Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-16 / 219. szám

Szegeden és a szegedi já­rásban 57 termelőszövetke­zet és 14 termelőszövetkezeti csoport döntött úgy közgyű­lésén, hogy részt vesz a ter­melőszövetkezetek területi szövetségében. Ugyanazon a közgyűlésen küldötteket vá­lasztottak a szövetségbe, akiket az előkészítő bizott­ság tegnap délelőttre hí­vott össze alakuló ülésre a szegedi Tisza Szálló kon­certtermébe. összesen 68 küldött vett részt az alaku­ló küldöttgyűlésen és szá­mos meghívott Délelőtt 9 órakor Gyuris Szilveszter, az előkészítő bi­zottság elnöke, a szegedi járási tanács vb elnökhe­lyettese nyitotta meg a kül­döttgyűlést. Javaslatára Ka­nalas Sándort, a deszki Kos­suth Tsz elnökét választot­ták a küldöttgyűlés elnöké­vé, aki javaslatot tett az elnökségre. Az elnökségben foglalt helyet Győri Imre, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a Csong­rád megyei pártbizottság el­ső titkára, dr. Sághy Vil­mos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter el­ső helyettese, Virág István, az Országos Termelőszövet­kezeti Tanács főtitkár-he­lyettese, Török László, m Csongrád megyei tanács vb —RÉTÍIÍ elnöke, Rózsa István, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, Per­jési László, a Szeged városi pártbizottság első titkára, Csápenszki István, a szegedi járási pártbizottság első titkára, dr. Paczuk István, a Csongrád megyei tanács vb elnökhelyettese, dr. Csi­kós Ferenc, a Szeged váro­si tanács vb titkára. Áren­dás György, a szegedi Fel­szabadulás Tsz elnöke, Bu­sa Vilmos, a kisteleki Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz elnöke, Gyuris Szilveszter, az előkészítő bizottság elnö­A küldöttgyűlés elnöksége ke, Huszta Vince, a zákány­széki Homokkultúra Tszcs elnöke, Mihály Béláné, a gyálaréti Komszomol Tsz főkönyvelője, Nagy Sándor, a balástyai Móra Ferenc Tsz elnöke, Sándor Tibor, a forráskúti Haladás Tsz el­nöke és Szili Antal, a sze­gedi Móra Ferenc Tsz el­nöke. A küldöttgyűlés ezután jelölő, mandátumvizsgáló és szavazatszedő bizottságokat választott, majd elfogadta a napirendet: az előkészítő bi­zottság beszámolója után vita, majd választás követ­kezett AZ ELÖKESZlTÖ BIZOTTSÁG beszámolója Egyöntetű állásfoglalás a szövetség melleit A területi szövetség egye­lőre a járási tanács Lon­doni körúti épületében he­lyezkedik el, majd később, a tanács Széchenyi téri székházának felújítása után ide költözik. A működés­hez szükséges felszerelést az állam biztosítja. Ebben az esztendőben a szövetség függetlenített titkárával együtt 6 személyt alkalmaz­nak az apparátusban. A szövetség olyan feladat­körökben jár el, amelyek­hez a szövetkezetek a köz­reműködését igénylik. Mű­ködésének elveit alapsza­bályba foglalták, melynek tervezetét a küldöttek írás­ban előre megkapták. Az előkészítő bizottság beszámolója végül felhívta a megválasztandó elnökség fi­gyelmét a szövetséghez csat­lakozott tsz-ek és tsz-cso­VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Megkezdődtek a grúziai magyar kulturális napok Péntek este Tbiliszi, a gníz a Grúz Kommunista Párt főváros díszbe öltözött, titkára nyitotta meg. szovjet, magyar és grúz Nagy taps köszöntötte Ha­zászlókkal felékesített Rusz- vasi Ferencet, az MSZMP taveli színházában ünnepé- Központi Bizottságának tag­lyes keretek között megkez- ját, a Komárom megyei dödtek a grúziai magyar kul- pártbizottság első titkárát, a turális napok. Az ünnepi est magyar delegáció vezetőjét, díszelnökségében foglaltak aki hangsúlyozta, hogy a helyet a Kossuth-család grú- magyar és a grúz nép barát­ziai leszármazottai: Szta- ságának fája Magyarország nyiszlav Kossuth mérnök és és a Szovjetunió sokoldalú lónva STvptians a filnlóeiai kapcsolatai, a közelmúlt, a je­lánya, Szvetlana, a filológiai ]en ^ a jövő közös vonásai tudományok kandidatusa, a révén terebélyesedett nagy­grúz nyelv kiváló tudósa. gyá, erőssé. A magyar, a szovjet és a Az ünnepi megnyitó má­. . ,, _ . sodik reszeben a közönség gruz himnusz elhangzása nagy tetszéssel fogadt8 után a grúziai magyar kultu- a niacjycLT művészek műsor ­rális napokat Devi Szturua, számait. A kormány elnökhelyettese Salgótarjánban Dr. Tímár Mátyás, a kor- aki ezúttal az ország gazda­mány elnökhelyettes pénte- sági helyzetéről és a gazda­ken a salgótarjáni iparvidék sági reform élőkészületeiről gazdasági és pártvezetőinek tájékoztatta a nógrádi gaz­meghívására Salgótarjánba dasági és pártvezetőket látogatott. Délután vendéglátói tár­Délelőtt a megyei pártbi- saságában a Zománcipari medenceZtöbbZ^nfnt hétszáz vezető szakemberével talál- ségébe látogatott dr. Tímár kozott dr. Tímár Mátyás, Mátyás. ^ i •—•^ Magyar siker a zágrábi és brnói kiállításon A magyar külkereskedelem csepeli szerszámgépgyárnak sikeresen szerepel a Zágrábi a Technoimpex által kiállí­Nemzetközi Vásáron. Máris tott újdonságát: a félauto­jelentős üzletkötések történ- mata lyukszalagos rövid re­tek. A magyar pavilon a vá- volver-esztergapadját, ame­sár egyik leglátogatottabb lyet elektronikus vezérléssel kiállítása. A vásár első nyolc láttak el A gé a szakem_ ^^inl^rt ^inLP£Z: bereknek igen tetszett és ezer vendeg jart a magyar , , pavilonban. abból a nyugatnemet Krupp A Brnói Gépipari Vásáron cég már több darabot vásá­aranyéremmel tüntették ki a rolt. (MTI) Bővül a magyar—osztrák áruforgalom Bíró József és Fritz Bock tárgyalásai Bíró József külkereskedel- megállapodás részeként ipa­mi miniszter és Fritz Bock ri-gazdasági egyezményről is alkancellár, kereskedelem- tárgyalnak, ügyi miniszter hosszabb Ugyancsak egyetértés szu­munkamegbeszélést folytatott letett abban, hogy az új öt­Bécsben. A megbeszélésen éves árucsere-forgalmi meg­áttekintették a magyar— állapodásnak ki kell bővíte­osztrák kereskedelmi és gaz- nie a most lejáró egyez­dasági kapcsolatok jelenlegi mény kereteit. A cél, hogy helyzetét. Egyetértettek ab- az árucsere-forgalmat az ed­ban, hogy a két szomszédos diginél gyorsabban növel­ország kereskedelmi és gaz- hessék. Megállapodtak ab­dasági kapcsolatait mind ban, hogy a kereskedelmi mennyiségi, mind minőségi tárgyalások eredményeként szempontból hathatósan to- létrejövő megállapodást a vább kell fejleszteni. Ennek két miniszter későbbi idő­értelmében megegyeztek ab- pontban Budapesten írja alá. ban, hogy a két ország kö- A munkamegbeszélés a köl­zött új hosszú lejáratú áru- csönös megértés szellemé­csere-forgalmi megállapodás- ben, őszinte, baráti légkör­ről kezdődő tárgyalásokon, e ben folyt le. (MTI) fi mezőgazdasági kiáilieás egvmilliomodfk látogatója Pénteken, a kora délutáni andocsi Kossuth Tsz növény­órákban köszöntötték a me- termesztési brigádjában dol­zőgazdasági kiállítás és vá- gozik, s nyolc asszonytársá­sár egymilliomodik látogató- val együtt a szövetkezet gép­ját, Tilinger Elemérné so- kocsijával jutalomképpen mogyi parasztasszonyt. Aju- jött a vásárra. Elmondotta, bileumi látogatót a vásár ve- hogy az ajándéktelevízióval zetősége nevében dr. Takács váratlan szerencse érte, mert Sándor üdvözölte, majd Erős most hízik az a disznó, ami­Rezső, az Állami Biztosító nek az árán televíziót akar­osztályvezetője átadta a Ki- tak vásárolni. Miután a ké­állítási Iroda és a biztosító szüléket most ingyen meg­ajándékát: egy Orion Delta kapta, a hízón asszonytár­televíziót A jubileumj lá- saival családjukkal szü­togatót a vásár főterén ötös- reti mulatságot rendeznek, fogat — asszonytársait hor- Tilinger Elemérnét és a tobágyi fogat — várta, amely Kossuth Ts2 vele érkezett mezőhegyesi és hortobágyi tagjait a SZÖVOSZ duna­csikósok díszkíséretében vé- kömlődi halászcsárdája ün­gigkocsikáztatta a vásáron, nepi ebéden vendégül látta A szerencsés látogató az (MTI) 57. évfolyam, 219. szám Ára: 50 fillér Szombat, 1967. szeptember 16. I Megalakították területi szövetségüket a szegedi és járási termelőszövetkezetek Ötvenhét tsz és tizennégy tszcs a szövetségben — A küldöttgyűlés elfogadta az alapszabályt és megválasztotta a tisztségviselőket Az előkészítő bizottság beszámolóját Busa Vilmos ismertette. Beszámolt arról a hatalmas fejlődésről, ame­lyet a szegedi járás és Sze­ged termelőszövetkezetei és tsz-csoportjai a legutóbbi években elértek. A máso­dik ötéves terv során 450­nel nőtt a traktorok száma, 520 millió forintot költöttek különböző beruházásokra és telepítésekre, 2500 holddal növelték az öntözött terüle­tet és 7500 hold szőlőt, gyü­mölcsöst telepitettek. A szö­vetkezeti mozgalom további fejlődésének szükségességét és irányát az MSZMP IX. kongresszusa, majd a ter­melőszövetkezeti kongresz­szus határozta meg. Azóta egymás után jelentek meg olyan rendeletek és jogsza­bályok, amelyek még ked­vezőbb feltételeket biztosí­tanak a szövetkezeti gazdál­kodáshoz. Ehhez nyújt se­gítséget a termelőszövetke­zetek területi szövetségeinek megalakítása is, hiszen ezek az új fórumok megvitatják a szövetkezetek üzemi ter­veiről adódó feladatokat, ja­vaslatokat dolgoznak ki a tagszövetkezetek számára, értékelik a gazdasági ösz­tönzés hatását, tapasztalato­kat adnak közre a munka­szervezéshez, tájékoztatást nyújtanak az értékesítés és beszerzés lehetőségeiről, árukapcsolatok létrehozá­sát kezdeményezik, összefog­ják a szövetkezetek közös vállalkozás."'t, szervezik a szocialista munkaversenyt és i brigádmozgalmat stb. A szegedi és szegedi já­rási szövetség létrehozásáért az előkészítő bizottság előbb kisebb körzetekben tárgyalt a szövetkezetek vezetőivel és meggyőződött arról, hogy a szövetkezetek határozot­tan állást foglaltak a terü­leti szövetség megalakítása mellett. Csupán három já­rási tszcs helyezkedett egyelőre a várakozás állás­pontjára. Így a területi szö­vetséghez 57 termelőszövet­kezet és 14 tszcs csatlako­zott eddig, s a küldöttek 29 ezer tsz-, illetve tszcs-ta­got képviselnek. A szövet­ség működési területe 210 ezer holdra terjed ki. portok sajátságos viszonyai­ra, a talajszerkezet és a táj­kultúrák eltérésére és már megválasztás előtt hangsú­lyozta: o helyi sajátossá­gokból adódó problémákkal intenzívebben kell foglalkoz­ni. (Folytatás a 3. oldalon.) Somogyi Károlyné felvételei A küldöttgyűlés résztvevőinek egy csoportja

Next

/
Thumbnails
Contents