Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-11 / 109. szám

A boltokban is nagyobb gondot a tejre! Vizsgálat egy panaszlevél nyomán Április 21-én lapunk Ol­vasóink írják rovatában Használhatatlan tej címmel közöltünk levelet, amelyben több vásárló azt panaszol­ta. hogy néhány üzletben, különösen a Csongrádi su­gárúton és környékén, na­megmaradt kannás tejet is mértek hétfőn, méghozzá úgy, hogy azt összeöntötték az akkor érkezett friss tej­jel. Az alkalmazott, aki előtt sok vevő állt sorban, kérdésünkre azt sem tudta megmondani, hogy a nyitva pokon át romlott tejet adtak levő két kanna közül me­lyikben van a csecsemőtej. Á haja, előírás ellenére, sem az üzletekben. Absolon Ottó a tejipari vállalat szegedi üzemének vezetője levélben válaszolt a kifogásra, s többek között ezeket írta: „Mindent elkö­vetünk, hogy az új tejüzem elkészültéig — melyet már építenek — zavartalanul biztosítsuk a szegediek el­látását Megállapításunk sze­rint a múlt napokban a bol­tok egy részében az előző napon megmaradt tejet mér­ték ki, s ezért a mulasztás a kereskedelmet terheli. Je­lenlegi körülményeink köz­ismertek, csak úgy tudjuk az igényeket megfelelően kielégíteni, ha a kereskede­lem dolgozói is nagyobb fi­gyelmet szentelnek a tej kezelésére és árusítására". A városi tanács kereske­volt lekötve, s mikor erre figyelmezetettük, így vála­szolt: — Nincs kendőm. — 0 is kisegítő — mond­ta Balla Jánosné boltvezető. — A hét alkalmazott közül hárman betegek, s helyettük ideiglenesen küld mindig va­lakit a központ. Ez az oka a rendetlenségnek. Savanyú tejet ne adjanak el! A 24-es önkiszolgáló bolt­ban, a Csongrádi sugarút és a Nádas utca sarkán reg­gel háromnegyed 7-kor be sem lehetett férni. Negyven delmi osztálya, s a minőség- revőt srómol-" valaki? — De kérem, amit vissza­hoztak, kicseréltük vagy visszadtuk az árát — s a boltvezető-helyettes már nem ismételte meg, hogy fi­gyelmeztették a savanyú, tej­re a vásárlókat. Az ajtó fölött bekeretezett oklevélre tévedt a szemem: „Kiváló bolt, 1966. április". Ahol rend és tisztaság van A Szent István téri 60-as áruda két alkalmazottja: Szilágyi József né és Deák Istvánné. Itt nem volt sem tolongás, nem rendetlenség. A vevőket udvarias szavak­kal, előzékenyen szolgálták ki. — Sohasem volt panasz a tejre a ml vevőink között — Megvan a törzs vevő­körünk, akik tudják, hogy reggel 6-tól fél l-ig lehet elvinni a tejet, de úgy meg­szokták már, hogy legtöbb­ször 9 óráig mindenki meg­veszi a napi mennyiséget — S ha mégis később jön vizsgáló intézet megbízott­jának közreműködésével és egy társadalmi ellenőr je­lenlétében megvizsgáltunk néhány üzletet a kora reg­geli nyitáskor, amikor a leg­többen vásárolnak tejet Ta­pasztalataink szerint a tej­üzem vezetőjének megálla­pításai helytállóak. a tej minőségi állapotát nagy­tunk meg, akiket egy pénz­táros, egy kék munkaköpe­nyes, tejet mérő férfi, s a boltvezető-helyettes, Mali­novszki József igyekezett kiszolgálni. — Igen — kaptuk a vá­laszt kérdésünkre —, a me­legebb napokon megsava­nyodott a kannás tej, de ezt vásárlás előtt közöltük mértékben befolyásolja, hogy vevőinkkel. Igy csak pala­miként kezelik, tárolják az üzletekben, amíg a fogyasz­tóhoz kerül. Ne a kisegítő mérjen! A József Attila sugárút 92. szám alatti 56-os önki­szolgáló boltban szombatról csinta és kalács sütéséhez vittek néhányan. — Nem egészen úgy volt — szóltak közbe többen is a sorból. — Az az igazság, hogy az előző napi palacko­zott tejet is eladják anél­kül, hogy megvizsgálnák. — Mi írtunk az újsághoz is, mert összement a tej forraláskor, a ki kellett ön­teni. Nincsenek egyedül Segítenek a bajban a munkatársak A seb még túl friss, vi­gyázni kell, fel ne szakad­jon ... Alig két hónapja, hogy munkából hazatérve, rosszul lett és másnap dél­ben meghalt Virág János, a 10. AKÓV gépkocsivezetője. Szerettei, felesége és gyer­mekei úgy álltak a ravatal­kel együtt, szinte naponta felkeresték, hogy eltereljék gondolatait a szomorú ese­ményről. Április 4-e előtt pedig a vállalat bizonyította ismét; nem feledkezett meg elhunyt dolgozójának hozzá­tartozóiról. Virág János tizenöt évig nál és később a koporsó dolgozott a MÁVAUT-nál mellett is, mintha egy rossz elsősorban mint a különjá­álmot álmodnának. Hihetet­len volt, hogy nincs többé, hiszen tegnap még köztük volt, mosolygott, mindenki­hez volt egy kedves szava. Nem is tudtak másra gon­dolni, csak erre a fájdalmas veszteségre. Eszükbe sem jutott az élet prózai oldala: hogy mi lesz tovább, miként fognak megélni magukra maradva? A temetést és a többi elintéznivalót Virág János közvetlen munkatár­sai vállalták. Az ő javasla­tukra segített a vállalat is, s fedezte a temetési költsé­gek nagy részét. De a mun­katársak külön is gyűjtöttek koszorúra, s olyan sok pénz gyűlt össze, hogy a teme­ratok gépkocsivezetője. Csen­des, szorgalmas embernek ismerte mindenki. Éppen ezért esett rá a választás a külföldi utak indításakor. A vállalat a felszabadulás ünnepe előtt a nagy össze­gű nyereségrészesedés mel­lett az özvegynek átadta Vi­rág János érdemeiért a Ki­váló Dolgozó jelvényt s a vele járó kétheti fizetést. A szakszervezet is külön „ál­lományba" vette a családot, nehogy megfeledkezzenek róluk, ha a vállalatnál bár­mily rendezvény, télapó ün­nepség, s egyéb adódna. Virág Jánosné eddig ls dolgozott s most még na­gyobb szüksége lesz a be­— Mindig van, de lezárt edényben és hűtött helyen. • Jönnek a nyári napok, s a tej, egyik legfontosabb táp­lálkozási cikkünk a meleg­ben könnyebben, s hama­rább megromolhat Fontos tehát hogy a kereskedelmi dolgozók, akik a tej kezelé­sével, mérésével, tárolásá­val foglalkoznak — a fel­sorolt példákból is okulva — fokozott felelősséggel és a közegészségügyi előírások betartásával végezzék mun­kájukat. Kondorosi János I! tej nyári szavatossági ideje Mint ismeretes, a téli hó­napokban másfél nap, nyá­ron viszont csupán 24 óra a tej szavatossági ideje. A nyári menetrend április 15­én már életbe lépett A pontosabb tájékoztatásra a következő „rejtjelezést" ve­zették be a szavatossági idő­re: a reggeli tej ezután is kék, a délutáni tej lila ku­pakot kap. Ezután nem a kiszállítás napját, hanem a szavatosság lejártának nap­ját tüntetik fel. Ezután, ha hétfő délután kedd jelzésű tej érkezik a boltba, nem kell „bizalmatlankodni", ez azt jelenti, hogy a tej más­nap délig nyugodtan felhasz­nálható! részmunkaidőben Egy hamarosan megjelenő rendeletről Közismert az a törvény­erejű rendelkezés, amely teljes munkaidőben dolgo­zóké. kozottabb munkába állító- — Sajnos eddig a helyi­sára. ipar csak szórványosan élt a havi" hatszáz forintos segélyt Éppen azért az a célunk, részmunka lehetősegeivel, biztosít azoknak az anyák- hogy minél több helyen lé- mert a vállalatok nem is­nak, akik két évig saját ma- tesüljenek olyan vállalatok, merték fel előnyeit. Iga -, guk' akarják nevelni gyerrne- amelyek biztosítani tudják a eddig nem is jelent meg idő nők foglalkoztatását olyan központi utasítás. Ebben segíteni kell a amely a részmunkákban do!­küket, és ez alatt alatt nem akarnak az „nyolc­állást vállalni. Mivel a már működő vállalatoknak is Sózó nők egyes problémáit könnyűipar alkalmazza a leg- azzal, hogy egyes munkahe- rendezte volna, több" nődolgozót, ez az in- lyeket ne töltsenek be indo- — Ezt a hiányt pótolja kolatlanul férfi munkaerők- most a Könnyűipari Minise­kel, hanem nőkkel, és a fér- térium utasítástervezete. Könnyűipar {j munkavállalókat irányít- amely rövidesen rendelet fo.­kait érinti. sák olyan területekre, ame- májában megjelenik, s a jo­A Könnyűipari Minisztérium ivek kimondottan férfi mun- "j és munkavállalási kértté­már most készül a várható kaerőket kívánnak. sekben megszünteti a bi­— A kisgyermekes, illetve zonytalanságot. A tervezet egyértelműen rendezi a részmunkaidő bedolgozói munkál vállal- kérdéseket, hassanak. mint például az egyenlőtlen rendel- A családos anyák szívesen munkabeosztás, a túlóradíj ­tézkedés leginkább a munkaerőtórtalékait érinti. új helyzetre, s a szakszerve­zetekkel együttműködve rö- a csaiádos anyák számára le­videsen kiadja ezzel kapcso- hetővé kell tenni, hogy latos utasítását — A bányászattal és ne­hézipari üzemekkel kező vidékeken, továbbá ott és könnyebben dolgoznak zás, s a munkaidőn belé i ahol kevés ipari üzem épült, „részmunkaidőben", mert így időkedvezmények problém: ­még ezután is gondot okoz közben foglalkozni tudnak ját is. Meghatározza a te ­a nők munkába állítása — gyermekükkel és családjuk- mészetbeni juttatás, a mun­kai is. karuha és a nyereségrészese­— A nőknek részmunká- dés új rendjét, szóval mlnd­Helyiipari Főosztályának ve- ban való foglalkoztatása a azokat a problémákat, amc­zetője —, de ott ahol a vállalatoknak is előnyös, lyek eddig gátolták és met ­könnyűipar és az élelmiszer- amit az is igazol, hogy a nehezítették a nők részmur­részmunkában dolgozók tel- kában való elhelyezkedését. mondja Fehér Imréné, a Könnyűipari Minisztérium ipar üzemei dolgoznak, számítani lehel a nők fo- jesítménye magasabb, minta Zsolnai László Tankönyvmúzeum Régi és új, öreg és frissen ropogó tankönyvek gyűjtőhe­lye az a húsz fehérre meszelt szekrény, amely a pedagógus szakszervezet szegedi bizott­ságán található, a Ságvári gimnázium épületében. Alsó­fokú oktatásunk majdnem egész történetét, fejlődését végigkísérhetjük a megko­pott, megsárgult oldalakon. Mindenféle rendű és rangú könyvkiadvány megtalálható itt az olvasás, a tanítás mód­szerétől a különböző peda­gógiai folyóiratokig, minden, aminek több mint egy évszá­zada köze van a gyerek és az oktató nemzedék munká­jához. mára 1817-ből datálódik, Ipa- gét kértem, s (gy idáig több rostanonc-iskolai olvasó- és mint 1600 kötetnyi anyag tankönyv 1930-ból. Kézzel gyűlt ösS^. Csak köszönettel , „ . , . , es hálaval gondolhatok az írott jegyzetek is vannak; jdós Thanthc József> Botond egy neveléstörténeti például rajos, Sallai Mária, és a 1904-ből. Szemléltető eszkö- többi pedagógusra, akiknek zök sem hiányoznak; plaká- közreműködésével megszüle­tők a beszéd és értelem gya- tett ez a tankönyvmúzeum. Pillantás a múltba Dr. Huszka János, a tanár­képző főiskola történelem tanszékének adjunktusa ka­lauzolt ebben a „betűország­ban". A mai szemnek fur­csák s ugyanakkor érdeke­sek is ezek a könyvek, mert mégis csak izgalmas látni, miből is tanultak apáink, nagyapáink. Egv olvasási gyakorlat népiskolák számá­ra 1868-ból, s Móra Ferenc közismert Betűországa. Rajz­tanításból még egy szegedi munka is előkerült: Moti­vumgyűjtemény, Fogassy Ödön tanítóképzői tanár munkája. Egy Magyar nyelv­tanító könyv siketnémák szá­Hat bibliográfia A Somogyi Könyvtár új vállalkozása tés után még több mint ezer csületes munka után kere­forintot átadhattak az öz­vegynek, hogy ezzel is hoz­zájáruljanak a család meg­élhetéséhez. Az özvegy, s a két gyerek ezután sem maradt magára. A munkatársak, a MÁVAUT gépkocsivezetői, feleségeik­sett fizetésre. Megvan te­hát megélhetése a két gye­rekkel esvütt, de azért na­gyon jólesik neki. hogy tudja: mindig számíthat fér­je volt munkahelyére, a ve­zetőkre és volt kollégáira is. H. M. Szegedi úttörők Vietnamért Vasat, papírt gyűtöttek, s ebből közel másfélezer fo­rintot termtettek elő a szegedi Mező Imre általános isko­la úttörői Nem saját zsebbe, nem is az őrsi kasszába ván­dorolt a pénz; szerény hozzájárulásnak szánták ezt az összeget a harcoló Vietnam megsegítéséhez. A vietnami pajtásokra gondoltak a gyűjtés közben, s a befizetés al­kalmából is a Tisza-parti általános iskola úttörői. A Vl/b-s Vörös Csillag őrs és a VII/c osztályos leányok Gi­da őrse különösen jeleskedett a munkában, de lelkesen és eredményesen gyűjtöttek a többiek is; köztük az Expe­díció, a Tyereskova, a Béke és a Lenin őrs tagjai. A TIT Csongrád megyei szervezete és a szegedi vá­rosi tanács művelődésügyi osztálya Századunk Irodalma címmel a Somogyi Könyvtár olvasótermében hat szabad­egyetemi előadást rendezett. Az előadások Sartre, Illyés Gyula, Ehrenburg, Garcia Lorco, Tamási Áron, és He­mingway munkásságáról szóltak. A látogatót már az első alkalommál kellemesen lepte meg, hogy belépéskor a jegye mellé egy kis füze­tet is kapott, amely az író­ról a legfontosabb tudnivaló­kat közölte. A Somogyi Könyvtár most először aöot ki ilyen jellegű nyomtatványt. Műfaji meg­jelölése: ajánló bibliográfia. Formailag — bár a nyomdá­nak valószínűleg nagy gon­dokat okozhatott — kiváló­an szerkesztett, jól áttekint­hető. Az első oldalon az író életrajzi adatai találhatók, valamint helye és szerepe kora irodalmi életében. A részben a művekből, részben a művekről közölt szemelvé­nyek mellet megtalálható a vonatkozó irodalom jegyzéke. Annotációnak hívják ezt a módszert, amely módot nyújt arra, hogy a művekből kö­zölt részletek mellett — mintegy szinkronban — a kortársak és kritikusok vé­leménye is helyt kapjon. Ugyancsak ennek az eljárás­nak köszönhető, hogy ellen­tétes nézeteket is meg lehet szólaltatni ugyanarról a té­máról, például Tamási Áron sajátos székely nyelvezetéről másképp vélekedik Bóka László, mint Féja Géza. Vagy mint Illyés Gyula esetében, életművéről, költészetéről, prózájáról és nyelvművelő tevékenységéről ad ez a for­ma jól áttekinthető adatokat. S ha már a formáról env­nyit, beszéljünk a tartalom­ról is. A füzetek hatalmas anyagot ölelnek fel, például az Ehrenburggal foglalkozó füzet interjúk, vallomások és nyilatkozatok jegyzékét is tartalmazza. Hasznos segéd­eszköz lehet könyvtárosok számára, de ismeretterjesz­tésre is kiválóan alkalmas. A bibliográfia összeállítása és szerkesztése Péter László munkája. k. e. korlás számára, meg kézzel rajzolt térképek. Ügy látszik, az esti iskola és az ismeretterjesztés sem újkeletű, mert a magyar ho­ni orvosok és természetvizs­gálók által száz arannyal ju­talmazott Természettudomá­nyi Népies Olvasókönyv es­ti tanfolyam részére készült — a fejezetek címeiben is hordozva a jelleget: 1. Es­tély, 2... és így tovább. Módszertani könyvek vannak még, az úgynevezett „vezér­könyvek", amelyek egyéb­ként az 1800-as évektől megtalálhatók, a tantervek pedig 1868-tól kezdve mind megvannak. Érdekességként megemlíthető egy haladási napló, vagyis a községi nép­iskola nagymákfai tanmeneti naplója, ahol a sűrűn követ­kező bejegyzések az 1900-as évek iskolafegyelméről és ta­nítási körülményeiről árul­kodnak:: súroltatás miatt a tanítás elmaradt.,. Tanító családi ügyei miatt a taní­tás szünetel... A kályha oly _.„p|'« nagymértékű füstölése éshi- IlCVCICo deg miatt a gyerekeket ha­zaküldtem ... Ajtó. ablak ja­vítási szükségessége miatt nem volt tanítás ... De még sok ember birtoká­ban, hagyatékában lehetnek régi tankönyvek, amelyeket mi az elkallódástól megment­hetnénk. A képző megszűné­sével egyébként tovább bő­vül az állomány anyaga, a tanárképzés feladatait is be­levonjuk. — A hallgatókon kívül kik látják hasznát ezeknek a könyveknek? — Oktatók, működő peda­gógusok, akik pedagógiai vagy gazdasági, szervezettant kérdésekkel foglalkoznak, itt mindnyájan találhatnak anyagot munkájukhoz. Mű­velődéstörténeti kutatás szempontjából is jelentősek ezek a könyvek. Végigkísér­hető a tankönyvkiadási poli­tika. a szakmai, módszerta­ni fejlődés. Még a marxista tanszék is merített anya­gunkból. hiszen a könyvek az ideológiai, történelmi dol­gokat jól illusztrálják. A Horthy-korszakban még a számtankönyveket is az irre­denta nevelés szolgálatába állították. Az érzelmi fontossága Tudományos kutatások — Ez a gyűjtemény tulaj­donképpen a tanítóképzés reformjával kapcsolatban született 1960-ban — meséli a ritka vállalkozás történe­tét Huszka János. — A fel­sőfokúvá vált képzőben ugyanis a hallgatóknak szak­dolgozatot kellett írni, s a szaktárgyak történeti kutatá­sával könyvek és irodalom hiányában nem igen foglal­kozhattak. Ez adta az ötle­tet, hogy össze kellne gyűj­teni a pedagógiai tárgyú tan­könyveket, kiadványokat. Gyémánt és aranydiplomás tanítók, Csongrád és Békés megyei pedagógusok segítsé­— A könyvekben a hiá­nyosságokon túl egy dolog feltűnik: a tanulók érzelmi nevelésének mindig nagy fon­tosságot tulajdonítottak. Ki­állításra szebb, intellektuáli­sabb és módszertanilag sok­kal fejlettebb tankönyveink készítésénél ezt ma sem ár­tana fokozottabban figyelem­be venni. S még egy: ez egy­fajta örökség. Minden tan­tárgyon belül látható az a küzdelem, amit a pedagógu­sok az oktatás, nevelés terén elértek. Minden nemzedék hozzáadott valami maradan­dót modern tanításunkhoz, gyerekeink mai tudásához. Jakab Ágnes Műszaki kapcsolat A Műszaki és Természet- lyült a korábbi kapcsolat tudományi Egyesületek Szö- A három éve erősödő szak­vetségének Csongrád megyei mai barátkozásban, a gyü­szervezete és a szabadkai mölcsöző tapasztalatcseré­Jugoszláv Mérnökök és Tech- ken II iparág szegedi és sza­nikusok Egyesülete — a DIT badkai képviselői vesznek — között idén tovább mé- részt Csütörtök, 1967. május IL OtL-MAGYAROMSZAG 5

Next

/
Thumbnails
Contents