Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-11 / 136. szám

fl „nép tábornoka" - a „nép írója" Zalka Máté halálának 30. évfordulóján Harminc esztendeje, hogv Zalka Máté, az akkor már nemzetközi hírnevű hadvezér és politikus, a spa­nyol polgárháború „Lukács tábornoka" hősi halált halt az aragóniai fronton. Legendák övezték szinte kezdettől fogva ezt az életet, közkézen szállongó-alakuló meseszerű történe­tek — mert legendás volt maga az élet is: a fantá­zia csak azt nagyította fel, látta el népmesei színek­kel, ami a valóságban is nagyszerű, páratlanul szép forradalmári példamutatás volt Tizenkilenc esztendős fejjel a világháborús forgatagba került fiú az elkövet­kező két évtizedben sok embernek való élményt, kivé­teles tapasztalatot élt meg: a Nagy Október vonzása számára olyan indító energiát jelentett, amely halá­láig erőt, adott új meg új, néha valóban emberfeletti vállalkozásaihoz. A doberdói és volhiniai világhábo­rús csaták, majd a szibériai, krasznojarszki fogság volt az a kohó, ami a félig gyerekfejjel otthonról el­került önkéntesből kommunista forradalmárt formált és újabb, de most már világnézete parancsára vállalt harcokra ösztönözte őt. Ömaga így ír e lázas, érlelő időszakról, a történelem felgyorsult menetéről „... előbb pacifista lettem ... azután pedig ... antimilita­rista. A hadifogságban ismertem meg a szocialista esz­méket... Internacionalista lettem. A polgárháború sok győzelmét és vereségét éltem meg ezredemmel". A hőstettek, amelyekről annyi legenda született, a Scsetikin szibériai partizánseregében való harcok, az uráli, ukrajnai, krimi ütközetek sora. a perekopi erőd bevétele, a diplomáciai futárszolgálatok és még annyi minden más részvállalás a szovjet munkás-parasztál­lam védelmében egy szocialista világnézethez eljutott, hamar öntudatra ébredt forradalmár logikus-szükség­szerű cselekvése volt. Az ekkor szerzett élmények, megrázkódtatásoknak zuhataga adja témáját írói műveinek, a novellák szá­zainak — .épp 07. idén jelent meg Az éneklő börtön címmel összegyűjtött kiadásuk — a Jeruzsálem című allegóriának, amelyben a magyar hadifoglyok szenve­dő panaszát és lázongó keserűséget még a XIII. szá­zadi keresztes vitézek ajkára adja az író, majd az érett nagyhatású alkotásoknak is. A frontélet, a háborús nyomorúság realista színképe, a kaland és humor szí­nein át érzékeltetett írói tanúságtétele szélesebb kör­ben is ismert Doberdó című regénye, melyet 1932—36 közt alkotott; a polgárháború kavargásának, a bolsevi­kok történelmet alakító elszántságának és a magvar internacionalisták tetteinek eposzét, pedig A bolygók visszatérnek című két kötetes, monumentális regényé­ben teremtette meg. Séezeket Zalka hol csaták közti szünetekben, hol pártmunkája, államigazgatási fel­adatai, vagy kolhozszervezői tevékenysége közepette alkotta elsődlegesen azzal a szándékával, hogy el ne mulassza méltó monumentumát állítani a 17 utáni f egy vertén yek n ek'. Életművének fémjelét Igazán sok minden meg­adhatja, de alighanem mindenekelőtt spanyol polgár­háborús szereplése az, ami csúcspontja Zalka eddigi tetteinek, s betetőzi életútját. Madrid védelme a 12. Nemzetközi Brigád élén 19.36 novemberében, a jaromai diadal 1937 elején, a guadalajarai helytállás 1937 már­ciusában — ma már a nemzetközi munkásmozgalom legszebb lapjaira tartoznak. Ekkor érdemelte ki vég­képp azokat a szavakat, amellyel Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt mai főtitkára — egykor Zalka egységének politikai biztosa — búcsúzott a „nép tá­bornokától" és a „nep írójától": „Nagy hősünk előtt utolsó tiszteletadásként min­den spanyol harcos, a szabadság minden önkéntes ka­tonája meghajtja a nagy harcokat és nagy győzelme­ket látott zászlókat. De Lukács tábornok nevében, harcban elesett nagy hősünk nevében, azonnal fel is emeljük zászlóinkat, hogy ismét harcba vigyük azo­kat abban a történelmi küzdelemben, amelyet a spa­nyol nép. szabadsága es függetlensége védelmében, az egész haladó emberiség jövöjenek védelmében viv". f. 1. Városiasodás és köztisztaság Nagy számok — kis lehetőségek az igényes helvbeli lakosság is el kell Szegeden 370 ezer négy­zetmeter útfelület tisztítását, jogos kifogásait 620 ezer négyzetméter park- fogadni terület gondozását, több mint egymillió egynyári vi­ránpalánta ültetését végzik a városgazdálkodási vállalat dolgozói. Tavaly csaknem 100 ezer köbméter szemetet „Lenézett munka" A városgazdálkodási válla­lat vezetői — lehetőségeik munkát. Tavaly országos ér­tekezlet volt Szegeden a nagyvárosok szemétproblé­máiról: ott. hangzott el. hogy elsőrendű teendő a köztiszta­sági alkalmazottak szociális helyzetének megjavítása. Nem kell messzi menni a példákért, az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlová­szállítottak ki a városból s a szemét mennyisége évről év- hatarata ''"belül -"Snt ,s az új re nő. A köztisztasági felada­meg is tesznek, hogy a la­ietek alagsorában már úgy­tok végzéséhez 4 mosó-locso- kos,ság ^ legyen elégedve nevezett kommunális góCP­* - 3 1?,™°' 1 ut~ a munkájukkal. Vereksze­sepro 6 Kuka, 5 felpormentes nek ho„v mdg töbh gepük Csepel gépkocsi, s fi—B lovas ]egyen (máju, közepén kap. kocsi all a rendelkezésük- fak egy üj Kukát), a maxi­re. A köztisztasági alkalma- rnumig srófoliák a béreket, zottak tervezett letszama . ,„ ... , , hogv meg tudják fizetni 140 az idénymunkás park- miinkásaikat s végre meg. gondozoke 85. A terv szerin- szűniön a nagyarányú fluk­ti létszámnál azonban lo- Ulació A pártszervezet és a 15 szazatokkal mindig keve- s/Aks7Ar,-ezet a munkafegye­sebben vannak s különösen lem megszilárdításáért, a ... „u , . . az úttisztítók között sok az közérdekú munka megszeret- étkezőhelyiség idős, csökkent nvunkakepesse- *•• gű dolgozó. A gépek kezelőit tetőséért tesz erőfeszítéseket. . , , Mindezen igyekezetnek kiveve nagy a szama azok- azonban kevés, alig észreve­nak, akik csak par hónapra, het6 erodményei vannak. Je­átmenetileg vállalkoznak er- lenlpg ]S úttisztítóval van re a munkára, aztán ott hagyják a vállalatot. Különö­sen jellemző ez a nehéz fi­zikai erőkifejtést kevesebb, mint kellene, pe­dig ez a hiány két. Széchenyi tér méretű terület tisztítati kat létesítenek. A régebbi városrészekben pedig ..kiste­lepeket" építenek. Ezeken a helyeken — egymástól 1000 —1200 méter távolságra — mindazoknak, akik közterü­letek takarításával, parkok, utak építésével és gondozá­sával foglalkoznak, s akik a kiszolgáló gépeket vezetik, kezelik, fürdő, öltöző, WC, és melegí­tő konyha áll rendelkezésük­re. Az is az igazsághoz tar­tozik, hogy az említett or­szágokban a köztisztasági dolgozók megbecsülése, nél­külözhetetlensége egyes szak­munkások bérénél jóval ma­gasabb fizetésben jut kifeje­zésre. A valamikor ott is le­nézett munkát ezáltal emel­ték szakmai rangra. igénylő laoságát okozza, szemétrakodásnál (egy-egy "A köztudatban is, * hi­rr u i . - - „„ , ., vatalos szervek intézkedéséi­Kuka-kisero 30-40 kilo- ben ,, több megbecsülést métert gyalogol munkát tel- kellene kapni ennek a jesítve naponta!) x az út- munkának" — mondják a . i/rii • tisztításnál, ahol egy dolgo- vállalatnál. Termelési érte- mi€lODu! Hozzá kell fogni kezleteiken a dolgozók szájából is gvskran elhang- Utópia-e minálunk mind­terület takarítása hárul. Az z;k hogy amit ők csinálnak, oz* Csak azért tűnhet Uta­zóra 8 ezer négyzetméternyi adatokhoz még annyit, hogy a rakodók 1800—2000, az út­tisztítók 1500, a parkgondo­zók pedig 1350 forintot ke­resnek átlagosan havonta. Az előírt munkakörökben a dol­gozók .téli és nyári munka- zók hátrányos helyzete leg­az „lenézett munka" Silány körülmények De a köztisztasági dolgo­ruhát, illetve lábbelit kap­nak. A lakosság jogos igénye S a városban sok bírálat, kifogás éri a köztisztasággal foglalkozók munkáját Leg­inkább a teli és az esős év­szakokban. de megfelelő idő­járási körülmények között is rendszertelen a szemét el­szállítása, főleg a külső vá­rosrészekből. A piacok kör­élesebben szociális ellátotti ságuk csaknem abszolút hi­anyában mutalkozik. Azok, ziónak. mert eddig sokat vá rakoztunk s nem tettünk lé­nyegeset e komoly problé­ma enyhítéséért. Azt is le­hetne mondani, hogy vá­rosiasodásról beszélünk, de a 1 egei em i bb szükséglétéiről elfeledkeztünk — vagy nem futotta pénzünkből — az ur­banizációnak. Szeged nagy­várossá fejlődése minden jel akik reggelenként a Pacsirta szerint meggyorsul már a utcai központi telephelyről következő évtizedben. Ez a indulnak munkába s estefe- körülmény nem enged meg lé oda térnek: vissza látszólag öbW 30_40 évvel e^iöttl elonyosebb helyzetben van­nak, mint az egész napot ut- felfogást es módszereket. S (ón töltő dolgozók. Pedig en- ezek között nem is lehel nek a telephelynek mintegy utolsó a köztisztaság szerve­zett és korszerű feltételei-5 300 dolgozója részéi* egy 5 (öt!) négyzetméter alapterü- , . , létű fürdőhelyiség, egy 25 n€k fokoza,°8 megteremtese. iVégyzetméternyi öltöző s egy körülbelül 30 embert befo­gadó ebédlő van csupán. A városgazdálkodási vállalat­Knndorosi János Kisteleki hírcsokor (Tudósítónktól.) Ebben az évben a községi tanács 140 ezer forintot fordított a köz­ség főutcáinak parkosításá­ra és szépítésére. Az ősz folyamán a négy főutca parkjaiban 5 ezer rózsatövet ültettek. A rózsatövek vi­rágba borultak, s esténkónt a község új „színfoltjába" gyönyörködhetnek a sétálók. Régi óhaja van teljesülő­ben a Kistelek és környé­ke gázfogvasztó közönségé­nek. A Kistelek és Vidéke Körzeti FMSZ szakemberei ezekben a napokban dol­goznak a gázcseretelep ter­vein. Az elképzelések szerint a jelenlegi TÜZEP-telepen lesz a 600 palack cseréjére alkalmas cseretelep, mely megoldja Kistelek és kör­nyékének -palackcsere prob­lémáját. A cseretelep üzem­behelyezésére a tervek sze­rint július 15-én kerül sor. Magyar—Szovjet Barátság Vadásztársaság alakult kis­teleki székhellyel. Az alaku­ló gyűlésen az 54 vadászból álló társaság egyhangúlag a Magyar—Szovjet Barátság nevet vette fel, és úgv dön­tött, hogy az eddigi Balás­tya székhelyét Kistelekre cserélik fel. Az átszervezést a vadászterület tette indo­kolttá. A vadásztársaság el­nökévé Sári Sándort válasz­tották meg. Ebben az évben is meg­rendezik a kisteleki szövet­kezeti napokat. A tervek sze­rint a háromnapos rendez­vénysorozatra augusztus 18— 19- és 20-án kerül sor. Az FMSZ szakemberek. tsz, agrár-szakemberek tanács­kozására, mezőgazdasági- és helyiipari kiállítások rende­zésére kerül majd sor. A rendezvénvsorozat csúcspont, ja augusztus 20-án lesz: ün­nepi aratófelvonulást, béke­nagygvűlést rendeznek majd. Ez alkalomból Kisteleken vendégszerepel az ideiglene­sen Magyarországon állomá­sozó Szovjet Hadsereg köz­ponti művészegyüttese. Bálán Miklós Drága és veszélyes poharazgatás — Kérem, én csak egy ke- zsai Népszabadság Tsz Zeto- veszélyességére ismételten vés Casino rumot ittam, rónak vezetését átengedte figyel meztették és óva intet­rnert nagyon náthás voltam egv alkalommal társának, ték, hogy valahol is így vi­— védekezett a rendőrség Gárgyan Józsefnek. Tőle ko- selkedjen. Ez az ügy is 600 szabálysértési előadójánál rabban ittas vezetés miatt forintjába került, ennyire Huszár Antal. Rúzsa. Szege- vonták be a jogosítványt, s bírságolták. di üt 24. szám alatti lakos, a bíróság akkor 3500 forintra A felsővárosi vendéglőbe „„„, büntette. Most 400, illetve két jó ismerős, Tóth Imre — Akkor viszont nem kel- , . , , , , . T ti, lett volna motorkerékpárral 500 forintjukba került a sza- es Jene. Imre Szeged Het­közlekednie,. Rum helyett ba ysertes es az erről smlo vezér utca 46 illetve .33. t«m a gvógyszer sokkal jobb és határozatot megküldik mun- alatt, lakosok tertek be po­nWr'nh tett volna kahelvuknek. mint ahogyan harazgatni. A nagyfroccso­a többiek esetében is ezt te- ket egymás után gurigattók Huszár Antal ezer forint szjk bírságot kapott és 1. számú ... , . . H Az ittasság okozta ügyek tárgyalásának még dehogy is van vége! Ma is, mint mas nveken, a viliamosmegallok nak nincs módja társbérlete kozeleben s az epítkezések miatt rekonstrukcióra, szoci­mellert sok az utcai szemet, alis létesítményeinek böví­a TisZa-híd tisztasági alla- lésére (nem beszélve arról, pota csaknem mindig ki- )10gv saját gépeiket az utcán vanni valót hagy maga utan. kénytelenek tartani és javí­S bár az ország más rárosai- tani is) ból. külföldről ide látogatók Dehát az úttisztítók még a aitalanos velemenye szerint telephelyi dolgozóknál is szép, csinos a mi Szegedünk, rosszabb körülmények között ••annak. Mivel nincs tisztál­kodási lehetőségük, sem a villamoson, sem az autóbu­szon nem utazhatnak mun­ka végeztével szennyezett ruhájukban, amit szintén riem válthatnak, mert nincs hol. Pedig sokan közülük a város széléről és a környék­beli községekből járnak munkahelyükre. Kányán szemlélték már megbotrán­kozással. hogy az úttisztító déli harangszókor rákönyö­köl a szemétgyűjtő edényre s hozzáfog szalonnázni? De­hát ő nem tehet mást: a negyedosztályú büfében sem szolgálják ki. A munkakörülmények te­szik hát elsősorban lenézet­té az úttisztító, a szemetes ellenőrző lapját bevonták 8 hónapra. S vele együtt ezen a napon még több rúzsai lakos állt ittas gépjárműve­zetés miatt Pusztai Margit van * hadnagy és Márki András alhadnagy, szabálysértési előadok előtt. Vontatóval le, s egy idő múlva már jól álltak és a csapos nem szol­gálta ki őket újabb itallal. Erre hangoskodtak és dur­tárgyalási napokon, ezekből ván szidalmazták a felszol­legtöbb. A statisztika ga,ot- Az cetnek szemtanu­szerint az alkohol az ember legnagyobb ellensége. Leg­többször annak hatása alatt közlekedtek, maid betértek követnek el bűncselekme­sörózni a falu kisvendéglőé- nyeket. tanúsítanak garazda be Sipos Dezső. Szűcs László maga tartóst, vétenek a koz­és Móra András Rúzsa. 308, rend és a közbiztonság el­Tanva 353., illetve 65. szám len. Szegeden a Boszorkóny­ja volt egy rendőriárőr is. s a helyiségben többen meg­botránkoztak a két „cimbo­ra" magatartásán. Botrányokozó részegségü­ket körömszakadtáig tagad­ták, csak akkor húzódtak össze kisebbre, amikor a ta­núk szemtől szembe bizonví­a'atti lakosok. S mint kide- konyhában ittassága miatt (ottak. Akkor már nem volt rűlt. nem is első esetben ját- nem szolgálták ki Horváth szottak így a maguk és má- Réla. Szeged, Kertész utca sok életével, testi épségével, 75. szám alatti lakost. Oda­A bírságot is a cselekmény ment egv általa ismeretlen ismétlődéséhez szabták. Hár- ember asztalához és el akar­nian fizetnek — nem egyenlő ta előle inni a sört. A ven­arányban — 3800 forintot. Drága poharazgatás volt. Ugyancsak rá.iárt most a dég emiatt szólt neki. mint ahogv az ilyen magatartást bárki más is kifogásolta rúd a rúzsai szabálysértőkre, volna. Horváth a méltatlan­mert még mindig odavslósia- kodó vendeget gyomron kat. szólítanak be a tárgya- ütötte. lasra. Vecsernyes Jenő, a ru- Cselekménye társadalmi egy tiltakozó szavuk, viszont sokallották, hogy fejenként 260 forintra bírságolták őket. Az elsőfokú tárgyalás után fellebbezhettek volna. Szá­molgatták is. hogy az milyen eredménnyel zárulna. Aztán letettek erről a szándékuk­ról. Tartottak attól, hogv ma­gatartásukat másodfokon sem bíráljak el enyhébben, s netán a bírságot megemelik. L. F. Elkészült az új hangverseny­évad programja Elkészült a filharmónia jövő évi 1967—68-as évad­jának műsorterve. A Szegedi Nemzeti Színházban többnyi­re vasárnap délelőttönként sorra kerülő „A" bérleti so­rozat első koncertje a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom évfordulója alkalmából ünnepi műsor lesz. A szegedi Bartók Béla zenekar Komor Vilmos vezényletével Mu­szorgszkij Hovanscsina című operájának előjátékát, Pro­kofjev: Klasszikus szimfóni­áját és Hacsattirján Hegedű­versenyét játssza, Várnagy Lajosnak, a zenekar koncert­mesterének közreműködésé­vel. E. G. Mantici személyé­ben először jár Szegeden ku­bai karmester, s november­ben Ravel—Brahms—Debus­sy műsort dirigál. December­ben Kodály emlékhangver­seny lesz, ahol Vaszy Viktor a szegedi zenekart és a Ze­Növekszik a mirelit fejadag Hatvan esztendővel ezelőtt került ki a hűtőüzemekből, épült fel Budapesten az or- 1960-ban már 12 ezer tonnát szág legnagyobb hűtőháza, szállítottak, s ebben az esz­amel/et 1950-ben nagyobbí- tendőben több mint 40 ezer tani és korszerűsíteni kellett, tonna élelmiszer hagyja el Azóta újabb és újabb hűtő- hűtőházainkat, 1970-bén 70 házak épültek: ezeket első- ezer tonna hűtött élelmiszert sorban romlandó élelmisze- készítenek, rek termelésére és gyorsfa- Magyarországon mindin­gvasztott élelmiszerek táró- kább kedveltek lesznek a lására használták. Tavaly mélyhűtött élelmiszerek, már 3 milliárd és 500 millió gvorsan növekszik a fogvasz­forint értékű élelmiszert tá- tás. Egy évvel ezelőtt még roltak, illetve tartósítottak a ..csak" 0.9 kilogramm volt a hűtőipar tárházaiban és ter- ..hazai fejadag", az idén elö­melöüzemeiben. 1950-ben reláthatólag 10 dekával csak 790 tonna élelmiszer emelkedik. nebarátok Kórusát, Kardos Pál, a szegedi Tanárképző Főiskola nöi karát vezényli. Januárban svájci hegedűmű­vész, Blaise Calame mutat­kozik be Szegeden Beetho­ven-koncerttel, februárban bolgár karmester, Konstantin Iljev vezényli a szegedi zene­kart. A műsorban Bartók III. zongoraversenyét Szegedi Anikó játssza. Az ismét Sze­gedre látogató Jeanne Marié Darré önálló zongoraestet ad. A további koncerteken Sza­latsy István, Sándor János, Lukács Ervin ós Vaszy Vik­tor vezényel. Sirokay Zsu­zsanna Mozart zongoraver­senyt, Antal Imre Schumann a-moll koncertjét, Perényi Miklós Lalo Gordonkaverse­nyét játssza, a Benkó Zoltán —Nagy István zongorista pár műsorán Bach versenymű szerepel. A hangversenyeken mai magyar szerzők szimfo­nikus művei is helvét kaptak. Elhangzik majd Szabó Ferenc Lírai szvitje. Járdányi Pál utolsó műve, a Vivente e mo­riente, valamint Farkas Fe­renc Furfangos diákok cí­mű szvitje is. A kamarabérleti sorozatok­ban i.s neves külföldi és ha­zai művészek látogatnak Sze­gedre. Október 29-én Zara Doluhanovn. a kitűnő szov­jet énekesnő lép fel a Tisza Szálló nagytermében. A B­sorozathan Riccardo Odnopo­soff osztrák hegedűművész, Virágh Endre orgonaművész, a varsói hegedűverseny győz­tese. valamint a szegedi ka­marazenekar kapott helyet. A C-bérlot tulajdonosai az Egyesült Államokban műkö­dő Magyar Vonósnégyest, a Kardos Pál vezette szegedi főiskolai kórust. Itehotka Gá­bor orgonaművészt és a Bar­tók vonósnégyest hallhatták. inai tiniu* ah.magyarország 9

Next

/
Thumbnails
Contents