Délmagyarország, 1967. május (57. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-30 / 125. szám

A Biztonsági Tanács előtt a közel-keleti A szíriai miniszterelnök Moszkvában tárgyal válság vasárnap! kairói sajtóérte- FESZÜLTSÉG IZRAELBEN kezletén közölte: abban az 0 Tej Aviv (Apj esetben, ha háború törne ki Eskol izraeH miniszterel­• Moszkva (TASZSZ) Nureddin Atasszi, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke hétlón baráti látogatásra Izrael és az arab államok nök'vaternaiTeste^'akoímánV Moszkvaba érkezett. Atasszit kozott, a Szuezi csatorna négyórás ülése után rádió­Alekszej Koszigin szovjet forgalma csak akkor folyta- beszédet mondott A mi'nisz­miniszterelnök és több más tódhatna zavartalanul, ha terelnök hangoztatta, kor­szovjet vezető fogadta. Ko­szigin a Kremlben találko­zott a szíriai államelnökkel. A felek megvitatták a két országot kölcsönösen érintő időszerű kérdéseket. A RENDKÍVÜLI ÜLÉS az összes nagyhatalmakkal felvette a kapcsolatot A nyugati hírügynökségek jelentése szerint Izraelben Nasszer egyiptomi elnök és Eskol izraeli miniszterelnök beszédet nyomán növekedett nem avatkoznak be más or- mánya további nemzetközi szágok Izrael oldalán. Ha poiitikai akcióra törekszik azonban masolc beavatkoz- érdekében, hogy a nak, nem lesz Szuezi-csator- nyugaU nagyhatalmak tegye* na. ezt világosán meg kell nek hatékony lépéseket a ha­mondanom — jelentette ki józas szabadságának biztosí­Nasszer. tására a Tiran-szorosban. A Az EAK elnöke kijelentet- kormányfő ismét azt mon­0 New York (Reuter) te. hogy kormanya kész is- dotta. hogv a szoros lezárá­Hetfon magyar irlo szennt mtt részt venni az izraeli— ^ kormánya agressziónak ?0 óra 28 perckor összeült a egyiptomi vegyes fegvverszü- tekinti és fenntartja magá­Biztonsngi Tanács. hogy neti bizottságban, ha erre nak azt a ,ogot hogy oIyan rendkívüli ülésen vitassa meg Izrael is hajlandó. Ehhez módon és akkor védekezzen a közel-keleti válságot. A azonban Izraelnek ki kellene ellene ahogy és amikor azt Biztonsági Tanács hétfő esti vonnia erőit Al-Ouja térsé- szükségesnek tartja" Eskol rendkívüli ülésén felszóla- géből és át kellene adnia a kijelentette, hogv kórmánva lásra jelentkezett az Egyesült helyüket az ENSZ-erőknek. Államok, az EAK. Argentína, Mindazonáltal nem felejtjük Brazília. Nagy-Britannia és el, hogy Ben Gurion 1956­Izrael küldötte. ban kijelentette: „A vegyes­A tanácskozás résztvevői bizottság halott" — mondotta szavazás nélkül úgy döntőt- Nasszer. tek, hogy az alábbi kérdések- Ha ^erikái tengerészgva­kel foglalkoznak: Kanada és' jogosok szállnak partra Izra- a feszültség Dánia levele a Biztonsági ejben. s Izrael bennünket Tanácshoz a közel-keleti vál- tnegtámad, akkor ezt úgy te­ság ügyében, az EAK pana- inntjük. mint az. Egyesült sza Izrael agresszív politika- Államok részéről az egész ja miatt, és U Thant ENSZ- avab nemzet ellen irányuló főtitkár beszámolója kairói agressziót — mondotta még útjáról. Nasszer és kijelentette, hogy Az ülésen elsőnek Gold- Egyiptom nem szándékozik herg. az Egyesült Államok egyetlen baráti ország be­küldötte szólalt fel. Mégis- avatkozását sem kérni, ha­rnételle kormányának állás- nem rajuk bízza az erre vo­pontját az Akabai-öböl „sza- natkozó döntést. Ismételten bad hajózásáról" és kérte a hangsülvozta. hogy az EAK tanács tagjait, tegyék map.il- nem kívánja azt. hogy az kévá U Thant ENSZ-főtitkár izraeli—arab feszültség eset­jelentését. és vessék latba jeges világháború forrása le­befolyásukat, hogy a szem- gyen benálló felek tartózkodjanak "" kalr6, ^dló jelentése mmden olyan akció ól. amely -nt ^ Egyesű,t Arab kedvezőtleníl befolyásolhat- Köztársaság nemzetgyűlése rá a diplomáciai tárgyalások ..... . ... . . , menetét hetfon teljhatalommal ru­Az EAK küldötte felszóla- házta fel Nasszer elnököt. A lásában hangsúlyozta, hogy határozat értelmében az el­nök a rendkívüli körülmé­nyekre való tekintettel rende­leti uton kormányozhat. A jövőben- az- elnök gendeleti uton Intézkedhet az állam­biztonsági és a mozgósítás elnök kérdésében. Megnyílt a Közös Piac jubileumi csúcsértekezlete 0 Róma (MTI) nek méltatása után kifejtet­Hétfőn délután a római te, hogy a közösségre újabb városháza dísztermében ün- problémák megoldása vár. népi külsőségek között meg- amelyek egyrészt a földrajzi nyitották a közös piaci alap- és történelmi körülmények­okmány, a római szerződés bői, másrészt új országok aláírásának 10. évfordulója jelentkezéséből fakadnak. Az alkalmából összehívott érte- új jelentkezők közül Saragat kezletet. amelyen az orszá- Angliát emelte ki. majd az gok kormányfői. illetve összegyűlt előkelőségek kö­Olaszország és Franciaor- zött helyet foglaló De Gaulle szág részéről az államelnök elnöknek címezve szavait, ki­vesz részt. jelentette: „Kifejezem remé­Saragat a közös piaci or- nyemet. hogy a tárgyalások szágok gazdasági fejlődésé- hamarosan megkezdődnek". II görög katonai junta folytatja a letartóztatásokat Kórházba szállították lliut Izraelnek nincs joga az Akabai-öböl re. Az ülés laD­zártakor tart TETJIIATAU>M NASSZRHNF.K 0 Kairó (MENA) Nasszer egyiptomi II vádat már bebizonyítottuk" 0 New York (AP) Jim Garrison New Orleans-i kerületi ügyész vasárnap televíziós nyilatkozatban kö­zölte, hogy későbbi időpon­tig „elhalasztják a letartóz­tatásokat" de feltehető, hogy Clay Shaw tárgyalásának megkezdése előtt azért még lesz néhány őrizetbevétel. A tárgyalás időpontja még nem Ismeretes. Garrison elmondotta Is­mét hogy Kennedyt nem Oswald gyilkolta meg, ha­nem több összeesküvő. Os­wald nem a CIA ügynöke volt, hanem feltehetően az amerikai kormány „felderí­tője". A CIA nem voltugyan benne az összeesküvésben, de eltitkolta, hogy egykori alkalmazottai részt vettek benne. Megkérdezték Garrisontől, mi történnék, ha Clay Shaw tárgyalásán nem tudná be­bizonyítani állításait Garri­son erre azt válaszolta, hogy „a vádat már bebizonyítot­tuk és van tárgyi bizonyí­tékunk is". Hz arab szocialista szeminárium felhívása • Algír (MTI) Vasárnap délután véget ért Algírban az első arab szocialista szeminárium, ame­lyen Bumedien algíri elnök meghívására több mint száz arab haladó személyiség vett részt. A záróülésen nyi­latkozatot fogadtak el, amely felhívja az arab népeket: valósítsák meg egységüket, harcoljanak az imperialista összeesküvés ellen, haladja­nak a szocializmushoz veze­tő úton. A felhíyás hangsúlyozza, hogy az arab forradalmi mozgalom az imperializmus, a kolonializmus és a kizsák­mányoló kapitalizmus ellen vívott harcában szolidari­tásra. támogatásra, barát­ságra talál a szocialista or­szágoknál, a harmadik vi­lágban és a világ minden haladó és szabadságszerető erejénél. 0 Athén (AFP) Papadopulosz ezredes, a katonai diktatúra miniszter­elnökségi ügyekkel megbí­zott minisztere nyilatkozott francia újságírók előtt Mint az AFP jelenti, Papa­dopulosz „bizonyos feltéte­lektől" tette függővé azt a lehetőséget hogy Görögor­szágban később népszava­zást rendezzenek. Az eset­leges választásokra — mon­dotta — mindaddig nem ke­rülhet sor. „amíg a kormány végre nem hajtja program­ját". Az ezredes ezután kije­lentette, hogy a letartózta­tásokat tovább folytatják. A király szerepével kap­csolatban hangsúlyozta, hogy miután a jelenlegi ka­tonai kormány a kezébe tette le az esküt, így nyil­vánvaló, hogy együttműkö­dik a katonai diktatúrá­val. Iliász lliut, a betiltott Egységes Demokratikus Bal­oldali Párt (EDA) volt el­nökét. a Jarosz-szigeti inter­nálótáborból megrendült egészségi állapota miatt egy athéni kórházba szállították — jelenti az AFP francia hírügynökség. Ügy tudják, hogy rajta kívül más poli­tikai foglyokat is kórházba vittek a börtönszigetről. Az AFP arról is tudósít, hogy miközben a letartóz­tatott Centrum Unió-képvi­selők száma az utóbbi na­pokban húszra emelkedett, a minap őrizetbe vették az ugyancsak betiltott jobbol­dali politikai párt, az ERE néhány képviselőjét is. Podgornij Afganisztánban 0 Moszkva (MTI) Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének elnöke hétfőn délután Afganisztánba uta­zott, hogy viszonozza Mo­hammed Zahir sah afgán ki­rály 1965 augusztusában tett moszkvai látogatását. Podgornij négynapos láto­gatása a Szovjetunió déli szomszédjánál, baráti jellegű hivatalos látogatás. A két ország között 1921 óta ba­rátsági szerződés van ér­vényben. Podgornij kabuli tárgyalá-' sai a két ország politikai és gazdasági kapcsolatait hiva­tottak szorosabbra fűzni, de nemzetközi kérdésekre is kiterjednek. Hordozórakéta­kísérletek A TASZSZ közleménye: A Szovjetunió a kozmi­kus térség további meghó­dítása és kísérleti adatolí megszerzése céljából 1967. május 30-tól június 30-ig hordozórakéta-kí seriete­ket hajt végre a Csendes­óceán víztükrén, azon a 40 tengeri mérföld sugarú tér­ségen, amelynek központját a déli szélesség 0 fok 03 perc és a nyugati hosszú­ság 163 fok 50 perc kordi­náták határozzák meg. Pacem in terris-konferencla 0 Genf (MTI) U Thant ENSZ-főtitkár mesterséges bolygó segítsé­gével közvetített beszédével és VI. Pál pápa üzenetével nyílt meg vasárnap este Genfben az ENSZ-palotában a második Pacem in terris konferencia. A tanácskozás XXIII. János papa encik­likájától kölcsönözte nevét, s első ízben két évvel ezelőtt New Yorkban rendezték meg. Szervezője egy ameri­kai magánintézmény. A gen­fi konferenciára 75 ország mintegy 350 képviselője ér­kezett. Figyelemre méltó, hogy Eugene Blake, az egyházak világtanácsa amerikai főtit­kára a vietnami nép önren­delkezési joga mellett fog­lalt állást a konferencián. Az 1973. kalózgép • Hanoi (VNA) A vietnami néphadsereg légvédelmi egységei hétfőn lelőttek egy újabb amerikai repülőgépet, amely behatolt a VDK légiterébe. Ezzel 1973-ra emelkedett a VDK fölött lelőtt amerikai repü­lőgépek száma. „Bomlasztó elemek" a kínai fegyveres erőknél Lin Piao beszéde Darabáru-küldeményeket 1967. június 1-től Szegeden és Csongrád megyében háztól házig MAV—AKÖV ÖSSZETETT DARABARUS FORGALOMBAN körzeti irodák, képviseletek és járatkeselök útján leliet feladásra bejelenteni Körzeti Irodáink a fuvarbejelentést következő napra 8—12 óráig: Szeeed. Bajcsy Zsilinszky utca 28. Telefon: 122-23. Csongrád, MAV-Állomás. Telefon: 1-69. Hódmezővásárhely, MÁV-Allomás. Telefon: 8-22. Makó, MAV-Allomás. Telefon: 6-42. Szentes, MAV-Allomás. Telefon 2-45. KÉPVISELETEK A MÁV-ÁLLOMÁSOKON: Apátfalva, Deszk, Fábiánsebestyén, Földeák, Kis­telek. Kiszombor, Mórahalom, Mindszent, Puszta­mérges, Szatymaz és Szegvár. MENETRENDI ÉS DÍJSZABÁSI TÁJÉKOZTATÁS! HK. 212 # Peking (MTI) A pekingi utcákon falra­gaszokon ismertetik Lin Piao beszédének rövidített változatát. Eszerint Lin Piao honvédelmi miniszter, Mao Ce-tung helyettese ki­jelentette, hogy a kínai hadseregben „bomlasztó ele­mek" tevékenykednek, akik igyekeznek a fegyveres erőknél kezükbe ragadni a hatalmat. Hivatkozott Csing­haj tartományra, ahol a he­lyi katonai körzetben egyes személyek harcot hirdettek a „forradalmi erők" ellen. Lin Piao — a plakátok sze­rint — azt mondta, hogy a fegyveres erők minden rész­legénél működnek a „bom­lasztó elemek". A vezérkar­ban pedig „japán és kuo­mintangista ügynököket" lepleztek le. Állítása sze­rint nem sok ilyen ember van, de erejük jelenté­keny. A pekingi egyetem vörös­gárdista szervezete már megkapta azt a dokumen­tumot, amely szerint 2500 személy tartozik Liu Sao­csi úgynevezett „áruló klikk­jéhez". Egyre emelkedik a lelep­lezett „árulók" száma — újabb és újabb listák je­lennek meg. Csen Po-ta, a kultúrfor­radalmi csoport vezetője a pekingi forradalmi bizott­ságban olyan utasítást adott, hogy a pekingi diákok ne avatkozzanak az Űj Kína hírügynökség ügyeibe, mert az olyan szerv, amelyet köz­vetlenül a Központi Bizott­ság mellett működő kultúr­forradalmi csoport irányít. A test tér orszá gok életéből Egy örmény ezermester Eduárd Kazarjan foglalko­zása; zenész. Hegedűkészítő mester. Ezenkívül foglalko­zik kőfaragással, fémková­csolással, de ami a legkü­lönösebb, miniatűröket, mik­roszkopikus nagyságú tár­gyakat készít. Tíz évvel ezelőtt minden­kit elképesztett traktorával. Az egész tekintélyes jármű elfért egy búzaszem felében. A fiatal örmény ezermes­ter nagyszerű remekét sok országban megismerték. Ka­zarjan százával kapja a le­veleket Akadtak olyanok is, akik kétkedéssel fogadták a hírt: valóban el lehet kép­zelni ilyen parányi traktort? Hosszas tűnődés és temér­dek munka után Kazarjan űinak indított Németország­ba egy német nyelvű vá­laszlevelet. A jereváni mes­ter mindössze egy sort írt: „Testvéri üdvözlet a német népnek az örmény néptől!" A levél szövegét egy em­beri hajszálra véste! Kazarjannak, ha nem akart „szférikus" felületre ír­ni, előbb le kellett gyalulnia a hajszálat Kazarjan később is foly­tatta „levelezéseit" hajszá­lon. Az episztoláris irodalom egyik ilyen ritka alkotása egy fél centiméter hosszú­ságú hajszál volt. rajta az említett mondatnál kétszer hosszabb szöveggel. Érdekes Kazarjannak egy másik munkája is. Aranyos színű ónix talpazatra bronz keretbe foglalt kör alakú üveget helyezett. Az üveg alatt: gyufaszál. Ha miniatűr optikai műszeren keresztül vizsgáljuk a gyufaszálat — a műszer is bele van sze­relve az üvegbúrába — sze­münk előtt kibontakozik Moszkva panorámája. Az egyik, múzeumban Brrött, paranyi remekmű — felnagyít!a A mű nemcsak miniatűr volta miatt különleges, még csak nem is elképesztően fi­nom ábrázolás, a látkép rész­leteinek gondos kidolgozása miatt. A gyufafejbe zárt ele­fántcsont lemezeken a ké­pek — színesek. Kazarjan gyorsan száradó festékke] egyetlen hegyesre faragott hajszállal festette a mik­roszkopikus metszeteket. Kazarjannak több mint 10 éve szenvedélye a mikro­gravírozás. Ezalatt több mint száz különleges művet alko­tott, amelyek jórészét sok szovjet város, valamint az Egyesült Államok, Anglia, Németország, Vietnam, Ar­gentína, Kína, Bulgária, Ku­ba és más országok múze­umaiban őrzik. Eduárd Kazarjan legújabb műve: egy hegedű. Egyne­gyed búzaszemnvi nagyságú daraszem — ekkora a tokja. Ed. Mclik-Nubarov 4 DÉL-MAGYARORSZÁG K«>d, 1967. májas 3».

Next

/
Thumbnails
Contents