Délmagyarország, 1967. augusztus (57. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-18 / 194. szám
Színia; István cikke a Pravdában A csütörtöki Pravdában megjelent Szirmai Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZMP KB agitációs és propaganda bizottsága elnökének cikke. A cikk írója azokat a tapasztalatokat ismerteti, amelyeket a magyar kommunisták a tömegek között végzett ideológiai munka területén szereztek. Az MSZMP lenini politikája — hangsúlyozza egyebek között Szirmai István — a magyar nép kulturális igényének, társadalmi és politikai öntudatának nagyarányú fellendülését eredményezte. Elkészült az új helységnévtár Űj helységnévtár szerkesztését fejezték be a Központi Statisztikai Hivatalban. Az ország „leltára" csaknem 800 oldalon tartalmazza majd hazánk valamennyi lakott településének legfontosabb adatait. Az 1962-ben megjelent helységnévtár adatai módosulnak, mert azóta öt község, Tapolca, Tiszaszederkény, Gödöllő, Szarvas és Szigetvár lépett a ranglistán előre a városok közé. A községek száma csökkent az utóbbi .években: 3178 község adatai kerültek az új helységnévtárba. A legújabb közöttük Hortobágy, amely az ország legnagyobb területü települése, a legkisebb pedig Pusztakisfalu Baranya megyében. Magyar BVöoyszernapok Novoszibirszkben Magyar gyógyszernapok kezdődtek gyógyszereink legnagyobb vásárlójánál, a Szovjetunióban. A Novoszibirszkben megrendezésre került magyar gyógyszernapokra tudományos, ipari és kereskedelmi küldöttség utazott Szibéria gyorsan fejlődő centrumába: a szakemberek előadásokat is tartanak. Csongrád megye parasztságának alkotmánynapi köszöntője Száz százalék a kenyérgabona-értékesítésben A Csongrád megyei Gabonafelvásáló és Feldolgozó Vállalat dolgozói — együtt a szövetkezeti gazdákkal, s az állami gazdaságok brigádjaival — nagyszerű munkasikerrel köszöntik alkotmányunk és az új kenyér ünnepét. Két nappal a jeles évforduló előtt teljesítették a megye egész évre szóló kenyérgabona-felvásárlási és -értékesítési tervét Az állami raktárak dolgozói közel 8 és fél ezer vagon búzát, rozsot vettek át alig né-' hány hét alatt a termelő gazdaságoktól. A gabonaátvételt természetesen az ünnep után is folytatják, s amint Csörgei Sándor igazgató lapunk munkatársának elmondotta, az év végéig terven felül még mintegy 500—600 vagon kenyérgabona felvásárlásával lehet számolni. Ilyen jó együttműködésre a termelőgazdaságok és a vállalat között még sohasem volt példa. A páratlan munkasiker nemcsak a viszonvlag jó terméssel és az aratásra, cséplésre kedvező időjárással magyarázható. Mindenekelőtt szerepet játI földgáz gazdaságos felhasználásáért Befejeződött a kétnapos szegedi tanácskozás Több mint háromszáz gépészmérnöke mondott szakember tanácskozott két korreferátumot. A szegedi ipari földgázankét résztvevői határozati javaslatokat fogadtak el. Egyikben az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület — a szegedi ankét előadásainak és felszólalásainak tapasztalataira támaszkodva — felkéri az Országos Energiagazdálkodási Hatóságot, hogy az illetékes tárcákkal karöltve kezdeményezzék a földgáz ipari felhasználásának kiterjesztését és az összes gyakorszott ebben az, hogy az gabona-termésnek csak 48 értékesítésre szánt termés százaléka juthatott állami nagy részét — 3500 vagon készletbe, most viszont az búzát — már közvetlenül a összes termés 63 százalékátarlókról elszállították a vál- nak átvételére van lehetőlalat dolgozói. Ezáltal ren- ség. A minőség is lényegegeteg munkától, többletki- sen jobb a sok évi átlagnál, adástól mentesítették a tsz- Bizonyítja ezt az is, hogy eket. az idén 4.4 millió forintot Csörgei Sándor igazgató fizetett ki a vállalat minősészólott arról is, hogy ebben gi felárként. Jóllehet más a politikai, gazdasági siker- évek gyakorlata szerint ben ugyanannyit le kellett vonnagy segítséget jelentett ni a gazdaságoktól a gyenge kormányunk jó mezőgaz- minőség miatt, mint amenydasági árpolitikája is. nyit más gazdaságoknak fiA tsz-ek a felemelt gabona- zettek a jobb minőségű terárak révén érdekeltté vál- mésükért. Az idei átlagos buták abban, hogy termésük zaminőség 80 kilogramm nagyobb részét az államnak hektoliter súlyt mutat, azonadják el. Jellemző, hogy 3 ban Makó környékén és Hód(Somogyiné felv.) A zákányszék! termelSsziivetke zeti csoportok gazdái is szívesen adták el gabonafeleslegeiket az államnak. Az apró, néhány mázsás tételekből több mint 20 vagon kenyérgabona gyűlt össze a községben. Képünkön: Vöneki Mihály, a Május 1. Tszcs tagja 7 mázsa rozsot ad át Köröm Sándor és Uorbás Mihály felvásárlóknak évvel ezelőtt Csongrád megyében a tényleges kenyérnapon át a földgáz ipari felhasználásának aktuális kérdéseiről Szegeden, a megyei tanács székházának nagytermében. A csütörtöki napon újabb előadásokra és korreferátumokra került sor. A délelőtti program első előadását Benes Zoltán, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt osztályvezetője tartotta a gáztüzelésű kazánok és ipari kemencék biztonsági kérdéseiről. Az előadáshoz Köteles Győző latl előnyök kiaknazásat. A tűzoltó százados mondott második javaslat a Nehézkorrcferátumot. Ezután ke- 'P3" Minisztérium illetékes rült sor Majoros Sándor- főosztályát arra kéri, hogy nak, az Országos Energia- az érdekelt hatóságokkal és gazdálkodási Hatóság osz- tarsadalmi szervekkel keztályvezetőjének előadására, deményezzék a földgázamelynek témája: a föld- tüzelésű berendezések bizgázfelhasználás gazdaságos- tonsagi előírásainak kidolságot javító paraméterei. E gozásat. témához dr. Forgó László A kétnapos szegedi ipari Kossuth-díjas, az Energia- foldgázankét Bencze Lászlógazdálkodási Intézet iroda- nak. az Országos Kőolaj- és vezetője mondott kiegészí- Gazipari Tröszt vezérigaztést. Nedea Ede, a KGM gató-helyettesének zárszavaTüzeléstechnikai Kutató In- val ért véget. Bencze Lásztézetének tudományos osz- 16 elmondta, hogy a szegetályvezetője az ipari kazánokhoz és kemencékhez szükséges égők helyes kiválasztásával foglalkozott előadásában, amelyhez Luzsa István, az ERŐTERV Együttműködés a szegedi és a losonci seprűgyár között Tavaly kezdődött a Sze- sonciak új, korszerű gyárat gedi Ecset- és Seprűgyár építenek, ahol a munkát kapcsolata a csehszlovákiai nagyban gépesítik. Ehhez a Losonc seprűgyárával. A tavaly felépült korszerű szeszegediek és a losonciak gedi seprűgyár sok vonatkoképviselői azóta kölcsönösen zásban jó példa. A seprűkétapasztalatcserére keresték szítésnél használt gépeket a fel egymást, hogy megismer- szegedi üzem műszaki gárjék a gyárak munkáját, az dája tervezte és „házilag" ott alkalmazott termelést. készítették el. Ez is megA losonci seprűgyár most nyerte a csehszlovákiaiak itt járt legutóbbi delegáció- tetszését, ja és a Szegedi Ecset- és Az együttműködésben van Seprűgyár vezetői aláírták a olyan elképzelés, hogy a székét üzem szocialista szakmai gedi gyár jövőre szőrkikéegyüttmüködési szerződését, szítőjéből a magyar külkeAz eddigi kölcsönös üzem- reskedelmi vállalat, az ARlátogatások is haszonnal jár- TEX útján meszelőkhöz szüktak. Éppen a csehszlovákiai séges szőrt szállít Losoncra, tapasztalatok alapján kíván- Terv az is, hogy a követják majd alkalmazni Szege- kező években a két gyár den a cirok kilóban történő dolgozói számára nyaranta kiadását a gépekhez. A lo- csereüdültetést biztosítanak. mezővásárhelyen 84 kilogramm hektoliter súlyú búzát is igen sokat mértek. A felvásárlás július 8-án kezdődött meg. Ezen a napon 75 vagon gabonát adMepkezdsdött a biokémiai vándorgyűlés di ankét igen nagy jelentőségű, s figyelembe véve az érdeklődő és részt vevő szakemberek számát, valamint az előadások színvonalát, országos konferenciának is beillett. Hangsúlyozta, hogy az ankét egyik jelentősége abban van, hogy nem csupán a földgáz ipari felhasználásának műszaki kérdései kerültek előtérbe, hanem a felhasználás gazdaságosságának problémái is. Tegnap délelőtt Szegeden, a szemklinika Korányi Sándor rakparti előadótermében több mint 200 résztvevővel megkezdődött a VIII. Biokémiai Vándorgyűlés. Dr. Tóth Károly egyetemi tanár, a vendéglátó SzegeLóránd nyugalmazott egyetemi tanárról, abból az alkalomból, hogy fél évszázada kezdte meg biokémiai kutatómunkáját, melynek számos eredményét ma is alkalmazzák. A tegnapi nap főreferádás Mihály Kossuth-díjas professzor, a Magyar Kémikusok Egyesülete biokémiai szakosztályának vezetőségi tagja tartott megnyitó beszédet. Elmondotta, hogy a szakosztály idén először pályázatot hirdetett , , . . . , fiatal, harminc éven aluli tak at a tsz-ek. AJegmaga- biokémikusok részére, hogy bekapcsolódjanak a tudodi Orvostudományi Egyetem tumát Udvardy Nagy Istrektora üdvözölte a ván- vánné, a Kőbányai Gyógydorgyűlést, majd dr. Geren- szerárugyár tudományos kutatási osztályának vezetője a konzervgyárban Á szegedi konzervgyárban megkezdődött a lecsógyártás. A naponta nagy rnenynyiségben érkező zöldpaprikát sokféle terméknél felhasználják. Készítik már a szen az idei terv 6 ezer tonna lecsó elkészítése. A paradicsomfeldolgo?ás most érkezett el a csúcshoz. Egyetlen nap alatt, pénteken, 45 vagonnal dolgoztak zakuszka alapanyagát is: na- fel. Arra számítanak agyár ponta 150—250 mázsa pap- vezetői, hogy a technikai rikahüvelyt tartósítanak, bővítés eredményeképpen hogy az őszi és a téli sze- naponta 50 vagon paradicsozonban is legyen munkájuk, mot rakhatnak üvegbe, mert a szovjet emberek köz- A csemegeuborka elrakákedvelt előételét, a zöldség sa a végéhez ért, a tervezett 1000 tonna helyett 1133 tonna csemegeuborka került A jelenlegi primőr gyárt- üvegekbe. Az őszibaracknál mány a lecsó, amelyhez most egy kis szünet követke ugyancsak sok zöldpaprikái használnak mennyiség belül 2 ezer mázsa, amely keverékkel töltött paprikát, akkor állítják c'-sze. zett, várják a később érő fel. A kezdő fajtákat, és arra számítanak, naponta körül- hogy több barackot dolgoznak fel, mint amennyit terkésőbb megduplázódik, hi- veztek. sabb csúcsot pedig július 21-én érték el, amikor reggeltől estig 522 vagon búzát és rozsot szállítottak be az állami raktárakba. Az idei gyors gabonabetakarítás soksok tanulsággal szolgál a jövőre is. Több tsz-ben például célprémiumot —i mázsánként 30—40 fillért — kaptak a kombájnosok a gabona tisztaságáért. Ezeken a helyeken a búzában levő ocsú és szemét még az 1 százalékot sem érte el. Így semmit sem kellett fizetni tisztításért a gabonafelvásárló és -feldolgozó vállalatnak. A gépek alapos felkészítése, jó karbantartása is jól segítette a gyors munkát, s lehetővé vált a szemveszteség minimálisra csökkentése. Nem egészen végleges adatok szerint a búza átlagtermése a megyében 14,3 mázsáig emelkedett, a rozsé 4,2 mázsával lényegesen alattfe maradt a tervezettnek. A tavaszi áradás közel 7 ezer hold gabonát teljesen elpusztított, mintegy 10 ezer holdat pedig erősen megrongált. Az érzékeny területi veszteségeket azonban helyrehozták a jó átlagtermések, A raktározás gondjaival is sikeresen birkóztak meg a vállalat dolgozói. Mindössze 800 vagon kenyérgabonát kellett szabadon, zsákfalak között fóliaponyvák alá helyezni. Bár az is igaz. hogy a stabil raktárak jelenleg 125 százalékos terhelés alatt állnak, a szabadban tárolt gabonát még az őszi esők érkezése előtt feldolgozzák. tartotta, s az utána elhangzott rövidebb előadások is (melyeket stenrilezett példányokban a hallgatók kézhez is kaptak) a mikrobiológia problémáiról szóltak. A további program szerint köze' 40 előadás mellett augusztus 19-én, a vándorgyűlés zárónapján kerül sor mányos kutatómunkába és Guba Ferencnek, a Fővárokongresszusokon is közre- si Biokémiai Intézet, docenműködhessenek. Közülük sének főreferátumára az hárman: Gráf László, a Budapesti Gyógyszerkutató Intézet, Hullán Lehel, a Kőbányai Gyógyszerárugyár munkatársa, valamint Tüske Márton, a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem hallgatója oklevelet, illetve pénzjutalmat kapott. Ugyancsak a megnyitó ünnepségen emléelektronmikroszkópia jelentőségéről a biokémiai kutatásban. A vándorgyűlés színhelyén, a szemklinika nagytermének előcsarnokában tegnap a fővárosi Labor Műszeripari Művek termékeit állították ki, majd délután a nagyteremben keztek meg dr. Jendrassik műszerankétot tartottak. Hetven tanfolyamot szervez a MEDOSZ A Mezőgazdasági, Erdé- tásban való részvételt. A biszeti ós Vízügyi Dolgozók zalmiak oktatása 32 üzemSzakszervezetének Csongrád ben önállóan, 17 üzemben megyei bizottsága tegnap, pedig összevontan történik csütörtökön ülést tartott, majd. Az alapszervezeti veamelyen az időszerű neve- zetők az SZMT tanfolyalési feladatokról, a szakszer- main vesznek részt, öt nagyvezeti oktatás következő vállalatnál megszervezik a tanévének megszervezéséről „szakszervezeti napok" rendtanácskoztak. és hoztak ha- szerét, ahol központi előtározatokat. adók tartanak előadásokat. Az elmúlt oktatási évben Ezek a vállalatok: a Hód44 tanfolyamot szerveztek, mezővásárhelyi és a Pankoahol közel ezer dolgozó ta- tai Aliami Gazdaság, a nult. A jövő tanévre áttér- Csongrád megyei Gépjavító nek a „Társadalmunk idő- Vállalat, a Kiskundorozsmai szerű kérdései" című politi- Gépjavító Állomás és az Alkai tömegoktatási formára, sótiszavidéki Vízügyi Igazs úgy határoztak, hogy 34 gatóság. üzemben 70 tanfolyamot A MEDOSZ megyei biszerveznek, körülbelül 1400 zottsága egy kiállításra való hallgató részvételével. fényképanyagot gyújtott öszA MEDOSZ megyei bizott- sze a Nagy Októberi S-zociaságához tartozó ' alapszerve- lista Forradalom 50. évforzetekben 1525 tisztségviselő dulójának tiszteletére. Ezt a tevékenykedik. A tisztségvi- fotókiállítást december 31-ig selők és a bizalmiak szá- eljuttatják a megye nagyobb mára is biztosítják az okta- községeibe. Alkotmánynapi megemlékezések A szegedi textilművekben tegnap ünnepi' megemlékezést tartottak, amelyen Budai István, at üzemi pártbizottság agit.-prop. titkára mondott beszédet. Az elmúlt időszakban nyújtott kiváló munkáért Móczán Lajos igazgató mondott köszönetet, majd Budai István előfonó művezetőnek, Csípő Ferenc fonó üzemvezetőnek. Sári Józsefné fonodái előmunkásnőnek, Fodor Ferencné lánccsévélőnek. dr. Rédei Ottó időelemzőnek. Lovászi István műszaki előadónak és Kovács Mihályné kalkulátornak átnyújtotta a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. Igazgatói dicséretben Faragó Bernát TMK-csoportvezető és Széles Sándor rendész részesült, jó tűzrehdészeti munkájukért huszonegyen kaptak rendkívüli előléptetést és pénzjutalmat. A kiváló dolgozó jelvényt huszonnégyen, az oklevelet harminchatan vehették át, összesen 586 dolgozó között 202 ezer 541 forint pénzjutalmat osztottak ki. A szegedi ruhagyárban ünnepi pártnapot tartottak, amelyen Berzsenyi Lajos, a vállalati pártbizottság titkára mondott beszédet. Az üzem féléves munkájáról Szabó Sándor főmérnök számolt be. A szabad pártnapon tízen a kiváló dolgozó jelvényt, huszonötén a kiváló dolgozó oklevelet vehették át, negyvenen 20 ezer forint pénzjutalmat kaptak. A Nagy Októberi Forradalom tiszteletére indított ruhagyári munkaverseny első félévében jó eredmények születtek; a feladataikat teljesítő szalagok 61 kiemelkedő dolgozója 20 ezer forint különjutalomban részesült. A szegedi kenderfonógyárban az üzem kitartó munkásait jutalmazták meg. Kardos János igazgató 41 dolgozónak 20 éves kendergyári munkáért az 7. fokozatú törzsgárdajelvényt és a vele járó 300 forint pénzjutalmat adta át. A második fokozatú jelvényben és könyvjutalomban 75 dolgozó részesült, a harmadik fokozatot összesen 85-en vehették át. Péntek, 1967. augusztus 18. DÉL-MAGYARORSZÁG 3