT'( 24 Knmlrt 24 Snleó'arlán 24 Szombn'helv 24 Egri Dózsa 24 3 — 69:16 45 5 4 68:25 35 6 5 53:27 32 9 4 55:29 31 7 8 11:39 25 9 8 32:30 23 7 9 26:30 23 12 7 26:36 22 6 11 39:41 20 6 11 2S:45 20 6 11 26:53 20 9 10 30:33 19 5 12 29:52 19 4 13 29:46 16 3 14 33:53 17 5 14 29:55 15 san tudott felállni Viczián he- mit" Jók a^szegS! csatból- ErdeL percéig Jól tartotta magát n JantionTlkk*rfluaJbf belyfPetf'B Meiszter (a mezőny legjobbja): vití Fonő-Szegedi Előre 17:15 többször te vezetéshez jutott. A Ez meg ls látszott az első iét- Sonkó és Csonka- <ll:'>- Újszeged, 250 néző. A sze- tartalékosán felálló Építők az utolsó percekben nem bírta le­fékezni a kiesés ellen küzdő Szarvas lendületét. A mérkőzés sorsát az ls befolyásolta, hogy Békéscsabán a szegedi csapat MAV pedig Ujabb vereségével a Szarvi|s 10 hetest dobott, míg a következő összeállításban Ját- nagyon nehéz helyzetbe került. a szegediek csak ötöt. idő elején, mert kissé idegesen küzdöttek a Kossuth SE játéko­sai. A váltakozó Játékban mind­két kapu többször került ve­szélybe. de Meiszterr.ek sokkal több dolga akadt, mint a hazai­ak kapusának. Szalvai SE—SZAK 3:0 (2:0) Így kellett volna tippelni! 1. Honvéd—U. Dózsa X 2:2 2. Szeged—FTC 2 1:5 3. Vasas—Tatabánya X 1:1 4. Diósgyőr—Győr X 1:1 5. Eger—Dunaújváros 1 4:2 6. Szombathely—Komló 1 4:0 7. Pécs—SBTC 1 2:1 8. Ozd—szállítók 1 1:0 .9. Székest.—Egyetértés 1 1:0 10. Kazincb—Nagybátony X 1:1 11 Nagykanizsa—Veszpr. 2 1:2 12. Kecskemét—Jászberény X 2:2 13. Budai Sp.—Szol. MAV 1 4:1 +1 14. Maii tova—Intcr. X 0:0 Tizenhárom találatot négy szelvényen értek el. Nyeremény egy-egy szelvényre 108 454 fo­rint. E szelvények közül három szelvényen a plusz egy mérkő­zést is eltalálták. Ezekre a szel­vényekre további 162 011 forin­tot fizetnek. Tizenkét találatos szelvénye 172 fogadónak volt. Ezekre da­rabonként 1681. a 2113 darab 11 találatos szelvényre 137 és a 15 762 darab 10 találatos szel­vényre 28 forintot fizetnek szel­vényenként. Értesítjük az érdekelteket, hogy szeszfőzdénk üzemeltetését megkezdtük GYALARÉTI KOMSZOMOL MGTSZ XS. 99 600 A második félidő 5 percében szőtt: Jáger — Lippai. Nagy. Pe- -vT»zOhP„„„cí iri-i-ci már gólt rúgott a Kossuth SE tő - Csanádi. Mochlár - Au- KMM 4? n-n M^lf^ f Gyors támadás során Szőke kl- gusz, Széman. Pusztaszeri. Poly- v„ZetL 1 szentek sSSiéíl ugratta Janigát. aki a labdát a vas. Katona. !:™„ 3 ™***** hálóba lőtte l'O meg, de utana a hazaiak folé-| A Ír ' A SZAK késéssel érkezett meg be kerültek. Szünet után meginti ; SE továbbra is tá- a mérkőzésre a játékosok kissé feljött a KMTE. sokáig 3:3 volt1 maaasoan maradt és a 12. perc- mereven kezdtek és ezért a 10. az eredmény. A győztes gól az Den ismét növelte előnyét. Egy percben a hazai csapat már 2:0- utolsó percekben tizenegyesből f?ap , támadás eredmenyeként ra vezetett. A második félidőben esett. S^rice I4 méterről bomba gólt £ , SZfK tómado" többet, de Orosházi Kinlzsl-Mezöhegyesi lőtt 2-0 bomba-golt helyzeteit nem tudta kihasznál- MEDOSZ 3:2 (1:0). Orosháza m- a hazaiak kapusa nagy- 1 ,„.„„„ „ , A 30. percben szép akeló ré- szerűen védett. Jelentős része x^L™^1 vén a labda a Kun Béla SE ka- volt csapata győzelmében. Gól- , , -1'ÍÍ'- Kiskunhalas, púja elé került. A pattogó lab- lövő: Szőke 2 SeregJ. £ ,faf.k,3diak ertekes P°nt<H „ra­dánál a védők és a kapus egy- . , „„ . . IT- - Do"aK • másra vártak, s közben a szem- AJ labdarugó NB in további füles janiga kiugrott és a lab- eredményei: dát a léc alá vágta, 3:0. Mezóberényi Spartacus—Kis­A harmadik gól után nagy kunhalmai MAV 4:1 (2:0). Mező­hajrába kezdett a hazai csapat berény. A hazalak győzelmükkel de a védekezésre beálló Kossuth az élcsoportban maradtak, a A bajnokság állása: UE-2H traktor fo*avítá*át cseretraktor biztosítása mellett vállaljuk, okt. 15-ig 10%-os árengedménnyel. Tsz-eknek ezen­felül 50% állami támogatást biztosítunk. Gépjavító Állomás Hmvhely, Rárósi út 104. X. H. 120.714 NB III 1. Sz. Dózsa 22 13 5 4 25:14 31 2. Sarkad 23, 9 11 3 26:19 29 3. Mezőberény 23 12 4 7 39:20 28 4. Sz. Spart. 23 11 6 6 39:24 28 5. B. VTSK 23 11 6 6 39:27 28 6. K. MEDOSZ 23 8 8 7 31:28 24 7. Orosháza 23 9 5 9 40.38 23 8. M. Kinizsi 23 9 5 9 31:34 23 9. SZAK 23 7 8 8 26:20 22 10. Szalvai SE 23 9 4 10 45:39 22 11. Kossuth SE 23 7 8 8 40:44 22 12. M. MEDOSZ 23 10 2 11 32:41 22 13. Szentes 23 3 12 8 23:34 18 14. Makó 22 6 6 10 19:36 18 15. Kun B. SE 23 6 5 12 27:38 17 16. K. MAV 23 2 7 14 21:47 11 A Makó—Sz. Dózsa mérkőzés eredményét nem számítottuk be a táblázatba. DÉL-MASYARORSZAÚ A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik netfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lökös Zoltán Szerkesztőség: Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-535, 13-003 Éjszakai telefon: 13-506 13-430 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szegedi Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-500, 13-118 (Beküldött kéziratokat nem őr. zünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 28. sz. INDEX 29 053 Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál éR a Posta Központi Hirlap Iro­dánál (Budapest V. József ná­dor tér 1. sz.) Előfizetési díj egy hónapra 12.— Ft. 6 Dél-Magyarország Kedd, 1967. október s

Next

/
Thumbnails
Contents