Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-14 / 217. szám
Szá'.húsz esemény —• A szófiai opera Pesten Világnagyságok a programban Budapesti művészeti hetek, 1967 Két nap múlva, szómba- „a Sugár úti palotában", ton este a budapesti opera- Illetve az Erkel-színházban, házban előadás előtt harso- Fontos helyet kap a fesznások jelennek meg az er- tiválmüsorban az októberi kélyen, fölcsendülnek egyik forradalom 50. évfordulójára legszebb népdalunk, a Föl- való emlékezés. Ennek jeszállott a páva kezdő ütemei, gyében bemutatóciklust rens ezzel megkezdődnek az deznek az orosz és szovjet idei budapesti művészeti he- drámairodalom kiemelkedő tek. A fesztivált most ren- alkotásaiból s többek között dezik meg másodszor. A ta- olyan műveket állítanak valyi szerényebb program színpadra, mint például után idén jóval gazdagabb, Gorkij A nap fiai című változatosabb és jelentősebb drámája — bemutató októa műsor. Akkor a fesztivál ber 5-én a Vígszínházban — tulajdonképpen nem állt továbbá Gogol Egy őrült másból, mint a zenei hetek naplója című egyfevonásos programjának kisméretű ki- drámája a fesztivál idején egészítéséből néhány más nyíló Pesti Színházban. műfaj produkcióival. Most A művészeti hetek progviszont a művészeti hetek ramjában egyébként valaműsorában a művészet min- mennyi budapesti színház den ága eseményszámba me- szerepel, s olyan nagy érdeknő bemutatókkal is előadd- lődéssel várt darabokkal, sokkal vonul fel. A fesztivál mint például Somogyi Tóth méreteire jellemző, hogy a Sándor új drámája. A Próközön&ég összesen 120 ese- féta voltál, szívem című mény közül válogathat, ame- nagysikerű regény szerzőjélyek 16 színházban, 3 kon- nek új munkáját október 6certteremben, 12 művelődési án a Thália Stúdió mutatja be. házban, 3 filmszínházban és Nagyhírű együttesek — a 6 múzeumban zajlanak le. lipcsei Genandhaus zenekar, a A -gazdag eseménysoroza- cseh Janácek vonósnégyes és tot a szófiai operaház együt- az I Musici de Roma kamaterének szombaton kezdődő razenekar — és kiváló szóvendégjátéka nyitja meg. A listák — többek között hánagyhírű társulat négy al- rom szovjet világnagyság, kalommal lép a budapesti Richter, Rosztopovics és Doközönség elé. Szombaton luhanova — lépnek közönMuszorgszkij Hovanscsináját, ség elé a fesztivál idején, másnap, vasárnap — ma- A múeumok érdekes gyűjgyarországi ősbemutatóként temények, közkinccsé vált — Goleminov bolgár zene- remekművek kiállításával szerző Ivajlo című operáját vesznek részt a programban, mutatják be. A bolgár nép Többek között bemutatják a történetéből írt dalmű fősze- 80 éves Vitz Béla alkotásait, replöje Ivajlo, a nép fia, aki a modem francia mesterek az országra törő tatárok és grafikáit, az Intergrafik 67 az idegen befolyás alatt álló című válogatást. Az Irodaibojárok ellen vitte harcba a mi Múzeum Szabó Lőrinc népet és győzött. Hétfőn emlékkiállítást rendez. NaPuccini Turandot-ját, ked- gyón érdekes anyagot vonulden, vendégjátékuk utolsó tat majd fel a Hangszerek a napján ismét a Hovanscsi- történelemben című kiállítás, nát adják elő. Az anyag többek között beEzután a magyar operák mutatja Beethoven és Liszt hetével folytatódik az ope- zongoráját. A kiállítás októra részvétele a fesztivál ber 7-í megnyitásán kiváló programjában. Októberben zongoraművészünk, a KosErkel Ferenc, Bartók Béla, suth-díjas Fischer Annié szóKodály Zoltán és Mihály laltatja meg a két nagy András művel szólalnak meg mester hangszerét. B földraiznevek szabványosítása Az ENSZ javaslatot tett közi földrajzi, térképészeti és nemzetközi egyezmény meg- nyelvészeti szervezetet hívott kötésére, amely a földrajzi me8 a genfi értekeletre. A , , , . . ... ,, cél: a földrajzi elnevezések elnevezések szabványosítását legpontosabb meghatározása, írja elő. U Thant főtitkár 128 ami nélkül tökéletes térkékormányt és számos nemzet- pet nem lehet készíteni. Hollandia—HDK 1:0(1:0) Balczó és a magyar csapat öttusa világbajnok Jönköpingben szerdán, az István) 14 237 pont, 2. Svédöttusa világbajnokság befe- ország 13 647 pont, 3. Szovjező napján került sor a te- jetunió 13 522 pont. repfutásra. A magyar csapatból először a reggelre beSZEAC —Kecskemét 4:2 (1:0) A tegnap Szegeden játszett barátságos labdarugó-mérkőzésre a SZEAC a következő összeállításban állt kl: Korányi — Várhelyi III., Kővári (Várhelyi I.), , „ , , Dobó — Dezsőfi. Reménylk dr. A verseny befejezése Után (Pataki) — Pusztai, Csömör 'Ne,— —a. me«). Vass, Kozma, Arató (Kcv lázasodott Móna 13.-nak, színpompás zarounnepsegre SJM)' A KecskemAtl ix^ a m4_ A labdarúgó Európa Baj- majd dr. Török Ferenc 23.- került sor. Sven Thofelt, a sodik félidő elején 2:i-re veze< . . .... M tfitt» Q6 azuian a aÁEAL manokság 5. csoportjából nagy nak rajtolt. A legyengült Nemzetközi Öttusa Szövet- gara talált es szép gólokkal , . , , . , - • Móna ideje 15:58 perc (691 ca„ (irtoÖTÖltír a W nyert. Góllövő: Puszai. Vass, érdeklődéssel várt mérkőzés- " seg elnöke üdvözölte a leg- Kozma KÓSZÓ. illetve: Balatont, tv, Feriit »=te mig 1C>roK iobbakat. maid Bertil hercee Dobó. A szEAC-ban Hajós dr. re került sor szerdán este ^ eredményével 910 ^ Aszterdamban Hollandia és tot kapott A 43_nak futott az NDK válogatottja között Balczó eredménye 13.48 perc Végeredmény: Hollandia- volt> ami 1081 ^^ ért. NDK 1:0 (1:0). Góllövő: ekkor a nagy teps ^ a Cuyff. négyszeres világbajnokot köA mérkőzés után az Euró- szöntötte, habár a terepfupa Bajnokság 5. csoportjá- tásban egyénileg Balczó har13311: madik lett. 1. Magyarorsz. 4 3 1 0 12:3 7 Az 1967- évi öttusa világ2. Hollandia 5 2 1 2 9:8 5 bajnokság végeredménye: 3. NDK, 4. Dánia. Egyéni világbajnok Balczó ^ András (Magyarország) 5056 pont 2. Szaparnisz (Szovjet^ííf* «nió) 4888 pont, 3. Ferm (Svédország) 4878 pont, 4. Török Ferenc dr. (Magyarország) 4831 pont, ... 16. MóMagyarország B—Jugoszlá- na István (Magyarország) via utánpótlás 3:0 (1:0). A 4350 p^t. barátságos labdarúgó-mérkő- _ .,, , , , zést Várpalotán játszották. Csapatban vtlágbajnok: Góllövők: Juhász (2) és Pus- Magyarország (Balczó Andkás. rás, dr. Török Ferenc, Móna Szeged és a szovjet sport kapcsolata A SZEAC elnökségének pályázata A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordujobbakat, majd Bertil herceg nyújtotta át a díjakat könnyebb sérülése játszott. miatt nem Bécsben: Atletico Madrid— Wiener SC 5:2 (2:0). * A mérkőzés után Beszélgetés a legfiatalabb NB-s játékvezetővel tékvezetőnek lenni. Gondolataimat tett követte, s 1962ben a játékvezetői igazolványt is megszereztem. Az első mérkőzést — mely még most is nagy élményt jelent számomra — két városi bajnokságban szereplő csapatnál vezettem. Azután megyei első osztályú mérkőzésekre küldtek ki. Nagyon örültem, amikor Nyíregyházán az Országos Területi Falusi Spartakiád játékvezetői között is helyet kaptam. 18 éves voltam ekkor. Emlékszem, a mérkőzés előtti napon csak a játékvezetés volt az eszemben, s éjszaka alig aludtam valamit az izLassan már széles körben galomtól. ismertté válik a közel két 1965-ben közölték velem, méter magas, barna hajú, hogy bekerültem az NB-s kékszemű Szabó Sándor ké- országos keretebe. Ettől zilabda-játékvezető neve. kezdve még nagyobb igyekeSok mérkőzést vezetett már zettel készültem e feladatra, lója alkalmából a SZEAC Elnöksége Szeged és a sroYjet Szegeden és a megyében de A munkát siker koronázta, sport kapcsolata címmel pályázatot hirdet. A pályázat a -szerepelt mar Budapesten, A tatai edzötaborban a vizstéma történeti, irodalmi feldolgozása, vagy élménybeszá- Debrecenben és Orosházán gán 20 jelolt kozul a másomoló lehet, maximálisan 25 normál gépelt oldalon. lge" rangos mérkőzése- dik helyen vegeztem. A pályázaton bárki részt vehet. Az első díj 1500 fo- ken- Annak ellenére, hogy _ Melyik mérkőzésre rint, a második díj 1000 forint, a harmadik díj pedig 500 5?fSeaen el, kevesen tudjak gondol vissza legszívesebforint rola- h°gy 21 éves fejjel, o ben? A pályázatot gépelve, jeligével ellátva 1967. novem- l™5* az , ors^g legifjabb ber hó l-ig lehet benyújtani a SZEAC-irodába, Bajcsy- NB"S Játékvezetője a sportSzabó Sándor Zsilinszky utca 14. szám alatt. A pályázatokat külön bi zottság bírálja el. I Vereségek vidéken Az NB l-es röplabda mezőnyben a budapesti torna miatt csak csonka fordulóra került sor, de ennek ellenére mindkét szegedi NB l-es női csapat játszott. Mindkét 16 után a következő csapatunk vereséget szenvedett. Eredmények. Almásfüzitői Timföld—Szegedi Kender 3:0 (12, 6, 7). Almásfüzitő, 200 néző. Vezette: Hajmer. Jók: Zámbó, Both, illetve Bartek, Szőllósi. Miskolci VSC—Szegedi Spartacus 3:1 ágnak. Amikor találkoztunk Doktor. A táblázat állása a forduVisszatérés IIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIT Karcsi édesanyja még az ebédhez készített terítékkel foglalatoskodik! Az ajtóhoz lép, kiszól: — Karcsikám, kisfiam! Kész az ebéd. Férje jött a szobába, de fiát nem találta a házban. A kert bejáratánál ezért újía szólítja Karcsit. Talán az öreg diófa alatt olvas? De a diófánál csak az üres nyugágy ásítozik. Vajon hol lehet ez a fiú? Karcsi édesapja idegesen, gyors léptekben sétál immár a ház előtt, majd az ajtóra esik a tekintete. Egy levél van oda tűzve. Rosszat sejt — Hát ez meg mi? — Idegesen feltépi a levelet és olvassa: „Édesanvám! ítá°sapám! Bocsássanak meg, hogy szólás r.élkül távozom, de közlöm, jó helyen vagyok, nemsokára visszatérek. Puszi... puszi... Karcsi." Eltelt egy nap, de a gyerek nem jött meg. Keresése eredménytelen maradt. Hetek múltán végre beállított A késő esti órákban halk zörrenésre riadtak fel a szülők. Az édesapa félrehúzta az ablakfüggönyt alig ismerte fel fiát. Az arca megsoványodott sápadtan állt, haja megnőtt, piszkos volt, gondozatlan. Ruhája sem az, amiben elment Kopott nadrág, úgy nevezik farmerféle. Több, különböző színű folttal. Cipője helyett elhasznált strandpapucs. -HKarcsi 18 éves, sokat sportol, erős, jómegjelenésű fiú. A nyáron Balatonon üdült, itt Ismerkedett meg egy pesti lánnyal. Többször együtt voltak, megtetszettek egyTfiásnak. Megígérték, ha hazatérnek, továbbra is fenntartják kapcsolatukat. Levélváltások. Legutóbbi levelében a lány meghívta Karcsit, látogassa meg. A fiú gondolkodott, hogy is mondhatná meg szüleinek. Tudta, hogy a látogatást nem fogják helyeselni. Így határozta el, nem szól távozásáról. Elvégre már 18 éves. Egy napon elment. A lány szépsége és kedvessége annyira lekötötte, hogy szinte megfeledkezett aggódó szüleiről. Harmadnapra a lány házibulit rendezett. Itt találkozott egy kis társasággal. Jól érezte magát, mivel még ilyenben nem vett részt. Csak a társaságot találta furcsának. öltözéküket, szinte vállig érő hajviseletüket, többféle színnel díszített foltos farmernadrágjukat, valamint a köztük szokásos szójárást, amit nem értett Mivel Karcsinak szokatlan volt az ital, egykettőre megártott. Mikor már a konyak hatása alá került, külön szobába vezették; kettő a lábát tóttő a kezét fogva meglóbálták, rádobták a heverőre. Hajnal 5 óra tájban ébredt — rossz közérzettel. Éppen kászálódott mikor női kar fonódott nyakára. Megfogja kezével, visszafordul: a lányt látja maga mellett aki most már mindkét kezével átöleli a fiút húzza magafelé. Egy percig nézi a lány hajfürtjeivel — Idén kerültem Szegedre. Örülök, és köszönöm, hogy a Csongrád megyei Kéve" zilabda Szövetségben bizale a pályán, ugyancsak bi- iommai fogadtak. Nagy élrói síp volt a kezében. A mény vojt szerepelni a szamerkozés után pedig kérdé- badtéri játékok kézilabda seket tettünk fel. Hadd mu- tornáján. De szívesen gontassa be ő saját magát a kö- dolok vissza a Hódmezővó(—6, 3, 14, 10). Miskolc, 150 zönségnek sárhelyi Textil—Szegedi néző. Vezette: Fésűs. Jó: Hi- H ' lptt iátAkv_ EMERGÉ és a SZEAC—Szenmerné, Gáti, illetve Tóth. ^ Hogyan lett látékve" ^ Fáklya mérkŐ2ések ve— A kézilabda sportággal zetésére is. Két nagyjelen12 éves koromban ismerked- tőségű találkozó volt örüNSk n. csoport tem meg — felelte. — Az lök, hogy a csapatok meg o. Bp Spartacus is 15 3 5«:18 33 általános iskolás csapatban voltak elégedve a működé10. Almásfüzitő 18 12 6 40:30 30 íi. Miskolci vsc 1811 7 42:32 29 kapus voltam, s VII.-es ko- semmel. Tulajdonkeppen^ SSS?" í? u ? ?9:28 27 romban az iskolaválogatott- ekkor vizsgáztam le a sze14. Bp. Petan n 8 932:3425 ban szerepeltem. Azután gedi közvélemény előtt Ügy 15. Szeg. Spart. 18 4 14 21:48 22 ... . , , , . , . ., .... 16. v. Dinamó 18 i 17 17:52 19 Nyíregyhazán a mezőgazda- erzem, a vizsga sikerült. A bajnokság végén az utol- 5ági technikumban folytat- Mi is úgy érezzük. S ezért só három kiesik. tem a sportolást) majd át_ is írtuk e sorokat. Jó látni kerültem a Nyíregyházi egy fiatal, tehetséges sportMunkás SE-hez. Az egyik ember útnakindulását, s jömérkőzés után, 16 éves ko- vőjében, tehetségének kiromban ötlött fel bennem a bontakozásában bízni.., gondolat hogy jó volna já- B. J. fátyolosan takart arcát csókok között suttognak szerelmesen. Reggel úgy 10 óráig lehettek kettesben. Ekkor megszólalt a csengő. A lány nagy riadalmat mutatva ugrik fel a fiú mellől. Jaj, most mi lesz, ha megjöttek. A fiú gyorsan felöltözködik, közben a lány ajtót nyit belép az éjszakai társaság egyik donjuanja. — Egyedül vagy? — Nem, Karcsi is itt van. — Talán bemehetek? — Belép. Karcsit az asztalnál látja. — Oké, szüzecském, felébredtünk? Karcsi szégyenlősen hajtja le fejét — Kispofám, én előttem nem játszhatod meg a fejet Nőni kell még neked. Apropos, majd elfelejtettem. Ma kimegyünk a galerivel a Szabadság-hegyre. Remélem, ti is velünk tartotok? Délután 3-kor találkozunk a szokott helyen. Délután együtt mentek Karcsiék galeristől a megjelölt helyre. Ahol már arról beszéltek, ezt a Karcsi gyereket is beveszik. Ám a társaság etikája szerint öltözékétől meg kell hogy váljon. És másnap Karcsi „meg volt fosztva" ruházatától. Legközelebb már a galerihez méltó öltözékben jött. Közölték vele, milyen feladatokat kell vállalnia az éjszakai utakon. Három hét elteltével Karcsi utasítást kapott. Figyelmeztették, ha lebukik, a galeriről egy szót sem, mert életével játszik. A leánvnyal most már csak az ő jelenlétükben találkozhatott. Ekkor határozta el a szökést. Mire a többiek felébredtek, már útban volt hazafelé. KŐVÁRI JÁNOS S=0=R=0=K=B=A=N A mai szegedi sportműsor. A foglalkozásokat minden MNK férfi kézilabda-njérkő- hétfőn 19 órától tartják. Az zés: Sz. Építők—UTC, Kis- egészségügyi tornatanfolyam stadion, fél 5. Megyei teke- vezetősége még elfogad új bajnokság: Sz. Építők—Sz. jelentkezőket is a foglalkoSpartacus, ruhagyári-pálya, zások ideje alatt. , 4 óra. A holnapi, pénteki műsor. Labdarúgó megyei bajnokság: Sz. Építők—UTC, SZAK-pálya, fél 4. Kézilabda megyei bajnokság: Dorozsma—Sz. Tanárképző Főiskola férfi, Dorozsma, fél 5. A megyei tekebajnokságban a táblázat élén álló Szegedi IKV a Szegedi Ruhagyár csapata ellen 6:2-re nyert. A forduló legjobb egyéni dobója Csányi Béla (IKV) 491 fával. A Szegedi Sportiskola kajak-kenu szakosztálya 10 és 11 éves fiúk és lányok részére tagtoborzót tart. Jelentkezni hétfőn vagy pénteken délután 4 órától az Ifjúsági vízitelepen lehet. • A dolgozó nők és háziaszszonyok részére szervezett tornatanfolyam a Mérey utcai szakközépiskolában szeptember elején megkezdődött. DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács l»PÍ» Megjelenik nettó kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lőköa Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telelőn: 13-535. 13-00* Éjszakai telefon: 13-506 13-431 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kovács Lászlé Kiadóhivatal: Szeged, M igyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-500. lS-tlO (Beküldött kéziratokat nem 6r. zilnk meg nem adnnk vissza.) A i oot nyomja: • Szeged Nyomda. Szeged. Bajcsy-V Tkv j 28 sz L: X 29 053 Terjeszti iagyar Poéta. Elóftzothető bái mely postahivatalnál 4* a Posta Központi Hírlao Irodánál (Budapest V. József nádor tér 1. sz.) Előfizetési dll • egy hónapra 12.— Ft. • OÉL-MAGYARORSZAé Csütörtök, 1967. szeptember 14. i