Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-15 / 218. szám

Hórom levél — három észrevétel Várnagy Endre olvasónk teszi szóvá A következőket: „Lassacskán kerek egy hónapja véget értek as idei Szegedi Ünnepi Hetek. Az csak természetes, hogy emlé­kezetünkben még frissen él megannyi eseménye, de az már nem, ho© az újszegedi hídfőnél még mindig áll az ünnepet Jelző három zászló. Bizony, alaposan ottfelejtették őket. Kár pedig így lejáratni a szimbólumot". Még egy újszegedi levél, Szí kora Mihály nyugdija* ol­vasónktól: „Tudom, ho© személyes bejelentésre a TJAV soron kívül kijavítja az elromlott utcai lámpákat, de hát nem mindenkinek van telefonja, ho© felemelje, ha látja, hogy nem világit valamelyik. Az áramszolgáltatónak gyakrab­ban kellene ellenőriznie az utcákat! Újszegeden, az Odesz­sna-lakótelcpen gyakran kimarad e©-e© estére a közvi­lágítás, a Tarontál téren viszont sohasem ég a villany. Persze Ifjú emberek is hozzájárulnak ehhez: kilövik a körtéket, de hát azt hiszem ez ellen nem sokat lehet tenni. Hacsak nem azt, ho© védőkosarat szerelnek a lám­patestekre". Az 57-es élelmiszerboltból írja Kovács Béláné: „Mindig ebben az Aradi vértanúk terén levő üzletben szoktam vásárolni. Kenyeret péksüteményt, felvágottat is. tehát olyasmit, amit papírba kell csomagolni. Tapasz­talatom szerint ar, eladók a papírt ú© emelik fel a pult­ról, ho© megnyalják ujjukat Nem lehetne inkább e© nedves szivacsot használni?" Ésszerű javaslat „Örömmel ta csúsztattuk — kezdi levelét Kovács Já­noane olvasónk — ho© ut­cánkban, gz Április 4. út­ján végre megkezdték a közvilágítás modernizálá­sát. Bizony elég aokáig vár­tunk rá, de nem baj, fon­tos, ho© mc# majd ets is rendben tesz. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, ho®' Szeged. e©ik legszebb útvonala ez: a járdát kísé­rő hársfasor, a kétvágányú villamos igazán városiassá taszá. Éppen a villamos mi­att vettem most tollat ke­zembe. Talán még nem ké­ső figyelmeztetni az illetéke­seket arra, ho© a közvilá­gítás „oátornyelet" oszlopa­it éa a villamos vezetékeit tartó oszlopokat — hasonló­an a Lenin körútihoz és a Kossuth bajos sugárútihoz — itt is e©esít»nl kellene. Ne osúfítsa el utcánkat az oszloperdő. Az Április 4. útá­ja igazán megérdemli, ho© gondot viseljenek arculatá­ra." Válaszol az illetékes A Szőke Tiszáról Többször foglalkozott ve­le a Dél-Ma©aroreaag, hogy a Szőke Tisza hajóvendéglő fedélzetén nem szolgálnak fel ételeket. Kétesünkre dr. Csikós Ferenc, a Szeged m. j. városi tanács vb titkára kivizsgálta az ü©et Utasí­totta a tanács vb kereeke­•deimi osztályának vezetőjét, hogy a fürdővállalat igaz­gatójával együtt vizsgálja meg a Szőke Tisza hajó át­alakítási lehetőségét, hogy már az 1968-as évre változ­tatni lehessen a jelenlegi és a vendégek számára hátrá­nyos helyzeten. Egy új városrészről N. S. olvasónk szinten a városkép alakulásával kap­csolatban küldött hozzánk levelet. A következőket ír­ja: „Üres óráimban járom a varost, az a legjobb kedv­telésem, ho© kereaem az újdonságokat. Ehhez nap mint nap segítséget ad a Dél-Ma©arország is, mert hol cikkekben, hol fényké­pekkel felhívja a fi ©elmet rájuk. A Lenin körút egyik szakaszáról, melynek újjá­születésének most lehetünk szemtanúi, szintén jelent már meg több írás. A Tisza Áruház környékére gondo­lok. Már tudjuk, hogy ve­le szemben milyen üzletek lesznek, hogy a Napfény­bisztró ősszel megnyílik a Károlyi utea éa a Bajosy­Zsiltnwky utca sarkán. Na­gyon szeretem ezt az új vá­rosrészt, malyet kedvessé­gében, intimitásába" csak az Oskola utca mögött épített részhez tudok hasonlítani, g mert tetszik, engedjenek meg nekem e© apró meg­je©zést: miért tettek az új házak közé e©etlen, or­mótlan betonoszlopon álló fénycső kandellábart? Ami célszerű lehet e© gyárud­varon, aeho©an sem illik Nagyobb óvatosságot igényelnek a növényvédő szerek A balc&etcU megelőzéséről tárgyalt q MEU05Z Csongrád megyei bizottsága Tegnap cjelélőtt Szegeden, a saakaaervesetak Tolbuhin sugárúti székhaza ban ülést tartott a Mezögazdasagi, Er­dészeti és Vízü©i Dolgozók Szakszervezete Csongrád mé­rvéi bizottsága. A megyei bizottsági tagokon kívül az Ülésen részt vett dr. Gojdár László, a MEDOSZ központi instruktora, a Szakszerveze­tek megyei tanácsa, az Qr­vcete8észségü©i Szakszerve­zet. a KÖJÁL és a Növény­védő Állomás küldöttei, aki­ket dr. Korom Mihály, a MEDOSZ Csongrád me©ei bizottságának titkára üdvö­zölt, majd »4jéJco;tq,Hc a résztvevőket az előző me©e­bizottsagi ülés határozatai­nak végrehajtásáról és a femtosabb intézkedésekről­Ezután az írásos tájékoztató alapján a nyári munkavédel­mi tapasztalatokat, különö­sen a növényvédószerek he­lyes alkalmazását, valamint a szakszervezeti választáso­kon és a me©ei küldöttérte­kezleten felvett panaszokat, vitatták meg. A nyári munkavédelmi ta­pasztalatok szerint — bár lé­nyegesen javult a tavalyi statisztikákhoz képest a bal­eseti arány — szükséges ko­molyabb gondot fordítani a munkavédelmi szabályok be­tartására és a baleset körül­menyeinek kivizsgálására. A gépi balesetek na© százalé­ka a védelmi berendezések hiányossága éa a szabályok be nem tartása miatt követ­gok kirívóak a növényvédő­szerek alkalmazásánai A megye állami gazdasagainak, de szövetkezeteinek jó része nem rendelkezik például megfelelő meregraktdrral. sem a felhasználás-, perme­tezés közben szükséges védő­felszerelésekkel. A meglevő gázálarcok, szűrőbetétek, vé­dőruhák nehezen kezelhetők, egész napi nehéz munkára jórészt alkalmatlanok. Meg­felelő védőeszközök ©ors be­szerzése azért is fontos len­ne, mert a jövő évtől kezdve a növényvédőezerek felhasz­nálása tovább növekszik. A megelőzést, védekezést elősegítené a megfeleld szett­mai tájékozottság ls. Jobban kell foglalkozni a növényvé­dőszakmunkás-képiesael, vagyis az állami gazdaságok­ból, termelőszövetkezetekből megfelelő számú embert kell — anyagi érdekeltsége foko­zásával is — tanfolyamokra, növényvedószakmunkas-kcv jő iskolákra irányítani. Ezen kívül az általános tá­jékoztatást segítené — mint ezt az Ülés megállapította — e©, szakemberek által készí­tett. és növényvedőszerek alkalmazásáról, a sokfele szer iránti védekezésről szó­ló közérthető brossura is. ebbe a szép környezetbe", kezett be. A szabálytalansá­Szerkesztői üzenetek S. nonka: Mi is örülünk Mari Zsuzsa sikereinek, de ne haragudjék, életrajzi adatok beszerzésére nem vállalkozunk. Katona Jó­zsefné: Ezúton adunk he­lyet megjegyzésenek: „Le­het, ho© a Kukával jár kis gumikerekű targonca is, de használni még sohasem lát­tam". Nekünk is hasonló a tapasztalatunk. Patyi József: Kérjük, küldje meg pontos lakcímét, ho© beküLdött írásáról véleményünket le­vélben küldhessük meg. B.­né levelére, SZTK-Ugyben: Névtelen levelekkel nem foglalkozunk. «fj usagi uzemresz a szövőgyárban Tavasszal új műanyagfel- csökkenteni a hulladékot dolgozó berendezés érkezett í© járulnak hozzá ho© a a Kenderfonó- és Szövőipari vállalat sikerrel teljesíthesse Vállalat központi ©árába. A a számára igen fontos ter­gépeket külön üzemrészben vet, az ú©nevezett Covema­helyeztek el, amely a ©ártó programot, amelynek kere­olasz cég nevéről a Covema lében na© mennyiségű fő­nevet kapta. Itt sok fiatal, liaszalagot, ezekből pedtg lelkes szakmunkás dolgozik, keresett és értékes cikkeket Kezdeményező kedvüket állítanak elő. mutatja, ho© most a Nagy . Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulója tiszte­letére a vállalati KlSZ-szer­vezet védnöksége alatt Ifjú­sági üzemrésszé alakult a Covema. A fiatalok' három brigádba tömörültek, s Bá­lint Dezső. Boldizsár Mihály és Széli János vezetésével a szocialista cím elnyeréséért dolgoznak. Jelentős feladato­kat tűztek célként maguk elé. Vállalták, hogy tovább növelik a napi félkészanyag­Sokol, Silvia és társai Ráctíóújdoiuágok az üzletekben Csütörtökön délután Bu- 3000 NDK ©ártmányú Cap­dapesten a RAVILL Lenin ri nevű félstereo csúcssau­körúti mintatermeben ki- per készülék kerül a hazai állítás nyílt, amelyen a piacra. na©kereskedelmi vállalat A negyedik ne©edévben bemutatja a teljes televízió már 8 féle táska- tw zseb­választékot, s az iden for- rádió közül válogathatnak a galomba kerülő rádió új- vásárlók. An igen keresett donságokat, A kiállítással és népszerű, de jelenleg hl­kapcsolatban a RAVILL ve- ánycikknek számító szov­tetói tájékoztatást adtok a jet Sokol, s társa -a Relga. szórakoztató híradásteehni- októberben .Ismét megjele­kai cikkek választékáról, nik az üzletekben, s az év Lemezjátszóból az idén végéig 50 ezer kerül belőlük mintegy 40 000 hazai és kül- forgalomba. Lengyelország­földi készüléket hoznak for- ból 3 féle kisrádiót vásárolt galombf. Magnetofonból is kereskedelmünk. A nyolc lesz elegendő. Az asztali tranzisztoros Gulliver ára rádióválasztékot gazdagítja 1180 forint lesz. A közép és a VTRGY Melodyn nevű haeszú hullámú 6 transisz­középszuper készüléke, amely toros Mlnort éa Silvját 600, most kerül forgalomba. Rö- illetve 480 forintért árusít­videsen szállítja a székesfe- Ják majd. Csehszlovákiából hérvári üzem a modern kl- 5000 kilenc tranzisztoros — vltelij ugyancsak jó minő- közép, hosszú és URH-sávos ségü Siphonia de Luxe rá- — Mambó rádiót kapnak az diót is. Ezenkívül minte© év végéig az üzletetek. A szovjet film 50 éve Kronstadti tengerészek Olyan érzésekkel néztük értékesebb, maradandó da­tegnap este a Vörös Csillag rabjá, azokhoz a müvekhez moziban a szovjet film 50 tartozik, amelyek a legszebb, évet áttekintő sorozat máso- legigazibb emleket állítottak dik vetítésén a Kronstadti az októberi forradalomnak. tengerészeket, mintha Eijen- A legfőbb különbség stein e© hete látott Potyám- Eisenstein ée Dzlgan müva kin páncélosa nak folytatását között, ho© amíg a Patyom­láttuk volna. Ezt persza n«m* kínban a tengerészek tö­esak úgy értjük, hogy 1817­ben, a Kronstadti tengeré­szek cselekményének idő­szakában, maga a valóság ls folytatta 1905-öt, a felül­múlhatatlan Eizensteln film történetének esztendejét. Mégosak nem is úgy, ho© mindkét film a Na© Októ­ber jubileumára készült: a Patyomkin a tizedikre, a másik a huszadikra. megkent szerepelnek, tehát tulajdonképpen úgy, mintha, egy szereplő, egyetlen ember lermenek, a Kronstadti ten­gerészekben a matrózok cgynlségként is cselekednek. Amott alig válik ki valaki is a forradalmi tömegből, itt viszont több karaktert, jelle­met latunk. ' A komiszárt például, aki hősiesen vezeti a matrózokat, a fe©-elme­A két mű rokonsága mű- zetlen tengerészt, aki a nagy vészi szempontból mélyebb is intenzivebb. Mindkettő­nek harcoló tengerészek a hősei, akik mint tömegek vesznek részt u cselekmény­ben, mindkét film monu­mentális hatású, na©erejű, mindkettőnek magával raga­dó sodró tempója, lendülete van, s a másodiknak í* _. majdnem maga Eisenstein lelt a rendezője. Vssevolod Visnyevszkij, az 1858-ban a szegedi színházban te ját­szott Optimista tragédia szerzője, a Kronstadti tenge­részek forgatókönyvének író­pillanatban hőssé válik, a kemény jellemú ©alogospa­rancsnokot és a többieket, akik egyéniségüknek megfe­lelően vesznek reszt a forra­dalomban. A film legszebb ég legna­gyobb hatású Jelenete a vö­rös matrózok kivégzésének pátosz nélkül bemutatott eseménye. A fogságba esett katonák nyakába a feharei: követ kötöznek es e© mert ­dek sziklafalról a tengerbe vetik éket Ahogyan a Pa­tyomkin sok jelenete, reszler té,. megoldása több későbbi já ugyani* először Eizen- rendezőt inspirált, ugyanígy g ' g IMIta " vonult be ez a reszjat lg á filmművészetbe. Ennek az inspirációnak legszebb példá­ja talán az olasz Rosselini Paisa iában található. A Kronstadti tengerészek nemcsak e©szerűen a szov­jet művészet, hanem az egész filmtörténet e©ik legna­gyobb hatású és legszebb ítelnt kérte fel a film elké­szítésére. Végül is azonban a fiatal Dzigan, aki már a némafilm korában feltűnt te­hetségével, vitte filmre az Irodalmi értékű forgató­könyvet. S most, harminc évvel ké­sőbb nyugodtan mondhat­juk: kitűnően. A Kronstadti tengerészek a jubiláló szov- alkotása, jet filmművészet egyik leg­O. I.. Késnek a gépek, veszélyben az export A Szegedi Kéziszerszám- e sorok írásakor sem került dánképpen teljesíteni kiván­gyár termékeit szívesen vá- a ©árkapukon belülre. Azaz, ja a kéziszerszámgyár: a évre nőnek az export míg- a tbbb »»*» rendelései s ezeket saj- fejlesztés! programban fog- ket most újból átalakítják, nos, e©'re nehezebben tudja laltakat. A terv szerint 1967 megpróbálják teljesítményü­teljesíteni az üzem. Elavul- ne©edik negyedévében már ket fokozni. Az eredmény - tak, • termelőberendezések, üj gépparkkal a próba- azonban i© te kétségesnek termelést, s nem kevesebb, zsúfoltak a műhelyek, rak- " "T..T.. .„ , mint 7 százalékkal akarják tárak. A fontos külföldi pia- Wrmelé,t «*Jtották; volna tönílt­cokról azonban kár lenne végre. Erre nem kerülhet Nem kell bizonygatni, lemondani; a Kohó- és Gép- sor. Eddig pontosan e© ne- mennyire fontos gazdasági ipari Minisztérium éppen gv*jévct késeri a fejlosetea. érdek fűződik az export tevé 53U* «"ímXF% * lum^ghe* Nyüván 4 Sra­éwel ezelőtt született meg vaastóje sxetnjot rendkívül gedi Késw*Míám©ifcr a fejlesztést terv, 4 millió nehéz helyzetbe került a» portja asm eshet kúthá Kt' forintot gépvásárlásra, \ hiszen Jövőre idei- den** tenne éppen fttert a KSUAI^IT.^IH^'L^^ ">•« 8 MIUIÉ TERÜLTTEL N*- TECHNOIMPSJÁ-M* írénSár TtewSÖK V** *W*fete4* adni * hea szükséges torgá«ra!ógé- üst kell megoldani*. Az ex- ©áróák­peket időbsn mee ls rendel- portmegren delére ket min- H. I ték a TECHNOIMBEX Kül­kereskedelmi Vállalattól. Az első hónapokban ment minden 4 maga rendjén. Az új esztergák, fúrógépek Idő­ben megérkeztek. De a be­rendezések na©obbik része — kilenc marógép — még Az ÉVM Csongrád megyei AlUml Építőipart Vállalat S»««ea. Boeslcaf u. ts—11. fel^ián! megvételre 4SM176QH670 mm míratl) U-aeáltoVoa. XBItU 191S 1. ATU. «v«aszoritSe kétrriegd fix .-iblaUoi. üvegezésre aJkalmas kivitelben. Ara: t»I3 í't/db, Ügyintéző: Teáiért János, Telefon: U-Í80A07 DK. 478 L1 hím Az agyaggalamb Pisztolycső, megkorbécsoit dőgi csellel kia©alt német emberek, akasztottak, vi- csapda a barátai előtt áru­gyorgó ke©etlen SS-fejek; lóvá vált fiatalembernek izzó, feszített hangulat — szörnyű belső konfliktusává ez az alapmotívuma Az válik. Lassan magára ma­agyaggalamb című jugoszláv rad, összeroppan, élete s«­fllmdi'ámának. A film ren- melyik fél részéről sem biz­dezője Torna Janic hihetet- tonságos. len gyűlölettel és ugyanak- A film mindvégig feszes sori­kor tárgyilagos igazsággal rású cselekmennyel, hiteles ábrázolja a második világ- lélekábrázoló erővel mutat­háború halált osztó és po- ja be hőseit, a németek el­kolian ke©etlen SS mód sze- len minden eszközzel Har­reit colni kész, s ugyanakkor az A film hőse, ar, „a©ag- árulók et> baratok között galamb" — ahogy szerelmét nehezen eligazodó mijnkAso. a lány elkeearedes kat A film ma te vádol, pillanatában mérlegre te»zl egj'értelmúen bU»n;-itz«4 a* — 4Z ötotbeumaradt Jugcw cm bárfai 0 történelmi pllla­s*láv ellenálló- AJ. élotban- náthán 4?. e©e»l«n lehet*t­maradásier! társai halnak erő a* igaatog dte­meg, t mindenki, aki dalát LÉBEN ©ÁNÜ» TEHET AX ŐY­X K A lakosság részére azonnali kezdéssel, kedvezménye* áron parkettá* monUk készítését valialja XS. M603 a Szegedi Építi Kus Briisszeli krt, 8. Ba jói áiiar vacsorázni keresse fal az újszegedi Faaor Kisvendéglőt Bérkert u, 51., ahol minden héten: kedden disznótoros vacsora, szerdán pacal vacsora, pénteken hal vacsora; valasztékos Italok, — presszókávé. Udvarias kiszolgálás. xS. 99 089 Csongrád megyn Vendéglátó Vállalat Péntek, 1»«7, nettemkor lá 0fl4M0r4ie«Sf4« *

Next

/
Thumbnails
Contents