Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-09 / 160. szám

II KGST végrehajtó bizottságának ülésszaka Tájékoztató a tanácskozásról A KGST végrehajtó bizottsága 1967. július 5-től 7-ig tartotta Moszkvában 30. ülésszakát Az ülésszakon részt vettek: T. Colov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertaná­csának elnökhelyettese, Apró Antal, a magyar forradal­mi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, J. Balkov, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, D. Gombozsav, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, P. Jaroszewlcz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyet­tese, G. Radulescu, a Román Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnökhelyettese, M. Leszecsko, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, O. Simunek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányelnökének helyettese. A KGST és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság kormánya között fennálló egyezmény értelmében, amely szerint Jugoszlávia részt vesz a KGST szerveinek munkájában, a végrehajtó bizottság ülésszakán részt vett A. Grlicskov, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács tagja. A végrehajtó bizottság ülésszakán M. I/eszecsko, a Szovjetunió képviselője, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnökhelyettese elnökölt VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK1 A végrehajtó bizottság megvizsgálta azt a progra­mot, amelynek értelmeben összehangolják a KGST-or­szágok 1971—1975. évi nép­gazdaságfejlesztési terveit és ezzel kapcsolatban megfelelő javaslatokat fogadott el. Ezek előirányozzák, hogy a tervek összehangolását az országok kétoldalú tanács­kozások alapján, valamint sokoldalú alapon eszközlik. A tervek összehangolásá­nak elsősorban az alapvető termelési ágakat és a nem­zetközi árucsere lebonyolítá­sára hivatott szállítást kell felölelnie. Az összehangolás során figyelembe kell venni a tudomány és a technika fejlődésének távlatait is. A tervek kétoldalú alapon történő összehangolására Irányuló munkálatokat köz­ve uen ül az érdekelt orszá­gok fogják egymás között összeegyeztetni abból ki­indulva, hogy behatóan meg kell vizsgálni az országok által felvetődő kölcsönös ér­dekű problémákat. Sokolda­lú alapon fogják megvizsgál­ni és komplex módon ki­dolgozni az együttműködés­nek azokat az egyes gazda­sági problémáit, amelyek­nek kidolgozásához a KGST­országoknak érdekei fűződ­nek. E problémák megvitatásá­nak fel kell ölelnie a ter­melés nemzetközi szakosí­tásának, a kooperációnak, a szabványosításnak a kérdé­seit, egyes objektumok az érdekelt országok részéről történő építésének összehan­golását, a földtani kutatások terén való együttműködést, a tudományos és technikai együttműködés fejlesztését, a kölcsönös kereskedelem fejlődésének előmozdításá­val kapcsolatos kérdéseket A végrehajtó bizottság javasolta a KGST-országok­nak, hogy folytassanak tár­gyalásokat és 1970 II—III. negyedében kössenek kétol­dalú hosszú lejáratú kölcsö­nös áruszállítási egyezmé­nyeket az 1971—1975. kö­zötti időszakra, továbbá az erre irányuló készség ará-' nyában — más gazdasági együttműködési egyezménye­ket, számolva a népgazdasá­gi tervek összehangolása céljából végzett munkálatok eredményeivel. A KGST állandó gépgyár­tási bizottságának javaslatai alapján a végrehajtó bizott­ság javaslatokat fogadott el gumi- és műanyag-feldolgo­zó berendezések gyártásának szakosítására és javasolta, hogy az érdekelt országok 1967. végéig vagy kétolda­lú megegyezés alapján meg­állapítandó időre kössenek szerződéseket (egyezménye­ket) gumi- és műanyag­feldolgozó berendezések gyártásának szakosítására, illetve kereskedelmi egyez­ményeket (szerződéseket) ilyen szakosított berendezé­sek szállítására. A végrehajtő bizottság ülésén megvizsgálták a KGST pénzügyi és valuta­gazdálkodási állandó bizott­ságának tájékoztatóját a gaz­dasági együttműködés nem­zetközi bankjanak 1966. évi tevékenységéről. A végrehaj­tó bizottság megállapította, hogy az említett időszakban a bank munkájában ered­mények mutatkoztak. A végrehajtó bizottság jóváhagyta a KGST építés­ügyi állandó bizottságának beszámolóját az 1966-ban végzett munkáról. Megálla­pította: a bizottság az el­múlt időszakban egy sor fontos munkát végzett an­nak érdekében, hogy az építkezésben az építő és sze­relőmunkálatok szervezésé­ben, továbbá az építőanyag­gyártásban és az építkezés gépesítésében tovább fej­lessze a tudományos és műszaki együttműködést A végrehajtó bizottság cél­szerűnek tartja, hogy a bi­zottság további munkájában a figyelmet olyan javaslatok kidolgozására összpontosítsa, amelyek az építkezési mun­ka szélesebb körű és jobb gépesítést az ipari beruházá­sok egyes tervezési munká­lataiban az érdekelt orszá­gok kooperációját, valamint az építkezési munkálatokat irányító elektronikus számí­tógépek széles körű alkalma­zását érintik. A végrehajtő bizottság megvizsgálta és pozitívan ér­tékelte a KGST mezőgazda­sági állandó bizottságának 1966. évi munkáját. A bizottság kellő figyelmet fordított arra, hogy az ér­dekelt KGST országok kö­zött kialakítsa az együttmű­ködést oly módon, hogy azok kicseréljék a műszaki fejlesztésben, a vetőmag-ne­mesítésben, a műtrágya-féle­ségek hathatós felhasználá­sában és a talaj termőképes­ségének növelésében, a nö­vényvédelemben, az öntözés­ben és a lecsapolásban, a komplex gépesítésben, vala­mint a mezőgazdaság-fejlesz­tés más időszerű kérdéseiben szerzett tapasztalataikat. A végrehajtó bizottság Ja­vasolta a bizottságoknak, hogy a figyelmet azokra a feladatokra összpontosítsák, amelyek a KGST országok 1971—75. évek közötti idő­szakra szóló mezőgazdaság­fejlesztési tervei előkészíté­se és összehangolása folya­mán vetődnek fel, valamint arra, hogy tanulmányozzák, értékeljék ki és cseréljék ki egymás között a legjobb ter­melési tapasztalatokat, vala­mint a tudományos és a technikai vívmányokat. Egyetértett a végrehajtó bizottság a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság kormányának azzal a javaslatával, hogy terjesszék ki JSZSZK-nak a KGST keretében fennálló együtt­működését a villamos ener­gia kérdéseire ls. A kérdések megvitatása a végrehajtó bizottság ülé­sén a barátság és a kölcsö­nös megértés légkörében folyt le. i-í'v.iB'.ü. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 57. évfolyam, 160. szám Ara: 80 fillér Vasárnap, 1967. július 9. SZEGED AZ ONNEPI HETEK ELŐTT E héten csúcspontjához érkezett a lel­készülés a rohamosan közeledő Szegedi Ünnepi Hetekre. Az első kiemelkedő ese­ményre ugyanis már alig egy hét múlva, szombaton sor kerül. Aznap nyílik a Sze­gedi Ipari Vásár és Kiállítás. Azt követő­en szombaton, július 22-én, a Dóm téren szólalnak meg vo harsonák: a Hunyadi László bemutatójával megkezdődnek a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai. A játékok életében tegnap zajlott le egy igen jelentős esemény: ünnepélyesen fel­avatták a korszerűsített színpadrendszert. Alábbi tudósításaink az ipari vásár elő­készületeiről és a szabadtéri színpadava­tásról számolnak be. Befejezés előtt a paviSonváros A világossárga drótkerítés mögött, amely a Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás te­rületét határolja, egyre szí­nesebb, mozgalmasabb kép fogadja a látogatót. Nagy igyekezettel folyik a munka a születő pavilonok körül. Kapunyitás július 15-én. A szorgalom és szervezés bizonyítékaként már áll a pavilonok legtöbbje Megtör­tént az egyetlen állandó ki­állítási csarnok műszaki át­adása is. A Fáklya mozi szomszédságában álló im­pozáns, új építmény 400 négyzetméteres területére a Budapesti Bútorértékesítő Vállalat „költözik" majd be. A korszerű világítás fényé­nél modern bútorokat Lát­hat majd a közönség. Befejezés előtt áll a ta­nácsi vállalatok pavilonja, amely a kiállítás egyik leg­mutatósabb létesítményének ígérkezik. Külön nevezetes­sége, hogy külföldi vendéget is fogad; a Panonia Nyom­da, a Szegedi Nyomda sza­badkai testvére is helyet kap benne. Az építőipari technikum tágas udvarán egész pavi­lonrendszer tárul a nézelődő elé: itt „csinálnak szállást*' a szegedi EMERGÉ gumi­gyár termékeinek, de itt ké­szül a szegedi élelmiszeripar „triójának" — a konzerv­gyárnak, a paprikafeldolgo­zónak és a szalámigyárnak — a közös csarnoka is. Jól haladnak a munkálatok; a már kész szövetkezeti pavi­lon 360 négyzetméter alap­területű helyiségében is nagy a sürgés-forgás. Az üvegek mögött itt már a díszítőele­mek is megjelentek. Tető alá hozták már a Magyar Kábelművek kiállí­tási helyiségét is a Deák Fe­renc utcában. Szomszédságá­ban érdekes építmények: mint mesebeli mézeskalács­házikók sorakoznak a Láda­ipar" Vállalat úgynevezett erdei típusú vikendházai. A képcsarnok helyiségei­ben szintén mozgalmas kép tárul a látogatók elé: a föld­szinten a Pamutnyomóipori Vállalat és más textilipari üzemek termékeinek készítik elő a helyet, az első emeleti falakon pedig már ott virí­tanak a hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár, fölira­tai. A képcsarnok második emeletén az üveg- és porce­lánkiállítás talál majd ott­hont. A többi pavilonban, ter­mekben is nagy buzgósággal folynak az előkészületek. Egyre jobban kibontakozik a kiállítás képe. Ez a kép töb­bet, nagyobbat, érdekesebbet ígér minden korábbinál. Felavatták az ú] szabadtéri színpadot Tegnap délelőtt 11 óra rád megyei tanács vb el- sein felül a központi szervek után felharsantak a Dóm nökhelyettese, valamint a hathatós támogatására, téren a szabadtéri játékok város párt- és állami veze- anyagi és erkölcsi segítségé­fanfárjai és mintha csak tésénék,- kulturális életének re is szükség volt. előadás lett volna, három- több képviselője. Ott voltak — Azok a művészek, és szór egymás után fölhang- az új színpad tervezői és az (rolytatás a 3. oldalon.) zott a játékok közismert építésben résztvett tíznél is szignálja, a „Szeged híres több vállalat képviselői, város'' néhány első taktu- A jobboldali színpadfeljá­sa- rónál összegyűlt résztvevők A fanfárok hangja nem előtt Arvai József, a városi valami különleges délelőtti tanács vb elnökhelyettese előadásra szólította a néző- mondott avató beszédet Rá­két, de mégis különleges és mutatva a Szegedi Szabad­jelentős eseményre. Az újjá- téri Játékok nagy jelentősé­épített színpad átadására gére, hangoztatta, hogy került sor. A felhangzó szig- 1959-ben a színpad és a nál ennek az ünnepélyes ak- technikai berendezés egyré­tusnak a kezdetét jelezte. sze ideiglenes jelleggel ké­A szabadtéri játékok fej- szült, s bár több olyan meg­lődésének ezen az újabb ál- oldás, mint például a han­lomásán résztvett dr. Biczó gosítás, kitűnően bevált, a György, a Szeged m. j. vá- korszerűsítés és a véglegesí­ro&i tanács vb elnöke, Ba- tés mégis évek óta követel­logh István, Deák Béla, az mény volt. A megvalósítás MSZMP Szeged városi vég- tényleges lehetőségei azon­rehajtó bizottságának tágjai, ban csak az elmúlt eszten­a pártbizottság osztályveze- dőre értek meg. Ehhez a tői, Hantos Mihály, a Csöng- város vezetőinek erőfeszíté­Összehívták az ország­gyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 13. paragrafusa 2. bekezdésa alapján az országgyűlést 1967. július 12-re, szerda délelőtt 11 órára összehívta. Befejeződtek a szovjet-francia megbeszélések Georges Pompidou fran­cia miniszterelnök moszkvai hivatalos látogatása sorárt szombaton délelőtt találko­zott Alekszej Koszigin szov­jet kormányfővel. Megbeszé­lésük egy órán át tartott, Ezt követően a francia mi­niszterelnököt Leonyid Brezs­nyev, a SZKP Közp>onti Bi­zottságának főtitkára is fo­gadta. Brezsnyev és Pom­pidou baráti megbeszélést folytatott a jelenlegi nemzet­közi helyzet, valamint a szovjet—francia viszony né­hány időszerű kérdéséről. Pompidou a Szovjetunió­ban tett ötnapos látogatása befejezésével szombaton re­pülőgépen Moszkvából eluta­zott Párizsba. (A franciami. niszterelnök látogatása al­kalmából folytatott szovjet —francia megbeszélésekről kiadott záróközleményt la­punk 2. oldalán ismertetjük ) (Liebmann Béla felvétele) Az átadás ünnepélye, pillanata: Aryal József (középen) átvág­ja a színpad feltárójának lépcsői felett kifeszített szalagot. A képen jobbra dr. Tari János igazgató, balra Horváth Mi­hály, a játékok igazgatóhelyettese Kádár János ftradfa az iraki pártküldöttséget Kádár János elvtárs pén- zet és a nemzetközi körű­teken fogadta az Iraki Kom- rnunistá mozgalom időszerű rnunista Párt küldöttségét, kérdéseiről. A meleg, elv­amely Nazim Ali elvtárs, társi légkörű találkozón KB-titkár vezetésével ha- részt vett Pullai Árpád, a zánkban tartózkodik. A ta- Központi Bizottság titkára, lálkozó során eszmecserére Garai Róbert, a KB külügyi került sor a nemzetközi hely- osztálya helyettes vezetője. iipró JSntal hazaérkezett Apró Antal, a Miniszter- Moszkvából, a KGST végre­tanács elnökhelyettese szom- hajtó bizottságának 30. ülés­baton este hazaérkezett szakáról. Pártdelegációnk Belgiumban A Belga Kommunista Párt tagjának, a Társadalmi Központi Bizottsága meghí- Szemle szerkesztő bizottsága vására Benke Valériának, a vezetőjének vezetésével Magyar Szocialista Munkás- szombaton pártküldöttség párt Központi Bizottsága utazott Belgiumba. Ülés! tartott az MSZMP szegedi Járási bizottsága Szombaton délelőtt a me­gyei tanács Rákóczi téri székházának nagytermében kibővített ülést tartott az MSZMP Szeged járási bi­zottsága. Csápenszki István elvtárs, a járási pártbizottság első titkára tartott tájékoztatót az MSZMP Központi Bi­zottságának 1967. június 23-i üléséről. Az ülésen résztvett és felszólalt Fehér Lajos elv­társ, a Csongrád megyei pártbizottság tagja is. Fel­szólalt a vitában Kanalas Sándor elvtárs, a deszki Kossuth Tsz elnöke, Király József elvtárs, a sándorfal­vi Béke Tsz párttitkára, Vőneki János elvtárs, a rú­zsai Juhász Gyula Tsz párt­titkára és Busa Vilmos elv­társ, a járási pártbizottság tagja, a kisteleki Szovjet— Magyar Barátság Tsz elnö­ke.

Next

/
Thumbnails
Contents