Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-18 / 142. szám

Ai idomítás magasiskolája Beszédes nyomok A Közlemények t Balettvlzsga a Nemzeti Szín­házban f. hó 25-én, vasárnap délelőtt fél 11 óraltor a Juhász Gyula Művelődési Otthon rende­lésében. jegyek kaphatók az íródéban naponta 9—17 óráig. (Vörösmarty u. 5.) Oktató: M. Kádár Andrea. x A Városi Balettiskola (Zászló u. 2. sz.) június 26-án, hétfőn este 6 órai kezdettel tartja vizs­gaelöadasát a Szegedi Nemzeti Színházban. Bemutatasra kerül I. részben: ,,Matrózélet" és Tánccsokor c. tánckompozíciők. IL részben: Bayer Babatündér c. balett. Balettmester: dr. Ba. róth Zoltánná. Jegyek válthatók a színház szervezőirodájában délelőtt 10 órától este fél 6 órá­ig. XS. 134 801 Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÁL ARMAND, a Szegedi Gyufagyár volt igazgatója 77 éves korában hosszú szenvedés után Budapesten elhunyt. ReszvéUá­togatások mellőzését kérjük. A gyászoló család, Budapest XI„ Dávid Ferenc u. 9. Köszönetet mondunk mind­szoknak. rokonoknak, ismerő­söknek és jó barátoknak, akik felejthetetlen drága jó édes­anyám, ÖZV. ELEK FERENCNÉ temetésén részt vettek és virá­gaikkal. részvétükkel mély fáj­dalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló egyetlen leánya. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, MÓD­RA SZILVESZTER temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni Igyekeztek. A gyá­szoló család. Mihálytelek. T. 4028. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. Ismerősök­nek, munkatársaknak, akik sze­retett halottunk. SOMOGYI IST­VÁNNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és . virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Szellő u. SS. T. 4028. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa. BOGNÁR MÁ­TYÁS, életének 84. évében rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése folyó he 19-én 11 órakor lesz az alsóvárosi temető ká­polnájából. A gyászoló esalád, Petőfi Sándor sgt. 84. T. 4020. — Kinevezés. Az egész­ségügyi gyermekotthon meg­üresedett igazgatói tisztére dr. Dudás Béla főorvos, a Szeged m. j. városi tanács vb egészségügyi osztályának ve­zetője pályázat útján dr. Galántai Erzsébetet, a gyer­mekotthon eddigi megbízott vezetőjét nevezte ki. — A magyar—koreai kul­turális egymütimííködés 1967—1968-ra szóló munka­tervéről tárgyal Budapesten az a háromtagú koreai kül­döttség, amely Cson Bjong Csol, a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság kultu­rális kapcsolatok bizottságá­nak alelnöke vezetésével tartózkodik hazánkban. — A csehszlovák igazság­ügyi küldöttség, amelyet dr. Zdenek Cíhal, az igazság­ügyminiszter első helyettese vezetett, befejezte magyaror­szági látogatását Szombaton fogadta a küldöttséget dr. Korom Mihály igazságügy­miniszter. A delegáció el­utazott Budapestről. — üzletkötések a poznani vásáron. A 36. poznani nem­zetközi vásár „félidejében" egész sor komoly üzletkö­tésre került már sor. Ma­gyar és lengyel külkereske­delmi szervek között Len­gyelország kétmillió rubel értékű magyar gyógyszert vásárolt 1968. évi és külön félmillió rubel értékűt ez évi szállításra. Megállapodás történt újabb tizenötezer hektoliter lengyel sör ez évi Magyarországra szállításá­ra is. — Befejeződött a Szőke­falvi Nagy Gyula matema­tikai emlékverseny. A Bo­lyai János Matematikai Tár­sulat ebben a tanévben is megrendezte a megyei mate­matikai versenyt. Az első dí­jasok: Dombi Gábor L o. (Ságvári gimnázium), Faragó Péter II. o. (Radnóti gimná­zium), Vozáry Eszter III. o. (Ságvári gimnázium), Lo­sonci Zoltán IV. o. (Vedres I. építőipari technikum). — Hazaérkezett Párizsból a KISZ központi művész­együttese úttörő csoportjá­nak 26 tagú küldöttsége. Az úttörők a Vaillant szervezet nemzetközi „barátság kaval­kádjának" ünnepségein tíz nap alatt hét alkalommal, mintegy tízezer főnyi közön­ség előtt adtak műsort — A magyar rádió gyer­mekkórusa elutazott észak­európai turnéjára. Az 50 ta­gú együttes az Eszt-szovjet Szocialista Köztársaság mű­velődésügyi miniszterének meghíváséra részt vesz a Tallinban sorra kerülő ifjú­sági kórusfesztiválon. 1987, JÚNIUS 18., VASÁRNAP NÉVNAP: ARNOLD FUTÖ ZÁPOROK. ZIVATAROK Várható időjárás vasárnap estig: főként nappali felhő­képződés, néhány helyen zá­por, zivatar. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 22—26 fok között. (MTI) Figyelem ! Szerződtetünk 8 általános iskolai végzettséggel az alábbi szakmunkákra ipari tanulókat: festő, lakatos, villanyszerelő, bádogos-vízszerelő Jelentkezés személyesén vagy írásban: Budapest IX., Viola u. alatt a PROSPERITÁS ÉPÍTŐ KTSZ munkaügyi osztályán. L. 28 A SZEGEDI IFJÚSÁGI HÁZ és a CS. M. VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT KISZ szervezete 1987. július hónapban megrendezi az amatör tánczenekarok nyári yelélkedőjet A vetélekdők selejtezőit a Vigadó étteremben, » döntőt az újszegedi szabadtéri színpadon rendezzük. A vetélkedő legjobbjainak díjazása: 1. díj 3090.— Ft és szerződés 1968 nyári szezonra. 2. díj 2000,— Ft 3. díj 1000,— Ft Különdíjak: Legjobb, dőntőbe nem került együttesnek 800,— Ft. Magyar számok legjobb előadójának 800,— Ft. Legjobb saját szerzeményért 500,— Ft. Legjobb szólógitárosnak 500,— Ft. A VETÉLKEDŐRE NEVEZNI AZ. IFJÚSÁGI HÁZBAN LEHET JÚNIUS 24-IG. A Nap kél 3 óra 46 perckor, és nyugszik 19 óra 44 perckor. A Hold kél 15 óra 31 perckor, és nyugszik 1 óra 04 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szombaton 322 cm. (Áradó.) 1967. JÍTNIUS 19., HÉTFŐ NÉVNAP: GYÁRFÁS A Nap kél 3 óra 46 perckor. és nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kél 16 óra 56 perckor, és nyugszik 1 óra 26 perckor. SZAZ ÉVE végezték kl Miksa főherceget (1832—1867), I. Ferenc József öccsét. Huszonkét éves korában ellentengernagy és az osztrák flotta főparancsnoka lett. HL Napóleon ajánlatára 1863-ban el­fogadta a francia csapatok által megszállt Mexikó császárságát. Benito Juarez, a franciák által elűzött köztársasági elnök erő­sen tartotta az ország északi ré­szét és egyre gyarapodó hívei­vel — köztük a szegedi Csala Józseffel, akkor már Zákány István őrnaggyal, a későbbi tá­bornokkal vívta a szabadságküz­delmet. Mikor a francia inter­venciós sereg elhagyta Mexikó földjét, a queretaról erődbe szo­rult Miksa a köztársaságlak fog­ságába került. Haditörvényszék ítélete alapján agyonlőtték. NEMZETI SZÍNHÁZ Ma, vasárnap este 7 órakor: Szegény kis nyomozó. Bérletszü­net. Kedd este 7 órakor: Szegény kis nyomozó. Hegedűs-, Odry— bérlet. Szerda este T órakor: Szegény kis nyomozó. Ady-bérlet. Csütörtök este 7 órakor: Ero. Petőfi-bérlet. Péntek este 7 órakor: Szegény kis nyomozó. Katona J.-bérlet. Szombat este 7 órakor: Sze­gény kis nyomozó. Uray-bérlet. Vasárnap fél 3 órakor: Szegény kis nyomozó. Laborfalvy-bérlet. Vasárnap este 7 órakor: Sze­gény kis nyomozó. Tömörkény, bérlet. KULTÜRPARK Ma, vasárnap nyitva i« órá­tól 21 óráig. Hétfőn: Szünnap. MOZIK Vörös Csillag: Irma, te édes. L, II. rész. Színes, szélesvásznú amerikai filmvígjáték. Csak 16 éven felülieknek. A filWi hosszú­sága miatt dupla helyárral ve­títik. Előadások kezdése 3 és 7 órakor. Hétfőn: Irma, te édes. Előadások kezdése 3 és 7 órakor. Fáklya: Irma. te édes. I.. If. rész. Színes szélesvásznú ameri­kai filmvígjáték. Csak 16 éven felülieknek. A film hoszúsága miatt dupla helyárral vetítik. Előadások kezdése: fél 3 és 6 órakor. Matiné: A gyilkos és a lány. Lengyel film. Előadás kez­dése fél 11 óra. Hétfőn délután 2 és 4 órakor: Királylány a fele­ségem. Francia filmvígjáték, 6 órakor: Irma. te édes. November t. Filmszínház, Új­szeged, Odessza körút: Ma. va­sárnap 5 és 7 órakor, hétfőn 7 órakor: Phaedra. Az antik tra­gédia modern változata. Ameri­kai film, széles változatban. Csak 18 éven felülieknek. Nyugdíjas Szakmaközi Művelő­dési Otthon, Kossuth L. sgt. 53.: Negyvenegyedik. Színes, szovjet film. Korhatár nélkül. 5 és 7 órakor. Postás Mozi: Chaplin-kaval­kád. Fél 6 és fél 8 órakor. Móricz Zsigmond Művelődési Ház. Mihálytelek: Szárnyas Fiíi. 4 és 6 órakor. Francia film. A DÉL-MAGYARORSZÁG FÉNYÚJSÁGJA este fél 8 órától 10 óráig híre. ket sugároz a Klauzál téren, INSPEKCIÓK ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Június 17-től 24-ig este S órá­tól reggel 6 óráig (vasár- és ün­nepnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. — Vöröshagyma növényvé­delmi tapasztalatcserét tart Makón kedden a Csongrád megyei tanács vb mezőgaz­dasági osztálya, a Magyar Agrártudományi Egyetem Csongrád megyei szervezete, a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet és a MEK. A témával kapcsolatos elő­adást Cs. Kovács László, az intézet munkatársa tartja, majd a makói, tóíkomlósi, ambrózfalvi és a kísérleti in­tézet hagymaföldjein határ­szemle lesz. — Nyári egyetem S város­ban. A tavalyihoz hasonlóan az idén is nyolc helyen in­dít nyári egyetemet a most 125 éves TIT. A vendéglátó városok: Debrecen, Eszter­gom, Keszthely, Miskolc, Pécs, Sopron, Szeged és Veszprém. Az idei rendezvé­nyekre körülbelül 1800—2000 hallgató jelentette be rész­vételét a nyári programok­ban. Tizennyolc országból — a tengerentúlról is — érkez­nek a haligatók. — Javítják a kombájnokat a tiszaszigeti Búzakalász Tsz-ben. Mintegy 1300 hold őszi búzát, árpát és zabot a gazdaság tulajdonában levő négy kombájnnal takarít­ják be. — Űrhajósok a dzsungel­ben. A panamai őserdőben hétfő óta huszonnégy ameri­kai űrhajós részvételével kü­lönleges gyakorlat folyik; amelynek célja a kozmon­auták felkészítése arra az esetre, ha kényszerleszállás során ismeretlen dzsungel­ben kellene földet érniök. — Kiállítást rendez a baksi általános iskola a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója tisztele­tére június 22-ig. A ki­állítás a Szovjetunió életé­nek eredményeit mutatja be a gyerekek levelezésének és ajándékküldeményeinek fel. használásával. — Összeomlott építkezés. A dél-koreai fővárosban épí­tés közben pénteken össze­omlott egy hatemeletes vas­betonépület. A romok alól eddig hét holttestet és har­minchárom súlyosan sebe­sült építőmunkást húztak ki. — Ruzicskay-kiállítás Pá­rizsban. Párizsban, az UNES­CO tőszomszédságában levő Galerie de Saxe és a Fran­cia—Magyar Baráti Társa­ság rendezésében csütörtö­kön megnyílt Ruzicskay György neves magyar festő­(A Quick •karikatúrája) Fodrásznál ií&fe — Négy évvel ezelőtt ej. tette bámulatba a világot Valentyina Tyereskova, akt a Vosztok—6 űrhajóval 48­— Gabos Gábor zongora­művész hazaérkezett külföl­di vendégszerepléséről. Fran­ciaországban a nohanti fesz­tiválon #adott műsort George szor kerülte meg Földünket Sand romantikus szépségű ' — " —, kastélyának parkjában. A házban, amelynek hosszú éveken át Chopin lakója, Liszt Ferenc pedig vendége volt, ezeket a fesztiválokat a két nagy zeneköltő emlé­kezetének szentelik. Reklám — Falubemntató kiállítást rendezett a rúzsai honisme­reti szakkör Zákányszéken. A ruzsaiak régi paraszti esz­közöket, szerszámokat mu­tattak be, a falu holnapját pedig maketten szemléltet­ték. A két község vetélkedő­je alkalmából a zákányszéki művész rajzainak, pasztell- asszonyok kézimunka-kióllí­képeinek és olajfestményei- tást szerveztek, nek kiállítása. NINCS ÖTTALALATOS LOTTÓSZELVÉNY A' Spbrtíogádásí és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 24. játékhéten öttalálatos szélvény nem érkezett. Négy találatot 52 fogadó ért el, nyereményük egyenként 71 ezer 479 forint. Három talá­lata 4400 fogadónak volt, nyereményük egyenként 422 forint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 127 621 darab, ezekre egyenként 18 Ft jut. A TOLVAJ ÉS A FUTÖBAJNOKNÖ Amikor Delma Savorelli a milánói pályaudvaron le­szállt a vonatról, észrevette, hogy eltűnt az egyik úti­táskája. A tömegben észre­vette a menekülő tolvajt. Delma azonnal utána eredt és mintegy 100 métert fut­va utolérte. A tolvaj bána­tosan kijelentette, hogy ed­dig még soha nem tudták őt elcsípni menekülés köz­ben. Delma Savorelli közöl­te a póruljárt tolvajjal, hogy nem kell túlságosan elkeserednie: ez alkalommal Olaszország 400 méteres tá­vú futóbajnoknőjével kellett megmérkőznie. és mintegy 2 millii? kilomé­ter megtétele után szállt le. Tyereskovót 1963. június 16-án indították útnak, két nappal Bikovszkij után, e páros űrrepülés mindmáig egyedülálló az űrhajózás tör­ténetében. — A rendkívüli bideghul­lámnak, amely 10 napon át uralkodott Argentínában, 13 halálos áldozata volt. 1918 óta nem volt ilyen híd'3 Buenos Airesben. — A Torrey Canyon tank­hajóból kiömlött olaj elleni védekezés két és fél millió fontba került Angliának. A budapesti, Rákóczi úti árkádok alatt van a szép kis Lengyel Bolt, tele min­den hazai specialitással. Kü­lönösen sokféle a pálinka, vodka, likőr. Ketten állunk az ízléses kirakat előtt. Mel­lettem dereshajú, de még fi­atalosan „vágó" bajuszú, vi­déki bácsi álldogál. Arra a kérdésemre, hogy hovávalósi, azt feleli, hogy „eén7 Fii­egyházi". így aztán beszédbe elegyedünk és az magyarom megkérdi tőlem: — Tessék már nekem meg­mondani, mit jelent az az írás, ami amott azon a bö­lény es fiaskón áll. Csak any­nyit értek belűle, hogy „bi­zony". Valóban, bölény a védje­gye „bison" ennek a. Zub­rówka nevű pálinkának. De nem lengyelül, hanem ango­lul áll a palackon: „Favou­red with an extract of zub­rówka the fragrant herb belcvcd by the european bi­son". — Ez azt jelenti — fordítom a bácsinak —, hogy ez az ital a zubrowka nevű illatos fű kivonatával van ízesítve, amely füvet szereti az euró­pai bölény. — Hüm. Csóválja a fejét. Hát akkor mán én nem tu­dom, miféle reklám ez. Már­mint hogy szereti a bölény­Hát akkor ez azt jelenti, hogy aki issza ezt a pálinkát, az olyan erős lesz, mint a bölény? Vagy azt, hogy úgy kipusztul tüle, mint a bö­lény?... Gy. F. Árpa, kukorica eladók, CSÉPLOBRIGÁDOKAI felvesz a PETŐFI TSZ, Röszke Telefon: 30. Szeged a hazai lapokban 1967/24 BALÁZS János: Munkában a matematikai kooperációs bizott­ság. Könyvtáros, június. [Ta­nácskozás Szegeden. Fényképek­kel.) SOLYMÁR József: Két könyv margójára. — Honismeret — fel­sőfokon. Népfront, június. (Mo­csár Gábor „Nálunk vidéken" című könyvének kritikája.] K. I.: Gépkocsizok gyakorlata Szegeden. Polgári Védelem, jun. 10. [Fényképpel.) (NAGY István] N. I.: Szegedi szemmel. Magvar Nemzet, júni­us 11. [Tudományszervezési kon­ferencia Szegeden.] Cikkek szövött műanyagíóllá­ból. Népszava, június 11. [A Kenderfonő- és Szövőipari Vál­lalat újszeged! gyárának termé­kei.] 850 személyes munkásszállót avattak fel Szegeden. Népszava, június 11. [SZE'.NTIVANVI György] (sz. gy.): Hárommilliárd forintos be­ruházás a Szeged környéki kő­olaj- és gázmező hasznosítására. Népszava, junius 11. VtNCZE Jenő: A repülő tech­nikus. Lobogó, június 14. (Fény­képekkel a szegedi Eberhardt Györgyről.] A nyárt programbői. — Hazai és külföldi építőtáborok. — Kül­földi szakmai és nyelvgyakor­latra mennek az egyetemisták. Népszabadság, június 14. (A sze­gedi egyetemek hallgatóiról ls-l PÁLOS Miklós: Tilosban jár­tunk. Orszog-Vllág, junius 14. [Fényképekkel a Fehértóról.] Felavatták a Magyar Tudomá­nyos Akadémia uj. szegedi köz­ponti épületét. Magyar Nemzet, Népszabadság, junius 15. A Dóm és a zsinagóga. UJ Élet, junius IS. (A szegedi zsina­gógáról.) Krimi folytatás. Film. Színház. Muzsika, június 16. [Fénykép a színház ..Szegény kis nyomozó" című előadásáról.] SIFLIS József: Dráma. Képes Újság, június 17. [Fénykép » szinház ..Méz a kés hegyén" cí­mű előadásáról.] Kubikosokat, kövező szak­munkásokat azonnali felvételre ke­resünk. Munkafelvétel­re az alábbi címeken levő vízügyi építésveze­tőségeken lehet jelent­kezni: Balassagyarmat, Mik­száth Kálmán u. 34. Pásztó, Hunyadi u, 11. Palotás, Vízügyi Igaz­gatóság, Építésvezető­ség. Felsőgöd, II. Főépítés­vezetőség, Jókai u. 24. A dolgozókat. változó munkahellyel vesszük fel. Munkásszállást biz­tosítunk. *Bp 5504 Négyszemélyes rekamié, 2 fotel, 4 kárpitozott szék kifogástalan állapotban el­adók. Bakay Nándor u 21- k. 31 863 V Vásárnap, 1967, junius M. DÉL-MAGYARORSZÁG H

Next

/
Thumbnails
Contents