Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-07 / 106. szám

Kádár János elvtárs: A párt és a szakszervezetek egyaránt a szocializmus politikáját képviselik A szakszervezetek XXI. kongresszusának péntek dél­utáni ülésén * mint tegna­pi lapunkban jelentettük — (elszólalt Kádár János elv­társ, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Beszédét az alábbiakban is­mertetjük. Beszéde bevezetőjében Ká­dár elvtárs méltatta a ma­gyar szakszervezetek XXI. kongresszusának jelentősé­gét, majd arról szólt, milyen a viszony pártunk: a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt és a magyar szakszervezetek között Mindkettő az egész dolgozó nép érdekeit képvi­seli és fejezi ki; eredetét, lé­nyegét tekintve, mind a párt, mind a szakszervezet, a mun­kásosztály osztályszervezete. Ezért mi természetesnek és magától értetődőnek tartjuk, hogy szocialista viszonyaink között a párt is és a szak­szervezet is csak úgy töltheti be hivatását egészségesen és jól csak úgy láthatja el a maga sajátos feladatait, ha a legszorosabban és a lehető legjobb módon együtt dolgo­zik. Az elvtársak tanúsíthatják és tudják, hogy a párt Köz­ponti Bizottsága az elmúlt években is jó irányban vál­toztatott azon a teljesen egészségesnek nem tekinthe­tő helyzeten, ami a negyve­nes évek végén és az ötvenes évek elején kialakult. A Köz­ponti Bizottság az utolsó tíz esztendőben arra törekedett, hogy a párt mindennapi po­litikai munkájában erőtelje­sen támaszkodjon a szak­szervezetekre, mert az a meggyőződésünk, hogy a párt a saját hivatását enélkül nem képes jól betölteni. Ar­ra is törekedtünk, hogy ne csak a párt támaszkodjék a szakszervezetekre, hanem szocialista rendszerünkön be­lül törvényesen megállapí­tott, biztosított és meghatáro­zott szerepe, feladata és ha­tásköre legyen a magyar szakszervezeteknek, mert a szocialista társadalom építése nem képzelhető el másként. Pártunk azért jött létre, azért küzd, hogy valóra vált­sa a munkásosztály forradal­mi céljait. A szakszervezet pedig a munkásosztály leg­nagyobb tömegszervezete, amely ugyancsak a dolgozó emberek, a munkások és az alkalmazottak napi és álta­lános érdekeit hivatott kép­viselni. Ezért e két szervnek a legszorosabban együtt kell dolgoznia. Örömmel állapít­hatjuk meg, hogy együtt is dolgozik és ez előrehaladá­sunk záloga a jövőben is. Az egész társadalom fejlődése attól függ ugyanis, hogy a magyar társadalom élén ha­ladó munkásosztály hogyan készült fel feladatára, hogyan képes megoldani a napi fel­adatokat úgy, hogy egy pil­lanatra se tévessze szem elől a távlati célt sem. Társadalmunk eszmei-poli­tikai irányítását a pártnak kell végeznie. A párt és a szakszervezetek azonos poli­tikát képviselnek: a szocia­lizmus politikáját. Ezen belül azonban szükség van arra, hogy mind a párt, mind a szakszervezet megoldja saját feladatát, mert sem a párt nem végezheti el a szakszer­vezet munkáját, sem a szak­szervezet a pártét. A negyvenes évek végének és az ötvenes évek elejének már említett hibáiból első­sorban azt a tanulságot kell levonnunk, hogy nem lehet kielégítő, ha a szakszervezet egyszerűen csak a párt jel­szavait ismételgeti. Mun­kánkban, fellépésünkben azo­nos állásponton kell lennünk a leglényegesebb dolgokat és célokat illetően, de keli len­niök különbözőségeknek is, mert különben mi szükség lenne két külön szervezetre. Épp ezért, a párt Központi Bizottsága, egyetértésben a szakszervezetben dolgozó elvtársakkal, a közelmúlt években az egyik feladatot abban látta, hogy a lehető legnagyobb mértékig meg­őrizve és erősítve az eszmei és politikai közösséget a párt és a szakszervezet mun­kájában, valósítsuk meg a szakszervezetek saját felelős­ségük égisze alatt végzett ön­álló tevékenységét. A szakszervezeti munka még jobb kibontakoztatásáért A beszámolóban olvastam és a felszólalásokban is erőmmel hallottam, hogy a szocialista célt illetőleg tel­jes az azonosság és a szak­szervezetek érzékelik azokat a sajátos feladatokat, ame­lyeknek megoldása ma is és a jövőben is rajtuk múlik. A szocialista társadalom fel­építése, a dolgozók érdekei­nek helyes napi képviselete megköveteli a szakszervezeti munka még jobb kibonta­koztatását. Azért is hallgat­tam örömmel a kongresszus megnyilatkozásait, mert úgy. láttam, hogy a szakszervezet helyes irányba halad. Pedig ez nem könnyű. Ma már nem elegendő nyolc vagy tíz jel­szót betanulni és ezt minél sűrűbben emlegetni ahhoz, hogy jó szakszervezeti funk­cionárius legyen az ember. Most mások a követelmé­nyek. A lényeges célokra vo­natkozó helyes jelszót persze most is ismerni kell, de ami ennél sokkal fontosabb: tud­ni kell azt értelmezni és ön­állóan alkalmazni a szak­szervezeti munkában. Ezután elemezte az önálló­ság kérdéseit, majd megálla­pította: Többször is elhangzott itt, hogy a jelenlevő elvtársak helyeslik és támogatják a párt IX. kongresszusának ál­láspontját, döntéseit, irány­vonalát, törekvéseit, céljait. Szeretném ezt megköszönni a szakszervezeti kongresszus­nak és elsősorban arra gon­dolva, hogy — ki-ki a maga helyén — egy ügyért harcol. Szeretném köszönteni és üd­vözölni a magyar szakszer­vezetek XXI. kongresszusá­nak minden résztvevőjét, s az önök személyében üdvö­zölni és köszönteni a szak­szervezetek minden funk­cionáriusát és aktivistáját. A párttagokat is, akik érzik, és kell, hogy érezzék, hogy ha a szakszervezetben dolgoz­nak, akkor a pártmunka egyik legfontosabb részét végzik. Köszöntöm és üdvözlöm a szakszervezeti funkcionáriu­sok és aktivisták között azo­kat is, akik nem tagjai pár­tunknak. tizeknek száma sem kevés, a kívülálló nem is tudja, milyen sokan vannak. Az egész nemzet célkitűzései Beszélt ezután a szakszer­vezeti tisztségviselők szere­péről, majd a pártkongresz­szus határozatai megvalósí­tásának kérdéseivel foglalko­zott, s egyebek között rá­mutatott: A Magyar Szocialista Mun­káspárt IX. kongresszusa fog­lalkozott belső fejlődésünk és a nemzetközi helyzet leglé­nyegesebb kérdéseivel az adott helyzetet illetően, va­lamint a jövő távlataiba te­kintve. A párt meggyőződé­sünk szerint a kongresszu­son a helyzetértékelesben és a feladatok kijelölésében egyaránt világos és jó hatá­rozatokat hozott. A párt ere­je azonban döntően eszmei erő. A párt kongresszusának határozataiból olyan mérték­ben lesz valóság, amilyen mértékben a párttagság, a munkásosztály, a parasztság, az értelmiségi dolgozók, va­lamint szervezeteik — és ezek között megint elsőként említem a magyar szakszer­vezeteket — magukévá te­szik és dolgoznak azok meg­valósításáért. A kongresszus határozatai a dolog természetéből követ­kezően párthatározatok. A célok azonban, amelyeket ez a kongresszus megjelölt és megmutatott, nemcsak párt­célok, hanem a munkásosz­tály, a dolgozó nép és az egész nemzet céljai. Éppen ebből kiindulva, pártunk nyugodt lelkiismerettel, nem valamiféle pártsovinizmus­ból, hanem valóban a köz­érdeket szem előtt tartva hívja fel a munkás- és a paraszttömegeket, az értel­miségi dolgozókat, az egész népet a kongresszusi hatá­rozatok megvalósítására. A kongresszus óta elég in­tenzív időszak telt el. Le­zajlott a választási kam­pány, hozzá lehet fűzni, eredménnyel. Tanácskozott a termelőszövetkezetek első kongresszusa, amelynek nagy jelentősége volt. Most ülésezik a szakszervezet kongresszusa. E hó közepén összeül a SZÖVOSZ kong­resszusa. Utána nem sok idővel lesz az ifjúsági szö­vetség kongresszusa. Mind­ezt azért szerveztük így, mert az év második felében a gazdasági reform dolgaival kell nagyon sokat foglalkoz­nunk üléseken, plénumokon és nem sokkal kevesebbet, hanem többet, az emberek­kel való egyéni és kis cso­portokban történő beszélge­téseken. Elvtársaim! A szocialista társadalmi rendnek nálunk mind a politikai rendszert, mind a társadalom gazdasá­gi alapjait, mind a kulturá­lis intézményeket illetően szilárd alapjai vannak. Eze­ket tovább keli erősítenünk, ki kell bővítenünk, és mi­nél hamarabb jobb és szebb kivitelben kell hozzá meg­teremtenünk munkával, harccal a teljes építményt. Nem szabad feleslegesen kockáztatnunk! Elvtársak! A pártkong­resszus. a választások, a ter­melőszövetkezeti kongresz­szus és a szakszervezeti kongreszus sokat tett rend­szerünk, s a munkáshata­lom további szilárdítása ér­dekében sokat tett a mun­kás-paraszt szövetség továb­bi erősítéséért, és még in­kább, megmulatta, mit kell tennünk a szocialista terme­lőerők, a szocialista terme­lési viszonyok és egész tár­sadalmunk szocialista voná­sainak erősítéséért. Ha eb­ben a szellemben, ezeknek a céloknak megfelelően te­vékenykedünk továbbra is, akkor ezt megfelelő ered­ményeknek kell követniük a rendszer szilárdításában, a gazdasági építőmunkában és a kultúra területén is. A közeljövő feladatai kö­zül külön megemlíteném a gazdaságirányítás reformját — csak egyetlen egy vonat­kozásban. Itt a kongresszu­son szükségszerűen majd­nem minden felszólaló fog­lalkozott ezzel, és hozzáte­hetem, szerintem elvileg he­lyesen. Szólottak a reform adta lehetőségekről, sőt be­számoltak már bizonyos eredményekről is. Többen említették, hogy a jövőben kockázatokat is kell vállalni, s hogy bátran kell dolgozni. A kockázatvállalás szük­ségszerű és elkerülhetetlen. Aki új utat tör, annak vál­lalkozásában mindig van bizonyos kockázat. De a koc­kázatnál sohasem felejtsük el, elvtársak, hogy nem va­gyunk tőkések. Mert a tő­kés, amikor kockáztat, ma­gáét kockáztatja, aztán, ha nincs szerencséje, akkor csődbe megy, és ezzel a do­log el van intézve. Nekünk azonban sokszoros felelős­séggel kell kockázatot vál­lalnunk, azzal a felelősség­gel, hogy amivel mi gazdál­kodunk, az az egész népé. A gazdaságvezetési re­form alapjai jól kidolgozot­tak, a reform előre fog len­díteni bennünket, s ha jól felkészülünk teljes terjede­lemben való bevezetésére, az rövid néhány év múlva ko­molyan éreztetni fogja jó hatását mindenféle tekintet­ben. A gazdaságvezetési re­formnak az a célja, hogy erősítsük vele mindazt, ami a mi társadalmunkban a szocializmust jelenti. Tehát: erősítsük a politikai rend­szerünket, rendszerünk de­mokratikus vonásait, erősít­sük a szocializmus termelő­erőit, a termelőeszközök szo­cialista tulajdonát, a szocia­lista- termelési viszonyokat. Legyen még erősebb igazság az, hogy a szocialista társa­dalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszín­vonalának rendszeres emel­kedésével. Ha egyszerű dolgozóval beszélünk, nemcsak arról szükséges beszélni, mi is ez a gazdasági reform, hanem azt is meg kell mondani, mi a célja. Szociális vívmá­nyaink között például van­nak olyanok, amelyeknek további bővítését és érvé­nyesítését talán más módon kell biztosítani, de azt is tudni kell, és világosan meg kell mondani, hogy a szo­cialista vívmányok terüle­tén visszalépni egy jottá­nyit nem akarunk, és nem is szabad. (Nagy taps.) Ez lényeges vonása a gaz­daságvezetési reformnak. És kell, hogy a dolgozó embe­rekben meglegyen a bizton­ságérzet, mert enélkül nem számíthatunk a dolgozó tö­megek, és elsősorban a mun­kástömegek aktív támogatá­sára. Szocialista rendszerünk fontos vívmánya például a munkához való jog. Most ez is egy kicsit bonyolultan je­lentkezik, mert bizonyos te­rületeken és ágazatokban el­kerülehetetlen a munkaerő valamelyes átcsoportosítása. Meg kell azonban mondani, hogy ezután is érvényes az írott és íratlan törvény, hogy minden dolgozó embernek törvényes joga van a mun­kához, és a mi rendszerünk ezt számára biztosítani is fogja. (Nagy taps.) És ha va­lahol e tekintetben problé­ma jelentkezik, mint ahogy a közelmúltban — itt is em­lítették — a barnaszénbányá­szatban, akkor pártunknak, szakszervezetünknek, rend­szerünknek kötelessége biz­tosítani azt, hogy a dolgozó emberek tömegei semmifé­le reformnak kárvalottjai ne legyenek. Ha érzik az em­berek, hogy ilyen a rendszer, teljes erővel és teljes szívvel támogatják. Mert a nagy tö­meg számára a szocializmus igazsága abban rejlik, biz­tosítja-e számára a kizsák­mányolásmentes, szabad, kulturált és jobb életet. Ezt várja a dolgozó ember a szocializmustól. Ha nem biz­tosítja, akkor az egyszerű ember gondolatában az öt­lik fel: akkor minek nekem ez a szocializmus, ez az em­berek logikája, és ez helyes logika. Előfordulhatnak ba­jok, hibák, szerencsétlensé­gek, ez elkerülhetetlen, de hogy tömegek és dolgozó ka­tegóriák helyzete tartósan, a mi rendszerünkben rosszabb legyen, mint amit már ko­rábban elértek, azt nem tűr­hetjük, ez nem lehet szük­ségszerű. Ha ilyesmi előfor­dul, akkor valahol mi hibáz­tunk, és gyorsan meg kell keresni és ki kell javítani az ilyen hibát. Ez parancs a mi szamunkra. (Taps.) * Nem azért van egy ország lakossága, hogy mi, párt­funkcionáriusok kísérletez­zünk, és nem azért vannak nagy számban munkások, hogy a tagdijat befizessék, hanem fordítva: mi vagyunk a munkásosztály, a dolgozó nép javáért, ezért teremtet­te a munkásosztály, a for­radalmi pártot és a szak­szervezetet is és erről, nem feledkezhetünk meg a szoci­alizmus viszonyai között sem, amikor az osztályellenséget már legyőztük. Mert, ha erről megfeledkezünk, ak­kor szakadás állhat be, ak­kor hiába rohanunk előre, kiabálhatunk, hogy utánunk emberek, ha visszanézünk, alig jönnek utánunk. Nem tudom, így mire mennénk (Derültség, nagy taps.) Az internacionalizmus: fejlődésünk egyik feltétele Első és legfontosabb köte­lességünk, hogy saját ha­zánkban úgy építsük a szo­cializmust, szabad emberhez egyedül méltó, szocialista tár­sadalmi rendszerünket, hogy ez segítse a nemzetközi mun­kásosztály harcát. Másik kö­telességünk; lehetőségeink­nek megfelelően közvetlenül is politikai és más termé­szetű támogatást biztosítsunk harcukhoz. De a legfonto­sabb — még egyszer ismét­lem —, hogy szilárd bázisát építsük a szocializmusnak, a kommunizmusnak, az em­beri haladásnak és a népek szabadságának, hogy aki ide érkezik, biztosan és szabad földön érezze magát minden­kor. Ez az első számú inter­nacionalista kötelességünk, és a legjobb értelemben vett szolidaritásunk a szabadsá­gukért harcoló népek iránt. Ha rendszerünk szilárd, erős, fejlődik és gyarapszik, ak­kor minden más tekintetben is seg'tséget tudunk nyújta­ni, de ha itt hiba keletke­zik, ha fejlődésünk megtor­pan — és erre volt nemré­gen példa —, akkor az egész nemzetközi munkásmozga­lomnak és a többi népeknek kell kihúzni bennünket a kátyúból. Ezt ők becsülettel meg is tették, és ha mi most itt vagyunk, azt köszönhet­jük népünknek, amely még­is talpraállt, és nemzetközi osztálytestvéreinknek, a sza­badságszerető népeknek, akik a magyar nép igaz ügye mel­lé álltak 1956-ban. (Nagy taps.) Nagyon örülök neki, hogy xxi. össz-szakszervezeti kongresszusunkat áthatja az internacionalizmus és a sza­badságukért harcoló népek iránti szolidaritás. Ez a mi fejlődésünkhöz is nélkülöz­hetetlen itt az országban. Még inkább nélkülözhetetlen ahhoz, hogy világméretekben is előrehaladjon a mi ügyünk, a társadalmi haladás, a szo­cializmus és a béke ügye. Üdvözlöm és jónak tar­tom, hogy a kongresszus ha­tározatot hoz az agresszorok ellen harcoló vietnami nép­pel való szolidaritásról. Ál­lást foglal a katonai pucs­csisták által fenyegetett gö­rög hazafiak mellett, az európai biztonság kérdésé­ben, és más időszerű nem­zetközi kérdésekben. Jó ez, mert szilárdítja a dolgozók világnézetét, erősíti öntuda­tukat, és jó azért, mert mi nemzetközileg egy nagy csa­ládhoz tartozunk. Még tervszerűbb munkával gyorsabban haladhatunk Elvtársak! A nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban gyakori kifejezés — a békés egymás mellett élés. E ki­fejezés körül még vita is adódott, sőt még ma is folyii: nemzetközi mozgalmunkban. A modern társadalomban, amelyben vilá ginére tekben két alapvető osztály van, a burzsoázia és a proletariátus rendkívül széles fronton és mind fokozottabb mértékben és élesebb formában folyik a nemzetközi méretű osztály­harc — mondotta egyebek között és hangoztatta: A bé­kés egymás mellett élés nem mond ellent, hanem beleil­leszkedik az osztályharcrol vallott felfogásunkba. a bé­kés egymás mellett élést mi úgy értelmezzük: a történe­lem a szocializmus, a kom­munizmus képviselőinek jut­tatta azt a magasztos felada­tot, megtiszteltetést, és fele­lősséget, hogy mentse meg az emberiséget egy üj ka­tasztrófától, egy új világhá­borútól. Mi szükségszerűnek és törvényszerűnek tartjuk, hogy reánk jutott ez a fel­adat és mi küzdünk azórt, hogy teljesítsük. Végső fo­kon természetesen azért har­colunk, hogy az egész vilá­gon a szocialista társadalmi rendszer diadalmaskodjék. És biztosak is vagyunk ab­ban, hogy így lesz. Kádár János elvtárs a to­vábbiakban arról szólt, hogy az imperialista agresszióval szembeni harcban világmé­retekben egyesíteni kell erő­inket, majd így folytatta: Kedves elvtársak! A párt­kongresszuson meghatározott harci céljainkat — amelyek most már az egész nép tu­datába átmennek — úgy ér­hetjük el, ha dolgozunk és harcolunk. Es ha eddig sokr.t kellett dolgozni és harcolni, ezután sem kell kevesebbet. Az öntudatos ember eddig is ereje teljével dolgozott és harcolt céljainkért, de ne­künk olyan ambícióink is vannak, hogy az eddig lassan mozdulókat is egy kicsit jobb munkára serkentsük, az esz­mék erejével, meggyőzessek Keli ehhez a felvilágosító szó, de úgy akarjuk vinni a dolgokat, hegy ha egyéb nem, akkor az érdekeik is jó irányba ösztönözzék az ilye­neket, ezután inkább, mint eddig. Van elég dolgunk, de na­gyon jó feltételek között harcolhatunk, mind itthon, mind nemzetközileg, a mi erőinket már nem lehet el­pusztítani, minden egyéb pe­dig elhatározás és akarat dolga. Ha komolyan vesz­szük soron következő felada­tainkat, és több rendszeres­séget viszünk a munkába, gyorsabban tudunk előre menni, a párt ebben a leg­teljesebb mértékben számít a szakszervezetek támogatásá­ra, és gondolom, nem hiába. Befejezésül szerenek önök­nek sikert kívánni munká­jukhoz, itt a kongresszuson, és majd a kongresszus után, e tanácskozás határozatainak v égrehaj tásához. 3 Ott-MAGYARORSZAG Vasárnap, 1967. május Z

Next

/
Thumbnails
Contents