Délmagyarország, 1967. augusztus (57. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-15 / 191. szám
Ünnep! zászlófelvonás Az alkotmányünnepi eseménysorozatnak Budapesten egyik látványos aktusa lesz az állami zászló felvonása, amire az ünnep előestéjén, szombaton 18 órakor kerül sor a Kossuth Lajos téren, katonai tiszteletadás közben. A Gellért-hegyi felszabadulási emlékműnél a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom hagyományos vörös zászlaját vonják fel, ugyancsak szombaton délután. Vietnami szakemberek képzése Magyarországon 'A Le Viet Lwongnak, a VDK Állami Tervbizottsága elnökhelyettesének vezetésével vietnami küldöttség tárgyalásokat folytatott a Munkaügyi Minisztériumban vietnami, szakemberek magyarországi képzéséről, és meglátogatta azokat az üzemeket, ahol vietnami szakemberek képzése folyik. A küldöttség vasárnap délután elutazott Budapestről. Erősebb, tartósabb és több házalkatrész Korszerűsödik a szegedi betonelemgyártó Az építkezések egyik leg- vezett betonsilóba. A sófontosab és ma már nélkü- dert rázógép osztályozza, a lözhetetlen anyaga az előregyártott beton. A Csongrád megyei AUami Építőipari Vállalat előregyártó telepének is évről évre nagyobb a feladata. 1964-ben hat, az idén már 10 mii fajta beton alkatrésze. A körülbelül egymillió forint keverőberendezésbe hevede- értékű munka még ebben a rekkel szállítják. Ebben az hónapban befejeződik, így évben már ötezer köbméter cementet használnak fel a legkorszerűbb eljárásokkal. Szoros kapcsolatot tartalió forint értékben készítik nak fenn az Építéstudomáa házak, iskolák és gyárak nyi Intézettel, az Építő- ján a betonkeverékhez kalciumkloridot és plasztolt vas- adagolnak, ezzel jobban töEn- mörített, szilárdabb betonaz előregyártó üzemben már hozzáláthattak — a tarjántelepi lakóházakhoz Ijészü16 — 110 nagyméretű födémrész összeállításához. Eredményes kísérletek alapalkatrészeit. Ahogy népsze- anyagipari Kutató Intézetrűbb lett az előregyártott betonelem, úgy korszerűsödött a több éves üzem. Ma már modern módszerekkel, gépek segítségével hatvan emberrel dolgozik. Tudományos módszerrel A betont emberi kéz érintése nélkül keverik. Majdnem teljesen sikerült kiküszöbölni a zsákolt cement alkalmazását; a cementet — így olcsóbb — vasúti kocsikkal szállítják ide, ahonnan szállító vezetéken kerül tárolóhelyére, az úgynetel és a Műegyetem szerkezet tanszékével. eddigieknél erősebb és szilárdabb betonelemeket készíteni. Acél, üveg, műanyag sablonok Január óta készül a Szegedi Tejüzem mintegy 200 Lopett egyszer, lopott kétszer... A statisztikai adatok sze- elriasztja attól, hogy szaba- nyában — kirekesztik őket rint az utóbbi két-három dúlása után ismét bűntettet a tisztességes emberek táresztendőben ismét emelkedő kövessen el. Am az egy esz- sadalmából. Volt ugyan egy tendenciát mutat hazánkban tendős börtönbüntetés túl időszak hazánkban, amikor a bűnözés, különösen a tu- kevésnek bizonyult ahhoz, a jogtudomány és jogalkal— i- — —i 1—— — ....-í—c -urts mazás azt bizonygatta, hogy lajdon és az élet elleni hogy mintegy utolsó eshető- __ bűntettekben. Okait keresik- séget — észretérítse Z. Já- a nevelési elvek az eísődlekutatják a kriminológusok, nost. Szabadult, s még sú- gesek minden bűntett felede a választ aligha tudják lyosabb bűnökre adta a fe- lősségrevonásánál; így alaegyetlen mondatban megadni: jét: másfél évet kapott, sokrétű elemzés sokfajta Most töltötte le a büntetéaz sét, s nevetve mondta a sza okkal magyarázza ezt Van azonban badulása előtti napon: „legkult ki akkor az a gyakorlat — amelynek maradványait sajnos, elég gyakran ma is megtalálni a bírói emelkedést. egy sűrűn jelentkező ok, közelebb ügyesebben fogom ítélkezésben —, hogy húszamit valamennyien .feltár- csinálni, hogy ne bukjak szor büntetett személy alig nak és elfogadnak: még le..." S bizonyos, hogy Z. kapott valamivel súlyosabb mindig nem érvényesül kel- János újra betör, lop — hi- büntetést, mint az, aki sen már veszélyes bűnöző, ugyanazt a bűncselekményt Azt hiszem, ennek az eset- először követte el. Nem arról van szó, hogy ne tegyünk meg mindent a bűnös utakra tévedt átneveléséért — de egyszerűen nelően az úgynevezett utógondozás, s így az első bűntényesek — letöltve bünteté- nek bőven van tanulsága: süket — újabb bűntetteket először is a rosszul értelmekövetnek el. „Könnyű dohány... zett anyai szeretet, aztán a rossz környezet, majd a büntetés utáni szabadulás vetséges arról beszélni, s körülményei. S ha a vissza- arra törekedni, hogy mond« A minap találkoztam Z. eső bűnözőkről beszélünk, a legtöbbjüknél éppen ez a kritikus pont, amikor még vissza lehetne téríteni őket Jánossal, egy 23 éves fiatal- a tisztesség útjára, hiszen az emberrel, most szabadult első büntetés első börtönhóharmadszor a börtönből. El- napjai szinte kivétel nélkül vált szülők gyermeke... Az mindenkit önvizsgálódásra, apja disszidált, külföldön bujkál a gyerektartás fizetési kötelezettsége elől. Az rajtuk; akkor anya — szerény keresetű büntetésükből hivatali alkalmazott — túlfogadalmakra késztetnek, s éppen akkor kell segíteni amikor első szabadulnak. Ilyenkor a munkaalkalom áradó gondoskodással vette létfontosságú, különösen körül gyermekét: mindent fiataloknál. S bár kormányrendelet írja elő, hogy a börtönből szabadultakat fel kell karolni, biztosítani kell számukra a munkát, hogy ilymódon is rendszeresen ellenőrizni lehessen őket, előteremtett számára. De arra már nem volt ideje, hogy foglalkozzék is vele, ellenőrizze útjait, amelyek rövidesen egy huligángaleribe vezettek. A banda feje - egy, a többieknél néhány hogy a munkahelyi kornyeéwel idősebb, börtönből »* Jó hatasa ervenyesulhesszabadult alak — kezdetben s természetesen a megcsak traktálta börtönélmé- elhetesuk 1S meglegyen _ nyelvel a különben minden- ^nos> naJyon sok vallalat, re fogékony fiatokat, ké- váWia- elutaririf a sőbb már biztatta is őket dast, y^^ja. elutasítja a bűncselekmények elkövetésére, így: „minek melózni, dohányhoz juthatunk?" büntetetteket, azzal, hogy nincs munka. Kétségkívül ekS de°mbgertgya 5E££ »* elriasztónak, is gesek környezetébe behe- ke" 'e,nnip ~ eppp,n V1SZ" szaesők számara. Mert a szigorú ítélet — legalábbis időlegesen — meggondolásra készteti őket. Szabó László Egy betöres, ket betores iyezni, kitéve őket annak, — felelossegrevonas. Z. Ja- hogy esetieg tőlük is lop, nost hathónapi börtönre itel- mégis a visszaeső bűnözés te a bíróság. Ekkor 17 éves megakadályozásának ez az volt. Amikor szabadult, meg- aifája. ígérte édesanyjának, hogy elhelyezkedik, és becsületesen fog dolgozni. Csakhogy hiába járta a munkahelyeket — ami neki is tetszett volna, oda nem vették fel, „mert büntetett". Nem bizalmi állásról volt szó: benek az együttműködésnek szerkezetet készíthetnek. Sőt az eredménye is, hogy az az elemek rekordidő alatt országban az elsők kőzött „megszületnek", augusztus sikerül kevesebb cement végére már az építkezések felhasználásával és vegyi- színhelyére szállíthatják vaanyagok hozzáadásával az lamennyit. A telep életében először készítenek nagy mennyiségű előregyártott műkőszerkezetet is. Ugyancsak a tarjántelepi építkezéshez fehér műkőből több ezer lépcsőt állítanak elő a következő években. Az ehhez szükséges különleges sablonok tervei is készen állnak, s fa helyett itt is betont és acélt alkalmaznak majd. A szentesi tv-torony rekonstrukciójához 126 betonpanel szükséges, amit szintén a szegedi előregyártó telepen készítenek. Az országban elsők között új anyagokat használnak. -A hagyományos fasablonok deformálódnak, s mint - kiderült, emiatt nem alkalmasak a szigorú mérethatárok betartására. A szegedi szakemberek üveg, acél és műanyag kombinációval próbálkoztak — sikerrel. A kísérletek bebizonyították, hogy az új sablonok már megfelelnek a szigorú követelményeknek is. Az első különleges panelek már elkészültek a telepen, s mint Kormos Géza üzemvezető elmondotta, a kitűzött határidőre, szeptember végére befejezhetik e precíz munkát. A szegedi Károlyi utcában — a második építési ütemben — kilencszintes lakóházat emelnek. Az előregyártó telepen a napokban már hozzáláttak a premiermunkához: mintegy félezer üreges betonoszlopot készítenek a középmagas házhoz. Ez is kivételes feladatot jelent. mert üreges alkatrészeket eddig csak a szalámievári érlelőtoronyhoz gyártottak. Szigorú ellenőrzéssel A termelőüzem mellett kis minőségvizsgáló laboratórium működik. Itt valamennyi elkészült nagyobb betonelem fajtából próbát vesznek és ellenőrzik, hogy az anyag megfelel-e a minőségi követelményeknek. A laboratóriumban nemrég egy másik érdekes kísérlethez kezdtek: az építőipari vállalat közeljövőben létesítendő központi mésztelepének gyártási technológiáját dolgozzák ki. Kormos Géza arról is tájékoztatott, hogy az előregyártó telepet továbbfejlesztik. Az év végén mintegy 200 ezer forintos költséggel automataberendezést szerelnek fel, amely az ellenőrzést szolgálja maid. M. I. juk egy tíz tizenötszörösen büntetett, húsz évet börtönben töltött személyt át lehessen nevelni. Mikor mi célszerű Hogy ez mennyire így igaz, arra jó példa az az 53 éves férfi, aki 19 évet töltött máibörtönben — mindahányszor zsebtolvajlásért. Szinte gúnyos nevetéssel mondta a kihallgató rendőrtisztnek, hogy az ő derekát már csak a sír egyenesíti ki; „na. mondja, és leülöm az egy évemet, azt hiszi, aztán nem ugyanezt csinálom? Ahogy magának az a szakmája, hogy engem elfogjon, az enyém az, hogy könnyítsék az emberek zsebén ..." Világos, hogy a társadalom számára egyedül az a célszerű, hasznos, ha az ilyen elemek minél tovább vannak a börtönben. De a büntetésAz asztal is fontos, de... E' gy harcias ar.yuka mondta a múltkor, hogy nem engedi a lányát gépek mellé dolgozni: „Akkor miért tanult? Kárba veszett a négy esztendő!" Meghökkent, amikor beszélgető partnere— alighanem üzemi vezető 1 elletett — tudtára adta, hogy náluk a gépek mellé csak érettségizett fiatalokat vesznek fel. Tudniillik, azok a gépek tanult embereket igényelnek, kezelésük, irányításuk komolyabb koncentrációt követel, mint például az anyagkönyvelés vagy a bérszámfejtés, amelyet az „áhított" íróasztal mellett kell elvégezni. Keresetben is többet jelent Szemlélet kérdése ez az asztal-áhítás is. Eredete nem mai keletű. Makacskodik még az a nézet, hogy érettségivel együtt jár az íróasztal. Valaki nem azért tanul, hogy müveit emberré váljon, hanem azért, hogy íróasztalhoz jusson. Nem jó álláspont ez. Manapság már avultnak is látszik, érződik rajta az évtizedekkel ezelőtti légkör. Bár egy keveset mi is hibáztunk, amikor a tanulásra nem mindig jól bíztattuk gyermekeinket Valahogy így: „Tanulj, fiam, mert ha nem tanulsz, elmehetsz dolgozni." Persze a dolgozáson a fizikai munkára, a testi munkára gondoltunk. Közben nagyot változott a világ sora és színvonala. Az, hogy sokkal többen járhatnak középfokú iskolába, mint valamikor, éppen e változásnak az eredménye. Kétféleképpen is változott a helyzet A középiskolába bejuthat bárki, akinek tehetsége és kedve van a tanuláshoz. De ehhez a kedvhez és tehetséghez biztos anyagi háttér tapad a szülői házban, a családok döntő többségében. Másodsorban megváltozott a fizikai munka körülménye is. Néhány évvel ezelőtt jártam egy új hőerőműben, és a kazánok között sétálgatva kerestem a fűtőt. Eszembe jutott gyermekkori élményem: a legjobb barátom édesapja kazánok között lapátolta a szenet. Folyt róla a víz és izzadt testére tapadt a finom szénpor. Alig ismertem meg, amikor fiával ebédet vittünk munkahelyére. Ebben az új erőműben nem volt kazánfűtő. Azaz, hogy volt, de nem állt a kazánok mellett és nem volt lapát a kezében. A hatalmas méretű kazán-kolosszus szomszédságában műszerfal mellett leltem rá a „fűtőre". Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezen a műszerfalon legalább százféle mutató, gomb, szerkezet, hőmérő és egyéb érdekesség voltNem sértem meg hajdani öreg ismerősömet, de ezt a kazánt ő már nem tudta volna „fűteni". Aki ott állt a modern lapát mellett, annak technikusi oklevél volt a kezében és hároméves gyakorlat a háta mögött Elnézegettem nemrégiben az újszegedi szövőgyár Covema-gépsorát, amely polipropilén anyagból készít nyújtott és repesztett fóliát. A gép körül fehérköpenyes emberek sürögnek-forognak. Itt is láttam olyan műszerfalat, amelynek a berendezése a hőmérsékletet automatikusan szabályozza egytized fok pontossággal. A gépek között nagy sebességgel fut az áttetsző műanyagszál. Minden automatikus. Ez az egyetlen masina többre képes, mint egy kisebbfajta szövőgyár a régebbi kivitelben. Igen nagy változás ez mindenben. A termelékenységben, a munkaban, a technikában és a technológiában. Ilyen szavakat hallani a Covema-gép mellett: polipropilén, polietilén, granulátum, a szénlánc molekula tagja, pyrométer... A gép mellett nem dolgoznak sokan, de e kevés ember közül kettőnek mérnöki oklevele, háromnak technikusi végzettsége van, mellettük jól kvalifikált szakmunkások és érettségivel rendelkező betanított munkások foglalnak helyet. így változik a gyárak belső szintje. A mikor fizikai munkáról esik szó, sokszor bizony nehéz testi munkát kell végezni. De az ilyen munkák köre egyre csökken, egyre kevesebb lesz. Gépek segítenek, gépek könnyítenek a nehéz munkán. A gépek viszont művelt embereket követelnek maguk mellé, tanult embereknek engedelmeskednek. De kérdem: mi végre is tanul az az ember, aki nem akar alkotni, aki nyilvántartásokat óhajt vezetni egy kopott vagy fényesre politúrozott íróasztal mellett? Félreértés ne essék, az íróasztalokra ís szükség van. Sőt a tejlettebb szervezés, a magasabb szint több íróasztalt feltételez, mint az alacsonyabb. De az íróasztal nem lehet cél senki előtt sem, legfeljebb majd eszköz, egyszerű alkalmatosság a munkavégzéshez. Én azokkal hadakozom, akik olyan véleménnyel vannak, mint az említett mama, akik így állítják fel a képletet: tanult a gyerek négy évet — íróasztal jár neki. Azt mondják magas hangnemben: „Akkor miért törte magát? Hogy dolgoznia kelljen?" A dolog, a munkavégzés értelmezése is bizonyos korrekcióra szorul és ugyanígy a tanulás is. Mi nem azért hirdettük a tanulás fontosságát és nem azért nyitottunk szabad kaput mindenféle tanintézetbe vezető úton. hogy később íróasztalgyárakat építsünk. Har.erh azért, mert a szocializmus megadja a lehetőséget az emberfők kiművelésére, s mert a magasabb rendű társadalmat csak ilyen emberek sokaságával lehet felépíteni. A szakmák többsége ma már érettségit követel művelőitől. S egy jó szakma megalapozott egzisztenciát jelent az ember jövőjét illetően is. Nálunk, Szegeden és környékén is nagyobb lett a választék a szakmai listán. Nem csupán a hagyományos élelmiszer- és textilipar vár tanult fiatalokat, hanem a kábelgyártás, a gumigyártás és a születő földgáz- és kőolajipar. S még csak annyit az idézett anyuka megjegyzésére: a tanulás nem is csak a munka, s a munkakör előfeltétele, hanem a művelt és kulturált életé is. Bár mindezek szorosan összefüggő dolgok: munkahely, munkakör, iskolai végzettség, családi élet, kulturáltság, gondoskodás, társadalmi haladás. A tanulás minden területen előrevivő, s a mi szocialista társadalmi rendünk ezért is inspirálja tanulásra fiait. GAZDAGH ISTVÁN Nevelés és elrettentés Amikor viszont a társadalmi gondoskodás, segítség se használ — nem matanított. munkásnak ment rad más hátra, mint a kevolna... Ez feltétlenül hoz- mény, szigorú, elrettentő zájárult ahhoz, hogy újból ítélet. S bár igaz, hogy törbaridázzon, s ismét bűncse- vényalkalmazásunk egyik lekményt kövessen el. A vezérfonala a szocialista humunkáhelyi közösség ellen- mánum — ezt mégsem szaőrzésének, segítségének hi- bad félreérteni, téveseri maánya tovább rontott amúgy gyarázni. Mert azoknál, is kikezdett erkölcsiségén, akik háromszor, négyszer, Üjból lopott — s most már vagy többször megjárták a végképp rájött a bűn ízére; börtönt — noha munkát nehogy könnyen, jól is élhet, kik is kell biztosítani —, többet szerezhet bűncselekmények magának aligha érvényesülhetnek révén, bármiféle nevelési elvek: mint munkával. A második ott már az a szocialista hubüntetésnek tehát olyannak mánum, ha minél tartósabkellett volna lennie, amely ban — persze bűneik aráSzüretelik a sör „fűszerét'1 Jó as idei komlótermés A sör „fűszere", nélkülözhetetlen tartósító és ízesítő anyaga a komló. Csongrád megyében még egészen fiatal mezőgazdasági kultúrának számít, mindössze hat éve termelik harminc-negyven holdas telepeken Hódmezővásárhely és Szentes gyakorlott, ügyes szüretelő Állami Gazdaság egyik ül- kedvelők örömére — jónak tetvényén huszonöt centi- ígérkezik. A betakarítás métert növekedett, illetve legalább egy hónapba kekúszott fel. A komló termései apró tobozok, ezeket csipedik rül, de az első szedési eredmények azt mutatják, ihogy holdanként nyolc-tíz mázsa , , , , „, nyers komló termett, kosarakba a szedők. Egy A'míg azonban idáig eljutot_ naponta huszonöt kilós teljesítménnyel dolgozik, s kökehatárában. Művelése hasonlít a szőlőéhez azzal a különbséggel, hogy az ipari rülbelül száz forintot növény hét méter magasan kifeszített huzalokra kapaszkodik fel indáival. Rendkívül gyorsan fejlődik: az idén volt olyan nap. amikor a Hódmezővásárhelyi tak a gazdaságok, kilencszer permeteztek peronoszpóra ellen. Egy új növényvédő szert, Antracolt használtak, res. A tobozokat maguk a amely jobbnak bizonyult a gazdaságok saját kis üze- rézgálicnál. Ezenkívül új műkben szárítják és tetsze- gvomirtó vegyszereket is tős aranysárga színű kom- kipróbáltak, amelyek alkallólisztet készítenek belőlük, mazásával jelentős munkaAz idei termés — a sör- erőt takarítottak meg. Eltemették Aprily Lajost Hétfőn a visegrádi temetőben nagy részvéttel kísérték utolsó útjára Apiály Lajost, a 80 éves korában elhunyt költőt, műfordítót, tanárt és szerkesztőt. Részt vettek a végső tiszteletadáson a kortársak: költők, írók, barátok; valamint a tanítványok és a tisztelők serege. Ott voltak a különböző társadalmi és kulturális intézmények képviselői. Kedd, 1967, auguwtus 15. Qtk-MA qyarqrszA* 3