Délmagyarország, 1967. augusztus (57. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-31 / 205. szám

k Szegedi Elektromos Ktsz-ben: Megszüntetik a hibákat A városban gyakran pa- dolgoztak. Például Vass panaszok intézését is külön naszkoditak a Szegedi Elekí- György, aki a szentesi tv- felelősre bíztak, jegyzőköny­lomos Ktsz rádió-televízió adótól jött a szövetkezethez, vet vezetnek a reklamációk­szervizére. Hol a rideg hangú nemrég távozott „túlzott ról, s azok sorsáról. Itt már „hivatali" hangnemet, hol anyagiassága" miatt. eredmény is van, az év elo­pedig a rosszul sikerült ja- — Vele körülbelül az utol- jétől befutott 15 panaszt e vitásokat tették szóvá a meg- só „vándormadarunk" is el­rendelók. Az egyik felhábo- költözött, megtisztult a kol­rodott tv-tulajdonos mind- lektíva — mondja dr. Tu­a ktsz karcsy László. — Nem titok I örökre megköszönte szolgáltatását, s ezt nőknek is megírta. Krimi a szervizben az el­sorok írásáig rendben el­intézték. A szövetkezetben meggyorsították a javítási időt. Ha mégis valamilyen a szerviz hibái főleg a nem oknál fogva pl. anyaghiány megfelelő vezetésből adód- miatt hosszú ideig tartana tak. Persze mindebben az is egy tv, vagy rádió kijavítá­küzrejátszott, hogy a szerviz sa, a szövetkezet cserekészü­tövid idő alatt gyorsan fej- léket bocsát a tulajdonos lődött és hirtelen kellett rendelkezésére. Tovább szi­szakemberek után nézni. Gyors gorították az ellenőrzést és változtatnak a sokat kifogá­solt, „hivatali" hangnemen is. A Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöké­nek írt levelében a szövetke­zet elnöke közölte: „Az ügy­Patyomkin páncélos és a többi Bemulató a fél évszázad kiemelkedő szovjet f ilmjeiből A tv-szerviz munkáját nemrég a NEE is megvizs­gálta, jelentése nem állít ki hizelgő bizonyítványt. A népi . , , , , . ellenőrök tapasztalataik alap- intéZKeQ€SeK ján elhúzódó, maratoni idő- . , tartamú javításokról túl- Az elektromos ktsz egesze- felek, illetve a ktsz közötti számlázásról tettek 'tálén- ben — más szegedi szövet- viszony megjavítása érdeké­tést, amelyet a ktsz vezető- kezetekhez hasonlóan — ben a szerviz vezetőjét uta­ségének is eljuttattak megfelelően vegzt munkáját, sítottuk a bánásmód, illetve Dr Tukarcsv László az Az elmúlt évben több mint a hangnem további javítá­Elektromos Ktsz elnöke' így egy hónap nyereséggel dol- sára. Az udvarias félfogadás j summázza véleményét- gozott. Az erintesvedelmi elerese erdekeben 196?. ju­Műszerészeinkkei mi részlege nemcsak Csongrád n'us 15-től egy jól képzett sem voltunk elégedettek megye területen, hanem az technikusi fogunk alkalmaz­1966-ban. A NEB vizsgálata- egész orszagban megfordult, m, aki kepzettsegenel es ké­val nagyrészben éppen ezért Munkájukkal elégedettek pességeinél fogva, mind a egyetértünk. Kriminek is megbízóik, bizonyítja ezt, panaszok, mind a felek fo­beillik ami például tavaly h°sy a Jövőben mar nem- gadasat megfelelő színvonal­történt Részlegünk vezetői csak eUenőrzésselhanem jaf ráemeli." . y egymásnak adták a stafétát, vitással is foglalkoznak. A A gyorsabb ügyintézést \ GELKA amely a tv rá- villanyszerelő részleg szoL- és a nagyobD fegyelmet — dió garanciális javításával gáltató tevékenysége szintén már sikerült elérni a szer­fodalkazik. s ebben orszá- megfelel a kovetelmenyek- vzben. De az elnöki utasi­gos profilgazda, a ktsz-ünket nek. Az összképhez tehát ez tás és a szigorúbb ellenőrzés is megbízta a garanciális ja- is hozzátartozik, nem szorul nem eleg a helyzet gyökeres ••]fásokkal A GELKÁ-sok különleges bizonygatásra, megváltoztatására. A szer­1965 végén egy ellenőrzés b°gy a tv-szerviz múltban vízben nagyrészt fiatalok során túlszámlázásokat de- topasztalt hiányosságai nem dolgoznak A szellemen el­rítettek ki egyes műszeré- jellemzőek az elektromos fősorban hatékonyabb neve­szeink többet számláztak: az ktsz tevékenységére. A ktsz léssel kell változtatok anu­elvógzett munkáért mint vezetői levontak a tanulsa- hez az Elektromos Ktsz part­amennyi járna. Számításaink S°kat igyekeznek gyorsan és KISZ-szervezete fokozott szerint a GELKA-t az úgy- javítani a szerviz munkáján, segítséget is ad. nevezett területi túllépés és A NEB vizsgálata után a Matkó István a túlszámlázás miatt több ezer forint kár érte. Ekkor revíziót tartottunk, hónapok­ra visszamenőleg ellenőriz­tük a munkalapokat stb. A Nagy Októberi Szocia- viselő alkotásokkal ritkán ta­lista Forradalom emlékére a lálkozhatnak a nézők — ha­Csongrád megyei Moziüze- gyományos műsorrendben mi Vállalat is méltó prog- semmiképp. ramot készített. Az évfor- A sorozat nyitó filmje a duló tiszteletére a fél évszá- filmtörténet első nagy ren­zados Szovjetunió legkivá- dezőjének, Eizensteinnek Pa­lóbb filmjeit tűzik műsorra tyomkin páncélosa 1925-ben - kedvezményes bérleti készült, s az 1958-as busz­rendszerben - szeptember szeli világkiállításon minden 7-től október 27-ig a Vörös idők 12 legjobb filmje közé Csillag moziban. került. Ugyancsak ismert Az elegáns válogatás vi- történelmi eseménynek állít lágszínvonalon, filmtörténeti emléket a Kronstodti tenge­kvalitásokhoz illesztette a részek című, Dzigan rendez­mércét, amikor Eizenstein, te filmalkotás, Dzigan, Csuhraj művei ke- Eizenstein művészetével — rultek a válogatasba. E fii- melyen filmrendező generá­mak nem eloszor jutnak ci6k nevelkedtek - köze­Magyarorszagon közönség lebbről is megismerkedhet­elé, nagy részük óriási siker rel a világot is bejárta. A mostani bemutató mégis ese­mény, mert a már muzeális, filmtörténeti értékű, a szov­jet művészetet méltón kép­nek a nézők. Még két film­je: a sodró erejű és szerkesz­tésű, a Szegeden filmmú­zeumban vetített Jégmezők lovagja és a kétrészes Ret­tegett Iván kerül bemutatás­ra. Ez a film nemcsak a negyvenes évek — 1944— 1946-ban készült — legnagy­szerűbb alkotása, hanem Eizenstein legmagasabb mű­vészi ihletésű munkája. Fő­szereplője a filmesztétikái könyvek tanulsága szerint is a legnagyobb orosz filmszí­nész: Cserkaszov. Az öt évtized munkásságát felölelő filmsorozat követke­ző darabja az Igencsak híres­sé vált, az intervenció egyik epizódját feldolgozó Negy­venegyedik című film, Csuh­raj első alkotása. De láthat­ják a nézők Tolsztoj regé­nyének, a Feltámadásnak kétrészes filmváltozatát; s az ugyancsak híressé vált, 1961­ben készült Elmentem a nap után című érdekes, modern megfogalmazású szovjet fil­met. Akik saját zsebükre dolgoztak Á belső ellenőrzés csak­hamar kiderítette a fedeló­söket. A károkért őket ma­rasztalták el, sőt a visszaélő szerelőket kártérítésre is kö­telezték. Ezután megindult a Javina". Az akkori rész­legvezetőt leváltották, Wé. ber Mártonról, a helyettese­rői súlyos visszaélések derül­tek ki, ügye már meghaladta a ktsz fegyelmi jogkörét; cselekményeivel a bíróság foglalkozott. A részleg élére új embert kerestek, így ke­rült át a Beruházási Bankból Fekete István részlegvezető­nek. Fekete sem tartotta magát sokáig. 1966. szeptem­ber 26-tól 1967. február 18-ig állt a műszerészelt élén. De sorozatos szabálytalanságok miatt tőle is el kellett bú­csú aiia a ktsz-nek. Közben egyes műszerészekről kide­rült) hogy saját zsebükre Nehezen kezdődött... Kabelgyári kultúrosok Hogy egészen őszinte le­gyek, nem jelenlegi pezsgő kul túrmunkájuk híre csalt ki hozzájuk. Ellenkezőleg ... Ugyanis az egész üzem „kö­telező" kulturális munkája a következő: Üzemi rendez­vényeken való részvétel, üzemi könyvtár látogatása szaki könyvtár, és az üzemi sajtóra előfizetés. kább. Azoktól persze a fiata­elsősorban lókkal. A nyurga fiatalember kes­keny padláslépcsőn, „csapó­ajtón" vezet fel birodalmuk­ba. — Íme a klubunk. — Kellemes, modern székek, asztalkák álnak sorban a Kiváló áruk fóruma Szerdán az Országos ellenőrzi a kiváló áruk íó­Piackutató Intézet budapesti rumán szereplő cikkeket, s székházában sajtótájékozta- amennyiben bármilyen kifo­tón, az ipar. a kereskedelem gás merül fel velük szem­es a vásárlók érdekeit egy- ben, visszavonja a minőségi aránt szolgáló kereskedelmi bizonyítványt és a megkü­kezdeményezésről számoltak lünböztető jelet, be. Az intézet a Kereske- A kiváló áruk fórumára delmi Minőségellenőrző Tn- október 20-ig lehet benevez­tézettel és az Iparművészeti ni az addig sorozatban gyár­Tanáccsal közösen megalakí- tott és forgalombakerült cik­totta a „kiváló áruk fóru- keket — az élelmiszerek, mát". Külföldi tapasztalatok háztartásvegyipari, kozmeti­alapján bevezetik, hogy a kai cikkek és gyógyszerek tartósság, célszerűség, gazda­ságos felhasználhatóság s természetesen a kiváló mi­nőség követelményeinek megfelelő árukat minőségi bizonyítvánnyal és megkü­lönböztető jellel látják el a jövőben. Számos cikknél megszűnik ugyanis a minő­ségi és esztétikai vizsgála­tok kötelezettsége, a kiváló áruk fórumán azonban ön­kéntes jelentkezés álapján vehetnek részt áraikkal a termelő üzemek, kereskedel­mi vállalatok. A nevezés a termelőknek hasznos, mert az elfogadott áruk automati­kusan kiemelkednek a kom­mersz cikkek köréből, elő­nyösebb helyzetbe kerülnek a versenytársakkal szemben. Az intézet és KERMI ugyanis szúrópróbaszerűen kivételével. A KISZ- kís teremben való esek mozgólódnak most in- _ Most kaptuk a ártóL érdeklődjon. a jövő héten lesz teijesen De a szépen vezetett szo- „Erdeklodes' közben eltű- berendezve, akkor tartjuk cialista brigádnaplók sem nődtem. Bizony ráférne a az avatást. Már most is so­árulkodnak sokkal többről: SJ'arra effajta mozgolódás, kan látogatnak ide, de — láttuk a népitánc feszti- Furcsa is lenne, ha valami- amíg .,ideszoktak" — hát vált tegnap kimentünk a íéle formában nem érdekel- nehezen ment. Először — vidám parkba..., kiállitá- ne az embereket a szórako- meséli az agilis fiatalember, son voltunk..., a tévé mű- zas> a művelődés. A munka — társadalmi munkát hir­sort vitattuk meg — és kul- n>'olc órajan kívül ilyenre dettünk. Hárman jelentünk túrális vállalásként soroza- kell idő. S különösen a meg mindössze. A KISZ­tosan: politikai előadáson munkahelyen lehet erre le- titkár, a helyettese és én. A vettünk részt hetőséget teremteni. Annál következő alkalommal nyol­JS furcsább ez az allítólagos can jöttek, azután már har­»4L + erdektelenseg, mert a közel mincan, negyvenen voltunk. /VIUSZOK Után 800-as létszámú üzem fele idáig már 200 fiatal mint­resze fiatal. A dolgozok át- egy 8 ezer óra társadalmi Zsarkó Imréné szakszer- lagos életkora 30—35 év. Itt munkát végzett a gyárban, vezeti titkárhelyettes; ne lehetne kulturális, mű- Biztos vagyok benne, hogy - velődési igenyre számítani?! a KISZ-tagokkal ez hozott közelebb bennünket egy­máshoz. Munka után be­szélgettünk, zenét hallgat­tunk itt a klubteremben. Aztán egyre többen jöttek, olyan fiatalok is jelentkez­tek KISZ-tagnak, akik talán még úttörők sem voltak — ket, bérleteket; a szabadté- mondja Hegedűs Ferenc, az ™.0ndí3 tréfásan. — Szaz­rire is sokan kértek jegye- „új" KISZ-vezetőség kultú- nuszro1 szazotvennegyre ket. 1500 kötetes szakszerve- rosa. — A vezetőségnek zeti könyvtárunk van s egy máris sikerült jó kapcsola­komoly, többezres saját mű- tot kiépíteni az emberekkel. Tudunk kikre — Fáradtak nálunk mű­szak után az emberek. A társadalmi munkában, poli­tikai oktatáson, szakmai >> gyűléseken kívül nem lehet i . .„ őket beszervezni semmire. OfOpOZD/ Van egy közönségszervezőnk ugyan, az megveszi az igé- — Talán csak jó szerve­nyelt mozi- és színházjegye- zés kérdése az egész — emelkedett tagjaink szama. Azt hiszem már tudunk kik­re alapozni terveinkhez. Ui magyar szénmező Nógrád megyében, ahol kan tak. Az ott; talált szén már az elmúlt évben is több fűtőértéke 4200 kalória, tehát mint 20 millió tonna szénva- kereken ezer kalóriával nia­gyont derítettek fel a geo- gasabb, a jetánleg Nógrádban lógusok, ez az esztendő is bányászott legjobb minőségű szép eredményt hozott. Tar szénnél. A szén mellett sza­község határában nagy kitér- inottevő és értékes szénsav­jedésű 160—180 centiméter telepekre is számítanak a vastagságú szénmezőre buk_ szakemberek. (MTT) Szakmai találkozó Szerdán qz Ogyessa—67 1050 képviselője vett ré&zt. moszkvai nemzetközi puhár Megjelent Szergej Bondar­zaii kiállítás magyar pavi- csuk világhírű szovjet film­Ionjában a Tannimpex szak- rendező és felesége, Irina mai találkozót rendezett. A Szkobceva színésznő. Szkob­hasznos tapasztalatcserén ceva elismeréssel nyilatko­szovjet. gyárigazgatók és fő- zott a magyar bundákról, mérnökök, a szovjet kül- és melyek közül néhányat fel belkereskedelem több mint is próbált. Egyetemi Ácta az antifasiszta mozgalmakról A magyar munkásság üzemi berendezéseket őríz­küzdelme a fasizmus ellen tek meg, akadályozták, hogy — ilyen összefoglaló címet a fasiszták leszereljék, nyu­adhatnánk a József Attila Tudományegyetem tudomá­nyos szocializmus tanszéke legújabb Actájának, mely­ben két rövid tanulmány foglalkozik a hazai antifa­gatra hurcolják azokat Az ország felszabadításá­nak folyamatában életrehí­vott üzemi bizottságok azon­ban természetszerűleg más •funkciót kaptak: feladatuk siszta törekvések fontos fe- a termelés megindítása, rom­jezeteivel. A kötet első részében Rácz János tanszékvezető docens a német fasizmussal vívott évtizedes harc végső szakaszából, 1944—45-ből meríti anyagát, s az üzemi bizottságok szerepét vizsgál­ja a magyar népi demokra­eltakarítás, árván maradt üzemek irányítása, a fasiz­mus utóvédjének felszámolá­sa, a szovjet hadsereg támo­gatása volt, Így lényegében objektív társadalmi-gazdasá­folytatott „balos" politikájuk már kevésbé egyezett a párt taktikájával. Az MKP-nak ugyanis fel kellett lépnie a tőkés termelés és elosztás feletti munkásellenőrzésen túlmerészkedett hatáskörű üzemi bizottságokkal szem­ben. Rácz János a párt cs az ÜB-k kapcsolatához ér­dekes szempontokat, doku­mentációs anyagához érté­kelő megjegyzéseket fűz. Valamivel terjedelmesebb Ördögh Piroska referátuma, aki az antifasiszta munkás­gi konstelláció hozta létre egység létrehozásának eröfe­az ország első választott le­gális üzemi bizottságát is a tikus forradalom kiboniako- szegedi kenderfonógyárban. zásában. Munkája jelentős, „hiátust" pótló dolgozat, hi­szen az üzemi bizottságok tevékenységéről, mindenek­előtt kialakulásának fázisai­Am abban, hogy 1944 októ­ber 20-án a dél-alföldi vá­rosban már ÜB alakult, szerepe volt a város területi szításéiról ír — egyetlen szakszervezet, a MÉMOSZ 1936. évi kongresszusának és ezt követő küldöttközgyűlé­sének apropóján. Bár téma kijelölése szerint szorosan az építőmunkások szakszer­ről eddig napvilágot látott is, hogy legális vezetéssel publikációk elsősorban azok szerveződött újjá a komfnu­felszabadításának, sőt annak vezetének kongresszusán, illetve küldöttgyűlésén kí­vánja elemezni a munkás öntevékenységét epietik ki. Viszonylag kevesebb ref­lektálás történt a kommu­nista párt szerepére az üze­mi bizottságok életrehivásá­ban, működésében, K4<tz Já­nosi rámutat, hogy .% párt kezdetben „az ü?emi bízottá ságok szerepét, faladatát etá 4 népi demokratikus torra sősorban az ellenállási mo?- dalműnk menetében szerepet nista párt. És persze közvet­ve a Viharsarok forradalmi levegőjének, az agrárszocia­lista. paraszt- és proletár­mozgalmak nem is oly mesz­Síiről ideköszönő öröksegé­nek. Kévépbé volt egyértelmű galom kibontakoztatásában" jelölte meg, s valóban, az el­ső ÜB-k ennek a program­nak megvalósítására alakul­tak az ország német meg­szállása idején. Szabotálták frontra-termelést, hadigé­kapott ü?»mi bizottságok antikapitqlizmusa. Míg a fa­sizmus es nyilasuralom ide­jén németellenes, rokonérzé­sű tőkéseket is bevontak a harcba — éppen a párt uta­sítására —, addig 1944-4.5­peket rongáltak, ugyanakkor öen a magántulajdon ellen osztály fasiszta-ellenes prog­ramját, dolgozata mégis több ennél: részben a köz­vetlen előzményeket, részben a kongresszus és küldöttköz­gyűlés más vonatkozásait is tárgyalja. Az aprólékos dor kumentum-analízis mellett munkájának értékes része a Szocialista Munkásinterna­cionálé és a Kornintem egy­ségfront-harcának összeveté­se, valamint a KMP és az SzDP tömegbázisa kiszélesí­tésére törekvő taktikájának illusztrálása — a MÉMOSZ tevékenységének tükrében. N. I. A feladatok — És milyenek ezek a tervek? — Nagyszabásúak — mo­solyog a kultúrfelelős. Az­tán ujján is számlálja a fel­adatokat: — Először is magnó-klubot szeretnénk létrehozni és nemcsak a ze­ne miatt. Verseket irodalmi műsorokat szeretnénk fel­venni a rádióból, s a klub­napokon ezeket lejátszani. Még szerencsénk is van. Nézze! — A Magyar Ifjúsá­got teregeti az asztalra. — A KISZ alapszervezetek újságterjesztési versenyében elsők lettünk. Magnetofont nyertünk. Két magnóval könnyebb lesz a munka. Aztán színjátszókört is szer­vezünk. Ügy gondoltuk, fo­kozatosan szoktatjuk az em­bereket a komoly irodalom­hoz. Először kabaréval, vi­dám műsorral indulunk. Köztünk is vannak írogató emberek, a közösség előtt ők is bemutatkozhatnának. Sok irodalomszerető fiatal is van, s a klubon belül ala­kítanánk meg az irodalom­barátok körét is, ahol nem­csak előadások szerepelné­nek, hanem tartalmas vita­estekre is sort kerítenénk. Egy pillanatra elhallgat, majd társait emlegeti, Kalló Gábort, Wjttman Ferencet. Komócsin Marikát, rnint a szervezés leglelkesebb' 'aktí­váit, és Zoltánfy Zoltán két­szeres kiváló mérnököt, aki­re a technikai feladatok várnak. A fiatal kábelgyári kul­túrosok — reméljük — va­lóra is váltják elképzelései­ket. Hiszen az egész kollek­tíva és egy kicsit mindnyá­junk szeme rajtuk van. Jakab Ágnes Csütörtök, 1967. augusztus 3L 0ÍL4AAGYAR0RSZAG 5

Next

/
Thumbnails
Contents