Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-13 / 216. szám
Fiatalokból rnuerto Befejeződött a képzőművészeti körök szegedi konferenciája kerül a mozgalomba, szemléletünk tehát korszerű lehet Bár a kiállítás még szép- tek állami es társadalmi temher 24-ig nyitva a Hor- szervekkel közös koorcjináváth Mihály uteai képtár- ciójáról. Vagy például arról, ban, tegnap délben a megyei miként lehet tárlatlátogató tanácsház épületében befe- közönséget nevelni azokból jeződött az amatőr képzőmű- az emeberekből, akik érdekvérzeti körök VII. országos lődését mondjuk lakóskultűtárlatával együtt rendezett rájuk kialakításának igéháromnapo? konferencia, nyével vagy munkájuk eszBánsfky Pált. a Népmüveié- tétikai vonatkozásaival nyersi Intézet csoportvezetőjét hetjük meg a műélvezetnek, kötésről színes diapozitív kékértük foglalja össze a szege- _ Néhánv szót a kéBZÖ. szdl. ? a televízió két fórydi tanácskozás eredményeit, 7 , ' y SZOt a kivan foglalkozni a röviden tájékoztasson az muveszetl mozgalomróL mozgalommal. A közönség amatör képzőművészti moz- Alapvető célja; élményszerű- f oly tot ja című sorozatban a galomról. ségen át műértő közönség Képzőművészeti Alap, Nép- Az országban közel tíz- nevelése: De kőfaragóknak, ^^iwratí^t66 iJZ^T, ezer taggal működő 300 kép- kirakatrendezőknek és más — A hetedik országos kiállítás és konferencia elsőízben került vidékre, Szegedre. „Kézzel fogható" eredményekről is he?zámo}hatunk: körülbelül 800 múal Tanévnyitó a felsőfokú | Püótabravúr vasútlorgaimi technikumban A Szegedi Felsőfokú Vas- év feladatait és a többi köútforgalmi Technikumban zött hangoztatta, hogy a taaz idén 120 — köaöttük 45 nulmányi munkának szerves elsőéves — hallgató kezdi és szoros kapcsolatban kell meg tanulmányait. A fenn- állnia az új gazdasági meállásának ötödik évforduló- chanizmus feladataival. Ezját ünneplő intézet tanév- után az elsőéves hallgatók — nyitó ünnepségét tegnap, a felsőfokú technikumok takedden délelőtt tartották a nulmányi rendjénekés hateel.nlkum nagytermeben. Az gyományainak megfelelően ünnepségen megjelent Mi- — Ünnepélyes esküt tettek thé Sándor, a Közlekedés- Népköztársaságunk alkotmáés postaügyi Minisztérium nyárs, a néphez való hűségvasúti főosztályának szak- re és az eredményesebb, cpzrtályvezetóje, Kiss Károly, Jobb tanulásra. Az ünnepzőművészeti kör az egyetlen határterületek szakemberei- ^^/r^^Jfi"1! Í« í*'. cl.mi, nmntör mn-nnlnm r>c\r o<rof=4lo í/..,/thMiinrtxi mueiemzeseaei l»ma» a *<>zönség, a Művészeti ABC sorozat pedig a képzőművészeti nevelés sajátos, egyedi tárgyalja A szegedi kiállításon elósföt mutatkoztok be környezi orcsehszlovákok, bolgárok és NDK-beliek, s az összehasonlításkor megvont mérleg összkép alapján úgy tűnik, a jövőben bátran tervezhemely saját oktató-nevelő lehetőséget nyújt, s tehetség gondjain túl társadalmi mé- kutató funkciója is van. Eb retekben is segíteni igyek- ból a mozgalomból — szik a vizuális-képzőművé- melynek tagjai életkor sze- y szeti-esztétikai nevelést. Így rint 72 százalékban 30 évesa szegedi konferencián nem- nél fiatalabbak, s 41,1 szá- mrÁKnU csak szorosan a képzőmű- zalékban 14-16 éves fiúk, Jffi^ vészeti mozgalom módszerta- lányok — kerül ki a tárlatni-didaktikai problémáiról látogató törzsközönség. Náesett szó, hanem például a lünk nem kövült paragrafus, televízió szerepéről a képző- közhelynek beillő transzpaművészeti kultúra terjeszté-. rens, a „fiataloké a jövő;', w k nemzetközi kiáUÍseben, vagy - a helyi reali- hiszen az íljusag konvencio- ludul tások figyelembe vételével mentesen, tehát előítéletek, ™ Ma8yarorszagon. — különféle nevelési terüle- megrögzött szokások nélkül Nlkeléeyl István Értékesítési biztonság a baromfitenyésztésben Korszerű üzemek Csomagolt libq.kacsó- és pulykahús Nyúl és galamb (Kiküldött munkatársunktól) A 66. Országos Mezőgazdasági Vásár és Kiállításon Láng György, a Baromfiipari Országos vezérigazgatója tegnap délelőtt a baromfitenyésztés, nevelés, hizlalás es feldolgozás jövő kilátásairól tájékoztatta a sajtó munkatársait Szabad forgalom — védőárral nyeket exportálunk leg- romfiipgr számára, addig az ujabban Görögországba és a id«i várható eredmény 8360 Közel-Kelet több országába, vagon élóbaromfi lesz. Ugyanakkor a legnagyobb Ugyanez idő alatt a tojásVállalat vásárlóink közé tartozik a felvásárlás is mintegy sokkedden, jövőben is a Szovjetunió, szorosan emelkedett. Csehszlovákia és az NDK. E nagymértékű termelési A sajtó és a baromfiipar felfutásnak megfelelően korszakembereinek találkozó- szerüsítették a baromfiipar ján sok 6Zó esett a házipa- gyárait. Ma már baromfifellamb- és a házinyúl-tenyész- dolgozó üzemeink moderntés gyors ütemű fejlesztésé- aégükhen, gyártástechnolónek fontosságáról is. A ve- giájukban egyaránt állják a zérigazgató a külföldi pia cok rendkívül imponáló áraival bizonyította, hogy nagy lehetőségeink vannak a házinyúl és a házi galamb értékesítésében. Ezért várható, hogy a házinyúl kilogrammonkénti felvásárlási ára már a közeljövőben a mostani 19,30 forintos árversenyt bármelyik európai ország baromfiiparával. Csépi József a városi párt-végrehajtóbizottság tagjg, a MÁV szegedi igazgatóságának vezetője és Szabó G. László, az MSZMP városi bizottságának munkatársa, l?álwv»n Mihály, az intézet igazgatója nyitotta meg áz ünnepséget, majd Máthé Sándor méltatta az új tanség végén Zstvola Miklós, az intézet KISZ-titkára köszöntötte az elsőéves hallgatókat. A tanévnyitó után az ünnepségbe meghívott vendégek megtekintették az intézet új műhelyét, amelyet mqst adták át rendeltetésének. A bombázógép alig vált el a kifutópályától, amikor hirtelen — a pilóta akarata ellenére — majdnem függőlegesen a levegőbe töri Ezután hatalmas bukfenc következett és a gép meredekeit zuhanni kezdett a föld felé. Ez többször megismétlődött, majd a zuhanás végérvényessé vált és úgy látszott, hogy tíz másodperc múlva a földbe fúródik. Ivan Kornyijec kapitany, a gép parancsnoka azonban nem vesztette el lélekjelenlétét. Hirtelen kikapcsolta aautomatikus kormányzó berendezést éj a kézikormányhoz kapott. A hatalma? erőfeszítéstől kórfején megrepedt a bőr, de végül sikerült a kézikormányt a megfelelő állásba húzni. A gép zuhanása megszűnt. A repülőgép ezután még másfél óráig keringett a levegőben amíg legénysége meg®'őződött arról, hogy nincs akadálya a biztos leszállásnak. Sok szándékból - egy akarat Röszkei „csúcsértekezlet" községfejlesztési témákról Afféle faluéi „ csúcsértekezletre" csöppentem nemrégiben. Csak azért nevezem azpnpan értekezletnek, hogy neve legyen — máskülönben semmiben nem hasonlított szabályos Nem volt elnöke, nem nyitotta mpg senki és referátum sem hangzott el. Talán még azt is nehéz lenne kinyomozni, ki hivta össze. De ott voltak mind, akiknek vállára rakta a falu a maga gondjait: Miklós Sán- A IppLrp dor, akit Röszke delegált a ™ Ivtérvö megyei tanácsba, dr. Horváth István, a röszkeiek képviselője a járási tanácsban, Márki Vincéné vb-«lnök, Molnár Béla vb-titkár. Kéri Márton, a községi Kilincselünk, interpellások idején, szervezünk, lünk... De valami kellene ebben! — Ügy, ugy... Sorra szedni a község gondjait, formaságokban fontossági sorrendet mfghatanácskozáshoz. tározni és összevetni az Igényeket meg a lehetőségeket! — Meg a magunk erejét! — Egy akaratot a sok szándékból! Így kezdődött Hogy miminden kelle ne? Ut... Olyan a *ái« főutcája, hogy ott tengely törik, istráng van már róla két kiló tetőt, hogy össze ne roskadjon majd a hó alatt... Hirend 6zen ha pénz volna... — Akinek pénze van, fütyülni is tud! Jó lenne nekünk is egy vig nóta! De majd gondolkozunk rajta. — Csak ne sokáig! így megyen a kis röszkei „csúcsértekezlet". A gond egyik végét már fogják, s keresik a másikat, hogy kétfelől lehessen emelni. De olygn sok mindenen múlik még a legkisebb dolog is. Lesz-e jardalap? S ha igen, hogyan fuvarozzák el? Marad-e ideje az építőbrigádnak a tető megigazitására, s ha igen, honnan a cserép? MSZMP-szervezet csúcstit- ípret l«, hogy tán az szakad. Akta „ % ' * tteí iüiiA Nem huzódozas vagy huzals" kodás ez, hanem fejtörés. kára, Tanács Imre és Forró László tsz-elnökök. Mindjárt a téma közepébe vágtak: — Mindegyikünk igyekidén hozzáfognak. De semmi mozgás. Orvosi rendelő ... Az idén elkezdi a tsz építőbrigádja az alapozást és jövőre készen átadja. Az anyag meg a szik eljárni valamiben, amit pénzfedezet megvan. Állat a lakosság kért a választáA vállalat vezérigazgatója hangoztatta, hogy a baromfitenyésztés továbbra is a magyar mezőgazdaság egyik legjövedelmezőbb termelési ágazata marad. Természetesen lesznek változások az róI 25 íorintra emelkedik. eddigi ertekesitési rendszerben, a feldolgozó vállalatok és termelök, tenyész- A VOTOSűk tő üzemek, az általános fo- JW szóvetkezeteK6 £££5S& boromffe/.lÓtQSQ ban. Változás lesz például, hogy 1968. január l-től kezdődően a baromfifélék is a szabad forgalmú árucikkek listájára kerülnek. Az állam azonban védőárakat biztosít valamennyi baromfifajtának. A január l-től érvényben levő védőárak lényegéA sajtótájékoztatón terítékre kerültek a városi fogyasztók panaszai, problémái is. Lang György közölte, már eddig is hathatós intézkedéseket tettek azért, hogy ne kerüljön többé forgalomba, még elvétve sem, ben azonosak lesznek az romlott, fogyasztásra alkal1967. évi állami felvásárlási árakkal. Ezt az örvendetesen jó termelési biztonságot az tette lehetővé, hogy az eddigi külföldi piacok mellett sikerült az egyébként rangos magyar baromfi számára újabbakat szerezni. Az újabb lehetőségek Vágottbaromfit és különfele baromfiipari készítmématlan tojás. Továbbá: hamarosan megjelennek az üzletekben a fagyasztott baromfifélék mellett az előhűtött, frissen rágott csirkék is. Kis csomagolásban hoznak forgalomba hízottliba-, hízottkacsa- és pulykahúst. A hazai baromfitenyésztés, felvásárlás eddigi eredményét is bemutatta a vállalat vezérigazgatója. Például amíg 1960-han még mindössze 2696 vagon árubaromfit értékesített a magyar mezőgazdaság a baMqgyqr$ikerei grogn«i*ni slágerföSiHvglon Az osztrák lapok ? re rint a tudósítója szerint Konc? graundeni dalfesztivál legnu- Zsuzsát október 10-re ismét gyobb meglepetését'a magyar meghívták Bécsbe, hogy tárénekesgárda okozta. A Kro- gyalásokat kezdjenak vele nen Zeitung Koncz Zsuzsát egy tv-műsor ügyébe^, nevezi a nemzetközi fesztivál Az ExpreSs Kancz Zgua,a ..koronázatlan győztesének , ,, _ , , ^ /,,,„ aki „négy unalmas nap után ratíMi Zalatnáy Saraliat igazi sikert aratott". A lap emeli ki a mezőnyből. „ Várakozásunkban nem csalódtunk€€ A hqiónkbcpi* járt frqncia katolikus csoport vezetőjének nyilatkozata figy hetet töltött hazánk- nagy utat járt meg. Az emban a Temoignage Chrétien berek kérdéseinkre mindecímű francia katolikus he- nutt őszinte, világos válatilap vezetőségének és 4 lap azokat adtak. Mindez egyúttbaráti körének 130 tagú Véve alkalmas volt, hogy csoportja. Elutazásuk előtt Georges Montaoron, a lap főszerkesztője, aki a csoportot vezette, nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — Csoportunk összetétele a francia katolikus társadalom keresztmetszetét adja — mondta. —'Vannak köztünk tanárok, tanítónők és tanítók, orvosok, mérnökök, munkások, parasztok és természetesen papok ls. Valamennyien szocialisták, a társadalmi haladás hívei eszmecserénken. vagyunk, és éppen ezért között fogadott gazdagítsa tapasztalatainkat a szocializmus gyakorlatáról. — Magam már negyedszer fordulok meg Magyarországon, és így közvetlenül érzékelem a fejlődést. Minden téren jelentős haladást tapasztaltam. — Az egyház és az állam viszonyát illetően kedvező benyomásokat szereztünk magas szintű egyházi, állami é« társadalmi szervek vezetőivel folytatott Többek bennünket nagy kíváncsisággal jöttük dr. Brezanóczy Pál püspök, Magyarországra. a katolikus külügyi bizott— Várakozásunk ban nem ság elnöke. A magyar kais csalódtunk, sőt ngoyon tolikus egyház és sajtó több elégedettek vagyunk utazó- vezetőjével, Szabó Imre püssunk eredményeivel. A püs- pókkel, dr. Semptay László pöki kar külügyi bizottsága érseki helynökkel, dr. Várpzélcs köri), sokoldalú prog- konw Imrével, az Aatio Car*mot usaze azá- thollca országos igazgatójárnunkra. Mindent megnéz- val, Horváth Richárd, Mthettúák, a^mit csak akár- helics Vid és Saa4 PÓI4 tuok, és miiuíenű'1 aikal- szerkesztőkkel folytatott benauníf vplt l?íwv*t)eoül be- saélgetóidiak ts errő! győz* szélgelni az emhprokkel. A tok meg. fővárosom kívül Kecskémé- -r- Örömmpl állapíthatom ten, Miskolcon, Nyíregybá- meg. hogy találkozásaink zán, Egerben és a Éa'aton- alkalmasak voltak a két nép nál járttmk. Láttunk gllaml közötti megértes és baráti gazdaságot. termelőszövet- kapcsolatok fejlesztésére is. kezetet. gyárat, egyetemet, Ezt célozza különben az a iskolákat. Mély benyomást tervünk, hogy hazatérve betett ránjt. hogy e. magyar számoljunk majd tapasztalamezőgaaiaság es ipar müven tainkról orvosi rendelő... fel kell újítani! Tartalékoltak rá pénzt de az még kevés. Legalább a berendezésben elkelne a járás segítsége. Járda ... Valamennyi pénz Még egyszer, elölről — Mit ls végeztünk hát? Az óvoda, a rendelő, az állatorvosi rendelő ügye „gurui". A járdalapot meg kell venni. A kíscsatornák kitakarításában segít a lakosság. A népház... Itt mégis az jutná járdalapra, a lakosság Aranykalász Tsz kezében a vállalná a munkát Óvoda... A Kossuth Tsz átadta a régi irodaházat mar parkettáznak, az Idén elfoglalhatják az apróságok. „Népház"... Ezt a telet már nem bírja ki. Pénz nincs. Ki segít be egy kis munkával? Belvíz... Már kijelölték az útépítők a csatorna helyét. De ha tavaszig ki nem vetik a gödrét, tán még Bodomot is elviszi a víz. Erre megbízást adnak, hogy ki járjon utána. Ez a lecke — félmegoldásokkal. — Es most lássuk, ki mit tud az asztalra tenni 1 Mindig a tsz? kulcs. Maradna hát az út. Ez a KPM cjolga... Ígéret már van, ennek kell utána járni! 1 Megkerül az akta is. A közúti igazgatóság ígéretéről a megyei tanács illetékes osztályának levele igy hangzik: „ ... a lúdvári állami út portalanítása szerepel a KPM hódmezővásárhelyi közúti igazgatóság 1967. évben végzendő munkái között..." De még egy talicska homok sem ígéri a munka megkezdesét, a tél peejig befütyül ennek a nagy vállalkozásnak. Négyöt kilométeres útszakaszról van 6zó, amelyet még 1924ben raktak le, s ma már csak a jópzándék tartja. S tulajdonképpen R őszkén Amíg arról van szó, hogy minden gond ide kanyarodik minek ki járjon utána, n# gyobb az igyekezet. De adni ki tudT Mindenki a tsz-elnökökre néz. Ott vannak az építóbrigádak; onnan telhetne ki a fuvár; talán pénz is jutna. De ők mo»t nem nagyon szólhatnak, ösz van, munka és munka. S nem volt valami nagy a termés sem. A végén... a gazdasági év végén jobhan lehet máid látni- Szét is tárják a kezüket, mintha azt kérdésnek: „Hát mindig a taz?" SZORÍTÓBA KERÜLNEK -1- Dúlódtahát javítottatok, Jo, rendben van. De hiszen a ti gépeitek haaíNÁLJÁK AZ ÜTÓHÁT! ^ TT Adtunk egy épületpt — Igaz. fis az. építés se kutya. De ha egyszer üres a község pénztára, talán kitelne egy-két fuvar a járdalapokkal ... Vagy a másik tsz, amelyik a népházat használja. megigazíttathatna a vissza, ehhez az úthoz. Ment-e valamivel előbbre a falu ügye? Vagy ez a „klscsúcs" ls puszta szószaporítás volt? Azt hiszem, példás dolognak sikerült ez a községfejlesztési megbeszélés. Mindenki megtudta és elismerte a helyes sorrendet több dologban garanciát vállaltak. feladatokat osztottak szét maguk között a résztvevők, összehangolták az. érdekeket — a falUét, a termelőszövetkezetét, a tanácsét -r- ée agy me<j«rfte vezették, •V fi* egyezzünk mag ABBAN, hogy félévenként ygyanigy dsszeülünk. tz pedig már egyúttal a folytatás ígérete. Az sem hoz kacsalábon forgó várat, dé bizonyára közelebb visz a lehetőségek kihasználásának és társadalmi támogatásának maximumához Sz. Simon István Szerda, 1W7. szeptentar 13.9ŰIJRA 5