Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-22 / 250. szám

I Fogékony szívvel A háború utáni első napok, 1945 májusának örömteli idejéből elevenítette fel életének egy epizódját nemrégiben Szegeden Gáspár Sándor elvtárs, a SZOT főtitkára. Fiatal ifjúmunkásként maga is részt vett azoknak a boldogan tüntető ünneplő csoportoknak a soraiban, amelyek túláradó örömmel járták Budapest utcáit. Az ünneplőkhöz itt is, ott is újabbak csatlakoztak: ismerősök és ismeretlenek. Egy helyen magánosan álldogáló nénire lett figyelmes. Arckifejezése egykedvű volt: amolyan indulattalan, örömtelen. Amikor azonban magukkal hívták, szívesen ment velük utcáról utcára és az is látszott, hogy jólesően teszi, noha változatlanul nem derült fel az arca. Végülis megkérdezték tőle: „A néni nem ö/ül, hogy vége a háborúnak?" A válasz mély sóhajjal együtt fakadt fel: „Nekem, fiaim, már egy éve vége van! ... Azóta, hogy egyetlen fiam elesett a fronton", A történet régi. Tanulságai mégis frissek és elévülhetetlenek. A hétköznapok emberének szemléletét tükrözi, azt a természetes megnyilvánulást, amelyet sohasem hagyhatunk figyelmen kívül. Az egykori megfakult szemű munkásasszony és sok-sok mai úgynevezett egyszerű ember számára a saját életének zárt kis köre jelenti az egész világot. A saját életének, a saját sorsának alakulásán méri, hogy mi változott, mi változik körülötte. Könnyű erre az ellenvetés, hogy nem lehet helye a mi társadalmunkban az efféle individualista felfogást tükröző szemléletnek. Különben is ma már az emberek többsége felvilágosultabb, öntudatosabb, mint két évtizeddel ezelőtt, és egyre inkább megtanul közösségi szellemben élni, gondolkodni. Ez mind igaz, de mégsem vitatható el a dolgozó embereknek az a joga, hogy éppen az ő társadalmukban, a szocializmust építő társadalomban ne legyen mellékes az egyén boldogulása. Akkor lenne indokolatlan, sőt elítélendő az egyéni boldogulás, gyarapodás hajszolása (amire sajnos bizony van elég példa), ha ez a társadalom rovására menne. Az elfogadhatatlan, hogy az egyéni érdek szembekerüljön a közösség, az egész társadalom érdekeivel, céljaival, terveivel, vagy akár csak hátráltassa is azokat. Ennek ellenkezőjébe sem törődhetünk bele, vagyis abba, hogy egy-egy helyen valamilyen kisebb közösség boldogulhasson a sok-sok egyén rovására, vagy éppen egy szűk kör közösségi érdeknek nevezze ki azt, ami csupán a maga számára előnyös, hasznos. Mindez, amit szóvá teszek nemcsak az anyagi előnyökre vonatkozik, hanem erkölcsi, társadalmi körülményekre is. Vonatkozik az emberi magatartásra, a hivatalbeliekre, a különféle vezető posztokon állókra, a kisebbnagyobb hatósági „hatalommal" rendelkezőkre. Mert mit is gondol az a munkásember, aki sokszor igen nehéz viszonyok között kemény, becsületes helytállással tölti napi 8 óráját a gépe mellett, de mikor valamilyen ügyes-bajos dolgával a Hivatalhoz kell fordulnia, akkor ott rideg bánásmódot, fölényes packázást kap, netán? Emelkedjék felül emberi megbántottságán? Legyen nagyvonalú, legyen öntudatos és ne vonjon le messzemenő következtetéseket? Vannak sokan, sőt talán többségükben ma már olyan emberek élnek nálunk, akik tudnak különbséget tenni. Mégsem csodálkozhatunk, ha egyik-másik megbántott ember messzebb szalad gondolataival és a szájaíze azzal a társadalommal szemben keseredik meg, amelyet ilyen tisztségviselők képviselnek. Előfordulhat természetesen, hogy valakinek nincs igaza, és értetlen a saját ügyével szemben. Nem az ilyen esetekről van szó, de még akkor is határozottsággal ugyan, viszont nagy-nagy türelemmel, megértéssel kell megmagyarázni a reális helyzetet. Ez a kötelességük azoknak, akiknek az a beosztás jutott, hogy képviseljék a hatalmat és gyakorolják az adott hivatalban. E kérdést most napjainkban egy másik, sokkal szélesebb körű és általánosabban kiható körülmény teszi igazán időszerűvé. Ez a gazdaságirányításban sorrakerülő reform, amit egyszerűbben új mechanizmusnak nevezünk. Ezt a társadalom minden rétegét érintő folyamatot nem kezdhetjük el olyan emberekkel, akik számára lelkileg már mindegy, hogy mi jön, akiknek már régen „befejeződött a háború". Ilyen emberekkel nem juthatunk előre. Márpedig az a célunk a reformmal, hogy az egész társadalom előrejusson és még jobban boldogulhasson. Ezúttal is a közös boldogulásról van szó, kinek-kinek még fokozottabban o munkája, teljesítménye, helytállása arányában. És ugyancsak ezúttal is a közös boldogulást csak közösen segíthetjük elő: ha minden ember érdekelt ebben az ügyben. Ezért van most szó első helyen a személyes érdekeltségről, amely egyrészt helyzeti, másrészt tudati jelenség, de mint mindig, ezúttal sem szétválasztható. Minden munkahelyen, üzemben, vállalatnál, intézménynél úgy kell megszervezni a munkát, hogy mindenki valóban érdekelve legyen benne és ugyanakkor fel is ismerje a maga személyes érdekeltségét. Legfőként a vezetők, párt-, állami, gazdasági, tömegszervezeti vezetők feladata ez, de végsősoron mindenkié, minden párttagé, minden dolgozó emberé, aki tisztába jött ezekkel az igazságokkal. Nem lehet eleget hangoztatni azt a ma már egyre inkább közismert megfogalmazást, hogy az új gazdasági mechanizmus nem valamiféle elvont, misztikus cél, hanem a leggyakorlatibb eszköz. Minden dolgozó ember és velük az egész ország előrehaladásának eszköze. Ezt pedig nem foghatjuk fel szemforgató jezsuitizmussal, mert a mi világnézetünk szerint semmiféle cél nem szentesíthet méltatlan, antihumánus eszközöket. Erről azonban csakugyan nincs szó. de azt is el kell kerülnünk, hogy bárkiben is ilyen egyéni tapasztalatok szülessenek. Mindannyiunknak elő kell segíteni, hogy az emberek tapasztalhassák, tudják és érezzék is, hogy az ország hivatott vezetőinek sok gondjával, töprengésével, munkájával járó új módszerek bevezetése a közös boldogulásnak és a személyes boldogulásnak egyaránt a legjobb jelenlegi eszköze. Tapasztalniuk kell a maguk szűkebb világában, üzemükben is, hogy jól váltják aprópénzre mindazt, amit országosan felsőbb szinten bocsátottak közre. Ezek a sorok — senki ne értse félre — nem a „szatyorpolitika" pártfogói. Nyilvánvalóan nem mérhetünk mindent azon. hogy éppen ma mi van a szatyorban. Az emberek azonban, a rendszerünkbe vetett bizalmuk folytán is, jogosan várják, hogy évről évre jobban éljenek — mint ahogyan jobban is élnek. Az is köztudott, hogy előrehaladásunkat illetően nem táplálhatunk illúziókat, de arra mindenképpen szükség van, hogy vezetők és beosztottak közösen, hatékonyan segítsük elő ezt a folyamatot. Az új körülmények között az eddigieknél nagyobb, szélesebb lehetőségekre módot adó helyi intézkedésekkel, munkaszervezéssel, demokratizmussal alakíthatjuk ki a napi munkában az egyén és a közösség érdekeinek minél tökéletesebb összhangját. Az új gazdaságirányítási rendszer előnyeivel valamennyien így élhetünk, boldogulhatunk jól, hasznosan, és így számíthatunk rá, hogy az emberek fogékony szívvel is fogadják. LOKÜS ZOLTÁN VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA M VNK ÁS PÁRT LAPJA 57. évfolyam, 250. szám Ara: 80 fillér Vasárnap, 1967. október 22. Willi Stopli Kádár Jánosnál és Foek Jenőnél Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Foek Jenő, a kormány elnöke szombaton délelőtt fogadták Willi Stophot, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökét, az NSZEP Politikai Bizottságának tagját, aki szabadságának egy részét Magyarországon töltötte. A szívélyes hangú, elvtársi eszmecserén Willi Stoph átadta Walter Ulbrichtnak, az NSZEP KB első titkárának, az NDK Államtanácsa elnökének a magyar vezetőkhöz küldött üdvözletét. Kádár János és Foek Jenő személyes üdvözletüket, az NDK további felvirágzására irányuló jókívánságaikat küldték Walter Ulbrichtnak, az NSZEP vezetőjének és az NDK népének. A vietnami háború ellen tüntet a világ Nagyszabású felvonulás az amerikai fővárosban Tiltakozás Tokióban, Párizsban, Helsinkiben Az amerikai agresszió ellen harcoló vietnami néppel való nemzetközi szolidaritás napján a hírügynökségek szinte ontják az anyagokat a világ legkülönbözőbb részeiben zajló tüntetésekről. Japánban 370 különböző helységben több mint másfél millióan tüntettek a vietnami agresszió ellen. 60 ezer résztvevővel hatalmas tömeggyűlésre is sor került a japán fővárosban. Európában a legjelentősebb megmozdulás színhelye Párizs volt. Harminchárom szervezet és politikai párt felhívására mintegy 30 ezres tömeg indult el szombat délután a Place De La République-től a Place De La Bastille felé — az első sorokban haladt Waldeck Rochet, az FKP főtitkára. „Johnson gyilkos,!", „A DNFF győzni fog!" — hirdették a felvonulók táblái. Helsinki központjában több mint húsz ifjúsági és társadalmi szervezet felhívására több ezren vettek részt a vietnami agressziót elítélő tömeggyűlésen. Amszterdamban az amerikai konzulátus épülete előtt levő gyepszőnyegbe egy tüntető egy három méter magas fehér keresztet szúrt le. A kereszt az amerikaiak vietnami agressziója áldozatainak állít emléket. Erlander svéd miniszterelnök szombaton a Szociáldemokrata Párt rendkívüli kongresszusán mondott beszédében éles szavakkal bírálta az Egyesült Államok vietnami politikáját. Felszólította az amerikai kormányt a bombatámadások beszüntetésére. Számos tüntetésre került sor Olaszország több városában. A szovjet társadalmi szervezetek képviselői szombaton felkeresték Llewellyn Thompsont, az Egyesült Államok moszkvai nagyköve(Folytatás a 2. oldalon.) Helsinkiken tarifák a nők világkongresszusét A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség az eimúlt napokban Prágában tartotta tanáqsüiésát. A tanácskozásról Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, a magyar nőküldöttség vezetője az MTI munkatársának elmondta: — Mind a referátum, mind pedig a felszólalások hűen tükrözték, hogy az NDNSZ-be tömörült nőszervezetek széleskörű tevékenységet fejtenek ki a nők, az anyak és a gyermekek védelmében. A tanácsülés szolidaritásáról biztosította a vietnami anyákat, akik gyermekeikkel együtt olyan mérhetetlenül sokat szenvednek az amerikai agreszszorok bombatámadásaitól. — Az NDNSZ idei tanácsülésének ünnepi jelleget kölcsönzött a Nagy Októberi Forradalom közelgő fél évszázados jubileuma. Az ülés résztvevői meleghangú levélben köszöntötték a szovjet nőket és további sikereket kívántak munkájukhoz. — A tanácsülés elhatározta, hogy 1968. december 1— 5 között Helsinkiben rendezi meg a nők világkongresz. szuját. A kongresszusra meghívják a tagszervezeteken kivül azokat a társadalmi szervezeteket és neves személyiségeket is, amelyek és akik a nők helyzetével kapcsolatos témák iránt érdeklödnek. (MTI) Október végére befejeződik a szüret Hidegre fordult az idő. Az első őszi fagyhullám elérte már megyénket is. Megülte a dér a lombokat, a szőlőtőkéket. Éppen ezért nem érdemes várni most már a szedéssel. A Magyar Állami Pincegazdaság Csongrád—Szolnok vidéki Üzeme ezidáig 150 ezer mázsa szőlőt vett át a termelőktől. Különösen jól fizettek a Csongrád megyei területek. Ebben az esztendőben a 21 ezer 312 holdnyi szőlőterületből 17 ezer 932 holdon kínálta kincsét a föld. Termőre fordultak a nagyüzemi telepítések is. 1961-től a közelmúltig 5 ezer holdon telepítettek szőlőt, s a megye területén mintegy 3 ezer hold fizetett Olajszállítás a Tisza alatt Az új vezetékszakasz építésének utolsó szakasz a. amint a nagyteljesítményű erőgépek helyükre emelték az acélcsöveket Tápé mellett, a Tisza két partját összekötő új vezetékrendszer kiállta a szigorú vizsgát, tegnap befejeződtek a nyomáspróbák és délben megindult a kísérleti olajszállítás. A siófoki Kőolajvezeték Vállalat október 31, azaz határidő előtt befejezte a több millió forintos beruházást. Mintahogy erről lapunkban már beszámoltunk, az új vezetékeknek az a feladata, hogy a Tisza—Maros-közi termelőkutak olaját az algyői töltőállomásra, gázát pedig a szegedi csővezetékbe juttassa. A „folyókeresztező" vezeték biztonságosabbá teszi az olaj továbbítását, és javítja Szeged gázellátását. Segítségével Szeged maximális gázigénye is kielégíthető. Naponta 200—220 ezer köbméterre emelheiő a városba küldött földgáz mennyisége. A próbaszállítások idején szakaszosan 24 óra alatt olajból 150 tonnát szállítanak át a vezetékeken az algyői töltőállomáshoz. Később ez a mennyiség jelentősen emelkedik majd. már az idén. Az összterület 80 százalékáról takarították be a termést. A hónap végére a szegedi járásban is befejeződik a szüret. Le fagyat a lomb,; sietni kell most már a munkával. A hűvös, hideg Időben nincs már cukorutánpótlás és .mennyiségi veszteséggel lAet számolni. Az aszályos nyár s a szüret elején beköszöntött esős idő a kadarkánál és más gyengehéjú szőlőfajtánál romlást idézett elő. Viszont a kövidinkánál és a rizlingnél belesegített a jó minőségbe. Az eddigi tapasztalatok azt tanúsítják, hogy a kövidinka és a rizUng „jól megszívta" magát, és a kövidinka 16—19 cukorfokos, a rizling pedig 18—19 cukorfokos. A kadarkánál nagy az ingadozás, 15—24 cukorfokig. A kadarka területeken Csongrád és Szentes környékén lényegében befejeződött a szüret. A szegedi járásban a terület 75—80 százalékáról takarították be a termést. Az utolsó tíz napban mintegy 27 ezer mázsa szőlő átadására kötöttek szerződést a pincegazdasággal. Ebben az évben először alkalmazzák azt a módszert, hogy a szüret egész ideje alatt lehet szerződni. A szerződéses ár 10 százalékkal magasabb, mint a szabadár. A közelmúltban munkába állt Asotthalmon az ország egyik legkorszerűbb, modern feldolgozó telepe is. Ez a berendezés 500 óra alatt, tehát egy szüreti idényben 25 ezer mázsa szőlő feldolgozására képes. Sajnos Szőregen a 16 ezer hektoliteres pince építésénél elhúzódnak a munkák, félő, hogy nem készül el határidőre a létesítmény. A Magyar Állami Pincegazdaság Csongrád —Szolnok vidéki Üzeme mintegy 10 millió forintot költött a fent említett két helyen a beruházásokra.