Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-28 / 150. szám
Közéletünk hírei LOSONCZI PAL FOGADTA A KOREAI PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉGET Losonczi Pál, a Népköz- nak tagjával, a Legfelsőbb társaság Elnöki Tanácsának Népi Gyűlés Elnökségének elnöke kedden délelőtt az alelnökével és szívélyes eszOrszágház Munkácsy-termé- mecserét folytatott a deleben fogadta a koreai parla- gációval. menti küldöttséget, élén Li A küldöttség ezt követően Jang Ho-val, a Koreai Mun- ellátogatott a Beloiannisz kapárt Politikai Bizottságé- híradástechnikai ©árba. PARTKÜLDÖTTSÉGÜNK MOSZKVÁBAN A Szovjetunió Kommu- vezetésével pártküldöttség nlsta Pártja moszkvai vá- utazott Moszkvába A küluí„z döttség részt vesz azon az ros, bizottságának meghívá- ünnepségeni „melyet a szovsára Németh Károlynak, az jet hatalom fennállásának MSZMP Politikai Bizottsága 50. jubileumi évében Moszkpóttagjának, a budapesti va és Budapest barátságépártbizottság első titkárának uak szentelnek. áTADTA MEGBÍZÓLEVELÉT A JSZSZK ÜJ NAGYKÖVETE Losonczi Pál, a Népköz- válaszolt, majd a na©követ társaság Elnöki Tanácsának bemutatta Losonczi Pálnak elnöke kedden fogadta Géza a kíséretében megjelent Tikvicki rendkívüli és meg- munkatársalt. Az Elnöki Tabatalmazott na©követet, a nács elnöke ezután szívélyeJugoszláv Szocialista Szö- sen elbeszélgetett a Jugovetségi Köztársaság új ma- szláv Szocialista Szövetségi ©arországi na©követét, aki Köztársaság na©követével. átadta megbízólevelét. Az új na©követ a beszél geA megbízólevél átadása- tést követően megkoszorúzta kor beszédet mondott, mely- a ma©ar hősök emlékműre az Elnöki Tanács elnöke vét MAGYAR—CSEHSZLOVÁK TARGYALAS Kedden délelőtt a Parla- tár©alásat A ma©ar delement épületében megkez- gáclót dr. Ajtai Miklós, a ,, . _„_ „r „ Minisztertanács elnökhelyetd ód tek a ntá©ar-csehszlo- ^ R csehszlovák deleg4_ rák gazdasági és műszaki- ciót oidrich Cernik, a csehtudományos együttműködési szlovák Minisztertanács elbizottság 6. ülésszakának nökhelyettese vezeti. Több export, nagyobb választék Június közepéig 101,3 százalékra teljesítette második ne©edévi tervét a Szegedi Ruhagyár. Az első három hónapban is eredményes munkát végeztek, s í© sikerrel tehettek eleget szállítási feladataiknak; belkereskedelmi kötelezettségeiket 105,6 százalékra, a külkereskedelmieket pedig 111,5 százalékra teljesítették. Mindezt hatékonyan segítette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére indított jubileumi verseny. A termelékenység 6,6 százalékos emelkedése öszszefügg a brigádmozgalom megizmosodásával is. Az eddigi munkacsapatokhoz újak is felzárkóztak, héj új szocialista címért küzdő brigád alakult ebben az időszakban 100 taggal; az ő vállalásaik is jelentősen hozzájárultak a mennyiségi és minőségi javuláshoz. Előzetes számítások szerint a vállalati intézkedések és a szocialista munkaverseny együttes ereje idén számottevő túlteljesítést eredményez majd. Többet ©ártanak hiánycikkekből, például az orkánkabát „télies" változatából 20-23 ezernyi ráadás Ígérkezik. Minte© 6 millió forint értékű export túlteljesítésre is számítanak a ruhagyáriak. Korhad!- „tilalomfák" Az ásotthalmi erdők mélyén e© ér húzódik, az ér két oldalán, a „gáton" az idők folyamán hosszan elnyúló házsor épült. így született Gátsor, távol a községtói, a forgalomtól, de a szelíd természet anyaölében. Földje szegényesen termő, sok tanyalakó a Dunántúlra meg a Tiszántúlra eljár dolgozni, s naponta va © hetente hazatérnek a családhoz, mint a gólyák a fészekbe. TANYAKÖZPONT LESZ-E? I Csalogatták a gátsoriakat a felszabadulás után kulturáltabb környezetet ígérő falvakba, városokba De csak kezük munkáját ajánlották — szívüket nem. Inkább — mint Prometheusz a tüzet az istenektől — maguk is „ellopták" a falvaktól a civilizáció e©-egy rügyét és elültették az erdők övezte házsoron, ho© na©ra nőjjenek, mint a fák. Két éve villanyt gyújtottak Gátsoron, majd háztartási gépeket, rádiókat, televíziókat vásároltak. S ho© házuk tájáról elűzzék a szegénységet, kertjeikben es a tszcs közös földjein szőlőt és gyümölcsöst telepítettek. Elhatározták, ho© az iskola szomszédságában kultúrháznak is megfelelő irodaházat építenek. Hiába tiltotta be a tőrvény a tanyai fészekrakást, a tanyák e©re szépültek, fiatalodtak, sőt újjászülettek. Inkább megfizették a büntetést. Ma is épülnek házak Gátsoron, s gazdáik mindmáig pénzbírsággal róják le a „törvénysértést". Amolyan korhadó „tilalomfa" Itt a házépítést tiltó rendelkezés. Az élet, a megélhetés, a földművelés érdeke e©aránt amellett szól: tanyaközpont rang illeti Gátsort AZ ÉLET, A GAZDÁLKODÁS INDOKOLJA Gyermek- és ifjúságvédelmi munkáról tárgyalta II. kerületi tanács ülése X szegedi II. kerületi ta- zatilag fejezte ki a tanács a legtöbb javaslat. Felszóaács tegnap kedden délelőtt elismerését a ©ermeg- és laltak: Golden Györ©, Nagy 9 órakor Pántya Józsefnek, ifjúsá©édelmi albizottság József, Oláh Károly, Pásztor u végrehajtó bizottság elnö- jól szervezett, eredményes Albert Solymosi Lajos, Síkének megnyitó szavaival munkájáért is. pos József, Gombai Mihály, kezdte ülését A vb.-elnök A másodilk napirenden Csányi János, Lőrincz Istüdvözölte az ülésen megje- szereplő tanácsi és végre- ván, Süli István, Egri Istvánlent Lacsán Mihályné or- hajtó bizottsági 4 évre szó- né, Hajnal László, Soós Kászággyűlési képviselőt, majd 16 munkaprogramot a ta- rolyné, Czirok Józsefné, javaslatára Móczó Istvánné nácsülés elfogadta. Sztanics Béla, Sarnyai Isttanácstagot választották a Végül előterjesztésekre, ván, Laczkó Istvánné, Ratanácsülés elnökéül. interpellációkra került sor. dics Sándor, Daróczi István.. Közérdekű, főleg kommuná- né, Gábor Ferenené és KoNapirenden szerepelt a u. Ug problémákról hangzott el hón Pálné tanácstagok. kerület gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységéről, s az ezzel kapcsolatos feladatokról szóló jelentés, amelyet Pásztor Albert tanácstag, az erre a célra kijelölt ideiglenes bizottság elnöke terjesztett elő. A jelentésben foglaltak szerint jó kapcsolat alakult ki az elmúlt években a tanács illetékes szakigazgatási szervei, a városi, járási rendőrkapitányság ifjúságvédelmi osztálya, s az ezen a területen működő különböző bizottságok és albizottságok között. A munka eredményeként a nyilvántartott veszélyeztetett gyermekeik és a fiatalkorú bűnösök száma az utóbbi időben nem emelkedett. Az arra rászorult fiatalokat társadalmi aktívák patronálják, s javaslataik alapján részesítik pénzbeli segélyben az egyes családokat. A jelentés az eddigi munka hiányaként jelölte meg néhány ipari üzemben az ifjúsá©édelmi tevékenység elhanyagolását, u©anakkor jó példaként említette a Minőségi Cipő©árban és a városgazdálkodási vállalatnál végzett hatékony ifjúságvédelmi munkát A vitában Lacsán Mihályné, országgyűlési képviselő, Szabó Mihály, Radics Sándor, dr. Várkonyi László, Soós Károlyné, Sarnyai István, Daróczi Istvánné, Solymosi Lajos, Kondorosi János, Gábor Ferenené, Nagy József, Hajnál László, Csányi János, Nagy László, Sípos József tanácstag, Pántya József vb.-elnök, dr. Kerepesi József vb.-titkár, Krasznai László, a m. j. városi tanács művelődésügyi osztályának általános iskolai tanulmányi felü©elője, Varga Gusztáv, a rendőrkapitányság ifjúsá©édelmi osztályának munkatársa szólalt fel. A vita után a tanácsülés a jelentést elfogadta és több határozatot hozott HatároTudósok együttműködése Tudósok küldöttsége ér- rö6ére nőtt azoknak a tudo- cionalistáknak a Na© Ok* kezett hétfőn Buda- mányos témaköröknek szá- tóberi Szocialista Forradapestre, amint ezt lapunk ma, amelyeket együttesen lom idején végzett munkátegnapi számában jelentet- oldanak meg a két ország ját ismertetik, tük. tudományos intézetének Hatékonyan együttműködAz idén ötvenéves szocia- munkatársai. Az elhatáro- nek a szovjet és a ma©ar lista Szovjetunió olyan ki- zást tovább mélyítette a biológusok, orvosok, fiziolóválóságai, mint a kutatási is- Kölcsönös Gazdasági Se- gusok, biokémikusok is. kólákat alapító elméleti és gítség Tanácsának felhívá- A közelmúltban a Maalkalmazott matematikában, sa, amelynek alapján 1963- ©ar Tudományos Akadémia példaadó munkája elismemechanikában egyaránt ki- ban a két szocialista ország váló eredményeket elért M. akadémiai intézetei együtt réseként több szovjet akaV. Keldis, a Szovjetunió Tu- munkálkodnak a technikai, démikust, így P. N. Fedományos Akadémiája Le- tudományos problémák doszejevet, nin-díjas elnöke, a kvan- egész során, tumrádiófizika egyik megalapítója, a laserek és maserek kutatója, a Lenin- és húsz-huszonöt alkalommal nyint, Nobel-díjas N. Bászov, a küldi képviselőit magyarormarxista—leninista filozófia szági tudományos tanácskovilághírű tudósa, P. Fedo- zásokra, ugyanakkor legszejev, a Szovjet Tudomá- alább ötven rendezvényére Tudományegyetem díszdoknyos Akadémia alelnöke, s a hívja meg a magyar kuta- torává avatják a nálunk tar Szovjet—Magyar Baráti Tár- tókat. S még e© tény: je- tózkodó küldöttség vezetőjét, saság elnöke. Tisztelettel fo- lenleg a Szovjetunió tudogadták a hazai tudomány mányos intézményei és a munkásai a kémiai techno- Magyar Tudományos Akalógia és az ezzel kapcsola- démia intézetei negyven tu2 nak tagjává választották"— tos ipari ©akorlat kitűnő- dományos és népgazdasági mások mellett — Rusznyák ségét, N. Zsavoronkovot, a szempontból egyaránt fontos István és Erdey-Grúz szerves szintézis, a ©ó©- kérdés megoldásán dolgoz- bor akadémikusokat szerve©észeti kutatások és nak közösen, a fiziológiailag aktív anya- A sikeres együttműködés gok kémiájának nagyra be- kiragadott példája: a MaN. N. Szemjonovot, N. M. Vinogradovot, A Szovjetunió Tudomá- A. N. Nyeszmejánovot, K. I. nyos Akadémiája évente Szkrjábint, M. M. DubiA. M. Szamarint és másokat tiszteletbeli tagjává választott. E hét szerdáján pedig az Eötvö6 Lóránd M. V. Keldis akadémikust Ugyanakkor a Szovjetunió Tudományos AkadémiájáTijVapjainkban a tudományos eredmények, incsült szakemberét, N. Ko- ©ar Tudományos Akadémia formációk soha nem látott csetkovot és a matematikus filozófiai intézete és a buGelfand professzort az ele- dapesti Eötvös Lóránd Tu©arapodásának korát éljük — és elképzelhetetlen. mi részek kvantumelméleté- dománye©etem szerzői kol- hogy e© szakterület vagy nek tekintélyét, a ma©ar lektívája, valamint a Szov- akár e© ország tudósai önRiesz Frigyes ú©nevezett jetunió Tudományos Akadé- maguk képesek megbirkózfunkcionálanalízis irányzatá- miája filozófiai intézetének ni mindazokkal a feladatoknak folytatóját munkatársai Magyarország kai, amelyeket napi munKeldis és tudós társai- címmel együtt irtak fejeze- kájuk felvet. A siker előnak jelenléte alkalom tet A marxista—leninista fi- feltétele a mind szélesebb e© rövid áttekintésre. Szám- lozófia és szociológia a Szov- körű együttműködés, egymás vetésre a szovjet és a ma- jetunióban és az európai eredményeinek megismerése, ©ar tudományos élet eddi- szocialista országokban cí- e©más gondolatainak tergi, eredményekben gyümöl- mű közös kiadvány részére, mékeny cseréje, csöző kapcsolatáról, a mun- Jó a kapcsolat a szovjet és Az alkotók nem nélkülözkában mutatkozó fejlődő a magyar jogászok, történé- hetnek egyetlen információt, együttműködéséről. Évről év- szek, fizikusok, nyelvészek, tudományos eredményt sem. re mind gazdagabb a két irodalomtörténészek között Ez a kapcsolat még indokolnemzet tudósainak közösen is. Az elmúlt években e©üttanulmányozott probléma- tesen állították össze ázotabb, érthetőbb és helyénvalóbb a baráti országok tikája. Ma már olyan prob- kat a dokumentumokat, tudományos körei között. lémákon dolgoznak közösen, amelyek a magyar internamint a számítástechnika kérdései, a kozmikus térség kutatása a Föld mesterséges szputnyikjainak segítségével, a természetes és élettanilag aktív ve©ületek kémiája, a polimerek ve©tana, a félvezetők fizikája. A Szovjet Tudományos Akadémia és a Ma©ar Tudományos Akadémia 1958ban kötött együttműködési e©ezményt. Ettől kezdve az elmúlt esztendőkben ötszöLászló Miklós A környék 350 gazdáját az E©etértés Tszcs tömöríti, 2600 holdon gazdálkodnak. Megfogant, sőt gyümölcsöt érlel a na©üzemi földművelés első vetése: 170 hold közös telepítésű szőlő és gyümölcsös ígér na©obb munkalehetőséget a jövőben. — Jövő évben újabb 20 hold szőlőt és 30 hold körtét meg kajszibarackot telepítünk — újságolta Berta József, a tszcs elnökhelyettese. A beszélgetésbe bekapcsolódó Kiss Mátyás főkönyvelő és Ábrahám Sándor fiatal agronómus azzal érvel a gátsori tanyaközpont létjogosultsága mellett, hogy 2600 hold művelését végző gazdákat nem fuvarozhatják naponta a több mint tíz kilométerre levő Asotthalomról. És mi lenne az itteni házakkal, kertekkel? Távlatokban gondolkozva is azt súgja a józan ész és a gazdálkodás íratlan törvénye: le©enek helyben a termelők. HOGYAN DÖNTENEK? A községi tanács vezetői hasonlóképpen vélekednek: — A járási tanácshoz elküldtük kérésünket, ho© Gátsort, Kissort és Kőrösért emeljék tanyaközponti rangra. Gazdasági szükséglet ez. Gátsoron arra az 500 méteres útszakaszra, ahol a villany van, zárt települést létesíthetünk, minte© 300 lakóház csokrosodhat itt — ma©arázta Makra János vbtitkár. (Amíg az engedélyt nem kapják meg, kénytelenek bírságolni a házépítőket.) A járási tanács építésiközlekedési csoportja továbbította az ásotthalmiak (és a többi hasonló községek) kérését a me©etanács illetékes osztályára. — Osztályunkon most vizsgálják felül a kérések jogosságát. Általában elismerjük, ho© szükség van tanyaközpontokra, talán Gátsor is ide tartozik. A me©etanács ülése dönt és továbbítja javaslatát a felettes szervekhez — tájékoztatott Szabó József, az építési-közlekedési és vízü©i osztály vezetője. AZ ERDŐ TÖRVÉNYE SZERINT Persze a szétszórt tanyáknak rendre be kell húzódniok a gátsori „centrumba''. Az új házak építése azokban a házsorokban engedélyeztessék, ahol a villany kínálja a „civilizációt". Az ásotthalmi erdők törvénytelen ©érmékét nem lehetett — mint fecskefészket az eresz alól — papirosízű törvényekkel elhessenteni a tájról. A konok, mély ©ökerű emberi ragaszkodást másfajta törvények táplálták: a lét. A táj szülöttel azt vallják: az erdő sem messzezúgó kiáltással, hanem életerős hajtások növesztésével szüli újra önmagát. Balogh Ödön (MTI Foto — Molnár Edit felvétele) Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Keldis akadémikus, a szovjet tudósküldöttség vezetője Ülést tartott az SZMT elnöksége Tegnap délelőtt Szegeden ülést tartott a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának elnöksége. Napirendi pontként először Hajas Lászlónak, az SZMT közgazdasági bizottsága vezetőjének tájékoztatóját — Az uj prémiumrendszer tapasztalatai az állami helyiipari vállalatoknál — vitatták meg és fogadták el. A beszámoló megállapította, hogy fejlődés jellemzi a prémiumgazdálkodást Emellett azonban számos fo©atékosságot ts feltár; hatékonyabbá kell tenni a premizálást, következetesebben kell érvényesíteni az érdemek jutalmazását, nem lehet olyan esetben is prémiumot fizetni, amikor a feladat teljesítése egyszerűen munkaköri kötelessége a dolgozónak, vezetőnek. Ezen a téren mind na©obb szerepet kell szánni, illetve vállalni az üzemi szakszervezeti bizottságoknak. Élénk és tartalmas vita alakult ki az idei SZOT tüzelőakció beindításáról es eddigi tapasztalatairól. A tüzelőellátással kapcsolatos problémákat 120 társadalmi ellenőr vizsgálja meg. A javaslatokat az SZMT elemzi, majd továbbítja a TÜZÉP illetékeseihez. Szerda, 1967. június 28. dél-magyarország 3