Délmagyarország, 1967. augusztus (57. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-01 / 179. szám
MOTORCSÓNAK VÍZILABDA Három szeged! győfles szEnc-Tata&ánya Tizenötezer néző Vasárnap a nagy meleg ellenére hatalmas tömeg kereste fel a rangosabb sporteseményeket, melyekben nem is volt hiány. A nemzetközi motorcsónak verseny nagy érdeklődés mellett zajlott le, a örömmel tapasztaltuk, hogy a Szegedi Spartacus versenyzői kiváló teljesítményt nyújtottak. A SZEAC-stadionban az országos salakpálya bajnokság ötödik, befejező , fordulóját bonyolították le, szintén népes nézőtábor mellett Az ujszegedi uszodát a fiatalok vették birtokukba, és 19 új, Csongrád megyei csúcsot javítottak (Értékelésére holnapi számunkban térünk vlszsza.) Labdarúgóink szereplését most nem kísérte szerencse. Négy gólt kapott Diósgyőrben a SZEAC, s ugyancsak ennyire kapott kl a Vasutas Kupa nyári bajnokságának keretében az SZVSE. •Vasárnap a kézilabdások is rajthoz álltak, az NB IIben. A kisstadionban a Szegedi Előre mindvégig izgalmas küzdelemben legyőzte a Hunyadi SE együttesét de sajnos a Tanárképző női csapata Kiskunhalastól vereséget szenvedett A nemzetközi motorcsónakverseny második napján, vasárnap is rendkívül heves küzdőlemnek leheittek tanúi a nézők. Delelőtt 10 órakor az 500-as és a 700-as sporthajokat szólíto:ták a starthoz. Ebben a számban úgyszólván az európai élmezőny Indult; Kertes János — bár jól kezdett — végül feladta a küzdelmet. Elsőnek Altvin Zimmermann érkezett a célba. Az ötszázasok között Berentz Béla. az MHS krrk fiatalja majdnem meglepetést okozott: Franz Zlm mermann mögött másodikként fejezte be a futamot. A legnagyobb sebességű halókat féltizenegykor indította a rajtzászzló. Azonnal Herbert Leide vágott az élre. Pezsgett a vlz a sporthajók összevont 175, 250, és 350-es startjánál. Itt több szegedi ls indult. A látványos előzések, és fordulók wán Dr. Kovács Béla tört az élre. Kertes — aki ebben a számban ls résztvett — másodikként futott a kettőötvenesek között. A nemzet közi motorcsónatovladat búcsúfutamát az ötszázas és hé+szózas sporthajók vívták. Az osztrák Zimmermanncsalád üdvöskéje vágott az élre. Kertes mintegy 100 méterrel követte. Az 500-as géposztályban meglepetésre, do megérdem-lten Berentz Béla (MHS) került az élre Az Omepélyes és hivatalos eredményhirdetésre délután, a Tisza szálló különterm'ben került sor. Ezek alapján: Versenyhajók (papucsok). 500 kem: 1. Letde (NDK). í. Frlsch (Ausztria), S. Zeppel (Ausztria). 350 kem: 1. Sandbichler (NSZK). 2. Novak (NSZK) S Kiss (Magyar Hajóés Darugyár). 250 kem: 1. Behr (NDK). 2. Idszló (Bájai MHS). 3. Bálint (MHD). 175 kem: 1. Walt (NDK). 2 Die'ert (NDK). 3. Müller (Csehszlovákia). Sport hajók. 700 kem: t. Alvln Ztmmeriraan (Ausztria). 2. Ervin Zimmermann (Ausztria). 3. Újvári (Bp. Spartacus). 500 kem: 1. 9:6 (2:0, 31, 1:1, 3:4) Újszeged. 300 néző. Vezette: Baktav. A SZEAC összeállítása. Gulyás—Nagy. Bálás, Nó"é. dr. L'ppay, dr. Szalay, Rácz. Csere: Zsemberl. Körtvélyesl. OB Il-es Vízilabda csapatunk vasárnap ls jó teljesítményt nyújtott. Iramos kezdés után dr. Lippay két góljával már biztosította a nyugodt játékot. A második negyedben is nagvszerű teljesítményt nyúUottak. A harmadik negyedben' a vendégcsapat j.ttott vezetéshez, de Szeged egyenlíteni tudott Gulyás egv négyméterest kivédett. A negyedik negyedben a (Tatabánya) jobb volt, s megérdemelten szerezte meg a r.égy gólt A szegedi csapat ismét Korszerű és szép játékot mutatott a nagv'étszámú nézőközönségnek. Jók a szegedi csapatból: dr Llopay. Nagy, Rácz dr. Szalay és Gulyás. Góllövök a SZEAC csapatából Lippay 2, Rácz 5, Nagy I. dr. Szalay 1. Bak-sv jól kezében tartotta a mérkőzést és elfogadhatóan bíráskodott. J LABDARÜGAS Diósgyőr—SZEAC 4:0 )2:0) Diósgyőrben. 7 ezer néző előtt Almást sípjelére a SZEAC a következő összeállításban lépett a pályara: Tóth — Várnelyl HL, Kővári, Arató, Dezsőd. Reményik dr.. Pusztol. Hajós dr., Ko-ma. Dobó, Vas.-. Közepes Iramú, változatos Játék alakult ki az első negyedórában. A 13. percben ll-eshez jutott a SZEAC. azonban Vass rosszul helyezett labdáját Tamás kivédte. A Dlresvőrt a kihagyott "gó! fellel kerítette és öt perccel később Horváth labdája már bejutott a szegedi hálóba. 1:0. Azután isméi változatos Jéték alrkvlt kl. rm1d a 35. percben Hajas—Horváth összjáték után a labda Ruttkathoz került, aki 15 méterről a hálóba bombázott. 2:0. A második félidő eleién mindkét kapu többször került veszélybe de a csatárak eltlgyetlenkedték a helyzeteket. A szerencse azonban most ls a diósgyőrieknek kedvezett. A 75. per ben Haja-; labdája sz egyedül hagyott Sikoréhoz szállt aki azután 10 méterről a kanus fölött a 1obb sarakba küldte a lsbdát. 3:0 Továbbra ls Diósgyőr mrradt támadásban. 3 a szegedi védők nem bnldogu'tak a na**y lelkesedéssel látszó csatárokkal. Fredmérvekónt a 84. percben Ismét gólt ért el a hazai esaor.t Szurgent 8 méterről küldőt* bombája a bal kapufáról a hálóba pattant. 4:0. A vereséget Illetően sorsdöntő volt a 11-es kihagyása. Ezenkívül a 10. percben Arató megsérült. majd később Tóth ugyancsak sérülést szenvedett. A SZEAC-nak sok jó helyzete volt. azonban a két gól után Idegesen játszották és kihagyták a gólszerzés! lehetőségeket A balszerencsés kezdés e1 Jenére azonban a csapat blzlk abban, b e.. „ vasas ellen kiköszörüli a csorbát és bébi •-nyula, hogy nem érdemtelenül állt az első forduló végén a hatodik helyen. A labdarúgó NB I további vasárnapi eredményei: Tatabánya—Ferencváros 1:1. Salgótarján—Komló 2:0. Újpesti DózsaCsepel 2:2. Pécs—Eger 3:1. Győr—Dunaújváros 2:1. (Foto: Liebmann B.) Besző László, a 175 köbcentiméteres sporthajók versenyében gyözött Franz Zimmermann (Ausztria). 2. Berentz (MHS, Közp. Motoros Klub), 3. Rácz (MHD). 350 kem: 1. dr. Kovács Béla (Szegedi Spartacus). 2. Fehér (Baja). 3. Bösztöri (MHD. 250 kem: 1. Kertes János (Sz. Spartacus), 2. Bendck (Bp. Spartacus), 3. ifj. Kisoál (Sz. Spartacus). 175 kem: 1. Besze László (Sz. Spartacus), 2. Lakatos (Baja), 3. Janosltz (MHD) Az országos bajnokságban minden számban a legelső magyar versenyző számít győztesnek. A versenyhajóknál az 500asok kőzöt* Füle (MHD). a 175ösök között pedig Adolf (Baja) az első. M. L I ATLÉTIKA I Brit győzetem a Népstadionban Vasárnap befejeződött a Népstadionban a Magyarország— Nagybritannia féríi es nöi atlétikai viadal. A vendegek fölényes győzelmet arattak. Női csapatunk 73:51, a férfi csapatunk pedig 113:99 arányban szenvedett vereséget. Különösen meglepetést keltett női csapatunk nagyarányú veresége, s ez kell, hogy gondolkodásra késztesse a magyar szakvezetőket. A vereség ellenére történt örvendetes esemény ls. Kispálné a nól távolugrásban új rekordot ert el 628 centiméterrel. Ringhoffer a 400 m-es gátfutásban új országos rekordot futott. 52,1 idővel. Bognár Judit súlylökésben 17,06 méterrel ért el országos csúcsot. Noszályt ls kevés választotta el az új csúcstól, s a 200 méteresen Tóthné ls csak egyetlen tizeddel maradt el saját rekordjától. A brit csapat nagyszerű szereplését a 3x880 vardos váltóban elért 6:25.2 idelü új világrekordja ls bizonyítja. RÁDIÓMŰSOR Kossuth Rádió 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnaltól reggelig . . . Zenés műsor. 4.45 Falurádió. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hirek. Időjárás. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.22 Kedvelt régi melódiák. 8.50 Villámveszély a kirándulásokon. Dr. Aujeszky László kandidátus előadása. 9.00 Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 9.40 Kék mazúr. Részletek Lehár—Zágon operettjéből. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Hangtalanul. Somlay Szabó József elbeszélése. 10.36 Weber: Oberon. Háromfelvonásos opera. Közben: 11.56 Hallgatóink figyelmébe! 12.00—12.15 Öírek. Időjárás. 12.51 A budapesti színházak műsora. 12.57 Könnyűzene. 13.30 Arcképek a magyar szocialista irodalomból. 13.45 Szovjet népek dalai. 14.10 Fürgeszáj. Rádiójá. ték gyermekeknek. 14.49 Kóruspódium. 15.00 Hírek. Időjárás. 15.15 Zenekari muzsika. 15.52 Gazdasági újságíróké a szól 15.57 A Krímtől a Kaukázusig. Czigány György útijegyzete. 16.37 Irodalmi séta Jókai Mór balatonfüredi nyaralójában. 17.00 Hírek. Nemzetközi lapszemle. Időjárás. 17.15 Wltn'd Malczuzynski zongorázik. 17.34 Az Anyag- és Arhlvatal szerepéről. Konzultáció dr. Csikós Nagy Béla elnökkel. 17.50 Székely Mihály magyar nótákat énekel, Balogh Elemér cimbalmozlk. 18.10 Muszslim Magom®, jev operaáriákat énekel. 18.2, Könnyűzenei híradó. 19.00 Esti krónika. 19.30 A Szabó család. 20.00 Ifj. Magyart Imre népi zenekara Játszik, Máthé Jolán énekel. 20.28 Legkedvesebb lemezeim. Odüsszeusz. Békés Tamás műsora. 20.58 Hírek. Idő. Járás 21.03 Űj lemezeinkből. 22.00 Hírek Időjárás. 22.20 Sport, hírek. 22.25 Könnyűzenei be. mutató. 23.15 Az Írnokok mezeje. Részletek Herold operájából. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10—0.25 Tánczene. Petőfi Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 10.00—12.30 Zenés műsor üdülőknek. 12.30 Lakatos Sándor népi zenekara Játszik. 12.50 Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.10 Kamarazene 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... A Petőfi Rádió zenés lélutánja. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Mezei csokor. Népi muzsika. 18.30 Kozmosz. 18.55 Hangverseny a stúdióban Gráf Gábor zongorázik, a Sebestyénvonósnégyes játszik. 19.40 Szolovjev-Szedoj filmzenéiből. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.30 Slágerről slágerre .. . 21.06 Ciliké és a többiek. Megbízhatatlan forrásanyagokból mikrofonra szelídítette Szántó Erika. 22.00 Mario Lanza operaáriákat énekel. 22.20 Az idei évad. ülés Jenő jegvzete a Nemzeti Színházról. 22.35 Kodály: Felszállott a páva. Változatok magyar népdalra. 23.00—23.15 Hírek. Időjárás. TELEVÍZIÓMŰSOR Jugoszláv televízió r KÉZILABDA Szép játékkal nyert az Előre Az NB I állása: 1. Ferencváros 2. Gvőrl ETO Uip. Dózsa 4. V sas 5. Diósgyőr 6. Pn. Donvéd 7. Szeged 8. Tatabánya 9. Pécsi Dú 'sa 10. SM-ótarlán 11. Dunaújváros 12. Komló 13. MTK 14. Csepel 15. Szombathely 16. Egri Dózsa 16 14 2 16 9 5 16 10 3 16 10 3 16 7 4 — 41:10 30 2 41:16 23 3 44:16 23 3 28:16 23 5 27:26 18 6 26:24 16 5 17:3*1 16 5 21:23 14 6 16:19 14 8 23:39 14 7 17:25 13 8 22:37 13 7 17:25 11 7 13:26 11 10 18:97 10 10 13:27 7 Szolnok—SZVSE 4:0 (3:0) A Vasutas Kupa-mérkőzésre Szolnokon került sor. A nagy mciüiir .anyun !-. r ú és közepes színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. A hazalak mezőnyfölényben voltak és helyzeteiket ügycsen kihasználták. Az SZVSE mérsékelt teljesítményt nyújtott. A gólokat Verovszky, Csábi, Rozmis és Kalmár szerze e. A Szolnokból Tó*h II.. Pagonyi és Nagy, a Szegedből Hájas és Salánki játéka tűnt kl. A Vasutas Kupa további eredményei: Dombóvár—Győrt MAV DAC 2:1. Székesfehérvár—Cegléd 1:0. A láblázat az utolsó forduló előtt a következő: 1. Szoln. MAV 4 3 1 - »: 3 7 2. Szf. MAV 4 2 2 - 4: 2 6 3. Cegl. VSE 4 1 2 1 7: 6 4 4. Szeg. VSE 4 12 1 5:10 4 5. Dombóvár 4 1 I 2 6: 9 3 í. MAV DAC 4 - - 4 4:11 MOTORSPORT NB n-es kézilabda-eredmények Szegedi Előre—Hunyadi SE 13:8 (5:4). Összeállítások: Sz. Előre: Baranyai — Borbély. Füredi. Ohát, Hollós. Kővári. Is=szegt. Csere: Boróczky. Fekete, Varga. Hunyadi SE: Török — B"hus. Hunyadkürtl. Kovács. Szalay. Dukát. Annus. Csere: Boldizsár, Nagy, Mohos. Kugyela. Az első percekben könnyű győzelmet Ígért a találkozó, mert az Előre mindjárt a kezdés után 3:0-ra vezetett. A vendégcsapat csak a II. percben tudott gólt lőni. Azután Ismét feljött a Szeged, s a 15. nercben már 5:lre elhúzott. A nagy előny azonban nem törte le a vendégeket és lelkesedésük révén 5.4-re megközelítették a félidő végéig a szegedi csapatot. A második félidőben a vendégcsapat jól kezdett, s ennek eredményeként 5:5-re alakult a találkozó. Az Előre most megtorpant. s a feljövő Hunyadi SE átvette a vezetést és kétgólos különbségre telt szert. Már úgy látszott, hogv megnyeri a mérkőzést, de az utolsó 10 percben Ismét magára talált a szegadi csapat, kiegyenlített és egymásután érte el a gólokat. Győzelme Ilyen arányban ls megérdemelt. A vendégcsapat nagy lelkesedéssel Játszott, de nem bfrt a korszerűen támadó és védekező szegedi együttessel. Jók: Baranyai. Füredi. Isaszegi. Kővári, Illetve Szalay. Góllövők: Füredi 7. Isaszegi 3, Kővári 2, Ohát 1, Illetve Szalay 5. Nagy 2, Annus 1. Seheider játékvezető jól bírásokodott. Kiskunhalasi MAV—Szegedi Tanárképző 13:9 (6:5). A játék elején e szegedi női csapat Jó formát mutatott és az 5. percben már 3:1 arányban vezetett. Ekkor fokozatosan feljött a vendégcsapat és a félidő már az ő vezetéstikkel zárult. A második félidőben még jobban kiütközött a szegediek fárad :sága és nem tudták megfordítani az eredményt. A tanárkéozőeök értékes két pontot veszítettek el a találkozón. A vereség oka elsősorban abbén keresendő, hogy a csapat előzetes tréning nélkül állt ki a pályára. (A főiskolások ugyanis az. ország különböző részein vakációjukat töltik). Ezzel magvarázható a fáradtság és a kondlciőhiány ls. De nagy része volt a vereségben a gyengén bíráskodó Hozl inger Ferencnek is. Szegedi építők—MAFC 14:14 (9:7). Budarest Férfimérkőzés, A SzegM! E-öők hét tótékossal állt ki. mert három jóképességű csatáruk nem játszott: Kasper Dezső sérült. Darvas Tamást eltiltotta a szövetség. Megyeri András pedig visszavonult, öszszeállltásuk a következő volt: Albert — Marosán. Faragó. Szálai, Gera, Kovács. Firityánszki. A szegedlek többször ls vezettek. A hajrában nagyon Izgalmas volt a mérkőzés, és a műegyetemisták 14:13 arányú vezetését az utolsó percben Gera Tamás egyenlítette ki. Albert, az Építők kapusa nagyon jól védett. Jelentős része volt a pontszerzésben. Magyar televízió 18.95 A Magyar Hirdető műsora. 18.19 Csak gyerekeknek! Babfilm-összeállítás. 18.40 Uj könyvek. 18.45 Mai vendégünk: Jedllcska Gyula, az MS7"1 Nógrád megyei bizottságának elsötitkára. 18.55 Jelentés Magyarországról. Élő múzeum. A Magyar Tv kisfil'mle: Nógrád megyéről. 19.25 Falusi dolgokról... 19.50 Esti mese. 20.00 Tvhiradó. 20.20 Tekints embernek! Magyarul beszélő angol film. (14 éven felülleknek!) 22.05 Tvhlradó — II. kiadás. 17.30 Heti szemle albán nyel" ven. 18.00 Hírek. 18.10 Kedden este. 18.30 Telespórt. 19.10 A turizmusról. 19.40 Hirdetések. 16.54 Jó éjszakát, gyerekekl 20.00 Tv-híradó. 20.30 Intermezzo. 20.30 Hárman a regi Zomborból. Rö"ldfilm Milán Konjovlc festőművészről Milán Peti ovic Íróról és Petar Konjovlc zeneszerzőről. Rendező: Mircslav Antic. 20.53 Drinal menetelés. Hazai játékfilm. 22.20 Hirek. Kisorsolták a lottó július havi táryynyereményeit Hétfőn Budapesten, az Országos Takarékpénztár Nádor utcai székházában kisorsolták a lottó július havi tárgy nyereményeit. A sorsoláson a 29. játékhét szelvényei vettek rqszt. i Alább közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területén vásárolt és nyereménnyel kisorsolt lottószelvények számát. 100180 kl mit választ. 1827 795 televízió. 1830 207 104 194 vásárlási utalvány, külföldi utazás. 1 831 345 te110 781 hűtőgép. 124 241 vá- levízió. 1 855 221 vásárlási sárlósi utalvány. 124 320 ki utalvány. 1 855 269 televízió, mit választ. 128 823 óra. 1 858 978 óra. 1 868 666 élés133 554 tv. 134 593 írógép, kamra-utalvány. 1 869 978 rá138 110 hűtőgép. 140 572 vá- dió. 1 871 247 éléskamra sárlási utalvány. 140 613 utalvány. 1 899 651 rádió méteráru. 157 587 ki mit vá- 1 921 445 éléskamra utalvány, laszt. 159 956 hűtőgép. 1 928 966 lemezjátszó. 628 241 külföldi utazás. 1 947 661 varrógép.1 950 468 628 336 külföldi utazás, vásárlási utalvány. 1 952 480 629 102 tv. 630 223 éléskamra éléskamra-utalvány. 1 959 350 utalvány. 642 530 lemezját- televízió. 1 960 911 hűtőgép. Yitió és Gyepes sikere TEKE Nagy melegben mintegy nyolcezer néző előtt rendezték meg vasárnap délután Szegeden a SZEAC-stadionban az országos motorkerékpáros salakpálya-bajnokság ötödik és egyben befejező fordulóját. A teljes magyar élgárda rajthoz állt. Majdnem mindegyik futamban nagy küzdelem folyt több esés történt, de komolyabb sérülés szerencsére nem adódott. A vasárnapi verseny eredményei. 125 kem: l. Vtdó (Gyula), 2. Darázs F. (Csongrád megye! MHS), 3. Darázs A (Csongrád megyei MHS), 4. Tamási (Debrecen). 500 kem: 1. Gyepes (Gyula). 2. Radácsi (Debrecen), 3. Regőczl (Debrecen). 4. Perényi (Debrecen). A 16 Induló közül Zahorán (Csongrád megyei MHS) hetedik. Tanács (Csongrád megyei MHS) nyolcadik lett. Matolay Jenő A Vasutas és a serleg A Szegedi Szabadtéri Játékok sporteseményei közé tartozik a már hagyományosnak számító országos tekeverseny ls. amelyet most a hét végén nyolc csapat részvételével bonyolítottak le. A versenyzők 200 ta rolódobást végeztek, százat a SZAK, százat pedig a ruhagyári-pályán. A Szegedi VSE megint megnyerte a csapatversenyt, és ezzel idén is a vándordíj védője lett. Egyénileg Török Tivadar szép győzelmet aratott. Csapat: 1. Szegedi VSE, 2. Ceglédi Építők. 3. Szegedi AK. Egyénileg: 1. Török (SZAK) 564 fa. 2. Csányí Béla (IKV) 55Í1 fa. 3. Pintér (Kecskeméti MAV) öj6 fa. ASZTALITENISZ Sokan Indultak így kellett volna tippelni! Most rendezték meg a szegedi ünnepi he*ek asztalitenisz-versenyét a Rókusi Tornacsarnokban, amelyen a nagy meleg ellenére is sokan indultak. Vért) egvénl 1 osztály: 1. Falázi (Bp. Vörös Meteor). 2. Nagy 1. (Szegedi Kender). Férfi egyéni II osztály: 1. Tálas (Miskolc). 2. Nagy Z. (Sz. Kender). Női egyéni: 1. Berkóné (Szeoedl Soartacus). 2. Mészáros (Bp.'Petőfi). Férfipáros: 1. Faházi (Bp. Vörös Meteor). Czárth (Veszprém). 2. Fenyvesi. Csikós (Szegedi EAC). Női páros: 1. Berkóné. Csikósné (Sz. Spartacus). 2. Mészáros. Móczár (Bp. Petőfi). Vegyespáros: 1. Tálas (Miskolc), Berkóné (Sz. Spartacus), 2. Fenyvesi (SZEAC). Galambos (Bp. Petőfi). A kettős (DC) csapatversenyben a férfiaknál a Szegedi Kender (Vikor, Szeles), a nőknél a Bp. Petőfi (Mészáros. Móczár) győzött. 1. Tatabánya—FTC x 1:1 2. Ujp. Dó.-sa—Oepel x 2:2 3. Gvőr—Dunaújváros 1 2:1 4. SBTC—Komlö 1 2:0 5. DVTK-S eged 1 4:0 6. Bo. F part.—Egyetértés 1 3:2 7. Kecskemét—Várpal. 1 2:1 8. BVSC—Miskolc x 3:3 9. Ozd—Debrecen '3:1 10. Fűzfő—Zala. Te 1 2:1 11. ETI—Szoln. MTE 2 4:5 12. Budai Sp.—Pénzügyőr ' 8:2 13. Szuln. MAV—SZVSE 1 4 U) +1 I*. Kecak. TE—KISTEXT 2 0:1 13 találatot 20 fogadó ért el. szelvényenként! nyereményük 17 549.— forint. Ezek közül 13 plusz 1 találata 6 fogadónak volt. ezek szelvényenkénti nyereménye a Jutalommal együtt 39 214.— forint. A 12 tnlálatosok 445.—. a 11 találatosok 31.—. a 10 találatosok 9.— lorli.tot kapnak szelvényenként. Valamennyi nyeremény a nyereményilleték levonása után értendő Az 1000 forintot felüli nyeremények kifezetésére augusztus 10-tól. az 1000 forinton aluliakéra augusztus 5-től kerül sor. szó. 645 709 utalvány. 649 436 OFOTÉRT utalvány. 651 372 külföldi utazás. 651 582 vásárlási utalvány. 651 688 ruházati cikk. 654 398 óra. 656 546 háztartási gépek. 665 306 ki mit választ. 688 428 tv. 690 568 méteráru. 690 866 vásárlási utalvány. 693 893 éléskamra utalvány. 1 964 785 televízió. 2 019 914 hűtőgép. 2 036 620 vásárlási utalvány. 2 248 984 vásárlási utalvány. 2 251 949 vásárlási utalvány. 2 262 443 vásárlási utalvány. 2 448 654 éléskamra-utalvány. 2 451 714 fényképezőgép. 2 456 075 külföldi utazás. 2 476 507 vásárlási utalvány. 4 247 938 le716 610 vásárlási utalvány, mezjátszó. 4 249 653 . óra. 1 513 373 írógép. 1 515 746 éléskamra utalvány. 1 516 800 óra. 1 526 744 rádió. 1 531 081 éléskamra utalvány. 1 538 546 tv. 1 541 122 varrógép. 1 546 021 rádió. 1 546 372 mé4 256 916 lemezjátszó. 4 262 401 televízió. 4 267 519 méteráru. 4 438 601 vásárlási utalvány. 4 446 393 vásárlási utalvány. 4 449157 hűtőgép. 4 450 882 rádió. 4 453 092 vásárlási teráru. 1 546 515 ruházati utalvány. 4 458 066 lemezjátcikk. 1 548 741 ruházati cikk. szÓ. 4458759 éléskamra-utal1 551 256 vásárlási utalvány. vány 4464513 óra. 4 465 704 1 572 260 OFOTÉRT utal- vásárlási utalvány. 4 472161 vány. 1 575 706 bútor és lak- OFOTÉRT-utalvány berendezés. 1 580 912 bútor utalvány. 1 587 174 vásárlási utalvány. 1 587 981 vásárlási utalvány. 1 598 062 méteráru. 1 606 070 hűtőgép. 1 607 142 vásárlási utalvány 1 610 745 írógép. 1 619 766 vásárlási utalvány. 1 646 355 vásárlási utalvány. 1 650 560 óra. 1 665 428 óra. 1 761 719 külföldi utazás. 1 672 180 vásárlási utalvány. 1 691 272 külföldi utazás. 1 692 869 tv. 1 699 059 rádió. 1 712 601 vásárlási utalvány. 1 714 217 ki mit választ. 1 715 449 óra. 1 715 854 vásárálsi utalvány. 1 719 275 bútor utalvány. 1 721 073 vásárlási utalvány. 1 723 622 ruházati cikk. 1 724 717 vásárlási utalvány. 1 731 466 ruházati cikk. 1 732 315 méteráru. 1742 213 éléskamra utalvány. 1 747 792 televízió. 1 749 314 varrógép. 1 752 948 külföldi utazás. 1 768 855 vásárlási utalvány. 1 772 628 vásárlási utalvány. 1 784 015 OFOTÉRT-utalvány 1 785 214 éléskamra utalvány. 1 788 718 vásárlási utalvány. 1 791 073 vásárlási utalvány. 1 791 498 vásárlási utalvány. 1 796 048 ruházati cikk. 1 815 770 vásárlási utalvány. A nyertes szelvényekel 1967. augusztus 20-lg kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási os*tályához (Budapest, V. kerUIet, Nádor utca 15.) DÉL-MAGYARORSTAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszd a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lfikös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útla in Telefon: 13-533, 13-003 Éjszakai telefon: I3-50S 13-433 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó Kovács LászlO Kiadóhivatal: Szeged. M gyat tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-300. 13-113 (Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda. Szeged. Balcsy Zsilinszky u Z8 sz INDEX 29 053 Terjeszti a Magyar Poéta. Előfizethető bármely postahivatalnál ős a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest V. József nádor tér 1. sz.) Előfizetési dU • egy hónapra 12.— Ft. • Kedd, 1967. augusztus L t