Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-27 / 149. szám

Hz ENSZ-közgyfHés ülésszaka folytatta a vitát Husszein jordániai uralkodó felszólalása Magyar 1dó szerint hétfőn szovjet kormány álláspont- ideje, hogy az ENSZ el­délután 16 órakor megnyílt iát a közel-keleti válsággal döntse, mit kíván tenni e a közel-keleti válsággal fog- súly® és robbanékony hely­.. j, . -u Ezután a vitát felfuggesz­lalkozo surgos, rendkívüli tették A tanácskozást húsz xt megoldasara - mondot­ENSZ-közgyűlés hétfői ülés- órakor folytatták. ta­szaka. A délelőtti ülésén ez az esti ülés első fel- Hosszasan ecsetelte a jor­első felszólaló Katri nepáli szólalója Husszein jordániai dániai menekültek problé­küldött volt, aki állástfoglalt uralkodó volt, aki a nap fo- máját és mint mondotta — a közel-keleti probléma meg- lyamán érkezett meg New ha a világszervezet nem cse­oldásának olyan formája Yorkba. lekszik gyorsan, hatásosan, mellett, amely „elfogadható Sajnálkozását fejezte ki akkor a menekültek száma lenne mindkét fél számára", afelett, hogy a Biztonsági megkétszereződhet. A következő felszólaló Albá- Tanács nem Ítélte el azon­nta külügyminisztere Abírálta naj az izraeli agressziót és az Egyesült Államok és nem követelte, hogy az izra­Nagy-Britannia közel-keleti eltek vonuljanak ki a meg­politikáját és kifogásolta a szállt területekről. — Itt az élvezhesse gyümölcseit 1 Villáminterjú Kilenc telt ház a szabadtérin Biztonsági intézkedések st £11 fi/ hon Riad táviraía ŰZ CHRUdil as ENSZ főtitkárához 0 Kairó (AFP. AP) Június 19-től 24-ig 2402 Az Egyesült Arab Köz- menekült érkezett a Szuezi társaság hatóságai hétfőn csatorna nyugati partjára és több biztonsági Intézkedést _ mint az EAK külügymi­foganatosítottak. Ezek közé nisztere hangsúlyozza — ez tartozik, hogy — a diploma- a szám naponta növekedik, ták biztonsaga érdekében - # Bagdad (MTI) a külföldi missziók tagjai Juszef Zuajen, a Szíriai külön engedély nélkül nem Arab Köztársaság miniszter­hagyhatják el Kairót és elnökc hétfőn egy szíriai nem látogathatnak az or- küldöttség éién Bagdadba szág nagyvárosaiba. Ugyan- érkezett. Megvitatja az ira­ozen biztonsági intézkedések w vezetókkel a közel-keleti keretében hétfőn kilenc helyzetet és a két állam órányi időtarta mrt lezárták erőfeszítései összehangolásá­a kereskedelmi repulogepek nak kérdéseit. előtt a kairói nemzetközi repülőteret. # Damaszkusz (Renter) Mahmud Riad az EAK A vasárnapról hétfőre külügyminisztere újabb táv- virradó éjjel kivégezték iratot intézett U Thant Szelim Hatumot és Badr ENSZ-főtitkárhoz tiltakoz- Dzsumát, a szíriai hadsereg ra a gazai palesztinai lakos- volt őrnagyait akiket egy ság kiutasítása ellen. szíriai katonai bíróság go­A távirat, rámutat arra, lyó általi halálra ítélt, mi­hogy Izrael tovább folytat- vei a legutóbbi közel-keleti ja a gazai övezet paleszti- háború idején visszatértek nai lakosságának elüldözé- Szíriába és összeesküvést sét és ezzel folytatja az ag- szőttek a kormány megdőn­rassziót az arab nép ellen, tésére. Brotcn elismertei Izrael volt a támadó Erkölcstelen dolog lenne megengedni, hogy Izrael az alkudozásokat előnyös hely­zetben kezdje meg, s ezzel agressziójának — mondotta Husszein. A közgyűlés ülése még lapzártakor tartott. Egyre nő az érdeklődés a szabadtéri játékok iránt. Nemcsak az érkezésüket jel­ző román, jug®zláv, len­gyel, osztrák, német, olasz vendégek, nemcsak a sza­badtéri naptárban feljegy­zett különvonatok, autóbu­szok bizonyítják ezt, ha­nem — konkrét bizonyság­darab eladható jegyből már 61 ezer 555 elkelt. Ebben ki­lenc teltházzal is számolni kell. — A darabok közül me­lyek vonzottak teltházas ér­deklődést? — Már mindegyik. A Hu­nyadi László június 22-i, a Hamlet június 29-1, a Moj­í London (MTI) Brown brit külügyminisn­végződött volna, ha az arab légierő csapott volna le el­» ™ ^ r ,, sönek, s ha arab hadseregek ter hétfőn az alsóházban az . . T_rnpl ENSZ-ben elhangzott be- ^entos iró"eteit aW<or mi széde miatti támadásokra ^KfAST válaszolt Bírálói azt kifogá­solták. hogy Izrael területi követelései ellen foglalt ál­lást Brown a vita hevében a kővetkezőket mondotta: — Ha a háború fordítva mondtak volna a hódítás út­ján szerzett területek ál­landó megtartásáról? E kijelentésével Brown el­ismerte az alsóház előtt, hogy Izrael légiereje csapott le elsőnek. A Német KP legális működésééri 0 Bonn (MTI) Herbert Wehner összné­metügyi miniszter, a bonni kormány egyik legtekintélye­sebb tagja nyilvánosan ál­lást foglalt a Német Kom­A Német Szociáldemokra­ta Párt — folytatta Wehner — helyesnek tartaná azt, hogy a kommunista párt le­gálisan működhessék, munista Párt működésének amennyiben kötelezi magát üjraengedélyezésének érde- a törvények betartására. kében. A Feuerreiter cimű nyugatnémet katolikus il­lusztrált folyóiratnak adott nyilatkozatában kijelentette: a német népnek semmit sem árthat az, ha a kommunista pártot engedélyezik és a ve­le folytatott vitát nyilváno­san bonyolíthatják. Wehner kijelentései feltű­nést keltettek, mert bár nem hivatalosan több vezető bon­ni politikus is hasonlóan nyilatkozott már. nyilváno­san es volt az első állás­foglalás. Gyorslista a II. Békekölcsön 1967. első félévi húzásáról (Folytatás az 1. oldalról.) Sorozat az.—(Sámic 6727 6747 6752 6756 6764 6772 6788 201—0300 501—0600 201—0300 401—0500 301—0400 501—0600 001—0100 Sorozat 6788 6793 6797 6798 6806 6812 6821 6822 6866 sz.—azámlg 701—0800 601—070O 001—0100 401—0500 201—0300 201—0300 401—0500 301—0400 701—0800 Sorozat 6871 6893 6895 6908 7134 7153 7155 7156 7162 ar..—szim I* 801—0900 901—1000 501—0600 001—0100 601—0700 601—0700 601—0700 401—0500 701—0800 A eynrslista közvetlenül a liúzás után készült, ezért »t esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A kisorsolt kötvények beváltását július 7-én kezdik meg az OTP fiókjaiban es a postahivatalokban. (MTI) hazautazott 0 Varsó (MTI) Józef Cyrankiewicz, a Len­gyel Népköztársaság minisz­terelnöke, aki az ENSZ sür­gős, rendkívüli közgyűlésé­nek ülésszakán részt vevő lengyel delegációt vezette, hétfőn visszaérkezett Var­sóba. Cyrankiewicz megszakítot­ta útját Berlinben. A len­gyel miniszterelnök tájékoz­tatta az NDK vezetőit az ENSZ-közgyűlés munkájáról. fiz amerikai légierő folytatja támadásait 0 Saigon (AFP) Az amerikai légierő va­sárnap és hétfőn folytatta offenziváját Vietnam északi és déli részében. Vasárnap este teherautó-konvojokat bombáztak a VDK déli csücskében. Folytatódtak a támadások az úthálózat és a hidak ellen is. A B—52-es amerikai ne­hézbombázók hétfőn reggel újabb támadást intéztek Dél-Vietnam legészakibb körzete ellen, a demilitari­zált övezettől közvetlenül délre. ként — egy sűrűn gépeitje- szejev-együttes július 30-1, a lentés. a Dóm téri műsorok Don Carlos augusztus 13-1 eladott jegyeiről, teltházai- előadásán számolhatunk ról. Tari Jánost, a szabad- máris telt házzal, téri játékok igazgatóját kér- — Es amire nem lehet fe­deztük meg az eladott je- ™et ^pni? „,. — A Cigánybáró. Mind a gyek számáról. • négy el6adására megvették — A mostani arany maris már a jegyeket. nagyon jó. A Í00 ezer 284 J. A. KÉPERN VŐ A nagybácsi álma Dosztojevszkij életművé- telén marad. Dosztojevszkij nek rendhagyó darabjaként mesteri leckét ad, miként le­konferálta a bájos bemon- het kurta eseményszálra fel­dónő szombat este A nagy- fűzni egy torzóban maradt bácsi álma tv-játék változa- társadalmi réteg panopti­tát Már önmagában a rend- kunifiguráit, s exponálni — hagyó szó is bizony® ran- ha rövid szobajelenet erejé­got, előkelő minősítést je- ig is — az új generáció lent, sót manapság általa- szemléletmódjában jelent­ban 'egy másik kifejezéssel kező ellentmondást. Ezek a emlegetik együtt: kísérlet, fiatalok lázadnak ugyan az Mert ami rendhagyó, az etikai korrupció ellen, az ér­egyúttal kísérlet, s a kettő zések tisztaságát vallják, elég erős ahhoz, hogy vala- mint századokkal korábban mely darab iránt fokozott irodalomba került elődeik, érdeklődést keltsen. de lázadásuk enervált, kö­D®ztojevszkij műve azon- vetkezetten, s tudat alatt ban nem kísérlet, s ha tu- valahol már utánozzák dunk látni szereplőinek tel- megmosolygott, lenézett elő­kébe, együtt hangolódni az deiket aprólékos műgonddal vég- A tv-adaptáció kitűnően zett pszichológiai analízis sikerült, ami dicséri Zolnay hitelével — kiderül, még Vilmos, a dramaturg Szántó csak nem is rendhagyó. Erika, a rendező Horváth Épp olyan döbbenetes, tra- Jenő munkáját és a szerep­gikus és kegyetlenül őszin- löket — Dayka Margitot, te, mint amilyennek ismer- Feleky Kamiit Drahota jük a nagy or®z író egész Andreát Sinkó Lászlót, Sze­művészetét. A csinosító mes Marit, Kállai Ilonát —, mázt, komédiázó köntöst vi- akiknek neve önmagában is szonylag könnyen, első érin- elég biztosíték a sikerre. tésre lepattintja az irodal­mi értés és megértés ábécé­je, s nemcsak az emberöltő­vel előttiből visszamaradt idióta vén-herceg színe előtt vetkőzik ténylegesen negli­zsére a kisváros pénzsóvár asszonyainak nyüzsgő-suso­gó Erynnis-csapata, ha­nem az egész környezet, társadalom és erkölcs mez­N. I. Baíeüvizsga a színházban A Juhász Gyula művelő­dési otthon balettiskolája hagyomány®an számol be esztendős munkájáról nagy­közönség előtt a Szegedi Nemzeti Színházban. Ez tör­tént vasárnap délelőtt is a nyári kánikula ellenére zsú­folt nézőtér: papák, mamák, rokonok, ismerősük érdeklő­désétől kísérve — nagy si­kerrel. Alkalom nyílik ilyen­kor kicsik, nagyok számára a fellépés izgalmaihoz ed­ződni, nyílt kártyákkal ját­szani, hiszen az órákon meg­botló lépéseket, eltévesztett sorrendet, sutára kerekedett mozdulatokat még megiga­zítja a tanárnő kedves-tü­relmes hozzáértése, fáradha­tatlan szorgalma, de itt ko­moly koncentráció szüksé­ges: minden tevedés vég­eredmény, nincs korrigálási lehetőség. Talán jobban izgult szín­falak mögött az iskola ve­zetője, M. Kádár Andrea, aki több mint felszáz pár balettcipő mozdulataiért szurkolt felelősséggel. Pe­dig izgalomra alig tehetett oka: alapos, lelkiismeretes munkát végzett. Ezt igazol­ta a kétrészes műsor színes­sége, kinek-kinek méretre, korára szabott táncok, balet­tek koreográfiai ötletessége. Tetszett a tervszerű, tartal­mas keretjáték is, a sokol­dalú zenei összeállítás és a műsor második részében lá­tott tánctörténeti tabló — Markó Leó munkája, ógö­rög fátyoltánctól századunk „modern" táncait bemutató charlestonig, blues-ig terjedt a sor, ahol apró gyöngy­szemként kapott ízelítőt a publikum gáláns scherzók­ból a biedermayer valse­mazurból, a bécsi couplet­ből, keringőből, polkából, galoppból. Kisebb kamara­zenekar kíséretével, melj-nek hangszereseit Tóth Sándor, Markó Leó, Lajos István és Kis Guczi György voltak A jelmezeket gazdag képzelő­erővel Boga Aranka iparmű­vész tervezte. Zongorán kí­sért Bárkányi Pál és B. Sim­kó Teréz. Bírósági ítéletek FELVETTE MAS FIZETÉSÉT Társadalmi tulajdon elleni Szegedi Gyufagyárban. A csalás bűntette miatt állt a fizetési jegyzéken megha­Csongrád megyei bíróság rnisította munkatársa nevét, előtt Rózsa István büntetett s a pénztárban felvette an­előéletű, Kiskundorozsma, nak fizetését. A kárt ugyan Rákóczi utca 22. szám alatti megtéríttették vele, a csa­lakos. Korábban súly® testi lásért háromhónapi szabad­sértés miatt ítélték el hat- ságvesztésre Ítélték, ame­hónapi szabadságvesztésre, lyet börtönben kell letölte­melyet próbaidőre felfüg- nie. Kötelezték a korábban gesztettek. Ezután követte el kapott szabadságvesztés, a újabb bűncselekményét a 6 hónap letöltésére ls. ROKONÁVAL ERŐSZAKOSKODOTT Gajodi József 47 éves, vetni. A dulakodásban az Szeged, Sándor utca 4. szám asszony sérüléseket szenve­alatti lak®t erőszakos nemi dett. Gajodi Józsefet a közösülés kísértete bűntette Csongrád megyei bíróság miatt vonták felelősségre, jogerősen 1 év és 3 hónapi Egy alkalommal felkereste szabadságvesztésre ítélte, s egy rokona különváltan élő mellékbüntetésként 3 évre feleségét, s ital hatása alatt eltiltotta a közügyek gya­eröszakot akart rajta elkö- koriásátói. MEGVERTE AZ ÜJ UDVARLÖT Zádori István 24 éves, zetben többször is megtá­Szeged, Kazinczy utca 12. madta és megütötte, majd szám alatti lak®, akiről az amikor a lány és az udvar­orvosszakértők megállapítot- lója eltávoztak, utánuk ment. ták. hogy korlátoltan beszá- A leány lakásán követelte mítható, korábban sikkasz- azokat a tárgyakat, amelye­tás és közveszély® munka- ket korábban ajándékként kerülés miatt 8 hónapi sza- vásárolt. A leány anyja badságvesztést kapott, ame- nyújtófával támadt Zádori­lyet feltételesen felfügg®z- ra, miközben a volt „anyós­tettek. Udvarolt egy lány- jelölt" lába kisujját törte, nak, akivel később szakított. Zádorit a Csongrád megyei Egy alkalommal azonban a bíróság garázdaság miatt szegedi rendelőintézetben jogerősen négyhónapi sza­összetalálkozott a leánnyal b ad ságvesztésre ítélte és kö­és annak új udvarlójával, telezte a korábban kapott Zádori a fiút a rendelőinté- büntetés letöltésére is. Uton az új SZOT üdülőhajó Kétezren építették, ötez- jó m®ókonyháját gépesftet­ren üdülnek az új üdülőha- lék, vasalóhelyisége, orvosi jón. A magyar hajógyártás rendelője, hatalmas.' korsze­történetében először történt rü konyhája százszemelves meg, hogy a szokás® egy- éttei-me, presszója, kártya­évi építési Időt hat hónapra szobája biztosítja az ulasok rövidítették: első üdüló- kényelmét, szórakozását. A vendégei a legjobb hajó- presszóban televízió és ze­építők lesznek, ott töltik negép is rendelkezésére áll szabadságukat 'a SZOT „Szo- az üdülőknek. A hajó egyik cialista Forradalom 50" el- legszebb része a tat emeleti nevezésű üdülóhajó fedélze- panorámaszalonja, ahonnan tén. Ezt követően hatnap® hatalmas üvegablakon át tá­utakat terveznek az új ha- rul az utasok elé a dunai jón Bratislavába, Bécsbe, az táj. Szép időben a fedéize­Al-Dunára és háromszor tíz- ten napozni, zuhanyozni le­nap® utat ugyancsak az Al- het, akiknek pedig olvasás­Dunára. A szakszervezeti hoz van kedvük, könyvet üdültetésben részesülő be- kölcsönözhetnek a könyv­utaltak választhatnak olyan tárból. útirány között mint Belg- A szakszervezeteknek c 32 rad—Russe—Csernovoda— , . , Constanza—Mamaia—Efória, T'10 f°nnt® koltseggel fel. illetve Belgrád—'Turnu-Se- épített új üdülőhajója egy­verin—Herkul®fürdő, Giur- egy idényben — tehát már f!rB,Uk™r ,Nvov1- idén is _ mintegy öt* Sad. A kikotőkbol autóbusz F7Prr„, ,„.. . , ,. , , viszi az utasokat a távolab- ezerrel töhb beutalt száiná­hd jug®zlSv és román vá- ra nyuJt kedvezmény® nya­r®okba, üdülőhelyekre. At- ralást. halad a hajó a Duna csodás _ szépségű szakaszán, a Ka­zán-szoroson ós a Vaskapun. A bratislavai út részvevői kirándulnak autóbuszon a Kis-Kárpátokon át Vörös­kővárba és Pöstyén gyógy­fürdóhelyre. A bécsi útra je­lentkezők megtekintik Bécs nevezetességeit: a Vár®i parkot, a Belvedere palotát, a sehőnbrunni kastélyt és Kahlenberget Egy-egy turnusban 200 vendége lehet az üdülőhajó­nak, amelynek modern for­mái, kényeim® berendezése, hangulat® színei valódi pi­henést nyújtanak. Turista és párnás kabinjai négy- és kétszemélyesek, szelíőzőbe­rendezéssel, folyóvízzel, be­épített szekrényekkel, a ha­A vár házainak felújítása Ar. idén befejezik a Vár lakóépületeinek felújítását Hamarosan elkészül az Üri utea 48—50. és a 70 számú ház, év végéig pedig az Üri utca 60. és a Szentháromság utca 9—11. Megszervezték a Vár lakóépületeinek tervsze- • rű megelőző karbantartását is. Ezt a munkát sok lakó­házban már be is fejezték, további 11 épületben pedig év végéig végzik el. A Vár házainak udvarát park®ít­ják. Kedd, 1967. június 27, DÉL-MAGYARORSZÁG §

Next

/
Thumbnails
Contents