Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-10 / 108. szám

Magyar műszerek brazil iskoláknak Nemzetközi versenytár­gyalást hirdetett a brazil oktatásügyi minisztérium kö­zépfokú intézményeknek, technikumoknak szükséges műszerek és egyéb felszere­lések szállítására. A kivá­lasztott ajánlatok alapján a nagy összegű megrendelést tizenhét ország között osz­tották fel. Az NDK. Svájc és Csehszlovákia után sor­rendben a negyedik helyen legnagyobb megrendelést Magyarország kapta: 1 mil­lió 800 ezer dollár értékű felszerelést szállít Braziliá­ba a Technoimpex és Met­rirnpex. Rizsvetés re«?ii Az üvegházakban jó tavasz volt A szegedi Felszabadulás kár nagysága attól függ, növekedett zavartalanul a Tsz gazdáinak a tavasszal hogy mikor művelhetik be a paprika, melyből 800 ezer nem volt jó munkatársa a földet. De már így is sok darabot értékesítenek. Ho­természet. A belvíz, a sze- pénzt elvitt a víz, hiszen 300 már Sándor kertészeti agro­szélyes hőingadozás gyakran hold őszi vetés ázik, s egész nómus elmondta, hogy 45 beleszólt terveikbe. A tsz tavaszon árkolta a táblákat, hold paradicsomot az ápri­vezetői szinte naponta kény- tisztította a csatornákat 30— lisi fagy megtizedelt, bár szerűitek a gépek, munka- 40 ember. füstöléssel védekeztek. A csapatok átcsoportosítására. .... ,„, hiányokat pótolták. Övatos­A traktorok elültek a mély ,nlv„e„YP? „ T""' sá§bó1 eddig vártak a fagy­talajban. káját megnehezítette a talaj ra° ^ érzékeny paprikapa­Árendás György tsz-elnök- vizbosege Háromszáz holdra lántók ^ültetésével és 100 nek a minap jelentette egyik r'zsl épülőről közvetlenül a hold uborka vetésével. öt szakembere, hogy az algyői yLzb® kényszerültek vetni 1)alántázógép most kezdte Irmai részen a belvíz emel- h?ld. őszi buzat és 426 meg 30 hold füszerpaprika kedett. Összesen 980 holdat hf)d f21 árpát szinten re- ültetését. víz borít. Többsége kukorica pulovp!> vagy keft> rS. ^ A kertészetben 4n holdon vetésére kiielölt terület, s a 8ePPel mu trágyázták, ötszáz A kertészetben 40 noldon v eiesere Kijeioii reruier, s a hoM zöldborsó vetésekor táb- virágmagot termesztenek, iányi nagyságú vizes foltokat mely szépen zöldell, első ka­kellett kikerülniük. A gabo- pálása megtörtént. Fólia­nák vegyszeres gyomirtásába agyakban teljes virágzásban mind a belvíz, mind a gyors a paradicsom. Amint az idő lehúlesek beleszóltak. annyira melegszik, és a ta­A kertészeti munkákat laj feiszikkad, 91 hold para­szintén megnehezítette az dicsőm és 80 hold paprika időjárás. Csupán az üveghá- ültetését végzik el a kerté­zakban, ahol jó tavasz volt, szek. GYORSPOSTA * GYORSPOSTA GYORSPOSTA * GYORSPOSTA Kiszivattyúzták a vizet Papp Károly, Pozsonyi Ignác utca 3. szám alatti la­kos, lapunk olvasója, szerkesztőségünkhöz küldött leve­lében szóvá tette, hogy a pincébe nem tudnak lemenni, mert a szivárgókon át összegyűlt a víz. „Hetek óta kér­jük az ingatlankezelő vállalat dolgozóit, szivattyúzzák ki a vizet, hogy tüzelőt tudjunk felhozni a pincéből" — írja. Papp Károly panaszát tol­mácsoltuk az ingatlankezelő vállalat 3-as számú házke­zelőségének, s ott Ábrahám József művezető elmondotta, hogy miután a levelet a pos­tára adták, már kiértek a vállalat dolgozói és kiszi­vattyúzták a vizet. Kíméletlen ajtócsapkodás Kelemen Sándor, Vadász utca 8. szám alatt lakó ol­vasónk azt tette szóvá szerkesztőségünkhöz küldött leve­lében, hogy a Vadász utcában parkíroznak átmenetileg az MHS kocsijai: ,,A Vadász utca elején levő nagy bérházak lakóit, több mint 20 családot a kora hajnali órákban ál­munkból riasszák fel a kíméletlen ajtócsapkodásokkal és hosszan tartó motorzűgással." A lakók kérik, vigyék a gépkocsikat esetleg valamelyik laktanya udvarára parkí­rozni, vagy az oktatásokat csak reggel 7 órakor kezdjék meg Száeíisrek kiíünieiéss A Magyar Hidrológiai Tár­saság ötvenéves fennállásá­nak évfordulóját idén ün­nepelték. Az emlékünnepsé­gen, amelyet Budapesten, a Technika Házában tartot­tak, több szegedi kutatót, tudományos munkatársat ré­szesítettek kitüntetésben. Dr. Vágás Istvánt, az Alsó-ti­szavidéki Vízügyi Igazgató­ság osztályvezetőjét a Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­tával, dr. Uherkovich Gá­bort, a biológiai tudomá­nyok kandidátusát, a Tisza ­kutató állomás tudományos főmunkatársát Entz Géza­emléklappal, Pálfai Imrét, az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság csoportvezető­jét Vásárhelyi Pál-emlék­lappal és dr. Molnár Bélát, a József Attila Tudomány­egyetem földtani tanszéké­nek adjunktusát ugyan­csak Vásárhelyi Pál-emlék­lappal tüntették ki, a Hid­rológiai Társaságban vég­zett több éves munkájuknak elismeréseképpen. A kitün­tetéseket a Magyar Hidroló­giai Társaság elnöke, Vitális Sándor nyújtotta át Háromnapos ankét a véradóknak Tegnap reggel I lód mező- a megyei véradó felelősök, vásárhelyen, a KISZ városi vöröskeresztes aktívák szá­bízottságának székházában mára. A nagy fontosságú háromnapos ankét kezdődött ankétot dr. Gál György ad­junktus, a szegedi véradóál­lomás vezetője nyitotta meg. A térítésmentes önkéntes véradás jelentőségéről, szük­ségességéről beszélt Elmond­ta, hogy Csongrád megyében az utóbbi hónapokban sokat javult a véradó mozgalom 1967 első negyedévében 104,1 százalékos eredményt értek el; mintegy 1250 liter vért adtak a megye dolgozói. Részt vett a tanácskozá­son dr. Völgyi Miklós, az A nem mindennapi felfed e- sorát lényegében a három jaiban. Tánclépések érdekes x T'11, zés öröme másfél évtizede öreg táncának különféle va- feljegyzésed, a laikus számá- yej' 1 szegődött útitársául. A fővá- riánsaiból állítottam össze, ra vajmi keveset mondó vo­rosban folyó néprajzi tanfo- t r rr i nalakkal. ábrákkal. Érdemes lyamok kapcsán kóborolta 2-CDG* feSUV61 lenne valahol publikálni, KP BT. AVPV PLPTÉN I Népitánc-gyújf-emény - asztaIfiókban Beszélgetés Mezey Károllyal A Vadász utcai lakók ké­rését tolmácsoltuk Gera Já­nosnak, az MHS városi el­nökhelyettesének. Elmondta, hogy a parkírozó gépkocsik ügyében már több bejelen­tés érkezett az MHS-hez. Sajnos a Kossuth Lajos' su­gárúti székház udvarában építkeznek s ezért kénytele­nek átmenetileg négy teher­gépkocsit a szomszédos, aránylag csendes Vadász ut­cában parkíroztatni. Az ok­tatási időpontot nem lehet későbbre tenni, mivel itt munkaidő előtt és után ta­nulnak gépkocsit vezetni. Mindenesetre az MHS igyekszik a lakók háborga­tását a minimálisra csök­kenteni és ezért időnként más-más utcákban parkíroz­tatják a gépkocsikat. Szerkesztőségünk nem tud egyetérteni az illeté­kes válaszával. Legalább ígéretet tettek volna arra, hogy kevesebb zajjal kí­mélik az utca lakóinak nyugalmát. De így? Még csak a panasz megértését sem érezzük a nyilatko­zatból. MUNKÁSOKAT. A LKA LM ÁZOTT AK AT KERESNEK Azonnali belépéssel felve­szünk makói, vásárhelyt és sze­gedi munkahelyekre ácsot, vas­s/erclőt, kőművest és kubikost kedvező feltételek mellett. Je­lentkezhetnek szerdán és pén­teken a Makó Városi Tanács .Munkaerőgazdálkadási Osztá­lyán és az OVF Keletmagyaror­szági Vízügyi Építő vállalat 6. számú Építésvezetőségén. Sze­ged, Kazinczy u. 7. sz. Gyakorlott gépirónőt kere­sünk adminisztratív munkakör­be azonnali belépéssel. Sántlor­favi Fmsz, központi iroda. Figyelem! Munkahelyet kere­ső nök! Asotthalom. Móraha­lom, Domaszék! A Kenderfonö és Szövőipari Vállalat Szegedi Kenderfonógyára (Szeged, Lon­doni krt. 3. sz.) állandó munká­ra női segédmunkásokat vesx fel. A bejárást kedvezményes autóbuszjárattal biztosítja. Je­lentkezés személyesen Szeged. Londoni krt. 3. vagy a községi tanácsnál. PN'VV Szegedi Textilművek klsktindorozstnai üzemegysége azonnali belépésre keres szö­vőnőket. 18—30 év közötti nő­dolgozókat tárlöltői munka­körbe. valamint 1 fő csőszerelő szakmunkást. Jelentkezés a munkaügyi osztályon minden­nap 7 órától 18-30 őráig. * A Szegedi Gázmű gyors- és gépírókat, és kertészt azonnali belépéssel felvesz. x A zákányszéki Horaokkultúra Tszcs fejogulyást keres azonna­li belépésre. Egy családból le­hetőleg 2 munkaerő legven. La­kást, háztáji földet biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. x Az 5. ÉPFU szegedi telep­helyre gyakorlattal gépkocsive­zetőket, autószerelőket, rakodó­kat alkalmaz állandó munkára. Jelentkezés Szeged, ösz u. 4. x Az EMERGÉ Gumigyár fel­vételre keres férfi segédmunká­sukat Jó kereseti lehetőséggel, üzemi étkezés, valamint munká­ét védőruha biztosítva van. A Keuderfonó és Szövőipari Villalat, Üjszeged, felvételre ke­res kőműves, szövő szakmunká­sokat, szövő betanulókat, férfi segédmunkásokat, éjjeliőröket. Éjjeliőr munkakörbe nyugdíja­sokat is felveszünk. Jelentkezés a vállalat munkaerőgazdálkodó­jánál. xS. 133 303 Ónálló munkakörben nyugdí­jas geodétát alkalmazunk. Me­gyeháza 501-ben. S. 133 403 Siketek Általános Iskolája Szeged, Bécsi krt. 38., takarító­nőt felvételre keres. S. 13.3 534 A Tápéi Fmsz 5. sz. élelmi­szerboltjába szakképzett boltve­zetőt keres 4867. június l-l be­lépéssel. Jelentkezni lehet: Tá­pé, Kossuth utca 40. xS. 133 330 ladakat, meséket, táncokat Az első lépések be az ötvenes évek elején Sárközt, a matyó vidéket, zár hnhírrtll járt a palócoknál, s alig tu- C0 ' ul catnyl brigád-kollektívájuk szorgalmasan filmezett, for- I^. Wtádmflnn ^ gatta a magnótekercset je- együtt ó lehelt lelket a kon- nulsaga. gyezgetett Az ügy nem tűrt ££g*rban "^lakúit halasztást: a népi kultúra EdOSZ ^í*"*®1* A még mindig érintetlenül ma- táncanyagot többek kozott radt rétegét kellett felszínre ba«iaktol „expor­hozni, át- vagy ha tetézik, talták- Tapsról, de a ha­megmenteni; népdalokat bal- Okmányuk nyomdokain uj, modem törekvéseket ötvöz­tek a szegedi társulat prog­ramjába. — A határvidéket motor­kerékpárral barangoltuk be. Azóta, hogy Szegedre ke- Útitársam, Vastagh József riilt,, részben a távolabb eső fésűvel és papírral muzsi­falvak gyűjtőinek vezetett káit) erre táncoltak öregle­lanfolyamokat, részben ma- jnje Egy ízben Széksóson 20 ga iárta a vidéket népballadát találtunk — óri­— Érdekes tánclépésekre ási felfedezés volt. A röszkei hívták! fel a figyelmem Sán- bekötő útig rendszerint ér­dorfalván. Kimentem a 6ep- tünk jött a lovaskocsi, de ha rűkötödébe, ahol az igazgató tovább maradtunk, bizony bemutatott Fekete Sándor- 6—7 kilométert gyalogolhat­nak. Az idős ember azonban tünk visszafelé, visszahúzódolt: „hagyjanak ilyenkor télidőben forralt békén, fáradt, öreg vagyok, borral és bundával vártak a nem való nekem a tánc", határőrségen: Tiszaszigeten Kerülő úton kellett megköze- ugyanis versenyre készítet­líteni. „Nem tudja, Fekete tem fel a fiatalokat. Velük bácsi, hol mérnek itt bort, az országos fesztivált is meg­amolyan jó háztájit?" Elmen- nyertük. Sokat mesélhetnék tünk borért. Ravaszul kérlel- még ökrös bácsiék vendég­tem, tiszteljen meg egy po- szeretetéről, filmre vettmeg­hárkával. Akkor már tud- nyilatkozásukról, na és per­tam. nyert ügyem van. Sok sze arról, hogy Burkus Pista mindenről beszélgettünk: csa- bácsiéknál elért a legnagyobb Iádról, politikáról, a tsz-ekről, tisztesség: egy szippantás az míg egyszerre kifakadt: öreg pipájából... „mind ilyenek a városiak, le­veszik lábáról az embert". C lonnp ,X>e hát Fekete bácsi, nem t-» UC/fíCA ICIIIIC kérek én magától semmit." j^jQ^pj vagy kiadni. íme Meziey Károly műhe­lyének titka,, egy szép szen­Józseffel vedély művelésének igaz ta­Nikolényi István rációkkal dokumentálta egyes megyék véradó eredményeit. Ezután több érdekes elő­adás hangzott el. Dr. Zentai Ferenc főorvos például a véradás és a vérátömlesztés élettani hatásáról tartott színvonalas előadást A következő két napban további előadások lesznek. „Már hogy a fenébe nem, hát megállhatom ezek után, hogy ne táncoljak? Hol az a prímás..." S máris cifrázta Kergetőztek a szavak, egy­másra tolultak a történetek. a lépéseket. Majd megfeszül- Kirajzolódott 0 kép Mezey tem a figyelemtől, el ne fe- Károly műhelyéről. Igen, ró­lejlisek valamit. Aztán el- la beszélünk, a Szegedi Nem­mondta, Kiss Matyi és Gon- zeti Színház művészéről, a da Jósika fe tud ilyeneket környékbeli néptár -kultúra Legközelebb óket is meghív- szorgalmas gyűjtőjéről. Te­tuk. Igy alakult meg a helyi kintélyes mennyiségű anyag népi együttes, melynek mű- hever már asztalának fiók­Szovjet1 karmester Szegeden A Bartók Béla filharmó­niai zenekar hétfői hang­versenyét Arnold Katz szov­jet karmester vezényelte. A vendég kissé mozdulataival, hangsúlyaival Mozart Jupi­ter szimfóniájában éppen a rokokó stílus hajlékony dal­lamíveinek formai kapcso­lódását lazította fel. A las­sú tétel modoros siettetése és a IV. tétel nálunk szo­katlan tempója sem szol­gálta a klasszikus muzsi­ka tartalmi egyensúlyát. A zenekar kézbentartása, a biztos anyagismeret viszont a karmester erényei közé számít. A szegedi hangversenykö­zönség régi kedvenceként üdvözölte Zempléni Kornél zongoraművészt, aki kitűnő formában szólaltatta meg Mozart B-dúr zongoraver­senyét. A néhai Dohnányi­növendék billentéskultúrá­jára ismertünk az egyes té­telek témáinak megmintázá­sában, a kantilénák puha fényében és a technikai ele­gánciában, amellyel oly csengő kamarazenévé vará­IX. szimfóniájának előad í sa volt, s itt megmutatko zott, hogy Arnold Ka mennyire otthonos a szovjet túlzott kar- zene legkiválóbb képviselő­erőteljes jének sokrétű, izgalmas, tar­talmi fordulatokban bővel­kedő partitúráiban. Az öt­letes szimfónia neoklasszi­kus jelege úgy hat, mint Prokofjev Klasszikus szim­fóniájának folytatása, s ta­lán még Guslav Mahler III. szimfóniájával tart rokonsá­got az utca, a nagy töme­gek ábrázolásában. Hangsze­relése páratlanul virtuóz, groteszk ötletekben szinte kifogyhatatlan, színekben és dinamikában a II. világhá­ború utáni korszakában le­higgadt mester legszikrá­zóbb alkotása. A karmester rendkívül érzékeny kézzel csiszolta ki a zenekar szó­lamait és szólamcsoportjait, szuggesztíven iránvított és így valóban rendkívüli zenei élményben volt részünk. Sosztakovics IX. szimfóniája remeklő előadásáért külön elismerés illeti a zenekar egészét és a kiváló fúvó­szólistákat (fagott, oboa, kla­zsolta a mozarti Allegrókat rinét). Percekig tartó ün­A zenekar teljes odaadással láttál el feladatát, s a kí­séret szimfóniává magaso­dott. A hangverseny meglepe­tése Dimitrij Sosztakovics neplésben volt része a be­mutatónak, melynek sikeré­ben osztozik a karmester és az egyre fejlődő zenekar. Szatmári Géza Camping' és sportszerkiállítás Újszegedi vigadó nagytermében Május 12-től 16-ici | A kiállításon bemutatott új cikkek a Kárász | utcai Sportszer Boltban megvásárolhatók I !\yí(va naponta lOórálól 19 órái" Bclépús di jtalau Rendezi: CSMY. Iparcikk Kisker. Vállalat EDES május l-től 3l-ig! 1 MINDEN ÉDESSÉGÁRUT V ASÁRLÖ — a megállító tábl ákon és a röplapokon = hirdetett összeg után — KÉR JE A MEGHÍVÓT A KIJEL ÖLT BOLTBAN. § SZERENCSÉS ESETBEN MÁJUS 31-ÉN ÜJ ÉDESSÉGÁRUBÓL AJÁNDÉKOT 1 KAP! X. a 133.562. Szerda, 1967. májas IC OÜ-MAGYARORSZAG 5 á

Next

/
Thumbnails
Contents