Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-18 / 142. szám

Füredi utón Szegedről egyetlen szó sem esett... A

balatonfüredi színházi vitában, melynek főbb eseményeiről e hasábokon beszámoltunk mar olvasóinknak, végletes álláspontok is jelentkeztek. Hubay Miklós a bibliai Józseíhpz hasonlította a drámaírókat, akik a kút mélyen ülnek, s a színházak — ugyancsak bibliai testvérek képében — időnként felkeresik őket, leszólnak a kútba, érdeklődnek, hogyan érzik magukat a drámaíróJózsefek. Abody Béla azt mondta, az írók és a színhazak dialógusa a járókelő es az utcai automaták párbeszédéhez hasonlatos. A járókelő bedobja a pénzt, az egyforintost vagy a kétforintost az automatába, s miután az nem moccan, nem reagál az akcióra, a járókelő beszél hozzá, becézgeti, esel leg megveregeti. Választ azonban ezután sem kap ... A konferencia ezeket a szellemes hasonlatokat, melyek az író es a színház kapcsolatát erősen problematikusnak, söt valójában reménytelennek és kilátástalannak tekintették, nem fogadta feltétlen elismeréssel. A hasonlatok bravúros szellemessége persze tapsot kapott, de lénveRük mar nem. A vita záró Dobozy Imre mondta összefoglalójában: ama bibliai József nemcsak kútban volt, hanem a szép Putifárné oldalán is, s egyébként se higgye mindenki, aki éppen „kútban" van, hogy ő József. Hasonlóan elutasítást kapott az az ellenkező előjelű egyoldalúság is, mely nem a kérdés problematikusságát, hanem, hogy úgy mondjuk. derűs, napfényes, problémátlan oldalait állította előtérbe. Több felszólaló meglepően jó eredményeket bizonyító statisztikákat ismertetett. Ezekből az derült ki, az következett, hogv mai magyar drámairodalomban. színházi kultúránkban és kettejük kapcsolatában tulajdonképpen minden rendben van, nagyobb rendben, mint azt gondolná, hinné, sót remélné az ember. Ezek szerint például ebben az évadban 30 mai szerző darabja került színre, a 65— 66-os naptári évben 26 színház 35 különböző magyar szerző műveit játszotta. A közönség érdeklődése is igen magasfokú. a vidéki színházakban például általában és átlagban 80 százalékos a magyar darabok látogatottsága. A konferencia azonban rámutatott, hogy ezzel a statisztikával, ezekkel a számokkal baj van. Nem mintha nem lennének igazak, hanem azért, mert kimarad belőlük a lényeg, a drámák és a színházi előadások számokkal nyilvánvalóan nem mérhető színvonala. Az, hogy hány szerző hány darabját hány színház játszotta, szám, érdekes adat. de magától értetődően nem ez a legfonlosabb, hanem az, hogv milyen drámákról és milyen előadásokról van szó. Egy remekmű, egv kitűnő dráma természetszerűleg többet ér. mint tiz vagy tizenöt rossz, gyenge darab, s ha ilyen értelemben. a mennyiség helyett a minőséget kutatva vizsgáljuk az elmúlt évek dráma termését, nem lehetünk teljesen elegedettek. a füredi vita Ily módon helyesen értékelte a szélsőséges, végletes álláspontokat. Se elkeseredett pesszimizmusra, se harsány hurrázásra nincs okunk. Miért? Az. elmúlt évek tárgyilagos elemzése, s különösen az Wei év tapasztalatai azt bizonyítják, togv a mai magyar drámairodalomban biznnyosfajta mozgás, fellendülés kezdődött. Sok más mellett ezt bizonyítja a drámapályázat, a nemrég befejeződött dunántúli színházi napok szép sikere is, amelynek műsorán csak mai magyar rirama szerepelt, s hogv ezzel együtt — jó. helyes Irányban — a színházak álláspontja is változott, alakult. Már nem szükséges rosszként kezelik a mai írók drámai alkotásait, hanem várják, kérik, igénylik őket, sőt magyar központú, magyar gerincű műsorok kialakitasára törekszenek. Hogy mindez nem valami soha nem látott fellendülést, virágzást jelent? Csakugyan nem. Az új drámák között vannak bizony közepes, sőt gyenge müvek is, még a nevezetes drámapályázat díjnyertes alkotásni között is. Schicajda es Bágyoni darabjai például, amelyeket a füredi találkozó közönsége is láthatott. A rendezést természetesen bírálták ezért; valóban egyik dráma sem alkalmas mai drámairodalmunk reprezentatív képviseletére. De nemcsak a rendezés. hanem a drámapályázat zsűrije is joRgal kapott bírálatot: a ket darab méltatlan volt a díjazásra. Ezzel ugyanis mind a kettő magasabb helyre, rangra emelkedett, mint amilyen valójában. A mai dráma és a mai Rzinház helyzetéről tehát sem akkor nem kaphatunk hiteles képet, ha hófehérre, sem akkor, ha feketére festjük. A valóságos kep nyilvánvalóan sokszínűbb. Divatosan szólva: bonyolultabb, ellentmondásosabb. A hogyan tovább kérdése, mely érthetően nagy helyet kapott a füredi vitában, ezért nem fölösleges, nem mesterkélt. Ezzel kapcsolatban sok megjegyzés hangzott el. A legfontosabb talán, mely a lényeges konfliktusok, erőteljes, a valóságot jól megmutató és kifejező összeütközések ábrázolására biztatta a dramairókat. Ezzel öszszeíüggésben szerepelt a vitában a közéletiség problematikája is. Pandi Pál mutatott rá, hogv a közéletiség önmagában még nem minősít. Nem általában van erre szükség, hanem szocialista szellemben és értelemben, hiszen vannak olyan drámai alkotások, külföldön is, nálunk is, amelyek közéleti problémákkal foglalkoznak ugyan, de megmaradnak bizonyos elvont polgári humanizmus keretei között. A közéletiség. szocialista tartalmú felfogása, megjelenítése, kifejezése: ez a dramaírók és színhazak feladata. M

indebből az is következik, hogv színházainkban a szórakoztatásnak és a gondolkodtatásnak, ha tetszik, a közönség nevelésének, a jelenleginél összeforrottabban, szervesebben kell kapcsolódnia. E kettőt nem lehet szétválasztani. Nem hozhatunk létre olyan színházakat, amelyek szórakoztatnak, s olyanokat, amelyek viszont filozofálnak, gondolkodtatnak, nevelnek. Egység ez, mint ahogyan egység az iró — színház — közönség „szentháromsága" is Sok szót kapott a xitában a kockázat, az írói, színházi bátorság kérdése is. Nagy Péter mondta el, hogy Gyárfás Miklós kedves bohózatának, a Kényszerleszállásnak előadásába a József Attila színház narrátorként egy új szereplöt iktatott, aki elmagyarázza a közönség • nek, hogy a darab cselekményének bizonyos elemeit — az isten egyik angyalát üzenettel küldi a pápához, de az angyal kényszerleszállást hajt végre, s Magyarországon ér földet — nem kell komolyan venni, hogy amit lát, az csupán játék. Mintha nem lenne ez mindenki számára nyilvánvaló. .. Ugyanennek a dolognak másik oldalára henkei Lajos mutatott rá. A színházak természetszerűleg vállalnak kockázatot, de nyilvánvalóan nem lehet nekik azt mondani, „itt a szakadék, ugorj le, hátha életben maradsz", mert ez erkölcstelen. A vitában nagyon sok színházról, színházi előadásról esett szó, budapestiről, vidékiről egyaránt. Sajnos. egyetlen szo sem a szegediről. Feltétlenül azt jelenti ez. hogy a mi együttesünk annak a folyamatnak a perifériájára szorult visz.sza, mely az utóbbi időben színhazainkban a magyar és elsősorban a mai magyar drámával kapcsolatban kibontakozott. Nem jó dolog ez. De itt az új évad. a jövő szezon. Lehet, tehát, és azt hiszem, kell is rajta változtatni. ÖKRÖS LÁSZLÖ Nemet Ferenc A. teremtés társai A gyalogúton halszalkás seprűnyom jelezte ünnep hajnalát nagyanyám kiskertje előtt. Bent n virágok ünnepeltek rozmarmgzöldben, liliomlila ban, fehér harangok zúgtak az orgonán. Kint suhogtak a szoknyák, tarka keszkenők. Virágok meg lányhajak illata örvénylett a kerítés előtt. Ballagtak az öregek pólyafehér ingben s kopnrsótzin ruhában. Lakodalom és gyász szine a nyárban! Hát én miféle öröklétre vágytam? Gyönyörködlem a harangok szavában, még inkább az ünneplő ruhákban, leginkább az emberben magában — növények s testek tobzódása fölött nyugodtan vonultak a feszes arcok születés cs halál törvényeinek tarsai a földi kivirágzóéban virágéletűek s virágnövesztők önhajtásaikat önmaguk metszők létük törvényei fölé magaslók s halálukban abba visszahanyatlók kiknek szemük nőtt a gyönyörűségre melyet vakon szül a lét minden lénye! Nem hihettem a feltámadásban, sem a ttynm nélküli pusztulásban. Nem létezik az ember magában — oe örökké él a metszókésben, mikor beavatkozott a teremtésbe. H a tudtam volna, milyen kellemetlenségben lesz részem, nem ülök fel a MÁVAUT autóbuszra, inkább gyalog megyek a közeli községbe a névnapi murira. A busz. mint mindig, ezúttal is tele volt. Gömbölyűre tömött aktatáskát nyomott az oldalamba a mellettem álló utas. és amikor egy gödörnél nagyot zökkent a kocsi az előttem álló nagy darab férfi egyensúlyát vesztve hátralépett, éppen a lábamra. Száz ki'ó lehetett, úgy ho© a fájdalomtól felszisszentem. Ösztönszerűen igyekeztem ót. eltolni magamtól, nehogy újra a lábamra lépjen. Dühösen rám kiáltott: — Ho© merészel engem lökdösni? Ha kényelmesebben akar utazni, menjen autón, va© helikopteren. Nem vagvok türelmes ember és most nagyon mérges lettem. Rálép a lábamra és még ö pirit rám? „Alaposan lehordom" — gondoltam. Pillantásom péklapát na©sagú tenyerere esett ElhatáKOLfiND í'oztam. taktikát változtatok cs a póny fegyverével harcolok ellene De nem volt időm ezt a láthatatlan fe©vert igépybe venni, mert a százkilós ujabb tamadásával megelőzött. — Az ilyen alakok akadályozzák a szocialista közlekedés fejlődését! — mondta mély meggyőződéssel. Tátva maradt a szám. Rálépett a lábamra és ezzel én akadályozom a közlekedés színvonalának felfelé ívelését? A méregtől megjött a hangom. — Bocsásson meg, ho© a lábamra lépett. — mondtam. Sajnos, nem értette meg mit akartam ezzel mondani, mert í© válaszolt: — Maga azt hiszi, hogy önkritikával elintezheti ezt az iigyet? Maid én megtáncoltatom magát! G. Szabó László versei Ecce homo, 1967 Növő-fogyó vers 7. Szamot ró szám nyomába rajzok raját teremti, hogy ó foghassa hámba, amit előtte senki. Karját, mely fát nem ért fel szerszámmá tette botja — müszer-toldotta ésszel tör most a csillagokba. II. A söntésból kirúgták s elterpedt, mint a béka: jelzi hullása útját orrának váladéka. Ez is lehet belőle — sohse feledd, ha nemzed puha párnádra dőlve a homo sapiens-et! Mint gondos gazdasszony hagymát hámoz fejti le az est a nappal burkát míg buggyan magva: sötétség Mint gazdasszony a hagymát hámozza a hajnal az omlatag éjt mú7 kiderül hogy magva tömör fény Az autóbusz közben menetrendszerű sebességgel közeledett a másik község, utazásom célja felé. A járási tanácsház előtt akartam leszállni. Az volt közelebb barátom házához, ahol az (innét iséget tartották, a körülöttem állók nem tudták, mi történt, az én halk. gúnyos hangomat sem hallották a molorzúgás miatt, csak annak voltak szemtanúi, hogy egy tagbaszakadt utas erélyes hangon iehord engem. E© nénike, aki az ablaknál ült, rám mutatott és í© szólt a szomszédjához: „A szeme sem áll jól neki!" Ennek a fele se tréfa, gondoltam és elhatároztam, hogy a község első megállójánál, a postánál leszállok és onnan ©alog teszem meg a hátralevő utat. A százkilós, aki nyilván azt hitte, hogy előle menekülök, még hangosabban kiáltozott: — Az Ilyeneket le kellene csukatni! Már utazni sem tud miattuk a tisztességes ember' — Igaza van — szólalt meg valaki. — A nézése is gonosz — hallatszott ismét a nénike hangja. — Csengessük le az autóbuszt és igazoltassuk* — mondta egy borízű hang. Közben az autóbusz a postához ért. a kocsi megállt, én az ajtóhoz vergődtem. Miközben a lépcsőre tettem a lábam, e© utas felháöorrv dottan mondta: — Miért engedik leszállni ezt a zsebtolvajt? Gyorsan leugrottam, mert ú©' éreztem, a következő megállóig könnyen veszedelmes bűnözővé fejlődnék és talán életfo©t.iglanI alatt meg sem úsznám ezt a kalandot. Palásti László £)etve/> Qéőca, A KÖSZÖRŰS A

tanácsháza előtt van a piactér. Itt gyűlnek össze a kis háztáji kertecjkékből gyümölcsöt, tojást, zöldséget, fokhagymagerizdet árulók piacnapkor. Most nincs piacnap, megts nagy a téren a sürgés-forgás: karókat vernek le, égbenyúló rudakat, amelyeken mar dagadozik a nagy sátor-ponyva, mintha mat'hahólyagot fújnanak. Itt veri fel sátorát a Bolgár nagycirkusz. A piactérre most begördül egy nagykerekű faláda. A ládának két fogója van, amely egy stuccolt bajszú, göndör hajú fiatalember markában végződik. A fiatalember a ládával megáll. A két fogantyút lenyom.ia, hogv a rejtelmes masina tótágast áll, az árva kereke felülre kerül. Akkor szétnyitja a ládát, szíjat, hevedert szed ki belőle, ráteriti a nagykerékre, aztán a kisebb kerékre, majd rááll a pedálra és elrikoltja magát: — Köszörűűűűs! Kések bárdok, bicskák, balták. borotvák, disznóölök ideveletek. Köszörűűűűs! A faládából nagy bárdot vesz elő. egy lélegzetelállító reklámkelléket, rányomja a forgó kerékre, s máris rikoltó üveghangon vonít a köszörű. Időnkint összehúzott pillákkal nezegeti a reklarjbárd élét, de azt ls, jön-e már valamiféle kuncsaft. Aki csak arra jár, nagyot néz: nicsak, nem a Kristóf-bácsi köszörül, hanem egy idegen fiatal. A tanácsháza körüli boltajtók is megnyílnak. Csótó, a borbély meglepetten konstatál ja Sereginek, a kaléesz cipesznek, hogy Kristóf helyett uj köszörűs jött. — Eredj csak lányom, vidd el ezt a két ollót, de jól köszörültesd meg. És kérdezd meg, mi van Kristóf-bácsival. Azzal két borbélyollót nyom a kis tanuló lányka kezébe. A lányka máris ugrik. Átszalad a tér túlsó felére. Megáll a köszörűs előtt. A szeme elnvílik. akár egv tejesbögre. Mert ez aztan a legény. Göndör haja alatt sima homlok, alá két égetően fekete szem beagyazva, vörös szája felett apró bajuizka és kissé hajlott orr. Mellkasa kitágul, amint kiáltja: — Köszörűűűűs! — S amikor a köszörűs ráemeli kormos szemét, alig birja eldadogni: — Merhogv ... azelőtt Kristóf bácsi járt ide ... Ismerte? — Ismertem szegényt — feleli jámboran a köszörűs. — Mi történt vele? — kap melléhez a lányka. — Meghalt! ... Mert tudja kislány, igv jár minden köszörűs. Máma még vidáman forgatja a köszörűkével, holnap meg már kifüstöl a világ kéményin ... Node ne búsuljon ezen, kislány. A köszörűs elveszi a két ollót. A szemük öszszeakadozik. — Aztán hogyér csinálja? — kérdi a lányka. — Egyiknek 12 forintért, szép lánynak 8 forintért. — Nekem mennyiért? — Nvolc forintért. — Oh!... De jól fenje am meg! — Muszáj jól dolgozni, mert ma este cirkuszba akarok menni. Kell rá a pénz. Ebbe a Bolgár cirkuszba, nl. — Megpödri a bajuszát: — De nem szeretnék egyedül. A lányka feszeng a feher köpenyben: — Hiszen majdqsak talál valakit magának, aki elmegy. — Már találtam is — feleli jelentősen a köszörűs. miközben körmével megvizsgálja az olló élét. — Kicsodát? — Aki kérdezi. A lányka a földet, pislogja: — És ... befizetne értem? Közben fél szemmel odapillant- de szép szál legény ez a köszörűs, és milyen művelt, udvarias. — Bizony befizetnék. Csak az a fontos, hogy minél több kés. olló, bárd. balta, borotva jöjjön ide. hogy jusson a cirkuszra. Mert drága a belépő. A kis borbély lányka szalad vissza a két éles ollóval: — De jól tud fenni ez a fiatal köszörűs. Csótó szaktárs. Nem úgy, mint az öreg Kristóf. Meg kéne vele köszörültetni a többi ollót, a borotvákat. — No, vigyed őket. De számlát kérj, mert elszámoltatom. A kislány felkap minden szerszámot, kiszalad vele. De meg átugrik Seregihez is. a cipészhez. Onnan is kap vagy három börvágó kést. S boldogan fut vissza a piactérre velük. A köszörűs mögött meglassűdik, mert a köszörűs nem egyedül van: Mariskával, a Bocskai étterem szakács-, nőjével beszélget. Lehajol, mintha a cipőjét fűzögetne be. közben hallgatózik. Ezt hallja: — A cirkuszba? Ne mondja. Hát elvinne, éppen engem? Hahaha! — Mert maga a legszebb lany a faluba. Csak 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Vasárnap, 1961. Jnnltu 1&.