Délmagyarország, 1967. szeptember (57. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-17 / 220. szám

die Béke a földön SZEPTEMBER 17 „ VASÁRNAP NÉVNAP: ZSÓFIA Randevú a közösséggel MEG NEHANV HELYEN ESÖ Várható időjárás vasár­nap estig: Felszakadozó fel­hőzet. már kevesebb helyen esó, egy-két helyen zivatar. Megélénkülő. átmenetileg erős keleti, északkeleti szél. A nappali felmelegedés kis­sé erősödik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 18—83 fok között. (MTT) Vtropoí meghívó invitálta erre a randevúra a Szegedi Cipőgyár nyugdíjasait. Jöttek is, kifényesedett arccal, ki­csit talan elfogódottan, mint volt diákok az iskolai talál­kozóra. Lehettek százan is a gyári ebédlőben, köztük olyan régi munkások, mint Márta Lajos és Tóth Béla, s még olyan hajlott korúak is, mint Horváth Elek és Tálcáét Sándor bácsi. A zenés üdvözlet után — erről az üzemi zenekar gon­doskodott — a szóbeli következett. A gyár vezetői, Szöl­lősi Sándor igazgató. Liptai Veronika párttitkár és Stra­sinszky Sándorité szb-titkár meleg szavakkal köszöntötték a régi munkatársakat. Elmondták, hogy az üzem műi fejlő­A Nap kéi 5 óra 23 perckor, désének alapját szorgalmukkal az itt megjelentek vetették 11 ?5a Í2 meff, S az egész közösség köszönetét tolmácsolták ezért. A Hold kél 17 óra 48 perckor, " ,, .. , . . , _ , - , és nyugszik 3 óra 38 perckor. Ne™ maradhattak ki a nagyapa- és nagymama-koruak VÍZÁLLÁS köszöntéséből az unokasorban levők — a Sziliért sugárúti A Tisza vízállása szegednél ovoda kicsinyei sem; Edit, Rita, Zsolti, Gyuszi, Ildi és Ti­szombaton -ÍM cm. (Áradó.) bi vidám jelenetet adtak elő nagy derültség közepette. 19«7. SZEPTEMBER 18.. nETFÖ A KISZ-isták tiszteletéi-szeretetét Jung Róza .és Udvardi NÉVNAP: DIANA Mária szavalatai fejezték kl. Ezután Heuberger Jánosné A Nap kéi 5 óra 24 perckor, társai nevében is megköszönte a jóleső gondoskodást, 7 KXfwí Í.T óra os Sor. amely mint mondotta azt mutatja, hogy a közösség gon­es nyugszik 4 óra 47 perckor, dol rajuk, törődik velük. A nyugdíjasok körülnéztek az egyre fejlődő, szépülő született Eduardo- üzemben, ahol élétük jelentős részét töltötték. Kinek vtes cioikovszkij (1857—19SS), a az udvart szökőkút, Jetnek a toronyszarttógép tetszett; Jet­sugárhajtású repülőmotor ós a nek meg éppen a vadonatúj orvosi rendelő helyiséget Az­^ifufS fa efméTeu ymegk után „jó ebédhez szólta nóta.", . végül estig tartó szóra­alapozója. Mint vtdékt tanító, kozas. beszelgetés következett; meg táncra is perdültek a szabad idejét kísérletezésre for- cipógyár egykori, de ma ia megbecsült munkásai. dltotta. A közömbösség hiusi- ' KM. totta meg tervel valóraváltását. dinarn';'"^ k^éricti "széicsat™! — Idegenforgalmi újság- — Dr. Bíró József. ausstá — Swsgedi fimUwtfl* m nát. majd a rakéták elméleti kl- írók w üők kongresszusa, riai látogatását befejezve, atomreeJtterban, A K&epómtí Éredméro-eivei Shozzájáruit alöfc Szombaton Siófokon, az Eu- szombaton Bécsből visszaér- J^totóntfart meg­hajtásos repüiöógépek kiaiaki- rópa Szállóban megkezdő- keaett Budapestre. rendalesére 900 négyzetme­tásának elméletéhez. valamint i deeen forda! mj inról?- c-i..„ fcX- ternyi fekete-fehér márvány­napjaink űrhajóinak, mestersé. ooCT az íaegemorgaimi ujsag — Elutazott az angol kőz- , _]_in,r1Mt kí«z(teti ges égitestjeinek előkészítéséhez. írók es írók nemzetközi lekedéafigyi miniszter. Mrs. _ ^SJS^P*^-!^? * melyeknek tudományosan meg- kongresszusa. 22 állam 280 Barbara Castle angol köz- EMERGE Sünugyár. A m 6 veteu kén viselői ének részvételével. ^Ti^rt^fil megrendelést kifogástalanul A kis telhetetlen képviselőjének részvételével. lekedésügyi miniszter szom­baton a Ferihegyi repiilő­elégíbetüe ki a szegedi gu­te fel elöször. HARMINOT ÉVE — lengyel—magyar Ide- «T vrÁTi V^ÍLKIH^T mi gyár, a gumipadlót az in­haltmeg Dézsi Lajos (1868-1932) e.„forlfaimi ervennénv torról a MALÉV menetrend- uw". ivyafavi, « egyetemi tanár, akadémikus, a K3Bnj járatával elutazott ha- terest budapesti reaktor tiae­régl magyar Irodalom kutatója. Szombaton Slófotkion, az Ide- -A-VKAI A szegedi egyetemen József At- genforgalmj Hivatal helyisé­úját is geiben ünnepélyesen megkö­KLLTURPARK ^ tíső lengyel— ma­Ma, vasarnap nyitva iö óratói „—„. mében helyére ragasztották gyar idegenforgalmi egyez­ményt. 31 óráig. Hetíón szünnap. MOZIS 8z»b«dság: AZ ügyargtoamb. Népfrontelnőksegi üles Jugoszláv filmdráma, szeles vai- , _ . ~ ... _ tozatban. Előadások kezdése: fel a tsz-ben. A III. kerületi 4. háromnegyed 6 és 8 órakor, népfront bizottságának el­Hétfón: A páncél nélküli lovag. • mihálvteteld Űi Bolgár film széles vaitozatban. noKsege a minaiyieteia uj Előadások kezdése: fél 4, ha- Elet Tsz meghívására a szö­romnegyed 6 és 8 órakor. vetkezetben tartotta megel­Vörös Csillag: Érzelem. Ro- .., , .... ..." mantikus szerelmi történet Ga- noksegi uleset Az ülésen rlbaldl idejéből. Olasz film. részt Vett az alsóvárosi és ^fra^órako^Hétfönt^E^e-6 3 moravárosi pártszervezet lem. Elóadasok kezdese; negyed titkára is, S kozoeen beszel­• Jt.íél í ?r?lcorV, _ tok meg a téli programból Fáklya: Botrány. Olasz film. , - . - É , . . . JT . széles változatban. Csak 18 éven adodo feladatokat. A gaz­felülieknek! Előadások kezdése: dasagot Árendás József, BZ 4 6 es 8 órakor. Hétfőn: Bot- TT: -TW nárttítkára MN­rány. Előadasok kezdése: 6 és 8 lBZ ,„ , ™ órakor. Matiné, vasárnap dcieiőtt tattá be az egybegyűlteknek, fél 11 órakor: Az óceán vándo­MOGYORÓHÉJBAN SGT SMLLAI MONDÁSRA „Múlandó e földön mindent S ezt, az emberek többsége, leginkább a szerelemben, s a bukszáján veszi észre. MEGFONTOLT INDOKLÁS ... Játékáutón megy a srác. Mögötte az anyja. S hol nyakoncsapja fiát, hol grafnáneon raradla. — Nekem ls vegyetek kocsit I — bőg az öccse. — Ráérsz!... Nézd. hogy meg kell szenvednie a jogosítványért i KORREKCIÓ idejét múlt s téves eezme; T- noha ma is sokan hirdetik — hogy nem változik áz ember, csupán változatosan viselkedik1 e, t,elven »r aAéhíva- — Üj szervit. A napokban — im«ut», m • az unnepsegen megjelent gecu ünnepi rtetett itjejet November 7. Művelődési ott- taJ ,L megkezdődött a Szegedi Gép- áuáár A Debreceni Igazgató- Csémi Károly altábornagy,a tanúsított figyelmes vendég­ben, Cjszc.ged, Odesszai körűt: A f™®™ iue- jáj^űjgv,^ Ktsz új szervi- ság területén az idén még 11 honvédelmi miniszter első látásért tűzött kJ a HRZR­SHSr füm. Előadások SST^diri ^ epítose. A stov^tke- darab postaktxsi . ^IgalL helyettese. Képviseltette ma- fias Népfront városi bízott­kezdése: 5 és 7 órakor. Jt" ^rl?, .."Y,' 3 zetnek évről évre növekszik Szeptemberben mar csak gát a hazánkbán ideigJene- sága és a vendéglátó vállft­"" 5«áon-ST^ tcl ó^T't alól a RáS a ^«iltató munkája, az új kettő marad, s az év végére ^ állomásozó szovjet ka- lat Az ezüstserleget a Hági I«» MM* ' " „ rr műhellyel naponta húsz-hu- a nyírség tanyavilágában is irmai alakulatnk narancsnok- étterem dolgozóinak ítélték (A Stern karikatúrája) — Vizet, mindig csak vizet, hiszen alig három hete, hogy ittál!? — Üj repülőtiszteket es — Ezüstserleg az udvart­tiszthelyetteseket avattak. A asságért. A Csongrád me­Saolnoki Kilián György re- gyei Vendéglátó Vállalat ler­pÜlómüszKki főiakolán szom- melási tanácskozásán dön­baton ünnepélyesen felavat- töttek arról, hogy melyik K»51 JRNO ták a néphadsereg új repü- vendéglőt illeti meg az a lŐtisztjeit és tiszthelyetteseit, vándorserleg, melyet a Sze­— Póstakürt: a Moezkrics- AZ ünnepségen megjelent gedi Ünnepi Hetek idején szomöt gépkocsi vegák majd eL Nyui :«el Ottl US1 S^jttáfETS fy* tanácsház hatodik em^ évein felülieknek. Dupla helyár- te tere, a 620—621. szamu rál. s órai kezdetteL szobákba költözött Postás Mozi: (fél 6. fél 8 óra­SÜUdtaSSf* 8 SÖr0S" ^ - Sttalálatos lotto Mórtcr zsirmond Művelődési szelvény. A Sportfogadási és Hál. Mihálytelek (16 es is óra- Lottó Igazgatósáé köziéoe kor): Beszéljünk a nőkről. Ma- . , V77T. ,, ÜV gyárul beszélő olasz fllmvígjá- szennt a 37. játekhétein öt­ték. csak 18 éven felülieknek, találatos szelveny nem volt. * A DEL-MAGYARORSZAG Négy találatot 53 fogadóért ... FÉNYÚJSÁGJA el, nyereményük egyenként oazoa noztaji te­M»e 19.50 órától 22 órais sugároz 65 ezer 548 forint Három _ ket{ePt na­hlreket a Klauzál téren. találata 5720 fogadónak volt. Az Egyetemi Könyvtár nyitva, nveroménvük efrenlwnt mi tartási rendje szeptember 18-23: "r^menyuK. egjenicent 304 Könyvolvasóterem: Hétfőn 14 lomntt A kettalálatos SZel­órátói 18 óráiB. Keddtől szom- vények száma 141 525 eaek­^cLönzfa^1 Hórtön^H órától ^ ^-enkent 15 forintot fi­ts óráig. Keddtől péntekig 12 zetnek. A közölt adatok tá- Takarítónőt, nyugdíjas vízre, órától 18 óráig. Szombaton 10 iékoriató ie>11e>rée>lr A zet«k-szerelót és fűtőt szennait éréről 13 éréi f J jcucsuviL. n n/C- f„l„é,-|fa V.rr. , tonai alakulatok parancsnok- étterem dolgozóinak ítélték saerviaét Moszkvics-autó váltja fel az aaga, oda. utolsó kettőt. Két fej, húrom szem Szeged a hazai lapokban Galambos György gerseka­ráti szövetkezeti romszemú borjút ellett. A gazda portája valóságos mindennapi alke­idegenforgalmat tását. A hatnapos 1967/37 bonyolít le. A kí­váncsi emberek a harmadik faluból is felkeresik a természet nem MAJtÖTI Egon Horváth István . között nggy sikerrel matatták _ hóe M Károly 1931—1966. Antik Táuul- be Erkel ..Hunyadi László oL üT . T mányok, 1. szam. [Nekrológ.) mi) operáját, Verdi „Don Car­allatorvos nem }Ó- DROZDIK Margit. H.: Hor- los" cimú operáját és Shakes­sol neki hosszú váth tá'ván Károly Irodalmi peare „Hamlet, dan királyfi" el­álltét munkássáBa. Antik Tsnulmá- mu tragédiaját. Szoeislisu Mű­eieiei, meg rrnoe- nvokj , szám. IBibllografta.] vészeiért, szeotember. IFenvké­nyakkendósök az orvosi könyv-KISS Gy. János: A képzőmű­Munkásokút, elkalmatottakút kúrtsntk tárban. Könyvtaros, szeptember, vészeti ízlésformálás tömegtskő­(A szegedi kórhazban.l Iája. Népszava, szeptember 14. Könyvtári kiadványok. Könyv- IA Szegeden megrendezett ama­táros. szeptember. (A Somogyi- tór képzőművészek VII. orszá­m un ka ruhát biztosítunk. zDL. 39 könyvtári Híradó •)• számáról ls.] gos kiállításának kritikája.) K&kodógénkerelóket kotrógép- Részlet a szegedi Juhász Gyu- Másodszor virágoznak az alma. re, autódarura, valamint forgó- la Művelődési Házban működő fak Szegeden. Pest megyei Hlr­Könyvtáros, lap, szeptember 14. órától 13 óráig. - , leívcMorv aems a vauqiiw,—ve- -- — •-•»- -- :"': Szeptemberben vasárnapi szol- ÍWDEF)VossaegeK a nyere- kés megyét Vaa- és Műszaki rakodógépre felveszünk. Képe- htrtapolvasobol. gilatot nem tartanak. ményilletók levonása után ér- Nagykereskedelmi Vállalat. Sze- eltén hiányban^ levizsgáztatjuk, szeptómber. ^Fénykép.] DS'SPEKCIOS ÁLLATORVOSI tendök. " • "1 ~ ~ " " " " SZOLGAI, AT Szeged város területére NÉMETH Ferenc: Mocsár Gá­t«d, Bakéy" N*n dö~ü.~ 52." sz. 19. »/- AROV Szeged, ~Ma:z" tér _ *ODOR_ Gábort-G." S71ABO bor: Nálunk vidéken... Élet , ... , - _ reggel 1—1S.3S óráig. — UJ szart tógépek. Fej- Házfelügyelőt alkalmaz a 8M, alatti telepére. Jelentkezni lehet 19-IL xS.HUU lAszló: Tallózás irodalmi folyó­A Magyar Honvédelmi Szövet- ií'^i^".Ví szeptember. é» Tudomány, szeptember 18. [Könyvismertetés.]. TÓTH Béla: OJ olajgvújtő ál­sér CsoaAád rainÍM MnökséVe 1A Tiszatájról is.l tesrtik a Saeg&ji Papriki- S ke*™. .lyVu katoSvtselt. erköi- zek^íáVl.t.818^1 raTbV^^eutómblráS' iFfa!" .a vzAn.i.i. Üj,,.. cet, cserelakás szükséges. Rész- cl bizoovitvánoval rendelkező K«P8ómu\ eszek tariats. Művé. szabadság, szeptember 15. [Férni­&;epKnÍpp.f1Í? risöíeiéS feldolgozó vállalat Vidéki ^ "í^g^^'^'-b^í Su&ZT^X* dr. Palotás GyuLa áilaizű tllator- i. : ,iHé«i ón o mózsk.i vos. Lakass: Szeged, Partizán Kel' .az U1'<J&1 a morahRl­utca 7. Telefon: 12-694 rra üzemekben még az. idén Az állatorvoo kiszállításáról a egy-egy , hívó fél köteles gondoskodni. to^^t^ Mihályteleken. kép] ÜJ jabb termelőszövetkezeti te­sgt. 84. sz. alatt. Felvételre keresünk — Munkavédelmi filmfesr- ba Gazdasagos es, mert ki- Hunyadi János sgt. is.^ .... , , , , * rrnnr, ozoeiBUSta MŰVI . 12 ország képviselői es anyagmozgatássá 1 tud- Pótboiskolázast hirdetünk Ina- JÍgtanéesost keres szegedi per. [Fénykép.] isfilm vesz részt a szep- j8^ megáldani feladataikat, ri tanúié felvételre a tiszaize- ««8yváii#iat. jelentkezés részié- SOMOGYT KÍI tfvál 62 kisfilm tember 19 ós 28 között Bu­dapesten, az Építők Rózsa azűgedi közúti Tisza-hídról ár"' betonelemgyárté. Kellégt­Ferenc Művelődési Házában a vízbe zuhant, Hunyecz jimi eiiátást Mztositunv jeient­lakáMtud adni dr eaerelakáa N*P»rent. szeptember. riileti szövetségek alakultak - mlolmailiuT' másféT srohi MEZEI Béig: Nagy sikerrel Népszabadság, szeptember 1«. vontat*. ~ vendégszereoelt a Szegedi Sza- [Szegeden is.l Szegedi meffia 18. — Budaörs ós pertörlós. Ostenburg a MIU cében. Tárgyalás s vagonban. Magyarország. szeptember 17. [Fényképpel.] TÓTH Béla: ülabb toronyház KéroTyné: Szegeden készült el Szegeden Szabad g: N t-ituen meg az. laen - - inntmMn tr«ktf>M ,,I,„> vendégszerepelt a ozegeai azs­nwv és nehezgépkezelói jogo- Ó'''k'm3fori 5zük*eío-. Jelené bldtérl játékokon ís a Margit­nagy teljesítményű sitvánnyal rendelkező munka- , S szigeti Szabadtéri Színpadon "az rítogép áll munka- erőt. Vízgazdálkodási Társulat. K*s»utk L. Ifi T9, Tffflr afojszelev vezette Szovlet­" •* " —' " * unió Allamt Nép! Együttese. Magyarország Hosszabb gyakorlattal rendel- Szocialista Művészetért, szeptem. Életmentő halász. A ü"órányi munkahelyünkön az g»„.a szabadtéri Játékokon a több! Föld. szeptember 17. [Fénykép.] , .. . m.,. - 1, alábbi szakmák bá: kéműves, »•»»" JoUgére a Hirdetőbe. *S. 99 903 Keresünk sTSkéeset és közgaz­randeaendő 4. nemz.tköai György Srteged, Kormányod ^ ^^^ aZSS£&\15Z Gyakórlótt 98 944" jeligére DK 518 Hirdetőbe. X ntuokahetyto szűrett _A Szegetfl Fémfeidotgózó és munkavédelmi filmíesztivá- utca 16. szám alatti lakos, vállalatnál. Levélcím: postafiók Ion. A fesztivál tartáraa akit Gábor István Szeged, 51* alatt, szeptember 22ten nem- Zoltán utca U. szam alátü ^^gedmu^iTPiS.-^S'.uZ^h'S.'Hste'­zetkozí tanácskozást, rendez- tokos, haJasz mentett ki. Hu- a pincegazdaság. Jelentkezés: 8oá, Honvéd tér 6.1» kómt)ve­n«k A film á munkavéde- nyecz kirnentésekor elmon- Szeged, Tábor u. L «tín lem szolgil»táb*n címmel. A dotta, hogy ném emlékszik, . ... * fesztivál ünnepélyes díjki- mxképpon kmilt a vízbe. T41U. t osztása szeptember 28-án, Mint a vuisgálat meeállgpí- alkalmar. Munkabér tejesftméni- k^ á«.kat. «z»v« .éróál* b. csütörtökön délelőtt lösz. totta, erősen ittas volt. ^"nFÜT nííUl^SX ^Xí éjj«<i«röke.rikt»i4: nnzé Hzem Snóreg, Oy»r u, le. oőkst, férfi segédmunkásakat és Gyászkbxlemények sek mellé ségédrpunkásekat vesz OK. tát tél. Bérézfa megegyezés szerint, *s. tam A Kenderfané én Szövőipari Áramszünet Kz ArameantgéJtató Vall»l«t közit, hogy 1.967. szeptember lMn. té-én, 31-én, 2S-*» T-rli őréig Tépöt Sjvr. s»v mas u.. Retek U- óeUlsg tér, Kareszt u„ Baraet u-> Gíkk u„ SBliéri Kör, Zöld­fá u. által határolt terüle­tem Időszakos áramszünet len. 3 db Express látaKtpóxtaé mégatű eladó megtelemtheta a „PetaJtsha­dulás Asztalos KtaarSéü Szeged. Barka U- 3. 14—18 éves fiatalkorú fiukat, les­óz s. ÉPFtJ szegedi kirendelt- nyokaá Jelentkezés a vállalat sége gyakorlott gépkóésIVeze- munkaerógaadAIkodójánál Mély fájdalommal tudatjuk, Mély fájdalommal tudatom, tőkeá teljesítménybéres raködő­hogv szeretett édesanya, nagv- hogj- szeretett feleségem éa test- azonnali belépéssel alkal- Tápéi Háziipari Szőve mama és arvós, özv. KOVArs verem, CSONKA SZILVESETF.R maz. Jelentkezés: Szeged, Oaz szerelési munkában jártas DK. 837 koeslvczetét vesz fél azonnnll GYÖRGVNÉ Kars Ilona, életé- NÉ. életének 69. évében rövid " 4 . , , í9^' , nek 71 évében rövid szenvedés szenvedés után elhunyt. Teme- Betonútépítő \ állatát Marton- belépéssel, után élhunvt Temetése folyó tőse folyó hó 18-án 15 órakor vásár, Vlsonta és Budapest Fe- lyasen a szövetkezet központja hó 18-án 13 órakor lesz az alsó- lfS! az alsóvárosi temető leápol- fi^SÖ- "t™ XS. 99 184 etkezet g«P­INALL Jelentkezés szemé­városi temető kápolnájából. A gyászoló család, Csillag u. 20. T. 1423 szás U, S. lesz az alsóvárosi temető kápol­nájából. A gyászoló férje. Ka­Ségeihex kubikosokat felvesz, alatt, szeptember 19-én, kedden Bérezés teljesítményben, külön- délelőtt I órátéi 12-lg. T 4424 élési pótlékot, munkásszállás:, XS. 99 U»5 15 m-es használható elektromos szállítószalagok állami vállalatnak könyvjóváírással, termelőszövetke­zeteknek átutalással gyártelepen eladhatók. Mezőhe­gyesi Cukorgyár. H. K. 364 Vasára*t>, 1967. szeptember 17, DtL'MAÚYAROMSlAÉ 11

Next

/
Thumbnails
Contents